magyar a magyar Írószövetség bujdosók lépcsője napló lapja...

1

Szer kesz tő bi zott ság: Jó kai An na (el nök),Báger Gusz táv, Cson tos Já nos, Hor váth An tal,Ka lász Már ton, Kő Pál, Nemes Attila,Sa la mon Kon rád, Szakály Sán dor, Szentmártoni János, Vasy GézaFő szer kesz tő: Oláh Já nosE-mail: [email protected] bil: (70) 388-7035A szerkesztőség tagjai:Bíró Gergely

(olvasószerkesztő, próza, Lapszemle)E-mail: [email protected]: (70) 388-7031

Cech Vilmosné (gazdasági ügyintéző)Falusi Márton (Európai Figyelő)

E-mail: [email protected] Tamás (vers)

E-mail: [email protected] Lajos (dunántúli szerkesztő)

E-mail: [email protected]ár Csenge-Hajna (tördelőszerkesztő)

E-mail: [email protected]é Nespor Gabriella

(honoráriumok)E-mail: [email protected]

Réger Ádám (Könyvszemle)E-mail: [email protected]

Rosonczy Ildikó (tanulmány)E-mail: [email protected]

Szentmártoni Anikó(szerkesztőségi titkár, terjesztés, előfizetés)E-mail: [email protected]

Tornai Szabolcs (szerkesztő)E-mail: [email protected]

Urbán Péter (Nyitott Műhely)E-mail: [email protected]

Zsiga Kristóf (könyvkiadás)E-mail: [email protected]: (70) 388-7033

A borító Zách Eszter és Árkossy István munkája

A szer kesz tő ség cí me (Írott Szó Alapítvány)1092 Bp., Ferenc krt. 14.Le ve le zé si cím: 1450 Bu da pest, Pf. 77.Számlázási cím: 1062 Bp., Bajza u. 18.Te le fon/fax: 413-6672; 413-6673Szer kesz tő sé gi mo bil: (70) 388-7034Központi e-mail cím és előfizetés:[email protected]: www.magyarnaplo.huKi ad ja az Írott Szó Ala pít vány (1092 Bp., Fe renc krt.14.) és a Ma gyar Nap ló Ki adó Kft. (1062 Bp., Baj zaut ca 18.). Ter jesz ti a Magyar Lapterjesztő Zrt. (1097Bp., Táblás u. 32.) Elő fi ze tés ben ter jesz ti a Ma gyarPos ta Zrt. Hír lap Üz let ága (1080 Bp., Or czy tér 1.)Elő fi zet he tő va la men nyi pos tán, kéz be sí tők nél,emailen ([email protected]), fa xon (303-3440) egyév re 7390 Ft, fél év re 3870 Ft. To váb bi in for má ció:06-80-444-444 Elektronikus formában terjeszti aDigital books.hu Kft. www.digitalbooks.hu Nyom -da: Pannónia Print Kft. (1139 Bp., Frangepán u. 16.)

Meg nem ren delt kéz ira tot nem őr zünk meg ésnem kül dünk vis sza. Min den fel bé lyeg zett, vá -lasz bo rí ték kal el lá tott le vél re vá la szo lunk.Mu ta tó pél dány kér he tő a szer kesz tő ség ben.

Címlapon:Ismeretlen magyarországi festő:

Mikes Kelemen, XIX. század(1710 körüli előkép alapján),Kolozsvár, Művészeti Múzeum

Az emlékszámot Bíró Gergely és Réger Ádám szerkesztette.

magyarnapló

A MagyarÍrószövetséglapjaMegjelenik havontaI S S N 0 8 6 5 2 9 1 0

Bujdosók lépcsője

„Ha egy festő emberi formájában akarnámegörökíteni a hűséget, ajánlanám: rajzolja leMikes Kelemen arcképét. Ha valaki a hűség-nek személyi nevet akarna adni, ajánlanám:nevezze Mikes Kelemennek” – írja BenedekElek az íróról készített portréjában. Mikor afejedelem reménye füstbe ment, s folytattaútját Franciaországba, Mikes Kelemen nemfordult vissza, holott még kegyelmet kapha-tott volna. Miután II. Rákóczi Ferenc fia,az erdélyi fejedelemmé jelölt József is meghalt a száműzetésben, éselhunyt III. Károly császár is, Mária Terézia csak ennyit mondott az eléterjesztett kegyelemkérő levélre: „nec nominetur in nobis!” (Ne is említsékelőttünk!). Mikes Kelemen pusztán a hűsége miatt bujdosott, és éppen eza tiszta tartás vált védjegyévé írásai erős erkölcsiségének. Talán túlzásnakhat, de mintha nem véletlenül halt volna ki minden bajtársa mellőle – mint-ha ennek a száműzetésnek ő lett volna egyik főszereplője. Míg a többiekélete megtört a bujdosással, az övé ezzel teljesedett ki.

A napokban úgy döntöttem, újraolvasom a Törökországi leveleket és írójaéletéről is egy-két könyvet. Megunva a munkát, szétnyitottam a Badacsonytérképet, mert délután meg akartam mászni a hegyet. Ekkor vettem észre,hogy a hegysapka alatt húzódik a Bujdosók útja (jut eszembe: év elején aMagyar–Török Baráti Társaság kezdeményezésére utcát neveztek el MikesKelemenről a rodostói Rákóczi Múzeum mögött), áll a Rodostó Menedékház,és pihenőkkel kialakított Bujdosók lépcsője vezet egészen a csúcsig.

Az elhagyatott Menedékházat körbejárva nem láttam mást, csak bazalt-ból emelt támfalakat és egy táblát, miszerint az épületet kamerák figyelik.Mivel nem találtam kamerákat, bemásztam a kertbe, és a ház hátsó falántöbb érdekes emléktábla volt. Az épületet II. Rákóczi Ferenc halálának200. évfordulójára emelték, tehát csaknem nyolcvanéves, és 1944–53-igTatay Sándor volt a gondnoka. Aztán mégis észrevettem egy kamerát, ésiszkolhatnékom támadt.

A ház északi oldalán, a bazaltzsákok tövében indul a Bujdosók lépcső-je, oldalát bazalttenger mossa. Ideje volna felújítani, de nekem így is tet-szett. Sőt így még jobban. Hogy a Menedékház minden jel szerint nemlátogatható s hogy a lépcsőkre is ráférne a renoválás, csak elsőre bosszan-tott. Inkább a magaménak éreztem így, mint különben. Zrínyi Ilonáról,Lórántffy Zsuzsánnáról, Csáky Krisztináról és Mikes Kelemenről elneve-zett pihenőhelyek követik egymást, szinte halálozási sorrendben, így azíróé az utolsó (pontosabban: csaknem az utolsó, mert az állomások sorát aCzinka Pannáról, az első női cigányprímásról – a legenda szerint aRákóczi-induló szerzője – elnevezett ülőalkalmatosság zárja). De a bujdo-sók közül mindenképpen a Mikes Kelemenről elkeresztelt pihenő a végső.Majdnem a hegytetőn.

Mintha gondozatlan sírokat látogattam volna, éppen úgy fújt a szél éspörögtek a falevelek. Csak ritkítani kéne a lombozaton, hogy eléjük tárul-jon a – magyar – tenger.

Bíró Gergely

Bíró Gergely: Bujdosók lépcsője . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1

LÁTHATÁRMikes Kelemen: Törökországi levelek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3Filip Tamás: Saját Zágon; Mágikus száműzetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7Mezey Katalin: Mikes Kelemen viszi a Vezérlő Fejedelem szívét Grosbois-ba . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8Kiss Benedek: Az öreg Mikes felfortyan . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9Both Balázs: Jatagán-holdas éj . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10Csontos János: Zágon/Rodostó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11Payer Imre: A tengerparton . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12Ircsik Vilmos: Hat elküldetlen levél (részletek) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13Kányádi Sándor: Öreg iskola ünnepére . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21Lehóczky Ágnes: Egy mennyezet alagsorában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22Tornai József: Jegenyék alatt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23Ködöböcz Gábor: Nyelvteremtő erő és csillámló játékosság Mikes Kelemen szépprózai műveiben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24Bányász Melinda: Társalgó időmúlatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 26Tóth Szilvia: „Mikes a mi ősünk” (Cs. Szabó László Mikes Kelemenről) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30Tasnádi Edit: A Törökországi levelek három törökországi kiadásáról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 33Vörösmarty Mihály: Mikes búja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37Lévay József: Mikes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38Vigh Péter: Lévay József verse mellé . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39Ignácz Rózsa: Anyja leveléről (Részlet a szerző Hazájából kirekesztve című regényéből) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 40Juhász Gyula: Mikes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43Ady Endre: A halottas ünnep . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43Seres István: Feljegyzések a bujdosótársakról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 44Móra Ferenc: Bújdosók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51Bitskey István: Az ismeretlen Mikes . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54Knapp Éva: Kiállítás a budapesti Egyetemi Könyvtárban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 56Löffler Erzsébet: A kiállítás egri tárlatáról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 57Mikusi Balázs: A Rákóczi-induló . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58

KönyvszemleBíró Gergely: Atyja előtt bocsánatért (Vagyok, aki voltam és leszek, aki vagyok. Mikes Kelemen füveskönyve) . . . . . . . . . 62Réger Ádám: „Virágozzék emlékezete…” (II. Rákóczi Ferenc, 1711–2011) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63Hóvári János: Kétarcú magyar–török történelem (Hermann Róbert –Joó András –Mészáros Kálmán–Seres István:

Török menedékjogot kapott magyar emigránsok rövid életrajzi összefoglalója) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 64Bogár Judit: Eleink bölcsészete (Magyarországi gondolkodók 18. század: Bölcsészettudományok I.,

szerk. Tüskés Gábor) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66

Lapszemle (Bíró Gergely szerk.) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68

Szerzőink . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 70

Köszönetet mondunk a Márai Sándor Kulturális Közalapítványnak, hogy támogatta az emlékszám megjelenését.Köszönjük az Egyetemi Könyvtár igazgatójának és munkatársainak, az egri Főszékesegyházi Könyvtár igazgatójának,valamint az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára vezetőjének, hogy az emlékszám képanyagát rendelkezésünkrebocsájtották.

Képjegyzék

2

tartalom magyar napló

3. oldal: Beszédes Kálmán: Csengelköj (Boszporus) 6. oldal: Beszédes Kálmán: A magyarok utcája – 1892. oct. 5.9. oldal: Beszédes Kálmán: „A madzsar csesme vidéke” – 1892. oct. 6.

10. oldal: Beszédes Kálmán: Moda – Kadiköj, Stambul 11. oldal: Beszédes Kálmán: Pestemaldsi utca 1891. dec. 10.12. oldal: Beszédes Kálmán: Panagia Revmatokria. Rodoszto, 1891. nov. 16. 14. oldal: Beszédes Kálmán: A régi görög temető17. oldal: Oláh Katalin: Mikes Kelemen emléktáblája 20. oldal: Csizmadia Imre: Törökországi levelek 25. oldal: Törökországi levelek (szerzői kézirat, Főszékesegyházi Könyvtár, Eger)29. oldal: Az iffiaknak kalauzza (szerzői kézirat, Egyetemi Könyvtár) 39. oldal: Beck Ö. Fülöp: Mikes Kelemen

47. oldal: Beszédes Kálmán: Panagia Revmatokrátira Rodosztóban, hol grBercsényi, gr. Eszterházy és Sibrik sírkövei léteznek

48. oldal: Beszédes Kálmán: Lent Rm gör. templ. Bercsényi, Eszterházi és Sibrik sírjával49. oldal: Beszédes Kálmán: Bercsényi háza – 1891. december 31.52. oldal: Beszédes Kálmán: „Fregmali” utca II-ik Rákóczi Ferencz palotája Rodostoban 53. oldal: Beszédes Kálmán: Rákóczi kútja Rodostónál – 1892. oct. 1. 59. oldal: Erkel Ferenc: Emlékül Liszt Ferenczre, Rákóczy indulója (Pest: Wagner,

1840, OSZK) 60. oldal: Hector Berlioz: Rakoczy Marche Hongroise – zenekarra (szerzői kézirat,

1846, OSZK) 61. oldal: Liszt Ferenc: Rakozy Marsch – zongorára (szerzői kézirat, 1840, OSZK) 63. oldal: Beszédes Kálmán: Rodosto, Rákóczi palotájától nézve

3

láthatároktóber

MIKES KELEMEN

Törökországi levelek

36.

Rodostó, 24. aprilis 1720.

Édes néném, ha nem mondanám is, hogy ide érkeztünk,csak arról megüsmeri kéd, hogy honnét dátálom a leve-lemet. Elég az, hogy az Isten szerencsésen ide hozottmindnyájunkot. És mihent ide érkezett Bercsényi úr,mindjárt anagramát csinált a város nevéből, és e' jött kibelőle: ostorod. Ez igen hozzáillik a bujdosókhoz. Eléga', hogy erről eleget lehetne elmélkedni, de azt hagyjukmásszorra. Most pedig fogadásom szerént hadd írjakmeg mindeneket kédnek. Legelőször ott kezdem el, hogyJénikőből 16-dik indulánk meg. Már a gálya készen vártaa fejdelmet, amely igen nagy méltóságára esett a fejde-lemnek, hogy a császár gályát küldött számára. A gálya isa nagyobbak közül való volt, mivel 26 pár lapát vonta,mindenik lapáton kin 4, kin 3 ember volt, mind egészen220 rab vonta a gályát; azonkívül 100 fegyveres léventi(vagy hajdú) benne.Egyszóval a gályá-ban voltunk mind-nyájan 400, a gályásfőtiszt basa volt.A fejdelem mellettlévő császár kapicsibasája velünk volt,azonkívül egy csor-basi. 7 órakor a fej-delem a gályábanszállván, tiszteletnekokáért az ágyúvallőttenek, a vasmacs-kákot felvonák, ésvonni kezdék a gályát. A császár kastélyát meghaladván,ellenkező szélre találánk. A szigetek felé kételeníteténkvenni utunkot, amely szigeteket nevezik InsulaPrincipum. Forgács úr azt észrevévén, hogy nem a' volnaa rodostói út, és nem tudván az okát, hogy miért megyünka szigetek felé, azonnal megijede, és kezdé a fejdelemnekmondani, hogy a porta megcsalta, és nem Rodostóraviszik, hanem Nicomediában, ahol Tökölyi volt. A fejde-lemnek haszontalan vala bátorítani és mondani, hogytalám a szelet akarják megnyerni, vagy más okok lehet, ésattól nem tart, hogy Nico mediában vigyék, és arra okotnem adott a portának, hogy akaratja ellen vitesse valaho-vá. Mind e' haszontalan vala, mert minden bizonnyal elhi-

tette vala magával, hogy Nico me diában visznek, és mind-addig tarta attól, valamég a szigeteket el nem érők. Ottmegszállván 11 órakor, ebéd után Bercsényi úr is odaér-kezék. Másnap is a szél ellenkező lévén estig, estve pedighat órakor onnét elindulánk jó széllel Rodostó felé. Egészétszaka jó szelünk lévén, a vitorlákot felvonták, és nemkelleték lapátokkal vonni. A harmadik napon, 8 órakorreggel, a héracléai portusban bémentünk, és vasmacská-kot veténk le. A kapucsi basa pedig előre Rodostóra mene,hogy rendelést tenne a szállások iránt, és mindaddig ittkelleték nekünk maradni. 21. a kapucsi basa a fejdelem-nek tudtára adván, hogy már készen volnának a szállások,ma 5 órakor reggel megindulánk, és 11 órakor délelőttRodostóhoz érkezénk. A fejdelem azonnal kiszálla agályából, és a lovak a parton lévén, pompával kísérék avárosban lévő főtisztek a fejdelmet szállásáig.

Édes néném, nem egy kis uraság a gályán járni; ott anagy rendtartás legkisebb dologban is a nagy csendes-ség. Amikor kétszáz ember megrándítja, csak elhihetikéd, hogy jól meg vagyon rándítva. Aztot pedig mindegyszersmind, az ötvenkét lapátot egyszersmind teszika vízben. Egy lapátnak a hosszasága vagyon legalábböt ölni. Igen szép mulatság azt nézni. De meg ha az

ember azt meggon-dolja, hogy azok aszegény rabok csak-nem mind keresz -tények, és hogy holtigott kell maradni ne -kik, megesik az em -ber szíve rajtok. Azon -kívül is a gályavonásigen nehéz munka,aki azt nem látta,nem lehet annak aztkigondolni. Azt gon -dolná az ember, hogymindeniknek az egész

karja kiszakad, úgy megrántja a lapát őket. A' való, hogy azételeket megadják, de a ruházatjok csak rongyból áll.A miéink mégis ingben dolgoztanak, azért hogy a fejde-lem ott volt, és ugyanezért az okért is nem bántak rosszulvélek, de másként ing nélkül dolgoznak, és a verést leg-kisebbért szenvedniek kell, amint magok is mondottákszegények. Amidőn valamit akarnak nekik parancsolni,csak süveltenek, már ők azt tudják mire való, és egy-szersmind fognak a munkához. Az ő székek úgy vannakrendben egymás után kétfelől, valamint a templombanszoktak len ni; közepette utca vagyon, ahol szüntelen jár-nak alá s fel a tisztek, és azt nézik, ha valamelyik nemvonja-é jól a lapátot, ha beszélnek-é egymással. Kinek-

Beszédes Kálmán: Csengelköj (Boszporus)

kinek a maga helyében kell maradni, oda vannak láncolva,és mihent a vonást elhagyják, le kell ülni, és ugyanazonhelyben kell alunniok is. Egyébkor soha nem szabad felál-lani, hanem amikor a gályát vonják, és olyankor igen szo-morú zörgést hall az ember, mert csak a sok lánc zörgésitlehet hallani. Mindezekre azt mondaná kéd, hogy lehetet-len ezeknek a szegény raboknak, hogy szabadságokot nesuhajtsák. Mindazonáltal vannak mégis olyanok, akik azta nyomorú életet megszokták. Mivel én beszéltem kétmagyar rabbal, akik húsz esztendőtől fogvást vannak agályán, és mondottam, hogy ha nem lehetne-é olyanmódot találni abban, hogy megszabadulhassanak. Csak eztfelelék erre: miért mennénk mi már Magyarországban?feleségünk, gyermekünk talám már megholtanak, itt ismivel élnénk; itt ételt adnak, és megszoktuk már ezt a nyo-morúságot. A’ való, hogy nem vártam ezt a feleletet tőllök,másként is gondolkodnám, ha helyettek volnék. A migályánkon mindenféle nemzetekből valának: magyar,német, francia, lengyel, muszka. A Noé bárkájában nemvolt ennyiféle nemzetség, kiveszem az állatokot.

Elég a', hogy az egész bujdosó magyarok itt vannak;kinek-kinek pedig bővön elegendő és tágas szállásavagyon, csak én egy szolgával egy gazdag örménynek azegész házát bírom; és mindenik háznak vagyon egy kiskertje. Amidőn meghallották az örmények, hogy közik-ben jövünk lakni, mert azt jó megtudni, hogy ebben avárosban négyféle nemzetség vagyon: török, zsidó,görög és örmény, mi az örmények házaiban lakunk,azonnal a kadiához (vagy a török bíróhoz) mentenek,mondván néki, hogy azt hallották, hogy a magyarokolyan hamisak, hogy az asszonyokon, leányokon még azutcán is erőszakot tesznek. Pápai Gáspár éppen a kadiá-nál talált lenni akkor, és mondá nagy prosopopiával akadiának: kadia, az örmények ne féltsék a feleségeket amagyaroktól, mert semmi bántások nem leszen; de ha aző tyúkjok a mi kakasainkhoz jőnek, akkor semmiről nemfelelek. A kadia nagy nevetséggel mondá Pápainak: afe-rim magyar, aferim (igen jól mondád). Mink ezen elegetnevettünk, hát kéd is nevessen. Elég a', hogy mi már itthelyben vagyunk. A bujdosásban is bujdosnunk kell.Az Isten fizesse meg annak, aki az oka. Mint leszünk,hogy leszünk ezután, azt hagyjuk az Isten akaratjára, őhozott bennünket ide, ő is gondunkot viseli. Akik mive-lünk rosszat akartak tenni, azoknak rossz szándékjokotaz Isten jovunkra fordította, mert noha még nem üsme-rem a várost, se körül való helyeit, de azt elmondhatom,hogy háláadással tartozunk Istennek ide való hozásáért.Mert sokkal tágasabban vagyunk szállva, mint abban anyomorult Jénikőben; az egész szállásaink a város szély-lyin vannak, csak egyet lépem, már a mezőn vagyok. Delakóhelyünkről legelső alkalmatossággal bővebben írok,

és nekem úgy tetszik, hogy most eleget írtam, és 11 óra-kor ideje volna lefekünni. Mert a' csudálatos dolog, hogyaz embereknek és az asszonyoknak itt is úgy kell aludni,valamint másutt. De minekelőtte elvessem a pennát, arrakérem kédet, hogy a hozzám való szeretet meg ne fagy-jon, és az egészségire igen vigyázzon. Innét oda minden-nap mennek hajók, és akármelyik hajósnak a levelit oda-adhatja kéd. Jó étszakát, édes néném.

112


Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Istenárvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a miédes urunkot és atyánkot, három óra után reggel. Managypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáink-nak halálokot kell siratni. Az Isten mára halasztotta halá-lát urunknak azért, hogy megszentelje halálának áldozat-ját annak érdemével, aki ma megholt érettünk. Amicsodaéletet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy meg-mondották nékie: ma velem lész a paradicsomban.Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnekködje valóságoson reánk szállott. De ne azt a jó atyánkotsirassuk, mert őtet az Isten annyi szenvedési után amennyei lakadalomban vitte, ahol a gyönyörűségnek ésaz örömnek pohárából itatja, hanem mi magunkot siras-suk, kik nagy árvaságra jutottunk. Ki sem lehet mondani,micsoda nagy sírás és keserűség vagyon itt miközöttünkmég csak a legalábbvalón is. Ítéld el, ha lehet, micsodaállapotban írom ezt a levelet, de mivel tudom, hogy örö-mest kívánnád tudni, mint esett szegénynek halála, mindténtával, mind könyhullatásimmal leírom, ha szinte azál-tal megszaporítom is keserűségemet.

Úgy tetszik, hogy az utolsó levelemet az elmúlt hol-napnak 25-dik napján írtam vala. Azután szegény mindnagy bágyadtságokot érzett, igen keveset, de máskéntmindent a szokás szerént vitt végben, abban a gyengesé-giben is az esztergájában dolgozott első aprilisig. Aznappedig a hideg erősen jött reá, és annál inkább meggyen-gíttette. Másnap jobbacskán volt. Virágvasárnap a gyen-geség miatt nem mehetett a templomban, hanem a közelvaló házból hallgatta a misét. A mise után amely papodavitte neki a szentelt ágat, térden állva vette el kezé-ből, mondván, hogy talám több ágat nem fog venni.Hetfün jobbacskán volt, kedden hasonlóképpen, még adohánt is megkívánta, és dohányzott. De azt csudáltamindenikünk benne, hogy ő semmit halála órájáig a ház-nál való rendben el nem mulatott, se meg nem engedte,hogy őérette valamit elmulassanak. Mindennap szokottórában felöltözött, ebédelt, és lefekütt, noha alig volt el,

4

láthatár magyar napló

de mégis úgy megtartotta a rendet, mint egészségeskorában. Szeredán délután nagyobb gyengeségben esett,és csak mindenkor alutt. Egynehányszor kérdeztem,hogy mint vagyon, csak azt felelte: én jól vagyok,semmi fájdalmat nem érzek. Csötörtökön igen közellévén utolsó végihez, elnehezedék, és az urat magáhozvette nagy buzgósággal. Estve a lefekvésnek ideje lévén,kétfelől a karját tartották, de maga ment a hálóházában.A szovát igen nehéz volt már megérteni. Tizenkét órafelé étszaka mindnyájan mellette voltunk. A pap kérdet-te tőle, ha akarja-é felvenni az utolsó kenetet? Intetteszegény, hogy akarja. Annak vége lévén, a pap szép inté-seket és vigasztalásokot mondván neki, nem felelhetettreája, noha vettük észre, hogy eszin van. Azt is láttuk,hogy az intéskor a szemeiből könnyhullatások folyta-nak. Végtire szegény, ma három óra után reggel, azIstennek adván lelkét, elaluvék, mivel úgy holt meg,mint egy gyermek. Szüntelen reá néztünk, de mégiscsakazon vettük észre általmenetelit, amidőn a szemei fel-nyíltak. Ő szegény árvaságra hagya bennünket ezen azidegen földön. Itt irtóztató sírás, rívás vagyon közöttünk.Az Isten vigasztaljon meg minket.

113


Itt édes néném, könnyhullatással esszük kenyerünket, ésolyanok vagyunk, mint a nyáj pásztor nélkül. Másnapszegénynek a testámentumát felnyitottuk, és elolvastat-tuk. Mindenik cselédinek hagyott, énnekem ötezer németforintot, Sibrik uramnak is annyit, de mindenikünknekazt a pénzt Franciaországban kellene felvennünk. Mikorvesszük fel, Isten tudja. A vezérnek szólló levelit is elkül-döttük, amelyben kéri szegény, hogy bennünket el nehagyjon. A testet másnap felbontattuk, és az aprólékjátegy ládában tévén, a görög templomban eltemették.A testet pedig a borbélyok füvekkel bécsinálták, mertmég nem tudjuk, mikor vihetjük Constancinápolyban.A borbélyok szerént nem kell csudálni halálát, mert agyomra és vére tele volt sárral, az egész testit elborítottavolt a sár. Az agyaveleje egészséges volt, de annyi volt,mint két embernek szokott lenni, esze is volt annyi, mint12-nek. A szívét Franciaországban hadta, hogy küldjük.A testet húsvét után egy nagy palotán kinyujtoztattuk,ahol isteni szolgálat volt harmadnapig. Mindenféleembernek szabad volt a testet meglátni, harminc török isvolt egyszersmind, aki látta, és akik jól üsmerték sze-gényt, de mégis nem hiszik, hogy megholt, hanem azthirdetik, hogy titkon elment, és mi mást öltöztettünk felvalakit helyében. Bár igazat mondanának! Tegnap az

istenszolgálat után a testet koporsóban zártuk, és egy kisházban tettük, ahol leszen mindaddig, még szabadságnem lesz, hogy Constancinápolyban vihessük.

121

Rodostó, 15. augusti 1736.

Egynehány leveleimre csak nem vehetek választ. Márelkezdettem volt magammal hitetni, édes néném, hogy avezérrel elmentél volt táborban. De hiszem onnét is lehe-tett volna már választ adni leveleimre. Itt az a híre, hogya vezér a Duna mellé szállott táborban, a muszkák pedigTatárországban igen vadásszák a tatárokot. Ha mindmegeszik sem bánom, de azt bánom, hogy itt olyan szo-morú életet kell élnünk. Ellankadott szívünk és kedvünk,csak a sok suhajtást kell hallanom. Egynehány rendbélileveleit vettem a fejdelemnek, amelyekkel mégis megvi-gasztaltam a több kenyeres társaimot. De a vigasztaláscsak harmadnapig tart, azután ismét a suhajtást kezdik el.Énnekem mindenikét kell vigasztalnom, és biztatnom;énnekem pedig nagyobb szükségem volna a vigasztalás-ra, mint másoknak, de engemet csak az egy Isten vigasz-tal, és ő ád erőt a kereszthordozásra. Magamban kellmegfojtanom szomorúságimot, haszontalan volna sokbajomot mások eleiben terjesztenem. De sőt még amilegnehezebb, meg kell magamot türköztetnem, és úgytétetnem magamot, mintha legjobb kedvű volnék, holottbelsőképpen mind mást érez a szívem. Minden levelei-ben a fejdelem írja, hogy eljő, de még itt nincsen.Azonban a szükség szaporodik, a baj és a panasz nagyob-bodik, és minthogy nem tudnak kit okozni, engemetszüntelen látván, reám fordítják panaszokot. Azt sembánnám, csak nekik használna. Amely állapotban teszenIsten, ahhoz kell magunkot alkalmaztatni.

Sokszor jut eszemben a szegény urunk jövendölése.Mert egyszer a többi között a vásárlásról való szám-adást, hogy odaadtam volna (mert én vásároltattam, amia köntösihez és a házbeli eszközökhöz kívántatott, afizetőmester, aki vásárolta parancsolatomból, nekemszámot adott, én pedig azt a számadást megmutattam afejdelemnek), de azt jó megtudni előre, hogy szegény-nek olyan természete volt, hogy a számadásban nemnézte, hogy miért adtanak harminc vagy negyven tal-lért, hanem ha tíz vagy tizenkét poltura érő portékátolcsón vették-é vagy drágán; az olyan apró állapotbanmindenkor gáncsot talált, a számadásban tehát egyne-hány poltura érő portékán megakad a szeme, és kezdimondani mintegy nehezteléssel, hogy drágán fizették,nem kellett volna úgy venni. Én azon szokásom ellenfelindultam, mert nekem úgy tetszett, mintha bennem

5

láthatároktóber

kételkedett volna, és mondám mint goromba: ha ben-nem kételkedik, parancsolja másnak, aki vásároltasson.Erre szegény semmit nem felel, csak a kezemben adja aszámadást, és elfordul tőllem érdemem szerént. Én iskimegyek. Másnap semmit nem szól hozzám, én pedigcsak várom, hogy szóljon, meg másnap, akkor sem szólsemmit is. A' már nekem nehéz volt, mert megüsmértemvolt ostoba cselekedetemet. Harmad napján már nemtűrhettem, bémegyek utána az íróházában, ott eleibenborulok, és könyves szemmel csókoltam kezét, és kér-tem bocsánatát. Erre az a ritka és nagy ember megölelés mondja: megbocsátok, sokszor eszedben jutok énneked, ha meghalok, sokszor megemlegetsz engemet,de akkor késő lesz. Ha akkor sírva hallottam ezeket aszókot, most könyves szemmel jutnak eszemben. Bé isteljesedtek. Isten így akarta, mindenben dicsértessékszent neve. Megmondottam, hogy a szomorú levélnekrövidnek kell lenni, azért el is végzem.

207

Rodostó, 20. decembris 1758.

Kedves néném, nemcsak mi, hanem az egész emberinemzet olyan, mint a halálra ítéltetett rabok, akik nemtudják, mikor viszik ki a halálra. A mi sorsunk éppenolyan. Mennyi urakot, nemesembereket temettünk márel, kit egy, kit más esztendőben, úgyannyira, hogy márcsak ketten maradtunk volt Zay úrral. Az Isten azt iskivevé a bujdosásból 22 octobris. Már most egyedülmaradtam a bujdosók közül, és nem mondhatom, minteddig, hogy hadd vigyék ki ezt vagy amazt előre, mert

egyedül maradván, nekem kell kimennem az áldozatra.A Csáki úr halála után Zay urat tette volt a porta amagyarok fejévé, akik ebben az országban vannak a csá-szár protectiója alatt. Halála után a portára kelletett men-nem, hogy hírré adjam halálát. A szokás szerént engemettettek básbuggá, mert azt jó megtudni, hogy akik ebbenaz országba az öreg Rákóczival jöttünk, azok közül csakén maradtam, hanem akik most velem vannak, azokújak. Micsodás a világ! Mennyi változáson mentem máráltal, de az Istennek gondviselése mindenkor velem voltés vagyon mindnyájunkkal. Egész predikációt csinálhat-nék a siralomnak völgyében lévő változó életünkről,amely változást mindaddig próbáljuk, valamég az öröm-nek hegyére nem megyünk. Vagyon immár egynehánynapja, hogy ide visszáérkeztem. Mit rendel az Úr ezutánfelőlem, az ő kezében vagyok, hanem azt tudom, hogy apornak porrá kell lenni, és boldog az, aki nem az Úrnak,hanem az Úrba hal meg. Annyi hosszas bujdosásom utánkell-é mást kívánnom annál a boldogságnál.

Az első levelemet, amidőn a nénémnek írtam,huszonhét esztendős voltam, eztet pedig hatvankilence-dikbe írom; ebből kiveszek 17 esztendőt, a többithaszontalan bujdosásba töltöttem. A haszontalant nemkelletett volna mondanom, mert az Isten rendelésibennincsen haszontalanság, mert ő mindent a maga dicső-ségire rendel. Arra kell tehát vigyáznunk, hogy mi isarra fordítsuk, és úgy minden irántunk való rendeléseüdvességünkre válik. Ne kívánjunk tehát egyebet azIsten akaratjánál. Kérjük az üdvességes életet, a jóhalált és az üdvességet, és azután megszűnünk a kérés-től, mind a bűntől, mind a bujdosástól, mind a telhetet-len kívánságtól. Amen.

6


Beszédes Kálmán: A magyarok utcája – 1892. oct. 5.

FILIP TAMÁS

Saját Zágon

Vannak Zágonok mindenki életében,egyre szűkebb főutcával,egyre porosabb jegenyékkel,egyre üresebb templomi padsorokkal –de a visszalátó már túl homályos,összekarcolták a könnyek.

A folyó forrása felé fordul méltóságteljesen. A sziget szó mostantól érvénytelen. Hiába kanyarog tovább az üres meder,nem tud magának új folyót találni.

Aki elmenne innen, mindegy, van-e útlevele, ha átlépi a zöldhatárt, úgyis rajtaveszt. Mögötteminden visszanő mozdíthatatlanul.

A Zágonra emlékezők gyakran tévednek el, mert csak álmukbanzúg a fenyves, miközben azt hallják, ahogy saját hullámai korbácsolják a tengert.

A gályák egy helyben állnak,körülöttük forr a víz, a sziklákösszetörik az evezőket. Így jut magától mindenki egyre messzebb,miközben nem jut közelebb semmihez.

Mágikus száműzetés

7

láthatároktóber

Talányos jegyzetek közt babrál, hajlékot keresgél legalább a mozdulatainak. Egy bontatlan ajándékból a csomagolást tartja meg.Álma újszülött szavakat hozott, reggel fényesre nyalta őket az anyanyelv.

Lesétál a partra, mintha nem volna más választása, és látja, hogy dagály és apály egyszerre érkeznek, előbb

eltüntetik, aztán mégis itt hagyják egymás nyomait.

Egy versben azt olvastanemrég, hogy cukornádtetőket olvaszt az eső, édes árvízbe fúlnak a szomorú trópusok. Szerinte így kéne folytatódnia:„Miért lehet az ember saját szívében is hajléktalan, s ha néha eltéved ismerős utcákon, hogyan találhat ismeretlen városokban is haza?”

MEZEY KATALIN

Mikes Kelemen viszi a Vezérlő Fejedelem szívétGrosbois-ba

8


Én édes Istenem!Vitéz Fejedelem,mért bíztad rám szívedet?Aranyba foglalvakeserű fájdalma,keserűbb is mi lehet?

Drága teteméből,mint Napot az égből,chirurgus kimetszette,teste török földön,magam hegyen-völgyönviszem más idegenbe,

ló hátán, nyeregben,a zajgó tengeren,viszem rengő batáron.Kétszívű zarándok,viszem Uram áldottszívét óvva, vigyázón,

s töprengve magamban,hogy melyik fáj jobban,mikor fáj mind a kettő?Viszem bennük a bút,a vesztett háborút,a sok árva esendőt,

vitézek fájdalmát, kibontott zászlajátakik egykor követték,kik felsorakoztak, vívtak, rohamoztak,szolgálták sok győzelmét,

akik, amíg élnek,meg nem is békélnekmegrontó hatalmakkal,várják a dicsőségkeltét, visszatértétFejedelem Urunkkal.

Vitézlő erényét,országa reményétviszem arany pohárba,egyik idegenből,pogány hidegekbőlviszem másik kriptába,

ahol néha vetnekfölötte keresztet,kik előtte megállnak,hol magyar vitézekfelhívják vezérnek,egyszer még rátalálnak.

Testamentomábalenne írva bár haszívénél meglelhessemén is a nyugalmat,ne kelljen az útattőle vissza megtennem,mert hol szíve nyugszik,szívünk csak ott nyugszikélve, halva hűségben.

KISS BENEDEK

Az öreg Mikes felfortyan

Nyugati felhőket tükröztet a tenger,jaj, nyugati felhők a homlokomon.Egyedül maradtam. Nem kell a béke,vége lesz úgyis, csakhamar vége,s meglelem végre az otthonom.

Megcsaltak minket és mi is magunkat.Hiába történt mindaz, mi történt?Mi marad belőlünk? Pár kuruc nóta,s hogy átcsaptunk néha a Lajtán túlra,s hogy jöttünk, menekültünk ide önként?

Ó, hajdan bár a szultán ellen…s nem kísértenének nyugati felhők!Bíz a Nagyságos tudhatta volna,hogy az ebekkel ebül lesz dolga,s dolgunk: a vérvesztes Pannónia sorsa,mint sokszor: harc előtt régen eldőlt.

Hogy a franczúz segítsen minket?Hisz barbárnak tartanak kezdetek óta.S a császár nem király, labanc az végig.Hallga csak! Harsog a tárogató az égig,s az Alföldön álmomban csak szól a kuruc nóta!

9

láthatároktóber

Beszédes Kálmán: „A madzsar csesme vidéke” – 1892. oct. 6.

BOTH BALÁZS

Jatagán-holdas éj

íme a verdikt hazámat tőlem örökre sorompó őrziahol stráfszekerek állnak a vámonkőhajításnyira onnan Zágonfenyvesei virágos mezői

vaksors szeszélye vagy célja van várni a halálra ötven évigki börtönözte be lelkem ideRodostó jatagán-holdas éjeibehol a székely szót csak bujdosók értik

körmölve pislogó mécsvilágnálpenzumként serceg a lúdtollapad a viasz minden levéllel mit képzelt asszony keze tép fel hogy vigasztaljon keserű búmtól

Ex Turcia nulla redemptioíme az írás társakszabadulást csak a végnap hozhatily számkivetett ordasoknakha már poruk se kell a hazának

10


Beszédes Kálmán: Moda – Kadiköj, Stambul

CSONTOS JÁNOS

Zágon/Rodostó

Úgy ömlik az eső a zágoni égből, mintha száműzött fiát siratná a figyelmetlen Isten,a kastélyban fényár, tán fogadás készül, de a kizökkent-kárhozott időn ugyan ki segítsen,Zabola felől út sincs igazán, hogy beleélhesd magad szekerező századok hangulatába,vergődve idillben és rögvalóban, beszorulsz a Kárpátok jobb-alsó kanyarulatába,a szerpentinen, úton Bodzaforduló felé, egy árva autó sem jön majd veled szemben,medvével ijesztgető havasok, világvégi viszonylat a mappás tér-kényszerképzetekben,úgy ráz a láz a Foksányi-szorosban, s hasztalan ölel keblére a bukaresti vajda,s hiába látsz el szinte hazáig, ha másként akarja sorsodat a magasságos Allah,már Drinápolynál elillant a remény, akárcsak Kőszeghy Zsuzsi tiszta-szép szerelme,polákok, frankok, türkök kavalkádja, s a bekhori tábor, akár egy szálra bomlott elmeleltározol tobzódó múltakat, s az absztrahált Zágon még ha nem ereszt is,vár rád a kozmikus magány, az édes néne fikciója s a legvégén a megváltó pestis,mennyivel napfényesebb a villódzó Rodostó, hol török élteti a jó magyar barátot,a bujdosó szoborba faragva ígér egy derűsebb, egyistenhitű, eső-nincs világot,a székelykapu úgy áll, mint ikonikus gesztus, hogy lehetséges mégis-, csakazértis-béke,bár a rommá lett-égett magyar utca többé nem lesz a szabadság végső menedéke,a múzeum ura magyarul rendel keserű török kávét, s így is citál mikesi tirádát,négyen vagyunk; miért, hogy mégis egyedül hallgatod a Marmar-tenger mormolását?

11

láthatároktóber

Beszédes Kálmán: Pestemaldsi utca 1891. dec. 10.

PAYER IMRE

A tengerparton

Zágon és Rodostó között a Gondban van egy vaktérkép

– az igazi haza.Ha lenyugszik a nap,

kimegyek a tengerpartra,de nem nézem a vizet.

Nincs velem senki, de nem vagyok egyedül.

– egy kamarásnak nincs saját élete,a lúdtollpercegés – az vagyok.

A kudarcunkért (késleltetve)a Tündöklő Portavégül is (szépen csengő frázisokban)a Nagyságos Fejedelmet okolta.

Nem jön segítség. Istenem! Istenem! Mindennapi mondatunkatadd meg nekünk ma.

12


Beszédes Kálmán: Panagia Revmatokria. Rodoszto, 1891. nov. 16.

IRCSIK VILMOS

Hat elküldetlen levél

(Részletek)

Rodostó, 10. szeptember 1761.

Édes néném,

legutóbbi levelemen, amely immáron a kétszáznyolcadiklett volna, úgy nyertünk mind a ketten, nénikém is megén is, mint Bertók a csíkban. Én abban a levélbenígéretemhez híven cirokmagot, gyapotmagot megugorkamagot küldtem a veteményezéshez, hallván, hogybeteg teste megmozgatásához és lelke felüdítéséhezcsöppnyi veteményesében kertészkedésre adta a fejét. Demost már bizonyos, hogy amíg a levél kézen-közön elju-tott volna nénémhez, valaki tapogatásra a magvakatgyöngynek, tört aranynak, avagy netalántán drágakőnekvélhette, és a levéllel együtt az egészet elsikkasztotta. Ígyaztán, amint a várkatonák ínség vagy ostrom idején sepénzt, se posztót nem kapnak, úgy nem kapott nénikémse magot, se levelet, én pedig úgyszintén hoppon, pon-tosabban majdnem egy fél esztendőre válasz nélkülmaradtam. Egyikünk a másikára várt, nénikém az ígértmagvakra, én a magvak kézhezvételének konstatálására,de hiába. Még az is megfordult néha a fejemben, és lapí-tottam is érte egy ideig, mint süket malac a rozsban, hogynénikém esetleg megharagudott a magok miatt, mertazok nem akartak rendesen kikelni. Szerencsére, többsütnivalója lévén, nénikém hamarább kapott észbe, mintén, és feladva hallgatását, megsürgetett. Persze, a félévesvárakozás aligha mondható hamarnak, levelévelbizonyára már a jövő esztendőre gondolt, hiszen azótaazokból az elsikkadt magvakból mostanra már mindcirokseprő, savanyú ugorka meg pamut lehetne. Én pediga cirok, a gyapot meg az ugorka kelendősége miattiaggodalom után azóta is egyre azon tűnődöm, hogyvajon a magvak levelestől együtt tűntek-e el, vagy a levélmagvastól együtt, és vajon melyik esetben szeret engemjobban az én nénikém: ha az első veszteséget vallomnagyobbnak, vagy ha a másodikat.

Azért is késett a kései levélre egy kissé a válaszom,mivel ebben a dilemmában sokáig nem tudtam zöldágra vergődni, sőt még igazán most sem tudok. Arrólnem is szólva, hogy van még egy másik kétségem is.A sok év során, mióta leveleimet rovom, többször iselkallódott egyik-másik, holott azokban a puszta írásonkívül semmi mást nem küldtem, mint a kettőnk ügyes-bajos dolgait és az erről-arról való gondolataimat meg

vélekedésemet. Arra pedig az ilyen enyveskezű foszto-gató aligha kíváncsi.

