43

EVA N G É I U M L U KÁ C S S Z E R I N T

Robert J. Karris, O.F.M.

I R O D A L O M1 Bovon, F.: Luc le théologien, Neuchâtel 1978. Cadbury, H. J.: The Making of Luke-Acts, London 19582. Caird, G. B.: The Gospel of St. Luke, PC, Baltimore 1963. Conzelmann, H.: The Theology of St. Luke, London 1960. Creed, J. M.: The Gospel According to St. Luke, London 1930. Danker, F. W.: Jesus and the New Age According to St Luke, St. Louis 1972. Ellis, E. E.: The Gospel of Luke, NCB, Grand Rapids 1974. Ernst, J.: Das Evangelium nach Lukas übersetzt und erklärt, RNT, Regensburg 1977. Fitzmyer, J. A.: The Gospel According to Luke, AB 28, 28A, Garden City 1981, 1985. Ford, J. M.: My Enemy is My Guest, Maryknoll 1984. Grundmann, W.: Das Evangelium nach Lukas, THK 3, K-Berlin 19612. Jeremias, J.: Die Sprache des Lukasevangeliums, MeyerK, Göttingen 1980. Jervell, J.: Luke and the People of God, Minneapolis 1972. Karris, R. J.: Luke: Artist and Theologian, TI, New York 1985. Klostermann, E.: Das Lukasevangelium, HNT 5, Tübingen 19753. Lagrange, M.-J.: Évangile selon Saint Luc, EBib, Paris 19488. LaVerdiere, E.: Luke, NTM 5, Wilmington 19822. Maddox, R.: The Purpose of Luke-Acts, Studies of the New Testament and its World, Edinburgh 1982. Marshall, I. H.: The Gospel of Luke, NIGTC, Grand Rapids 1978. O'Toole, R. F.: The Unity of Luke's Theology, GNS 9, Wilmington 1984. Plummer, A.: A Critical and Exegetical Commentary on the Gospel According to St. Luke, ICC, New York 1922. Richard, E.: „Luke – Writer, Theologian, Historian”, BTB 13 (1983) 3-15. Schneider, G.: Das Evangelium nach Lukas, ÖTK 3/1-2; Gütersloh 1977. Schürmann, H.: Das Lukasevangelium, HTKNT 3/1, Freiburg 1969. Schweizer, E.: The Good News According to Luke, Atlanta 1984. Talbert, C. H.: Literary Patterns, Theological Themes, and the Genre of Luke-Acts, SLBMS 20, Missoula 1974. Reading Luke, New York 1982. Thompson, G. H. P.: The Gospel According to Luke in the Revised Standard Version, NClarB, New York 1972. Tiede, D. L.: Prophecy and History in Luke-Acts, Philadelphia 1980.

DBSup 5. kötet, 545-594. IDBSup, 588-560. Kümmel: INT, 122-151. Wik-Schm, ENT, 247-272.

B E V E Z E T É S

2 (I) Szerzőség; a megírás helye és ideje. Hét nagyobb ókori tanú áll rendelkezésre a szerzővel kapcsolatban: a Muratori kánon, Ireneusz (II. sz. végi): Előszó az Evangéliumhoz, Tertullianus, Órigenész, Euszebiosz és Jeromos. Tanúságtételükben el kell választani azokat a részeket, amelyek az ÚSz-ből nem ismertek (Lukács a szerző, aki antióchiai szír volt, Páltól származó evangéliumot írt; Akhájában írta [vagy Rómában vagy Bithíniában]) azoktól az elemektől, amelyek az ÚSz-ből levezethetők (orvos volt, Pál útitársa vagy munkatársa). El kell fogadnunk azt a hagyományt, hogy Lukács fogalmazta ezt az evangéliumot, hiszen nincs nyilvánvaló oka annak, hogy az ősegyházban valaki kitalálta volna ezt az adatot, és egy viszonylag obskurus figurát az evangélium szerzőjének tett volna meg. Nincs okunk arra sem, hogy kételkedjünk abban, hogy Lukács a szíriai Antióchiából származott. Mivel az Csel-ből úgy látszik, hogy Lukács csak kevéssé ismerte Pál teológiáját, Pál leveleit pedig egyáltalán nem, Pállal való kapcsolata valószínűleg a korai időkre tehető, mielőtt Pál teológiája teljesen kifejlődött volna, és mielőtt Pál gyülekezeteivel komoly levelezésbe fogott, és még a jeruzsálemi „zsinatot” megelőzően. Akárhogy is, Lk-ban és az Csel-ben hiába keresnénk Pál teológiájából többet egy csipetnyinél. Mivel úgy tűnik, hogy Lukács a szíriai Antióchiából származik, nincs kényszerítő ok arra, hogy a Lk és Csel megírásának színhelyét ne itt, a Római Birodalom harmadik legnagyobb, vegyes lakosságú, zsidók által is lakott városában keressük. Annak ellenére, hogy W. K. Hobart megkísérelte az ősi hagyományt azzal alátámasztani, hogy bebizonyítja, Lukács nyelvezete valóban egy orvosé (The Medical Language of St. Luke, Dublin 1882), későbbi kutatások

1

kimutatták, hogy Lukács nyelvezete nem szakmaibb jellegű, mint korának más szerzőié, akikről tudjuk, hogy nem voltak orvosok.3 Az ókori tanúk hagyománya nem nyújt különösebb segítséget Lukács evangéliuma keletkezési idejének megállapításához. Ehhez szövegen belüli támpontokat kell keresnünk. Lukács felhasználta Márk-ot, amely kevéssel a Kr.u. 66–70-es zsidó háború előtt íródott. Lk 21,5-38 feltételezi, hogy Jeruzsálem már elpusztult; így 70 utáni időpontra tehetjük. Lk és Csel nem tükröz ismereteket arról a kegyetlen keresztényüldözésről, ami Domitianus uralkodásának (Kr.u. 81–96) második felében következett be. Azt a komoly ellentétet sem tükrözi, amely a judaizmusnak Jamnéban történt farizeusi újjáalkotása (Kr.u. 85–90) után az Egyház és a zsinagóga között fennállt. E megfontolások után Kr.u. 80–85-re tehetjük a Lk és Csel megírásának idejét (ld. FGL, 35-62; eltérő véleményt ld. Maddox: Purpose).4 (II) Irodalmi stílus és jellemzők. Lukács művészi és teológiai erényei, melyek közül sokat kiemelünk majd ebben a kommentárban, többek között a következők: mesterien bánik a görög nyelvvel, tud elegáns görög nyelven írni, mint az 1,1-4-ben, és a LXX görög nyelvén is, ahogyan az 1,5–2,52 mutatja. Görög irodalmi formákat alkalmaz üzenetének közvetítésére, pl. a szimpózium műfaját a 7,36-50-ben, a 11,37-54-ben és a 14,1-24-ben; a búcsúbeszéd műfaját a 22,14-38-ban (és az Csel 20,17-38-ban).

Lukács kreatív módon használja fel forrásait. A parallelizmus segítségével – mint pl. Keresztelő János és Jézus születésének meghirdetése, illetve születésük közötti párhuzam – Lukács az 1,5–2,52-ben különböző hagyományokat kapcsol össze azért, hogy krisztológiáját kifejtse. Jézus működéséről szóló beszámolójában teológiájának szolgálatába állítva felhasználja Márk-ot, a logion-forrást (Q-t), és saját anyagát (SLk-t). Ily módon, bár Márk-nak kb. 60%-át átveszi, hiányzik nála a márki bőbeszédűség, és pl. a márki kenyérszaporítás-történetnek csak az egyik változatát hozza. Átveszi Jézus jeruzsálemi útjának márki témáját és szerkezetét (8,27–10,52), és a Q és SLk anyagaival egészíti ki, hogy a maga összetéveszthetetlen teológiáját megalkossa Jézusnak és a keresztényeknek Istenhez vezető útjáról (9,51–19,27). Jézus utolsó napjairól szóló beszámolójában Lukács átszerkeszti Márk-ot, és sok olyan témát összegez, amelyet evangéliumában korábban kifejtett (→ 40:13).

Lukács különösen is tehetségesen használja fel a különböző irodalmi formákat arra, hogy hagyományokat és forrásokat összekapcsoljon. Az elbeszélés során megjósolt események be is teljesednek, amint Lukács az ígéret és beteljesedés irodalmi eszközével él. Példa erre Simeon jövendölése arról, hogy Jézus sokaknak elesésére és felemelésére rendeltetett Izraelben (2,34), ami gyakran be is teljesül a Lk és az Csel folyamán. Lukács kedveli az irodalmi inklúziót, pl. az evangélium a templomban kezdődik és fejeződik be. Öröme telik a párhuzamokban is; pl. Jézus megtérésre szólítja a jeruzsálemieket a szent városba való belépésekor és távozásakor egyaránt. Ha gondosan átolvasnánk a Lk–Csel-t kitevő 52 fejezet mindegyikét, még több párhuzamra akadnánk, pl. a haldokló Jézus imája, hogy ellenségei bocsánatot nyerjenek, megfelel István hasonló imádságának. Lukács egy uralkodó földrajzi sémát használ kérügmatikus történetében: Galileából Jézus útja Jeruzsálembe és Istenhez vezet; Jeruzsálemből a megígért Szentlélekkel megajándékozott egyház útja a föld végső határáig tart (Csel 1,8). Még a teológiai földrajz alkalmazása során is fenntartja Lukács a párhuzamosság iránti szeretetét, ahogyan bemutatja, amint Pál az Csel-ben Jeruzsálembe megy Isten akarata szerint Urához, Jézushoz hasonlóan. A lukácsi témák is összetartják a különböző anyagokat. Vegyük például az imádság témáját: a dicsőítő imádság ragyogja be az egész 1,5–2,52-ig terjedő szakaszt; Jézus működése imádsággal kezdődik és végződik; a Szentlélek az imádkozó ősgyülekezetre száll alá.5 (III) Lukács teológiája és Sitz im Leben-je. Lukács, aki a Kr.u. kilencedik évtized első éveinek sokszínű szíriai Antióchiájában ír, elsősorban tehetős tagokkal bíró pogány közösséget szólít meg, akiknek fájdalmasan újra kell gondolniuk missziós tevékenységüket egy ellenséges környezetben. Ehhez az ellenséges közeghez külső és belső ellentétek járulnak hozzá. Lukács gyülekezeteinek kulcskérdése az istentan: ha Isten nem volt hűséges választott népének tett ígéreteihez, és megengedte, hogy szent városukat és templomukat lerombolják, mi okuk van azoknak a pogány-keresztényeknek, akik ebben az Istenben hisznek, arra, hogy azt gondolják, Isten a nekik tett ígéretekhez majd hűséges lesz? Lukács válasza egy kérügmatikus történet formáját ölti, amelyet Lk–Csel-nek nevezünk. Ebben Lukács megmutatja, hogy Isten Jézus által hű volt az Izraelnek tett ígéretekhez, de olyan váratlan módon, amely magában foglalja a pogányokat, a tisztátalanokat, a szegényeket, a nőket, a

2

szamaritánusokat, a gazdag vámszedőket, és a különféle egyéb kitaszítottakat, valamint azokat a választottakat, akik megbánták, hogy először elutasították Jézust, Isten prófétáját és választottját. Ezt az Izraelt hívják újjáalkotott Izraelnek. Ebben valósul meg a régi folytatása.6 (A) A régi folytatása. Evangéliumában Lukács olyan Jézust mutat be, aki bár időnként félreteszi a törvény előírásait, mégis kiáll a törvény érvényessége mellett (ld. pl. 16,17). Pál is védekezik az Csel-ben azok ellen a vádak ellen, melyek szerint ő a törvény és a templom ellen van. Lukács Pálja szerint a kereszténység a zsidóság legjobb hagyományait követi, nevezetesen a farizeizmusét (ld. Pál tárgyalásait az Csel 21–26-ban). A judaizmusban régi és nemes hagyománya volt az imádságnak. Jézus és az a közösség, amely az ő útján jár, ezt a nemes hagyományt követi. A zsidóság a tizenkét törzs alapján áll. Amikor Lukács elmondja, hogyan teremti meg Isten az újjáalkotott Izraelt, elmondja, hogy Jézus miként választotta ki a tizenkettőt (6,12-16), és hogyan állt helyre ez a tizenkettő Júdás halála után (Csel 1,15-26). Az evangélium Jeruzsálemben és a templomban kezdődik. Jeruzsálemből indul útjára Isten igéje minden néphez (Csel 1,8).7 (B) Külső és belső ellentétek. Lukács két fronton folytat teológiai küzdelmet. Belsőleg a zsidó-keresztényekkel bocsátkozik vitába, akik a belépés túl szigorú feltételeit szeretnék alkalmazni azokkal szemben, akik az újjáalkotott Izraelhez csatlakoznának. Ezek a zsidó-keresztények az evangélium „farizeusai”, akik kifogásolják Jézus étkezési szokásait és közösségvállalását a bűnösökkel és vámszedőkkel. Ellenük Lukács a szimpózium műfaját alkalmazza, és csak azért hívatja meg velük Jézust vacsorára, hogy meghallgassák, mit felel kifogásaikra. Szintén ellenük fejti ki Lukács a nézeteit arról, hogy kik Ábrahám gyermekei (pl. 13,10-17; 19,1-10) és ezért Isten ígéreteinek örökösei. Lukács továbbá azzal támadja álláspontjukat, hogy kitágítja „Isten szegényeinek” körét, amely az ÓSz-ben és a qumráni írásokban használatos kép a választottak leírására. A társadalmi helyzet, a nemzeti örökség, és a vallásos önigazság nem érdemesít ezen exkluzív csoporthoz tartozásra. A választottak csoportjához most a bénák, a vakok és a nyomorékok tartoznak (ld. a 14,13.21-et), valamint azok a tehetős pogány-keresztények, akik megosztják javaikat a szükséget szenvedőkkel (6,17-49). Ld. még az 1,51-53; 4,18-19.25-28; 16,23-ra vonatkozó megjegyzést. Végül az újjáalkotott Izraelben a nők kitaszított osztálya prominens szerepet játszik; pl. a 7,36-50-ben. Mondanunk sem kell, hogy az ilyen belső kifogások, ha fennmaradnak, nagyban korlátoznák Lukács gyülekezeteinek missziós működését. A lukácsi farizeusokra vonatkozó további részletekhez ld. → 75–77.8 Azok a főbb külső problémák, melyekkel Lukács gyülekezeteinek szembe kell nézniük, az üldözésből fakadnak, különösen a helyi zsidó zsinagógai elöljárók részéről. Ld. 21,11-19 és Péter, János, István, Barnabás és Pál problémáit az Csel-ben. Ahogyan Péter, István és Pál prédikációi jelzik továbbá, ezek a problémák magukba foglalják az írásértelmezést, különösen azzal kapcsolatban, hogy Jézus mi módon jelenti Isten ígéreteinek beteljesedését. Az ilyen írásértelmezés pedig fontos kérdés a zsidók körében végzett misszió szempontjából.9 (C) Lukács Jézusa. Ahogyan az imént (A)-ban és (B)-ben érzékeltettük, Lukács fő válasza a gyülekezeteit izgató istentan kérdésére az, ahogyan Jézust bemutatja. Jézus azzal, hogy könyörülettel fordult mindenki felé, és kiválasztotta a tizenkettőt, megalapozta az újjáépítendő Izraelt. Jézus küldetése befogadó, hiszen az elveszetteket és a bűnösöket keresi meg, és visszaállítja Istennel való közösségüket. Úgy tűnik, Jézus mint próféta működése hiábavaló, hiszen a vallási vezetők elutasítják. A nép (laos) azonban nem olyan vakon és makacsul taszítja el Jézust, mint vezetői. Elgondolkodnak Jézus keresztre feszítésének értelmén (23,35), és végül megbánják azt a bűnüket, hogy Jézust Barabás kedvéért elutasították (23,48). Ezekből a bűnbánó emberekből fonja Jézus a folytonosság kötelékét a régi és új között az újjáalakított Izraelen belül.

Az elutasított próféta lukácsi témája további árnyalattal gazdagítja Jézus portréját. Az elutasított próféta sémájának négy összetevője van: Isten könyörületesen prófétát küld; a prófétát elutasítják; büntetés; újabb próféta elküldése. (A részletekhez ld. → 61.) Jézust talán elutasították a vallási vezetők, de ez az elutasítás nem zárja be a kaput Isten irgalma előtt. Hiszen ahogyan az elutasított próféta sémája világossá teszi, a büntetés után újra az irgalom felkínálása következik. Lukács elbeszéli ezt az új kegyelmi ajánlatot (pl. az Csel 2. fejezetben), miszerint Péter pünkösdi prédikációjának hatására a világ minden részéről érkezett háromezer zsidó bűnbánatot tart. Ők lesznek, akik az újjáépített Izrael megalkotásában segítenek.

3

Lukács Jézus-képének még egy árnyalata van, s ez Jézus Istenének a hűségét érinti. Lukács ezzel a témával kezdi el evangéliumát, ahogyan elmeséli, hogyan teljesedtek be ígéretek Jézus születésével, s ezzel a témával fejezi be elmondva, hogyan teljesítette be Isten ígéreteit Jézus feltámasztásával. Ez az Isten, aki nem engedte, hogy Jézus, Isten szentje romlást lásson (Csel 2,27), bizonnyal hűséges lesz a Jézus követőinek tett ígéretekhez, akik a Föld minden sarkából útra kelnek, hogy elfoglalják helyüket a mennyei lakomán Ábrahám, Izsák és Jákob oldalán. Ld. J. Jervell: Luke and the People of God; L. T. Johnson: The Writings of the New Testament, Philadelphia 1986, 197-240; R. J. Karris: CBQ 41 (1979) 80-97.

10 (IV) Tartalom. Lk-t a következőképpen lehet felosztani:

(I) Bevezetés (1,1-4)(II) Isten ígéretei teljesedésének hajnala (1,5–2,52)

(A) Gábriel a templomban bejelenti János születését Zakariásnak (1,5-25)(B) Gábriel a jelentéktelen Názáretben bejelenti Jézus születését Máriának (1,26-38)(C) Erzsébet és Mária kijelentései Jézus szerepéről Isten üdvtervében (1,39-56)(A’) Zakariás kijelentése János szerepéről Isten üdvtervében (1,57-80)(B’) Az angyalok kijelentése a jászolban fekvő gyermek Jézus jelentőségéről (2,1-20)(C’) Simeon kijelentése a templomban megjelent újszülött Jézus jelentőségéről (2,21-40)(D) Átvezető rész: A lukácsi nyitány befejezése, Jézus kijelentése önmagáról, és Jézus, Isten Fia jövendő,

Galileából Jeruzsálembe tartó útjának elővételezése (2,41-52)(III) Jézus nyilvános működésének előkészítése (3,1–4,13)

(A) Keresztelő János igehirdetése (3,1-20)(B) Jézus megkeresztelése (3,21-22)(C) Jézus, Isten teremtő és üdvtörténeti tervének betetőzése (3,23-38)(D) Jézus, Isten fia és szolgája, legyőzi az ördögöt (4,1-13)

(IV) Jézus galileai működése (4,14–9,50)(A) Jézus galileai működésének megelőző leírása (4,14-15)(B) Isten ígéretei mindenki számára beteljesednek Jézusban (4,16-30)(C) Isten országa visszaállítja a férfiak és nők teljes emberségét (4,31-44)(D) Pozitív reakció Jézusnak az Országról szóló üzenetére (5,1-11)(E) Jézus korlátokat áttörő szolgálata a kitaszítottak érdekében (5,12-16)(F) Vallási vezetők szembeszállnak Jézusnak az Országról szóló üzenetével (5,17–6,11)

(a) Jézus hatalma a bűnök bocsánatára (5,17-26)(b) Jézus küldetése a bűnösöknek szól (5,27-32)(c) Jézus a vőlegény és az új bor adója (5,33-39)(d) A szombat alá van vetve Jézusnak (6,1-5)(e) Az irgalmas Jézus szombatnapon gyógyít (6,6-11)

(G) Az újjáalkotott Izrael összegyűjtése (6,12-49)(a) Jézus kiválasztja a tizenkét apostolt (6,12-16)(b) A síksági beszéd (6,17-49)

(H) Jézusnak az Országról szóló tanítása férfiaké és nőké, és megszünteti a tiszta és tisztátalan közötti határt (7,1–9,6)

(a) A tisztátalan pogányok nyitottak Jézus Isten országáról szóló üzenetére (7,1-10)(b) Isten prófétája, Jézus megkönyörül egy özvegyen (7,11-17)(c) János és Jézus szerepe Isten üdvtervében (7,18-35)(d) Egy bűnös nő elfogadja Isten bűnbocsánatának ajándékát (7,36-50)(e) Jézus női tanítványai (8,1-3)(f) Isten igéje meghallásának különböző módjai (8,4-21)(g) Jézus legyőzi a káoszt (8,22-25)(h) Jézus visszahelyez egy háborodott pogányt az emberi közösségbe (8,26-39)(i) Jézus hatalma túllép a rituális tisztaságon és életet ad két nőnek (8,40-56)(j) A tizenkettő folytatja Jézusnak az Országról szóló küldetését (9,1-6)

(I) Jézushoz való viszonyulások, amint galileai működése a végéhez ér (9,7-50)(a) Jézus előfutárának sorsa az Ő és követőinek sorsa is (9,7-9)

4

(b) Jézus étel-ajándéka összekapcsolódik keresztjével (9,10-17)(c) A kereszt a Messiás és tanítványai életében (9,18-27)(d) Jézus megdicsőülése és a kereszt útjának isteni megerősítése (9,28-36)(e) Hogyan értelmezi a kereszt Jézus irgalmas cselekedeteit (9,37-45)(f) A tanítványok félreértik Jézus követésének értelmét (9,46-50)

(V) Jézus útja Jeruzsálembe (9,51–19,27)(A) A keresztény útról szóló tanítás első része (9,51–13,21)

(a) A szamaritánusok elutasító magatartása, bosszút nem állás (9,51-56)(b) A tanítványság ára (9,57-62)(c) Jézus tanítása a misszióról (10,1-24)(d) A keresztény misszió és a törvény betartása (10,25-37)(e) Tanítványság férfiaknak és nőknek (10,38-42)(f) Jézus tanítványai és az imádság (11,1-13)(g) A viták felfedik Jézus útjának értelmét (11,14-36) (h) Az adakozás tisztává tesz Isten előtt (11,37-54)(i) A tanítványok külső és belső ellenállással találkoznak (12,1-59)(j) Mindenkinek meg kell térnie (13,1-9)(k) Illusztráció Isten országának mibenlétéről (13,11-17)(l) Az ellenállás dacára Isten országa növekszik (13,18-21)

(B) A keresztény útról szóló tanítás második része (13,22–17,10)(a) Újra hangsúlyozza a megtérés szükségességét (13,22-30)(b) Jézus engedelmesen útra kel Jeruzsálem felé (13,31-35)(c) Jézus országa lakomájának befogadó jellege (14,1-24)(d) Megismétli a tanítványság követelményeit (14,25-35)(e) Háromszor szemlélteti Isten bűnösök iránti irgalmát (15,1-32)(f) Szükséges, hogy javainkat megosszuk a szűkölködőkkel (16,1-31)(g) A tanítványok belső megújulása (17,1-10)

(C) A keresztény útról szóló tanítás harmadik része (17,11–19,27)(a) A leprás szamaritánus hálája és hite (17,11-19)(b) Hűségesen kell várakozni az Emberfia eljövetelére (17,20–18,8)(c) A tanítványoknak inkább Istenben kell bízniuk, mint önmagukban (18,9-17)(d) A vagyonosoknak nagyon nehéz Isten országába bejutniuk (18,18-30)(e) Jézus újra előre jelzi szenvedését és igazolását (18,31-34)(f) Összegzés Jézusnak a kitaszítottakért végzett szolgálatáról (18,35–19,10)(g) A tanítványoknak kockázatokat kell vállalniuk Jézusnak, a Királynak követésében (19,11-27)

(VI) Jeruzsálem elutasítja Isten prófétáját, Fiát és templomát (19,28–21,38)(A) Jézus elfoglalja a jeruzsálemi templomot (19,28-48)

(a) Jézust királyként üdvözlik (19,28-40)(b) Jézus siratja Jeruzsálemet (19,41-44)(c) Jézus birtokba veszi a templomot és Ő maga a Templom (19,45-46)(d) A nép és a vallási vezetők viszonyulása Jézushoz (19,47-48)

(B) Jézus kinyilvánítja, hogy van hatalma Isten nevében szólni (20,1–21,4)(a) Jézus Isten által megbízott próféta (20,1-8)(b) Jézus Isten Fia és az újjáalakított Izrael sarokköve (20,9-19)(c) Jézus igazán Isten útjaira tanít (20,20-26)(d) Jézus Istene olyan Isten, aki életet ad és fenntartja azt a síron túl is (20,27-40)(e) Jézus, a Messiás, Dávid fia és Ura (20,41-44)(f) Istentisztelet és igazságos élet (20,45–21,4)

(C) Milyen következményekkel jár, hogy Jeruzsálem nem hallgat Isten prófétájára (21,5-38)(VII) Jézus utolsó vacsorája és közössége a bűnösökkel (22,1–23,56a)

(A) Jézus búcsúbeszéde a vacsorán (22,1-38)(a) Előkészület Jézus tanítványainak mondott búcsúbeszédére (22,1-13)(b) Az eukarisztia, mint a Jézus által az egyházra hagyott örökség (22,14-20)(c) Elárulják-e a jövendő tanítványok Jézust? (22,21-23)(d) A vezetés jelentősége Lukács gyülekezeteiben (22,24-30)(e) Péter szerepe az egyházban (22,31-34)

5

(f) Lukács gyülekezetei megváltozott missziói gyakorlatának igazolása (22,35-38)(B) Jézus hűsége és a tanítványok kudarca a megpróbáltatás idején (22,39-71)

(a) Jézus és tanítványai másképpen viselkednek az imádkozáskor (22,39-46)(b) A hűtlenség és a hűség szembeállítása (22,47-53)(c) Jézus, Isten Fia és Péter hűségének szembeállítása (22,54-71)

(C) Az ártatlan Jézus az utolsó pillanatig közösséget vállal a bűnösökkel (23,1-56a)(a) Az üldözött, igaz Jézust átadják, hogy keresztre feszítsék (23,1-25)(b) Jézus, az elvetett próféta megtérésre hív (23,26-31)(c) Jézus a bűnösök között megbocsátásért imádkozik (23,32-34)(d) Negatív és pozitív viszonyulások Jézushoz (23,35-49)(e) Jézus királyi temetésben részesül (23,50-56a)

(VIII) Jézus igazolása, a Lélek ígérete, és a mennybemenetel (23,56b–24,53)(A) A nők, mint az evangélium hirdetői (23,56b–24,12)(B) Emmausz és visszatérés a tanítványság útjára (24,13-35)(C) Megbízás és mennybemenetel (24,36-53)