Ami azt a másik kétségemet illeti: itt közöttünkmeghasonlás van, és ahol meghasonlás van, ott nincsenIsten áldása. A legelején is csak egy maréknyian voltunkbujdosók, aztán az idő múlásával négy-ötre apadtunk,mégsem tudtunk megbékélni egymással, mert a veszettviszálykodás csak köztünk maradt, az nem halt kiközülünk. Pedig itt se a portától, se Bécsből nemtáplálták, csak magától tenyészett, mint a dudva meg abojtorján. És mentől inkább fogytunk, annál inkább sza-porodott. Tisztséget, jószágot senki nem kapott azáskálódásokért, csak a bujdosók foglalatosság híjánmegunták a bujdosást, az együtt lakást, megunták éjjel-nappal egymás ábrázatát látni, és végtére, amikor márnem tudták mivel agyoncsapni az időt, egymást kezdtékütni-vágni, mint a répát, ahol érték. Rákóczi még úgy,ahogy kordában tartotta a bajkeverő beste fajzatokat,akiket, ha rajtam áll, én lassú tűzön megégettem volna,de az ő halála után végképpen elszabadult a pokol. Attólfogva egészen fiának Rodostóba való megérkezéséigsenkinek fizetés nem járt, és most már nemcsak azunalom, de a pénz is beszélni kezdett, az pedig alegrosszabb tanácsadó. Hiszen ahogy a szólás is tartja,az ám a tortúra, ha gond a poltura. Márpedig sokaknakcsakugyan gond lett, és többeknek, akiknek addigruhára, konyhára tallér jutott, akkortól viszont a polturátis élire kellett rakniuk. Ebben a szorultságban a férgesesokszor már nemcsak mondani mondott olyasmiket,amit nem hitt, hanem cselekedni is azt cselekedte, nem-csak a polturát rakta az élire, hanem a lelkiismeretét is.Mindennek tetejébe elegendő járandóság nélkül kinek-kinek szabadságot adtak, hogy tetszése szerint innenelmehet, amivel néhányan éltek is, és azzal elvált az epea májától. Ez az egynéhány hitvány alak szétszóródott,mint a pelyva, és most szanaszét kóborol a világban.Bizony tőlük kitelik, hogy akár Bécsnek, akár a portánakspionkodjanak, mert az ilyen helyeken a kémek tartásaolyan mindennapi, mint közönségesen a kuktáé, a fel -cseré, vagy a kocsisé.

Aztán Rákóczi József idejötte nemhogy javított, desokkal inkább rontott a helyzeten. Én atyjának mindenjavát a kezébe adtam, de az itt maradt hamiskodókcsalással vádoltak, és a rágalmakra az új fejedelemsokat vizsgálódott utánam alattomban. De becsületemmegsértésére semmit nem talált. Ám a tüske, amely avizsgálódások alatt a talpamba fúródott, meggyűlt, ésminden porcikámban tovább sajgott. Akik pedig azokata tüskéket orvul a talpamba vagy a körmöm alá verték,mindenre képesek lehettek. Szóval, oda akarok végülkilyukadni, ha bevádoltak a fejedelemnél, bevádolhat-

13

láthatároktóber

tak a portánál meg Bécsben is, és a rágalmaikra alegjobb bizonyítékot a leveleimben vélhettek találni.

Ma is belepirulok annak a gondolatára, hogy eset-leg árulókkal szívtunk egy levegőt, még ha néme-lyikük nem is pénzért, hanem a hazatérés reményébenis tette ezt az alávalóságot, némelyikük pedig nem isRákóczival jött ide, hanem csak később csapódott hoz-zánk, és azt se tudhattuk róla, ki fia, ki borja. Deholtakról vagy jót, vagy semmit, mert mostanrabizony magamra maradtam a Rákóczival jöttek közül,és a gyanúba keveredettcsekély számú személyis már rég alulrólszagolja az ibolyát. Ámakár itt vagy ott vá doltakis be engem, nyugodtantehették, mivel egyetlenlevelemben sem találnakmég nagyítóüveggel semolyan passzust, amellyelén a császár avagy acsászárnő őfelségét, vagymég inkább a szultántbe csméltem volna. Csaknem fogok a sajátfészkembe piszkítani.Meg akit egyszer megmart a kígyó, az már a gyíktól isretteg. De nekem most már nem kell rettegnem, sőtnagyon is nyugodt lehetek, hiszen egyedül maradtam,mint az ujjam, és nincs, aki feljelentsen. Hacsak sajátmagamat nem adom fel.

Nekünk kettőnknek, édes néném, vigaszunk annyimaradhatott a levél meg a magvak eltűnéséből – mertminden rosszban van valami jó – tehát az lehet avigaszunk, ha elénk képzeljük a csalódást, amit az ahitvány lator érezhetett, amikor a levelet felszaggatva aremélt drágakő, tört arany meg a gyöngy helyett a nekihaszontalan magvak akadtak a kezébe. Mert hogy azilyennek nem fűlik a foga a kertészkedéshez, hogy nemszeret kapálni, gyomlálni, locsolni, az holtbiztos.

Úgy leeshetett az álla annak a bitang levéltolvajnak,mint a híveknek a zágoni templomban, amit az éngyerekkoromban apáról fiúra hagyva évtizedeken átszéltében-hosszában meséltek. Történt egyszer, hogy amisén a pap áhítattal éppen ezt olvasta az evangéliumból:

– Ábrahám feleségül vette Sárát…Azzal hajtotta is tovább a lapot, mert az ige a

következő oldalon folytatódott volna. Ám más dol-gaiban is hebehurgya ember lévén, a pap most semügyelt a kellő odaadással, és rossz irányba fordított, ígyfolytatván a szent leckét:

– …és bekente az ő fenekét szurokkal.Itt ugyanis még Noé atyánk bárkakészítéséről volt szó. A hívek ahhoz voltak szokva, hogy az oltár elől

csupa szent és igaz szót hallanak, így aztán nevetni semertek, hanem csak magukban csodálkoztak, hogymennyire megváltozott a múlt vasárnap óta a szentségesBiblia, és már abban is úgy ocsmánykodnak, mint afalusi kocsmában.

Ha nem is volt ilyen nevetséges, de az sem lehetettakármilyen csodálkozás, amely egy szomorú csapás

képében arra a szeren -csétlen görög menyecs -kére sújtott, akiről ittmifelénk most város -szerte mindenki beszél,és akinek sorsától a jóis-ten óvjon meg bennünkmost és a jövő eszten -dőkben is. Nos hát, ezaz előkelő családbólvaló, takaros görögmenyecske a házasságarévén egy közeli város-ba elszármazván csakritkán látogathatta megaz övéit, nevezetesen az

öccsét és a szüleit. Egy napon aztán a legnagyobbrémületére azt a hírt kapta, hogy siessen tüstént haza, mertnagy baj történt: az öccsét valami utcai csetepatébanhalálra sebezték. Szegény lóhalálában hajtatott haza, denem is haza, hanem rögtön a cinteremhez, mert az ittenigörögök a halottaikat ott nyújtóztatják ki, nem pedig aházaknál. A cinterembe érve egyszerre három halottat istalált szemfedővel borítva. Találomra kinyitották neki azelsőt, mire szegény menyecske megtántorodott, mert azöccse halálára már fel volt készülve, de ez nem az öccsevolt, hanem az apja, aki fia haláláról értesülvén agyilkosok után eredt, hogy bosszút álljon. Utol is érteőket, és verekedésbe keveredett velük, amiben neki iskioltották az életét. A temető őre erre feltárta a másodikszemfedőt, ez alatt meg a menyecske anyja feküdt, akikülönben is szívgyengeségben szenvedvén, a két szörnyűhír hallatán odahaza összeesett és meghalt. Most márúgy kellett felmosni az elalélt ifiasszonyt, míg végülvalósággal megkönnyebbült, mikor a harmadik szem -fedő alatt végre-valahára csak megtalálták a fiút is.

De ez még mind semmi. Ennyi rossz után a me -nyecske fogta magát, visszahajtatott a férjéhez, mivel anagy bajában teljesen magára maradt, és talpraesettfehérszemély létére is gyámolításra szorult volna. Hát,uramfia, a férjét a saját nászágyukban egy idegen

14


Beszédes Kálmán: A régi görög temető

cemendével találta összebújva. Azt hitte az a pernahajder,aki már annak előtte is nemegyszer idegenbe tévedt,hogy a temetési ügyek intézése miatt most egy pár napigmegszabadult a hitvesétől, és kedvére halászhat azavarosban. Erre a menyecske, aki már régen szabadulniszeretett volna ettől a korhelytől, összepakolta ahozományát, és ott hagyta, mint Szent Pál az oláhokat.Visszaköltözött ide a városba, ahol más örökös nemlévén, a szülei vagyona meg az öccse része is rászállt.Rettenetes és mégis felemelő történet, nem igaz?

Megírhatnák akármelyik német vagy franciagazétában, amelyek a konstancinápolyi porta jóvoltábólide havonta járnak hozzánk, és amelyek csak úgyhemzsegnek az ehhez hasonló rémségektől. Úgy lát-szik, szerte a világon, legyen az német, francia, görög,török vagy örmény, mind az ilyesfélékben leli a leg-nagyobb örömét, mindaddig, amíg vele nem történikhasonló.

Erről a derék feleségről még egy másik oldalborda iseszembe jut. Azt is ideírom. Hiszen mentől ritkábban íraz ember, annál hosszabban illik válaszolni, márpedigén a magvak miatt most jócskán adósságba kerültem,hadd pótoljam hát. Arról nem is szólva, hogy nénikémfutólag valami olyasmit is emlegetett, hogy legjobbanszeretne már meghalni, ha pedig a magvak újfent késnitalálnának, aligha éli meg a kikelésüket, és hogy a halálellen ilyen élemedett korban már nincs orvosság. Pedigvan ám, hallgassa csak! Hátha meg tudom valami -képpen győzni.

Nem is olyan régen, talán éppen a pruti békekötésután a muszka cár, a török szultán meg a svéd királyközött, egy katona hosszú szolgálat után megkapta azobsitját és gyalog indult haza. Nagy út állt előtte, ráadá-sul kegyetlen hideg is volt akkor. A katona csak ment,mendegélt, amikor hirtelen egy vénséges-vén embertpillantott meg, amint egy kövön kuporog. Az öregreszketett, didergett a hidegtől. A katona hívta, hogyjöjjön vele, de az nem akart. Azt mondta, úgy fázik,hogy majd megveszi az isten hidege. Erre a katona oda-ment hozzá, levette golyó szaggatta köpenyét, ésodanyújtotta neki:

– Tessék, öregapám, én nem fázom annyira, meg job-ban is bírom a hideget.

Az öreg mindjárt nem fázott annyira, fel is kelt, éshívta magával a katonát. Útközben váratlanul így szólthozzá:

– A jóságodért én is jóval fizetek. Tudod-e, hogy kivagyok én? Nem más, mint a halál! Ne félj, nem bánta-lak. Különben is, ha akarom, abban a nagy háborúbankönnyűszerrel elveszejthettelek volna. Hanem azt mon-dom, eredj, és gyógyítsd a betegeket. Én is veled tartok,

de úgy, hogy rajtad kívül senki nem lát engem. Ha abeteg lába felől állok, adj neki bármilyen patikaszert,meg fog gyógyulni. De ha a feje felől leszek, nem segítrajta semmi, meg fog halni.

A katona továbbment, míg egy házhoz nem ért. Nagybánatban találta a háziakat: a gazda beteg volt, egyetlenorvos sem tudott rajta segíteni. A katona bement abeteghez, körülnéz a szobában, és meglátja az öregem-bert a köpenyében, amint ott áll a beteg lába felől. Erreodahívja a gazdasszonyt, tiszta vizet kér, csak úgytessék-lássék ráfúj, motyog valamit, aztán odanyújtja abetegnek. Az, ahogy kiitta, tüstént meggyógyult ésfelkelt. A csodadoktort gazdagon megajándékozták,bőséges vacsorával megvendégelték, és éjszakára szál-lást adtak neki.

Hamarosan messze földön elterjedt a híre, hogy akatona milyen tudós doktor. Sokfelé hívták, és sokakatki is gyógyított. Egyszer nagyon távoli vidékre vittékegy súlyos beteghez. Minél tovább mentek, annálismerősebb lett neki a környék. Végül rájött, hogy aszülőházába viszik. És tényleg, már be is értek azudvarra. Senki nem ismert rá, mert amióta elmenthazulról, teljesen megőszült. Bement a szobába, ésrögtön meglátta idős apját, amint ott feküdtösszetöpörödve, halálos betegen. A feje felől pedig ottállt a halál. Na, most mit tegyen? A tulajdon apját csakmegmenti, ha törik, ha szakad! Odabiccentett a halál-nak, és kihívta sétálni az udvarra. Elmentek a tópartig,ott a katona kivett a zsebéből egy odvas diót, és füttyö -getni kezdett vele. A halál nagyot nézett a cso dál -kozástól. Ilyen furcsa zenebonát még soha nem hallott.Szerette volna ő is eltanulni ezt a mulatságot.

– Ennél mi sem egyszerűbb – mondta neki a katona.– Csak be kell valahogy férkőznöd a dióhéjba, és akkormár magától megy a dolog.

Az öreg azon nyomban bolhává változott és beugrotta lyukas dióba. A katona egy szálkával betömte a kislyukat, és így a halál a dióban rekedt. A katona vissza-ment apjához, orvosságot adott neki, és meg is gyógyí-totta. A diót pedig, benne a halállal, a zsebébe rejtette.Most már minden nyavalyát meg tudott gyógyítani, ésezentúl senki nem halt meg, akihez gyógyítani hívták.

De aztán egy idő múlva megházasodott. Addig csaknősült, de most vesztére megházasodott. A feleségenagyon gyanakvó asszony volt. Egyszer, amikor a férjezsebében rakott rendet, addig-addig kutakodott, mígmeglátta a diót, és kihúzta belőle a dugaszt. A bolha errekiugrott, és nagyokat szökdécselve elmenekült. A halálújra elkezdett garázdálkodni. Rögtön meghalt a katonaapja, és nem sokkal rá maga a katona is. A haláldühében mindenkit le akart kaszabolni, de aztán

15

láthatároktóber

mégiscsak beleunt. Azóta az emberek megint akkor hal-nak meg, ha üt az órájuk.

Most már csak annyit, mert sok beszédnek sok azalja, hogy édes néném órája még nem ütött, és hogy amáséban turkálni nem illendő, se kapzsiság, separáználkodás, se gyanakvás végett. Az egészségre vi -szont annál inkább vigyázni kell, különösen, ha azember már megette a neki szánt kenyér legjavát.

Rodostó, 19. szeptember 1761.

Kedves lelkem húgomasszony,

lehet-e szomorúbb hírt kapni levélben, mint valakinek ahalálát? Lehet, de csak akkor, ha a hírt a megboldogultlánya írja, és ha a megboldogult maga olyan drága voltvalakinek, mint nekem az én édes néném, akivel éppenkerek negyvennégy esztendeje álltunk levelezésben.Kerek negyvennégy esztendeje osztottuk meg egymássaljóban-rosszban minden búnkat, bánatunkat, örömünket.Vigasztalásul egy valamit javallok: halál ellen egy fűterem csak kertben, mégpedig annak a tudásnak a füve,hogy a megboldogult csupán megelőzött bennünket azörökkévalóságba vivő úton, amelyen mi is rajta vagyunk,és amelyen őt eztán követnünk kell, mint egy szentet.

És lám csak, milyen kifürkészhetetlenek Isten útjai!Hiszen a szomorú hírrel együtt azt meg örömmel vehet-tem a levelében, hogy alig két héttel a néném halála előtthúgomasszony egészséges fiúgyermeknek adott életet,amit néném ugyan pedzegetett legutóbbi és egybenlegutolsó levelében, de biztosra nem mondta. Alighanemmeglepetésnek szánta szegény, erre fel a halálán kellettlegelőbb meglepődnöm. A keresztelőt a temetés követte,hiába, no, már csak ez az élet rendje. Azt is meg lehetérteni, hogy miután húgomasszonyomat most már semminem köti igazán Konstancinápolyhoz, vissza készülnekköltözni Párizsba, ahol férje a Konstancinápolyban fran-cia nyelvmesterként eltöltött évek után ismét professzor -ságot kapott. Persze kötve hiszem, hogy a következő le -velemet már Párizs városába kellene címeznem. Olyanforrón azért nem eszik a kását. Sőt, a gasztronómiánálmaradva, az ilyen hivatali ügyek általában úgy nyúlnak,mint a rétestészta.

A pestis, amely édes nénémet a többi aggkorikórsághoz járulva elragadta, mihozzánk is megérkezett,és bizonyára már ki is szemelte magának az áldozatait.Persze, hogy ki a jelölt, és ki a kiválasztott, azt nemtudni. Mert ha tudná az ember, hogy elesik, akkor előtteinkább leülne. De mivel nem tudja, ki kell várnia abotlást. Elevenen nem lehet felkészülni a halálra. Ha a

levelet édes néném kapná kézhez, most szokásunkszerint egy példázatot mondanék el neki, sőt el is várnátőlem, ezért aztán az ő lelki üdvének emlékére arrakérem húgomasszonyomat, az ő édes leányát, hogyhallgassa meg helyette türelemmel.

Valamikor nem is olyan régen egy tudós német hosszúidőn keresztül készült Rómába, a világ fővárosába menni,ahová köztudottan különben is minden út vezet. Elolvastaaz összes okos könyvet, bújta a bibliotékákat, beszélt min-den okos emberrel, aki ott járt, vagy még nem járt ott, deúgyszintén oda készült, és amikor már úgy gondolta, hogyeleget tud róla, el is ment az örök városba. Meg is nézettmindent. Megnézte Szent Péter templomát, a Sixtus-kápolnát, a Capitolium és a Soracte hegyét, a Colosseumromjait. Hosszú napokon keresztül gyönyörködött aszámtalan, szebbnél szebb képben, szoborban, palotában,teátrumban, koncertekre járt, könnyű léptű, ifjú balett-tán-cosokat és régi romokat csodált, és elnyerte még a pápaáldását is. Némelyik helyre kétszer, sőt háromszor is ellá-togatott, némely képet kétszer, sőt háromszor is meg-nézett, olyannyira tetszett neki. Úgy ment minden, mint akarikacsapás, és a mi németünk nagyon meg voltelégedve. Miért is ne, hiszen jól felkészült, így aztán sem-mit nem mulasztott el abból, amit még a hozzá hasonlószerencsés flótásnak is csak ritkán adatik meg látnia, ésúgy gondolta, hogy most aztán igazán, töviről-hegyiremegismerte Róma városát. Ráadásul úgy intézte az utat,hogy a vége éppen a nagyböjt előtti napokra, farsanghétfőjére, húshagyó keddre, a karnevál tombolásának ide-jére essék, és az legyen a csattanó. Hát az is lett.

A sok rendkívüliség után szinte felüdítették a közön-séges léhaságok. Így nem csoda, hogy kedden már koradélutántól önfeledten tolongott a maskarába öltözöttköznép között, nevette az utcai komédiásokat, bábosokat,hallgatta a muzsikusokat. Emitt pecsenyesütők kínálgat-ták búcsúzóul húshagyó keddi sültjeiket, és nem tudottnekik ellenállni, noha lutheránus lévén rá nem vártak anegyvennapos hústalanság gyötrelmei. Amott a perec-sütésnek már a látványa is elragadta. Egy fickó gyúrta atésztát, a második perecet formált belőle, és aserpenyőben sercegő, sistergő forró zsírba dobta, a har-madik egy hosszú nyárssal kivette, a negyedik árusította,a lánc végén pedig csak úgy kapkodtak érte, mint acukorért. Ebből is belakmározott. Aztán az egészetmeglocsolta zamatos szicíliai vörösborral, amitől kissémegkótyagosodott a feje.

Szürkület után a házak ablakaiban, a balkonokon ésodalent, az utcai mulatozók kezében lassanként gyertyákgyúltak ki. Az egész karnevál a felgyúló fények világánálúgy festett, mint halottak napján a temető, de nem sokáig,mert a farsangolók, mintha a feltámadás napi trombita

16


harsanását hallották volna, hamarosan szinte önkívület-ben egymásnak estek, igyekeztek elfújni egymásgyertyáit, és közben fülsiketítően ezt kurjongatták:

– Szia ammazzato, szia ammazzato!Mikor már minden gyertyát sikeresen kioltottak, a

teljes sötétség beálltával színes lampionokat és nagyrakás tüzeket kezdtek gyújtani. A sokaság az égő mág-lyák körül tolongott, néme-lyek átugrottak a magasanlobogó lángokon, a legel-vetemültebbek, mintha a gye-hennán vagy a pokol tüzénsülnének, eljátszották a ha -lálukat, és kárhozott lelkek -ként vonaglottak, jajveszékel-tek, a bámészkodók pedigröhögtek hozzá.

A zabolátlan tolongás egyremélyebben a mellékutcákbasodorta a németet, ahol azutcaszegleteken nők riszálták,kellették magukat, kínálták abájaikat. A mi emberünk ilyendolgokban nem sokat tapasztalt,és azt se nagyon tudta, hogy alegnagyobb vígasság ésgyönyör mindig a veszedelem-mel határos, így hát gyanútlanullépre ment. Egy igen helyresüldőlány intett neki, és őimbolygó léptekkel követte asötétbe. Hamarosan egy templom melletti szűk sikátorbaértek, ahol a lány hívására római suhancok rontottak elő asötétből. A német dulakodásba keveredett velük, de mivelnem állt biztosan a lábán, és különben is, sok lúd disznótgyőz, a végén ő húzta a rövidebbet, agyba-főbe verték,elrabolták a nála lévő erszényét, zsebóráját, majd lehúztákujjáról a drága pecsétgyűrűjét, sőt még az ezüstgombossétabotját is elvették. Végül pedig, művüket beteljesítve,finom bársony ruhájától, selyem ingétől és csatos cipőjétőlis megszabadították. Segélykiáltására ugyan csakhamar otttermett az éjszakai őrség, ám a rablók, akik rendre temp -lomok mellett követték el gaztetteiket, bemenekültek azoltalmat nyújtó szentegyházba. A német pedig üres zsebétés fájó csontjait tapogatva, egy szál patyolat alsóravetkőztetve, a hűvös éjszakában dideregve így sopán -kodott, siránkozott:

– De hiszen ilyen latrokról és cemendékről nem voltszó semmiféle okos könyvben, ezeknek nyomát semtaláltam semelyik bibliotékában, hírüket se hallottamsemelyik okos barátomtól, se attól, aki már járt

Rómában, se attól, aki oda készül. Arról senki és seholnem beszélt, hogy a pompa, a szépség és a szentségvárosában is van olyan hitvány, alja, sőt még annál ishitványabb és aljább népség, mint a barlanglakók és azerdei vademberek. Úgy látszik, Rómára se könyvekből,se mások elbeszéléséből nem lehet igazán felkészülni.Rómát csak Rómában lehet megismerni.

Hát így vagyunk mi apestishalállal is, édes húgom -asszony. Arra eleven emberse könyvekből, se másokhalálából nem tud felkészül-ni. Egész életünkön keresztülkapkodunk fűhöz-fához, okosemberekkel társalgunk, köny -veket olvasunk, képeket,zenét hallgatunk, hogy meg -fejtsük a magunk és másokéletének talányait, felruház-zuk magunkat mindenféletudással, aztán egyszer csakott állunk pőrén, mint az anémet, a saját sorsunk betel -jesülése előtt, amely olyanbujdosás, mint a mienk ittTörökországban. Nincs belő -le visszatérés. Nincs, akibeszámoljon róla.

Csak szegény anyám gon-dolta azt Zágonban, hogy amásvilágról is ugyanolyan

közönségesen vissza lehet jönni, mint egy utazásról.Gyerekkoromban ugyanis, amikor a nyári melegtől márnagyon eltikkadtunk, nemegyszer elkéretőztem tőlefürödni a Bozza vízére, ahová a többi pajtásaim jártak.Először mindig úgy volt, hogy hallani se akart róla, deén csak tovább üstönködtem, mire kissé megenyhült,hímelt-hámolt, és elrettentésül lefestette azt a sok rém-séget, ami rám leselkedik a folyóhoz vezető úton, mega fürdés közben. Harmadjára aztán csak meglágyultmindig a szíve, és ilyen szavakkal bocsátott útra:

– De nehogy aztán felhevült testtel szökj a vízbe! Hameg véletlenül belefulsz, haza ne merészelj nekemjönni, mert hátrakötöm a sarkadat!

A meghalásra még csak-csak fel lehet készülni amások halálából, mint ahogy az a tudós német Rómárakészült fel a könyvekből meg a mások elbeszéléséből,de a halálra, arra a gaz latorra sehol nem találni semmibölcsességet, semmi útmutatást. Nem tudok róla egykukkot sem, pedig annyi halottam van már, hogykamarás létemre sem igen győzőm számba venni őket.

17

láthatároktóber

Oláh Katalin: Mikes Kelemen emléktáblája

Akik csak eszembe jutnak hirtelen a bujdosók közül,még a kezdet kezdetén meghalt Bercsényi három cselédje,meghalt egy jezsuitája, ők kerültek elsőnek ide a mitemetőnkbe, amelyet azóta magyar temetőnek mondanak.Aztán meghalt a kávéfőző, meghalt a konyhamester kétfia, meghalt maga a konyhamester is. Utána meghaltEszterházi úr, meghalt Horvát Ferenc. Meghalt Ber -csényiné, gróf Csáky Krisztina, aki először Erdődiné volt,aztán megözvegyülve Draskovich Miklós országbírófelesége lett, második férjének halála után pedig BercsényiMiklósé. Hiába, a hatalmasok még férjben, feleségben isdúskálhatnak kedvük szerint. Van, akinek három férj vagyhárom feleség is jut – mint jutott Bercsényinek is, aki amásodik felesége után nem sokra rá maga is meghalt –van, akinek meg egy sem. Meghalt Kőszeghy Pál,Zsuzsika apja, Zsuzsikáé, aki kétszer is felültetett engem.Először még lány korában, amikor a sok hitegetésemellenére mégis Bercsényit meg a grófi címet választotta,aztán pedig özvegyként, amikor le akartam vele tetetni afeketét, de ő akkor sem hajlott rá. Vagy sajnálta elhagyni agrófné címet, vagy nekem nem villogott elég arany aládámban. Az apja halála után elment Lengyelországba,azóta azt se tudom róla, hogy él-e, hal-e, de én őt is a halot-taim közé sorolom, akiknek a száma az évekkel továbbnövekedett. Meghalt a tudós Kiss István, akivel együtt búj-tuk Rákóczi íróházát, íróházának minden könyvét –kamarásként a számukat is tudom, pontosan kétszáz -kilencvenöt van belőlük – együtt bújtuk mindenkönyvének minden fejezetét, minden fejezetének mindenlevelét, minden levelének mindkét oldalát, mindkét oldalá-nak minden egyes sorát, minden egyes sorának mindenszavát és minden szavának értelmét. Kiss István itt azíróházban írta meg Magyar philosophiáját. Vajon mikorkerül az tényleg magyar földre és a magyarok kezébe? Énpedig itt kerültem a legmeghittebb beszélgetésekbe afejedelemmel, akivel amúgy csak a napi három ét -kezéskor, reggel, délben, este, illetve kamarásként a vásár-lásokról való számadások alkalmával szólhattam, még -hozzá az ilyen dolgok természetéből fakadóan elég ride-gen és szárazon. Az íróházban viszont, ahol Rákóczi aműveit alkotta, megnyílt előttem, ahogy én is őelőtte.Nemegyszer kérdezett akár egy latin, akár egy francia szóvagy kifejezés árnyalatai, írásmódja felől, de igen gyakranmás, hol poétikai, hol históriai kérdést is felvetett, én pedigbéklyóimtól szabadulva ilyenkor mindig elemembentudtam magam, és igazi énemet nyújthattam neki.

Aztán meghalt a nagyságos fejedelem is. Meghalt Ráthonyi János ezredes özvegye. Meghalt

Kajdacsi Péter ezredes özvegye. Mind a ketten a fér-jükkel együtt indultak bujdosásnak, és megözvegyülveérkeztek Törökországba. Utánuk meghalt Sibrik Miklós,

meghalt Forgách Simon, meghalt a hoppmesterünk, majdmeghalt a fájától messzire esett alma, Rákóczi József.Meghalt Thalaba Máté, Rákóczi főhadsegéde, majdkésőbb követe, és meghalt a felesége. Meghalt MáriássyÁdám, meghalt Pápai János sógor, ő nem itt, hanemBukurestben, amikor oda voltunk követségben. MeghaltIlosvay János, és végül már csak négyen maradtunk, akika szegény fejedelmünket, szerencsétlenségünkre idegenországba kísértük, és akik délidőben már egy szilvafaárnyékában is elfértünk volna. De mostanra már délbensem töltenénk be a szilvafa árnyékát, mert először 81évesen meghalt Bercsényi sógora, Csáky Mihály altábor-nagy úr is, ha jól felszámolom, ő élt a legtovábbközülünk, azután meghalt Pázmándy Péter is, és végül22. október 1758-ban meghalt Zay úr, aki után én lettema rodostói magyarok fejévé.

Egész pontosan 1758. november 19-én tettek meg bás-bugnak. Ezt a levelem pecsétje is bizonyítja, mert a tiszt-séggel együtt pecsétnyomó is járt. Ha húgomasszony gon-dosan elolvassa, ott látja lenyomatát a viaszkon, amivelakkor még édes nénémnek is elhencegtem: DzseneralMikes basbug madzsarlijan. Nohát, így vénségemre tiszt-séget is kaptam, török tisztséget, anélkül, hogy a kisujja-mat is megmozdítottam volna érte. Merthogy a végén eza básbugi rang úgy járt körbe köztünk, mint a falusibíróság, és úgy maradt egyikünkről a másikra, mint sza-márra a fül. Mindig a legöregebbnek jutott. Holott én jobbszeretnék Zágonban bíró lenni, mint itt akár császárKonstancinápolyban. Persze, nem tudom, hogy megfelel-nék-e még egyáltalán zágoni bírónak, tudnám-e olyanszaporán és hibátlanul pergetni a nyelvemmel a magyarszót, amint az egy ilyen stallumhoz szükséges.

A nagyságos fejedelem életében volt egy török tolmá -csunk, Ibrahim effendi, aki szekretáriusként az ügyeinket isintézte a portánál. Ez olyan szépen és hibátlanul beszélte amagyar nyelvünket, akárcsak mi. Csupán néha-néhahasznált egy-egy furcsább kifejezést, gondolkodott egy-egyszón, vagy hébe-hóba törökösen, hosszan elnyújtvaénekelte ki a szóvégeket, amitől mégiscsak idegennek hit-tük. Amikor megdicsértük érte, hogy milyen szépenhasználja a mi anyanyelvünket, nagyot nevetett, hogy miértis ne használná szépen, amikor ő is az édes anyatejjel szív-ta azt magába. Amint kitudódott, tizennégy éves korábankolozsvári unitárius diákként rabolták el a törökök, SzabédiLászlóként. Aztán renegát lett és Ibrahim effendi, ám be -csületére legyen mondva, soha nem szégyellte, hogy ma -gyar, és soha nem felejtett el magyarul beszélni. Ellentétbensok pojácával és ficsúrral, aki ha kétévi távollét utánvisszajön hazájába, nem akar tudni rendesen megszólalnimagyarul, és még jó reggelt is franciául vagy németül,legújabban pedig angolul kíván az anyjának.

18


De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, kitudja, hátha néha már én is magyar fülnek furcsaszavakat használok, magyar fülnek furcsán ejtem ki őket,és egyik-másik után kutatnom kell az emlékezetemben,ami bizony egy zágoni bírónál nem fordulhat elő. Hiába,negyvennégy év, az csak negyvennégy év. Sőt igazábólötven éve vagyok idegenben. Irgalmas Isten, kimondaniis iszonyú, nemhogy végigcsinálni. Pedig akárhogy isszámolom, tényleg annyi. Huszonegy évet éltem oda-haza, hat évet Lengyelországban és Franciaországban,negyvennégyet pedig itt. Beleborzongok, valahányszorcsak eszembe jut. Csoda-e, ha ennyi idő után azembernek nemcsak a nyelve akadozik olykor a magyarbeszédben, hanem a szíve is?

Szóval Zay úr után én maradtam az egyetlen élőszáműzött a lajstromban, a többiek csak úgy a magukjószántából vannak itt. És az a lajstrom előbb-utóbb befog teljesedni, mert végül nekem is meg kelletik adni acsontjaimat a természetnek.

Persze, hogy mi vár ránk a túlvilágon, arról a mikeresztény hitünk elég bőségesen tudósít bennünket,ráadásul az édes néném halála miatt most az én eszembenis folyton az jár, hogy vajon mi várhat rá odaát, mire isszámíthat üdvözítőnk ígérete szerint. Ám a magamfajtaembernek, aki törökök és zsidók között élt ennyi sok éve,csak szöget üt a fejébe, hogy azok bizony egész máskéntgondolják. És ki tudja, hol az igazság? Vannak itt köztünkbőven örmények meg görögök is, de róluk nem szólok,hiszen ők is keresztények, akárcsak mi. Hanem a törökökegészen másféleképpen gondolják a paradicsomot meg apoklot. De közben öreg este lett, és engem már nagyon elakar nyomni a buzgóság, ezért a török paradicsomot majdcsak akkor írom meg, ha húgomasszony áldását adja rá,mert nem ismerhetem a szokásait, ellentétben az édesnénémével, akinek még a gondolatát is tudtam. Arról nemis szólva, hogy az ember ifjúkorában egész másról hall,vagy beszél, vagy éppen hallgat szívesen, mint öregko-rában. Ha húgomasszony helyesnek ítéli a levelemre valóválaszolást, és feleletre méltat, írja meg, hogy érdekli-evalóban a török túlvilág, ha pedig az nem, akkor mi más.Édes nénémtől tudom, hogy húgomasszonyomat ottKonstancinápolyban úgy nevelték, iskolázták, valamintPárizsban, ezért ha valami újdonságot mondhat, ne a kortnézze, hanem ossza meg velem is azt, mert bizony a jópap is holtig tanul, és itt a nagy remeteségemben bizonycsak úgy sóvárgok mindenféle hírre, mint kisgyerek azéretlen almára. Addig is azzal köszönök el, amivel édesnénémtől szoktam, és ami mindenkire, gyerekre,felnőttre, öregre, férfira és nőre egyaránt ráfér: az egész -ségre pedig vigyázzunk, hogy holnap is azok lehessünk,akik tegnap voltunk, és máma vagyunk.

Rodostó, 2. október 1761.

Kedves húgomasszony,

egész éjszaka hánykolódtam, és az agyam egyre csakazon dolgozott, hogyan tudnék a nevemből valami anag -rammát fabrikálni. Valami találó anagrammát, amelykifejezi a viszonyomat a bujdosásomhoz, a szám -űzetésemhez és a régi önmagamhoz. Olyan anagrammát,mint a Rodostóból az Ostorod. Az nagyon illett hozzánk,az összes bujdosóhoz. Azt Bercsényi találta ki. A leg -szívesebben mindig is elhallgattam volna, de mégiscsakő találta ki. Soha nem tudtam neki megbocsátani, se meg-fizetni érte, hogy a grófi rangjával meg a pénzévellecsapta Zsuzsikát a kezemről. És most a szófűzésbenújra, még holtában is a vetélytársammá vált. De hogyebben is fölém kerekedjék, azt már nem hagyom, nemén. Ebben én vagyok a különb legény. Utolsó meg-maradtként, aki a legtovább ettem a száműzetés keserűkenyerét, ha törik, ha szakad, külön anagrammát akarokmagamnak, különt és különbet, mint a Bercsényié.Amolyan emlékműként. Kárpótlásul ennyi legalábbmegillet. Egy találó anagramma.

Mennyi irigység, gyűlölet, gőg és meg nem bocsátászúdult ki belőlem, eszméltem fel, és torpantam meg egypillanatra. Reggel újra hívathatom a papot, aki tegnapmár feladta az ötödik szakramentumot. Nem tudom,vajon ilyenkor újra magamhoz kell-e vennem a har-madik és negyedik szentséget? Vagy ismét az utolsókenetet? Szép kis kavarodás, mondhatom, ha az emberilyen hosszan búcsúzkodik ettől a világtól, ilyen maka -csul búcsúzkodik, mert valami még marasztalja.

Gondolataim csak nehezen tértek vissza az eredetimedrükbe, az anagrammához. Forgattam a nevembetűit így is, úgy is, kevergettem őket, mint akártyalapokat, és először folyton az zúgott, zakatolt afejemben, hogy

– Eleim nemesek, eleim nemesek, eleim nemesek –amitől sokáig nem tudtam szabadulni, noha a nevemhezképest egy e-vel több volt benne, egy k pedig hiányzott.Aztán hirtelen a melki nemesek jutott eszembe. Elsőreegyáltalán nem tetszett, noha értelme azért volt neki. Mia csuda ez – gondoltam magamban. Melk városárólugyan már hallottam, ott van Bécsen túl, a Duna partján,járni persze soha nem jártam arra, hiszen az nekünk nembátorságos vidék, arrafelé nem hívott a fejedelem vil-logó tekintete, a kolozsvári kollégiumban viszontgyakran hallottuk emlegetni a nagy hírű melki jezsuitaiskolát. Hát így került a fejembe, így raktározódott elbenne Melk, és most egyszerre csak kipattant belőle,mint Pallasz Athéné Zeusz fejéből. De mi közöm nekem

19

láthatároktóber

a melki nemesekhez? Hát éppen az, hogy semmi. Istenkegyelme a végóráimban megvilágosította az elmémet.Persze hogy semmi. Hiszen az igazi Mikes Kelemen úgyaránylik a melki nemesek-hez, mint Rákóczi egykorzágoni íródeákja és kamarása dzseneral Mikes basbugmadzsarlijanhoz. Szóval a melki nemesek mindennéljobban kifejezi a viszonyomat a bujdosásomhoz,száműzetésemhez és a régi önmagamhoz.

Ennek a gondolatára olyan öröm és megnyugvás fogottel, hogy felkeltem, és a mécses mellett megírtam ezt a le -velet. Közben az ablakhoz lépve kinyitottam a zsalukat.Hajnalodott. A ferdén behatoló fénytől zúgni kezdett afejem. A világosságban a karomon fekete duzzanatokatvettem észre. Felhajtottam az ingemet. Ott is. Vissza -csuktam a zsalut. Visszamentem az asztalhoz, és továbbírtam. Egy régi nóta kezdett bennem mozgolódni, Zágon -ból. És ez is éppen most, mikor már ki tudja, mióta nemjutott eszembe, és ráadásul nem is este van, hanem hajnal:

Este van, szürkül be,Tűzhelyedet söpörd be.Tűzhelyedet söpörd be,Mert nem tudod, ki jön be.

Talán a halál. Az jön be. Az ólálkodik odakint.A halál, akit az asszony kieresztett a férje zsebébentalált odvas dióból.

Az orrom tájékán valami meleget éreztem.Odanyúltam egy tiszta zsebkendővel, amiből az utóbbinapokban a cselédeim többet is odakészítettek azágyam meg az asztalom közelébe. A patyolatfehérzsebkendő csupa vér lett. Az egészségre vigyázzunk,kedves húgomasszony. Az egészségre…

P. S.

Sajgó lábbal az ágyra ereszkedett, és összekulcsoltkézzel belekezdett a reggeli fohászkodásba.

Az asztalon megpillantotta a tegnapi levelet.Odament, a maival együtt összehajtogatta, majdmindkettőre rányomta a pecsétnyomót:

DZSENERAL MIKES BASBUG MADZSARLIJAN

aztán a többihez tette őket. Most már hat voltbelőlük. Hat elküldetlen levél. Hat nap után a Jóisten iselfáradt. A hetediken ő is megpihent. A pecsétnyomástóla karja is megfájdult, alig tudta megemelni, úgy húztalefelé az egész felsőtestét, mintha csupa ólomból volna,és ugyanúgy sajgott, ugyanúgy zsibbadt, mint a lába.

Visszavánszorgott az ágyhoz, leült rá, és folytatta afélbeszakadt fohászkodást. Most már csak kettőjükrefigyelt. Önmagára meg a feljebbvalóra. Maradt mégegy végső tartozása, a legnagyobb az összes közül,amelyet már régóta készült leróni neki. Most eljött azideje, hogy lerója.

Odakint már fényesen ragyogott az október eleji nap.A szobába bejött az egyik cseléd. Kinyitotta a zsalut,szélesre tárta az ablakot, de a mécsest nem fújta el.Miközben a másik hatot magához vette, tekintete amegkezdetlen levélre tévedt:

Rodostó, 3. október 1761.

Kedves húgomasszony…

20


Csizmadia Imre: Törökországi levelek

KÁNYÁDI SÁNDOR

Öreg iskola ünnepére

bennünk is vásnak a lépcsőkbennünk is öregednek –újulnak a falak

halálunkig halljuk a csengőtnyelvünk magányosmárvány-tenger partjánmilliom rodostóbanzágont

dúlásoküszkös falakkaranténkönyvtelenné árvítottbibliotékák

isten- s embercsapásami minden volts mi jöhet mégünnep előttünnep utánaddig vagyunk-leszünkamíg a lépcsők bennünk isvásnak-vénülneks újulnak a falak amíghalljuk a csengőts benne a tengertés minden rodostóbanzágont

21

láthatároktóber

LEHÓCZKY ÁGNES

Egy mennyezet alagsorában*

(Nagyszüleimnek)

Azt mondod, mi is krémszínű Caen mészkőből vagyunk úgyis. Hallgatag tengerészek padlódeszkán egyensú-lyozgatva csöndben átúsztatnak minket a városba, névtelen folyók felületein. Ismeretlen földrajzoktermésköveit szállítva. Ma este levegő és idő emeletei helyet cserélnek. Ég mélységgel, mennyezet kráterrel.A felső szint alagsorral. Elhalt szövetek anyagcserével. Rozsda habarccsal, víz cementtel. S így hasonlósá-gokat másolunk. Egy nap mi is album leszünk, egymilliárd arc freskója egy plafonon. Történetek kőbenelmesélve. Mészben megismételve, vigyorok, maszkarák lehánthatatlan hámrétegei, egy másik ég narratívái,naptárak megismételt motívumai: végzet-arcú mártírok olvashatatlan feljegyzései a margón, bencés barátoklevetett bőrei, megkövesedett püspökök, fekete hercegek pergamenjei, vegetatív mosolyú erdei árnyaké,eksztázis, humor és szemgödör, mely egyszerre befelé és kifelé is fordul. Ki, a huzatos világ felé, a tenger felé.A tenger felé, mely maga is láthatatlan. Szemhéjak, század-mély űrből ki-be pillantva. Kulcslyukon keresztül,majd csak egyetlen egy pici ponton keresztül. A világ dómjainak és kupoláinak legtetejéről terrakottapanorámákra, kéményfüstökre pislogva. Az univerzum: kongó katedrális. Halott apák háromdimenziós kő-képmása. Figyeld meg az artériákat, az oldalhajót, a csigalépcsőt, az utolsó gondolatot. A billió végsőlélegzetvételt. És mindez, mivel már nem vagy itt. De én is járok majd arra, ahol te már nem vagy. Azt mond-ják, ez az épület egyre csak hosszabbodik, azonban földrajzilag túl messze soha nem távolodó távolság.A főhajó: cezúra, széles és homorú, mely egyre inkább beesik, ahogy fényporos üregébe hatolsz. A hajó: test.A test: hiány. A mennyezet: bőr, velin papír, a kódex fedele. Az, ami éppen jelen van. Hogy megtestesítse atestest. Emléket, mindennapot, morbiditást. A kő percet, egy immateriális millennium-másodpercet, melygádorablakok fénypárkányán megül, mint egy porszem, az alsó oldalhajók, a tenger szintje, a szemvonalszint je felett, egy valamikori és valamiféle körülbelüli horizont felett. Egy leereszthetetlen tenger szintje felett.Hunyoríts, valahogy úgy felfelé. Bámulj bele a kőműves mennybe. Koromfekete tóba. Oromba, mögötted,alattad. Legyünk a végén fejjel felfelé eltemetve, mondod, hogy elsők lehessünk a paradicsomban. És azt ismondod, vagy lehet, hogy csak mondtad, hogy innen, ebből a közelségből azt is látni, amit igazán senki semláthat. Szemvonal alatt, tengerszint alatt, gádorablakok párkányszintje alatt, folyók iszaprétege alatt. A maeste függőleges. És kézzelfoghatóan. A falakon a fény, mint a bőröd, olyan sima. Nézd a boltozat mögöttiárnyékok halotti táncát. Egy város születését. De hiszen hosszú ideje rutinosan járod nagyszülők padláster-meit. Épületfákon ügyesen kapaszkodsz. Névtelen városok fiktív falait azonnal felismered, a legmagasab-bakat, a kórus talapzata felett legszilárdabb geometriával faragott mennyezetet: egy másfajta otthon szorgoskőműveseit, máglyarakásaik mellett a kosarat, kenyeret. Ezek állandóak. A plafon most utcatérkép. Mint egyhalászháló, kiterül a földön, fonott idegrostok, hidak boltívei, macskaköves téli lámpasorok, hideg pulzusok,mocsárvidékek, lápok, alföldek, csúszós folyóágyak bonyolult bordázata, mikroklímás katakombák kibo-gozhatatlan folyosórendszere. A boltozat ívén átlósan, keresztmetszetben, mint átmenet, karcsú szobrocskák,hajlékony kicsi testek átsétálnak ma este sietve: a félig szörnyszerű és félig antropomorf éppen a fejünk felettólálkodik: cirkuszi medve behemót árnyéka, izgága majmok ketrecben, a ketrecek fürge akrobaták vállainbillegve, tűznyelők legelöl, irányt mutatva átballagnak a mészkő gerendázaton. Ma este, látod, lebeg a város,érsekek, szülésznők s arkangyalok, sárkányok, tömeggyilkosok, juhászok szelíd juhászkutyákkal ésegyszarvúakkal hánykolódnak a jelen felé, órátlanul és jelentőségtelen, a nap és más bolygók paramétereitőlfüggően vetnek ránk árnyékot, vátoztatnak színt, alakot, kontúrt, évszakot, jelentést, évszázadot: egymegállíthatatlan készülődés alkonyatban, építőmunkások, mesterek, kőművesek ezeréves árnyai, bizonyta-lan, hogy mi folyik a ködben, építkezés vagy lebontás. Nem tudni, mi kell ahhoz, hogy ennyi utazás utánbenépesítsenek egy térkép nélküli üres várost. De azért utaznak, hogy utolérhessenek téged. Azért utaznakhosszú karavánnal, viharlámpákkal, hogy az út véget érjen. Hogy közöttünk éljenek. Hogy megérkezzenek.Bár, sokszor nincs különbség érkezés és indulás között.