K O M M E N T Á R

11 (I) Bevezetés (1,1-4). Lukács az egyetlen az evangélisták közül, aki finoman kimunkált, periodikus görög mondattal vezeti be művét. Az első és második vers szolgáltatja a mondat „miután” mellékmondatát; a harmadik vers a főmondat; a negyedik pedig célhatározói mellékmondat. Amint a Josephus Flaviusszal való összehasonlítás (Cont.Ap. 1.1. §1-3; Ep.Ariszt. 1) jelzi, a lukácsi szókincs jó része konvencionális. A szavak jelentését elsősorban Lukács kétkötetes munkájának párhuzamos szóhasználatából és teológiájából érthetjük meg. Így az olyan szavakat, mint a diégésis, „elbeszélés”, nem szabad pusztán a lukácséhoz hasonló előszavak alapján értelmezni, és úgy tekinteni, hogy Lukács nem kérügmát fogalmazott meg, hanem az evangélium történeti alapját. 1. miután: Az epeidéper irodalmi kifejezést egyedül itt találjuk meg a görög Bibliában. tudósítsanak: Az irodalmi párhuzamok esetében (pl. Ep.Ariszt. 1) a diégésis rendezett beszámolót jelent, nem pusztán anekdoták vagy jegyzetek összefűzését. Magán a Lk–Csel-en belül a diégesthai alapige gazdag jelentésben található Lk 8,39-ben és Csel 12,17-ben, amely megfelel a „hirdetni” igének. A diégésis-t „kérügmatikus elbeszélésnek” lehetne fordítani. Bár Lukács, Márkkal ellentétben nem nevezi munkáját „evangéliumnak”, szándéka ugyanaz: hitet ébreszteni. a közöttünk beteljesedett eseményekről: Hogy Lukács célja nem pusztán a történetírás, annak világos bizonyítéka ez a kifejezés, amely egy uralkodó lukácsi motívumot elővételez (ld. 4,16-21; 22,37; 24,25.27.44-47). Lukács olyan eseményeket beszél el, melyeket úgy értelmez, hogy azokat Isten teljesítette be az emberek üdvösségére. 2. akik… szolgái voltak az igének: Egy bizonyos csoportra gondol. Amint azt a látás lukácsi témája világossá teszi, különösen a 24. fejezetben, a látás nem elegendő a tanúskodáshoz. Isten ígéreteinek és a feltámadott Jézusban történt beteljesedésüknek hitbeli integrálása tesz valakit az Ige hirdetőjévé. 3. sorjában megírjam: A kathexés vonatkozhat időbeli, térbeli vagy logikai sorrendre. Az Csel 11,4-ben található párhuzam azt jelzi, hogy itt „logikai sorrendiségről” van szó. Az elbeszélés sorrendiségét Lukácsnak Isten cselekvéséről vallott „ígéret-beteljesedés” elképzelésének logikája határozza meg. Így pl. úgy tűnik, hogy Lk 4,16-30 eltér az időrendtől, de mégis a helyén van, hiszen elindítja azt a lukácsi programot, amely arról szól, hogyan teljesültek be Isten ígéretei Jézusnak a szegények és szerencsétlenek felé forduló szolgálatában. Teofil: Esetleg Lukács patrónusa; ugyanakkor egy szélesebb közönséget is képvisel, amelynek szüksége van a hitbeli épülésre. 4. kétségtelen valóságot: Az asphaleia-t talán leginkább Csel 2,36 alapján értelmezhetjük. E szerint Lukács célja nem az, hogy eretnekekkel szemben az igaz tanítást képviselje, vagy múltbeli események értelmezetlen krónikáját adja. Ehelyett (mint Péter az Csel-ben) biztosítja olvasóit arról, hogy az általa hirdetett események beleillenek Isten üdvtervébe, és meghívja őket arra, hogy hitben válaszoljanak kérügmatikus elbeszélésére. Egy ilyen elbeszélés azonban nem mentesíti az olvasókat attól a kockázattól, hogy amellett döntsenek, hogy Isten ígéretei valóban beteljesedtek közöttünk és üdvösségünkre. Ld. R. J. Dillon: CBQ 43 (1981) 205-227. Ellenkező véleményt ld. Conzelmann (TSL, 11-15).

6

12 (II) Isten ígérete beteljesedésének hajnala (1,5–2,52). Bár megszokott dolog az 1,5–2,52-t „gyermekségtörténetnek” nevezni, ez a titulus pontatlan, hiszen csak a 2,1-40 foglalkozik Jézus születésével, és az 1,5–2,52 lényege nem az elbeszélésben, hanem Gábriel, Mária, Zakariás, a pásztoroknak megjelenő angyal, Simeon és a tizenkét éves Jézus kijelentéseiben rejlik. Helyesebb, ha az 1,5–2,52-t az evangélium nyitányának tekintjük. Benne Lukács megszólaltatja főbb teológiai témáit, különösen Istennek ígéreteihez való hűségéről. A J. Navone által megvizsgált húsz lukácsi téma (Themes of St Luke, Rome 1970) már az 1,5–2,52-ben megjelenik: lakoma, megtérés, hit, atyaság, kegyelem, Jeruzsálem, öröm, királyság, kegyelem, szükség, szegénység, ima, próféta, megváltás, lélek, kísértés, ma, univerzalizmus, út, tanúságtétel. Ez a nyitány evangélium abban az értelemben, hogy intenzívebb hitvallásra akarja indítani olvasóit Istenről, aki hűséges és megbízható, és Jézusról, aki Krisztus, Megváltó és Isten Fia (ld. Schürmann: Lukasevangelium, 24). Amit R. Tannehill (JBL 93 [1974] 265) Mária Magnificat-járól mondott, az igaz az egész 1,5–2,52-re nézve, ezek a kijelentések megszakítják a cselekményt, és az olvasóban mélyebb tudatosságot ébresztenek arra vonatkozóan, mi is történik.

Ahogyan a BBM táblázata (248-249) mutatja, sokan megkísérelték, hogy fölvázolják az 1,5–2,52 művészi szerkezetét. Az itt használt vázlat a tartalomra koncentrál.13 Ami az 1,5–2,52 anyagainak történeti hitelességét illeti, I. H. Marshall bölcs tanácsát ajánlatos követnünk: „Bármit mond Lewis Carroll, a Chesire-i macska vigyora nem létezik a Chesire-i macska nélkül.” Lukács nyitányának megalkotásakor felhasznált hagyományokat, azonban csodálatos módon, és Istennek ígéreteihez való hűségébe vetett mély hittel értelmezte ezeket a hagyományokat Gábriel, Mária, Zakariás, az angyal és Simeon kijelentései által. Azáltal, hogy ily módon interpretálta a hagyományokat, hasonlóan ír, mint az Csel beszédei esetében (→ 44:7). A hagyományokat többnyire abból a tizenkét elemből lehet levezetni, melyek Lukácsnál és Máténál közösek, a nagyobb eltérések ellenére (pl. Lukácsnál hiányzik a három napkeleti bölcs története):

1) Jézus születése Nagy Heródes idejével van kapcsolatban (Lk 1,5; Mt 2,1).2) Mária, Jézus jövendő anyja, Józsefnek szűz jegyese, de még nem élnek együtt (Lk 1,27.34; Mt 1,18).3) József Dávid házából származik (Lk 1,27; 2,4; Mt 1,16.,20).4) Mennyei angyal jelenti be Jézus közelgő születését (Lk 1,28-30 Mt 1,20-21).5) Jézust magát is Dávid fiának mondják (Lk 1,32; Mt 1,1).6) Jézus fogantatása a Szentlélek által történik (Lk 1,35; Mt 1,18.20).7) Józsefnek nincs része Jézus fogantatásában (Lk 1,34; Mt 1,18-25).8) A „Jézus” név a mennyből adatik Jézus születése előtt (Lk 1,31; Mt 1,21).9) Az angyal azt mondja, hogy Jézus „üdvözítő” (Lk 2,11; Mt 1,21).10) Jézus akkor születik meg, miután Mária és József összeházasodtak/már együtt élnek (Lk 2,4-7; Mt 1,24-

25).11) Jézus Betlehemben születik meg (Lk 2,4-7; Mt 2,1).12) Jézus Máriával és Józseffel együtt letelepedik a galileai Názáretben (Lk 2,39.51; Mt 2,22-23).

Ld. FGL, 307; TAG, 41-78, különösen az 53-54. old. A tulajdonképpeni kommentár foglalkozik e hagyományoknak és más hagyományoknak a lukácsi módosításával.

14 Az 1,5–2,52 egyes részleteinek történetiségére vonatkozó heves viták közepette (ld. R. Laurentin: The Truth of Christmas Beyond the Myths, Petersham 1985) nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy Lukács azzal a céllal ír, hogy Teofil és a többi keresztény hitét elmélyítse (ld. 1,1-4). Lukács azt szeretné, ha Teofil és barátai hitben meglátnák, hogy Jézusban Istennek minden ígérete beteljesedett. Lukács arra hívja őket, hogy ne csak Jézus feltámadásával és keresztségével kapcsolatos reflexióik alapján tegyenek vallást Jézusról, mint üdvözítőről, Úrról és Krisztusról, hanem Jézusnak Istenben élt élete kezdetéről való gondolkodás alapján is. Lukács egy olyan Istenbe vetett mélyebb hitre akarja őket indítani, akinek a kegyelme szuverén és mértéken felül nagylelkű, s aki visszájára fordítja az emberi elvárásokat, és lehetetlen helyzetekben teremt emberi lehetőségeket. Lukács szándéka az, hogy olvasói az 1,5–2,52-ről való elmélkedésük során egészséges dózist kapjanak abból az örömből, bizalomból, hitből, reményből, kitartásból, várakozásból és

7

ujjongásból, amelyet azok éreznek, akik a hűséges Isten cselekedeteire válaszoltak életükben. Ld. P. S. Minear: „Luke’s use of the Birth Stories”, StLA, 111-130. Azok közül, akik feleltek Isten cselekedetére, Lukács Máriára koncentrál, a szolgálóra, a megalázottra, a hívők példaképére. Ld. MNT, 105-177.15 (A) Gábriel a templomban bejelenti János születését Zakariásnak (1,5-25). Ami ennek a beszámolónak a történetiségét illeti, Marshallnak (Gospel, 50) igaza van: „Semmi valószínűtlen nincs abban a nézetben, hogy Zakariásnak és Erzsébetnek viszonylag későn született gyerekük, s ezt az eseményt az ÓSz hasonló eseményeinek fényében szemlélték”. Ehhez a gondolathoz hozzá kell tennünk azt a megfigyelést, hogy a 13-17. versek azoknak a Keresztelő Jánosra vonatkozó hagyományoknak lukácsi átdolgozásából erednek, amelyek a 3,1-20-ban és a 7,18-35-ben találhatók, s nem egy külön, a Keresztelőről szóló forrás szülöttei (BBM, 272-279). Lukács a hagyomány által János születéséről szállított információt az ósz-i születés-hírüladások sémájába állítja bele. Szemben R. E. Brownnal (BBM, 156, 272) ennek a sémának nem öt, hanem három része van: születés hírül adása (11-13d v.), a gyermek nevének megadása (13. v.), és a gyermek sorsának megjelölése (14-17. v.) Ld. E. W. Conrad: CBQ 47 (1985) 656-663. Ez a híradás-névadás-sors (továbbiakban: HNS) séma található a Ter 16,11-12-ben (Izmael), a Ter 17,19-ben (Izsák), a 1Kir 13,2-ben (Jozija), az Iz 7,14-17-ben (Immánuel), és a 1Krón 22,9-10-ben (Salamon). Figyeljük meg, hogy az utolsó három szövegrész egy-egy dávidi király születésével foglalkozik. Továbbá ez a séma újra megjelenik a Lk 1,28-33-ban, amely egy dávidi király, Jézus születéséről szól. Lukács oly módon is értelmezte a János születéséről szóló hagyományt, hogy Zakariást és Erzsébetet (ld. még Máriát) az ósz-i gyermektelen párok mintájára rajzolta meg, különösen Ábraháméra és Sáráéra (Ter 16 és 18), valamint Elkanáéra és Hannáéra (1Sám 1–2), akiknek gyermekei, Izsák és Sámuel kulcsszerepet töltöttek be az üdvtörténetben, az egyik ősatyaként, a másik prófétaként. Isten újra megcselekszi az ígéreten és beteljesedésen keresztül, amit megtett a múltban: a lehetetlent, gyermeket ajándékozva egy idős meddő házaspárnak. Az utolsó ósz-i eszköz, amelyet Lukács felhasznál a János születéséről szóló hagyomány (és Jézus életének eseményei) értelmezésében, Dán 9,20-24; 10,7-17 és Mal 2,6; 3,1.23-24-ből származik: az 1,5–2,52 történéseivel elkezdődött az igazság messiási korszaka, a bűnbocsánatra eljövő Úr Napjáé, és Jézusnak, az Úrnak az Úr templomába lépéséé. J. A. Fitzmyer (FGL, 316) megadta ezeknek a kulcsfontosságú, de gyakran finom ósz-i utalásoknak a helyeit: Lk 1,12-13 = Dán 10,7.12; Lk 1,16 = Mal 2,6; Lk 1,17= Mal 3,1.23-24 (ld. Sír 48,1.3.10); Lk 1,19 = Dán 9,20-21; Lk 1,64-65 = Dán 10,16-17; Lk 1,76 = Mal 3,1.23; Lk 2,11.22.42 = Mal 3,1.16 5. Heródes: Az időmegjelölés bizonytalan, hiszen Nagy Heródes Kr.e. 37-4-ig uralkodott. Zakariás: A név jelentése „Jahve nem felejtett el”. Erzsébet: Neve vagy azt jelenti, „Istenem az, akinek nevére esküdni kell” vagy „Istenem a teljesség”. Lukács talán azt akarta, hogy olvasói közül néhányan megértsék e nevek mögötti értelmet, akárcsak János, Gábriel, József, Mária, Jézus, Simeon és Anna esetében, és dicsőítsék az Istent, aki cselekedett népe érdekében. Még fontosabb, hogy Lukács ezeket az embereket, hasonlóan a 2,8-20-beli pásztorokhoz, arra használja, hogy a várakozó és Isten kinyilatkoztatására válaszoló Izraelt képviseljék. 6. igazak: Ez a papi házaspár Isten akaratának, különösen a törvényben megjelenő akaratának megfelelően él. Azzal, hogy így mutatja be János szüleit, Lukács olyan témát kezd el, amely végighúzódik egész evangéliumán, és a százados hitvallásában csúcsosodik ki, aki „igaznak” nevezi Jézust (23,47), valamint arimateai József jócselekedetében, aki igaz, és várja Isten országának eljövetelét (23,50-51). Lukács evangéliumában Izrael vallási vezetői közül sokakról kiderül, hogy nem igazak, ellentétben az igaz Zakariás pappal. Ld. Karris: Luke, 23-46. „Mivel egyesíti a papi származást és a Törvény tökéletes megtartását, Zakariás és Erzsébet jelenti Lukács számára azt, ami legjobb Izrael vallásában; s mint „maradék”, akik befogadják az „evangéliumot” (1,19), az üdvtörténet folytonosságát személyesítik meg” (BBM, 268). 7. nem volt gyermekük: Ahogyan a 25. vers bizonyítja, a zsidóság körében egy házaspár számára a gyermektelenség nagy szerencsétlenség, ha nem egyenesen szégyen volt. Ósz-i meddő nők, különösen Sára, emléke bukkan fel, akik később híres gyermekeket szültek: Sára (Ter 16,1), Rebekka (Ter 25,21), Ráchel (Ter 30,1), Sámson anyja (Bír 13,2) és Hanna (1Sám 1-2).17 8-10. Ezzel a leírással, amely Zakariást a templom szentélyében, tömjén-áldozat bemutatása közben ábrázolja, Lukács bevezeti a templom témáját, amelyet az 1,21-23-ban és a 2,21-42-ben fejt majd ki. „Isten végleges üdvözítő tervének ‘jó hírét’ először azon a szent helyen kellett meghirdetni, amely Izraelben az Ő jelenlétéhez kapcsolódik” (BBM, 270). 11. Az angyal neve a 19. versig nem