* A cím az ezeréves Norwichi Katedrális gazdagon díszített boltozatos mennyezetére utal

22


TORNAI JÓZSEF

Jegenyék alatt

Négy hónapja voltam az Államokban,és nem tudták, hogy Európa hol van.

És a szülöttem-föld Magyarország?A nevét még sose hallották.

Megijedtem, kihullik alólamaz anyanyelv-táj, törik a tollam,

ha egy-egy gyerekszót számra veszek:négy hónapig csak angolt evett,

és ha lehajóztunk a Mississippin,hirtelen ott burukkoltak a galambjaim:

az ócska nyári konyha tetejérőlszálltak a fejemben le és föl,

anyám szórt nekik kukoricát, rozsot.Egy templomban a messze-szökött magyarok

hallgatták hontalan-panaszomat,bár bennem semmi ezerjófű nem akadt

arra, amitől ők is gyötrődtek: a távolpáráiban ellebegő hazától,

ahova ők nem mehettek vissza,így fullasztottak síró karjaikba,

amikor ebédnél harangszó utánfölnyerítettük, hogy „Hazám, hazám…”

Tudtam, hogy ott van a tengermögött, sárga porfelhőt ver fel

a szél a Hortobágyon, és a Tisza-Dunavisszafogadna habjaiba

mindnyájunkat, ha óceán-láncunknem volna épp a szabadságunk.

S hiába jöttem haza, a sok ottmaradtsírását most is hallom a jegenyék alatt.

23

láthatároktóber

KÖDÖBÖCZ GÁBOR

Nyelvteremtő erő

és csillámló játékosság

Mikes Kelemen

szépprózai műveiben

„Úgy szeretem már Rodostót,hogy el nem felejthetem Zágont”

„Engem arra szült az anyám, ország-világ legyen hazám” –juthat eszünkbe Mikes Kelemen életsorsát ismerve egyiklegfájdalmasabban felsíró erdélyi népdalunk. Amikor Mikes1690 augusztusában a festői szépségű Zágonbanmegszületett, édesanyja, Torma Éva nemigen gondoltavolna, hogy elsőszülöttje 1711-től 1761-ig, azaz – mégkimondani is sok – ötven esztendőn keresztül a buj-dosók kenyerét fogja enni. Márpedig így történt, ésennek teljes kilátástalanságban való elviselése kivételesérzelmi intelligenciára, hihetetlen belső tartásra ésméltóságra vall. A nagy bujdosó a számkivetettségbenolyan létezéstechnikát alakított ki, amellyel nemcsak azőrjítő egyhangúsággal ismétlődő napokat s éveket tudta tar-talmasan és jól eltölteni, de az értékteremtő magánybanszemélyisége integritását, Gondviselésbe vetett bizodalmátés lélekderűjét is meg tudta őrizni. Ez olyan heroikus emberiteljesítmény, amely legalábbis vetekszik írásművészeténeksokak által megbecsült, halhatatlan értékeivel.

Mikes Kelemen művészi és emberi kvalitását iro-dalomtörténetében Szerb Antal is kiemeli, ráadásul „alegerdélyibb erdélyi szerző”-nek nevezi őt. Ez ajellemzés aztán sokak Mikes-képébe beépül; TamásiÁron például székelyes-góbés elmésségét, csillámlójátékosságát, nyelvteremtő zsenijét dicséri, PáskándiGéza pedig az egyik legnagyobb prózanyelv-terem -tőnket, az első modern prózaírónkat tiszteli benne.Végső soron Mikes teremti meg annak a „tündéri realiz-mus”-nak az alapjait, amely aztán Krúdy Gyula, TamásiÁron, Gelléri Andor Endre, Gion Nándor és másokírásművészetében teljesedik ki.

Egészen különleges stilisztikai értékkel és hallatlannyelvteremtő erővel bíró, az erdélyi szépprózában isunikális retorikai megformáltságú mondatok vége lát -hatatlan sorát idézhetnénk Mikes tüneményes észjárását,sziporkázóan szellemes gondolkodását, választékosanelegáns stílusát és meghökkentő nyelvi leleményekkelteli szövegalkotását bizonyítandó. Ezek közül álljon itt

egy kisebb csokorra való: „Jobban szerettem volnakáposztásfazék lenni Erdélyben, mintsem kávét ivó fin -csája a császárnak”; „A nagy vigas-ságban csak suhaj-tunk, olyan jó kedvünk van, hogy majd meghalunkbúnkban”; „Kinek-kinek kell tudni, hogy mi fő afazekában. Az én fazekamban pedig semmi haza -menetelre való reménségem nem fő”; „Mi itt oly csendesnyugodalomban élünk, hogy úgy tetszik, mintha másuttmind megholtak volna, csak mi élnénk. Pedig ha jól meg-gondoljuk, mások élnek, és mi csak aluszunk. De van-éegyéb dolga a bujdosónak?”; „Azt nem okosan mondja-éa török, hogy az Isten rakás kenyereket hintett el imitt-amott az ember számára és oda kinek-kinek el kellmenni, és ott kell maradni, valamég a kenyérben tart”;„Az Isten minden embert a sárból teremti, egy angyalnakvagyon gondja arra a sárra; valamely helyről, valamelytartományból vészi az angyal azt a sárt, oda el kell menni,és ott kell meghalni. Azt nem tudom, hogy mennyikenyér vagyon még előttem, de azt elítélhetem, hogyinnét vitt volt az angyal sárt Zágonba”.

A tüneményesen tréfálkozó, megejtő bájjal tündérkedő,nemegyszer könnyes nevetéssel nyelvöltögető Mikes amagyar irodalomtörténet egyik legvonzóbb és legszeretet -reméltóbb alakja, akinél a csillámló játékossággal vegyítettjóízű humor „halandó létünk cukrozott epéje”-ként jelenikmeg. S mindez a szülőföld hajszálgyökereiből táplálkozó,a székelyföldi tündérkertben kivirágzott gyönyörűségesmagyar nyelven, amely hamvas, zamatos és magvas.Olyan patinás és veretes, romlatlanul tiszta zengésű ma -gyarsággal szólnak hozzánk Mikes Kelemen ultrahan -gokra is fogékony, természetes szépségű szavai, mondatai,ahogyan később is csak a legnagyobbaknál: Aranynál,Petőfinél, Kosztolányinál, Babitsnál, Tamási Áronnál, SütőAndrásnál, Szilágyi Istvánnál és Kányádi Sándornál.

A kifogyhatatlan bőséggel, nagy leleménnyel és nyelvierővel sorjázó szentenciák, életbölcsességek és reflexiókközül álljon itt néhány a bujdosásról, a fejedelemről ésIstenről szóló szöveghely, melyek közös vonása, hogy ben-nük az emberi viszonylatokat s a végső nagy kérdéseketőseredeti bölcsességgel, létfilozófiai érvénnyel láttató Mikesnyilvánul meg, aki mindig a mélységpers pektívák és ma -gasságszférák összefüggésében szemléli a dolgokat.„Énnekem soha semmi egyéb okom nem volt hazámatelhagyni, hanem hogy igen szerettem az öreg fejedelmet”;„Nehéz Zágon nélkül ellenni, nehéz minden esztendőbentizenkét hónappal vállamat terhelni, de azért vagyunkkeresztények, hogy bízzunk”; „Akik bujdosó fejedelmetszolgálnak, hogy lehetne azoknak valamilyök? (…)Az erdélyi vér nem az adomért szolgál, hanem a be csületért,ha egy kis háládatlansággal fizetnek is, azt nem tekinti”;„Már mi itt derék házas-tüzes emberek vagyunk, és úgy

24


A 2011-es Berekfürdői Írótalálkozón elhangzott előadás szerkesztettváltozata

szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont.De tréfa nélkül, édes néném, mi itt igen szép kies helytvagyunk. A város elég nagy és elég szép, a tengerparton lévőkies és tágas oldalon fekszik. Az is való, hogy Európánaképpen a szélyin vagyunk; lóháton innét Constancinapolybankét nap könnyen el lehet menni, tengeren pedig egy nap”;„Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Istenárvaságra teve bennünket, és kivéve ma közülünk a miurunkot és atyánkot (…) Elhagyattattunk jó atyánktól éskönnyhullatással vigasztaljukárvaságban való maradásunkat.(…) Az Isten vigasztaljon megminket!”; „Mit rendel az Úrezután felőlem? Az ő kezébenvagyok. Hanem azt tudom,hogy a pornak porrá kell lennie.És boldog az, aki nem azÚrnak, hanem az Úrban halmeg. Annyi hosszas bujdosá-som után kell-é mást kívánnomannál a boldog ságnál? (…) Nekívánjunk tehát egyebet az Istenaka ratjánánál”; „A bujdosó ma -gya roknak a bujdosásban is buj -dosni kell”; „Könnyhullatássalesszük kenyerünket, és olya nokvagyunk, mint a nyáj pásztornélkül”; „Mi csak reménlünk,csak reménlünk, mindaddig,még meg nem halunk”; „Az énbujdo sá somnak vége akkorlészen, amidőn az életemnek”.

Az igézően szép és megejtően tiszta művészi-emberikarakter irodalmunkban nemegyszer kiérdemli azangyali jelzőt. Ha Dsida Jenő a poeta angelicus, akkorMikes Kelemen a homo angelicus megtestesítőjekéntélhet az irodalmi köztudatban és a nemzeti emlé ke -zetben. Túl azon, hogy kettejük esetében talán a magyarirodalom legrokonszenvesebb alakjairól van szó, apárhuzam azért is indokolt, mert az általuk képviselt for-manívó mindig a létezési nívónak rendelődik alá. Ennekokán a Dsida- és Mikes-féle esztétikai magatartás szük-ségképpen a magatartás esztétikáját is jelenti. A nemrégTüskés Gábor szerkesztésében megjelent s a teljeséletműből válogató kötet (Mikes Kelemen füveskönyve,Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2011.) egyebek mellettilyesféle tanulsággal is szolgál.

A Füveskönyvben olvasható néhány sorsigazító, útmu-tatásul szolgáló üzenet, melyekben Mikes – akárcsak alegnagyobb keleti bölcsek – a hibákra mint gyöngysze-mekre néz: „A maga sorsával megelégedett szív nagy ta -

lentum”; „Ha ki-ki megérné a magáéval, micsodacsendesség volna e világon!”; „Mindennek a rendelésszerént kell végbemenni, és ahhoz kell magunkot alkal -maztatni”; „Micsoda szamár ez a világ, vagy mi vagyunkszamárok, hogy úgy kapunk rajta”; „Az ember ezen avilágon csak szarándok, idegen és útonjáró”; „Egyértelmes ember azt jóra fordítja, amit egy tudatlan ha -szontalannak tart lenni”; „Csak azt mondom, valamint azEsopus rókája, aki el nem érhetné a szőllőt, azt mondot-

ta, nem ért még meg, én is,hogy még el nem jött az idő”;„Akármely szép legyen agyémánt, ha rútul vagyonmetsz ve, nem becsülik”;„Beszélj keveset, sokat hall-gass. Nagy jele az okoselmének, aki másokat hallgatés keveset beszél”; „Az okos -ság azt hozza magával, hogyúgy kell az adósságot kerülni,valamint a veszedelmet, ésazon kell igyekezni, hogyattól megmenekülhessünk”;„A bölcs elme azt keresi,hogy tanítsák, az esztelenekmegmaradnak tudatlanságok-ban”; „Ha magadot nemüsméred, olyan vagy, mint akifundamentum nélkül épít”;„Az ész pedig tanulás nélkülcsak olyan, mint amely földparlagon áll”; „A gondolat

úgy lesz rosszá, hogyha annak helyt adunk”; „Nem elégcsak a rossztól eltávozni, hanem még jót is kell cse-lekedni”; „A jó erkölcs által lehet valaki emberségesember”; „A jó erkölcsben találhatjuk fel az állandógyönyörűséget”.

Mikes sokféle élmény- és érzékenységformára nyitott,az emóciókat, hangulatokat, fantáziaképeket, esztétikaiminőségeket, színejátszó selyemként, nagy felidéző ésmegjelenítő erővel megragadó írásművészete mögött egyroppant szenzibilis, rendkívül színes és szellemes, angyalibájjal és ritka lélekderűvel megáldott személyiség rejlik.Ha valaki, akkor ő igazán megérdemli, hogy szeressük ésrendszeresen olvassuk, mert tőle tanulhatunk szépen ma -gyarul és szépen emberül. A ma gyar irodalmi legendáriumáldott emlékű klasszikusai között helyet foglaló MikesKelemennek mindannyian örök hálával tartozunk azért,hogy „nyelvünk magányos márvány-tenger partján”sohasem kell vacognunk, hiszen „Szavaink Nagyfejede -lemségében” mindig otthon érezhetjük magunkat.

25

láthatároktóber

Törökországi levelek (szerzői kézirat, Főszékesegyházi Könyvtár, Eger)

BÁNYÁSZ MELINDA

Társalgó időmúlatás

Az irodalomkedvelők többsége Mikes Kelemenirodalmi munkásságára gondolva elsősorban a Török -országi leveleket idézi fel, holott irodalmi tevékeny -ségét Rodostóban kifejtő szerzőnk a felvilágosodástmegelőzően a legtöbbet fordító írónk is. 1724-től (aLevelek írásával párhuzamosan) többnyire vallásos-moralista munkákat ültetett át magyar nyelvre, de egyvilági széppróza, valamint egy világias moralistaprózafordítással is gazdagította fordításirodalmunkat.Utóbbiak szintén erkölcsjobbító célzattal születtek,amellett, hogy olvasásukkal az idő jól eltöltését is szol-gálták: a Mulatságos napok a francia XVIII. századelőnépszerű írónője, Madeleine-Angélique Poisson deGomez Journées amusantes (1722–1731) című mű -vének átültetése; Az idő jól eltöltésének módja minden-féle rendben pedig Antoine de Courtin Traité de laparesse, ou l’Art de bien employes le temps, en formed’entretiens (1673) című, társalgás kerettörténetébeágyazott erkölcsnevelő, értekező jellegű munkájánakmikesi erővel bíró átdolgozása.

Mikes Kelemen fordításait tartalmazó kéziratai aTörökországi levelek 1786-ban Bécsben való felbuk -kanása után kerültek haza, de csak a XIX. század végérekerültek hazai közgyűjtemény tulajdonába; kiadásukrapedig több esetben is a XX. századig várni kellett.1

A Törökországi levelek első kiadója, Kulcsár István ha -gya tékát árverésen Farkas Lajos ügyvéd és régiséggyűjtővásárolta fel, végül 1873. december 10-én kerültek aNemzeti Múzeum Könyvtárába, ahol Pulszky Ferencakkori igazgató talált rájuk 1874-ben. A fordítások több -nyire valláserkölcsi, értekező vagy elmélkedő jellegű, adidaktikus kegyességi vagy a történeti értekező prózaműfajában írott művek magyar nyelvre való átdolgozásaivoltak, továbbá fordításnak számít a Törökországi levelekszövegébe foglalt angol eredetire visszavezethető francianyelvű könyv magyarra való átültetése is. A 172. levéltől a191. levélig terjedő szövegbe ugyanis Mikes Paul RicautThe history of the present state of the Ottoman Empirecímű művének rövidített francia fordítását foglalta, mely

tulajdonképpen „Ricaut egy másik művének, töröktörténetének (History of the Turcs) 1709-i franciafordításában függelékként jelent meg.”2 A Keresztnekkirályi útja című vallásos szépprózai átdolgozás pedig azegyetlen, amely még Mikes életében hazakerült erdélyirokonaihoz: féltestvéréhez, Huszár (Boér) Józsefhez 1760.március 25-én címzett missziliséből tudjuk, hogy ő magaküldte azt haza: „Egy könyvet is küldök öcsémuramnak,ha lehet; a keresztről beszél. A könyvnek hasznos voltátmaga megmondja a bevezető, az én ítéletem szerént méltó,hogy kinyomtassák. Az első auctora spanyol jezsuita volt,azután franciára fordították, a franciából székely nyelvre.”3

A Mulatságos napokat 1745-től keltezte a fordító-szerző, de már korábban fordított részeket belőle, ame-lyeket belefoglalt képzeletbeli nénjének írt leveleiszövegébe is: az 53., 85., 96., 99. és 102. számú le -velekbe (1724–1734). Ezután hat történetet fordított lea XVIII. század elején rendkívül népszerű francia írónő,Madame de Gomez (1684–1770) terjedelmes keretesnovellafüzéréből. A Törökországi leveleken kívülMikesnek ez az a műve, amely még a XIX. századbannapvilágot látott és a szélesebb olvasóközönséghez iseljuthatott Abafi Lajos kiadásában 1879-ben. Madamede Gomez Journées amusantesját angolra, németre,spanyolra, és az első hat nap történetét olaszra islefordították – Eliza Haywood: La belle assemblée(1724-től összesen nyolc kiadásban), Angenehme undlehrreiche Erzalhungen in vernügten Tagen (1761),Baltasar Driguet: Jornados Divertidas, Politicas sen-tencias y hechos memorables (1792–1797) és GasparZavala y Zamora: Dias alegres (1792–1798), PietroChiari: Li Giorni di Divertimento (1777).4 MikesKelemen fordítása az angol után, úgy tűnik, a legkoráb-bi átültetés (1745), mely azonban sajnos nem juthatottel magyar kortársaihoz.

Az idő jól eltöltésének módja kéziratának sorsa meg-egyezik a Mulatságos napokéval, azzal a sajnálatoskülönbséggel, hogy ennek kiadására csak a XX. század-ban került sor. Az eredeti szöveg szerzője, Antoine deCourtin (1622–1685) életművét „főleg az udvari emberéletvitelével, a főrangúak, nemesek kulturált idő -töltésével kapcsolatos írásművek”5 teszik ki.

E két világi tartalmú, de didaktikus célzattal írt Mikes-fordítás érdekesen egészíti ki egymást: a Mulatságos

26


1 A fordítás-kéziratok történetéről részletesen lásd: HOPP Lajos(s.a.r.): Mikes Kelemen Összes művei I–VI., Akadémiai Kiadó,Bp., 1966–1988, valamint uő: A fordító Mikes Kelemen,Universitas Könyvkiadó, Bp., 2002.

2 HOPP Lajos: A fordító Mikes Kelemen, i. m., 386.3 Mikes Kelemen művei, Misszilis levelek, http://mek.oszk.hu

/06100/06150/html/mikeskem0010002.html

4 D. L. KIRKPATRICK (ed.): Reference Guide to English Literature, St.James Press Chicago and London 1991, 704–705, valamint SéverineGENIEYS-KIRK: Eliza Haywood’s translation and dialogic reading ofMadeleine-Angélique de Gomez’s Journées amusantes, in: Gillian E.DOW (ed.): Translators, interpreters, mediators: women writers1700-1900, Oxford: Peter Lang, European Connections/25. 2007, 37.

5 HOPP Lajos: A fordító Mikes Kelemen, i. m., 136.

napokban formailag a boccacciói keretes novellafüzértemeli át a magyar irodalomba, mellőzve a Journées amu-santes keretének tudós-eruditív társalkodásainak leírását,amit részben Az idő jól eltöltésének módjában pótol, aholtudatosan lazítja az eredeti társalgó-értekező formát, atársalgás könnyed-tréfás hangulatának mikesi szépíróierővel való megjelenítésével. Utóbbi is keretes történet:itt a keret azonban nem történet-, hanem hat napig tartótársalgásláncot fog közre.

„Ebben a könyvben sok szép jó erkölcsűeket és nemesiindulatúakat látsz, (…) és az olyanokot kövessed. Ellenbenpedig sokaknak rossz hajlandóságok szégyenekre ésveszedelmekre fordult, és ezeket kerüljed.” 6

Ha a francia heroikus regényben a szerelem és harcokhőseiről olvashattak a korabeli olvasók, a Journées amu-santes lapjain a könyvek, a tudás, az olvasás és írás, sőtversszerzés, a jó modor s az egymással szembenimakulátlan tisztelet hőseiről olvashattak. Természetesenmegmaradtak ezek a szereplők a tiszta szerelem és a hűbarátság tökéletes képviselőinek is. A pásztorregényekeszményi világából és a francia heroikus regény erkölcsikódrendszeréből építkezve ugyanis az itt elmesélt egyeshistóriákat leszámítva hősi harcok színterétől távol, afrancia irodalmi szalonok précieux világát idézve négyfőrangú hölgy (Uranie, Felicie, Florinde, Camille) és kétfőrenden lévő férfi (Thelamon és Orphane) Uranie vidé-ki birtokán tudós társalgással, napi két óra tervbe vettolvasással (Uranie könyvtárában), sétálással, valamintkalandos-szerelmes példázatos történetek mesélésével,(saját) versek, levelek felolvasásával múlatják az időt, ígyadva példát a korabeli olvasónak az időnek egyszerrehasznos és kellemes eltöltésére. A nemes társaságugyanakkor más szereplőkkel, barátok látogatásával,vendégek érkezésével bővül, akik újabb történetekkel,legtöbbször a saját életük egy-egy fontos epizódjánakvagy múltjuk elmesélésével szórakoztatják a társaságot.A Rodostóban szüntelenül otthonára gondoló fordító akerettörténet színhelyét a Szamos mentére helyezi át,Honoria vidéki birtokára, ahol három jegyespár(Hilaria–Julius, Constantia–Octavius, Victoria–Valerius) azidőt játszadozással és történetek mesélésével tölti az egyikrésztvevő, Hilária édesanyja, Honoria felügyelete alatt alakodalmukat megelőző héten. „A Mulatságos napok azelső jelentkezése annak a hazai (vagy tágabb közép-kelet-európai) fordítói gyakorlatnak, mely az eredeti epikusműnek nemcsak a nyelvét, hanem a szereplőit, helyszínét,

cselekményét is »megmagyarosítja«.”7 Mikes mellőziugyan a francia eredeti keretszereplőinek bölcselkedő-okoskodó társalgását, melyekben a hölgyek is nagyműveltségről tesznek tanúságot, ezt azonban saját ötlet-tel pótolja – tudjuk meg Hopp Lajostól. A mű elején ahárom lányt külön jellemzi, s e leírásból sejthetjük,hogy francia társaikkal ők is versenyre kelhetnek:Hilária „jó erkölcse, okossága, sokakot felyül halad.Az ő kegyes és értelmes beszédit mindenek csudáljákoly ifjú leányba, de az víg és tréfás természetiért min-den kisasszonyok szeretik és mindenek tisztelik.”8

Constantia „minden magaviselése, természete, jóerkölcse szeretetre méltó volt. Keveset beszélt, deokosan, és minden szavára igen vigyázott.”9 Victoria„szépsége, szép termete és jó erkölcse minden szívetmeggyőzött, és rabsága alá vetette.”10 Mátkáikatelegendőnek tartja Mikes csak együttesen jellemezni:„Ezek mind olyan nagy főrenden lévő ifiú urak valá-nak, akik mind az iskolájokot elvégezvén, mind mástudományokban részesek lévén, alkalmatosak valánakaz ország szolgálatjára. Ezekben mind a jó erkölcs,mind az okosság bővölködött.”11 Mikes eredeti inven-ciója szerint Hilária ötlete lesz, hogy aki a játékbanveszít (pontosan nem derül ki, milyen játékban), az egyszép és tanulságos történet elmondásával válthatja ki azálogot. Így lesz ürügy a keret az egzotikus-kalandos, aszerelem és hűség hőseit felvonultató, de gyarlóságokrais rámutató, tanulságos történetek fűzéséhez, melyeketcsakúgy, mint a Dekameronban, nem követ a szö -vegekről kialakult beszélgetés vagy ezekből kiindulótársalgás, leszámítva egy-egy rövid szóváltást mindkétműben. Hilária ugyanis mint „törvénycsináló” a „jó éshasznos dolgokról” való beszélgetést is kijelöli a napiprogramban a társaság számára, de ezekbe a beszél-getésekbe nem nyerünk bepillantást.12 Ilyen szempont-ból a Journées amusantes inkább a Heptameronmintáját követi, melyben beszélgetés keretébenreflektálnak a szereplők a történetekre. Bár nemhúzható éles határ e formák közé, mindegyik változatkülönböző elemeket vesz át az előzményekből, sbevonható a hasonlításba más reneszánsz novellafüzéris: így Agnolo Firenzuola befejezetlen Szerelmibeszélgetések című műve (1548), valamint Jaques YverLe printemps d’Yver (1572) című munkája, melyekreHopp Lajos hívja fel a figyelmet, mások pedig Madamede Murat Voyage de Campagne-ára (1699), valamint aHeptameronra. A Journées amusantes és az általunk

27

láthatároktóber

6 Mikes Kelemen: Mulatságos napok (a szöveget gondozta és azutószót írta HOPP Lajos), Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980. 5.

7 HOPP Lajos: A fordító Mikes Kelemen, i. m., 184. 8 Mikes Kelemen: Mulatságos napok, i. m., 7–8.

9 Uo., 8.10 Uo.11 Uo.12 Uo.,13.

közvetlenül ismert La belle assemblée angol változataazonban jóval túlnövi a Heptameron-féle keretet is: akeretszereplőknek mindennapjait a maguk változá-saival kísérjük végig: közben megházasodnak, megis-merjük a hozzájuk ellátogató barátaik életét, levelet vál-tanak, vendégségbe mennek. Mindezt pedig sok hosszúés változatos, elegáns modorú beszélgetés aprózza fel,valamint a felolvasott vagy elmesélt történetek, levelek,versek, dalok szakítják meg. Az eredeti változatkeretszereplői ugyanis a francia irodalmi szalonok pré-cieuse mintájára születtek: itt a nők is tehetséges vers -írók, s a férfiakkal azonos szinten veszik ki részüket abeszélgetésekből, nagy műveltségről, olvasottságról,kifogástalan beszédkészségről és tökéletes erkölcsökrőltesznek tanúságot, állandó témaként a précieuse-ökáltal propagált tiszta és ideális szerelmet magasztalvasaját és az általuk elmesélt történetek példáin keresztül.A Mikes-fordítás esetében a szerelem témája azelmesélt-felolvasott történetekben uralkodik: Az Eleo -nora De Valesco históriája, A Rakima históriája,A ponthiői fejedelemasszonynak históriája, A Dona Elvirde Zuaré históriája, Az angliai királynak, Etelrednekhistóriája, A Cleodon históriája. A kerettörténet szö -vege csak néma utalásokban fejezi ki a szereplőkegymás iránt érzett érzelmeit, a szerelem köztük (azamúgy is nagyon rövid keretszövegekben) nem nyil-vános beszélgetéstéma, a mikesi változatban csak vil-lanásnyira enged a rövid keretszöveg belelátni a párokboldog-szerelmes állapotába: szempillantásokban,egy-egy mosolyban nyilvánul meg csupán a szerelmestársalkodás. Hilária például: „Azt pedig senki sekívánja tőllem, hogy én most hosszú históriát mondjakel, ha csak nem olvasom, mivel én most csak arrólgondol kodom, amit látok – tekintvén fél szemmelJuliusra, aki is ezen örömmel elmosolyodék.”13 Míg azeredetiben a legtöbb történet ugyanarra a sémára húzottvariáns – a szerelmesek megismerik és megszeretikvagy már gyermekkoruk óta szeretik egymást,egybekelésük előtt azonban szerelmüket és hűségüketpróbára teszi a sors, végül pedig, az akadályokelhárulásával egybekelhetnek –, Mikes Kelemen válo-gatásában irodalmi érzékkel figyelt a változatosságra: ahat történet közül, melyet fordításra kiszemelt, csakkettő épül szorosan erre a vázra, a többi bonyolultabbés ettől eltérő: Rakima szerelme már a történet elejénteljesül, a gondok ezután következnek, a ponthiöifejedelemasszony históriájában egy házaspár szomorú

kalandjait olvashatjuk, Etelred története az állhatatlanférfiakról hoz példát, Cleodon históriája pedig atestvéri és fiúi szeretetről elsősorban.

„…megláthatják ezekből, mint kell az időt megkímél-leni, és hogy micsoda jó erkölccsel kell az embereknekgyermekségektől fogvást ellene állani a restségnek úgy,hogy egész életekben nem fognak időt találni ahenyélésre.” 14

Az idő jól eltöltésének módja ugyancsak hat elmeséltnapja az irodalmi szalonok egyik jellegzetes időtöltésével,társalgással telik a précieuse-ök kedvelt társalgásihelyszínén, a női lakosztálybeli, Mikes által csakvázlatosan ábrázolt ruelle-ben, szintén hat főúri rendenlévő személy társaságában. Mikes szépírói érzékkel dol-gozza át az eredeti modorosabb értekező stílusát: „aszemélyesebb jellegű előadásszövés, a beleéléslehetősége a társalgó személyek szerepébe élénkségetvisz (…). Az értekező stílust kötetlenebb tónusú elbeszélőprózává oldja.”15 A beszélgetés itt a restség rombolóhatásáról és legyőzésének lehetőségéről, tehát az idő jóleltöltésének módjáról folyik Dénes páter irányításával (azeredetiben l’Abbé Theotée). A konkrét cél pedig: jó útratéríteni a ház úrnőjét, a délig ágyban lustálkodó Diánnát(az eredetiben Madame de Philargie), az Angyélikának(Angelique) udvarló léha Télámont (Zeroandre), valaminta kártyaszenvedély rabját, Mariánnát (Mme Nientilde).Angyélika az egyetlen a páter mellett, aki a társaságbólkiemelkedik, s még a páter dicséretét is kivívja: „…leckétadhatna nékünk arról, amiről beszélgetünk”.16 A humor főforrását Télámonnal való civódásai alkotják: Angyélikakíméletlen-tréfásan kárhoztatja nemcsak Télámont, de adologtalan, kényes dámákat is. Például: „A miasszonyaink (…) Mikor lefektetjük őket, mintha elte -metnők, úgy tetszik, mintha se karjok, se lábok nemvolna, nem is egyszersmind, hanem darabonként kelllefektetni őket, mikor egy lábokot jól elhelyeztettük, amásikát is oda kell tenni, ha a bal kezek jó helyt vannak,a jobb kezekről is kell gondolkodni…”17

Sok olyan témát érintenek e beszélgetések, amelyeketa Journées amusantes időmúlatói is szenvedélyesenvitatnak, lévén, hogy ezek a kor erkölcsnevelőirodalmában visszatérő motívumok: a tanulás, azolvasás, a könyvek haszna, a nevelés, a pihenés módjai.Az olvasásról például a páternek ez a véleménye: „hogy-ha azért olvas valaki, hogy a henyélést elkerülje, vagyhogy abban töltse el azt az időt, mely más egyéb

28


13 Uo., 57.14 Mikes Kelemen: Az idő jól eltöltésének módja, Elöljáró beszéd,

(a szöveget gondozta, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteketírta HOPP Lajos), Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987, 39–40.

15 Uo., 31.16 Uo., 106.17 Uo., 99–100

foglalatosságitól marad (…) olyankor az igen di -cséretes.” 18 A „haszontalan históriákot” írókat ellenbenvétkes idővesztőknek nyilvánítja a páter. Természetesensem egyik, sem másik átdolgozásban nem merül ki afentebb soroltakban az érintett témák változatossága.A Journées amusantes társaságának tagjai a történelem,politika, irodalom különböző területeit érintik beszél-getéseik során, az emberiérzelmekről, tulajdonsá-gokról, gyarlóságokról, ajó és rossz házasságról, aszerelemről hosszan cse -veg nek, s vannak törté -netek, melyeket azért me -sélnek el, hogy állításaikigazságát azzal alátá-masszák, vagy egy kér -désre jó választ adjanak,mint ahogyan legtöbbszöremlékezetből idézik felugyanilyen céllal a tör -ténelem nagyjainak pél -dáit, költők, írók és filo -zófusok tetteit, szavait. Azidő jól eltöltésének mód-jában is sor kerül a munkaés a rend fontosságánakkérdéseire, az egész nap -jukat udvarlásban töltők, ahírnévért „firkálók” szoká -saira, a pénzről, a jó gazd -asszonyról, a takarékosságról és fösvénységről, a ter -mészetes szépségről, az álomról és alvásról, annakegész ségre gyakorolt hatásáról alkotott véleményekre,amelyek tárgyalásában többnyire a páter remekel-oktat,s a talpraesett Ángyélika jeleskedik jó példákkal, okosgondolatokkal, míg a többiek többnyire kérdéseikkelirányítják a beszélgetés menetét. Az eredeti változat for-ráshivatkozásait, idézeteit azonban Mikes sokszorelhagyja – tudjuk meg szintén Hopp Lajostól –, a tudósmódszerességet a szépírói stílus kedvéért mellőzi.

Itt is, mint a Mulatságos napokban, jellemző akeretszövegek rövidsége: csak éppen kis pihenők szerepét

töltik be társalgás és társalgás között a „valaki az ajtónzörgetvén, Diánna mondá Angyélikának, hogy néznémeg kicsoda. Angyélika azonnal visszátére, és mondá,hogy a vacsorának ideje volna. Diánna megmarasztvánMáriánnát, együtt vacsorálának”19-szerű rövid vagy ennélrövidebb közbevetések. (A Mulatságos napok rövidkeretszövegei is helyt adnak a humor érvényesülésének:

ennek forrása itt Hiláriakicsattanó jókedve.)

A páter fáradozásaicélt érnek: e beszél-getésekre „Isten áldásátadá, és a feljebb említettszemélyeket a restségbőlkivevé a páter Diénesintési által.” 20 Mikes ere-deti ötlete szerint pedigDiánna „a szeretetreméltó Angyélikát Tél -ámonnak adá, akik ke -resztényi házasságbanéltenek együtt.” 21

*

„Én azt nem vizsgálom,hogy jó-é, nem jó-é aházasságok, elég a, hogyaz időt eltöltöm nálok; őklássák a többit. Az asszonyelegendő szép, igen széptermetű, iffiú és a mulat-

ságot szereti. Nekünk ilyen kell az unadalmasRodostóra” 22 – írja Mikes nénékájának 41. levelébenEszterházy úr házasságáról.

Ilyen vágy szülte e két könyv fordítását is. Időmulatóédes mulatság szerelmes szívek egymásra találását átél-ni, messzi földeken járni, még ha csak az olvasott ésírott betű segítségével is, intő-okos társalgásnakrésztvevője lenni, még ha csak a penna és papírostalálkozásában is. Ezúttal azonban kizárólag az utilitaskomolykodó zabolája alatt, hogy mindaz, amit leír„…mind az elmének mulatságára és hasznára, mind aszívnek megjobbítására …” legyen.23

29

láthatároktóber

18 Uo., 91–92.19 Uo., 95.20 Uo., 227.21 Uo.

22 Mikes Kelemen: Törökországi levelek, (a bevezetőt és ajegyzeteket írta SZIGETI József), Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest,1963, 95.

23 Mikes Kelemen: Mulatságos napok, i. m., 5.

Az iffiaknak kalauzza (szerzői kézirat, Egyetemi Könyvtár)

TÓTH SZILVIA

„Mikes a mi ősünk”

Cs. Szabó László Mikes Kelemenről

Cs. Szabó Lászlót életútja legkülönbözőbb állomásain,több mint fél évszázadon át foglalkoztatta Mikes Kelemen.Különböző időpontokban és helyszíneken, különbözőműfajú írásokban – elbeszélésben, esszében, kritikában,hangjátékban, útirajzban, interjúban és versben – nyíltan,vagy utalásszerűen beszélt róla: legtöbbször csak egy-kétsor, elvétve néhány oldal terjedelemben, ezek a meg -jegyzései mégis szinte mindig fontosak. Évtizedek múlva,más körülmények közt új vagy gazdagabb jelentéstnyertek. Mikes nagy író, bátorító mester, de figyelmeztetőpélda is. „Mikes a mi ősünk” – ismételgette, főként 1949után az emigrációban, de korábban is beszélt róla. Mikesköti össze Cs. Szabó Erdélyben töltött gyermekkorát lon-doni emigrációja utolsó éveivel.

Az 1936-ban megjelent Apai örökség című novellás -kötetének első, 1928-ban keletkezett darabja, a LátogatásAntwerpenben hősnőjét – az elbeszélő erdélyi főhős,Virgil, ugyancsak erdélyi származású szerelmét – ZágoniErzsébetnek hívják. A következő novellában (Utrechtostroma, 1929) a férfi szerint külföldi kollégái szemébenZágoni Erzsébet szépsége „a nagy magyar birodalomlegjobb szószólója”.1 A névválasztás nem lehet véletlen:Mikes Zágonban született, és a Törökországi levelek többkiadásában is Zágoni Mikes Kelemenként szerepel.A megcsalt Virgil álmában – utazva térben és időben –követi a hűtlen nőt XIV. Lajos udvarába, és győzelemrevezeti a királyi sereget, amiért XIV. Lajos Erdélyfejedelmévé teszi. (A történet kétségtelenül utalásII. Rákóczi Ferenc reményeire, a történelem álombeliújrajátszása.) Virgil, Erzsébet és Erzsébet nagyanyjafranciás műveltségére többször utal a szerző.

Az Apai örökség kritikusa, Illés Endre volt az első,aki észrevette Cs. Szabó Mikeshez fűződő bensőségeskapcsolatát: „Nerval álomba iramló titokzatosságátmegterheli (…) erdélyi melankóliával (…). A tő,amelybe új, nyugati ágakat olt Cs. Szabó, a törökországilevelek írója, prózánk első remeklője, Mikes. Cs. Szabóírásaiban súlyos és jelentős komponens az erdélyi élet.(…) Cs. Szabó jövője ott dől el, hogy a középeurópaiRodostó után (…) tud-e majd a névnél és amelankóliánál reálisabb tartalmat adni Zágonnak.”2

Az 1937-ben megjelent Levelek a számű ze tésbőlutolsó, Egy olvasó önarcképe című fejezetében Cs. Szabóígy emlékszik gyerekkorára: „Ha két bácsikám Fenesenhalászott vagy gyümölcsöt szüretelt a házsongárdi kert-ben, én voltam a felolvasójuk. (…) Különösen MikesKelemen életrajzát szerettem, a haldokló fejedelem bú -csúját betéve tudtam.”3 Cs. Szabó valószínűleg itt írta leelőször és hangsúlyosan Mikes nevét, akivel házsongárdigyermekkorához, családjá hoz, Erdélyhez és művelődésiigényéhez való hűségét is érzékelteti.

Szinte az idézetet folytatja a negyedszázaddalkésőbbi, alcíme szerint Budapesten 1920-ban játszódóHadnagy utca rejtelmei című elbeszélésének részlete:„Mert én már iskolajárás előtt tudtam édesanyámtól avizek csatlakozását: a Szamoson elúsznak a csónakokFruzsiék almáskertje alatt (…) egy szoroson át elérnek aMárvány-tengerig, azért bíztam némelyik csónakban,összegombolyított irkalapra vigasztaló üzeneteket MikesKelemennek, hátha észreveszi, kihalássza és olvassa,hogy kegyelmet kapott, hazatérhet, hűséggel várja régiszerelme, Kőszeghy Zsuzsika is, pedig tudtam, hogytudja, hogy nem igaz. Egy időben sokat sírtam miatta.”4

A novella a régi Tabán és Budai vár legendáit,hangulatát idézi. Az elbeszélőt olyan jól ismeri barátja,hogy „rájött egy ideje, hogy minden összehasonlításKolozsvár javára üt ki nálam.” A Hadnagy utca rejtelmeiarról a léthelyzetről vall, amit az Erdélyből Magyar -országra került fiatal Cs. Szabó átélt, és Mikes annak a„férfi bánatnak” is a megszólaltatója, amit Cs. Szabópályája elején az Utrecht ostromában ábrázolt.

Cs. Szabó Mikes-élménye 1963-ban a NagypéntekRodostóban című hangjátékká érlelődött. A hangjátékotCs. Szabó Mervyn Jones Five Hungarian writers című1966-ban megjelent könyvéről a következő évben írtesszéje segít megérteni; a Kolozsvárt Budapestnéltöbbre becsülő ifjút Mezei András 1979-ben készített,de csak 1981-ben megjelent interjúja.

Cs. Szabó, aki egy évtizeden át (1935–1944) aMagyar Rádió irodalmi osztályának vezetője volt (1936és 1946 között emellett tizenegy könyve jelent meg), azemigrációban a BBC magyar adásának dolgozott, éshangjátékait a BBC-nek kezdte el írni. A NagypéntekRodostóbant is itt sugározták 1963-ban. A műII. Rákóczi Ferenc utolsó napjának víziója. Egyetlennapba sűríti a fejedelem diplomáciai tárgyalásait,amelyekbe ő Mikest nem vonja be, de háromszor említia „bolondos” Mikes nevét. A búcsúzó, halálra készülő

30


1 Cs. Szabó László: Utrecht ostroma, In: Apai örökség, Budapest,Franklin, [1936.] 19–20.

2 ILLÉS Endre: Apai örökség, Cs. Szabó László novellái, Nyugat, 1937/7.54–56.

3 Cs. Szabó László: Levelek a száműzetésből, Budapest, Franklin, [1937.] 195.4 Cs. Szabó László: A Hadnagy utca rejtelmei, Irodalmi Újság, 1962.

17. szám 6–7. és Cs. Szabó László: Vérző fantomok, München,Újváry Griff Verlag, 1979. 31.

fejedelem párbeszéd formájában elmondott monológjaiegy meg nem nevezett krónikás szavaival zárulnak, ahíres 112. levél első négy mondatával, de Cs. Szabómáshol is merít a Törökországi levelekből. 1966-banA nyomozás című kötet5 Jézusról szóló írásai között ahangjáték spirituális és személyes tartalma még jobbanérvényesül, egyik szereplője, egy szentföldi Zarándok akötet Szentföldről szóló írásaihoz is kapcsolja a művet.

A Nagypéntek és a négy évvel későbbi A félholdjegyében című esszé alapgondolata is összefügg.Az utóbbiban írja Cs. Szabó: „Viszonyuk kizárólagemberi szövetség: nem ragad rá folt és szenny akülvilágból. A külvilágon ezúttal a politika értendő.Rákóczi nem avatta be Mikest a titkos tárgyalásaiba– minek is azt a jóravaló, hűséges, de együgyű embert?Csakugyan közömbös volt a légvárépítések, felszabadítóháborús tervezgetések és nemzetközi cselvetések iránt.”„Mikes előtt gazdája mind hasonlatosabbá vált a szelídenszigorú és szenvedő Krisztushoz, s 1735 nagypéntekén –a híres 112. levél vallomása szerint – alakjuk már-márösszeolvad.” 6 Ahogyan a Krónikás szavaiban is.