8

hangzik el. Dán 9,21-ben Gábriel az esti áldozat idején jelent meg Dánielnek. 13. Jánosnak: Bár Lukács nem közli János nevének jelentését – Jahve megmutatta jóakaratát – a gyermek nevének fontossága újra megjelenik az 1,57-67-ben. 14. Az Isten ígéretének teljesedése felett érzett öröm fejeződik itt ki. 15. Az, hogy János tartózkodni fog a részegítő italoktól, talán utalás a Szám 6,3-ra, valamint Sámuel és Sámson alakjára, akik születésüktől fogva nazirként az Úrnak voltak szentelve. 16-17. János eljövetele Mal 3,23-24 beteljesedése.18 18-20. A bibliai születés-jelentéseknek azon elemzéseiben, amelyek az öt lépés mellett kardoskodnak, a 18. vers a negyedik (ellenkezés) és a 19-20. versek az ötödik lépés (jel). Valószínűbbnek látszik, hogy a 18-20. versekben Lukács átszerkeszt egy háromlépcsős HNS-sémát. A Ter 15,8-ban és 17,7-ben találhatókhoz hasonló kérdésekkel élénkítve elbeszélését, Lukács azért teszi hozzá a 18-20. verseket, hogy 1) Dán 9,21-24 és 10,15 nyomán megemlítse a Gábriel nevet (Isten az én harcosom); hogy 2) előkészítse János születésének bejelentését az 1,57-80-ban; hogy 3) előkészítse Mária párhuzamos kérdéseit az 1,34-ben; és hogy 4) előkészítse a 24,50-53-at. Így Zakariásnak Gábriel általi elhallgattatása nem a hitetlen ellenvetés büntetése, hanem Dániel Gábriel általi elhallgattatásának (Dán 10,15) lukácsi megfelelője. A Lk 1,57-80 valójában nem az 1,20-ban jelzett megerősítő jel, hanem annak a példája, amit lukácsi redundanciának nevezhetnénk: ami fontos, azt meg kell ismételni. Fontos, hogy a gyermeket újra a „Jahve megmutatta jóakaratát” néven nevezze, és hogy az emberek olyannak ismerjék el Istenüket, aki még az emberileg lehetetlennel szemben is hűséges. Zakariás kérdése (1,18), ahogyan Máriáé is (1,34) Lukács művészi és teológiai eszköze arra, hogy a drámát átvezesse a következő felvonásba, s nem tekintendők „ellenkezésnek”. S ez az új felvonás a templom lukácsi témáját tartalmazza, s talán a legfontosabb ok arra, hogy ne tekintsük a 18-20. verseket egy sztereotip séma negyedik és ötödik lépésének. Azzal, hogy Zakariást némának ábrázolja, Lukács tulajdonképpen azt mondja, hogy képtelen befejezni az általa elkezdett liturgiát, hiszen nem tudja megáldani az embereket (1,21-23). A történet-teológiának ezzel az elemével Lukács annak az inklúziónak az egyik pólusát teremti meg, amelynek másik tartópillére a 24,50-53-ban található. A 24,50-53-ban Jézus, aki elfoglalta Isten templomát és maga Isten temploma (19,28-44), aki az újjáalkotott Izrael templomának sarokköve (20,9-19), s aki Isten jelenléte az emberek között (23,44-45), most megáldja tanítványait, miután befejezte élete liturgiáját. Tanítványait pedig a templomban találjuk, amely az ÓSz ígéretei és a jézusi beteljesedés folytonosságának szimbóluma Lukácsnál. 24.25. Lukács azért említi Erzsébet elrejtőzését, hogy az 1,36-ot előkészítse, és így még szorosabban összekapcsolja János születésének bejelentését Jézuséval.19 (B) Gábriel a jelentéktelen Názáretben bejelenti Jézus születését Máriának (1,26-38). Ezen versek mögötti hagyományok a 13 2)-8) alatt találhatók. Röviden, az a történeti alap, amelyre Lukács épít, az, hogy Mária áldott állapotba került, mielőtt nemi kapcsolatra lépett volna Józseffel. Ezt az alapot különböző módokon dúsították fel. 1) A Róm 1,3-4-be beépített 50 előtti hitvallás bizonyítékot nyújt arra, hogy a keresztények úgy gondoltak Jézusra, mint aki Dávidtól származik és a Szentlélek által Isten Fiának bizonyul feltámadásakor. Az 1,31-35 alapjául szolgáló krisztológiai reflexió fejlettebb, mint a Róm 1,3-4-ben található, s azt hirdeti, hogy a dávidi Jézus a Szentlélek által Isten Fia egészen fogantatásától kezdve. Mária foganása tehát szűzi és a Szentlélek erejével történik. Ld. BBM, 517-533; J. A. Fitzmyer: A Christological Cathecism, New York 1982, 67-71. 2) Ugyanannak a HNS-séma felhasználásával az 1,5-25-ben és az 1,26-38-ban Lukács összehasonlítja, és ellentétbe állítja Jánost és Jézust, különösen az S részben: míg János nagy lesz az Úr előtt (1,15), Jézus a Magasságos Fia, elfoglaló Dávid trónját, s uralkodásának nem lesz vége (1,33). János születése talán különleges volt, hiszen idős szülőktől született, Jézusé még különlegesebb, hiszen szűztől született. 3) Gábriel alakja összeköti a születések hírül adását, és arra szólít fel, hogy Jézus születését, mint Dán 9,24-27 beteljesedését szemléljük: a hetven hét (490 nap) beteljesedik (Erzsébet terhességének 180 napja után Mária terhességének 270 napja kezdődik, amelyet 40 nap után követ Jézus megjelenése a templomban); elkezdődik az igazság uralma. Végül Mária hite kerül reflektorfénybe, amint Lukács a 8,19-21 hagyománya alapján megfesti Máriának, a hívők példaképének portréját. Lukács az egész 1,26-38-ban erőteljesen kidomborítja az „egyedül kegyelem” témáját. Ld. W. Klaiber: „Eine lukanische Fassung des sola gratia: Beobachtungen zu Lk 1,5-56”, Rechtf, 211-228.20 26. Názáretbe: Ennek a kb. 150 lakosú, jelentéktelen városkának (ld. Jn 1,45) a megnevezése abba a tipikusan lukácsi témakörbe tartozik, amelyben Isten szuverenén művét, az emberi

9

történelemben való kegyelmi munkálkodását mutatja be. 27. József: A név jelentése „Adjon az Isten”. Mária: A név „kiválóságot” jelent. 28. kegyelembe fogadott: A Máriának szóló három üdvözlés közül a kecharitómené a legjelentősebb. Ez indítja Máriát arra, hogy megkérdezze: (29. v.), milyen módon fogadta őt Isten kegyelmébe. Gábriel a 30-33. versekben adja meg a választ. 31. Jézus: A név jelentése „Isten megszabadít”. 32-33. Lk hátralévő része fejti ki, milyen módon király Jézus. Ld. különösen azt, hogyan testesíti meg Jézus Isten országát, amely a kitaszítottakért jött el, s milyen gyakran nevezik Jézust királynak (pl. 23,3.37.38) a szenvedéstörténetben, amikor hatalma látszólag a mélypontján van. 34. hogyan: Mária kérdése visszhangozza Zakariásét (1,18), s ez Lukács eszköze arra, hogy a dráma következő fázisát bevezesse. 35. Mária foganása nem más, mint Isten ajándéka Isten lelkének hatalma által. 36. a te rokonod: Lukács összeköti a két születés hírül adását, és elővételezi a kapcsolatot az 1,39-56 eseményeivel. Egy másik utalást téve a terhesség hónapjára (ld. 1,25), Lukács reflexióra akar indítani arról, hogyan teljesedik be Dán 9,24 ígérete. 37. Utalás hangzik el Izsák születésének bejelentésére (Ter 18,14), s megismétlődik az a lukácsi mondanivaló, hogy Isten a semmiből teremt valamit. 38. A názáreti Mária a hívő és szolgáló mintaképe, aki teljes szívvel beleegyezik Isten tervébe, és előfutára Lukácsnál azon „semmirevalók” társaságának (nők, bűnösök, kisemberek), akikről senki sem tételezné fel, hogy Isten kinyilatkoztatására igenlően válaszolnak.21 (C) Erzsébet és Mária kijelentései Jézus szerepéről Isten üdvtervében (1,39-56). Az, hogy mit jelent a tény, hogy Jézusban Isten az üdvtörténet utolsó szakaszát indítja el, olyan gazdag teológiai tartalomban, hogy Lukács még kétszer értelmezi, az 1,39-45-ben és az 1,46-56-ban. 39. sietve elment: Nem értjük meg Lukács szándékát a 39-56. versekben, ha Mária szeretetét és közösségvállaló aggodalmát hangsúlyozzuk a tényben, hogy meglátogatja idős, várandós rokonát, Erzsébetet. Ha Lukács hangsúlyozni akarná, hogy Mária a jóság mintaképe, nem írta volna meg az 56. verset, amelyben Mária a legnagyobb szükség idején otthagyja Erzsébetet. Az is nehezen hihető, hogy egy tizennégy éves zsidó szűz egyedül tesz meg egy négynapos utat. A „látogatással” Lukács célja inkább irodalmi és teológiai. Összehozza a két jövendő anyát (1,25 és 1,36), hogy mindketten dicsőíthessék Istent azért, amit életükben tesz, és hogy Erzsébet gyermekét, mint Mária gyermekének „előfutárát” mutathassa be. Lukács Máriát János születése előtt eltünteti a színről, úgy, hogy mindkét születéstörténetben a neki megfelelő három személy szerepeljen: Zakariás, Erzsébet és János, illetve József, Mária és Jézus. 41. megmozdult: Ézsau és Jákob „megmozdulása” Rebekka méhében (Ter 25,22 LXX) szolgáltat párhuzamot János „megmozdulásához”: ez a mozzanat előrevetíti a jövendő kapcsolatot. A kontextus, különösen a 44. vers világossá teszi, hogy János azért mozdul meg, mert felismeri Urát, Jézust. A Szentlélek ajándéka teszi képessé Erzsébetet, hogy értelmezze János megmozdulását. 42. Erzsébet szavai visszaidézik, hogyan szabadította meg Jáhel (Bír 5,24) és Judit (Jud 13,18) népüket, s így dicséri Máriát, aki azzal járul hozzá a szabadításhoz, hogy megszüli azt, aki elhozza a békességet (2,14). 43. az én Uram: János azért mozdult meg Erzsébet méhében, mert Mária Urukat hordozza. 44. ujjongva: János öröme a megfelelő válasz arra, hogy Isten Jézusban beteljesíti ígéretét. 45. boldog: Máriát, mint a hívők mintaképét (ld. 1,38) dicséri azért, mert bízik Isten hűségében.22 Mária Magnificat-ja (1,46-55), amely reflexióra szólít annak az Istennek a természetéről, aki Jézus fogantatásában cselekszik, könnyen két részre osztható: 1,46-50 és 1,51-55. Az első versszak Máriáról szól, a második pedig Mária tapasztalatát általánosítja arról gondolkodva, hogyan bánik Isten az egész emberiséggel. Ld. R. C. Tannehill: JBL 93 (1974) 263-275. Ezeknek a verseknek sok ósz-i párhuzama van, különösen Hanna éneke az 1Sám 2,1-11-ben (ld. BBM, 358-360). Lukács előtti forrásból származnak. Lukács módosította ennek a forradalmi éneknek a teológiáját, mely szerint a dolgok ellentétükbe fordulnak, azzal, hogy megírta a 48. verset, és az egészet belehelyezte evangéliuma menetébe, mely a gazdagokat arra inti, hogy osszák meg vagyonukat, és békére, az ellenség szeretetére szólít.23 46. Mária pedig ezt mondta: Bár az ének tartalma talán jobban illik Erzsébet helyzetére, mint Máriáéra, ez nem elegendő ok arra, hogy megkérdőjelezzük az összes görög kézirat tanúságát, miszerint Mária a beszélő, és elfogadjuk a VL-változat három példányát, miszerint Erzsébet lenne az. Mária dicsőíti Istent azért, amit az emberekért tesz az ő gyermeke által. 47. ujjong: Az Isten ígéretének teljesedése feletti örvendezés témája bukkan elő újra. 48. Ezt a verset joggal tekinthetjük Lukács hozzáadásának a hagyományos énekhez, hogy szorosabban kapcsolja új környezetéhez. Figyeljük meg,