Cs. Szabó Mervyn Jones könyvét7 két cikkben isismertette. Az előbb említett A félhold jegyében Zrínyirőlés Mikesről, a kötet első két fejezetéről szól, és a párizsiMagyar Műhelyben jelent meg. Az egész kötetetismertető beszámolóját (a másik három író: Vörösmarty,Eötvös és Petőfi) ugyanabban az évben a római KatolikusSzemle közölte.8 Mervyn Jones eredetileg klasszika-filológus volt, az 1956-os forradalom hatására tanult megmagyarul. Cs. Szabó, aki sok külföldi művész magyarméltatója volt, tudta, hogy milyen értékes lehet a kívülállópártatlan véleménye. Első cikkében Mikesre vonatkozóanezt a következtetést vonja le: „Jones számos (…)szemelvényének bizonysága szerint ő a nyugatnak is átad-ható kevés régi klasszikusunk egyike.”9 Ezzelmegerősítette első lábjegyzetében közölt gondolatait is:„Zrínyi egy állandósult harctéren, Mikes a bujdosásban:európai jelenség.”10 Második cikkében utalt Cushing ésMacartney munkásságára.

Cs. Szabó korábban is írt Mikest ismerő külföldiszerzőről: 1939-ben meglepődve vette tudomásul, hogyLouis Réau, a L’Europe Française (1938) szerzője, a

neves művészettörténész és ikonográfus Bécs mellettMagyarországot is megemlíti. Monográfiája tanulságaszerint „a száműzött fejedelem, Mikes, Bessenyei,Mányoki, gróf Fekete János német fejedelmekkel, lengyelhercegekkel lakmározik a francia műveltség asztalánál.”11

Cs. Szabó 1939-ben időszerűnek gondolhatta ezt megje-gyezni, de nem látta értelmét, hogy a magyar XVIII.századra vonatkozó néhány bekezdéssel foglalkozzon.

Mervyn Jones nagy erudícióval, az angol irodalomtapasztalataival, angolul olvasóknak kívánta az öt ma -gyar írót bemutatni. A tárgyalt írók, költők minden sorátismerte. Cs. Szabó a könyvről írt első esszéjében – aműfaj egyik régi hagyománya szerint – saját élményeitis elmondja, pl. törökországi utazásáról: „Hát így éltünkvalaha Isztambulban – tűnődtem azon a helyen, aholMikest fölkaftányozták.”12 Mikesről az akkori kutatásokszinte naprakész ismeretében ír. Ez is bizonyítja, amitMezei Andrásnak 1979-ben mond majd: „az egész maimagyar irodalom napokon belül az asztalunkon van”.13

Örömmel idézi Barta Jánost: „Mikes a maga módjántöbbet tudott Európáról, mint hazai kortársai.”14

Négy évvel korábban, 1962-ben, az emigrációt védve, aKatolikus Szemlében elmarasztalta az előző évben megje-lent Kis magyar irodalomtörténet egyik szerzőjét, SzauderJózsefet, mert „a Nyugatra szakadt, negyvennyolcas emig -rációról sincs mondanivalója (…) Mikes Kelemenbőlcsodálatosképpen irodalmunk egyik csodáját csiholta kiörökös horzsolásaival egy korábbi száműzetés.”15

Cs. Szabó Mervyn Jones könyvének szentelt esszéiMikesre vonatkozó korábbi és későbbi megjegyzéseit issegíthetnek megérteni. 1941-ben a Nyugat Illyés-estjénIllyés méltatását ezzel fejezte be: „A hazaáruló labancok ésnekikeseredett kurucok közt Illyés megtalálta a magyar éseurópai hűség útját. Esze Tamásnak és Ocskay Lászlónakegyaránt könnyebb lenni, mint Mikes Kelemennek.”16

A félhold jegyében is erről szól, Mikes szellemifüggetlenségéről, a fejedelem iránti feltétlen hűségéről, apolitikai kalandok elvetéséről, az erdélyi hagyománymegőrzéséről és európai érdeklődéséről.

A Debreceni naplóban az urbánus és népiesellentétről beszélve Mikesre hivatkozik. „A magyar iro-dalom hovatovább visszahúzódik a népbe a második

31

láthatároktóber

5 Cs. Szabó László: A nyomozás, Oslo, Bécs, Útitárs, 1966. 168–177.6 Cs. Szabó László: A félhold jegyében, Zrínyi Miklós, a költő és

Mikes Kelemen, Magyar Műhely, 1967/10. In: Cs. Szabó László:Alkalom, Budapest, Gondolat, 1982. 270.

7 D. MERVYN, Jones: Five Hungarian writers, Oxford, UniversityPress, Claredon Press, 1966.

8 Cs. Szabó László: Öt magyar író, D. Mervyn Jones könyve, KatolikusSzemle, 1967. majd Őrzők, Budapest, Magvető, 1985.

9 A félhold jegyében, i. m., 280.10 A félhold jegyében, i. m., 242.

11 Cs. Szabó László: Magyar néző. Napló az európai válságról,Nyugat, 1939. 103.

12 A félhold jegyében, In: Alkalom, i. m., 274.13 Mezei András: Miért él a magyar író külföldön fantomok között?

Beszélgetés Cs. Szabó Lászlóval, Műhely, 1981/1, 33.14 A félhold jegyében, i. m., 280.15 Cs. Szabó László: Torz magyar irodalomtörténet, Katolikus

Szemle, 1962/3. 188.16 Cs. Szabó László: Illyés Gyula, Nyugat, 1941/4. 170. In: Haza és

nagyvilág, Franklin, [1942.] 166.

világháború óta. Világáramlat ez is, akárcsak a koz-mopolitizmus a húszas években (…). Egyszer mégis -csak vége lesz a viharnak s akkor kiderül, hogy Európaközepén vagyunk, egy talpalatnyi átjáróban (…) nemKelet és Nyugat közt, ahogy egy kicsit önteltenemlegetjük.” „De a mi írásainkat is olyan hagyomány fűti,amely sokszor segített a magyarságon. Az elégedetlen,mohó, világcsavargó „észmagyarok” hagyománya. Mikesa mi ősünk. (…) S Arany is ilyennek nevelte a fiát (…) hama Csokonai debreceni diák volna, mohón olvasná anépiek mellett a nem népieket is.”17 (Itt emlékeztetnékrá, hogy Mikes a Nyugat folyóirat és könyvkiadóemblémáján is látható volt.)

1944-ben a Magyar Csillagban olvasható Ódon Erdély -ben Mikes a szegény falusi diákok társa, a kolozsvárikollégium őscsarnokának egyik jeles tagja.18

1967-ben, a Mervyn Jones-könyről a Katolikus Szem -lében megjelent cikkben elhangzik egy élesen bírálómegjegyzés: „példánk ő ma is. A Nyugaton élőmagyaroké, de csak a meg szé gyenítőn tökéletes író.A bálványozott gazda halála után alázatos szavakkalhazakéredzkedett; könyörgő tollával módot adottBécsnek, hogy megalázzák.”19

1975-ben a Mikes Kelemen Kör találkozójánelőadásának mottójában, Szabó Zoltán soraiból kiindul-va, Mikes a nyugati magyar emigráns írók jelképekéntjelent meg.20

1979-ben a hetvennégy éves, harminc éve emi grá -cióban élő Cs. Szabó a Vérző fantomok előszavábanemlíti: „amíg e könyv dajkálásához kötött a munka,alkalmi vonatkozások nélkül, sűrűn és titokzatosan át-átsuhant agyamon a jól ismert széljegyzet az öregMikes Kelemen kérvényén: Ex Turcia nulla redemp-tio.21 Nem tudnám megokolni, miért. Hacsak nem azzal,hogy az én Törökországom ma már a teljes földi élet,amelyből a divat zsarnoki parancsára kitiltották Istent.De én Adyval tartok: az Isten van valamiként.”22

Közvetlenül a Vérző fantomok megjelenése után a MezeiAndrásnak adott interjúban öntudatosan nyilatkozta:„engem az a szerencse ért – itt már szerencséről beszélek –,hogy Londont választottam második otthonomul. Otthontmondok és nem hazát, mert én olyan erdélyi vagyok, hogyén az első számú hazának Erdélyt tekintem. Budapestet,ahol egy fél életet leéltem, már csak otthonnak. Londont

második otthonnak, ahol egy negyed életet éltem le. S haddmondjam el: annyi élményt nyújtott nekem az a város (...)hogy még egyszer végigjártam az egyetemet. Ezért nemírhattam volna meg esszéimet, hangjátékaimat, novelláimatotthon.”23 Az exkluzív interjú a nyilvánosságnak szólt. Cs.Szabó Szőnyi Zsuzsának írt kései magánleveleiben többszörpanaszkodik, említve, hogy tévedett, amikor Londontválasztotta. Czigány Lóránt is feljegyezte naplójába apanaszait. Cs. Szabó szeretne hazatérni, de ez nem tartozika nyilvánosságra. Nem akart megalázkodni, nem írt„kegyelmi kérvényt”. Ha évekig tartó tapogatózás éshuzavona után is, de őt hívták. A hivatalos kormányzat ma -gatartását jól jellemzi, hogy a Mezeivel 1979 őszén készült,eredetileg az Élet és Irodalomnak szánt interjú csak aMűhely 1981/1. számában jelenhetett meg.

Erdély a haza, Budapest és London csak otthon –mondja Cs. Szabó, és ez nem diplomáciai érzékének vagyhatározottságának megnyilvánulása, hanem életérzés éséletművének egyik változatlanul meghatározó eleme.Első írásaitól kezdve foglalkoztatta a száműzetés prob-lémája. Mezeinek azt mondta, hogy nincs lényegeskülönbség az önkéntes és kényszerű száműzött között.A harmincas években már így gondolta. Számos írásábanbeszélt később is száműzetésben élő magyar és külföldi,hajdani és kortárs írókról, művészekről.

Amikor Mezei megkérdezte: „Nem vállalkozik-e anem Magyarországon élő magyar író mégiscsaklehetetlenre? Kinek sikerült eddig ez igazán?” Cs. Szabóegyértelműen ezt válaszolta: „Mikes Kelemennek.Nekünk, kint élő magyaroknak Ő óriási ősünk, akireiszonyúan büszkék vagyunk (…) tizenhét éves korábankerült el Magyarországról. És világvégi örmény-görög-cigány-zsidó-török sárfészekben lakott és mégis ott, amaga fantomjai között alkotta meg a nagy magyarművet. Vitatkozol-e velem, ha azt állítom, hogyjelentősebb volt, mint bármely mű, ami ugyanekkor ahazai földön, a tizennyolcadik században Magyar -országon megszületett?!”24

Bármilyen nagy változás is volt Cs. Szabó életében atöbb mint három évtizedes politikai emigráció, gaz -dagodó, saját és kollektív problémákat megszólaltatóMikes-értelmezése – hűség az íróhoz, Erdélyhez, a ma -gyarság és Európa egységéhez, nemzedéke romantika-ellenességéhez – életműve egységének egyik bizonyítéka.

32


17 Cs. Szabó László: Debreceni napló, In: Haza és nagyvilág, i. m.,73–74 .

18 Cs. Szabó László: Ódon Erdély, Magyar Csillag, 1944. (IV.) 4. sz.,185. Később Cs. Szabó László: Kárpát kebelében. Szellemi utazás,1994. Könyves Kálmán Kiadó, válogatta, és sajtó alá rendezte,szerkesztette: Sass Péter, az utószót írta Pomogáts Béla, 122.

19 Öt magyar író, D. Mervyn Jones könyve, i. m., 392.

20 Cs. Szabó László: Még vagyunk, In: „Angol az útlevelem, de ma -gyar a büszkeségem”, Hága, Mikes International, 2005. 20.

21 Törökországból nincs szabadulás! Mária Terézia válasza Mikeskérvényére.

22 Vérző fantomok, i. m., 8. 23 Mezei András: i. m., 34.24 Mezei András: i. m., 35.

33

láthatároktóber

TASNÁDI EDIT

A Törökországi levelek háromtörökországi kiadásáról

Természetes török igény volt Mikes KelemenTörökországi leveleinek lefordíttatása és immár háromkiadása, hiszen szerzőnk múltbéli önmaguk elé tarttükröt, amikor − akár egy háromszáz év előtti tudósító− a szemtanú hitelességével, ugyanakkor élvezetes stí-lusban számol be a XVIII. századi török világ jó néhányolyan momentumáról, amelyekről saját forrásaik nemvagy alig szólnak, és ha mégis, akkor is egészen másszempontból ítélik meg saját hazájuk jelenségeit.Márpedig kit ne érdekelne, hogyan látja a külföldi – atörökök számára fontos mind a két jelző: magyar éseurópai − szem országuk tájait, lakóit, lényeges vagykevésbé lényeges történéseit, kultúráját, vallását,hagyományait vagy mindennapjait?

A mai Törökországban szinte minden MustafaKemal Atatürkkel kezdődött. Fiatal katonatisztkéntindított nemzeti felszabadító háborút, s egyedül tudottaz első világháborút lezáró Párizs-környéki békékenváltoztatni: legalábbis a töröklakta területeket vissza-kapta az ország. Talpra állította „Európa betegemberé”-t: a korhadt szultáni birodalom helyénmodern köztársaságot teremtett. Személyes gondjavolt mindenre, így pl. az írásreformra, illetve a törökirodalmi nyelvnek az arab és perzsa elemektől valómegtisztítására is, s eközben még a magyar nyelvé-szek, a magyar helyesírás és a magyar nyelvújítástapasztalataira is odafigyelt. Az új fővárosban egyete-met alapított, s abból a megfontolásból, hogy a nem-zettudat kialakításához elengedhetetlen az országnyelvének, irodalmának, történelmének és földrajzá-nak ismerete, az 1936. január 9-én megnyitott ankaraibölcsészkarnak az egyedülálló „Nyelvi, Történelmi ésFöldrajzi Kar” nevet adta. Tekintettel a messzi múltbanyúló magyar–török történelmi és nyelvi kapcsolatok-ra, Atatürk külön kívánságára a törökségtudományokértékes segédtudománya számára az elsők között ala-pították meg a fakultás hungarológiai tanszékét, mely-nek élére Atatürk Rásonyi László turkológus profesz-szort hívta meg.

Egy későbbi protokolláris látogatásnak messze hatókövetkezményei lettek: „1941-ben a Török Köztársaságakkori elnöke, İsmet İnönü meglátogatván az egyetemeta szokottnál hosszabb időt töltött a Hungarológiai Intézetszépen berendezett könyvtárában. Amikor meglátta avilágirodalom magyarra fordított két sorozatát, aKlasszikus Regénytárat és a Képes Remekírókat, ezekkela szavakkal fordult kísérőihez: »Ezt nekünk is meg kellcsinálnunk!« Rövidesen tárcaközi bizottságot alakítottak,amelynek tervei alapján elindult a Dünya EdebiyatıKlasikleri (»A világirodalom klasszikusai«) sorozat.”1

A tanszéken hamarosan kiváló fordítónemzedék2 nevelő-dött. Hihetetlen gyorsasággal, 1944 és l948 között 19magyar mű jelent meg a Macar Klasikleri (Magyarklasszikusok) cím alatt, többnyire a sorozatszerkesztés-ben oroszlánrészt vállaló Halasi-Kun Tibornak, a tanszékakkori professzorának előszavával. Érdekesség, hogy acímlapon az általánostól és a török gyakorlattól is eltérőmagyar névsorrend miatt a szerzők keresztnevét a csa-ládnév előtt csak a kezdőbetű jelölte.

Szimbólumértékűnek tekinthetjük, hogy sorozatindí-tóként Mikes remekművét adták ki: a Türkiye Mektuplarıkét kötetben, 1944-ben, illetve 1945-ben, SadrettinKaratay fordításában jelent meg.3 A klasszikusokhozméltó módon egyszerű, világos színű kartonált címlapona sorozat többi köteteihez hasonlóan a körbefutó vékonykeretben csak a szerző neve, a mű címe, valamint aNépoktatási Minisztérium emblémája kapott helyet.

Az I. kötet első lapjain a sorozathoz készült ajánlá-sok találhatók a kor két kiváló politikusának tollából.Mind İsmet İnönü köztársasági elnök 1941. augusztus1-jei, mind Hasan-Âli Yücel népoktatási miniszter1941. június 23-i keltezésű, a köztársasági elnökénélvalamivel hosszabb írása a világirodalmi jelentőségűművek fordításának és olvasásának fontosságát hangsú-lyozza. Ezután következik a fordító értő és eligazítóelőszava,4 amely megismerteti a török olvasót MikesKelemennek a történelmi körülményektől, II. RákócziFerenc fejedelemtől, szabadságharcától és bujdosásátólelválaszthatatlan élettörténetével, természetesen na -gyobb teret nyújtva a rodostói évtizedeknek.

Ezt követően − talán nem érdektelen ide idézni − a műtörténetére tér át: „Életének főműve, a Törökországi leve-lek egy szerencsés véletlen folytán kerül Magyar országra.Báró „Fransua Toth”,5 Çanakkale6 erődítményeinek ma -gyar származású építője találta meg és vitte Magyar -

1 Rásonyi László beszámolója alapján közli KAKUK Zsuzsa:Keletkutatás, 1990. tavaszi szám, 124.

2 Sadrettin Karatay, Sami. N. Özerdim. Ferit Zahir Törümkürey, NecmiSeren és Ziya Tugal.

3 K. Mikes: Türkiye Mektupları, Ankara, Maarif Matbaası, I. 1944., II. 1945.

4 S. K. monogrammal, IX–XIV. oldalszámozással (Az előző olda-lak nincsenek számozva. Itt kapott helyet az egyoldalas hiba-jegyzék is.)

5 Baron de Tott, magyarosan Tóth Ferenc6 Dardanellák

országra. Mondják azt is, hogy egy Mészáros nevűmagyar találta meg, és egy Horváth nevű öreg tanúsítottamibenlétét. Amikor Mészáros Bécsbe utazott, átadta akéziratot Görög Demeternek, s tőle került át KulcsárIstvánhoz. Kulcsár adta ki először a Leveleket 1794-ben.A mű sokáig nem keltett figyelmet, később azonban több-ször is kiadták, és általánosan kedveltté vált.”7

A továbbiakban Karatay magáról a leveleskönyvről,tartalmáról, a levelek címzettjéről, a levél-műfajról,Mikes egyedülálló stílusáról és sajátos humoráról szól,s végül a következőképpen zárja sorait: „Az olvasótmost magára hagyjuk a levelekkel, csak még annyitszögezünk le, hogy nem szabad azt várnunk, hogyMikes korának valamennyi eseményéről hírt kapunkbelőlük. De mégiscsak ő az, aki a legközvetlenebbülismertet meg bennünket a rodostói bujdosók életével.Az ő lelkiállapota szerint változó képeknek köszönhe-tően bepillanthatunk a száműzött magyarok belső vilá-gába. Reméljük, hogy Mikes leveleinek török fordításá-ban meglátják a fent említett értékeket, és tanúságukrévén érteni és szeretni fogják Mikest és társait.”8

Ezután következnek a levelek. Az I. kötetben az1−77. levél olvasható; a kis szedéstükör, a tágas sorközés az előszóban alkalmazottnál jóval nagyobb betű-nagyság következtében ez a 3-tól a 224. oldalig tartóterjedelmet jelent. A II. kötet változatlan tipográfiávalés szöveggel hozza ismét İsmet İnönü és Hasan-ÂliYücel ajánlását, majd a 3-tól a 268. oldalig a leveleketa 78-tól a 207-ig. A törökök számára idegen fogalmakatmindkét kötetben lábjegyzetek világítják meg.

A könyv régóta beszerezhetetlen. Olyannyira ritkaság-gá vált, hogy amikor a kilencvenes évek második felébenaz Ankarai Egyetem hungarológiai tanszékén tanítottam,az időközben a kari könyvtárba átköltöztetett egykorilegendás gyűjteményben már csak az egyik kötetét talál-tam meg, s mint ahogy most az internetet böngészve lát-tam: az egyik török antikvár terjesztő is csak a II. kötetethirdeti. Természetesen többször is felmerült az újabb kia-dás gondolata. Csak példaként említsük meg Hopp Lajos1994-es Mikes-megemlékezések című beszámolóját:Bedrettin Tunabaş, az akkori budapesti török nagyköveta mű újabb kiadását ígéri, és ezt sürgetik a valahai buda-pesti diákokból jeles professzorokká vált Hasan Eren,Şerif Baştav és M. Tayyib Gökbilgin is.9

Mindazonáltal igen meglepett, amikor régi költő- ésszerkesztőismerősöm, Yalvaç Ural, akkoriban éppen azisztambuli Aksoy Kiadó vezetője azzal keresett fölAnkarában, hogy fordítsam le újra a föllelhetetlenművet törökre. A felkéréshez szolgáljon magyarázatul,hogy a török nyelv az arab és perzsa elemektől valómegtisztításának évtizedeit élte (magam is tapasztaltampéldául, hogy tanítványaim Halasi-Kun Tibor alig félévszázada törökül írt magyar irodalomtörténeténeknyelvét már alig értették!), tehát Yalvaç barátom joggalvélhette úgy, hogy a Mikes-fordítás nyelve fölött iseljárt az idő. Én természetesen szabódtam. Meggyő -ződésem, hogy a műfordítónak mindenekelőtt a cél-nyelvet kell teljes mértékben bírnia. (Hogyan adhatnámén vissza Mikes utánozhatatlan nyelvi világát?) Végülabban maradtunk, hogy pár levelet lefordítok, majdmeglátja. Azt gondoltam, hogy a próbafordítással meg-győzöm a feladat vállalhatatlanságáról, ő azonban aztírta vissza, hogy van egy kiváló nyelvérzékű szerkesz-tője, aki lektorálja majd a munkámat − vágjak bele.A könyv végül a kiadó kívánságára – mondván: a feje-delmi rang csábítólag hat a vevőkre − sajátságos cím-lappal jelent meg: Az oszmánok magyar vendége, alattahatalmas betűkkel: Prens10 Rákóczi, alatta: és, majdújabb sorral lejjebb: Mikes Törökországi levelei, s végüllejjebb, középen a szerző neve újra, immár teljesalakban: Kelemen MİKES.11 A keménykötésű, színesborítót a legismertebb Rákóczi-, illetve Mikes-képmásdíszíti. A kötetet számos szövegközi fekete-fehér képillusztrálja. Az előzék-oldalakon Mikes Pál ónkannájá-nak felirata és vésett díszítményeinek részletei láthatók.A szinte napjainkig zajló nyelvújítás miatt Török -országban általánossá vált szövegmodernizálásokmagyarázhatják a számomra is meglepetést okozó meg-fogalmazást a belső címlapon: „Fordította Tasnádi Edit,a mai török nyelvhez igazította Figen Turna.”

Az előszóban igyekeztem mindazt összefoglalni, amita török olvasónak Mikesről, illetve Rákócziról, a korrólés a Törökországi levelekről tudnia kell;12 Figen Turnapedig A könyvről címmel többek között az alábbiakrahívta fel a figyelmet: „Mikes előadásmódja csodálatraméltóan gazdag, stílusa könnyed és hajlékony; sokszormeglepő megfogalmazásokat is használ. Történelmimissziót teljesít ezzel a könyvvel; időnként, főképpenamikor elborul a kedve, érzelmei helyett a történelmiesemények felé fordul. Beszél például Mevlanáról és amevlevi dervisekről (anélkül, hogy néven nevezné őket),és átnyújtja Marquis de Sade Florville és Courval címűelbeszélését a Szerelmi bűnök című kötetből. Valójábanez a könyv nem is de Sade-é (1740–1814), hanemkorábbi. Történetszerűen írja le a selyemhernyó-

34


7 K. Mikes: Türkiye Mektupları, i. m., XII.8 Uo., XIV. 9 ItK, 1994, 98 évf. 5−6. füzet, 812.10 A „fejedelem” szó fordítása gondot okoz a török fordítóknak, a

„Prens”, a „Kral” és a „Bey” használatával egyaránt talál koz hatunk.11 Kelemen Mikes: Osmanlı’da Bir Macar Konuk Prens Rakoczi ve

Mikes’in Türkiye Mektupları, Aksoy Yayıncılık, İstanbul, 1999, 296.12 Uo., 7–13.

tenyésztés és a selyemkészítés legősibb módszereit, aselyemhernyókat szinte emberi tulajdonságokkal felru-házva. Beszél háborúkról, békekötésekről, uralkodókrólés országokról; a tények mellett legendákat és pletyká-kat is közvetítve. Saját hazájára vonatkozó emlékeit ésaz otthoni szokásokat összehasonlítja a bujdosásbanszerzett tapasztalataival; olykor bírál is. Istenbe vetetthite – a könyv egésze bizonyítja − mindvégig töretlen:legfőbb megtartó ereje ebből táplálkozik. Anélkül, hogyönmagának bevallotta volna, a bujdosók nevében nyo-mot akart hagyni a világban”.13 A hátsó borítón a keretesírás a szerzőt és „páratlan művé”-t ajánlja.

(1999-ben volt hazánk a Frankfurti Könyvvásárfővendége, ennek köszönhetően a frissen megjelentkönyv egy példánya helyet kaphatott azon a teremnyifalon, amelyet magyar művek idegen nyelvű fordításaiborítottak.)

A harmadik kiadás Rodostóban, mai nevén Tekir -dağban látott napvilágot. A fejedelem restaurált ebédlő-házában berendezett állandó kiállítás 1982. június 14-eóta fogadja a látogatókat, közöttük a kiemelkedően nagyszámban érkező magyarokat. Ennek folyományakénttiszteletbeli konzulátus nyílt a városban, s a Magyar−Török Baráti Társaságunk, majd a Rodostói MagyarBaráti Társaság szervező munkájának köszönhetően azimmár 47. alkalommal megrendezett júniusi CseresznyeFesztivál keretei között Magyar Napot is ünnepelnek.14

E vonzó programok, valamint a Rákóczi Múzeum, a ten-gerparti emlékparkot díszítő Rákóczi-szobor és Mikes-emlékmű keltette igény kielégítésére kereste a város aMikes-könyv árusításának lehetőségét. Miután az idő-közben megszűnt Aksoy Kiadó példányaihoz nemjutottak hozzá, a korai − jogdíjat nem igénylő − fordítástadták ki újra 2006-ban.15 Sadrettin Karatay fordításátSezai Kurt „nézte át”. A kötet a Tekirdaği Kormány -zóság kiadványaként jelent meg. Címlapján az ismertMikes-érem, hátlapján a Rákóczi Múzeum az elébe állí-tott székely kapuval, valamint az 1720. május 28-i levélrészlete látható. A belső fülek közül az elsőn Mikestismertető fülszöveg, a hátsón pedig Rodostó régi látké-pe kapott helyett. Az eredeti kiadás két ajánlását maipolitikusok ajánlásaival helyettesítették. Attila Koç kul-turális és idegenforgalmi miniszter szerint „Mikes

Kelemen Törökországi levelek című könyve atörök−magyar történelem és kultúra szempontjábóljelentős dokumentum. Különös fontossága van annak,hogy egy idegen, menekült író mutatja be a XVIII.századi Törökországot.”16 Tekirdağ megye kormányzója,Aydın Nezih Doğan így kezdi sorait: „Kevés város büsz-kélkedhet olyan különlegességgel, mint Tekirdağ. Nemvolt uralkodói székhely, de egy királynak: Rákóczinakadott otthont, egészen a haláláig. Csak ennyiből állTekirdağ különlegessége? Természetesen nem. Egyháromszáz évvel ezelőtti nevezetes, talán száz nyelvre islefordított könyv az egész világon ismertté tette nevét.A képzelt nénéhez intézett titokzatos Törökországi leve-lek a világirodalom ritka kincsei közé tartoznak, ame-lyek Rákóczi Ferenc magyar király titkárának, MikesKelemennek képzelőerejét és megfigyelőképességét,valamint tollának kifejező erejét dicsérik.”17 A további-akban itt is Sadrettin Karatay előszava következik.18

Bár fordítását ezúttal egy kötetben jelentették meg,az első kiadást követve a 77. és 78. levél közé − azzal,hogy „II. rész”, meglehetősen feleslegesen − betettekegy elválasztó lapot.

A három kiadás bemutatása után szólnunk kell alényegről: a fordításokról. Mi is a fordítás? Ha a műveta tartalom és a forma egysége alkotja, a tartalmat kellkiemelnünk eredeti nyelvének burkából, és e kincsrevigyázva, a célnyelv adta anyaggal és eszközökkelkell(ene) az eredetinek tökéletesen megfelelő formát lét-rehoznunk. E sohasem könnyű feladat esetünkben a szo-kásosnál is nehezebb. Mikes ódon és ugyanakkor hihe-tetlenül friss nyelvezetének visszaadása nyilvánvalóanbármely nyelv esetében „feladja a leckét” a fordítónak;a török esetében azonban speciális nehézségekkel is megkell küzdenünk. A klasszikus török irodalom, a gazdagdívánirodalom nyelve oly mértékben vett át arab és per-zsa szavakat, sőt még nyelvtani struktúrákat is, hogy tel-jes mértékben elszakadt a beszélt nyelvtől. Az így kiala-kult, „oszmánli”-nak nevezett nyelvet a kortársak közülis csak a műveltek ismerték, megértése az újabb generá-cióktól külön tanulást igényel. A XIX. századtól szintenapjainkig zajló lassú nyelvtisztítási/nyelvújítási folya-matban kell tehát megtalálnia helyét az olvasónak,írónak − és a fordítónak is.

Ebből a szempontból első Mikes-fordítónk szeren-csés döntést hozott: alapvetően nem az irodalmi, hanema beszélt nyelv elemeiből építkezett, így a szöveg − sokkortársától eltérően − még ma is eleven, szókincsejelentős mértékben török. Viszonylag kis számban elő-forduló arab és perzsa szavainak egy része azóta kike-rült a használatból, de a szövegkörnyezet segíti az olva-sót a már-már feledésbe merülő szavak megértésében.

35

láthatároktóber

13 Uo., 14–15.14 Az idei, IX. Magyar Napot halála 250. évfordulója alkalmából

Mikes Kelemennek szentelték.15 Mikes Kelemen: Türkiye Mektupları, Sadrettin KARATAY

tarafından tercüme edilmiştir. Yeniden gözden geçirme SezaiKURT. Tekirdağ Valiliği Yayınıdır, 2006, 263.

16 Uo., 3.17 Uo., 5.18 Uo., 7–9.

Az újrakiadás szerkesztője e szavak némelyikét a mahasználatos szinonimákra, például a levelek keltezésé-ben az oszmánli hónapneveket a mai török elnevezé-sekre cserélte.

Bármilyen gazdag is a klasszikus török irodalminyelv, magam sem fordulhattam az oszmánlihoz, de aztmégiscsak érzékeltetni akartam, hogy a levelek száza-dokkal ezelőtt születtek. Mikes csevegő hangjánakminél pontosabb visszatükrözésére törekedtem, azarchaizálást pedig úgy igyekeztem megoldani, hogyolyan szavak esetében, ahol a nyelvújítási szó mellettlegalábbis a passzív használat, vagyis az értés szintjénmég él a régi szó, a ma már archaikus hatást keltő arabvagy perzsa megfelelőt választottam.

Minél nagyobb a forrásnyelvet, illetve a célnyelvetbeszélő közösség társadalma és kultúrája között akülönbség, annál több esetben érezheti úgy a fordító,hogy egy-egy fogalomra nincs megfelelő kifejezés.A jelek szerint Sadrettin Karatay számára azeurópai/feudális rangok és megszólítások, egyes rokon-sági fokok átültetése jelent kihívást. Rögtön az első:elgondolkodtunk-e valaha azon, hogy az „édes néném”pontosan milyen rokona, vagy rokona-e egyáltalán a fik-ció megteremtőjének? S. Karatay az „abla” szót hasz-nálja, amely idős lánytestvért, nővért jelent. (Jómagam −miután az évődő udvarlás hangja szerintem idősebb nőtsejtet − az eredetileg anyai ági nagynénit jelentő, de álta-lánosságban az idősebb nők megszólítására is használt„teyze” szót választottam.) Ugyanakkor „Pápay sógor”-tés „Sibrik uram”-at például egyként „dayı”-nak, azaz„anyai nagybácsi”-nak, „Zay úrfi”-t pedig „Bey”-nek,azaz „úr”-nak titulálja. A speciális magyar „-né” „MadamBercsényi”, „Madam Kajdácsi” alakban jelenik meg nála.Félreértés, hogy a „zágoni bíró”-t „hâkim”-nak fordítja,mert ez a szó a jogi értelemben vett bírót jelenti; a„nemes” jelző helyett pedig a „kibar” szót alkalmazza,holott ez a magyar szó „finom, emelkedett stb.” jelen-tését tükrözi.

A legtöbb problémás megoldás a keresztény vallásfogalomkörében születik. Például a „purgatórium”-ot„cehennem”-nek, azaz „pokol”-nak, a „pogány”-t „put-perest”-nek, azaz „bálványimádó”-nak, a „barát”-ot„keşiş”-nek, azaz „remeté”-nek fordítja; a „szent” pedigfranciásan „Saint”-ként jelenik meg. A „mise” vagy az„áldozás” fordítására több kísérletet is tesz, az „utolsókenetből” viszont egyszerűen „gyónás” lesz. Hogy a„sátoros ünnep” vagy a „virágvasárnap” tükörfordításamond valamit a török olvasónak, abban kételkedem.Bizonyára az iszlám áldozati ünnep hatására fordítottaMikes „nálunk bárányt szentelnek a templomban” mon-datát „nálunk a templomokban bárányt áldoznak”-ra

(80. levél). Kissé különösnek hat keresztény vonatko-zásban az „Allah” megnevezést látni, amikor létezik atörök „Tanrı”, azaz „Isten” szó is.

Nem szándékom az alapvetően jó fordítás kisebb-nagyobb hibáit hosszasan sorolni, de meg kell említe-nem, hogy néhány régies vagy ritkább szóba, kifejezés-be beletörött a fordító bicskája. Csak néhány példa: a„munkás emberek”-ből „işçiler” − vagyis munkásoklesznek; a „deák nyelv” „diák v. tanulónyelv”; a „hatod-fél” nála hat és féllel, a „harmadfél” három és féllelegyenlő; nem érti meg, hogy a Rákóczi hagyatékbanszereplő asztalok, székek szétszedhetők − szerinte mindmás és más formájú (118. levél); s az „oldalborda”tükörfordítása sem keltheti a török olvasóban az asszo-nyok képzetét…

A 3. kiadás egyrészről gondatlanságot, másrészrőlviszont igen nagy gondosságot mutat. Előbbire példa,hogy az 1. kiadás előszavának XII–XIII. oldalát teljesenkihagyták, pedig ha a szöveg tartalmi ugrása nem is, leg-alább az így félbemaradt mondat feltűnhetett volna.Az, hogy az idegen nevek írása hibás, hogy nem tűnik fel alábjegyzetek csúszása (103. levél), még „természetes”-nekvehető, az sem olyan nagy csoda, a számokkal se köny-nyű bánni, pl. XI. Lajosból S. Karataynál XII., viszontS. Kurtnál már 52. (!) lesz (53. levél); de hogy török tör-ténelmi személy nevéből is sikerül értelmetlen sajtóhi-bát előállítani (Patrona, 92. levél), az kissé meglepő.Az újraszedés során előállt sajtóhibák okozta értelmet-lenségek közül elégedjünk meg két mulatságos példaidézésével: a nosztalgiával emlegetett kolduslábravonatkozó lábjegyzetben szereplő „börekféleség”-ből,azaz tésztaféleségből „böcek” vagyis „bogár, rovar” lett(63. levél). „A hintó pedig igen ritka a kéd városában” −írja Mikes a 80. levélben. A „város” jelentésű „şehir”helyére a „folyó” jelentésű „nehir” került…

Másfelől nagy gondossággal gyomlál ki mindent,ami akár a legkisebb mértéken sérti nemzeti önérzetét.Például: „Eb szokás, kutya szokás!” − jegyzi megMikes, miután török vendéglátóik elkapkodták előlükaz ételeket (3. levél), de ezt a megjegyzést Sezai Kurtfeleslegesnek ítéli. Ugyanígy a cenzori húzás áldozatalett a 4. levél költői kérdése: „Micsoda nyájasságértkívánhatja hát valaki a török barátságot, hanem csaképpen valamely haszonért?”

A Rodostó lakosságát bemutató (alapvetően pozitívhangú) 42. levélből a következők találtatnak kihagyandó-nak: „De mindezekre nem kell azt mondani, hogy a lakoso-kat nyomorgatja a török; mert ha a magáét megadja, aztáncsendességben marad, és csendesebben, mint nálunk.”

A „Constancinápoly megvételé”-ről szóló 63. levél-ből törli a kortársakra való utalást: „A mostani törökök

36


nem hogy olyan nagy munkákot vinnének végben, deeszekbe sem jutna.” Ugyanebben a levélben szerepelegy szép görög leány lefejezésének históriája, ez szin-tén fennakad a rodostói szerkesztő rostáján. Itt kellazonban elmondanom, hogy jómagam a fordítást mégírógépen készítettem, majd a kéziratot postáztamIsztambulba, ezután pedig már csak a kész könyvet lát-tam. Így már a kézbevételkor sajnálattal láttam, hogykontrolszerkesztőm jó szándékú javításai következté-ben bekerült néhány kisebb-nagyobb hiba, de aKurtéhoz hasonló vallásvédő buzgalmának eredményé-re csak most, a három kiadás összevetésekor döbben-tem rá: mindkét mai szerkesztő lezárta a sorompót atörökök vallásáról, illetve a Mohamed prófétáról írottakelőtt. (179., illetve 180. levél). De Kurt szemérmesenkitörli még azt a passzust is, amely szerint a volt férj

engedelmével tölthet egy éjszakát egy férfival az azelvált asszony, akit férje újra el akar venni (70. levél).

A 156. levélben szereplő „embertelen török” a rodostóikiadásban elveszíti ezt a dehonesztáló jelzőt; míg a nem-zeti büszkeség kihagyásra, a lokálpatriotizmus beszúrásrakésztette szerkesztőnket: a 34. levél előtt „az első levél,amely a Tekirdağba menetelről szól”, a 36. előtt „az elsőlevél Tekirdağba” megjegyzést tartotta szükségesnek.

E példák hatására végezetül jegyezzük meg büszkénmi is, hogy a törökök közmondásos magyarszereteténekelső megnyilatkozásait Mikesnél találjuk: „Való, atörökök szeretnek bennünket” − állapítja meg szinte azérkezés után (4. levél); s megállapítását évek múltán ismegerősíti (59. levél): „akárhol találjunk törökököt, min-denütt jó szívvel látnak minket, mert a török leginkább amagyarokat szereti.”

37

láthatároktóber

VÖRÖSMARTY MIHÁLY

Mikes búja

Hányódál: tengerré lett a sok baj alattad,Vésszé a balsors, mely űz vala, fejedelem, s mostSemmi nem oly csendes, mint sírlakod a rideg éjben.Tégedet a hajnal még alva hagy, a delelő napAlva talál, nyugodalmadból ragyogása nem ébreszt.Még, melyen viharok megharcolnának időnként,Kő sincs hamvaidon. Pusztán és jeltelenűl állKis halmod, s egyedűl vagyok én mellette kesergődHontalan agg, lét és nem lét közt ingatag árnyék.És mi az én könnyem? Olcsó nedv tört szűnek erébőlRégi ütődéstől mindennapos árja szememnek.S oh egek, oh isten! neked ennyire kell vala jutnod,Hogy siratód ily sok harcmunkáidnak utánaÉn legyek, oh te, kiért országnak kellene sírni.Melynek halma föd itt, ellenség földe: nem ösmer;Melyben alászállott híreddel előbbi szerencséd,Árva hazád tiltott nevedet nem zengheti többé.Vajha ne érezd ezt a súlyos földnek alatta,S hogy fejedelmi porod nincs emlékezve, ne tudjad:Ím élő emlék vagyok én, bú rajtam az írás,És ha magyar tán még e gyászos földre vetődik,Elmondom neki: „Itt nyugszik fejedelme hazádnak,Számkivetett onnan, mert nem vala benne szabadság.”

LÉVAY JÓZSEF

Mikes

Egyedül hallgatom tenger mormolását,Tenger habja felett futó szél zúgását –

Egyedül, egyedülA bujdosók közül

Nagy Törökországban!...Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó

Rákóczinak lelke, az eget csapkodóTenger haragjában!

Peregnek a fákról az őszi levelek,Kit erre, kit arra kergetnek a szelek

S más vidékre száll aCsevegő madárka

Nagy Törökországból...Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,

Melyik szögletébe e széles világnak,Idegen hazámból?!

Zágon felé mutat egy halovány csillag,Hol a bércek fején hókorona csillog

S a bércek aljábanTavaszi pompábanVirágok feslnek...

Erdély felé mutat, hol minden virágonTarka pillangóként első ifjúságom

Emléki röpködnek.

Ah! miért nem szállhatok hozzád, szülőföldem,Mikor minden bokrod régi ismerősem!

Mért vagy szolgaságban,Gyászos rabigábanOly hosszú időkig?

Ha feléd indulok, lelkem visszatartjaAz édes szabadság büvös-bájos karja.

Vissza, mind a sirig!…

Itt eszem kenyerét a török császárnak,Ablakomra titkos poroszlók nem járnak

Éjjeli setétbenHallgatni beszédemBeárulás végett...

Magános fa vagyok, melyre villám szakad,Melyet vihar tördel, de legalább szabad

Levegővel élhet.

38


Egyedül hallgatom tenger mormolását,Tenger habja felett futó szél zúgását –

Egyedül, egyedülA bujdosók közül

Nagy Törökországban.Körülöttem lebeg sírjában nyugodóRákóczinak lelke, az eget csapkodó

Tenger haragjában.

39

láthatároktóber

VIGH PÉTER

Lévay József verse mellé

Pesten járunk, az 1850-es évek elején, egy félreesőkávéházban vagy vendéglőben, ahol olcsó az étel, éstalán hangosabban is lehet szólni a közéletikérdésekről és irodalomról. Ezen az őszinapon Vahot Imre rendezett egykisebb mulatságot, aki különösenszerette felfe dezni ezeket amulatókat. A társaságban ottvan az összetört országmegtört koszorús költője,Vörös marty Mihály is, ésa Pesti Napló egy fiatalmunkatársa, Lévay Jó -zsef. Feldicsérik emezMikes című versét, mireVörösmarty kéri, szaval-ná el a társaságnak. „Pirul -va vallottam be, hogy énegyetlen versemet sem tudomkönyv nélkül. »Nem szégyenlimagát? – így szólt Vörösmarty. – Énilyen koromban az egész Zalánfutását el tudtam volna mondanikönyv nélkül…«.”1

Ahogy egyes normák és értékek a korral változnak,úgy halványodnak vagy fényesednek az irodalmiművek is. Nem kell messzire visszamennünk: párgenerációval ezelőtt a most itt olvasható vers közkincsvolt, az irodalomkedvelők mentális könyvtárának egykönnyen felidézhető darabja. Mára kissé megkopott,poros lett. Adná magát a mondat kérdéssé hajlított foly-

tatása: mint a vers címzettje? Igen és nem. Emlékévvan, ünnepelünk, s melyik betűszerető magyar emberszámára ne lenne élő szimbólum Beck Ö. Fülöpemlékérme? Adná magát, hogy összeeresszük Mikest,Lévayt és a Mikest – mert van ebben a versben némivád és egy csipetnyi irigység –, hogy szövegre szöve -get hozva feleseltessük évszázados halott lite rá to -rainkat. A kísérlet egyébként roppant izgalmas és talán

gyümölcsöző is lehetne, de hagyjuk mostel. Ünnep van. Ha felidézzük Lévayt,

aki megidézte Mikest, akkor meg-tapasztalhatjuk – lehet, hogy

csak egy pillanatra –, hogyvannak élő hagyo má nyok.

Nem járnak hangosan,nem hordoz zák tün te -tően körbe tekintetüket,csak néha kopogtatnakbe, hogy helyet kér-jenek az asztalunknál.