10

a dulé, „szolgálólány” hogyan idézi az 1,38-at, és a „boldog” az 1,45-öt. Máriát, a megalázott szolgálólányt mindenki dicsőíti majd az üdvösség ama új korszakában, melyet Isten az ő fiában kezd el. 49. hatalmas: Mária kicsinységét Isten hatalmasságával állítja szembe, aki számára nincs lehetetlen (ld. 1,37). 50. Ez a vers zárja le az első versszakot, és átvezet a másodikba: amit Isten Máriáért tett, kiterjeszti „az őt félőkre” is. 51-53. Problémák sora vetődik fel. Lukács hat görög igét használ (múlt idejű) aoristosban: hatalmas dolgot cselekedett és szétszórta (51. v.); ledöntött és felemelt (52. v.), ellátott és elküldött (53. v.) Mivel nem teljesen világos, hogyan vitte véghez Isten mindezt Jézus puszta fogantatása által, a tudósok különbözőképpen magyarázzák a hat múlt idejű igét. Legelfogadottabb az a nézet, mely szerint Isten olyan, aki jellemzően így cselekszik (gnomikus aor.), és most is így kezd cselekedni Jézus fogantatásával (inceptív aor.). Ld. J. Dupont: NRT 102 (1980) 331-335. Másik kérdés, hogy kik a bővelkedők (hatalmasok, felfuvalkodottak), és kik az éhezők (megalázottak). R. E. Brown (BBM, 350-365) szerint a megalázottak a zsidó-keresztény anawim. D. P. Seccombe (Possessions and the Poor in Luke–Acts, SNTU B/6, Linz 1982, 70-83) arra gondol, hogy a megalázottak Izrael, és a gazdagok annak pogány elnyomói. J. A. Fitzmyer számára (FGL, 361) a szegények Izrael anyagilag szegényei, valamint a szerencsétlenek, a betegek, megalázottak és elnyomottak; a gazdagok a materiálisan gazdagok, valamint a büszkék, az önteltek és azok, akik nem érzik Isten hiányát. J. M. Ford (My Enemy, 19-23) aláhúzza az 51-53. versek militáris, szent-háborús jellegét. F. W. Horn (Glaube und Handeln in der Theologie des Lukas, GTA 26, Göttingen 1983, 137-144. 181-183) azt tartja, hogy az 51-53. versek ebionita nézetet képviselnek, azaz a gazdagokat pusztán azért utasítja el, mert gazdagok, a szegényeket pedig pusztán azért magasztalja fel, mert szegények. A szegénység állapota feltétele Isten kegyelme elnyerésének. Azzal, hogy a 2,1-20-ban Lukács hangsúlyozza az isteni megváltás tökéletesen ingyenes voltát, módosít ezen a nézeten, amely jelen van a 6,20-26-ban és a 16,19-26-ban is. Sok minden szól Horn véleménye mellett. Azzal, hogy Lukács megtartja ezt az „ebionita” hagyományt, azt jelzi, hogy Isten, akinek erős karja (51. v.) új exodust teremtett, szerinte is részrehajló az elnyomottakkal szemben, s ez a kedvezés megmutatkozik fiában, Jézusban és tanítványainak missziójában is. Az elnyomottak helyzete (akiket Mária személyesít meg, ld. a 48. versben Lukács változtatását) az ellenkezőjére fordul majd. Abból azonban, ahogyan Lukács a közvetlen kontextust elénk állítja, kitűnik, hogy az elnyomottaknak is válaszolniuk kell Isten jó hírére (ld. a pásztorokat a 2,6-20-ban). Lukács evangéliuma további részeiben tovább módosul az 1,51-53, különösen azokban a lukácsi témákban, amelyek a gazdagok javainak megosztásáról, a békéről és az ellenség szeretetéről szólnak. Ld. Ford: My Enemy, 36; és Karris: RR 42 (1983) 903-908. Lukács számára „Isten szegényeihez” tartozni nem a társadalmi helyzet vagy a nemzeti hagyomány kérdése. 54-55. Újra megjelenik Isten ígéreteihez való hűségének témája. Ábrahámnak: Ez az egyik kiterjedt lukácsi motívum első előfordulása. Ld. 1,72-73; 3,7-11.34; 13,16; 13,28-29; 19,9; 20,37; Csel 3,13.25; 7,17.32; 13,26; 26,6; 28,20. Bár igaz az, hogy Isten az új üdvtörténetet az Ábrahámnak adott régi ígéretekre építi fel, az újjáépített Izraelhez tartozás Isten ajándéka, amely előhívja a megfelelő magatartás válaszát, s nem függ pusztán az Ábrahám-gyermekség nemzeti örökségétől. 56. Mária… visszatért otthonába: Lukács ezzel az irodalmi módszerrel tessékeli ki Máriát a jelenetből, hogy csak a megfelelő személyek legyenek jelen János születésének és névadásának következő jeleneténél.24 (A’) Zakariás kijelentése János szerepéről Isten üdvtervében (1,57-80). Ez a szakasz két részre osztható. Miután Lukács a történet sodrához megfelelő számú narratív részletet produkált (1,57-66), megállítja a cselekményt, és az 1,67-80 énekének segítségével értelmezi azt. Mindkét rész azt a lukácsi teológiát sugározza, hogy Isten cselekedete beteljesíti korábbi ígéreteit.25 58. együtt örültek vele: Amit Gábriel az 1,14-ben megígért, az beteljesedett. Az, hogy Isten kegyelmesen cselekedett akkor, amikor ez emberileg lehetetlennek látszott, ismét okot ad az örömre. 59. körülmetélni: János körülmetélésének és névadásának eseménye párhuzamos Jézuséval a 2,21-ben. A körülmetélés által mind János, mind Jézus Izrael tagjává válik. Mivel Lukács számára a kereszténység a zsidóság logikus folytatása, „meg kell mutatnia, hogy azok, akik meghirdetik és megalapítják, részei a zsidóságnak” (FGL, 376). 60. János: Ami mindenki szemében csodálatra méltó, az, hogy Erzsébet is és Zakariás is, aki süket lévén nem hallja, mit mond Erzsébet, azt mondja, hogy a gyermek neve legyen János: Isten megmutatta jóakaratát. 64. áldotta: Zakariásnak, aki az 1,20 teljesedéseképpen most már tud beszélni, első szava Isten dicsérete. 65-66. János jövendő szerepének kérdését az 1,76-79-ben válaszolja meg először, részletesebben pedig a 3,1-20-ban (ld. még 7,17-35).

11

26 Zakariás Benedictus-áról (1,67-79) széles körben elismerik, hogy nem egységes darab, hiszen azzal kezdődik, hogy dicséri Istent azért, amit Jézusban Izraelért tett (1,68-75), azután teológiai szempontból Ker. Ján. elkövetkező szerepéről jövendöl (1,76-77), majd visszatér Jézus szerepének hirdetéséhez (1,78-79). Sokféle megoldás létezik erre a problémára. R. E. Brown (BBM, 377-392) úgy gondolja, hogy egy Lukács előtti zsidó-keresztény anawim-énekbe Lukács beékelte a 76-77. verseket Keresztelő Jánosról, hogy ezzel az éneket az új szövegkörnyezethez kapcsolja (hasonló szerkesztői tevékenységet végzett a Magnificat esetében az 1,48-cal kapcsolva a Lukács előtti éneket kontextusához). Szerencsésebb Schürmann megoldása (Lukas evangelium, 84-94): Lukács két zsidó-keresztény himnuszt dolgozott át, és kapcsolt össze: az 1,68-75-öt és az 1,76-79-et. Az utóbbi anyag hangsúlyozza Jánosnak, mint Jézus előfutárának a jelentőségét. 67. eltelt Szentlélekkel: Ugyanezt a leírást alkalmazta Lukács Erzsébetre, Zakariás feleségére az 1,41-ben. Úgy, ahogyan Erzsébet Jézus nagyságáról beszélt (1,41-44), beszél Zakariás is (1,68-75). A lukácsi művészetnek és teológiának köszönhető, hogy az 1,5–2,52 énekeinek minden beszélője Jézusról szól. 68. Izrael Istene: Ez az egész ének a zsidóság, Isten és a választott nép viszonya hatókörén belül marad. meglátogatta: Múlt idejű igéivel az 1,68-75 himnusza a Magnificat-ra emlékeztet, és valószínűleg ugyanannak a csoportnak az alkotása, amelyik a másik Lukács előtti éneké is. Ezeket az aor.-ban álló görög igéket gnomikusnak és inceptívnek kell tekintenünk, azaz kifejezik egyrészt, hogyan cselekszik Isten általában (gnomikus), másrészt mit indít el Isten Jézusban (inceptív). 69. Dávidnak: Az ígéret és beteljesedés témája kibontja azt, amit Gábriel az 1,32-ben mondott. Ahogyan az 1,51-53-ban, a dávidi Messiás eljövetelének hatását itt is katonai kifejezésekkel festi le. Dávid örököse megment az ellenségtől. Jézusról, a dávidi Messiásról szóló következő történetében Lukács békeszeretőnek írja le őt (2,1-20). Jézusban Isten úgy győzi le az ellenséget, hogy békét hoz neki. 70-73. Újra előkerül Isten ígéreteihez való hűségének témája. Ahogyan az 1,55-ben, úgy itt is Istennek Ábrahám szövetségéhez való hűségét emeli ki. 76. Ez és a következő versek visszautalnak Gábriel szavaira az 1,16-17-ben, és megválaszolják az 1,66 kérdését. Újra visszacseng Mal 3,1. 77. Ld. Ker. Ján. működésének leírását a 3,1-20-ban. Ez a szakasz a 3,1-20-ban foglalt hagyományokból származik. 78. Ennek a versnek szoros párhuzama található a T.Zeb. 9,8-ban, amely tartalmazza két kulcsszavát: „S ennek utána maga az Úr kel majd fel (anatelei) teérted, az igazság világossága, szárnyai alatt gyógyulással és irgalommal (eusplanchnia)”. meglátogat: A legjobb görög kéziratok nyomán nem aoristost, hanem jövő időt kell itt olvasnunk. R. E. Brown (BBM, 373) annak a szöveghagyománynak az érvényessége mellett érvel, amely múlt időt (aor.) tételez fel, s ezáltal támogatja azt a feltételezést, hogy a Benedictus nem egységes. A 78-79. versek nem az eredeti himnusz lezárása, melybe Lukács beékelte a 76-77. verseket a jövő idejű igékkel, hanem folytatja János jellemzését. Ő, akit a 76-77. versek prófétaként mutatottak be, most, a 78-79. versekben mint Jézus előfutára áll elénk, „felkelő fényé”. 79. békesség: Ez ennek a fontos témának, amely Lukácsnál erőteljesen érezteti hatását, az első előfordulása. A békesség nem pusztán a háborúskodás abbamaradása vagy hiánya. A hangsúly a teljességen, harmónián, jól-léten és jóléten van. Lukácsnál az ellenség szeretete témájával kapcsolódik össze. A 79. vers inklúziót alkot a 24,36-tal, amely elbeszéli, hogy a megfeszített és feltámadott Jézus első szava a „békesség” volt. 80. a pusztában: Lukács eltünteti Jánost a színről, és felkészíti az olvasót drámájának egy későbbi felvonására, melyben János Izraelhez intézett próféciájáról lesz szó.27 (B’) Az angyalok kijelentése a jászolban fekvő gyermek Jézus jelentőségéről (2,1-20). Ez a szakasz a lukácsi mívesség iskolapéldája. Azokat a hagyományokat használja fel, melyek szerint Mária és József názáreti származásúak, Jézus pedig Betlehemben született (→ 13-ban a 9–11-gyel jelölt hagyomány elemeket). Ezeket az eseményeket Nagy Heródes, Augustus császár és Quirinius alakjához kapcsolja, akik alatt a népszámlálás végbement. E hagyományok és alakok köré nyolc témáját fonja (élelem, kegyelem, öröm, szegénység, béke, üdvösség, ma, egyetemesség), hogy ezzel kifinomult teológiai építményt hozzon létre.28 Ennek a szakasznak a tartalma a következő: 2,1-7 (előzmények és Jézus születése); 2,8-14 (angyali kijelentés Jézus jelentőségéről); 2,15-20 (reakciók az angyal hírére). A 2,1-20 jelentésének kulcsa a 2,11-14. Ezekben a versekben Lukács hangját halljuk. Az 1,51-53-ban és az 1,69-71-ben olyan hagyományokat idézett, melyeket tekinthetünk úgy is, hogy Jézust harcias dávidi Messiásként mutatják be. Most pedig, azon a jellegzetes módon, mellyel Jézusnak és működésének különböző értelmezéseit egymás mellé állítja, és ezzel időtálló értékeiket megmutatja (ld. H. Flender: St Luke, Philadelphia