Most épp kétszázötvenév után teszik ezt.Bámulatos, mire képesek

halottaink. „Ha az em bereknekcsak setét oldalát, embertelenségét

és bűneit tartanók szemünk előtt, megkellene gyülölnünk az emberiséget. Devajjon nem lennénk akkor önmagunkis gyülöletre méltó embertelenek?

Rögtön indulok iróasztalomtól szüleim sirját látogatni, hogya halottaktól tanuljam szeretni az élőket.”2 (naplójegyzet,1893. szept. 16.) Zárásként pedig tegyük ide életrajzánakelső sorait: „Én is születtem. Nem ugyan Árkádiában,hanem a Sajó-völgyön […].” Valóban: az emberekZágonban és Sajószentpéteren születnek meg, de Árkádianyitva áll előttük.

1 LÉVAY József: Visszatekintés, s.a.r. BALÁZS Győző, Miskolc, Ref.Reálgimnázium, 1935, 26.

2 BALÁZS Győző: A „Szentpéteri üres fészek”. Részletek Lévay Józsefnaplójából, Miskolc, 1935, 30–31.

Beck Ö. Fülöp: Mikes Kelemen

IGNÁCZ RÓZSA

Anyja levelérőlRészlet a szerző Hazájából kirekesztve című regényéből

Mikorra, mennyi idő alatt lohadt enyhén melegítőparázzsá az az ellentétes érzelmek gyújtotta tűz, amelyikKelemenben gyulladt?

Hogy meglátta anyja levelét, első érzése a megdöb -bentő, egész lényét elárasztó hévség volt-é? Érzett-érajongó szeretetet? Nézi: édesanyja áldott kezével írottsorok. Mikor először futja át könnyfátyolos szeme a le -velet, fojtogató szégyenérzet markolja szíven. Hogy ezt,ezt tudta neki írni az édesanyja! Ő kérjen kegyelmet,éppen ő? Ő hagyja itt Zsuzsit annak a beteges vén kéjenc -nek a karmaiban? Ő, mikor hiszen Zsuzsi, Zsuzsi hagyta előt, már elhagyta! Nem kell Zsuzsinak a koldussze génykamarás, mikor gazdag grófné asszony lehet.

Gyámoltalan, csacska édesanyám eltartaná a tanult, időttöltött fiát, csakhogy még lássa, mielőtt... nem! Nem halhatmég meg, fiatalos, erős, nagy akaratú asszony az ő édes -anyja. Szép. Milyen ritka szép asszony az én édesanyám.Amilyen szép asszonyok, leányok csakis odahaza,Erdélyben teremnek. Egy sincs, egy sincs erdélyi asszo -nyokhoz fogható kedves, szép odakint Magyarországonsem, nemhogy itt. Itt, most nem gondolhatok többéakárhogyan Zsuzsira, nem Árva Torma Éva! Tormánakmiért írja magát édesanyja, Boér Ferencné? Megholt talánBoér? Ha így írhat az édesanyja, csakis labancként írhatígy. Hogy császár hűségére térjen, éppen ő? A fejedelemellen ír édesanyja, ellene. Milyen gyűlölet élhet benne sze -gény urunk iránt! Hogy most, éppen most hagyná itt, haképes volna a gyalázatra, hogy egymagának külön,alázatosan kegyelmet esdekeljen? Attól a császártól, akimindenéből kifosztotta, aki száműzte, s lesse, ki tudná,meddig, hogy netán még válaszra is méltatná a fene császáraz ő alázatos esedezését! Édesanyja még látni, ölelniakarná. Ki más is van neki kívüle, aki igazán az övé? Akihű hozzá? Édesanyja mindig is féltékeny volt a fejedelem-re, restellte, hogy a fia oly igen tiszteli és rajongja! BoérFerenc nem volt rossz ember, de őt csak nem tisztelhetteapai példaképpen, már a maga ingatag jelleme miatt sem.Csak egy igazán nagy ember van Kelemen világában: ő, afejedelem, aki mostanság, éppen mostanság egyreközelebb engedi őt magához, újabban még diplomáciaidolgokat is megbeszél vele. És ami a legtöbb: tartja magát!Viseli sorsát nemesen. Tűr, Isten igaz embere! De miért,hogy ez az oly sokáig utazott levél mintha az édesanyjafőztének illatát árasztaná magából, hogy lehet ilyent érezniegy, úgy látszik, hogy tizenegy hónapot utazott levélből?Kelt Kolosvárott 1722. decembris 22-én, s ma? Ma, mire

ideérkezett, kinek, kiknek a kezén mehetett át ez a szé-gyenteljes, gyalázatos árulást ajánló levél? Szégyenteljes?Nem, nem, az anyját, a jó, az egyetlen édesanyját, aki amaga módján akarná a jót a gyermekének, a fia láthatásáértvívó édesanyját nem szégyellheti, de mégis! Fullasztó az,ami elönti. Hogy hűtlenségre, alázkodásra meg kegyelem -kérésre biztatja. Zsarol! Zsarol vele, hogy azt írja, őt már„meggyőzte” az élet, ha nem siet haza, talán többé sohasemlátja! Úgy ver a szíve, hogy majd beleszakad, az asztaloldalába kell fogóznia... Jaj de szép is ez, hiszen a levélből,a szavakból Zágon szól hozzája, ha százszor is Kolosvárrólkeltezte! Édesanyja. Ő az egyetlen jó bizonyosság Kelemenéletében. Apja sose volt, sose látta. Az apja is az édesanyjavolt egyben. Mikor is látta őt utolszor? Régen, milyenrégen elsza kadt tőle. S hogy rohanna haza hozzá!A szoknyájába szeretné temetni az arcát. Ezt, a mait? Nem,nem. Azt a régit. Nem kérhetem meg, hogy öltözzék fel,édes anyám lelkem, menjen el, s kérje meg számomra a ke -zét annak a... nem leány már az, édesanyám, nem leszleánykérés számomra már sosem…

Akkor szerettem talán a legjobban édes lelkem anyámat,mikor kicsidkoromban úgy elfenekelt volt Kovásznán – nesírjon, édesanyám, ezentúl jobb le szek –, mert most márigazán jobb, több, embersége sebb emberré akarok, kell vál-nom, édesanyám, hát áruló, kegyelemesdő éppen ezértnem, NEM! Nem fennhéjázás ez, édesanyám, alázkodomén, higgye meg, de nem ember, nem, csakis az Úristen előtt,aki ránk, reám mérte ezt a sorsot. Nem hal meg a fejede lemegyhamar, dehogy hal, mit ijesztget kend enge met? Erős,vitéz ember ő, és a példa csak az. Az, csak az az egy,ahogyan ő él, ahogyan viseli a nagyságát, megcsalattatását,bukását, ahogy a reménység soha el nem hagyja, ahogydolgozik és nevet és imádkozik és él itten, ő, a dalia, kiértasszonyok regimentje bom lott, most él egyedül, úgy, ahogymár a kamalduli szerzeteseknél elkezdette volt, egy tevé kenyremete fejedelem módján, és én, én a kamarása vagyok.Maholnap már a legelső, legbensőbb embere.

Ha megtudná a fejedelem, hogy milyen levelet kapott!Mit gondolna az ő özvegy édesanyjáról? Szé gyen, szé-gyen, hogy ezt tudta írni szegény! Tőle telhetett ki ez?Vagy rávette valaki, valaki ellenség-e? Volna-é Kelemen -nek ellensége odahaza? Nem hiheti, hogy volna, nemvolt haragban soha senkivel az egy Mikes Ferkén kívül,azt a haragját is elemésztette. Ellenség ki lehetne azokonkívül, akik az apja, Mikes Pál cselekedete miatt próbáltákvolt üldözni őt?

Józsiról nem ír anyám… Miért nem, vajon? Miféle levélis ez? Ellenség szemének, német kopónak, labanc tekin-tetének, osztrák cenzor fürkészésének szánt levél? Jaj, hogyennyit, ennyit tudott búsulni miattam, hogy aggódik éret-tem ma is, most is, mint apró gyermek koromban!

40


Mikor egy férfi zokogva sír, mit sirat, Úristen? Magát?Szeretőjét? Kelemen – Zsuzsit? A szégyent, hogy ezt írhat-ta neki az, aki mégiscsak a legtöbb az ő életében. Hiszen alegelső lélek ő, ő, aki életet adott neki – életünket az Úris-ten adja, az anya csak edénye születendő testünknek,melybe a lélek… Á, nem se gít a filozofálás, ez ellen nemsegít. Csak ne tudja meg soha senki itt a bujdosók között,hogy ezt a levelet kapta, ne tudjon senki erről a levélről,amelyikre nem lehet, nem lehet, lehetetlenség válaszolnia.Mit írhatna? Az igazat? Hogy nem koldul kegyelmet, nemlesz Rákóczi árulója, hogy hűséges a fejedelemhez holtáigés mindenen túl mindahhoz, amire az életét tette fel ez azigaz ember – ezt meg nem írhatom anyámnak, szegénynek!Ha ezt olvasná ellensége, ezzel okoznék bajt, rosszat neki.Édesanyám lelkem nem úgy halan dó, mint ő, mint a közön-séges halandó emberek. Az eszme, a szabadság eszméje saz ő személye örökre, egybekötötten, halhatatlanul: egy!…Lássa, anyács ka, én csak szolgálom a személyét, soha nemcsatáz tam. Drága jó édesanyám, kedhez repülnék, ha le ga -lább szárnyas állattá válhatnék, akár egy repülő féreggé,egy cserebogárrá, hogy suhadnék haza kedhez, Zágonba!De hol van Zágon most, édesanyám? Kié most? Arról nemír nekem. Zágon csak itt van bennem s ezekben a… Nem,nem lettem poéta, semmi tálentumom hozzá, amiket ma -gyar nyelvre fordítok, írásokat, azok csak az unodalomelűzésére valók, ami ket ebbe a könyvbe írok – leveleket –,anyácska, ma gammal levelezem. Mert leírom s el is olva-som és megformázom azt, amit átélek, látok, tanulok, s aztis, ahogyan volt egyszer, ahogy haza-hazasuhajtozom; ma -gamnak róttam mint torz jelet – jelek ezek a sorok, anyám.Egy történetet, amit francia nyelvből tet tem át székelynyelvre, arra, amit anyám tanított ne kem, a ked nyelvénírtam, egyetlen édesanyám, abba beleírtam Zágont, Zágont,mintha ott történt volna az, amit a francia írt volt. S nekemmost itt ezeken a papírokon Zágonom van, hazám van,ebben otthon vagyok, ettől el nem válhatok – ehhez nemkell mes szire hazamennem, ez velem van, bennem s velemma rad, míg élek, az anyámtól, az otthoni Ambrustól,Vajnáéktól tanult gyermekkorombéli szavak szerint, hátnem szégyellem én kedet, egyetlen jó édesanyám, csak alevelét, azt, lássa, szégyenlenem kell mások, it tenibujdosók előtt! Mit tehessek vele? Meg nem semmi -síthetem, azt nem. Egyebem sincsen már édesanyámtól,csak ez az egyetlen levele. De el kell rejte nem! Látta-é mármás valaki, itteni ezt a levelet, ol vasta-é, felteszi-é, hogy énképes volnék kegyelmet, külön kegyelmet koldulni a töb-biek háta megett, árulóvá válni, labanccá, itt hagyni afejedelmet, áldott urunkat? Zsibrik uram nem töri föl másember levelét, remélem s hiszem, hogy itt nem olvastasenki más ezt a levelet kívülem. A konstantinápolyi osztrákcen zor bizonyára olvasta. De nem válaszolok én erre az

osztrák vagy más követség útján sem, sehogyan sem.Mintha csak elveszett volna ez a levél Konstantiná poly ésRodostó között, nem, semmiképpen innen most s még talánsokáig el nem mehetnék, szökve so ha, kegyelmet esdvesemmiképp, nem hagyhatom az asszonyt sem, az újasszonyt, pedig hiszen ő ottha gyott engemet. Ó, be szé-gyellem az én csekély volto mat, igazán én senkinek semkellek, csakis édesanyámnak kellenék még. Bocsássonmeg Isten gonosz gondolatomért, hogy szégyenlettem azanyám levelét, ember az anyját nem szégyenelheti! De elkell rejteni ezt a bizonyára megfélemlített, gyámoltalanasszonyszemélytől írott levelet.

Józsi tanácsolta volna neki ezt? Nem hihetem. Nem írróla. De megvan Józsi, bizonyára megvan. Boér Ferencfia bizonyára a német császár hű embere manapság, sanyám, szegény, drága jó anyám, hát van neki kívülemmég egy fia – de nekem, úgy lehet, fele ségem sem leszmár, sem fiam –, nem lehetett nekem olyan anyám, mintNeki! Istenem, a fejedelem hős édesanyja! Kicsi,gyámoltalan, mégis küzdő, ügyeske dő, székely asszonykaaz én édesanyám, mit harcolt a pereskedéssel érettem…Nekem az is kápráztatta a lelkemet, hogy a mi urunknak, afejedelemnek is csak mostohaapja volt, mint nekem, mibenis nem őt akar tam követni, utánozni, az egy csatázástkivéve, azt ő sem akarta, de hogy kerestem közte s szegénymagam között a sorsbéli hasonlóságot, s hogy utánozommostan is, írok, ahogyan ő is ír, nekem róla kell ír nom, őtszolgálom – s ezt a levelet tüntessem el, de sebesen!

Ambrusért kiáltott, vagyis a padlón dörömbölt apatkós csizma sarkával olyan dühvel, mintha eszeve szett,őrült táncot járna, aztán hogy a szolga ijedten felszaladt,még egyre remegett a keze a kamarás úrnak azzal a le -véllel, mikor a parancsot kiadta. A hangja ak kor márolyan nyugodt volt, mintha nem ő döröm bölt volna olyeszeveszetten percekkel ezelőtt…

Az árva Torma Éva fiát kesergő levelét összehajto -gatva, egy bőrtokba varratta be Mikes Kelemen szol -gájával, Kecsüd Jánossal, azaz Ambrussal.

A kamarásúr egy bőrtárcát vett elő a ládájából, és aztparancsolta, hogy annak a bőrét szabja fel, de minél előbb,varrjon belőle egy kicsiny, hengerded to kocskát. Nagyotnézett Ambrus, hogy még bőrt sza batna, varratna véle akamarás úr, ahhoz dikics, vagyis ár is kellenék! Hogydöfködje által a bőrt csak a nagy, rozsdás varrótűjével?!

– Gyorsan Ambrus, s ügyesen!Véresre szurkodta a hüvelykujját a szolga, míg a ki-

szabott, összehajtogatott bőrön a rozsdás tűbe fűzött erőskendercérnát átdöfködhette; a tű foka lyuggatta a hüvelykétgyűszűje híán, de meglett a tokocska nagy nehezen, aztán –szokja meg a szegény cselédem ber az urak különös cse-lekedeteit! Ambrus csudálta egy cseppet azt, amit a

41

láthatároktóber

kamarás úr mível, de hát az ő dolga. Hogy mint egy kutya,török amulettet csinál abból a bőrtokba préselt levélből, egybőrszíjacskát is varrat a tokra, a szíjat a nyakába akasztja, sa kikötött inge alá, a kebelébe béereszti a leveles tokot.

– János – mondta a kamarás úr, s megtörölte verej tékesarcát –, ne haragudjék kend, hogy Ambrusnak nevezem,ugyé, nem haragszik érette? – Nem várt fe leletet, egy ara -nyat, egy egész aranyat adott Ambrusnak a nehéz s hirtelenmunkáért. János-Ambrus alig merte elvenni a nagy pénzt,nincsen ilyenből sokja a kamarás úrnak se, de azt mondta:

– Tegye csak el, tegye a félretett zsoldja mellé, háthamegfiadzik még.

– Mi az? Tán kend nem gyűjtene útiköltségre, hogyegyszer tán innet hazamenjen Szepesbe, a csa ládjához?Lengyelországon keresztül talán lehetne… János.

– Nem megyek én már innét sehová sem – sóhajtottAmbrus. – Meghalhatott azóta a feleségem is, sohasem íra-tott, nem is volt nekie kivel hogy írasson, vagy tán engemvélt holtnak, s más ember felesége lett. Lengyelben, Isten atudója, él-e még az a leány, akivel összemelegedtem volt,ahhoz, ha lehetne, még talántán el is mennék egyszer, deleginkább csak itten szol gálok, amég kegyelmed paran -csolja. Hiszem, hová az Úristen az ember elköltendő ke -nyerét letette, ott kell azt nekie elköltenie.

A kamarás úr felvont szemöldökkel hallgatta a tö rökközmondást a magyar nyelven rámondó s egysze ribenbőbeszédűvé bizalmasodott szolgát, s majd megtapogat-

ta az inge s a kaftánja alatt a bőrtokocskát, hogy lám ő is,mint egy török – amulettként őrzi a mások előtt titkolnivaló, nagy-nagy szeretettel lelkét melengető levelet.

Ambrus úgy gondolta, hogy a kamarás úr titkát nemfogja elárulni senkinek, mindössze tán a szakácsnakemlíti meg, hogy milyen különös amulettje lett a kamarásúrnak, hiszen a szakácson kívül nincsen neki más jóismerőse itten senki. S a szakács is sok újdon ságot mondneki, ha éppen ráér, az urak nehezen ért hető szokásairól.

Mintegy hónappal ezután történt, hogy a fejedelemszakácsának ideje akadt, hogy Ambrussal elbeszélgessen,mivel ekkor rendelkezett úgy a fejedelem, hogy csakkisebb ebédet főzzön a közös teremben étkezőknek, mertő nem lesz az ebédlőházban otthon ebéd időben.

A kamarás urat rendelte maga mellé, azzal az óhaj-tással, hogy kísérje el őt – mindössze két másik kí sérőjetársaságában – az özvegy Bercsényi grófné láto gatására,az egykori Kőszeghy Zsuzsihoz. Úgy illend ő, hogy régihű, jó barátja harmadik feleségét, az új özvegyet kéthónappal a gyász után végre megláto gassák. A Bercsényitemetése óta sem látta a fejedelem az új Bercsényinét,azon ott volt a fejedelem, s betegségében is egyre látogat-ta Bercsényi urat, s igen szép cselekedetnek találta azt,hogy az új asszony milyen híven ápolja az ő legjobbbarátját. Hát megérdemli, hogy most részvétlátogató vizi -tával tisztelje meg, s éppen hogy Mikessel, hiszen ővelejárt el legtöbbször Bercsényiékhez.

42


NOVEMBERI MÁRAI FILMNAPOK A TABÁN MOZIBAN!

2011. november 9-től 13-ig a budapesti Tabán mozi Márai műveiből készült filmekkel és emlékezőbeszélgetésekkel idézi meg az író világát.

A vállalkozás egyedülálló: az összes eddig elkészült Máraival kapcsolatos film – legyen az dokumentum-és játékfilm, vagy fotógrafikai alkotás – néhány nap alatt, „egy bokorban” megtekinthető; ráadásul aKrisztinavárosban, amely Márainak is lakhelye volt.

A vetítéseket beszélgetések és interjúk követik alkotókkal és a téma szakértőivel. A Márai SándorKulturális Közalapítvány pedig egy mini-kiállítással járul hozzá az összképhez.Érdekesség, hogy az egyik esten összművészeti formában találkozhatunk Márai filozofikusgondolataival: művészi videografikai kompozíció szolgáltat illő hátteret két színművész felolvasó-színháziprodukciójához, melyhez csellókíséret is társul.

A részletes műsorinformációkat lásd:www.tabanmozi.hu

JUHÁSZ GYULA

Mikes

Erdélyt siratta és az égre gondolt,Nyájas panaszt, jámbor vigaszt koholt,Nagy fejedelme már régen halott voltÉs gúnyája és kedve is kopott.

Mint rege rémlett már a tűnt dicsőség,Kuruc harcok rézdobja hallgatott,Tárogatóknak fája eltörött rég,Rög és virág lett a sok hős halott!

Ő írt magának éjnek évadán,Gubbasztott híven csöndes bánatán,A mulandóság ült szemben vele.

S míg egyre-másra gyűlt a levele,Erdélyt siratta és az égre gondolt,A halottak közt maga is halott volt.

43

láthatároktóber

ADY ENDRE

A halottas ünnep(Mikes énekelhette volna)Kincs Gyula szeretett bátyámnak

Az mi udvarunknak,Koldus udvarunknakVége csak, hajh, velem lesz márS az mi halottinknakDolguk milyen egyenes már.

Be jó volt meghalni,Vélt dicsben meghalniAz jó és fő magyaroknakS be nagy dolog élni,Kik új rosszat meg nem szoknak.

Otthon, az hazában,Szomorú hazábanLatrok, hallom, vígan élnekS fülük mellett átkotEresztnek a céda szélnek.

Az halottas ünnepBizony magyar ünnep,Nem maradt ott a javábul,Aki kicsit jobb volt,Bánatában föld alá bujt.

Én hallom az órát,Az üzenő órát,Megyek, de széthörg a lelkem:Óh, én édes fajtám,Bűnöd meg nem érdemeltem.

SERES ISTVÁN

Feljegyzések a bujdosótársakról

Zachar József (1943–2009) hadtörténész emlékére

A rodostói emigráció pontos számáról és összetételérőlviszonylag kevés forrás áll rendelkezésünkre. Arrólleginkább a fennmaradt szűkszavú beszámolók, követsé-gi jelentések mellett elsősorban a bujdosók ellátásával ésmindennapi gondjaival foglalkozó iratok, valamint ahelyi római katolikus plébánia 1738. évvel kezdődő, ésThaly Kálmánék által 1888-ban lemásolt anyakönyvei-nek a bejegyzései alapján nyerhetünk képet. Ez utóbbiak,valamint a Karácson Imre, illetve őt követően a töröktörténészek által kiadott okmányok alapján tudjuk, hogya rodostói kuruc emigráció meglehetősen sokrétű volt.A többséget alkotó magyarok között több olasz és fran-cia származású lakos is volt, akik többnyire RákócziJózsef kíséretéhez tartoztak, házasságok útján pedig kör-nyékbeli görögökkel bővült a kis közösség létszáma.A város lakossága egyébként meglehetősen tarka volt,etnikai és vallási szempontból egyaránt. Mikesék idejénRodos tóban a muszlim vallású törökök mellett zsidó,görög és örmény lakosság élt, s az utóbbiakon kívül akereszténységet kizárólag csak a bujdosó kolónia képez -te. A városra, és természetesen a Márvány-tenger térsé-gére Thaly Kálmánék látogatásakor oly jellemző „levan-tei” jelleg csak a későbbiekben jött létre, bár abban két-ségkívül jelentős szerepe volt a kuruc emigrációnak is.

A bujdosó fejedelem törökországi életének, vala-mint a rodostói hétköznapok legfontosabb forrásánakmindmáig Mikes Kelemen halhatatlan Törökországileveleit tekintjük. Mikes az 1717. október 10. és 1758.december 20. között eltelt 41 esztendő során összesen207 fiktív levelet írt, melyek közül 172 keltRodostóban, s azok közül az első már a városba érke-zésük napján, 1720. április 24-én elkészült. Mikeshagyatéka nem napló vagy memoár, ennek ellenéreelszórt utalásai alapján mégis jól rekonstruálható a buj-dosók rodostói élete, az emigráció összetételéről éstagjairól viszont meglehetősen rendszertelenül írt.A több mint négy évtized alatt mindössze 26 bujdosó-társáról emlékezett meg hosszabb-rövidebb formában,s közülük Bercsényi László és Rákóczi György valójá-ban csak látogatók voltak a városban. Első olvasatrakevésnek tűnhet ez a szám, viszont a történész számá-ra annál izgalmasabb feladat az adatok feldolgozása.Mikes megjegyzései ugyanis hű tükrét adják a bujdosó

kolónia belső hierarchiájának, hiszen, ha gondosanvégigolvassuk a művet, látjuk, hogy a bujdosók emlí-tésének száma többnyire egyenes arányban van azok-nak az emigráción belül betöltött szerepével, rangjával.Terjedelmi korlátok miatt jelen munkánkban kénytele-nek vagyunk eltekinteni a részletes elemzéstől, s első-sorban arra törekszünk, hogy a rendelkezésünkre állóoldalakon a fiktív és misszilis levelek adatait, egyéb,fontosabb forrás-együttesek – a római katolikus anya-könyvek és a török források – segítségével két, a szak-irodalomban eddig nem hasznosított forrás adataivalvessük össze. Ez utóbbiak egyike egy 1743. évi híradásMikes egyik leveléről, a másik pedig egy rövid fel-jegyzés a Keresztényi Gondolatok című, 1747-benelkészült kéziratban.

Bujdosók a Törökországi levelekben

Főurak, tábornokok

1. Rákóczi Ferenc, II. felsővadászi hg. (1676–1735)erdélyi fejedelem, a szabadságért összeszövetkezettmagyarországi rendek vezérlő fejedelme; Mikessűrűn említi.

2. Rákóczi György hg. (1701–1756) a fejedelem kiseb-bik fia, aki csak látogatóban járt Rodostóban 1727-ben; Mikes csak a rodostói tartózkodása alatt említi.

3. Rákóczi József hg. (1700–1738), a fejedelem időseb-bik fia, 1736–1738 között az emigráció vezetője;Mikes sűrűn említi.

4. Bercsényi Miklós, székesi gr. (1665–1725) Rákóczifőgenerálisa; Mikes sűrűn említi („Bercsényi úr”).

5. Bercsényi László, székesi gr. (1689–1778) Francia -ország későbbi marsallja („Bercsényi úrfi”); ugyan-csak látogatóban járt itt, 1720–1721 fordulóján, ami-kor katonákat toborzott a huszárezredébe; Mikes kétalkalommal tesz említést róla.

6. Csáky Mihály, keresztszegi gr. (1676–1757) kuructábornok („Csáki úr”); Mikes hat alkalommal említi.

7. Esterházy Antal, galántai és fraknói gr. (1676–1722)kuruc tábornok („Esterházi úr”); Mikes 1719–1722-ből egy-két alkalommal említi.

8. Esterházy Bálint József, galántai és fraknói gr.(1705–1743), a fenti fia, későbbi francia brigadé-ros, 1721 júliusában távozott FranciaországbaBercsényi Lászlóval; Mikes egyszer említi („a kisEsterházi”).

9. Forgách Simon, ghymesi gr. (1669–1730) kuructábornok („Forgács úr”); Mikes 1718–1721 közötthat alkalommal említi.

44


Bujdosótársak

10. D’asti, N. Rákóczi József olasz származású tábor-noka; Mikes mindössze egyetlen egyszer tesz rólaemlítést, 1738-ban („Dászti”).

11. Horváth Ferenc, ládonyi (1654k.–1723) ThökölyImre, majd II. Rákóczi Ferenc törökországi diplo-matája; Mikes kétszer említi, 1720-ban és 1723áprilisában, amikor már két hónapja halott volt.

12. Ilosvay János, nagyilosvai (†1738) II. RákócziFerenc vice fegyverhordozója, később RákócziJózsef tábornoka; Mikes mindössze egyetlen egy-szer tesz róla említést, 1738-ban.

13. Pápay Gáspár Thököly Imre, majd II. RákócziFerenc törökországi diplomatája; mindössze egy-szer szerepel, 1720-ban.

14. Pápay János (†1740) II. Rákóczi Ferenc törökorszá-gi megbízottja, később Rákóczi József tábornoka(„Pápai sógor”); 1718–1740 között hat alkalommalszerepel.

15. Pázmándy Péter, szomori és somodori (†1742)Rákóczi nemes apródja, később francia huszártiszt,ezredes; Mikes mindössze egyetlen egyszer teszróla említést, 1738-ban.

16. Sibrik Miklós, szarvaskendi (1673k.–1735) Rákóczifőudvarmestere („Sibrik apánk”, „Sibrik uram”,„Zsibrik”); öt alkalommal szerepel 1722–1735között.

17. Viguroux, N. francia kalandor, egykori orosz ezre-des, („Viguru”); Mikes mindössze egyszer ír róla1726-ban, meglehetősen negatív színben.

18. Zay Zsigmond, csömöri br. (1689–1758) a NemesiTársaság gregáriusaként követte Rákóczit az emig-rációba („Zay úrfi”); Mikes hét alkalommal emléke-zik meg róla 1738–1758 között.

Asszonyok, leányok

19. Csáky Krisztina gr. (1654–1723) Bercsényi Miklósmásodik felesége; Mikes hét alkalommal említi1718–1723 között („Bercsényiné asszonyom”, „azúri asszony”).

20. Kőszeghy Zsuzsika (†1750), Bercsényi Miklós har-madik felesége („Zsuzsika”, a „kis Zsuzsi”); Mikesszerelme, akiről sűrűn megemlékezik 1719–1726között.

21. N. Erzsébet, Kajdacsy Péterné („Kajdacsyné”)(1667k.–1757) Bercsényi Miklósné Csáky Krisztinaudvarhölgye, 1726-ban Kőszeghy ZsuzsikávalLengyelországba távozott, és ott is halt meg (férje,

Kajdacsi Péter kuruc ezereskapitány volt, akikésőbb Bercsényi szolgálatába állt); Mikes három-szor említi 1719–1725 között.

22. N. N., gr. Esterházy Antal harmadik felesége, egyférjétől elválasztott lengyel nő, aki eredetilegEsterházy korábbi feleségének, Nigrelli MáriaAnnának (†1712) az udvarához tartozott; Mikes csakegy-kétszer említi 1719–1723 között.

23. N. N., az „óbesterné”, akit Mikes még gyermekko-rából ismert (Mészáros Kálmán kutatásai alapjántudjuk, hogy Hans Jacob Diettrich kuruc gyalogez-redes, görgényi császári parancsnok felesége volt);Mikes egyetlen egyszer említi 1719-ben.

24. N. N., Talaba Máténak, Rákóczi fogarasföldi szár-mazású diplomatájának a jegyese („Talaba mátká-ja”), Mikes egy ízben tesz említést róla 1719-ben.

Egyéb személyek

25. N. N., Bercsényiék jezsuitája; Mikes 1722-benemlíti, amikor pestisben meghalt.

26. N. N., Rákóczi konyhamestere; Mikes őt is egyszeremlíti 1722-ben, amikor a pestis két fiát is elvitte.

A fentiek kapcsán megállapítható, hogy többségük-ről Mikes a bujdosás elején tesz említést. A levelezés-ben központi helyet elfoglaló öreg fejedelemről 1735-igszinte minden levél beszámolt, Bercsényi Miklós ahaláláig, özvegye pedig Lengyelországba indulásáigszerepel sűrűn Mikes leveleiben. Újabb fontos szereplőa fejedelem idősebbik fia, Rákóczi József, akinek híveiközül csak alig maroknyian tűnnek fel. Külön érdemesemlítést tennünk az 1738. október 14-i levélről, amely-ben Mikes hat előkelőbb bujdosót nevez meg:

„Elég a, hogy ezen holnapnak 6-dik napján, mindhajóra ülének a bújdosó urak, úgy mint: Csáky úr, Zayúrfi, Ilosvai, Pápay, Dászti, ez olosz, Pázmány uraimék,és magam.”

A fentiek közül mindössze az olasz D’asti, RákócziJózsef egyik tábornoka az, aki egyértelműen új emberaz emigrációban. En nek ellenére a bizonyíthatóan II.Rákóczi Feren cékkel Törökor szágba érkező társaiközül mindössze Csáky és Pápay János fordulnak elő akorábbi levelekben.

Megfigyelhető ugyanakkor, hogy Mikes a Török -országi levelek írásakor, sőt még a hazaküldött levelei-ben is különbséget tett az öreg fejedelemmel érkezett ésaz azt követő időszakban Rodostóba szakadt bujdosókközött, de még az előző csoportban sem az összes olyanbujdosót értette, akik valóban az első hullámban jöttek

45

láthatároktóber

török földre az öreg fejedelem, illetve tábornokai kísére-tében. A társaira vonatkozó szűkszavú feljegyzésekbenugyanis kizárólag csak a nemesi rangon levő, előkelőbbbujdosókra gondolt. Ezért tartjuk különösen fontosnakazon elejtett megjegyzéseit, amikor társai számáról ír.1738. december 15-én arról ír, hogy „a minap is elteme-tők egy atyánkfiát, és amennyien már megmaradtunk,egy szilvafának is elférünk az árnyékában”, 1740. május22-én pedig a Bukarestből történő elindulásukkor akövetkezőt vetette papírra: „…itt hagyjuk egy kedvesbújdosó atyánkfiát, a szegény Pápay sógort [PápayJánost – S. I.], aki elvégezé hosszas bujdosását. Ígyfogyunk lassanként, és annyi sok közül csak négyen [!]maradtunk, akik a szegény fejedelmet szerencsétlensé-günkre idegen országra kísértük.”

Tizenhét évnek kellett eltelnie, hogy egy hasonlato-san szomorú esemény kapcsán újra társai számárólírjon. Az utolsó előtti levelében, 1757. december 29-énaz idős Csáky Mihály gróf haláláról emlékezett meg:„Ismét a halálról kell írnom, mert Csáki úrnak hatodika szava igen elnehezedvén, hetedik 11 órakor reggelmeghala 81 esztendős korában. […] Utolsó generálisavolt Rákóczi Ferencznek. Már mi csak ketten marad-tunk Zay úrfival. Mi vagyunk a legutolsók…” Ezt köve-tően kerek egy éven keresztül egy sort sem vetett papír-ra. Amikor pedig újból tollat ragadott, ismét egy halál -eset kapcsán tette. Az utolsó, 1758. december 20-ándatált levelében az utolsó eredeti társa, br. ZayZsigmond még október 22-én történt haláláról emléke-zik meg annak kapcsán, hogy – immáron Rákóczi utol-só híveként – őt nevezték ki a bujdosó kolónia básbug-jává „Zay úrfi” után: „Mennyi urakot, nemes emberekettemettünk már el, kit egy, kit más esztendőben? Úgyannyira, hogy már csak ketten maradtunk volt Zayúrral. […] Mert azt jó megtudni, hogy akik ebben azországban az öreg Rákóczival jöttünk, azok közűl csakén maradtam. Hanem a kik most velem vannak, azokújak.” Ezzel teljesen megegyezik, amit alig tizenöthónappal később, 1760. március 25-én vetett papírra, amostohaöccséhez, Báró Huszár (Boér) Józsefhez írtlevelében: „Az itt lévő életem annyival már most súlyo-sabb, mert minden bujdosó társaimat eltemettem.”

Természetesen új emigránsok a korábbi időszakban, afejedelem élete során is érkezhettek Rodostóba, RákócziJózsef herceg színrelépésével azonban több francia ésolasz érkezett Törökországba, az 1738. évi al-dunai had-járat során pedig a hadszíntéren tartózkodó magyarhuszárezredek számos katonája szökött át a törökökhöz,nem is szólva azokról a zömmel ugyancsak magyarönkéntesekről, akiket Máriássy Ádám toborzott Khotinvárában. Emellett arról is tudomásunk van, hogy a törö-

kök a császári hadsereg számos foglyul ejtett katonájátbesorozták az ifjú Rákóczi seregébe. Ennek ellenéreMikes az újonnan jöttekről mindössze három levelébenejtett szót. 1738 nyarán még őszinte örömének adotthangot, hogy addig „egy valamire való” magyar sem jöttRákóczi mellé [!], s akik jöttek, azok is csak a „fára valófelmagasztaltatást kerülték el”. Egy évvel később, 1739.június 4-én Mikes a „nem okos, hazájokot elhagyómagyarok”-ról tesz említést, akiket a Porta CsákyMihály tábornok parancsnoksága alatt Vidinbe rendelt.A háborút lezáró béketárgyalásokat követően a törökökmellett tartózkodó magyar katonákat leszerelték, s véle-ményünk szerint azok vagy eloszlottak, és külföldretávoztak, vagy pedig Rodostóban telepedtek le. Mikesazonban majd húsz éven keresztül egy szót sem írt róluk,csupán élete végén tesz megjegyzést arról, hogy amagyar kolónia tagjai már teljes egészében újonnan jöttbujdosókból áll. Az utolsó, 1758. december 20-án keltlevelében, br. Zay Zsigmond halála után pl. megemlíti,hogy „akik most velem vannak, azok újak.”

Jávorka Ádám tudósítása a törökországiemigránsokról

Irodalom- és történetírásunkban, elsősorban pedig aMikes-kutatás terén teljesen elkerülte a figyelmet egy, aRákóczi-emigrációval, pontosabban Rákóczi Józsefhatalomra kerülési kísérletével kapcsolatos honi forrás-csoport. A Károlyi család nemzetségi levéltárának levél -írók szerint csoportosított anyagában több olyan levél istalálható, melyeket az Ocskay Lászlót elfogó kuruc had-nagy, Rákóczi későbbi diplomatája, Jávorka Ádám írt.Jávorka 1743. május 22-én, a lengyelországi Skolébóllevélben kereste meg Károlyi Sándort, Rákóczi egykorigenerálisát, és tájékoztatta, hogy a közelmúltban hétmagyar érkezett hozzá Török országból. A jövevényekmagyar huszárok voltak, akik 1738 körül dezertáltak ala-kulataiktól, és Rákóczi József katonaságához csatlakoz-tak. Ezt követően éveken át tengődtek az Oszmán Biro -dalom területén, míg, értesülve a Mária Te réziától meg-hirdetett amnesztia-rendeletről [!], Len gyelországba jöt-tek és az ő közbenjárását kérték, hogy hazatérhessenek.Jávorka ennek eleget is tett, és megfelelő ajánlólevéllelellátva Károlyi pártfogásába ajánlotta a menekülteket.A levél Jávorka igazolásával és a munkácsi császáriparancsnok útlevelével együtt lett besorolva a levéltáranyagába (MOL P 398. Missiles). Az egykori kuruc tisztés emigráns azonban nem csak egyszer írt levelet: aztugyanis egy hosszabb levélváltás követte! Jávorka azon-ban elég jellegzetesen írta vezetékneve kezdőbetűjét, s az

46


inkább egy középen áthúzott Z-re emlékeztetett. Ennektulajdonítható, hogy a névmutatóban egy „ZavorkaAdam” nevű levélíró is helyet kapott, akinél még továb-bi hat, 1743. május 29. és 1744. április 10. között írtlevél található. Mondanunk sem kell, a két személy teljesmértékben azonos. A június 22-én kelt levél számos új,korábban nem ismert adalékkal egészíti ki tudásunkat,mivel ebben Jávorkarészletesen beszámolt afejedelem halálát köve-tő történésekről, amikorkrími konzulként nemvolt hajlandó résztvenni Rákóczi József ésa Porta terveiben. Len -gyelországba ment, ésmiközben az ott élőemigránsokkal rendsze-resen összejárt, a rodos-tói bujdosókkal olymértékben elmérgese-dett a kapcsolata, hogyhosszú éveken keresztülsemmit sem tudtak egy-másról. Nem sokkal a levélírást megelőző időben azon-ban hírt kapott róluk. Álljon itt erről Jávorka sajátbeszámolója:

„Mi illeti, az ide bent lakozó magyarok felöl mást nemérhatok Exellentiádnak, az hogy az Török Országiak, azmioltától nem annuáltam assumálni dolgot vélek, fenthattu[n]k egy máson, hanem minapában vettemJaraslóról, néhai Bercsényi özvegyének levelét, tudósét-ván, hogy vett volna Mikes Kelemen Uram levelétRodostóról ad Propontidem [Propontisz: a Márvány-ten-ger bizánci neve – S. I.] kérvén az Aszonyt, eő Nagyságát,hogy tudóséttana, kik lehetnek életben míg az magya-rok közől Lengyel Országban, detegálvan emlétettMikes Uram is, kik vésznek ottan életben még, tud-nyaillik Miltóságos Gróf Csáky Uram, Baron ZayZigmond, az hogy hárman tanálkoznak míg az elsőkközől válók, Illosvay János, Pápay János, anno 1738.elhalának, Máriásy Ádám Chotinban hala meg, szénténmoskák eljüvetelek előtt három holnappal, et sic transit glo-ria mundi. Kruczay Istvány Uram Jarasló alat tölti ideit, azkét uzveggyel, úgy mind Bercsénéné és Kaidaczené Aszo -nyé mékkal.”

A levél alapján tehát maga Károlyi Sándor érdeklőd-hetett Jávorkától a régi, még Rákóczival külföldre távo-zott bujdosók közül. Neki azonban már évek óta nemvolt kapcsolata a törökországiakkal, arról viszontbeszámolhatott, hogy éppen a napokban kapott hírt

felőlük. Bercsényi Miklós Jaroslawban élő özvegye,Kőszeghy Zsuzsika ugyanis néhány napja írta megneki, hogy levelet kapott Mikes Kelementől, Rodos -tóból. Mikes tőle érdeklődött a lengyelországi bujdosókfelől, ő pedig beszámolt arról, hogy a régiek közül rajtakívül már csak ketten élnek Rodostóban: gr. CsákyMihály tábornok és br. Zay Zsigmond. A tudósítás meg-

emlékezik még háromtovábbi törökországibujdosóról. Ezek közül,Jávorka másodlagosbeszámolója szerintIlosvay János és PápaiJános [!] még 1738-banmeghaltak, MáriássyÁdám pedig háromhónappal az oroszokbevonulása előtt hunytel Khotin városában.Végezetül Jávorka alengyelországiakat isfelsorolta Károlyinak,eszerint Krucsay IstvánJaroslaw alatt éldegélt

a két özveggyel, Kőszeghy Zsuzsikával és KajdacsiPéternével.

Ha most ismételten fellapozzuk a Törökországi levelekmegfelelő oldalait, látni fogjuk, hogy Jávorka 1743-asadata milyen szépen illeszkedik Mikes megjegyzéseiközé! Mint láttuk, Pápai János 1740. május 22. előttbekövetkezett halálával már csak négyen maradtak azokközül, akik a fejedelmet idegen országba kí sérték. Mivelhárom évvel később már csak hárman voltak, az elteltidőszakban ismét elveszítették egyik társukat. Vajon kilehetett ez a bujdosó? A katolikus anyakönyv tanúságaszerint ez idő tájt mindössze egyetlen olyan személyhunyt el, aki (társadalmi) rangja és pozíciója alapjánbeleillett Mikes koncepciójába. Ez a személy pedigPázmándy Péter ezredes volt, aki 1742. augusztus 5-énhalálozott el Rodostóban. A pályafutását Rákóczi nemesapródjaként kezdő Pázmándy a fejedelemmel együtthagyta el Magyar országot, Franciaországban huszártisztlett, de a kurucok mellett vett részt az 1716–1718. évitörök háborúban, és 1721-ig török földön is tartózkodott.Zachar József életrajza szerint ezt követően újra vissza-tért Francia országba, majd Rákóczi József ezredesekéntkerült ismét vissza, s azt követően végig Török országbanmaradt. Sajnos, Mikes csak akkor emlékezett meg róla,amikor 1738 októberében megnevezi a fejedelemi kísé-retében tartózkodó bujdosó urakat. Ugyanilyen szűksza-vúak egyébként az eddig feltárt török források is: 1738.

47

láthatároktóber

Beszédes Kálmán: Panagia Revmatokrátira Rodosztóban,hol gr Bercsényi, gr. Eszterházy és Sibrik sírkövei léteznek

január 8–9-én „Pázmán bejzáde”-t a Csernavodába indu-ló Rákóczi József kíséretében említik; a háború utánRodostóba visszatért, illetve az ott újonnan letelepedőbujdosók tartásdíjának megállapításakor pedig már„Pázmán ezredes” néven szerepel. Vázolt pályafutásaalapján Mikes joggal tarthatta elsővonalbéli bujdosónak:nemes ember volt, magas rangú katonatiszt, és úgy tűnik,hogy valóban az elsők közöttérkezett Törökországba!

Az 1738-tól fennmaradt ro -dostói anyakönyvek a háborúbefejezését követő évtizedek-ből számos, addig nem ismert,s zömmel újonnan érkezettemigráns nevét megőrizték.Ezen férfiúk többsége egyértel-műen Rákóczi József betörésikísérlete kapcsán került Török -országba, s bizonyára nemjárunk távol az igazságtól, haúgy véljük, hogy nagy többsé-gük a török elleni harcokbanrészt vett magyar huszárezre-dek szökött katonái közülkerült ki. Bár az anyakönyvekszerint sem gr. Csáky Mihály,sem pedig gr. Zay Zsigmondnem élt különösebb társadalmiéletet a bujdosó kolóniában, az1738-at követő esztendőkbenkét olyan személy is szerepel, akik az eddigi kutatásokeredményei szerint az öreg fejedelemmel egy időbenérkezett nemesek közé tartoztak.

Egyikük Kőszeghy János, Bercsényi, majd Rákóczifegyverhordozója, Kőszeghy Zsuzsika bátyja lenne,régi, Ung vármegyei nemesi család sarja. Ezen férfiúegy görög nő férjeként, számos gyermek édesapjakéntszerepel az anyakönyvekben, főkapitányként vett résztRákóczi József háborújában, és 1740 után telepedett leRodostóban, néhány év múlva viszont, összeférhetet-lenség miatt családostól Isztambulba költözött. A másikszemély egy Ditrich Boldizsár nevű bujdosó, aki 1740.december 8-án kelt egybe egy Judit nevű magyar nővel,és 1762. szeptember 22-én temették el. Thaly bizonyí-tása szerint az utóbbi személy valójában a Liptó várme-gyei benedekfalvi Dietrich családból származott, ésRákóczi Nemesi Társaságának tagja volt.

Nos, úgy tűnik, hogy Mikes egyiküket sem sorolta azelsők közé, így azon a véleményen vagyunk, hogy az őesetükben vagy a Törökországba érkezés dátuma, vagypedig a Thaly által levezetett származás nem stimmel.

Magunk részéről ugyanis feltétel nélkül elfogadjukMikes véleményét, mivel a Rákóczi-szabadságharc for-rásaiból ismert Kőszeghy és Dietrich származása és tár-sadalmi helyzete alapján egyenrangú volt Mikessel,tehát ha Thalynak igaza van, őket is számon kellettvolna tartania! Minderről azonban csak későbbi kutatá-sok alapján tudunk biztosat mondani.

Jellemző egyébként, hogyJávorka fentebbi beszámolójaaz elsők között említi a Mikeslevele idején már nem élőIlosvay Jánost, Máriássy Ádá-mot és Pápai Jánost, holott pl.Ilosvay is csak 1738. októberé-ben szerepel a Törökországilevelekben, Máriássy pedigegyszer sem. A híradás viszontkettőjük életrajzát is pontosítja.Mivel egy 1739. május 15-iszultáni fermán szerint aKhotinban elhunyt Máriássytábornok helyére a Porta br.Zay Zsigmondot rendelte,Jávorka levele alapján biztos-nak tekinthető, hogy az ezredesnem sokkal a szultáni fermánkelte előtt halhatott meg, mivelKhotin várát az oroszok 1739.augusztus 30-án vették be.Ennek fényében viszont egyér-

telmű, hogy az 1738. december 15-én Mikesnél emlí-tett elhunyt csakis Ilosvay János lehetett, aki – tábor-noki rangban – Rákóczi József kíséretéhez tartozott, ésMikes október 14-i levele szerint ott volt a 6-án hajó-ra szálló bujdosó urak között. Ugyanakkor különös,hogy Jávorka Pápai János halálát is 1738-ra teszi,holott őt az 1739. szeptember 17-én Bukarestbe érkezőMikes betegesen ugyan, de életben találta, 1740. május22-én viszont már arról tudósít, hogy elvégezte „hos-szas bujdosását”.

Mikes feljegyzései bujdosótársairól

A fentiekben éppen azt igyekeztünk bemutatni, hogyMikes elszórt leírásaiban szinte kizárólag csak az öregfejedelemmel bejött társairól emlékezett meg, az újon-nan jött és 1740 után már a bujdosó közösség többségétadó emigránsok közül viszont (az olasz tábornokonkívül) egyet sem nevez meg. Nos, egy szerencsés vélet-len folytán mégis rendelkezünk egy általa írt feljegy-

48


Beszédes Kálmán: Lent Rm gör. templ. Bercsényi, Eszterházy és Sibrik sírjával, 1891. nov. 15.

zéssel, amely öt társát is említi! Az 1747-ben elkészültKeresztényi gondolatok című fordításban, a címlap előttilapon a következőt olvashatjuk:

„latzkot hitta Isten elöször Anyaszent egyházában

1747 12. 7bris rosa ellene mondvan eretnekséginek. az anyaszent egyház kebelében jött / és az

Istenhezment. 2 8bris 1748

Ma nagy tsötörtökön 1751 az Isten báránya vérinek érdemiért az Anyaszent egy házában hozá keszeget a ki is már negyedik tiz esztendötöl

fogvást. adgya Isten hogy ne légyen az utolso Amen.Ma nagy tsötörtökön 1758 az Isten Anyaszent egyházában hozá mártont. Adgya Isten ne legyen utolso”

A rövid feljegyzés facsimiléjét már 1910-ben közöl-te Márki Sándor, a Rákóczi-életrajza III. kötetének 712.oldalán, a következő megjegyzéssel: „227. Mikes föl-jegyzései bujdosó társairól. (A Ker. gondolatok cz. kéz-iratban.)” A későbbiekben a feljegyzés adatai is rend-szerint említésre kerültek, de a nevek alapján egyik sze-mélyt sem tudták beazonosítani.

A szöveg elemzésealapján rögtön szembe-tűnik, hogy Mikes azáltala is követett rómaikatolikus vallásra áttértbujdosótársairól, ponto-sabban azok katolizálá-sának időpontjáról éskörülményeiről készítettfeljegyzéseket különbö-ző időpontokban. A tar-talom, valamint az el -térő tinta és írásmódalapján a szöveg négyjól elkülöníthető részrebontható. Mint látjuk, afeljegyzések összesen négy nevet említenek: „latzko”-t,„rosa”-t, „keszeget” és „mártont”. A feljegyezések egy-bevetése alapján kiderül, hogy „Latzko” volt az első,aki felvette a katolikus vallást, amire valószínűleg még1741-ben kerülhetett sor, mivel az 1751. év nagycsütör-tökén katolizált „Keszeg” már a negyedik volt tíz éve.Mivel azonban köztük csak az 1747. szeptember 12-énkatolikussá lett, és 1748. október 2-án elhunyt „Rosa”van megnevezve, az eltelt időszakban lennie kellett

még egy társuknak is! Az utolsó említés „Márton”-nalkapcsolatos, aki 1758-ban, ugyancsak nagycsütörtökönvette fel a katolikus vallást. Nos, a rodostói anyaköny-vek mind a négy bujdosó nevét megőrizték:

A Mikes 1751. évi feljegyzése alapján 1741-ben katoli-zált „Latzko”-t Laszkó Lászlónak hívták, aki 1745. április26-án hunyt el, és Antonio Luvari plébános által aznap arodostói örmény temetőben lett eltemetve. Az anyakönyvibejegyzés „Ladislaus Lazcho” néven említi.

A másodikként említett „Rosa” eredeti neve RósaMihály volt, akiről Antonio Luvari plébános külön megis jegyezte, hogy kálvinistából lett katolikussá, ésMikes leírásával teljesen egybehangzóan 1748. október2-án hunyt el, és még aznap el is temették az örményektemetőjében.

A harmadikként említett „Keszeg” kilétének megál-lapítása első pillantásra kissé nehezebbnek tűnik.Az 1751. április 11-én, nagycsütörtökön katolizált sze-mély véleményünk szerint a Kőszeghy György névenismert bujdosóval lehetett azonos, akinek vezetékne-vét a legkülönbözőbb módon írták az anyakönyvek:Kiosek, Kiössek, Kiösek, Kössek, Kiösszegi, Kisszek,Kisszeky stb. Az ő nevével teljes hitelességgel elő-ször 1752-ben találkozunk, amikor Szatmári Ágnes-sel együtt Kovács Mihály és egy Mária nevű görögnő esküvői tanújaként szerepel. Ezt követően egyre

többször találkozunkvele, 1754. augusztus 5-én Kovács Máriávalegy talált gyermek ke -reszt szülője; 1760. jú -nius 11-én pedig a máremlített Szatmári Ág -nessel együtt szerepel,amikor elvállalja Ka -tinkay („Hotinkai”) Illésfiának a keresztszülősé-gét. Kőszeghy György1768. május 30-án felesé-gül vett egy Angela-Maria Vitale (VitálisMária) nevű rodostói nőt,

akitől 1769. március 16-án Gergely nevű fia született. Gyer -me ké nek azon ban nem sokáig örvendezhetett, mivel 1771.no vember 16-án pestisben meghalt. Ez a férfiú azért is fon-tos kutatásaink szempontjából, mivel ő a Rodostó későbbitörténetében oly fontos szerepet játszó Kőszeghy családőse. Ezen család tagjai, illetve leszármazottai közülkerültek ki a város osztrák konzuljai, az 1888-ban, aligkét héttel Thaly Kálmánék ideérkezése előtt, 94 éveskorában elhunyt Kőszeghy Cecilia személyében pedig

49

láthatároktóber

Beszédes Kálmán: Bercsényi háza – 1891. december 31.

az utolsó magyar nevet viselő rodostói lakos távozott elaz élők sorából! A korábbi szakirodalom, beleértvejelen sorok íróját is, Thaly nyomán a rodostóiKőszeghy családot teljes egészében Kőszeghy Zsuzsikabátyjától, Bercsényi Miklós, majd II. Rákóczi Ferencmellett udvari tisztséget betöltő Kőszeghy Jánostólszármaztatta. Újabban viszont úgy véljük, hogy a családbizonyított felmenőjeként szereplő György valójábanegy újonnan érkezett emigráns lehetett, aki csak az1751. április 11-én történt katolizálását követően kez-dett szerepet vállalni a rodostói társadalmi életben.Talán ezt támasztja alá egy korabeli anyakönyvi bejegy-zés is. A Thaly által készített másolatok között 1751.szeptember 13-án a fent már említett Katinkay(„Hotinkai”) Illés és felesége, a görög származású Irén(„Hirena”) János nevű gyermekének keresztelésekorSzatmári Ágnes mellett egy „Kiosek” nevű férfi szere-pel. Sajnos a keresztnevet Thaly nem tudta kibetűzni.Mivel azonban a hölgy többször is KőszeghyGyörggyel együtt szerepel, a Mikes által említett„Keszeg” pedig nem sokkal korábban katolizált, akeresztnév nélkül említett bujdosót is vele kell azono-sítanunk. Levezetésünk viszont cáfolja KőszeghyJánoshoz, illetve Mikes „kis Zsuzsi”-jához fűződőesetleges rokoni kapcsolatot, ezért a kérdéssel a későb-biekben külön is foglalkoznunk kell.

Az utolsóként említett bujdosó („Márton”) kapcsán– aki 1758. március 23-án, ugyancsak nagycsütörtöknapján tért át – ismét könnyebb helyzetben vagyunk.A katolizálás időpontja után nem sokkal ugyanis rög-

tön megjelenik az anyakönyvekben egy Mártonkeresztnevű bujdosó. Györök Márton ról van szó, aki-nek vezetékneve az anyakönyvek Guruk, Giuruk,Ghiuruk formában egyaránt előfordul, s egy ízbenpedig Marti nus Hungarus-ként szerepel! Első em -lítésére 1760. augusztus 7-én került sor, amikor Dávidnevű fiát megkeresztelték. Feleségétől, a drinápolyiszármazású görög Mária Panajotától 1760–1777között összesen négy fia és két leánya született.Györök Márton 1780. március 3-án, felesége pedig1788. február 24-én hunyt el.

A négy bujdosót tehát sikerült beazonosítanunk, devajon ki lehetett az ötödik katolikussá lett bujdosó?1741 és 1751 között kellett áttérnie, ám a többiekhezhasonlóan ezen eseménynek sincsen más nyomaMikes híradásán kívül. Az anyakönyvekben viszonttöbb bujdosó neve megőrződött, akik nagy valószínű-séggel Rákóczi József betörési kísérlete után kerültekRodos tóba, a keresett személy kilétét azonban legfel-jebb további kutatások során lehet megállapítani.Összefoglalásunkat azzal a megállapítással kívánjukzárni, hogy Mikes fő művének alapos elemzése mégnapjainkban is kecsegtethet új eredményekkel, első-sorban más jellegű források adataival összevetve, és aMikes-életmű tudománytörténeti vizsgálata, s nemutolsó sorban a korabeli irathagyatékok átvizsgálásasorán is előkerülhetnek eddig nem ismert adalékok,melyek segíthetnek jobban megismerni MikesKelemen életét. A fent bemutatott két forrás legalább-is ezt látszik alátámasztani.

50


Összefoglalásunkban igyekeztünk áttekinteni a rodostói emigrációravonatkozó forrásokat, Mikes irodalmi működése kapcsán elsősorbanHopp Lajos alapvető forráskiadásaira és elemzéseire hagyatkoztunk, arodostói anyakönyvek adatait pedig Thaly Kálmán kiadásából idéztük.Az emigráció (katonai) történetével kapcsolatban Karácson Imre for-ráskiadása mellett a nemrégiben elhunyt kiváló hadtörténész, ZacharJózsef monográfiáit vettük alapul. A dolgozatban említett személyekéletrajzainál elsősorban Heckenast Gusztáv Mészáros Kálmán általvégső formába öntött kitűnő adattárára hagyatkoztunk, egyes bujdosókkapcsán pedig Mészáros Kálmán és a saját korábbi eredményeinketidéztük.

HECKENAST Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban? –Életrajzi adattár. (Sajtó alá rendezte, kiegészítette és az előszót írta:MÉSZÁROS Kálmán.) Budapest, 2005.

HOPP Lajos: A fordító Mikes Kelemen. Budapest, 2002. [HistoriaLitteraria, 12.]

A Rákóczi-emigráczió török okmányai. 1717–1803. (A konstantiná-polyi levéltárakból összegyűjtötte és ford. KARÁCSON Imre.; Az előszótírta: THALLÓCZY Lajos.) Budapest, 1911.

MÉSZÁROS Kálmán: A Nagyidai család II. Rákóczi Ferenc szolgála-tában. Fons (Forráskutatás és történeti segédtudományok), 3. (1996)235–245.

MÉSZÁROS Kálmán–SERES István: Kegyeleti emlékhelyek a kuruckorból („Fölötte két századnál régibb a mohlepel”). In: Emlékek aHadak útja mentén II. Avagy: hadtörténelem, kegyelet és társadalom.

(Szerk. RAVASZ István.) HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest,2007. 33–39. [MÉSZÁROS Kálmánnal közösen.]

Mikes Kelemen művei. (A válogatás és szöveggondozás, a jegyzetekés az utószó HOPP Lajos munkája.) Budapest, 1978.

Mikes Kelemen összes művei. III. köt. (Sajtó alá rendezte: HOPP

Lajos.) Budapest, 1970.SERES István: Jávorka Ádám ismeretlen levelei Lengyelországból,

1743–1744. In: II. Rákóczi Ferenc, az államférfi. Tanulmányok a sáros-pataki országgyűlés 300. évfordulójára. (Szerk. TAMÁS Edit.)Sárospatak, 2008. 375–390. [MÉSZÁROS Kálmánnal közösen.]

SERES István: A Rákóczi-emigráció kutatásának törökországi forrá-sai. In: A Rákóczi-szabadságharc és Kelet-Európa I. köt. Tanul mányoka Rákóczi-szabadságharc kezdetének 300. évfordulójára. [A Sáros -pataki Rákóczi Múzeum Füzetei 45.] (Szerk. TAMÁS Edit.) Sárospatak,2003. 395–409.

SERES István: Rákóczi Rodostója. História, (2004) 1. sz., 34–35.SERES István: A törökországi bujdosók sírhelyei és a magyar tudós-

társadalom. Magyar Tudomány – A Magyar Tudományos Akadémiafolyóirata, 12. (2006) 166. évf. 1464–1475.

ZACHAR József: Bercsényi László, a Rákóczi-szabadságharc kapitá-nya, Franciaország marsallja (Válogatott források). A Vay ÁdámMúzeum Baráti Köz kiadványai, Vaja, 1979. [Folia Rákócziana, 1.]

ZACHAR József: Franciaország magyar marsallja: Bercsényi László.Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1987.

ZACHAR József: Idegen hadakban. Budapest, 1984. [Nemzet és emlé-kezet.]

51

láthatároktóber

MÓRA FERENC

Bújdosók

A deák meggyújtotta a gyertya lángjánál a pipáját, előke-reste a ládájából a tarsolyt, és fakó port hintett belőle aparazsalló latakiai dohányra. A por persegni kezdett, és akis szoba egyszerre tele lett köhögtető, gyantaszerű füsttel.

Hopp! – mosolyogta el magát a deák, s nemcsakbetette, hanem be is kallantyúzta az ablakot, hogy akeserű füst ki ne szolgálhasson a tornácra. Ott udvarol-tak az urak a fejedelemnek a napszállat hűsében, s adeák félt, hogy nagy nevetség lesz abból, ha rajtakapják,hogy ő zágoni fenyőlevéltobákkal veszejti meg a törökmuskotályt. Ő maga is restellte ezt a gyerekséget, de hátkibe mit oltott az Isten, az ellen hiába rugolódzik. Márrég leszokott mindenféle bolondságról, nem tekinget atörök asszonyok feredzséje alá, a Susika nevét se metszimár bele az ifjú citrusfák sima bőribe – de a zágoni szagnélkül csak nem tud ellenni. Az erdélyi atyafiakkal kül-det magának hébe-hóba egy zacskóból fenyőlevelet her-baté gyanánt, s ha annak a füstjébe takaródzhat, akkornincs semmi baj. Csak a szemét kell lehunyni, s egy-szerre otthon van a Mikes-portán, még az öreg malomkelepelését is hallja. Ilyenkor magától szalad a penna apapíron, s alig győzi a versenyt vidám gondolatok fel-hőfutásával. De mikor elfogy a füves zacskó, akkorhiába küldi a halebi basa a latakiát: nem látni a kék füst-ben semmit, s nagy hézagok maradnak a diáriumban.

Megkoppantotta a gyertyát, elővett egy levelesköny-vet, és fölírta a lap szélére a dátumot: Rodostó, 12.marty. 1735.

A lúdtoll meg-megvetette a lábát a szálkás papírban,és nagyon göröngyös betűket eresztett.

„Talán májusnak nevezhetném ezt a holnapot, olyanszép idők járnak. És az idő sokkal vidámabb az elmémnél,mert már egynéhány napoktól fogvást nem látom az urun-kat ollyan állapotban, mint azelőtt. Mert ha igen titkollyais, de észre lehet venni, hogy vagyon valamely belső baja.Az ő természete szerént való mindenkori jó kedve mostnem ollyan gyakorta való, és mintha erőszakkal volna…”

Már a harmadik lúdtollat törölte deresedő hajába, asűrű gubacslevet is fölhígította egy kortynyi borral –mely hogy egészen kárba ne vesszen, legalább a szájátmegöblögette vele –, de csak nagyon akadozott az írás.

– Eh, nénékám, várjon ked holnapig! – csapta le adeák a pennát. Aztán nagyot nyújtózkodott, kinyitottaaz ajtót, és kinézett az iszalagos tornácra.

A hold éppen akkor lépett ki a Marmara-tengerből,és rápiroslott a fejedelem fáradtan lecsüggesztett fehér

fejére. Vele szemben Sibrik ült, a kopasz udvarmester,tőle jobbra, balra Csáky gróf és Máriássy, a két gene-rális, az asztal végén Jávorka, a főlovászmester. A töb-biek mind elbujdoskáltak tizenöt esztendő alatt, ki atemető fekete ciprusai alá, ki a görög templom kriptá-jába. (Ugyan volt olyan is, aki hazaportázott, császár-hűségre hódolt, de az van legmélyebbre temetve.Olyan mélyre, hogy sose lesz arkangyal, aki onnan föl-trombitálja.)

„Megférnénk egy szilvafa árnyékában, akik megma-radtunk” – gondolta egy kis sírhatnéksággal a deák, sahogy megállt a tornác törött márványlépcsőjén azárnyékban, megképzett előtte az első este, amitRodostóban töltöttek: 24. apr. 1720.

Akkor is ilyen holdas este volt – azaz dehogyis ilyenvolt az! Most úgy bukdosik a hold képe a vízben, mintegy halsütő réztepsi, akkor meg úgy lobogott rajtavégig, mint egy lángkard. Aztán nem álmos vénségekdarvadoztak itt az ereszet alatt, hanem kurucok károm-kodtak olyan pogányul, hogy azt igen jó volt nem érte-ni a török és örmény szenteknek.

– Nem Rodostó ez, hanem Ostorod – döfködteBercsényi a leoldott kardjával a veranda kőtábláit. –Vesztette volna az isten az anyjában, aki a fundamentu-mát lerakta!

– De még azt is ám, aki a kenyerét kitanálta! – hör-dült föl Sibrik. – Magyar gyomor ezt a kéz után kelet-len, lapát után sütetlen árpabodagot be nem veszi.Nagyot vétkezett Krisztus urunk, hogy az egészet szétnem osztotta bibliai csodának.

– De hiszen van itt más csoda is! – csavargatta a nya-kát a köhögős Jávorka. – Itt olyan por terem, akitülvályogot köp az ember.

– Ki-ki a maga kádjáról dézmál – fintorodott el aképe a nyalka Pápainak, a bujdosók diplomatájának –,engemet az itten való asszonyok tesznek kórságossá.Mikor délután a kádinál jártam, ott óbégattak az örmé-nyek. Azon ijedeztek a nyavalyások, hogy mink,magyarok az utcán is hamiskodunk a fehérnéppel. „No,kádi – mondom a bírónak –, megmondhadd az örmé-nyeidnek, hogy ne féltsék a feleségeket a magyaroktól,mert semmi bántásuk nem lesz, de még ha az ő gyukjoka mi kakasainkhoz jönnének, amilyen fertelmes ábrá-zatjuk van, attól mind a tengernek szaladunk.”

– Az pedig rusnya pocséta – sodorta kétfelé mérge-sen Máriássy a zászlós bajuszát. – Olyan dögszaga van,mintha labancok feredője volna. Azt mondom, nem isbírjuk mi itten ki holdújulásig.

Akkor megnyílt az ajtó, és megszólalt a fejedelem.A háborgó vizek fölött járó Üdvözítő arca süthetett úgy,mint akkor az övé.

– Én pedig azt mondom kegyelmeteknek, hogy kifogjuk itten bírni holdunk fogytáig, mert ott kell kenye-rünket megennünk, a holott azt a felséges Isten szá-munkra elvetette. És ne bántsuk ezt a földet, merthazánk már ez minekünk hazánk helyett, aki kivetettbennünket magából.

Mindenki lehorgasztotta a fejét, és a deák is lenyelte,amit mondani akart. Csak lopva merte beleírni másnapa leveleskönyvbe:

„Bizony isten úgy szere-tem Rodostót, hogy sohanem felejthetem Zágont...”

Ő nem is felejtette,hanem a többiek beletörőd-tek abba, hogy mint vonják,úgy kell táncolnunk. Aztánakit fellobbasztott is a haza-vágyakozás, erőt kellettazon venni a fejedelem ked-véért, akitől zokszót sohasenki nem hallott. Aki láttaméltóságos magaviseletét,mikor a jövő-menő követe-ket fogadta, vagy aki láttaszelíden mosolyogni, mikoraz esztergapad mellett sze-degette ki szakállából a gya-luforgácsokat, vagy aki hal-lotta, amint asztal felett a lélek békességét magyarázta apátereknek: meg kellett telni békességgel. Aztán megúgy van az, hogy aki tíz-húsz esztendőkig álarcban jár,mikor leveszi azt, már akkor az igazi arcvonásai is föl-vették az álarc idomát.

Scudéry kisasszonynak1 ez a példázata jutott eszébe adeáknak, ahogy onnan a tornác aljából elnézte a négyöreget a fejedelem mellett. Úgy elduruzsolgattak ott aklematiszok alatt, mintha csak az ősi udvarház előtt ülné-nek a napraforgók közt, várva az éjszakai ágybontásra.

– Felszél fúj – húzta össze magán Sibrik a kaftánt –,esőt indít.

– Legalább behozza az oleánderek szagát – szippan-tott nagyot Máriássy a mézes levegőből. – Soha ilyenszép szagot nem éreztem.

Jávorka kövér teste alatt is megreccsent a nádszék,ahogy öreges lassúsággal ölelőformán lendítette ki kétkarját.

– Áldott föld az ilyen, ahol örökös a tavasz.– Nem csoda, ha itt egész esztendőben szólnak a

fülemülék – ásított Csáky generális. – Délután a kajma-

kám kertjében egészen elandalodtam a csattogásukon.Mondtam is a komának, hogy ha ilyent hall az ember,százesztendős korában se kívánkozik meghalni.

A fejedelem, aki eddig hallgatagon merengett el azegymás után kigyulladó égi tüzekben, nagyot sóhajtott.

A bujdosók szeme csodálkozva villant össze. Tizenötesztendő óta először hallották sóhajtani Rákóczit. De nem -csak sóhajtott, meg is szólalt:

– Látjátok kelmetek, hogyelgyerekesedik vénségére azember. Adnék az életembőltíz esztendőt, ha én még egy-szer olyan kakukkszót hall-hatnék, mint gyermekko-romban a munkácsi erdőben.Mert szebben szól otthon akakukk, mint itt a fülemüle.

Ezzel a fejedelem meghaj-totta a fejét, és bement azágyasházába, a négy öregpedig ott maradt nagy csön-dességben. Csattoghattak mára rodostói fülemülék akármi-lyen bűbájosan a gránátalma-bokrokon, nem hallotta aztegyikük se. Mindnyájuknak akakukkszón járt az esze.

– Hiába no – mosolyodottel fanyarul Csáky –, én itt még sohase láttam kakukkot.Nem járatos madár az erre.

– Nem járatos, nem járatos – mérgeskedett Jávorka –,de ha a fejedelem azt kívánja?

Sibrik az öklével verte az asztalt.– Ha másképp nem lehet, magam megyek haza érte a

Bakonyba!Bizony nemigen koppant már az öreg ököl. A deák,

ahogy odalépett, el is mosolyodott a nagy tüzességen.– Meg is kellene ám a kakukkot fogni, nagyuram.

Az pedig nem valami megállós madár, aki a tenyeréberöpül az embernek, ha azt mondja neki, hogy „pipikém”.

– Kotty belé, szilvalé! – nevetett félfogra az udvar-mester, aki mindig ingerkedett a deákkal. – Hát mond-jon kend okosabbat, ha tud. Kendet úgyis a nagy esziérttartja a fejedelem őnagysága.

– No, én csak annyit mondok – vont vállat a deák –,hogy én igenis kakukkot láttam a héten a kertben.

– Vadgalamb volt az, öcsém – legyintett Máriássy –,kék vadgalamb. Azt én is láttam.

A deák ráhagyja, hogy az is lehet.– Lehetett az a cserzővarga kadinája, mert annak is

kék a szoknyája – vetett ráncot a Sibrik szeme sarká-

52


1 A 17. sz.-ban élt francia írónő.

Beszédes Kálmán: „Fregmali” utca II-ik Rákóczi Ferencz palotája Rodostoban

ban a nevetés. – Csakhogy az, ha a deákot meglátja,nem azt mondja, hogy „kakukk”, hanem azt mondja,hogy „kukkuru”.

De akárhogy ette az irigység az öreg udvari embert,alighanem a deáknak volt igaza, mert másnap reggelmegszólalt a kakukk a bujdosók kertjében, hogy csakúgy rengett bele a magyarok utcája:

– Ku-kukk! Ku-kukk!Szempillantás alatt talpon volt az egész udvar, s a

fejedelem csak úgy reggeli patyolatban, boldogan hall-gatta az áhított madarat.

Máriássy pedig oldalba könyökölte Sibriket.– Helyedbe jött a kakukk, Miklós, nem próbálod

megfogni?– Meg én, ha addig élek is! – csosszant papucsba az

öregúr, s megindult a nagy kertben a kakukkvadászat.Alig szuszogott őkegyelme, mikor visszatipegett.– Bolonddá tett az ebadta – törülgette a homlokáról a

verejtéket az inge ujjával. – Mindig odább röppent,mikor beértem volna. Pedig kicsavarom a nyakát, hamegfogom.

– Tán keveset ígért? – nevetett Jávorka.– Mindig egy esztendőt, a betyár, akárhányszor kér-

deztem. No megállj, megmellesztelek, ha megkaplak!– Jobb, ha elhagyod a hajkurászást – intette a fejede-

lem. – Meg úgyse fogod, s ha elvadítod innen, akkor sekakukk, se kakukkszó.

Mikes éppen erre bújt ki a hálókamrájából. Álmosandörzsölte a keze fejével a szemét, s akkorákat ásított,hogy majd elnyelteSibriket, aki mérge-sen nekiförmedt:

– Kend is akkorbújik elő, mikor mára kakukk se szól!Már éppen jelentéstakartam tenni őnagy-ságának, hogy bele -esett kend az éjszakaa kalamárisba.

Motyogott vala-mit a deák, hogymáskor majd fris-sebb lesz. De bizonymindig elaludta a kakukkszót, pedig egy álló hétig min-den hajnalban megszólalt a kakukk a rodostói kertben.Ölték is vele az urak eleget az álomszuszékot. Már csakazért is, hogy vidítsák vele a fejedelmet, akinek hiábaígért megszámlálhatatlan sok esztendőt a kakukk, egyre

fogyott, mint a megszegett kenyér. Pedig napjábanháromszor is itatták vele a borzongás ellen való gyujto-ványfűteát.

Különösen Sibrik nem maradhatott a deáktól. Tudta,hogy mindjárt elfelhősödik a szelíd képe, ha Zágontemlegetik, azért is azzal borsolt rá:

– No, Kelemen, kendnek is rossz hírét viszi ám akakukk a zágoni lányokhoz. Nem szeretik ám azok azolyan legényt, aki nagyon alvós.

A deák szügyébe vágta a fejét, és olyan bánatosanmeredt maga elé, hogy a fejedelemnek megesett rajta aszíve. S másnap hajnalban, mikor megszólalt a kakukk,elhagyta az ágyát, és halkan megkocogtatta a deák ajtaját.

– Kelemen, fiam, gyere kakukkszót hallgatni. Mostaz egyszer aztán te csúfoljad majd ki a vén Sibriket.

De hogy a deák meg se moccant, a fejedelem rányi-totta az ajtót.

– Hé, Kelemen! – döfött oda a botjával a medvebőrre.A medvebőrön azonban nem feküdt senki.

Amennyire a félhomályban látni lehetett, a deák nem isvolt a szobában.

A fejedelem mindig tisztaéletű ember volt, s mivel őis hallott a szép vargánéról, rosszkedvűen csóválta mega fejét.

– Juventus ventus.2

(Arra nem is gondolt, hogy a szeles „fiatal” már anegyvenötödik esztendejét gázolja.)

Lent a kertben azonban olyan szépen zengett akakukkszó, hogy elfelejtette a bosszúságát. Azt se vette

észre, ahogy a válláravetett bottal haladt ahajnal pirosságában apuszpángbokrok közt,hogy saját árnyékaúgy követi a harma-tos füvön, mint egyóriás kaszás.

A kakukk éppenott hallgatott el, ahola fejedelem megálltkeresztet vetni, merta kápolnában meg-csendült a hajnaliharang.

– No, most meglesem!Széthajtotta a sűrű, gubancos tamaricskabozótot, és

belesett a tisztásra.A fűben ott hasalt a deák, könyökére dűlve, és míg

piros arcán végigcsorogtak a könnyek, hangja túlzen-gette a kis harang szavát:

– Ku-kukk! Ku-kukk!

53

láthatároktóber

2 Fiatalság bolondság.

Beszédes Kálmán: Rákóczi kútja Rodostónál – 1892. oct. 1.

BITSKEY ISTVÁN

Az ismeretlen Mikes

A vezérlő fejdelemmel és a bujdosók népes csoportjávalegyütt Mikes Kelemen 1720. április 21-én érkezettRodostóba, száműzetésének végső állomáshelyére,amely „kedves megunt városa, édes keserű laktunkhelye” lett számára. Másfél év elteltével a fejedelmikamarás, tőle korántsem megszokott módon, verset írtéletének új helyszínéről, de a menedéket adótelepülésről sem tudott úgy szólni, hogy ne fejezze kihonvágyát, nosztalgiáját a kényszerűen elhagyott valódihaza iránt. Ez a kettősség a hosszú vers legelsőszólamában felcsendül: „Lakunk partján a tengernek, /Töltjük napját életünknek. / Annak gyakran nagyzúgását, / Látjuk s halljuk hánkódását. / Abban nagyhalak játszanak, / Örömökben ugrándoznak // De a par-ton akik laknak, / Szomorúan súhajtoznak.

A költemény írója – a bujdosás léthelyzetéből fakadó„szomorú sóhajtozás”, a haza utáni sóvárgás és a gond-viselésbe vetett töretlen hit és bizakodás mellett – mégismegtalálta Rodostóban „az idő jól eltöltésének módját”.Vigaszul és szellemi energiáinak hasznosítása miatt is akönyvek világához fordult, könyvek között élő ember lett.Nem így indult pályafutása, nem ez volt élete célja, de ezlett a sorsa.

Noha Mikes írói aktivitása formálisan Rodostóbankezdődött, az ehhez szükséges képzettség és kulturáltságmegszerzése ifjú éveiben gyökerezik. A kolozsvári jezsui-ta gimnáziumban alapos latin nyelvi és irodalmi tudásratett szert, erre épült öt évi franciaországi tartózkodásánaktapasztalata, ott szerzett nyelvi kompetenciája, olvasottsá-ga, a Rákóczi könyvei révén is megismert szellemiség.Az ismeretek és élmények szöveggé formálása, papírravetése viszont majd csak az unalmasnak bizonyult, él -mény szegény török környezetben indult meg, ahol a szót-lanul kávézgató, barátságosan bólogató, de érdemieszmecserére alkalmatlan vendéglátók helyett szellemimozgást csak a könyvek hozhattak a világ dolgaira elevenkíváncsisággal tekintő fejedelmi apródnak. Indokolt tehát,hogy az ismeretlen Mikest a mostani jeles évfordulónéppen a könyvek világa felől kíséreljük meg jellemezni, azőt övező könyves világ révén igyekezzünk felidézniszellemiségét, a korábbiaknál ismertebbé tennigondolkodásmódját, műveltségét, mentalitását. E lehe -tőség megteremtéséért köszönet illeti a jelen kiállításszervezőit, az ELTE Könyvtárának illetékes munka társait,a Mikes-emlékév rendezőit, koncepciójának kialakítóit.

Rákóczi irodalmi hajlama, sokrétű publicisztikaiaktivitása, bibliofil érdeklődése, könyvszeretete nyilvánpélda volt Mikes számára, használhatta ura könyvtárát is,írásra inspiráló tényezőkben tehát nem volt hiányRodostóban. Máig sem egészen tisztázott azonban, hogya bujdosók milyen úton kaphattak utánpótlást köny -vekből, minthogy Mikes írásai olyan művek ismeretét iselárulják, amelyek nem szerepelnek a rodostói könyvtárZolnai Béla által gondosan összeállított jegyzékén, sőt abujdosók franciaországi tartózkodása idején még megsem jelentek, így azokat nem vihette magával aFöldközi-tengeren a bujdosókkal a fedélzetén Török -ország felé haladó gálya. Ebből az a lényeges tanulságadódik, hogy a földrajzi távolság és a politikai–dip -lomáciai akadályok ellenére is működött a kapcsolat azexilium és a nyugat-európai könyvvilág között, s ennekkövetkeztében Mikes a száműzetésben is korszerűbbgondolkodó tudott lenni, mint sokkal előnyösebbhelyzetben lévő itthoni kortársainak zöme.

Mint Hopp Lajos kutatásaiból tudjuk, a Leveleskönyvszövegének mintegy 23%-a olvasmányélmény, indo -koltan kerültek tehát a kiállítás első csoportjába azok akönyvek, amelyek az „édes néne” címére küldött levelekforrásai lehettek. A figyelmes szemlélő már itt szem -betalálja magát az életmű egyik jellegzetes vonásával:az olvasmányanyag, a mikesi műveltség köre rendkívülsokszínű, mégis harmonikusan simul be a heterogénismeretkincs a levelek könnyed bájjal, rokokó ele -ganciával csevegő stílusába. Szótárak, útleírások, föld -rajzi és történelmi munkák szerepelnek itt, ezekbőlmerített a levelek írója, amikor például a selyemhernyó-tenyésztésről, a gyapottermelésről, a templomosok és amáltai lovagok eredetéről vagy egyéb kuriozitásokról,különleges eseményekről szőtt be példázatokat aszámára oly kedvesnek alkotott fiktív levelezőpartnermulattatására. Ha a gondos filológiai elemzés nemmutatná ki, nem is tűnne fel a gördülékeny levélstílus-ban a betétek jelenléte, olyannyira asszimilálja őket aszerzői alapállás, a világot csendes derűvel, székelyeshumorral, sőt olykor szolid iróniával, de mindigmegértéssel szemlélő írói mentalitás.

Meggyőzően illusztrálja a kiállított könyvek sora,hogy Mikes igen nagyra értékelte a tudást, az ismeret -szerzést. Miként 62. levelében írja: a „tudatlan tanácsúrolyan egy országban, mint egy üres hordó a pincében”.Az ország legfőbb javát is eszerint fogalmazza meg:„… mint hazafia azt akarnám, hogy a tudomány olyközönséges volna nálunk, valamint a tudatlanság”.

Műfaji mintáknak nem volt híján Mikes. A felvilá-gosodás századának francia irodalma előszeretettelhasználta a levélforma legkülönfélébb válfajait, ezekből

54


Kiállításmegnyitó, ELTE Könyvtára, 2011. május 3.

bőséges válogatást láthatunk a tárlókban a kiállításmásodik egységeként. Mikes érdeme, hogy ráérzett aműfaj időszerűségére, meglátta a benne rejlő lehe -tőségeket, saját helyzetére adaptálható vonásait. Régótaközhely a szakirodalomban, hogy leginkább Madam deSévigné stílusa hathatott rá, a francia írónő bensőségeshangvétele, bizalmas galantériája egyik legerősebbihlető mintája lehetett, az ő kiterjedt levelezését ittezúttal egy későbbi kiadású kötete képviseli. De láthatóaz is, hogy gazdag választék állt rendelkezésére annak,aki ekkoriban a levélműfaj elméleti kérdései irántérdeklődött vagy gyakorlati példáit kereste.

A fordítások eredetijei alkotják a kiállított könyvekharmadik csoportját, ezeknek magyar nyelvű megis-mertetése – miként Hopp Lajos fogalmazott – „az ablakokkitárását jelentette az európai civilizációra”. Tizenkétilyen művet ültetett át magyarra Mikes, köztük számoserkölcstanító értekezést, morálfilozófiai elmélkedést,közülük nem egy filojanzenista gondolatokat fogalmazottmeg Calmet és Fleury nyomán. A fordított művekismerete tükröződik a Leveleskönyv szövegében, s azönálló mikesi próza e remekműve csak úgy érthetőigazán, ha a mögötte álló, a fordításokból származóátvételeket is számításba vesszük. A nevelésről beiktatotteszmefuttatása például Charles Gobinet Sorbonne-onmeghirdetett oktatási reformjainak szellemét idézi, deMadame de Gomez novellaciklusának rokokó kecsességeés Antoine Courtin moralizáló dialógusainak divatos gon-dolatai is visszaköszönnek a Leveleskönyv soraiban.

Feltűnő viszont az ellentét is, amely egyes átültetésekrigorózus, aszkétikus-biblikus szemléletmódja, valamint a„kedves nénjének” címzett levelek hang vétele közöttérzékelhető. Ennek példája figyelhető meg Az ifjakkalauza kapcsán, ahol magyarul adja vissza a franciaeredetinek káros könyvekről szóló intelmeit, a heretikus,az istentelen, a „szemérmetlen és fajtalan könyvek”tilalmát, s ugyanakkor tudjuk, hogy ezzel ellentétes módona levelekben szívesen elidőzik a szerelmi témákon,kedvtelve ad elő akár pajzánnak is nevezhető anekdotákat,a nők és férfiak viszonyát érintő epizódokat. A moralizálómunkák magyar adaptálása tehát nem kötötte gúzsbaMikes kreativitását, de ismeretközlő, stíluscsiszoló ésvilágképtágító hatásuk jelentékeny, ezt az itt sorjázókönyvek meggyőzően és látványosan illusztrálják.

A rodostói könyvtár állományának sorsa ismeretlen,de a könyvjegyzéke megmaradt, s ez tanúsítja az anyagsokrétűségét és korszerűségét. A Zolnai Béla és KöpecziBéla által vizsgált könyvlistán szereplő művek közülmutat be néhányat jelen kiállítás negyedik egysége,amelyből az is kitűnik, hogy a fejedelem és környezeteszinte naprakészen tájékozódott a kor alapvető vallási,

kegyességi, teológiai vitáiban, a janzenista–anti-janzenista polémia részleteiben, s a száműzetésben azelmélkedő, önelemző, morális dilemmákat tárgyaló írá-sok különösen nagy számban voltak jelen.

Nemcsak a könyveknek, de a kéziratoknak is meg-van a maguk külön sorsa, olykor kalandos útja anyomdafestékig. Jól példázzák ezt a Rodostóból haza -került iratok, amelyek közül jelentőségét tekintvekiemelkedik a Leveleskönyv autográf eredetije, az EgriFőegyházmegyei Könyvtár kéziratgyűjteményénekmindmáig egyik legértékesebb darabja, legféltettebbkincse. Ezt Toldy Ferenc ajánlotta fel 1867-benBartakovics Béla egri érseknek megvételre, s a bibliofilfőpap által megvásárolt kötetek közt került mai helyére,Egerbe. Ugyanebben a csoportban látható Mikes egymásik kézirata, Az Iffjaknak kaluzza című fordításánakpiszkozata, amely ma az ELTE Egyetemi Könyvtáránaktulajdona, s ide kerültek Mikes műveinek legkorábbikiadásai is, amelyekből a magyar irodalmi köztudatMikes-recepciójának története tárul fel.

A Rákóczi-féle szabadságmozgalom egyes doku-mentumi egészítik ki a kiállított anyagot, a tárlat egriváltozatában pedig a könyvgyűjtő, könyvtárgyarapítóBartakovics érsek mecénási törekvéseinek ered -ményeiből láthatunk bővebb válogatást.

„…a könyv a lelke az elmének” – így magyarítjaMikes Antoine de Courtin erkölcsnevelő dialógusánakszavait, s írói teljesítménye azt igazolja, hogy ez nemcsupán jól hangzó szentencia, hanem mélyen átérzettigazság volt a számára. Ennek fényében mondhatjuk, hogyaz itt kiállított könyvek hű tükrei, szellemi és érzelmiösztönzői a Párizst megjárt, széles látókörű, környezetéreeleven kíváncsisággal figyelő és reflektáló székely ifjúeszmevilágának, gondolkodásmódjának, önreflexívmentalitásának, személyiségfejlődésének. A kötetek révénbepillanthat a mai olvasó a két és fél évszázaddal korábbiszerző írói műhelyébe, arról tájékozódhat, hogy a korszakeurópai eszméi, műfajai miként találkozhattak ésötvöződhettek egy friss szellemű erdélyi magyar értel -miségi alkotókedvével, kreativitásával, gondolat világával.Mikes Kelemennek köszönhető, hogy néhány vonatkozás-ban szinkronba kerültek korának modern európai eszméi amagyar irodalommal, nyelvvel, stílussal, kultúrával.A könyvek tanújelei ennek a folyamatnak, alapotteremtenek arra, hogy a korábbinál mélyebben ésárnyaltabban láthassuk a mikesi életművet, a korszaklelkiismereti, kegyességi, művelődési, politikai dilemmáit,a francia kultúra keleti irányú kisugárzásának útvonalait.Reméljük, hogy az újból fellendülő kutatómunka mellettaz itt látható könyvek is elősegítik az „ismeretlen Mikes”mindinkább ismertté válását.