12

1967, 8-35; E. Schweitzer: Luke, Atlanta 1982), Lukács olyan dávidi Messiásként állítja elénk Jézust, aki a béke eszkatologikus ajándékát hozza el. Jézus béke-szolgálatáról szóló elbeszélésének vége felé, a 19,38-ban Lukács felidézi, amit az angyalkórus mondott Jézusról születésekor (2,14). Csecsemő voltának hatalomnélküliségében Jézus mindenki Megváltója és a béke hozója, ellentétben a hatalmas római uralkodóval, Augusztus császárral, akit a birodalmi kultusz a béke elhozójaként ünnepelt. Amit az angyalok Jézus jelentőségéről kinyilatkoztatnak, azt a szegény pásztorok fogadják el, és Mária forgatja szívében, aki a hívők példája arra, hogyan kell a békéről elmélkedni és azt megtestesíteni. Ld. Schneider: Lukas, 64-68.29 1-3. Az 1-3. versek történeti problémákat vetnek fel: Quirinius Kr.u. 6–7-ig volt Szíria kormányzója, és nem Heródes uralkodása alatt (ld. 1,5), aki Kr.e. 37–4-ig uralkodott, Lukácson kívül nincs bizonyíték arra, hogy Augusztus császár alatt az egész világra kiterjedő népszámlálás lett volna, vagy hogy az embereknek őseik városában kellett volna számba vétetniük. Ahogyan Lukács az Csel 5,37-ben is megmutatta, a népszámlálásról nincsenek jól informált emlékei. Akárhogy is, Lukácsnak a népszámlálás említésével nem az a célja, hogy a történeti sorrend törvényét kövesse, hanem az ígéret és beteljesedés rendjét (ld. 1,1-4). A népszámlálás segítséget nyújt Lukácsnak ahhoz, hogy Máriát és Józsefet Názáretből eljuttassa Betlehembe, Dávid városába, ahol a megígért dávidi örökösnek meg kell születnie (Mik 5,1). Ld. BBM, 547-556. 1. Augusztus császár: Lukács finoman ellentétbe állítja ezt a római uralkodót (Kr.e. 27 – Kr.u. 14), akit a béke elhozójaként emlegettek és Jézust, az Üdvözítőt (2,11), a békesség hozóját (2,14). A Priene-ben talált felirat dicsőíti Augusztust, mint aki „[Szabadító], aki a háborúnak véget vetett, és aki mindent [békés] rendbe tesz” (Danker, F. W.: Benefactor, St. Louis 1982, 217). Amikor Lukács evangéliumát írta, kb. hetven évvel Augusztus halála után, a birodalmi kultusz és az ázsiai naptár, amelynek újéve Augusztus császár születésnapja volt (szeptember 23), az egész világ jótevőjeként tartotta életben Augusztus emlékét. Ld. R. F. Price: Rituals and Power, Cambridge 1984, 54-56.61.106. 4. Megvilágítja Jézus dávidi származását; ld. 1,27.32-33.69-71. 7. Van olyan vélemény (LaVerdiere, E.: Emmanuel 89 [1983] 544-548), hogy a prótotokos jobban illene az 1,5–2,52 krisztológiai kontextusába, ha (Isten) elsőszülöttjeként fordítanánk. Ld. a Kol 1,15.18; Zsid 1,6; Jel 1,5 párhuzamait. Finomabb megoldás azonban, ha úgy tekintjük, hogy Lukács a prótotokos-szal az elsőszülött Úrnak szentelését készíti elő a 2,23-ban. bepólyálta: Ld. Bölcs 7,4: mint Salamon király, elődje Dávid trónján, Jézus is viseli az emberség kellékeit. jászolba: Lukácsnak az élelem iránti élénk érdeklődéséhez híven (ld. Karris: Luke, 47-78) a legjobb, ha a jászlat, amely felbukkan a 2,12.16-ban, annak a szimbólumaként értelmezzük, hogy Jézus a világ eledele. szállás: Nem látszik jelentős különbség az itt és a 22,11-ben használt gör. katalyma és a 10,34-ben használt pandokheion között. A „szállás” (vagy fogadó) valószínűleg egy 13x23 m nagyságú, emeletes karavánszeráj. Az állatok a belső udvarban voltak. A konyha és egyéb helyiségek a földszinten, az esetenként nagyméretű hálószobák az emeleten. Ld. L. Casson: Travel in the Ancient World, Toronto 1974, 197-218. Azért, hogy megteremtse és aláhúzza azt a fontos és szimbolikus értelmet, amelyet a háromszor említett (2,7.12.16) jászolnak tulajdonít, Lukács azt mondja, hogy nem volt hely a fogadóban. Bár szegényes körülmények között, a vendégszeretetet nélkülözve született meg Jézus, mégis ő lesz az éhező emberiség házigazdája. Felnőttként, készen arra, hogy szolgaként az életét adja, fogadóban lesz egy olyan étkezés házigazdája, melyet tanítványai folytatnak majd az ő emlékére (22,11).30 8. pásztorok: Felidézi Dávid szegényes, pásztori eredetét (ld. 1Sám 16,1-13) azok leírásában, akiket az a megtiszteltetés ér, hogy megpillanthatják Dávid leszármazottját. Általánosságban, és egybecsengve a szegénység lukácsi témájával, a pásztorok a szegények. „A koszos, büdös, mosdatlan pásztorok rituális tisztátalanságukkal bátorítást jelentenek mindazok számára, akiknek nincs vallásos státuszuk.” (Danker: Jesus and the New Age, 27). Ld. még Marshall: Gospel, 96. 10. Ismét felhangzik az öröm lukácsi témája: öröm amiatt, hogy az isteni üdvösség betör a világba (ld. 1,28.46.58). ma: Isten üdvössége nem valami távoli jövő dolga, hanem már most elkezdődik. Ez a lukácsi téma átjárja az egész evangéliumot: 4,21; 5,26; 12,28; 13,32.33; 19,5.9; 22,34.61; 23,43. Üdvözítő: Jézus, és nem a békét szerző Augusztus az emberiség üdvözítője. Ezt a lukácsi témát alaposan tanulmányozta I. H. Marshall (Luke, Historian and Theologian, Grand Rapids 1971). Lukács számára az üdvösség a teljesség visszaállítását jelenti, megmentést a bűntől és az Istentől való elidegenedéstől (ld. FGL, 222), s van egy immanens dimenziója is: Jézusban Isten közösségben van a bűnösökkel (19,5.10; 23,43); Jézus megment (8,36) az önpusztító elszigeteltségből a tápláló emberi közösségbe való beépülésbe. Ld.

13

R. J. Karris: CurTM 12 (1985) 346-352. 12. Újra felbukkan a jászol jele. 14. dicsőség: Jézusban Isten elhozta a végidők ajándékát, a békét. A béke cselekedetei és nem világi fegyverek díszítik Jézus király címerpajzsát. Amikor Jézus útja Jeruzsálembe ér, békeköszöntéssel üdvözlik őt (19,38). az emberekhez jóakarat: Isten emberek iránt tanúsított jóakaratának lukácsi témája a dávidi születés egy újabb dimenzióját villantja fel.31 15. A pásztorok lelkesen reagálnak az angyali örömhírre. 16. jászolban: A pásztorok rátalálnak az angyal által adott jelre (12. v.). Ez a „jel” azonban nemcsak az angyali üzenet igaz voltát tanúsítja, hanem konkrét példáját mutatja fel annak az üzenetnek, hogy Jézus az Üdvözítő (11. v.). „Az, aki megszületett, üdvözítő is. Ennek a ténynek felel meg az a jelentős mozzanat, hogy jászolban fekszik, jeléül annak, hogy Isten táplálja az ő népét.” (Giblin, C. H.: CBQ 29 [1967] 100). 17. elmondták: A pásztorok másoknak, Máriának és Józsefnek is, elmondják a jó hírt, amely a Mária által (1,31-33; 1,46-55) és Zakariás által (1,68-79) kapott üzenet megfelelője. A csecsemő Jézus sorsa és jelentősége olyan gyémánt, amelynek lapjait Lukács más-más perspektívából világítja meg. 19. forgatta: Mária magában végigpörgeti az eseményeket, különösen az angyali üdvözletet, megpróbálja megérteni azokat. Mária nem fogja fel azonnal Istennek Jézusban történő cselekedete teljes értelmét. A 19. vers refrénje a 2,51, s Mária hitben megtett útjának jelévé válik (ld. 8,19-21; 11,27-29; Csel 1,14). Mária a hívő mintaképe. 32 (C’) Simeon kijelentése a templomban megjelent újszülött Jézus jelentőségéről (2,21-40). A Nunc Dimittis mellett (2,29-32) Lukács Hanna és Elkána történetét használta ennek a szakasznak a forrásául az 1Sám 1–2-ből. Elkánának és meddő feleségének, Hannának fia születik, Sámuel, akit bemutatnak az Úrnak. Éli, az öreg pap elfogadja fiuk odaszentelését, és a silói szentélyben megáldja Sámuel szüleit. Lukács ezeket a forrásokat kibővíti az ígéret és beteljesedés, a templom, az univerzalizmus, az elutasítás, a tanúskodás és a nők témájával. A következőképpen tagolja a történetet: a 2,21-24 Simeon és Anna 2,25-38-ban leírt kettős tanúságtételének helyszíne; a 2,39-40 pedig a lezárás. Az egész egység teológiai középpontja a 2,29-32-ben található. Ahogyan az Csel beszédeinek kompozíciójából kitűnik, Lukács tehetségesen vegyíti a hagyományt saját teológiájával, s hozza kapcsolatba az egyik beszédet a másikkal. Ld. P. Schubert: JBL 87 (1968) 1-16. Ugyanez a tehetség nyilvánul meg az 1,5–2,52; 1,46-55; 1,68-79; 2,14; 2,29-32 kijelentéseinek kontrasztjaiban és kifejtésében: Jézus, a dávidi Messiás nemcsak néhány kiválasztott Üdvözítője, hanem mindenkié; a békére irányuló erőfeszítések által győzi le ellenségeit. A 2,29-32-ben Lukács megszólaltatja az egyetemesség rá olyannyira jellemző témáját.33 21. körül kellett őt metélni: Jézust, mint előfutárát, Jánost is, körülmetélik (1,59), és „hivatalosan megjelölik, mint Isten választott népének tagját, aki által a világ megváltása végbemegy” (Stuhlmueller, C.: JBC 44:21). Lukács az 1,31-re és Jézus nevére utal („Isten megszabadít”). 22. Mózes törvénye: Ld. még 2,23.24.27.39. Lukács „célja, hogy hangsúlyozza a mózesi törvényhez való hűséget. Isten üdvösségének új formája ennek a törvénynek való engedelmességgel jár együtt” (FGL, 421). A tisztulás törvénye a Lev 12,2-8-ban található: a Lev 12,6-ra a 2,22-ben, a Lev 12,8-ra pedig a 2,24-ben történik utalás. Az elsőszülött fiú odaszentelésének törvénye a Kiv 13,1-2-ben található. Amikor a gyermek egyhónapos volt, öt sékellel kellett megváltani (Szám 3,47-48; 18,15-16). Lukács ezt az utóbbi szabályt nem említi, hanem helyette Jézus bemutatásáról beszél, amelyről az ÓSz nem rendelkezik. Úgy tűnik, Lukács azért emeli ki az odaszánt gyermek bemutatását, hogy Sámuel bemutatásának emlékét idézze fel az 1Sám 1,22-24-ből, ahogyan két kedvenc ósz-i értelmező szövegét: az Úr eljött templomába (Mal 3,1-2); Jézus úgy van a templomban, mint az a Legszentebb, akinek az évek hetven hetének végén kell eljönnie (Dán 9,24). Ld. BBM 445-446. Jeruzsálem: Lukács itt a Hierosolyma alakot használja, amelyet szintén alkalmaz a 13,22-ben; a 17,28-ban; a 23,7-ben és az Csel-ben huszonöt alkalommal. A 2,25-ben a Ierusalém formát használja, mint az evangéliumban még huszonhatszor, az Csel-ben harminckilencszer. Nem jártak sikerrel azok a próbálkozások, amelyek arra irányultak, hogy a két használat között pontos teológiai különbséget tegyenek. Az, hogy a 2,22.25-ben és az Csel 1,4.8-ban Lukács egymás mellé teszi a két formát, talán megvilágítja teológiai szándékát. Azáltal, hogy a Mediterráneumban megszokott indirekt etimológia eszközével él, az egymás mellé helyezés révén megmutatja, hogy a Hierosolyma, amely először szerepel, és „szent Salemet” vagy „szent helyet” jelent, a Ierusalém etimológiája, amely a második helyen áll. Ld. D. D. Sylva: ZNW 74 (1983) 207-221. Jeruzsálem Lukácsnál nagyon fontos témája és szimbóluma Isten áldásainak, az ígéret

14

és beteljesedés, a zsidóság és az újjáalkotott Izrael folytonosságának, amely Jeruzsálemből indul útjára a világ végső határáig (Csel 1,8).34 25. Simeon: Ezt az öregembert, akinek a neve azt jelenti: „Isten meghallgatott”, Lukács Ker. Ján. szüleihez hasonlóan mutatja be (1,6). Izrael vigasztalását: Iz 40,1 LXX és 66,12-13 LXX a háttere ennek az Isten mentő cselekedetére irányuló várakozásnak.. Szentlélek: A teremtő életnek ez az ajándéka „nem vallásos megelégedést hoz, hanem a beteljesülés iránti éhséget és szomjúságot. A közeli beteljesedés várása uralja Simeon és az őt hallgatók életét” (Scweitzer: Good News, 56). 27. a templomba: Bár Simeon nem pap, ő és később Anna is a templomi kultusz lényegét testesíti meg: Isten szolgálatát. A színpad most elő van készítve Simeon Nunc Dimittis kezdetű imája számára, hiszen „a törvény, a prófétai Lélek és a templomi kultusz most mind összetalálkozott, hogy Jézus nagysága számára a környezetet biztosítsa” (BBM, 53). 29. A 29-32. vers szókincse mintha Izajásból származna: 52,9-10; 49,6; 46,13; 42,6; 40,50 (uo. 458). 30. üdvösségedet: Az 1,5–2,52 kijelentéseiben is megcsendült ez a téma, időnként kreatív teológiai feszültségben: 1,47; 1,71.77; 2,11. 31-32. A Jézusban megvalósult isteni üdvösség kiárad és átöleli Isten népét, Izraelt, s aztán körülveszi a többieket, a népeket is (ld. 24,44-47). A népeket nem lehet pusztán leváltandó uralkodóknak látni (1,51-53), vagy legyőzendő ellenségeknek (1,69-71); örökösei ők Isten ígéreteinek. 34. Elővételezve evangéliumának egyik nagy témáját, Lukács megjegyzi, hogy Isten választottai közül sokan elutasítják majd Jézust (ld. 4,16-30). Színpadi súgóként Lukács előre jelzi a keresztet. 35. kard: A leginkább idevágó párhuzam az ÓSz-ből Ez 14,17 és a megkülönböztetés kardja. „A kép az ítélet elválasztó kardját idézi, amely egyeseket elpusztít, másokat megkímél, a megkülönböztetés és nem pusztán a büntetés kardja…” (BBM, 464). Máriának, a hívők mintaképének is döntenie kell a Istennek Jézusban megnyilvánuló kinyilatkoztatása mellett vagy ellene; a családi kötelék nem teremt hitet. 36. Anna: Neve „kegyelmet, jótetszést” jelent. Mint Simeon, ő is az Úrra való várakozást testesíti meg. Csendesen tanúskodik Jézus jelentőségéről azok előtt, akik vágynak a megváltásra. Simeon és Anna párba állítása megfelel Zakariás és Erzsébet párba állításának az első fejezetben, és előre jelez egy nagyszerű lukácsi témát: „Lukács ezzel az elrendezéssel azt fejezi ki, hogy a nő és a férfi együtt és egymás mellett állnak Isten előtt. Egyenlőek megbecsülésben és kegyelemben, ugyanazokat az ajándékokat kapták, és ugyanazok a kötelességeik is (vö. Ter 1,27; Gal 3,28)” (Flender: Luke [→ 28] 10). A párosítások között van a száreftai özvegy és Námán (4,25-28), a megszállottnak és Péter anyósának meggyógyítása (4,31-39), a kafarnaumi százados és a naimi özvegy (7,1-17), Simon és a bűnös asszony (7,36-50), az asszonyok a sírnál és az emmauszi tanítányok (23,55–24,35), Lídia és a filippi börtönőr (Csel 16,13-34). 39. Názáretbe: Lukács azzal fejezi be Jézusnak a jeruzsálemi templomban történt bemutatásának tematikus kifejtését, hogy a szent család visszatér Názáretbe. A templomba majd a 2,41-52-ben térnek vissza. 40. erősödött: Ld. János leírását az 1,80-ban. Isten kegyelme: Az 1Sám 2,21.26 visszhangját fedezhetjük fel itt, Sámuel történetéét, amely oly mélyen hatott Lukács elbeszélésére a 2,21-40-ben.35 (D) Átvezető rész: A lukácsi nyitány befejezése, Jézus kijelentése önmagáról és Jézus, Isten Fia jövendő, Galileából Jeruzsálembe tartó útjának elővételezése. (2,41-52). Ennek a szakasznak a forrása egy Lukács előtti kijelentés-történet lehet, amely nem tudott Jézus szűzi fogantatásáról, és amelynek középpontja Jézusnak Atyjával való kapcsolatáról szóló kijelentése a 49. versben. Ennek a történetnek a magja a 2,41-43.45-46.48-50 lenne. Módosítások találhatók a 44.47.51-52. versekben és a 49. vers „kell” témájában. Ld. MNT, 157-162. A történet eredete talán abban az emberi hajlandóságban lelhető fel, amely már a gyermekben látni akarja a felnőttet. Hasznos párhuzam található Josephusnál (Ant., V.10.4. §348), ahol Sámuelről, az Elkánának és Hannának született fiúról az áll, hogy tizenkét éves korában kezdett prófétálni, bár az 1Sám 3 egyáltalán nem említ életkort. Lukács azért használta ezt a történetet, mert lehetőséget nyújtott számára, hogy a keresztről, hitről, atyaságról, szükségről, templomról és útról szóló témáin elidőzzön.36 41. a húsvét ünnepére: A húsvétra vonatkozó szabályok a Kiv 23,27-ben, 34,23-ban és a Lev 23,4-14-ben találhatók. Utalás történik Elkána és Hanna évenkénti zarándoklatára is (ld. 1Sám 1,3.21; 2,19). 42. felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint: Középpontba kerül Jézus családja és annak buzgó ragaszkodása a törvényhez, mint az a környezet, amelyben Jézus felnőtt. Ez a történet elővételezi Jézus későbbi jeruzsálemi útját (9,51–19,27), amelyet tanítványaival tesz majd meg, s szóban és cselekedetben kinyilatkoztatja Atyjával való kapcsolatát. Ld. LaVerdiere: Luke, 39. 44. Ez a vers olyan irodalmi eszköznek tűnik, amellyel Lukács olvasói számára felfokozza a szülők aggodalmát. 46. a

15

templomban: Lukács nyitányát a jeruzsálemi templomban kezdte el (1,5-25), és a templomban fejezi be. Ez a nagy inklúzió az evangélium végét készíti elő, amely leírja, amint a tanítványok a templomban dicsőítik Istent. 47. Figyeljük meg az összefüggést a 2,40 „bölcsesség” motívumával. 49. Az egész történet efelé a „csattanó” felé tartott, melyben Lukács megörökíti Jézus első szavait. Többé nem Gábriel, vagy Mária, vagy Zakariás, vagy az angyalok, vagy Simeon mondja el, kicsoda Jézus, hanem maga Jézus teszi ezt. kell: A gör. dei szó, amely szükségességet fejez ki, gyakran előfordul az evangéliumban (tizennyolcszor) és az Csel-ben (huszonkétszer), s „az isteni indítás érzetét fejezi ki, gyakran az írás parancsának vagy próféciának való engedelmességben ölt testet, vagy abban, hogy az események Isten akaratához igazodnak. Itt a szükségszerűség Jézusnak Istenhez fűződő inherens kapcsolatában rejlik, amely engedelmességet követel” (Marshall: Gospel, 129). Ld. még C. H. Cosgrove: NovT 26 (1984) 168-190. az én Atyám házában: Úgy tűnik, ez az értelme az en tois tu patros mu nehezen érthető görög kifejezésnek, amely jelentheti még azt, hogy „Atyám dolgaival elfoglalva” vagy „azok között, akik Atyámhoz tartoznak” (ld. FGL, 443-444). Jézus nem azzal nyomatékosítja a 49. versbeli szavait, hogy csodát tesz, mint az apokrif evangéliumokban, különösen a Tamás gyermekség-evangéliumában. Ehelyett azzal az elrejtett élettel nyomatékosítja, mellyel családja mindennapi életében vesz részt „egy kis közel-keleti város szinte elképzelhetetlenül beszűkült és primitív környezetében” (Schweizer: Good News, 64). 50. nem értették: Szülei nem értik meg, hogy Jézus Istenhez fűződő kapcsolata elsőbbséget élvez a hozzájuk fűződővel szemben. A megkülönböztetés kardja, amelyről Simeon a 2,35-ben beszél, dolgozik itt. 51. engedelmeskedett nekik: Isten fia önként vállalja az engedelmességet. Így ez a történet „előrevetíti a keresztet azáltal, hogy rámutat: Jézus a szolga szerepében megőrizte önazonosságát” (Brown, R. E.: Worship 51 [1977] 485). Mária, a hit mintaképe, folytatja a hit útját amint fiának jelentőségén és sorsán elmélkedik (ld. 2,19). 52. Ld. a 2,40 refrénjét.37 (III) Jézus nyilvános működésének előkészítése (3,1–4,13). A Keresztelő Jánosról szóló szakaszt (3,1-20) követően, melyben Lukács megmutatja, hogy a János működésére adott válaszok hasonlóak azokhoz, melyekkel majd Jézusra reagálnak, három szakaszt annak a kérdésnek szentel, hogy ki az a Jézus, aki szolgál Galileában, a Jeruzsálem felé vezető úton és Jeruzsálemben. Ő Isten szeretett Fia, és a Szentlélek közvetítője (3,21-22); Isten teremtő tervének csúcspontja (3,23-38); a hűséges Fiú, aki legyőzi a Gonosz erőit (4,1-13).38 (A) Keresztelő János igehirdetése (3,1-20). Ez a szakasz négy részre osztható. A Lk 3,1-6 beszámol arról, hogy János az Úr útjának készítésére hív. A 3,7-14-ben Lukács leírja, hogyan készítik magukat az Úr számára az egyszerű emberek és a kitaszítottak. A Lk 3,15-18 megvilágítja a különbséget az Úr útjának előkészítője és a Messiás között. A 3,19-20-ban Lukács lezárja János bemutatását.39 Itt nem mehetünk bele a történeti Keresztelő János-kutatás részleteibe. Ennek a kutatásnak fontos eleme Josephus Flavius, aki az evangéliumoktól függetlenül tanúskodik (Ant., XVIII.5.2 §116-119) arról a széleskörű hatásról, melyet János a nép körében gyakorolt, valamint J. A. Fitzmyer feltételezése (FGL, 453-454) Jánosnak a qumráni esszénusokhoz fűződő kapcsolatáról, akik Iz 40,3-at magukra alkalmazták, a pusztában éltek, és vízzel kapcsolatos rítusaik voltak. A kérdés itt az, hogyan alakította át Lukács a Jánosról szóló hagyományt a Jézus Krisztusról szóló jó hír hirdetése szempontjából. Ld. W. Wink: John the Baptist in the Gospel Tradition, SNTSMS 7, Cambridge 1968, xii.40 A jánosi hagyományok lukácsi alkalmazását a krisztológia irányítja, s a következő elemekből áll: János működését, Jézuséhoz hasonlóan, a világtörténelem és a vallástörténet keretébe állítja, annak minden örömével és bűnösségével (3,1-2). János Isten prófétája (3,2), aki nem az ígéret korszakához tartozik, hanem a beteljesedés idejének elindítója (Csel 1,22; 10,37), amelynek központi alakja Jézus. Miután János befejezi előkészületeit (1,80), s utazó prédikátor lesz, aki Jézus útját készíti elő, ezt Isten jövendölését beteljesítve cselekszi: ahogyan Gábriel (1,15-17), apja, Zakariás (1,76-79), és Izajás (3,4-6) prófétálta. Az ígéretek teljesítésével Isten irányítja János (és Jézus) útját. Ahogyan majd Jézusra is igaz lesz, János szolgálata is mindenkinek szól (3,7-14). János nem Jézus, a Messiás (3,15-17). Az általa végzett keresztség Jézus útjának előkészítése, amely „Isten útjában” (Csel 18,25-26), a Jézusban való hitben és a Lélek ajándékában (Csel 19,3-5) teljesedik ki. János erőszakos halált hal (3,19-20; 9,7-9) prédikálása miatt; hasonló sors vár arra is, akinek az útját előkészítette.