55

láthatároktóber

KNAPP ÉVA

Kiállítás

a budapesti Egyetemi

Könyvtárban

Mikes Kelemen (1690–1761) halálának 250. évfordulójátünnepelve 2011-ben Az ismeretlen Mikes címen kéthelyszínen, a budapesti Egyetemi Könyvtár Dísz termébenés az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban nyílt kiállítás.Mindkét tárlat középpontjában – tárgyi emlékek hiányában– Mikes Kelemen életműve áll. A kettős kiállítás meg -rendezését elsősorban az a körülmény ösztönözte, hogymíg az Egri Főegyházmegyei Könyvtárban őrzik aTörökországi levelek eredeti kéziratát, a budapestiEgyetemi Könyvtárban található Az ifjak kalauza címűMikes-fordítás egyik szerzői kézirata. A két gyűjtemény –az eltérő adottságok ellenére – más területen is jól kiegészítiegymást. A párhuzamosan látogatható tárlatok bepillantástnyújtanak a könyvtárak állományának kevéssé ismertrétegeibe. A „kettős kiállítás” fogalma ebben az esetben aztjelenti, hogy a bemutató két helyszínen azonos koncepciószerint épül fel, ugyanakkor a megtekinthető anyagegységet alkot, köl csönösen kiegészíti egymást.

A kiállítások fő célja, hogy az évforduló alkalmából aszélesebb közönség elé tárja az utóbbi évtizedek Mikes-kutatásainak néhány fontosabb eredményét és felhívja afigyelmet Mikes Kelemen széles körű műveltségére.A kamara kiállítások tekintetében szokatlan megoldástjelentős részben motiválta a Mikes-kutatás jelenlegihelyzete. Mindkét tárlat utal a kutatás megoldatlan kérdé-seire és szemlélteti a XVII. századi és a XVIII. század elejifrancia eszmeáramlatok széles körű befogadását.

A kiállítás hét tematikus részre tagolódik, melyek közülhat mindkét helyen megtalálható. A hetedik, BartakovicsBéla (1791–1873), 1850-től egri érsek gyűjtő és mecénásitevékenységével kapcsolatos rész a helyi vonatkozásokmiatt csak Egerben látható. A Törökországi levelekforrásai című első rész Mikes olvasói élményanyagánakarra a rétegére irányítja a figyelmet, ahonnan több részletetbeleszőtt fiktív leveleibe. Ezek az úgynevezett for -dításbetétek jelentős mértékben hatottak a Leveleskönyvirodalmiságára. A második részben (A Törökországilevelek műfaji mintái és környezete) francia levélminta-gyűjtemények, levelező kézikönyvek, valóságos és fiktívlevélgyűjtemények, továbbá levélregények és a levélírástoktató retorikai tankönyvek láthatók. Ezek az adott korbannépszerű kiadványok voltak, s ösztönözhették Mikesműfajválasztását.

Mikes franciából készített fordításait, az életmű ter-jedelmesebb részét a nagyközönség alig vagy egyáltalánnem ismeri. Ez az oka annak, hogy a kiállítás harmadikegységében (Mikes fordításainak forrásai) néhány olyanmű látható, melyet Mikes Kelemen teljes egészében vagykivonatosan magyarra fordított. Így például itt tekinthetőmeg több Mikes-levél (53, 85, 96, 99 és 102) elbeszélé-seinek, valamint a Mulatságos napok című önálló Mikes-fordításnak a forrása, Madeleine-Angélique de Gomez néePoisson: Les journées amusantes hatkötetes munkája(Paris: Ch. Le Clerc, 1722–1731) és Claude Fleury: LesMoeurs des Israëlites-ének második, javított és bővítettkiadása (Paris: G. Clouzier, 1682), melyet az Izraélitákszokásáról címen fordított Mikes magyarra. Utóbbi meg-volt II. Rákóczi Ferenc rodostói könyvtárában.

Mikes irodalmi és eszmei tájékozódásának egyik for-rása volt II. Rákóczi Ferenc rodostói könyvtára, melyneksorsa ma ismeretlen. A könyvtárban található munkákegy részét Mikes használta, idézett belőlük leveleiben ésnéhányat önállóan is lefordított. A negyedik részben(Művek a rodostói könyvtárból) ezek közül láthatóBudapesten és Egerben összesen harminckét kötet.A „Mikes-kéziratok és korai kiadások” című ötödikrészben kiemelt helyen állítottuk ki a Törökországi le -velek (Eger) és Az ifjak kalauza (Budapest) eredeti,szerzői kéziratát. A Leveleskönyv kézirata a fogal-mazványokról készített, nem végleges tisztázat,melynek keletkezési ideje bizonytalan. Hűen tükrözi aszerző javításait és betoldásait. Az ifjak kalauza CharlesGobinet először 1655-ben megjelent erkölcsnevelőművének fordítása, egyben Mikes első terjedelmesebbfordítása. Az 1724-re datált kéziratot Mikes 1744-benbővítette és javította. Ebben a részben látható aLeveleskönyv első, cenzúrázott kiadása (Szombathely,1794) is, melyet Kulcsár István gondozott.

A Rákóczi-szabadságharc dokumentumai című részbenmegtalálható a fejedelem néhány, a tájékoztatás, areprezentáció és a propaganda céljait szolgáló, kiállításoneddig még be nem mutatott kiáltványa, továbbá erkölcsi éspolitikai végrendeletének 1751-es kiadása és az 1707. évimarosvásárhelyi Propositio magyar nyelvű változatánakegri kiadása 1849-ből.

A kiállításon bemutatott kéziratok és nyomtatványoksegítik megérteni a folyamatot, melynek során Mikes ajezsuita oktatás kereteiben elsajátított retorikai ismeretekreépítve, hazájától távol élve kreatív módon asszimilálta éstovábbfejlesztette a gáláns francia levélkultúrát. Egybenmagyarázatot adnak arra is, miért veti fel a mikesi életműma is kérdések sorát, s személyisége, életműve miértfoglalkoztatja több mint kétszáz éve a költőket, írókat ésirodalomtörténészeket.

56


LÖFFLER ERZSÉBET

A kiállítás egri tárlatáról

„[A]z ember ezen a világon csak szarándok, idegen és útonjáró.”

(74. levél, 1726)

Mikes Kelemen halálának 250. évfordulóját a vártnál isnagyobb érdeklődés kíséri, a kapcsolódó rendezvényekpedig ráirányították a figyelmet a XVIII. századi magyarprózairodalom egyik legkiválóbb alakjára, aki II.Rákóczi Ferenc fejedelemmel önként vállalta a többévtizedes száműzetést. Ahogy Bitskey István akadé -mikus kiállításmegnyitó beszédében említette, ez azemig ráció élete tragikus fordulatának is tekinthető, haazonban ez nem következik be, valószínűleg sohasemderült volna ki, hogy a Gondviselés milyen írói vénávalajándékozta meg őt. Amikor családja kamasz gyermek -ként bejuttatta őt, mint apródot a fejedelem udvarába,úgy tervezték, hogy a fegyverforgatás terén fog jelesked-ni, a sors azonban más irányt szabott életének.

Az évforduló alkalmat kínált arra, hogy közelebbrőlmegismerjük Mikest és műveit, az Egyetemi Könyv -tárban és a Főegyházmegyei Könyvtárban rendezettpárhuzamos kiállítások pedig alaposan felkeltették azérdeklődést Mikes alakja és írói munkássága iránt.Az Egyetemi Könyvtár kiállításának kurátora Knapp Évavolt, a Főegyházmegyei Könyvtár kiállítását pedig Tüs -kés Gábor rendezte. Mindkettőt Bitskey István akadé -mikus nyitotta meg, méltatva Mikes Kelemen írói ésműfordítói tevékenységét és elhelyezve őt a magyar éseurópai irodalomtörténet XVIII. századi szereplői között.

Mindkét kiállítás célja az volt, hogy tágabb összefüg-gésben mutassa be a titokzatos szerzőt. Noha nem maradtránk a rodostói könyvtár állománya, Zolnai Béla 1926-ban rekonstruálta azon könyvek jegyzékét, melyek aszáműzetésben élők olvasmányai és egyben Mikes forrá-sai voltak, így nemcsak Mikes fordítá sai nak, deműveltségének kútfőit is be tudjuk azonosítani, amelyforrások, mint olvasmányélmények felfedez hetők a leve-leskönyv lapjain is.

A levél mint műfaj nem volt szokatlan a XVII–XVIII.századi európai irodalomban – különösen a franciaszerzők körében –, mindkét kiállítás fontos erénye az is,hogy Mikes leveleit elhelyezte ezen művek sorában.

Mikes, a műfordító szinte teljesen ismeretlen azolvasók körében, ezért mindkét kiállítás a tárlat egyikfontos témájává választotta fordításait. Ezek közül is azEgyetemi Könyvtár kiállítása az Ifjak kalauzát, mint akönyvtár kéziratgyűjteményének egyik ritka darabját.

Mindkét kiállításnak volt még egy fontos része,

éspedig a Mikes kiadások számbavétele. Első helyen az1794-ben Szombathelyen Kultsár István gondozásábanmegjelent leveleskönyv szerepel, melynek hasonmáskiadása az Eszterházy Károly Főiskola Líceum Kiadó -jának gondozásában 2009-ben látott napvilágot.

Kimondottan egri vonatkozásai is voltak a Főegy ház me -gyei Könyvtár tárlatának: mindenekelőtt maga a 207 le -velet tartalmazó kötet. De fontos szerepet kap a tárlatonegyrészt a leveleskönyv egri tudományos és kulturális élet -re gyakorolt hatása, másrészt az idekerülés körülményei.Városunkban a becses kézirat számos irodalomtörténészt,történészt és könyvtárost inspirált arra, hogy tudományospublikációk, ismeret terjesztő írások témájául válasszák.Az egri kiállításon ezek is megtekinthetők. A levél gyűj -temény idekerülé sének körülményei pedig arra késztették akiállítás rendezőjét, hogy bemutassa Bartakovics Béla egriérsek mecénási tevé kenységét. A leveleket ugyanis afejede lem egy Horváth István nevű szolgája őrizte, tőlekerült a bécsi magyar irodalmi társaság egyik tagjához,Görög Demeterhez. Görög Demeter továbbadományozta aleveleket Kultsár Istvánnak, s ő adta ki 1794-ben első nek aP. E. grófnőhöz címzett Mikes leveleket Szombat helyen.Kulcsár örököseitől Toldy Ferenc vásárolta meg 1858-ban.Bartakovics Béla érsek 1867-ben „szerezte” meg azeladósodott Toldy Ferenctől a bujdosó székely leveleit, afőpap pedig az egri Főegyházmegyei Könyv tárra hagytamintegy nyolcezer kötet társaságában. A gyűj temény többmás könyvritkaságot is tartalmazott.

Néhány fontos, a szabadságharc történetével kapcsolatosdokumentum is megtekinthető az egri kiállításon, köztük a„Szathmári békesség…” címet viselő fordítás, melyet abécsi Staatsarchivban őrzött eredeti dokumentumról PulayJános készített Nagyszombatban 1718-ban Czobor Teréziarészére, aki nem volt más, mint a szatmári békét Habsburgrészről aláíró Pálffy János hitvese. Ez a kézirat is aFőegyházmegyei Könyvtár tulajdonában van, Pálffy Jánosés Czobor Terézia ugyanis a könyvtáralapító EszterházyKároly püspök anyai nagyszülei voltak.

A két tárlathoz kétnyelvű (magyar és német) közöskatalógus is társul, melynek különös érdeme, hogy abevezető információk után egy jegyzéket is tartalmaz,mely az alábbi csoportosításban sorolja fel a kiállításokrendezése során felhasznált, részben ki is állított műveket:a törökországi levelek forrásai, a törökországi levelekműfaji mintái és környezete, Mikes fordítá sai nak forrásai,művek a rodostói könyvtárból, Mikes-kéziratok és koraikiadások, a Rákóczi-szabadságharc dokumentumai.

A katalógust a kiállítás két rendezője, Knapp Éva ésTüskés Gábor írta, illetőleg állította össze, az ELTEEgyetemi Könyvtár és az Eszterházy Károly Főiskolagondozásában jelent meg.

57

láthatároktóber

MIKUSI BALÁZS

A Rákóczi-induló

Voltaképpen mi köze van a Rákóczi-indulónakRákóczihoz? Miért jelent meg Liszt első Rákóczi-fel-dolgozása Erkel Ferenc lejegyzésében? És hogyan kerültBerlioz világhíres Rákóczi-indulójának eredeti kézirataéppen az Országos Széchényi Könyvtárba? A gyönyörűkorabeli kéziratok és kottanyomtatványok megtekintéseközben mindezekre a kérdésekre is választ kaphat, akimeglátogatja a nemzeti könyvtár Zeneműtáránakolvasótermében látható kamarakiállítást.

A Rákóczi-induló történetével kapcsolatos dokumen-tumok bemutatását a dátumok véletlen egybeesésemotiválta, hiszen az idén egyszerre emlékezünk aRákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke 300.,illetve Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára.A Zeneműtár gazdag gyűjteményéből válogató kiállításennek megfelelően különös figyelmet szentel az indulóttöbb alkalommal is feldolgozó Liszt személyének: a hattémakör közül a harmadik és a negyedik kifejezetten azeneszerző és az induló kapcsolatával foglalkozik, mígaz első kettő a Rákóczi-induló kialakulását és népszerűvéválását, az utolsó kettő pedig a Liszt műveivelpárhuzamosan más komponisták által készített Rákóczi-feldolgozásokat mutatja be.

Az induló születése

A ma Rákóczi-indulóként ismert dallam az ún. Rákóczi-nótából származik. Utóbbi története legalább a XVII.század közepéig nyúlik vissza: a Vietórisz-kéziratban, aKájoni kódexben és Náray György Lyra Coelestis címűgyűjteményében (1695) egyaránt felbukkannak a később„Hej, Rákóczi, Bercsényi” szöveggel ismertté vált „nóta”változatai. A dallam használatban maradt egészen a XIX.század kezdetéig, amikor immár szövegtelen, cikornyásdíszítésekkel elhalmozott, formai szempontból pedig kételtérő karakterű szakaszt egymás mellé állító hangszeresváltozatai is népszerűvé váltak – ezek legsikerültebbikétismerjük ma Rákóczi-indulóként.

A Rákóczi-nóta nyomán írt induló szerzője nemazonosítható teljes bizonyossággal, de a legvalószínűbbfeltevés szerint Nikolaus Scholl, a 32. számú császári éskirályi gyalogezred Esterházy-szolgálatban álló kar -mestere alakíthatta ki a dallam ma ismert formáját aneves prímás, Bihari János előadásától ihletve. Az errevonatkozó adatok többsége az 1860-as évek elején

kirobbant sajtópolémia során került felszínre, amelyet az1860 augusztusában megindult Zenészeti Lapok hasáb-jain követhetünk a legrészletesebben. A sajtóban folyta-tott vita visszatekintve ugyanakkor valamelyest oka -fogyottnak tűnik, hiszen az induló két legkorábbi zon-goraváltozata, amelyek az 1820-as években Bécsbenjelentek meg, egyaránt Schollt nevezi meg szerzőként.Ez a tudás azonban hamarosan feledésbe merült, s anegyvenes évek kiadványaiban – így például FranzJüllig Ungarische National Melodien gyűjteményében –már csupán mint „Rákóczy-induló” tűnik fel a mű akomponista nevének említése nélkül.

Erkel Ferenc

Erkel, aki az 1830-as években Magyarország egyiklegkiválóbb zongoraművészeként vált ismertté, kü -lönösen sokat tett a Rákóczi-dallamok népszerű -sítéséért. Mint a Honművész folyóirat beszámol róla,1838. november 30-án a pesti Magyar SzínházbanErkel úr, hangászkarmester, saját szerzeményébőlphantásiát és változatokat játszott zongorán, orchest -rum kísérettel, Rákóczynak erdélyies nótájára. Néhányhónappal később, 1839. március 31-én pedig Erkel –egy Joseph Menter müncheni gordonka művésszelközös hangversenyén – a Phantasia klavirra az erdélyiRákóczi-dal themajára című művet tűzte műsorra.

Míg a fenti kompozíciókat csak címről ismerjük, aRákóczi-induló egy későbbi, Erkel-féle feldolgozása1840 januárjában már nyomtatásban is megjelentEmlékül Liszt Ferenczre felirattal. Liszt ugyanis (amintarra még visszatérünk) a pesti Nemzeti Színházbanjanuár 4-én tartott hangversenyén kirobbanó sikertaratott az induló előadásával, s Erkel ennek azélménynek a hatását próbálta megragadni a maga vál-tozatában, amely alig néhány héttel Liszt koncertje utánkerült a boltokba. Mint a Honművész folyóirat recen-zense fogalmazott, az alkalmazó törekvése [az indulót]oly modorban, miként Liszt úr játszá, minélközelítőbbleg közölni ’s mint tapasztaltuk, Liszt úrnakegy-két sajátságait leróva, mellyeket Erkel úr hihetőlegkészakarva nem utánzott, nagyobb részint sikerülve isközli. Az Erkellel jó barátságban álló Wagner Józsefáltal kiadott feldolgozás több kiadást is megért, és akevésbé képzett billentyűs játékosok kedvéértegyszerűsített formában is megjelent Rákóczy indulójakönnyű módszerben zongorára címmel – nemegyértelmű azonban, hogy a könnyített változatot vajonmaga a zeneszerző készítette-e, vagy a kiadó mást kértmeg a többnyire rutinszerű átalakítások elvégzésére.

58


Liszt Ferenc első feldolgozásai

Amikor Liszt 1839 decemberében – több mint másfélévtizedes távollét után – ismét Magyarországra érkezett,rendkívüli fogadtatásban részesült. Az ünnepségek fény-pontja a már említett, 1840. január 4-i hangverseny volt,amelynek végén Festetics Leó gróf vezetésével hatmagyar főúr drágakövekkel kirakott díszkardot vitt a szín-padra (a pengébe vésett felirat szerint) A’ nagy művésznek,Liszt Ferencznek, művészi érdeme’ és buzgó hazafisága’méltatásául. A zeneszerző számára bizonyára meghatóemlék maradt ez a jelenet, egy későbbi, 1847-ben a bécsiHaslinger kiadónál megjelent Rákóczi-feldolgozásátugyanis a kardot átadó hat arisztokratának ajánlotta.

A Rákóczi-induló a nevezetes pesti hangversenyenmegszólalt változatát Liszt ugyancsak Haslingernél ter-vezte megjelentetni már 1840 januárjában, a bécsi cen-zúra azonban közbelépett. Alighanem ennek isköszönhető a Liszt-féle előadást „modellező” változatokgyors megjelenése: Erkel imént említett Emlékül LisztFerenczre feldolgozása, illetve Georges Micheuz RákoczyMarsch változata (a címlap szerint: ahogyan azt magaLiszt úr a koncertjein játszotta) egyaránt a betiltott Liszt-eredeti „pótlására” vállalkozott. A mai érdeklődő számáraazonban már az annak idején kiadatlanul maradt forma ishozzáférhető, ugyanis az minden valószínűség szerint akiállításunkban látható Rakozy Marsch feliratú szerzőikéziratban fennmaradt (datálatlan) változattal azonos.

Liszt Ferenc későbbi feldolgozásai

Négy évvel a Haslinger-féle kiadás után, 1851-benLiszt újabb változatban adta közre a Rákóczi-indulót alipcsei Kistner kiadónál: ez a Marche de Rakoczy igazi„népszerű kiadás”, amely a zongorázó nagyközönségigényeit és technikai lehetőségeit igyekezett szem előtttartani. Alig két évvel később pedig a berliniSchlesinger kiadónál jelent meg újabb Liszt-féle feldol-gozás a Rákóczi-indulóból, amely a Magyar rapszódiáksorozat tizenötödik darabjaként vált közismertté.Az eddigi, kivétel nélkül zongorára szánt változatoknyomán a zeneszerző a hatvanas évek közepén végülzenekarra is átdolgozta az indulót. E minden szempont-ból teljesen új forma bemutatóját maga Liszt vezényeltePesten 1865. augusztus 17-én, szűk két héttel későbbtartott szólóhangversenye után pedig éppen az új fel-dolgozás zongoraátirata kapcsán írta a Zenészeti Lapok,hogy ami ez induló eljátszását követé, az nem volt többétaps, az egy nemzet egekig ható megdicsőítése volt,melylyel nagy fiát a legelső kiválasztottak dicsőtrónusára emelte. A nagy siker ellenére a zeneszerzőcsak évekkel később, 1871-ben jelentette meg azenekari változatot a lipcsei Schuberth kiadónál, a halo-gatással bizonyára a Berlioz-féle (a következő pontbanbemutatandó) zenekari feldolgozással való nyílt rivali -zálást próbálván elkerülni. Amint egy a kiadás évébenírott levelében megfogalmazta: Amíg Berlioz – aki amaga »Rákoczy«-ját a »Faust elkárhozásá«-ban nekemajánlotta – életben volt, (...) nem akartam előrukkolniaz én zenekari változatommal.

Hector Berlioz

Berlioz 1846 elején Pestre látogatott, hogy február 15-én és 20-án két zenekari hangversenyen ismertesse mega magyar közönséget műveivel. Amint az hasonlóvendégszereplésekkor szokásos volt, a zeneszerző egynépszerű nemzeti dallam feldolgozásával is megpróbálta helyi publikum kedvében járni – így született meg aRákóczi-induló máig legismertebb változata.

Emlékirataiban Berlioz részletesen beszámol róla,milyen izgalmat keltett Pesten a készülő Rákóczi-fel-dolgozásnak már csak a híre is. Petrichevich HorváthLázár, a Honderű folyóirat szerkesztője például még azenekari szólamokat sokszorosító másolót is felkereste,hogy mennél előbb megismerhesse az új kompozíciót.Látogatása után pedig mindjárt Berliozhoz szaladt, saggódva faggatta a zeneszerzőt, a téma halk bevezetésevajon nem fog-e csalódást jelenteni a közönség

59

láthatároktóber

Erkel Ferenc: Emlékül Liszt Ferenczre, Rákóczy indulója (Pest: Wagner, 1840, OSZK)

számára, amely a Rákóczi-induló erőtől duzzadó,diadalmas előadásaihoz szokott. A hangverseny azon-ban Berlioz döntését igazolta, hiszen (mint memoár-jaiban olvashatjuk) e váratlan bevezetésre a közönségnéma maradt, de mikor egy hosszú crescendóbanfúgaszerűen megszólaltak a téma töredékei, a nagydobtompa, távoli ágyúdörgéshez hasonló ütéseitől megsza-kítva, a teremben leír hatatlan moraj kezdett for-rongani, s abban apillanatban, mikor afelszabadult zenekar,mint valami vad kézi-tusában, neki eresz -tette oly soká vissza -tartott fortissimóját,hallatlan ordítozás,lábdobogás rázta mega termet. (…) Bölcsentettem, hogy a Rá -kóczi-indulót a hang-verseny végére állítot-tam, mert bármi kö -vetkezett volna utána,elveszett volna.

Alighanem a nagysikernek köszönhetőaz is, hogy BerliozRákóczi-indulójánakeredeti kézirata végülis Pesten maradt: azeneszerző mindenbizonnyal további elő -adások remé nyébenadta azt a NemzetiSzínház zenekarát ve -zető Erkel Ferencnek.A kéziratos partitúra így végül is Erkel hagyatékábólkerült az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményébe1904-ben.

Az 1860-as évek

Berlioz feldolgozásának sikere nyomán a Rákóczi-induló népszerűsége tovább nőtt szerte az országban –az 1848–49-es szabadságharc bukása azonban egycsapásra véget vetett a nyilvános előadások sorozatá-nak, hiszen a forradalmi dallam bármilyen formábanvaló felidézése immár politikailag veszedelmessé vált.A szi gorú tilalom csak az ötvenes évek végén, aMonarchia csapatainak Itáliában elszenvedett soro -

zatos vereségei nyomán vesztette erejét: az 1853-banalapított Filhar móniai Társaság zenekara először 1859novembe rében tűzte műsorra az indulót (egyelőre ta -pintatosan mint Berlioz Pesti emlékét tüntetve fel azt aplakátokon).

A hegedűs Reményi Ede, aki maga is emigrációbakényszerült a világosi fegyverletétel után, 1860januárjában amnesztiával tért vissza Magyarországra,

és első pesti hang -versenyén a Rákóczi-indulót is előadta.Saját feldolgozását,amely néhány hónap -pal később nyom ta tás -ban is megjelent, Mo -sonyi Mihály éles sza -vakkal bírálta meg aZenészeti La pokban,hang súlyozva, hogy azinduló köz ismert dal -lamához a zeneszer -zőnek a legnagyobbalázattal kellett volnakö ze lítenie: A Rá kóczy-Induló épen az a ma -gyarnak, a mi Ho mérIliádja a gö rögnek, aTalmud a zsidó nem -zetnek, a Bi blia a ke resz -ténységnek, s a Korán atörököknek. Nemzetiszent ereklyénk eznekünk, melyhez mese -szerű történeti emlékekcsatolnak, s melynek ere-detét sötét homály titka

fedi. (…) Oly páratlan zene darabunk az, mely nek sem dal-lamán, sem összhangzati kíséretén, avagy épen külalakján, nem szükség valamit változtatni; mert az elsőmérettől [azaz ütemtől] kezdve az utolsóig, egyformánmerész s méltóságos kifejezéssel bír, s a legszikrázóbbtüzet egyesíti a zenei nagyszerűség eszmény képével.Olyan az mint a szentírás, melynek szövege csak addigszent s valódi, míg meg nincs hamisítva. (…) Reményiúr, fent nevezett átiratával élet-eret sértő nehéz sebetvágott eme nemzeti szentélyünk oltárfáján, mert aVelencei farsang módjára, ugronc-polcot csinált abból,hogy rajta művészi halál ugrásokat mutogathasson abámuló közönségnek.

A politikai légkör enyhülésével az 1860-as évekbenmár egyre-másra jelentek meg a Rákóczi-induló továb-

60


Hector Berlioz: Rakoczy Marche Hongroise – zenekarra (szerzői kézirat, 1846, OSZK)

bi feldolgozásai. Bizonyára az ekkor országszerte ismétmegélénkülő érdeklődésnek köszönhető, hogy népzene -kutatóink utóbb oly gyakran gyűjthették fel a Rákóczi-indulót egy különlegesen ünnepi – a lakodalmat lezáró– funkcióban.

A Rákóczi-induló szövegei

A Zeneműtár folyosójának fali vitrinjeiben bemutatottdokumentumokat az olvasóteremben két állóvitrin iskiegészíti, az induló későbbi befogadástörténeténekegy különleges aspektusába engedve bepillantást.A Rákóczi-nótából való kialakulásakor addigi szö -vegét értelem szerűen elveszítő hangszeres induló -dallamra a XIX. század közepétől fogva ugyanisgyakran „húztak rá” új textusokat, amelyek szépenpéldázzák a politikai helyzet mindenkori változásait is.Engeszer Mátyás az 1860-as évek elején megjelent fér-fikara például Szerdahelyi József korábbi szövegéthasználja fel, mely az indulójelleg helyett az ideálishazaszeretetet hangsúlyozza (Üdv, hazánkon égi fény, /

Nemzet őre, tiszta lény), s hasonlóan himnikuskarakterű Huber Károly az 1880-as évek közepénkiadott kórusának szövege is: Szent szabadság, áldvalégy! / Ez szíveink hű szava rég. A XX. század elsőéveiben azonban a militáris hangulat válik uralkodóvá.Hackl Lajos férfikarának Fáy Elek költötte szövegemár kifejezetten harcra biztat (Rajta magyar, jön azellenség / Védd a hazát, örök igazát), míg JámborSimon kiadása egyszerűen Petőfi közismert soraitilleszti a dallam alá: Trombita harsog, dob pereg, / Késza csatára a sereg. A talán máig legismertebb – WekerleLászló tollából származó – szövegből pedig nem nehézkihallani a Trianon utáni esztendők revizionistaelszántságát: Magyarok Istene, rontsd a labanc hadát! /Közeleg az óra, csatariadóra, / Hogy a magyar akara-ta, csatavasa, viadala / mentse meg a szomorú hazát! /Magyarok, hej! Vavrinecz Béla az ötvenes évekbenszületett kórusművének Vargha Károly írta szövegébenugyanakkor a hasonlóan harcias tartalom (Riad a kürtszava, dobban az ifjú szív) immár félreért hetetlen moz-galmista felhangokat nyer, amikor újra meg újra avörös ég és a lobogó tábortűz kerül szóba.

61

láthatároktóber

A Zeneműtár az Országos Széchényi Könyvtár (1827 Budapest, Budavári Palota F épület) VI. emeletén található. A 2011. június 14-énmegnyílt A Rákóczi-induló című kamarakiállítás 2011. december 22-ig látogatható. Nyitva tartása az olvasóteremével azonos: keddtől pén-tekig 10 és 18 óra között, szombaton 10 és 15 óra között.

Liszt Ferenc: Rakozy Marsch – zongorára (szerzői kézirat, 1840, OSZK)

Ignácz Rózsa írt egy regényt Mikes Kelemenről(Hazájából kirekesztve), amiben az író édesanyjának,Torma Évának szájába adja Kelemen hűségének egyiklegfontosabb lélektani mozzanatát: „Hogy is mondottavolt? Hogy neki nincsen apja, kire feltekintsen, akitkövethessen vagy bár utánozzon? (…) Apjának kívánta[a fejedelmet], vágyta, hogy képzelte?” Az író édesap-ja, Mikes Pál még fia születése előtt elhunyt, ésKelemen tizenhat évesen került Rákóczi szolgálatába.Így hát „vak hűségét”, ahogyan később fogalmazott, akamaszkorban (!) választott, rendkívüli tekintélyű apairánti erős érzelmei táplálhatták, illetve fokozhatta az akörülmény is, hogy vonzalma kevés kivételtől eltekint-ve nem lelt igazi viszonzásra: a zárkózott fejedelemnemigen engedte magához emberi közelségbe. Ennekegyik legszebb kivételéről olvashatunk a 121. levélben,amiben Mikes beszámol arról, hogy egy számadás kap-csán konfliktusba került Rákóczival, és harmadnapraúgy borult le előtte, mint bűnbánó fiú az atyja előttbocsánatért. S hogy ez a kötődés inkább érzelmi, mint-sem hazafias természetű volt, egyrészt kiolvasható aTörökországi levelekből, másrészt jól megvilágítjákSzerb Antal szavai: „Nem volt vakmerő, kurucos láza-dó Mikes, és nem is volt az a dacos, kesernyés bujdosó,akinek a XIX. század függetlenségi pátosza beállította.Hűséges szolgája volt fejedelmének, de a Rákóczi-fel-kelés eszmei tartalma nem foglalkoztatta.”

Az utóbbi időben több pszichológiai kutatás is folyt ahét év alatti gyerekek képzelt barátai kapcsán, akikérzelmi támogatást nyújtanak, és erősítik az önbizalmat.A gyerekeket képzelt barátaik általában az erőszak keze-lésében segítik, vagy pótolják őket valódi barátok híján.Létük, működésük utal kitalálójuk fantáziájának élénk-ségére és érzelmi megértésének fokára. A Törökországilevelek címzettje, P. E. grófné ugyanilyen képzelt barát-ja az írónak, függetlenül a kor irodalmi divatjától.Hiszen Mikes Kelemen többszörös elszigeteltségbenvolt kénytelen leélni az életét: kirekesztve hazájából ésigaz barátok, illetve társ nélkül (csak bajtársak jutottakneki), és egy kissé talán ősmagától is, hiszen Ignácz

Rózsa is megfigyelte, hogy „még levél formájú naplójá-nak sem vall egészen őszintén saját érzelmeiről”.

„…eseménytelenül ott élni Rodostóban, mindenemberi akaráson kívül, közvetlenül Isten kezében (…)– mind egy érzést vált ki az érezni tudóból, az Istenakaratában való megnyugvást” – írta Szerb Antal.Mikes alapvető indulatmentessége, erős hite ugyankönnyíthette belenyugvását sorsába, de mintha Isten-bizalma önmagában elégtelen lett volna: a lélek kényesegyensúlyához kellett még egy választott apa és egyképzelt barát. Isten, apa, barát – Mikes világában csupaemberi érintkezést nélkülöző, egyoldalúnak tetsző kap-csolat. Innen nézve nem meglepő Kőszeghy Zsu -zsánnával való kudarca, és erősen feltételezhető, hogyleveleinek, ahogyan más írásainak sem, életében nemvolt közönsége – még a bajtársai sem. Hogyan lehetígy leélni egy életet, összeomlás nélkül?

Kérdés, hogy a hallgatók, olvasók teljes hiányamiként ösztönözhet valakit évtizedeken át tartó levél-írásra és tizenkét munka lefordítására. Mikes ebben is afejedelem példáját követte, vagy a száműzetésben ígypróbált értelmet, mi több, tartást és ritmust adni egy-hangú mindennapjainak, edzve a lélek erőnlétét?Az idén megjelent hiánypótló breviárium – Vagyok, akivoltam és leszek, aki vagyok. Mikes Kelemen füves-könyve – jól megválasztott címe a kinyilatkoztatássalvaló játékon túl időtálló jellem- és lélekszilárdságotsugall, és a mikesi aforizmákat, idézeteket olvasva egyszintén változatlan írói világ terebélyesedését lehet nyo-mon követni. A válogatás módosítani kívánja aMikesről kialakult képet, miszerint csupán egykönyvesíró lett volna. Így bepillantást lehet nyerni többek közöttXVII–XVIII. századi erkölcsnevelő, illetve egyházi tár-gyú munkákba és egy rokokó elbeszélés-gyűjteménybeis. A szemelvények tematikus csoportokba rendeződ-nek, megidézve „a felvilágosodás racionális gondolko-dóját, aki kritikusan foglalkozott a vallás, az emberi jel-lem és a társadalom kérdéseivel, s újszerű módonfigyelte és ábrázolta a természet jelenségeit (…), anevelőt és a moralistát, aki korán felismerte az egyesember és rajta keresztül az egész nemzet művelésénekfontosságát” – áll a kötet utószavában, amit a szerkesz-tő Tüskés Gábor írt, kinek egyik érdekes megállapítása,hogy a XVIII. században Mikes és Faludi Ferenc terem-tette meg a népnyelvvel keresztezett, világiba hajló,magyar elbeszélő prózát – egymástól függetlenül.

Hozzáteszem: jócskán más égtájak alatt!Bíró Gergely

62

könyvszemle magyar napló

Atyja előtt bocsánatért

Vagyok, aki voltamés leszek, aki vagyok.Mikes Kelemenfüveskönyve, Tüskés Gábor szerk.,Lazi, Szeged, 2011.

II. Rákóczi Ferenc fejedelem és az általa vezetettszabadságharc emlékére – történelmi jelentőségéhezméltón – már számos ünnepi kiadvány készült (jelenkötet hasonló például a Lukinich Imre szerkesztésébenmegjelent Rákóczi-emlékkönyvhöz, amelyet halálánakkétszázadik évfordulójára adtak ki). A Rákóczi-szabad-ságharc emlékezetének leg -újabb emlékalbuma az Ég -haj lat Kiadó gondozá sábanlátott napvilágot, a szatmáribékekötés 300. évfordulójaalkalmából.

A remek kiállítású könyvpárnázott selyemkötése kü -lönösen egyedivé teszi a végigkétnyelvű (magyar–angol)kiadványt, amely nem első -sorban a magyar olvasókszámára készült. Talán az isjelzésértékű, hogy a bevezető,ajánló sorok szerzője MartonyiJános külügy miniszter, aki előszavában Rákóczikiválóságának s történelmi szerepének hangsúlyozásamellett a fejedelem külpolitikai törekvéseire is rámutat,megemlíti azokat az országokat, amelyektől Rákócziszövetséget és támo gatást remélt: mindenekelőtt a francia–bajor szövetségtől várt eredményeket, később pedig a fran-cia és orosz udvar közötti katonai szövetség létre-hozásában bízott, végül pedig az Oszmán Birodalom segít-ségét kérte tervei megvalósításához.

A kötet tanulmányát, a szabadságharc rövid történetiáttekintését R. Várkonyi Ágnes történész, a Rákóczi-monográfia társszerzője írta; ezt követően a könyv végéiga szabadságküzdelemhez köthető rajzok, grafikák, met-szetek és festmények szerepelnek, mintegy 200 oldalterjedelemben. A bevezető tanulmány és a képekgyűjteménye a szétválasztás ellenére szerves egységetképez, hiszen az egyes alkotásokat a tanulmány szövegealapján válogatta Basics Beatrix művészettörténész,néhány bekezdésben minden mondathoz egy-egyműalkotást választva. A tanulmány olvasása nélkül aképek elrendezése átgondolatlannak tűnne, így min-

denképpen érdemes a szöveggel együtt szemlélni az arrafelfűzött képcsoportot.

R. Várkonyi Ágnes történeti összefoglalása tartalmazzaa Rákóczi-szabadságharc előzményeit (a családi ha -gyományokból fakadó szerepvállalástól kezdve az országkorabeli viszonyainak áttekintésén át a XVII. századtörökellenes harcainak bemutatásáig), valamint azokat akulcsmozzanatokat, amelyek a szabadságharc viszonyla-gos, gyors sikereihez, a katonai egyensúly tartós fenn -tartásához és végül a küzdelem lezárásához vezettek.A tanulmányban a szerző többször utal arra, hogy Rákóczi„több keresztény királyok, fejedelmek directiója alatt lévőországoknak példájára, …más szomszéd keresztény, jólregulált országok” (27) mintájára próbálta megszervezniaz országot, s szabadságharcát azért indította, mert az

Ausztriai Ház fegyveresenmeghódított területnek tekin-tette a Magyar Királyságot, ésa Habsburgok militáris abszo-lutista érdekérvényesítésekiélezte a társadalmi ellen-téteket. Rákóczi elképze lé -sének a spanyol örökösödésiháború lezárásáig, azaz a szat-mári béke utáni néhány évbenis egyik alapvetése volt, hogyuniverzális békében szentesít-sék az ország függetlenségét,amely Európán belül európaiértékrendet képvisel: „A zász -

lók felirata Cum Deo pro Patria et Libertate! Európábanközérthető jelszó. Összekapcsolta a kereszténység, azantikvitás és az új európai kultúra három értékét, aztfejezte ki, hogy a Királyi Magyarország […] lakói akeresztény Európában országuk önrendelkezésébenkifejeződő szabadságot kívánnak.” (25)

Egy hosszabb fejezet szól a hatalmi egyensúlyirányelvéből kiinduló politikai törekvések bemutatásáról.Az egykori magyar elit meglátta a lehetőséget a törökkiűzése után kialakult s jelentősen módosult erőviszonyokbefolyásolására, ugyanis az angol politika alapelvét, ahatalmi egyensúly megtartását nem látták biztosíthatónak:„Még ki sem tört a spanyol örökösödési háború, ésRákóczi már úgy gondolkozott, hogy a háború kimenetelefelborítja a hatalmi egyensúlyt” (37), amelyet Rákóczi aszomszédos országokkal kötendő szövetséggel, egyközép-európai konföderációval vélt volna tarthatónak.„A […] szövetség terve az európai hatalmi egyensúly gon-dolatrendszerében annyit jelentett, hogy ez a szövetségmegteremti a térség békéjét”. (39) A tanulmány idéziRákóczit: „azon fáradozunk, hogy hazánk szabadságának

63

könyvszemleoktóber

„Virágozzék emlékezete…”

II. Rákóczi Ferenc,1711–2011, R. Várkonyi Ágnes (bev. tanulmányt írta) – Basics Beatrix (képeket válogatta), Éghajlat Könyvkiadó,2011.

Beszédes Kálmán: Rodosto, Rákóczi palotájától nézve

visszaszerzésével nemcsak a nemzetnek, de az egyetemesEurópának és az egész kereszténységnek szolgálhassunk”.(39) A tervek sajnos nem valósulhattak meg, pedig afejedelem elképzelései nem voltak egészen elszigeteltek.

R. Várkonyi Ágnes tanulmányának végén kitér abujdosásban töltött időszak ismertetésére, továbbávázlatosan bemutatja, hogy Rákóczi emlékezete miként éltovább az irodalomban, a történetírásban és a zenében.

A tanulmányt követő képgyűjtemény összeállítójakorábban jelentetett már meg összefoglalást a Rákóczi-ikonográfiáról és a szabadságharc eseményeinek ábrá-zolásáról; igazán sajnálatos, hogy ebben a kötetben nemtérhetett ki az alkotások átfogó, de legalább vázlatosművészettörténeti elemzésére. A képaláírások a bevezetőtanulmány szavait veszik át – olykor sajtóhibával terheltenis –, s ezek pusztán a leglényegesebb adatokkal – a műhordozóján kívül a szerzőre és címre korlátozott tudni-valókkal – egészültek ki.

A képek között túlsúlyban vannak – a portrékhoz és azesemények ábrázolásaihoz képest – a szabadságharchelyszíneit megjelenítő rajzok és metszetek (több kitűnőalkotás szerepel például Justus van den Nypoort XVII.századi városrajzaiból, de megkapóan szép KimnachLászló Szécsény látképét megjelenítő tusrajza, valamintCserna Károly munkái Zsibóról és Nagybányáról is).Az illusztrációk másik nagyobb csoportját portrékalkotják, amelyek között a legfontosabb Rákóczi-ábrá-zolások mellett a családtagokról, az egykori uralkodókrólés a szabadságharc egyes résztvevőiről készült alkotások ismegtalálhatóak. Szerényebb mennyiségben jelennek mega korabeli nyomtatványok és kéziratok, összességébenazonban egészen lenyűgöző a tárlat, amelyet a könyvlapjain megtekinthetünk.

A gyűjtemény legérdekesebb pontjai azok, amelyeknéla szerkesztő Basics Beatrix a képek választásakor kisséfüggetleníti magát a tanulmány szövegétől; ezzel ugyanishozzásegít bizonyos művészettörténeti összefüggésekmeglátásához. Kitűnő példát nyújtanak erre Jean Mariette,Antoine Trouvain és Joseph Friedrich Leopold II. RákócziFerencről készült alkotásai (140–142), amelyek segít-ségével jól láthatóvá válnak egyes megformáltságbeliazonosságok; Rákóczi ábrázolásait ugyanis – a korszokásainak megfelelően – bizonyos esetekben átvettékegymástól a művészek, többször előfordul, hogy azonosmintára vezethetőek vissza a művek.

Bízvást remélhetjük, hogy az igazán szép megjelenésűkötet – méltó emléket állítva a vezérlő fejedelemnek –segít a tanulmányban is idézett Teleki Mihály óhaját betel-jesítni: „Virágozzék… emlékezete… még az idegennemzetek előtt is”.

Réger Ádám

A Magyar–Török Baráti Társaság és a Rodostói MagyarBaráti Társaság kiadványaként 2010-ben igen érdekeskötet jelent meg magyar és török nyelven, amelynekszerzői Hermann Róbert, Joó András, MészárosKálmán és Seres István. A könyv azt kívánja szolgálni,hogy ne csak a magyar érdeklődők, hanem török bará-taink is megismerhessék mindazon magyaroknak azéletét, akiket sorsuk Törökországba vetett.

A magyar–török kapcsolatok kétarcúak: őseink többmint három évszázadon át véres háborúkat vívtak egymás-sal. Mindez azonban a XVIII. században megváltozott, s atörökök az elmúlt háromszáz évben számos alkalommalnyújtottak segítséget népünk szabadságküzdelmeihez, sőtsokaknak nyújtottak menedéket azok közül, akiknekMagyarországról menekülniük kellett.

Rodostó, amely ma dinamikusan fejlődő város atrákiai partvidéken, szinte magyar helynévvé vált.Hazánkban sokan meglepődnek, ha meghallják, hogyezt a szép kikötővárost törökül Tekirdağnak hívják snem Rodostónak, hosszú ó-val. II. Rákóczi Ferencnekés Mikes Kelemennek köszönhetően alig akad olyanérettségizett magyar, aki ne lenne tisztába azzal, hogy amagyarság e két kiemelkedő történelmi alakjaRodostóban lelt menedéket, így a törökök a magyarságszámára nem csupán sebeket okoztak, hanem többszörsegítői is voltak. Két nép kapcsolata a történelem sorántöbbször is megváltozhat: az ellenfelek nem örökreellenfelek, és a barátok is csupán ritkán barátok örökké.

Nagyon nehéz abban állást foglalni, hogy kik voltak azelső olyan magyarok, akik török földre menekültek.A magyar történelem ugyanis a XVI. század első har-madától szorosan összefonódik az oszmánokéval, s aztkövetően, hogy hatalma és országrésze megvédéseérdekében Szapolyai István 1528-ban segítségért fordult atörök szultánhoz, a magyar politikai életben a XVII.század végéig fennmaradt a török orientáció. Azok, akikKelet-Magyarországon vagy Erdélyben kényszerűen vagymaguk választotta módon ezt az utat követték, gyakrankerültek olyan helyzetbe, hogy a törökök által ellenőrzöttországrészbe vagy akár Isztambulba kellett menekülniük.Thököly Imre és követői a legismertebbek, akik, miután

64


Kétarcú magyar–török

történelem

Hermann Róbert –JoóAndrás –Mészáros Kálmán–Seres István: Török menedékjogot kapottmagyar emigránsok rövidéletrajzi összefoglalója, Magyar–Török BarátiTársaság, 2010.

ügyük Magyarországon elveszett, nemcsak Török -országba menekültek, hanem részt vállaltak az oszmánbirodalom harcaiban is. Több százan voltak azok, akikThököly követőiként eljutottak a birodalom különféleeurópai városaiba, és követték a fejedelmet és feleségét,Zrínyi Ilonát Kis-Ázsiába is: Izmitbe, klasszikus nevénNikomédiába. Itt hunyt el a magyar történelem egyiklegérdekesebb női alakja, Zrínyi Ilona 1703-ban, éppakkor, amikor fia, II. Rákóczi Ferenc kibontotta egy újabbheroikus nemzeti küzdelem zászlaját. Thököly két évvelkésőbb halt meg. A kuruc fejedelem sírja napjainkig fenn-maradt: e szent helyet, ahol a magyarok éltek, a törökutókor emlékhellyé alakította át. Seres István a kötetbenszámba vette mindazokat, akik a fejedelem legszűkebbköréhez tartoztak és elkísérték a száműzetésbe.Érdekfeszítő vállalkozás életútjukat áttekinteni, hiszenminden történelmi korban olyan katonák, diplomaták ésközemberek voltak, akik ugyan vesztett ügyért küzdöttek,de elveik és hitvallásuk mellett példamutatóan kitartottak.

A törökországi Rákóczi-emigrációnak terjedelmesszakirodalma van, ma már nagyon sokat tudunk arról atöbb száz magyarról, akik II. Rákóczi FerencetTörökországba kísérték. Mészáros Kálmán az ő sor-sukat tekinti át és adja közre rövid életrajzukat. Nemvolt könnyű dolga, hiszen emléket kívánt állítani nem-csak Rákóczinak és Mikesnek, hanem számos olyanderék magyarnak, akik a fejedelem hű emberei voltak.

A világosi fegyverletételt követően magyarok ezreikényszerültek arra, hogy a megtorlás elől és/vagy poli-tikai küzdelmük folytatása érdekében az oszmán biro-dalomba meneküljenek. A Bánságból és Dél-Erdélybőlvisszavonuló katonai egységek hősiesen és szervezettenvédték a Havasalföld és Szerbia felé vezető kijáratokat.Akadtak olyanok, akik katonai alakulatban lépték át ahatárt és még többen, akik lovas szekereken szegényen ésreményvesztetten érték el a menekülést jelentő Dunát.Maga Kossuth Lajos is így lépett Havasalföld földjére,majd onnét az ottani török katonák segítségével jutottVidinbe, ahol az oszmán hatóságok a magyar menekültekszámára gyűjtőhelyet jelöltek ki. 1849 végére a vidinierőd és környéke legkevesebb 4.000 magyarnak adottmenedéket. Voltak, akik egy idő után visszatértekMagyarországra, voltak, akik török földről Nyugat-Európába mentek, de legalább 400-500-ra tehető azoknaka magyaroknak a száma, akik az oszmán birodalombanmaradtak. Közöttük a legnagyobb csoportot azok alkot-ták, akik képzett katonatisztként török szolgálatba álltak.Többségük sikeresen boldogult a török világban, többenközülük a krími háború idején a hadsereg főtisztjei közétartoztak. A legnagyobb hírnevet talán Kmetty Györgyszerezte, aki a krími háború idején a kaukázusi front

parancsnokaként szolgált. Hermann Róbert, a 1848–49évi magyar szabadságharc nagynevű kutatójaösszegyűjtötte mindazok nevét, akik az oszmán biro-dalomban éltek és ott katonaként vagy polgáriszemélyként hosszabb-rövidebb időre új életet kezdtek.Közülük Guyon Richárd, Tür István vagy Ihász Dánielneve jól ismert, de a szaktörténészek sok más derék ma -gyar törökországi életútját is jól ismerik. Azokat aneveket, amelyek a kötetben szerepelnek, nyilvánvalóanki lehet egészíteni, hiszen e sorok írója is nagyon sok olyanisztambuli és balkáni törökkel találkozott, aki elmesélte,hogy ősei az 1848–49-es szabadságharc magyar menekült-jei közé tartoztak. Közemberek voltak, akik után nemmaradtak fenn történelmi források, csupán a családihagyomány és az utódokban élő szimpátia a ma gyarságiránt. Kossuth emigrációjának rendkívül nagy szerepe voltszámos török történész – különösen Kemal Karpat pro-fesszor úr szerint – az oszmán birodalom modernizá-ciójában, mert a magyarok nagyon sok újdonságot honosí-tottak meg, s új életformát mutattak fel a törököknek: azisztambuli török elit egy része még ruháikat is utánozta.Szilágyi Dániel, tudós ember lévén, könyvesboltot nyitottIsztambul szívében, és ez a hely nemcsak az emigránsmagyaroknak vált híres találkozóhelyévé, hanem fontosszerepet töltött be a város kulturális életében is.

Magyarországon kevesen tudják, hogy 1944. március19-én Kállay Miklós akkori miniszterelnök a németmegszállás elől a török követ rezidenciájára menekült.Itt tartózkodott egészen november 19-éig, amikor anémetek tankokkal vették körül az épületet, és azzalfenyegetőztek, hogy szétlövik azt. Mivel a kormányfőnem kívánta veszélyeztetni a rezidenciára menekültszemélyeket, megadta magát, és a németek a Rózsa -dombról fogolyként Mauthausenbe szállították. A törö -kök által a magyar kormányfőnek biztosított menedékremek példája a XX. századi magyar–török barátságnak,amelyet a XXI. század elején sem szabad elfelejtenünk.Joó András ennek állít emléket a kötetben, és össze-foglalja Kállay Miklós minisz ter elnök életútját.

Azzal, hogy ez a kötet két nyelven jelent meg,lehetőség nyílik arra, hogy a török kutatók ésérdeklődők részleteiben is megismerjék azoknak amagyaroknak az életútját, akik török földön élték leéletük egy részét. Az eddig még össze nem rendezetttörténelmi emlékek – hiszen nagyon sok töröktudatában van annak a ténynek, hogy ősei más népekmellett magyaroknak is védelmet nyújtottak – ismétkerek képpé állnak össze. A történelem megelevenedikés plasztikusan megjelenik a magyar menekültekküzdelmes életútja és emléke.

Hóvári János

65


Több mint három évtizeddel ezelőtt jelent meg aMagyar Remekírók sorozatban a Magyar gondolkodók17. század című kötet, s most napvilágot látott a folyta-tás is. Az antológia szerkesztője, Tüskés Gábor azt tűzteki célul, hogy a XVIII. századi magyarországi elméletigondolkodás és bölcseleti próza jórészt elfelejtett doku-mentumait ismertté tegye, s rajtuk keresztül a század főeszmei törekvéseit, az egyes tudományterületek főbbképviselőit, nézeteik és szándékaik sokféleségét, akorabeli értekező próza gazdagságát is bemutassa.A kötet számos újdonsággal szolgál nemcsak a széle-sebb közönség, de a szakma számára is; a szemelvé-nyek többsége modern kiadásban eddig hozzáférhetet-len volt, egy részük pedig most jelent meg előszörnyomtatásban, illetve magyar nyelven. A szövegek for-dításában, gondozásában, jegyzetelésében nagyszámúmunkatárs segítette a szerkesztőt, az MTA Irodalom -tudományi Intézete XVIII. Századi Osztályának mun-katársai, valamint az osztály köré e feladat elvégzéséreszerveződött munkaközösség tagjai.

A korábbi kötet ’magyar’ jelzőjének ’magyarorszá-gi’-ra változtatása a címben a XVIII. század meghatá-rozó közösségformájára, a Hungarus-tudatra utal,amely a szent korona valamennyi alattvalóját magábanfoglalja etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül –ennek megfelelően a kötetben nemcsak eredetileg ismagyar nyelven íródott szövegek találhatók, hanemszámos latinból, esetenként németből fordított műrész-letet is tartalmaz. A Bölcsészettudományok I. alcímetviselő gyűjtemény a filozófia, nyelv, irodalom és törté-nelem témakörében íródott elméleti jellegű szövegek-ből válogat, a második kötetben a század erkölcstani,teológiai és valláskritikai, társadalmi, valamint esztéti-kai gondolkodását bemutató szemelvények kapnakmajd helyet. A különböző tudományágak korszakolásá-nak eltérése, az egyes diszciplínák hagyományos kor-szakhatárainak megkérdőjelezése indokolja a címbenszereplő ’XVIII. század’ kifejezés szó szerinti értelme-zését: kevés kivételtől eltekintve 1700 és 1800 közöttkészült és megjelent művek szerepelnek a kötetben.

Az egyes tudományágakat tematikailag, műfajilag,stilisztikailag igen változatos szövegek reprezentálják.

A XVIII. század a magyar tudomány- és eszmetörténetfontos időszaka, a modern értelemben vett tudomá-nyosság megszületésének kora, a tudományágak szét-válásának ideje. Tüskés Gábor utószavában többekközött a múlt iránti érdeklődés felerősödését, a tudo-mány és irodalom társadalmi szerepéről vallott elkép-zelések és a szerzőkkel szembeni elvárások módosulá-sát, a kultúraközvetítés igényének megnövekedését, azegyházi értelmiség laicizálódását, a polihisztort háttér-be szorító szaktudós megjelenését, a kulturális tájéko-zódás irányának megváltozását emeli ki a századfolyamán végbement jelentős változások közül.Mindezek jól megfigyelhetők az antológia tudo -mányágak szerint, azon belül pedig kronologikusanrendezett szemelvényeiben.

A kötet első részében a XVIII. század filozófiai gon-dolkodását illusztráló szövegek kaptak helyet, a bölcse-let általános alapjaitól a megismerés, a logika, az etika,a metafizika, az emberi értelem és lélek kérdésein átneves külföldi filozófusok műveinek kommentárjáig ésfordításáig, iskolai tézisektől és tankönyvektől vitaira-tokon, röpiratokon, pályaműveken keresztül egészkönyvek magyarításáig. Önálló gondolatokat nemigentalálunk bennük, javarészt az elődök, esetenként kortár-sak tanainak összefoglalását vagy fordítását tartalmaz-zák. Kivétel talán a tanóráin bemutatott kísérletei miatt„magyar Faust”-ként is emlegetett Hatvani István, akiaz eredetileg latinul írt Bevezetés a szilárdabb filozófiaalapelveibe című művében a saját megfigyelésein ala-puló filozófiáját kívánta rendszerbe foglalni. Kiemelen -dő Gusztinyi János Üdvösség mannája című teológiaiértekezése, amelyben a szerző Apáczai Csere Jánosután elsőként tesz kísérletet magyar nyelvű filozófiaművelésére, bölcseleti szakkifejezések magyarul valóvisszaadására. Sartori Bernát műve (Magyar nyelvenfilozófia) az első összegző igényű magyar nyelvű filo-zófiai munka Apáczai Magyar enciklopédiája után.Olykor a forma is érdekes: Kónyi János Dodsley-fordí-tása (A bölcsességnek és jó erkölcsnek könyve) ritmusosprózában, Verseghy Ferenc deista szemléletű tankölte-mény-töredéke (Érzékeny gondolatok az emberi nem-zetről) hexameterekben íródott. Az erdélyi szász szár-mazású Michael Hissmann művének jelentősége acíméből – Bevezetés a filozófia minden területéről válo-gatott irodalom ismeretébe – is kiderül: az általa feldol-gozott szakirodalom alapján áttekintést kapunk a filo-zófia különféle területeiről és azok könyvészetéről.Szerepel a kötetben szemelvény a nagyközönség általnem elsősorban filozófusként ismert BessenyeiGyörgytől, Martinovics Ignáctól, Kármán Józseftől (báraz ő szerzősége nem teljesen bizonyos), Pálóczi

66


Eleink bölcsészete Magyarországigondolkodók 18. század:Bölcsészettudományok I.,szerk. Tüskés Gábor(Magyar Remekírók, újfolyam sorozat)Kortárs, Bp., 2010.

Horváth Ádámtól. A magyarországi Kant-vita résztve-vőit Rozgonyi József képviseli.

A kötet második nagy egysége a nyelvvel kapcsola-tos dokumentumokból válogat a szótáraktól, grammati-káktól, helyesírási szabályoktól kezdve a nyelvtörténe-ten, nyelvrokonságon, nyelvhasonlításon, nyelvtanítá-son át a nyelvelméleti és a magyar nyelv szerepét, fon-tosságát hangsúlyozó művekig, amelyek bemutatják amagyar nyelv iránti érdeklődés alakulását, a nyelvújításés nyelvművelés különböző területeit, az anyanyelvnekaz irodalommal, művelődéssel, nemzeti kérdésekkelvaló összefüggéseit. A jól és kevésbé ismert nevek ésművek között olyan érdekességek találhatók itt, mintKalmár György világnyelv-tervezete, Révai Miklósnakegy eddig feldolgozatlan nyelvtani szabályzata,Kempelen Farkas gondolatai az emberi és állati kom-munikációról Az emberi beszéd mechanizmusa című, abeszélőgépének működési mechanizmusát is ismertetőművéből. Olvashatunk érveket a magyar nyelvnek afinnugor vagy éppen a keleti nyelvekkel való rokonsá-ga mellett és ellen, de a Noé bárkájából való eredetelképzelésével is megismerkedhetünk.

A harmadik rész irodalommal kapcsolatos szövege-ket tartalmaz különösen nagy műfaji változatosságban.A XVIII. században az irodalom fogalma jelentős vál-tozáson ment át: a század nagy részében még magábanfoglalt minden leírt dolgot, a tudományok összességét,és csak az 1780-as évektől kezdte a mai értelembenvett autonóm szépirodalmat jelenteni. E századbanindult meg a magyarországi irodalomtudomány főterületeinek és intézményeinek kialakulása is. A sokatemlegetett bio-bibliográfiák (Czvittinger Dávid, BodPéter, Horányi Elek művei) mellett szerepelnek itt sze-melvények kevésbé ismert vagy kéziratban maradt íróilexikonokból, Szörény Sándor, Haner GyörgyJeremiás, Johann Seivert munkáiból. A magyar iroda-lom történetét tárgyaló írások (Simonchich Ince,Wallaszky Pál, Belnay György Alajos) a historia litte-raria szellemében többnyire a magyarországi művelő-dés képét rajzolják meg: a szerzők és munkásságukismertetése mellett helyet kap bennük a könyvtár-,nyomdászat- és iskolatörténet is. Rotarides Mihály iro-dalomtörténetében „lényegében máig ható érvénnyelhatározta meg az irodalomtudomány mibenlétét, az iro-dalomtörténész feladatait, munkájának hibáit és nehéz-ségeit” (idézet Tüskés Gábor utószavából). Több rész-let témája a versírás (Révai Miklós, Földi János), a for-dítás mestersége (Kazinczy Ferenc, Batsányi János,Péczeli József). Különlegesség Reviczky Károly ImreHáfíz-fordítása, a középkori perzsa szerző verseineklatin időmértékes formába való átültetése és bőséges

kommentálása, vagy Kovásznai Tóth Sándornak aGyöngyösi István Porábúl megéledett Főnixéhez írtmintegy hétszáz oldalnyi, enciklopédikus igényű, kéz-iratos jegyzetanyagából vett részlet. A század irodalmiéletének sokszínűségét tükrözi Révai Miklós népdal-gyűjtésre buzdító felhívása vagy Kazinczy Ferenc elő-beszéde a Kassai Múzeum című folyóirathoz.

Az antológia negyedik részében kaptak helyet a tör-ténelemmel, történetírással kapcsolatos szövegek.A XVIII. század a történettudományban is alapvetőváltozások ideje: megindult a rendszeres forrásgyűj-tés, új alapokra helyeződött a forráskiadás, megjelenta kritikai szemléletű történetírás igénye, létrejöttek azönálló segédtudományok. Mindebben fontos szerepetjátszottak a jezsuita történetírók, akik közül HevenesiGábor, Timon Sámuel, Pray György, Katona Istvánírásai olvashatók a kötetben. Több történelmi témájúszemelvény is szerepel Bél Mátyás tollából, részintnagy tervével, Magyarország földrajzi-történelmileírásával, részint forráskiadásokkal kapcsolatosan.Fontos esemény volt a korabeli történettudománybanAnonymus Gesta Hungarorumának felfedezése, majdkiadása a Scriptores Rerum Hungaricarum című törté-neti forrásgyűjteményben; ehhez írt előszavában BélMátyás részletesen ír a névtelen jegyzőről, akinekműve előbb Lethenyei János, majd Mándy István for-dításában magyarul is megjelent a XVIII. századvégén – részleteket olvashatunk a kötetben e kiadásokelőszavaiból. Egymás után szerepel Decsy Sámuelneka magyar szent korona eredetével kapcsolatos kételye-it megfogalmazó írása és annak „megrostálása”Katona István által. A forrás kritikán alapuló történet-írás mellett a nagyközönségnek szánt olvasmányosforma is megjelenik a kötetben Gvadányi JózsefA világnak közönséges históriája című könyvsorozatá-ból vett részletek révén.

Tüskés Gábor gondos utószava segít eligazodni a18. század eszméinek, az egyes tudományágak jelleg-zetességeinek folyamatosan változó világában, meg-könnyítve ezáltal a kötetben szereplő szövegek megér-tését; egyúttal felhívja a figyelmet a belőlük szerezhe-tő új ismeretekre, levonható új következtetésekre.A sorozat hagyományainak megfelelően a szövegekután, a kötet végén található vaskos jegyzetapparátusnéhány tévedéstől, elírástól eltekintve szintén hatal-mas segítség nemcsak a XVIII. századi tudományos-sággal most ismerkedők, hanem az azt kutatók számá-ra is. Az olvasó a kötetet lapozgatván csupán azt saj-nálja, hogy az itt közölt rövid részletekkel kell beérniea teljes művek helyett.

Bogár Judit

67


68

lapszemle magyar napló

Az Együtt, a Magyar ÍrószövetségKárpátaljai Írócsoportjának folyó-irata 2002 óta jelenik meg éventenégy alkalommal, A/5-ös formá-tumban, 96–100 oldalon. A lapnak1966–1967 között volt egy mecha-nikus írógéppel sokszorosított, azUngvári Állami Egyetem magyarszakos diákjai által írt és szerkesz-tett szamizdatszerű előzménye.Tudjuk jól, az ilyen vállalkozásokmögött rendszerint ott áll egy lel-kes és tehetséges, a kultúra többterületén is jártas fiatalember, akiszerkeszti, gépeli és folyóiratszerű-vé formálja a vegyes nívójú anya-got. Ő volt S. Benedek András,barátai számára: Béni. Egy későb-bi írásában így emlékszik vissza akezdetekre, egykori diáktársaira:„Ők azok, akik Beregszászon vagyéppen Csapon már kijárták azönképzőkörök monoton imaóráits azt az egyetemre kerülve márnem óhajtották folytatni. Ezértvált élővé 1965-ben a magyar tan-szék irodalmi köre, s ez kényszerí-tette ki a gondolatok, vélemények,próbálkozások írásos rögzítését:az Együtt-et.”

1967-ben a Kárpáti Igaz Szóegyik újságírója a diáklapot szem-lézve érezhetően elégedett a fiata-lok szellemi teljesítményével, s azegyre bővülő tartalom mellett a

színvonal emelkedését is fontos-nak tartja hangsúlyozni: „A laplépésről lépésre, egyre inkábbmegközelíti az irodalmi folyóiratjellegét.” A továbbiakban azon-ban a lényegre tér: „Az Együttnépszerűsége olyan nagy már,hogy felvetődik a kérdés: nemlenne-e célszerű 150-200 példány-ban az egyetemi pártbizottság hoz-zájárulásával sokszorosítani?A folyóirat némi tartalmi módosí-tásokkal így a magyar nyelv- ésirodalom szakos hallgatók hasznossegédeszköze lenne, mely méginkább megszerettetné velük anya -nyelvüket.” A pártbizottság, minttudjuk, támogatás helyett véglegbetiltotta a diáklapot, így Kárpát -alján az önálló magyar irodalmifórumra még 22 évet kell várni.

Béni a 2002-ben újraindulólapot többek között ezzel a gondo-lattal indítja útjára: „A Szovjetunióösszeomlását követő lelkesedés mamár végképp elparázslott. Maradta hirtelen áradás után visszama-radt iszap, ami termő talaj lehetugyan, de önmagában nem érték.Ma már gyászindulókat zengeneka kultúra egykori élharcosai éstemetik a kárpátaljai magyar iro-dalmat. Valóban, ha az irodalmatcsupán szépirodalomként fogjukfel, négy-öt elfogadható teljesítmé-nyen kívül nincs mivel dicseked-nünk. Ha azonban az irodalmat ahumán tudományok teljességénekspektrumában képzeljük el, vanesélyünk. De csak Együtt, együtt.”

A lap az útnak indító szándékszerint szinte teljességgel betölti akárpátaljai magyar írócsoportfórumának szerepét. Állandó szer-zői – Bakos Kiss Károly, BarthaGusztáv, korán jött halála előtt S.Benedek András, Czébely Lajos,Csordás László, Dupka György,Füzesi Magda, Fodor Géza, LengyelJános, Lőrinc P. Gabriella, NagyZoltán Mihály, Penckófer János,

Zselicki József és e sorok írója –mellett gyakorta kapnak helyet elapban a Kárpátaljáról elszármazottalkotók is: Bagu László, Finta Éva,Lengyel Tamás, valamint a kárpát -aljai magyar, illetve a ruszin kul-túra kutatásában is jeleskedő iro-dalom- és helytörténészek. Ígypéldául haláláig az irodalom-,hely- és kultúrtörténészként isjeleskedő alapító főszerkesztőnk,S. Benedek András, a kiváló iroda-lomtörténész Berta Zoltán és asokoldalú Botlik József. De mind-untalan hangsúlyozzuk, hogy kez-dettől fogva figyelemmel vagyunka velünk élő ruszinság múltja, nép-költészete és szépirodalma iránt is,mivel jól ismerjük a szomszédoskultúrák találkozásának jelentősé-gét, és tudatában vagyunk a köl-csönös megismerés fontosságá-nak. A kultúra hídjai könnyebbenépíthetők és sokkal járhatóbbak apolitikai konstrukcióknál. Végülazt hiszem, kimondhatjuk, hogy azEgyütt az eltelt kilenc esztendőalatt tudatosan szerkesztett, azújonnan jelentkező fiatalokrafokozottan figyelő, de a klasszikusértékeket is megbecsülő irodalomé-pítő fórummá fejlődött, és arratörekszünk, hogy így maradjon ajövőben is.

Vári Fábián László

A Magyar Szó legrégibb heti mel-léklete, a Kilátó 1961. december3-án indult, tehát idén ünnepli ötve-nedik születésnapját. Első szerkesz-tője Vukovics Géza volt. Első sor bana vajdasági magyar irodalom műhe-lye, ahol a helybeli, illetve a térség-hez kötődő szerzők publikálnak.

Amikor tíz évvel ezelőtt átvettema Kilátó szerkesztését, azt tartottama legfontosabb szempontnak, hogya hagyománytörő új törekvésekfolyamatosan helyet kapjanak, egy-más mellé kerüljenek más művé-szetek alkotásaival. A Kilátó a

Magyar Szó nagy példányszámú,hétvégi kiadásában jelenik meg,ezért fontos, hogy csak eredeti kéz-iratokat közöl, és nemcsak a vajda-sági, hanem a többi határon túlirégió és a világirodalom aktuálisműveire is kitekint. Több országbólpublikálnak itt rendszeresen, pl. azóbecsei származású Nagy AbonyiMelinda immár világhírű, A galam-bok felröppennek című regényébőla Kilátóban jelentek meg előszörrészletek magyar nyelven.

Nemcsak egyes szerzők, hanemműhelyek is helyet kapnak benne,többek között a fiatal, progresszívírókat tömörítő DNS és a Jel-folyam szellemi műhelye és folyó-irata szerkesztett eddig saját kon-cepciója szerint önálló számokat.

A Kilátó a Magyar Szó honlap-ján is megtalálható, véleményez-hető. Az irodalmi élet körforgásá-ban fontos szerepet kap az aktuali-tás, a fiatal szerzők gyorsabbanjutnak nyilvánossághoz, mint ahagyományos folyóiratok eseté-ben. Tehát: az én fiókomban nemérik a vers vagy a novella. Mivel aKilátó a napilap része, egy napilapgyorsaságával tud reagálni kritiká-val vagy éppen szépirodalommal.

Az átfedések hatására ma márkorszerűtlen volna klasszikus érte-

lemben vett műfajokról beszélniegy irodalmi melléklet esetében,inkább az alkotók felkészültsége ameghatározó. Többen állandószerzőnek számítanak. Közben azutóbbi évtizedben felnőtt egy újnemzedék is a Kilátó mellett,amely itt publikálta első kéziratait,és mára ők is meghatározó egyéni-ségei lettek a mellékletnek és kul-túránknak. Munkásságukat a kon-zervatív helyi kánon nem ismerteel. Elsősorban ezért hoztuk létre aKilátó-díjat, melyet tavaly ötöd-ször ítéltünk oda.

Útjára bocsátottuk a KilátóKönyvek sorozatát is, amelyneknégy kötete látott eddig napvilágot.

A lapot az újvidéki Magyar SzóLapkiadó Kft. terjeszti. Megren -delhető a honlapon keresztül is:www.magyarszo.com. Előfi zetés:tel/fax: (+381) 21 557304.

Kontra Ferenc

Az 1997 őszén útjára indítottSzékelyföld kulturális folyóirat azegyik legérdekesebb színfolt a maimagyar kulturális folyóiratok palet-táján. Nemcsak irodalmat, irodalmitanulmányokat, kritikákat közöl(Szépirodalom, Literata Hungarica,Scripta Mundi, Szemle című rova-tok), hanem betekintést nyújt a kor-társ színház történéseibe (Forgó -színpad), figyelemmel követi aképzőművészet alakulását (Mű -terem tés), megismerteti az olvasók-kal az erdélyi tudományos élet „vir-tuális” akadémikusait (AcademicaTranssylvanica című), népszerűtanulmányokban ismerteti közel-múltunk történelmi változásait(Ködoszlás), bátorítja a levéltáridokumentumokra „vadászó” kuta-tókat (Irattár), odafigyel a Kár -pátokon túli csángó-magyarokra(Kelet Népe), néprajzi tanulmá-nyok közlésével igyekszik átlátha-tóbbá tenni mindennapjainkat(Aranyág) – közlési teret engedve a

nem tudományos igénnyel készült,de annál érdekesebb oral historyműfajának is (Ujjlenyomat). Éshogy e műfaji sokszínűség „tető alákerüljön”, arról a filozófiai, politi-kaelméleti tanulmányokat közlőVox Populi című rovat gondosko-dik. Folyóiratunk egyik legnépsze-rűbb rovata az Olvasólámpa,amelyben a folyóirat szerkesztőiközölnek személyes jellegű „tudó-sításokat” napi olvasmányaikról.

2011 márciusában hirdettük megBözödi György-pályázatunkat, aho -vá 2011. december 31-ig várunk ajelenkori erdélyi társadalom sokszí-nű valóságából merítő, nyelvi igé-nyességgel megírt, olvasmányosriportokat, irodalmi szociográfiákat.

Számos más, kulturális jellegűmagyar kiadványhoz hasonlóan aSzékelyföld is önkormányzati pén-zen jelenik meg: kiadását 1997 ótaHargita Megye Tanácsa biztosítja.

Folyóiratunk alapító-főszer kesz -tője Ferenczes István, a szerkesz-tőség további tagjai: Lövétei Lá -zár László főszerkesztő, FeketeVince főszerkesztő-helyettes, illet -ve György Attila, Mirk Szidónia-Kata, Molnár Vilmos. A lap grafi-kai arculatáért Léstyán Csaba gra-fikus felel.

Lövétei Lázár László

69

lapszemleoktóber

70

magyar naplószerzõink

Bányász Melinda (1977,Kolozsvár) tanár. A kolozsvá-ri Babeş-Bolyai Tudomány -egyetem magyar–angol sza-kán végzett, majd ugyanott2010-től doktori hallgató.Kutatási területe: a XVIII. szá-zadi szórakoztató széppróza

(női műveltség és olvasáskultúra).

Beszédes Kálmán (1839,Dunaföldvár – 1893, Kon s -tan tinápoly) festő. Pesten,Bécsben és Olaszországbantanult. Tájképeket és arcké -peket festett. Később Kons -tantinápolyba költözött, ahola tűzoltóság szervezése körül

szerzett érdemeket. Sokat fáradozott a rodostóiRákóczi-hamvak haza szállítása és a rodostóitemp lom restaurálása ügyében. Rodostói rajzait2009-ben a Magyar–Török Baráti Társaság adtaki (Hóvári János: Ro dostói emlékek és tanulsá-gok; Beszédes Kálmán – Rodostó magyar kép -írója). Rajz gyűj temé ny é nek lelőhelye a buda -pesti Egyetemi Könyvtár.

Bíró Gergely (1979, Bu -dapest) szerkesztő. A Páz -mány Péter Katolikus Egye -tem magyar–kommu ni ká ciósza kán végzett 2003-ban.Azóta a Magyar Nap lónáldol gozik, próza- és olvasó -szerkesztő. Nyolc évig szer -

kesztette Az év novellái antológiasorozatot.Móricz Zsigmond ösztön díjas (2009). Első kö tete:Oroszlánkeringő (novellák és kisregény, 2010).

Bitskey István (1941,Eger) akadémikus, pro -fesszor emeritus a Debre ce -ni Egyetem Magyar Iroda -lom- és KultúratudományiInté zetében. Az MTA Deb -re ceni Területi Bizott sá -gának elnöke. Szak terü lete

a kora újkori magyar irodalom és művelődéstörténete, a magyarországi reneszánsz és abarokk egyházi kultúrája, európai kapcsolatai.Akadémiai székfoglalója: A nemzetsors toposzai akora újkori magyar irodalomban (2004). Meg -jelent Mars és Pallas között (2006) címmel.

Bogár Judit (1976, Szom -bathely) irodalom történész.A Pázmány Péter KatolikusEgyetem ma gyar–angolsza kán végzett, jelenleg azintézmény Magyar Iroda -lomtudományi Intézeténekadjunktusa. Régi magyar -

országi irodalommal foglalkozik, szűkebbkutatási területe Pázmány Péter, illetve a kés-márki Buchholtz család munkássága.

Both Balázs (1976, Sop -ron) költő. A Benedek ElekPedagógiai Főiskola szo -ciálpedagógia szakán vég -zett 2002-ben. 1996 ótarendőrként teljesít szol -gálatot a Soproni Rendőr -kapitányságon. 1999 óta

publikál verset és műfordítást országos folyói-ratokban. Verses kötetei: Árnyéktalan pillanat(2005), Látogatód jön (2010).

Csizmadia Imre (1959,Debrecen) szobrászművész,restaurátor. Mikes emlék -művét a Rákóczi év kapcsánállították ki 2007-ben egyébműveivel együtt az Ipar -művészeti Múzeumban.A Budapest Néprajzi Mú -

zeum által meghirdetett X. Betlehemi jászolországos pályázaton és kiállításon különdíjatnyert a Család című alkotásával 2003-ban. 2004-ben a XXVI. Hegyháti KépzőművészetiKiállításon alkotói díjat kapott.

Csontos János (1962,Ózd) költő, író. Sokáig aMagyar Nemzet publicis -tájaként dolgozott, utóbb aNagyítás főszer kesz tő je -ként. Buda pes ten él. Leg -utóbbi kötetei: Para. Hó -dolat a magyar költé -

szetnek (versek, 2007), Száz év talány. Kie gé -szítések József Attilához (2008), Delelő –össze gyűjtött versek 2002–2010 (2011).

Filip Tamás (1960, Buda -pest) költő, közjegyző, aMagyar Nap ló vers ro -vatának szerkesztője. Meg -jelent verseskötetei: Fé -kezett habzás (1986),Függőhíd (1998), Aminmost utazol (2001), A har-

madik szem (2003), Mentés másképpen (napló-jegyzetek, versek, 2005), Rejtett ikonok (2006),Saját erőd (2008).

Hóvári János (1955,Kiskorpád) PhD, történész,külpolitikai szakértő, je -lenleg a globális ügyekértfelelő helyettes államtitkár.Az ELTE történelem–törökszakán végzett. Dolgozottaz MTA Történet tudomá -

nyi Intézetében, majd a pécsi egyetemen. 1992óta a Külügyminisztérium munkatársa: voltizraeli nagykövet, az Afrikai és Közel-keletiFőosztály vezető főtanácsosa, majd kuvaitinagykövet. Számos tanulmányt tett közé a ma -gyarországi török hódoltság, valamint a balkániés a közel-keleti térség aktuális viszonyairól.

Ignácz Rózsa (1909,Kovászna – 1979, Buda -pest) író, műfordító, szín -művész. 1931-ben végezteel a Színiakadémiát Bu -dapesten. 1931–1939 kö zötta budapesti Nemzeti Szín -ház tagja volt. 1945–1947

között a Fővárosi Kiadónál lektorált, majd aReformátus Élet című lap szerkesztője volt.Könyvei a moldvai, bukovinai, erdélyi magyar -ság történelmi viszontagságairól és színház -történetünk nagy alakjairól szólnak.

Ircsik Vilmos (1944,Városlőd) író, műfordító,az ELTE magyar–né met–orosz szakán végzett. Iro -dalmi munkásságát a Tisztaszívvel nemze dé kében kezd te.A Magyar Írószövetség és aHM pályázatának nívó-

(2003, 2004, 2009), külön- (2005) és összevontdíjában (2007) részesült. Legutóbbi kötete:Augusztus hava (regény), illetve for dí tásában jelentmeg Heiner Müller összegyűjtött verseiA boldogtalan angyal címmel (2010).

Kányádi Sándor (1929,Nagygalambfalva) költő,író, műfordító, Budapest I.kerület díszpolgára. Többekközött Kossuth- (1993),Bethlen Gábor-díjas (2010),a Magyar KöztársaságiÉrdemrend nagykeresztje

(2009) kitüntetettje. Legutóbbi kötetei:Válogatott versei (2007), Világlátott egérke(gyerekmesék, 2011).

Kiss Benedek (1943, Akasz -tó) költő, műfordító. A Ki -lencek költőcsoport tagja.József Attila-díjas (1979,1999) és Balassi Bálint-em -lékkardos (2003). Legu tób bikötetei: Kata könyve (gyer-mekversek, 2008), Fénnyel-

füttyel (gyermekversek, 2009), Apokrif litánia(2009), Utak keresztje (versek, 2010).

Knapp Éva (Marcali,1956) irodalomtörténész,könyvtáros-főtanácsos.1979 óta a budapesti Egye -temi Könyvtárban dolgo-zik. 2000 óta az MTADoktora. Angol nyelvűkorszak-mono g ráfiájáért

(Emblematics in Hungary, Tüskés Gábor tár-szerzőségével) 2004-ben a régi magyar iroda-lom története kutatóinak adható legmagasabbkitüntetésben, Klaniczay Tibor díjban része-sült. 2011-ben XVIII. századi kutatásait FaludiFerenc díjjal jutalmazták.

Ködöböcz Gábor (1959,Vásárosnamény) iroda lom -történész, 1983-ban végzetta KLTE magyar –történelemszakán, majd PhD fokozatotszerzett. Jelenleg az Eszter -házy Károly F ő iskola ma -gyar irodalomtudományi

tanszékének docense és az Agria című folyóiratfőszerkesztője. Egerben él. Kutatási területe az1945 utáni magyar irodalom. Legújabb kötete:Erdélyi élmény – erdélyi gondolat (2011).

Lehóczky Ágnes (1976,Budapest) költő. A PPKEmagyar–angol szakán vég -zett 2001-ben. Angliá ban2005-ben MA-t szer zettKreatív Írásból, majd PhD-fokozatot szerzett Kreatívés Kritikai Írásból. Jelen -

leg Kreatív írást tanít a Sheffield Egyetemen.Első angol nyelvű verseskötete: Budapest toBabel (2008).

Löffler Erzsébet (1951,Eger) a debreceni KossuthLajos Tudományegyetemtörté ne lem–orosz szakán vég -zett 1974-ben, majd ugyanottdoktorált 1980-ban. Volt azegri Dobó István Vármú zeumosz tály veze tője, mú zeum -

igaz gató-helyettese, majd az Érseki GyűjteményiKözpont, a Főegy házmegyei Könyvtár, jelenleg azössze vont érseki gyűjtemények igazgatója. 1990 és2006 között önkormányzati képviselő. Publi -kációi a Dobó István Vár múzeum évkönyveiben,Eger történetét feldolgozó kiad ványokban és azEgri Főegyházmegye történetét feldolgozókötetekben jelennek meg.

Mezey Katalin (1943,Budapest) költő, író, mű - fordító. A Kilencek költő -csoport tagja. A Szép ha lomKönyv műhely igaz ga tója,1992-től az Írók Szak szer -vezetének főtit kára. Töb bekközt József Attila- (1993),

Prima- (2007) és Bethlen Gábor-díjas (2009).2008-tól a Tokaji Írótábor elnöke. Legutóbbikötete: Bolygópályák (Új versek, 2010).

Mikusi Balázs (1972, Bu -da pest) zenetörténész. 2009-től az Országos Széché nyiKönyv tár Zeneműtáránakosztály ve zetője. 2002-ben aNew York-i Cornell Egye temdok torandusza, 2006 és 2008kö zött a berlini Staatsbib -

lio thek ban kutatott. A XVIII–XIX. század zenéjérőlszóló ta nul mányai angol nyelvű szaklapokbanjelennek meg, szer kesztőbizottsági tagja a MagyarZene folyóiratnak.

Oláh Katalin (1974, Bu -dapest) (1974, Bu da pest)szobrász mű vész. A Ma -gyar Képző mű vészetiEgye te men végzett 2004-ben. Mesteri voltakRétfalvi Sán dor, Kő Pál.Munkái Pécsen, Csöngén,

Buda pesten, Biatorbágyon, Aachenben,Tokajban, Angers-ban, Zsámbékon láthatók,illetve szerepeltek kiállításokon.

Payer Imre (1961, Bu -dapest) költő, irodalomtör-ténész, szerkesztő, egye - temi tanár. Az ELTE-n vég-zett, majd ugyanott szerzettPhD fokozatot a kortársmagyar líra nyelvezetételemző doktori disszertá -

ciójáért. Többek között Artisjus- (1998) ésNagy Lajos-díjas (2000). Legutóbbi kötete:Pattanni, hullni (2009).

Réger Ádám (Csorna,1986) szerkesztő, a MagyarNapló munkatársa. A Páz -mány Péter KatolikusEgyetemen tanult magyar,történelem és hittan sza-kon. 2009-ben I. díjat nyertaz Országos Tudományos

Diákkonferencia régi magyar irodalom szek -ció jában. Tanulmánya kötetben (Nyelv, iroda-lom, esztétikum; 2011), közleménye az AntikTanulmányok folyóiratban jelent meg.

Seres István (Szarvas,1972) mongolista-turkoló-gus, az MTA-ELTE Belső-ázsiai Kutatócsoportjánaksegédmunkatársa. Szak -területe a mongol betyár -világ, a kipcsák török hős-költészet, a törökországi

magyar emigrációk története. Doktori disszer-tációja: A dariganga betyárvilág (2005).Legutóbbi kötete: A Károlyi-huszárezred had-kiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró fel-kelése idején (2010).

Tasnádi Edit (Budapest,1942) turkológus, mű fordító.1967-től 2005-ig a MagyarRádió munkatársa, közben ötévig (1993–1997) az AnkaraiEgyetem hungarológiai tan -székén ma gyar lektor. 2005-től az ELTE török tanszékén

mb. tanár. A Magyar Török Baráti Társaságfőtitkára. Díjai: Füst Milán műfordítói díj (1996),Törökországban Naszreddin Hodzsa nagydíj(1997), Balassi Bálint emlékérem (2009),TÜRKSAV irodalmi díj (2011). Legújabbfordításkötete A szarvas-szultánkisasszony cím-mel idén jelenik meg kiadónk gondozásában.

Tornai József (1927,Duna haraszti) költő, író,mű fordító. Volt a Kortársmunkatársa, 1992-től 1996-ig a Magyar Írószövetség el - nö ke. A Jó zsef Attila- (1975),a Ma gyar Köz társasági Ér -dem rend kiske resztje (1997)

Arany János- (1998) Babér koszorú- (2001) és aMAOE-nagydíj (2007) kitüntetettje. Legutóbbikötetei: A Második Eljövetel (válogatás a világköltészetéből, 2010), Európa már kevés (JánosiZoltán interjúkötete, 2011).

Tóth Szilvia (1961Budapest) művészet tör té -nész, irodalom történész,könyvtáros. 1997–2011 kö -zött a Miskolci EgyetemBTK adjunktusa. 2005-benszerzett PhD fokozatot.Könyvei: Rembrandt-meg -

közelítések (2008), Lázadásból hagyomány(2009), Blaise Cendrars pályakezdése (2009).

Vigh Péter (Budapest,1985) irodalomtörténész.A Pázmány Péter Kato -likus Egyetem magyar–tör -ténelem szakán végzett,ugyanott PhD-hallgató.Kutatási te rülete a magyarszázadforduló, azon belül is

jelenleg Lovik Károly életműve.

71

okóber szerzõink

Nemzetközi konferencia Mikes Kelemen tiszteletéreLiteraturtransfer und Interkulturalität im Exil:

Das Werk von Kelemen Mikes im Kontext der europäischen AufklärungMagyar Tudományos Akadémia, 2011. október 12–15.

A konferencia előadói: R. Várkonyi Ágnes, Tóth Ferenc, Papp Sándor, Seres István,Mészáros Kálmán, Csoma Zsigmond, Dávidházi Péter, Dieter Breuer, Klaus Haberkamm,Béatrice Dumiche, Yildiz Aydin, Tóth Zsombor, Verók Attila, Kovács Ilona, Bódi Katalin,Michel Marty, Hans-Jörg Uther, Fröhlich Ida, Kovács Eszter, Bányász Melinda, SzathmáriIstván, Kiss Margit, Kakuk Zsuzsa, Knapp Éva, Sájter Laura, Szilágyi Márton, CzibulaKatalin, Hegedüs Béla, Egyed Emese, Tüskés Gábor, Czifra Mariann, Tüskés Anna, CsörszRumen István, Fenyő István, Hites Sándor, Szentesi Zsolt, Tóth Szilvia, Boér Hunor,Beernard Adams, Kaló Krisztina, Thierry Fouilleul, Cinzia Franchi, Tasnádi Edit

A részletes program megtekinthető a www.mikes.ektf.hu weboldalon.

72

UNIVERSITAS KÖNYVKIADÓ

Hopp Lajos Mikes Kelemenről szóló

művei 20% kedvezménnyelmegvásárolhatók a

www.prosperod.huweboldalon.

magyar naplóhirdetés

A szerző könyvében Mikes Kelemen

gyermek- és ifjúkorát dolgozza fel a

rodostói időszakig, élénk fényt vetve

II. Rákóczi Ferenccel való kapcsola -

tára. (2000)

Mikes Kelemen híres Leveles köny -

vének írása mellett Rodostóban 12 pró -

zai művet ültetett át magyar nyelvre

mintegy hatezer kéziratoldal terjedelem-

ben. Ezt az eddig kevéssé vizsgált élet -

műrészt elemzi a monográfia. (2002)

magyar a magyar Írószövetség bujdosók lépcsője napló lapja...

Documents