16

41 Lukács példaként állítja Jánost gyülekezetei elé. Ők is a Messiás Jézusra várnak, készülnek, s nem ők a Messiás. Ők is úttörők, akik másokat a Jézusban való hit határáig vezetnek. Amikor János történetét a jó hír részeként prédikálják számukra, ez megtérésre szólítja őket, hogy ők is felkészültek lehessenek az Úr Jézus eljövetelére. Ld. Wink: John the Baptist (→ 39) 113-115.42 1-2. Ezek a versek, amelyek a görögben egyetlen hosszú periodikus mondatot alkotnak, elegáns módon kezdik el Lukács történetét arról, hogyan befolyásolja János a világtörténelmet. Közvetlenül az irodalmi kifinomultság felszíne alatt azonban ott húzódik az Isten igéjére és annak hirdetőire adott negatív válasz tragikus valósága. 1. Tibérius császár: Tibérius császár tizenötödik éve valószínűleg a Kr.u. 28–29. év (ld. FGL 455). Poncius Pilátus: Poncius Pilátus személyében (Kr.u. 26–36-ig júdeai prefektus [→ 75:168]) a római hatóság hajtja majd végre Jézus keresztre feszítését. Lukács külön figyelmet fordít Pilátusra még a 13,1-ben, a 23,1-6.11-13-ban, az Csel 3,13-ban, 4,27-ben és 13,28-ban aláhúzva kapcsolatát Jézusnak, Isten hírnökének halálával. Ezután Lukács Nagy Heródes két fiát említi. Még egy olyan nagyhatalmú embernek, mint Nagy Heródes is véget ért a hatalma halálával, hiszen a rómaiak felszabdalták birodalmát és fiainak adták (→ 75:163–166). negyedes fejedelme Heródes: Ez Heródes Antipász, Kr.e. 4 – Kr.u. 39-ig. Lukácsnak sok mondanivalója lesz majd róla, de jó nem: 3,19; 9,7.9; 13,31, 23,7-15; Csel 4,27. Se János, se Jézus nem számíthat kíméletre Heródestől. Fülöp, Kr.e. 4 – Kr.u. 34 és Lüszániász, akinek uralkodása és személye homályba vész (ld. FGL, 457-458), zárja le Lukács beszámolóját a kisszerű világi uralkodókról. Annás: A vallási vezetők közül Annás Kr.u. 6-15-ig volt főpap, Kaifás, a veje Kr.u. 18–37-ig. Mint az imént említett jelentéktelen uralkodók, ezek az emberek is csak Róma kegyéből bírtak hatalommal. Egy befejező analepszisz, vagy visszapillantás segítségével a 20,5-ben Lukács elmondja, a főpapok hogyan utasították el János keresztségét. Jézusra még ellenségesebben reagálnak: 9,22; 19,47; 20,1.19; 22,2.4.52.56; 23,4.10.13; 24,20. A főpapok reakciója Jézus követőinek igehirdetésére szintén ellenséges: Csel 4,1.6.23; 5,17.21.24.27; 7,1; 9,1.14.21; 22,5.30; 23,2.4.5.14; 24,1; 25,2.15; 26,10.12. Ebbe a sivár helyzetbe, amely leírja az emberek viszonyulását Isten hírnökeihez, küldi el Isten Jánost, Zakariás fiát (ld. 1,5-25.57-80), az evangélium új kegyelmi idejének hírnökéül. Hiszen Isten kegyelmes igéje nem engedi meg, hogy az emberi romlottságé legyen az utolsó szó az üdvtörténetben. Jeremiás próféta elhívására emlékeztető szavakkal (Jer 1,1) írja le Lukács János elhívását. a pusztában: Bár Lukács nem használja ki a „puszta” gazdag szimbolikus jelentését – a szolgaságból az új életbe való kivonulásét –, gyakran társítja a „pusztát” Jánossal (ld. 1,80; 3,4; 7,24). Ha a qumrániak azért éltek a pusztában, hogy ott várják Isten szabadítását, az a tény, hogy János is a pusztában végzi szolgálatát, esetleg Qumránnak a történeti Jánosra gyakorolt hatását mutatja. Ld. a 3,4-re vonatkozó megjegyzést.43 3-6. Ebben a részben az evangélista Keresztelő Jánost lukácsi teológiai köntösbe öltözteti, amely részben eredeti, részben Márktól vett át, „másodkézből való”. 3. egész környékén: A márki Ker. Ján.-tól eltérően, de a lukácsi Jézushoz, Pálhoz és Barnabáshoz nagyon hasonlóan a lukácsi János vándorprédikátor. Jordán: Bár a keresztséghez víz kell, ez a tény nem feltétlenül magyarázza a Jordán folyó kiválasztását. Van talán olyan történeti hagyomány, mely szerint János keresztségéhez szövetség-megújítás kapcsolódott, mielőtt az emberek átkeltek a Jordánon az „ígéret földjére”? megtérés: Elfordulás a bűntől, az erkölcsi magatartásban tiszta lappal indulás. a bűnök bocsánatára: A kép a gazdasági adósság eltörléséhez és a rabszolgaságból vagy börtönből szabaduláshoz kötődik. Ld. 5,31-32. Míg a „hagyományos” beszédmódot megtartja Lukács Jánosnak, mint keresztelőnek a szerepéről, igehirdetésének tartalmára rányomja a saját bélyegét. Sok szövegrészben hangsúlyozza János kapcsolatát a keresztséggel: „keresztelőnek” nevezi a 7,20.33-ban; a 9,19-ben; Istentől kapott küldetését „János keresztsége”-ként összegzi a 7,29-ben; 20,4-ben; az Csel 1,22-ben; 10,37-ben; 18,25-ben, és a „megtérés keresztségének” az Csel 13,24-ben és 19,4-ben. Ker. Ján. prédikációjának (3. v.) Mk 1,4-gyel szinte szóról szóra azonos tartalma felfedi a lukácsi teológiát. „Bűnbánat” és „a bűnök bocsánata” azon értékes módok közé tartoznak, amelyekkel Lukács részletezi, amit Jézus Krisztus az emberiségért véghezvitt (ld. pl. 24,47). Bár Lukács világosan elkülöníti János keresztségét a krisztusi, vagyis keresztény keresztségtől 3,16-ban és az Csel 18,25−19,5-ben, mégis szinte egyesíti a kettőt, „mert János prédikációi vezetik be Jézus korszakát” (FGL, 459). 4. írva van: Amit János tesz, az az isteni ígéret teljesedése új exodus-ról, amely a halál és a bűn fogságából való exodus lesz, és amit Jézus fog beteljesíteni, akinek az útját János készíti. Meg kell jegyezni, hogy a qumrániak Iz 40,3-at önmagukra alkalmazták, mint akik az Úr útjának készítői a pusztában élve, a törvényt tanulmányozva

17

és elkülönülve az idegenektől (ld. 1QS 8,13-14). Jóllehet János a pusztában élt, nem mélyedt el a törvény tanulmányozásában, és mindenkit megkeresztelt. Míg Iz 40,3 LXX-beli változata: „készítsétek a mi Istenünk útját”, addig a lukácsi változat: „készítsétek az ő útját” egy világos utalás Jézus útjának jánosi készítésére, ami megegyezik Mk 1,3-mal.44 5. legyen a görbe út egyenessé: Ez és az 5. vers hasonló kifejezései valószínűleg metaforikusak, s érthetjük őket etikailag, egy ember életében bekövetkező radikális változásként. Ld. Marshall: Gospel,k 136-137. Izajásnak ez a verse (40,4) nem található meg a Mk 1,3-ban. 6. A lukácsi egyetemesség témája hangzik fel ebben az idézetben (Iz 40,5), amely hiányzik a párhuzamos Mk 1,3-ból. Ehhez a témához ld. 2,31-32. szabadítását: Ld. a 2,10-hez fűzött megjegyzést.45 7-9. Ezek a versek meggyőző bizonyítékkal szolgálnak a Q-forrás létezése mellett, hiszen Lukács 64 szavából 60 megegyezik a Mt 3,7-10 63 szavával. János eszkatologikus prédikációjának ez a részlete megmutatja, hogy nem úgy képzelte a megtérést, hogy az az ő életformájának felvétele lenne: a pusztai élet (1,80; 3,2.4; 7,24), tartózkodás az szeszes italoktól (1,15; 7,33), imádkozás és böjtölés (5,33; 11,1). 7. a sokaság: Míg a Mt 3,7-ben „farizeusok és szaddúceusok” szerepel, Lukácsnál „sokaság”. Két dolgot kell megjegyeznünk. Lukácsnál a „sokaság” (ochloi) váltakozik a „néppel” (laos). Ld. 3,15; 7,29; Conzelmann: TSL 164. 1. jegyzet; P. S. Minear: NovT 16 (1974) 86. A befejező analepszisz, vagy „visszapillantás” irodalmi technikájának segítségével Lukács a 7,30-ban és a 20,5-ben megmutatja, hogy mind a farizeusok, mind a főpapok elutasították János keresztségét. Történetének ezen a pontján Lukács azokra akar koncentrálni, akik elfogadták János keresztségét. harag: Isten ítélete, mely által elbánik a világban lévő gonosszal. 8. A 10-14. versek a megtérésnek megfelelő viselkedésre hoznak példákat. Ábrahám: Ld. az 1,54-55-höz fűzött megjegyzést. Az elbizakodottság talaján nem virágzik Isten és ember kapcsolatának helyes megértése. Isten váratlan módon fogja beteljesíteni Ábrahámnak adott ígéreteit. 9. a fejsze: Újabb erőteljes képpel írja le azt az eszkatologikus vagy-vagy helyzetet, amelyről János prédikál. 46 10-14. Ez a rész Lukács saját anyaga, mely megvilágítja teológiáját és Sitz im Leben-jét. Nem a vallási vezetők (ld. 7,30; 20,5) azok, akik hajlandóak a megtérésre, hanem az egyszerű zsidó nép és azok, akik a legjobb esetben is csak a zsidó társadalom perifériáján élnek: a vámszedők és a katonák. Ugyanezek az emberek reagálnak pozitívan Jézus igehirdetésére is. Keresztelési katekézisében Lukács emlékezteti gyülekezeteit, hogy nekik is olyan nyitottnak kell lenniük arra, hogy felfedezzék a jóságot az elfogadott életkereteken kívül, mint János és Jézus volt. Ld. P. W. Walaskay: ‘And so we came to Rome’, SNTSMS 49, Cambridge 1983, 28-32. 10. akkor hát mit tegyünk?: Ezt a kérdést megismétli a 12. és a 14. versben is. Az evangéliumban még kétszer fordul elő: a 10,25-ben és a 18,18-ban, ahol egy törvénytudó, illetve egy előkelő ember kéri Jézust, hogy hiteles választ adjon arra a kérdésre, mit kell tenniük, hogy örök életük legyen – s más-más választ kapnak. Az Csel-ben ez a kérdés háromszor szólal meg, s minden esetben részben a keresztény keresztség a válasz: A 2,37-ben (a zsidó nép Péter pünkösdi prédikációja után); a 16,30-ban (a pogány filippi börtönőr), a 22,10-ben (Pál, a farizeus és üldöző, akit az Úr Jézus megállít a damaszkuszi úton). 11. János nem propagál áldozat-bemutatást, vagy olyan aszketikus gyakorlatokat, mint a böjt. Felszólításai sokkal radikálisabbak: önzetlen törődésre szólít a hátrányos helyzetű testvérek iránt. Itt Lukács ismét az anyagi javak helyes használatának témáját pendíti meg János prédikációjában, amely Jézusét elővételezi. Azok, akik megfelezik ruházatukat, olyanok, mint Zakeus, aki javainak felét a szegényeknek adja (19,8). 12. vámszedők: Meglepő, hogy vámszedők jönnek Jánoshoz megkeresztelkedni, hiszen ettől a csoporttól, melyet zsidók is, pogányok is megvetettek, nem vártak túl sok erkölcsi komolyságot. Lukácsnál a normális várakozások és mélyen élő előítéletek újra meg újra felborulnak. A vámszedők is lelkesen reagálnak majd Jézus igehirdetésére: 5,27.29-30; 15,1; 19,2; ld még a farizeus és a vámszedő példázatát (18,9-14). 13. semmi többet: A római adórendszer visszaélésektől terhelt volt, melyeket Augusztus megpróbált kiküszöbölni. Az augustusi kor emelkedett ideáljai tükröződnek abban, amire János buzdítja ezeket a zsidókat, akik a közvetett adók gyűjtésében vettek részt (vámok, illetékek, díjak) Palesztina különböző helyein a rómaiak számára. Ld. S. P. Walaskay: ‘And so we came to Rome’, SNTSMS 49, Cambridge 1983, 29-30. 14. katonák: Ezek valószínűleg Heródes Antipász szolgálatában álló zsidó férfiak. Mivel Róma akaratának érvényesülésében segédkeztek egy megszállt országban, őket is megvetették. Amint megkeresztelkedésre jelentkeznek, megtestesítik a várakozások ellentétbe fordulásának és Isten megvetettek iránti szeretetének lukácsi témáit. Evangéliumi története folyamán

18

Lukács két másik katonát állít elénk, méghozzá századosokat, akik pozitívan viszonyulnak Jézushoz (7,1.10; 23,47). Az első hívővé lett pogány az Csel-ben Kornéliusz (Csel 10–11). Ezek a szakaszok bizonyítják, hogy Lukács véleménye kedvező volt a római katonai hatalomról, de ld. 20,25. Azok a rendelkezések, melyeket János a katonáknak ad, a katonák magaviseletére vonatkozó augustusi ideálokat tükrözik. Nem valószínű, hogy Lukács elképzelései kiterjedtek volna az igazságtalan adórendszer reformjának követelésére vagy a lelkiismereti szolgálatmegtagadásra. A „mit tegyek” kérdésre adott különböző válaszai talán azt jelzik, hogy „még a legvilágosabb válasz sem ment fel soha az újrakérdezés és a válasz megharcolásának felelőssége alól. Például a Lk 3,13-14 utasításainak való egyszerű engedelmeskedést garantálná egy jól működő adórendszer és fegyelmezett katonaság. Ez nem megvetendő dolog, s valószínűleg sokkal inkább az evangélium gyümölcse, mint gondolnánk. De nem azonos az evangéliummal. Csak az olyan szívek, melyeket mélyen megérintett az evangélium, képesek mindig nyitottnak maradni arra, amit Isten a következő feladatul ad” (Scweizer: Good News, 75-76).47 15. a Krisztus: A 15. versnek lehet bizonyos történeti magja: „Lukács megjegyzése azt jelzi, hogy voltak olyan palesztinai zsidók, akik a messiás, azaz Jahvénak egy „felkent” küldötte, megjelenését várták, aki Izrael újjáteremtésére és Isten hatalma és uralkodása győzelmére küldetett…” (FGL, 471). mindenkinek: Itt és a 16. versben ez a kifejezés az egyetemesség lukácsi témájának jelzése. 16. vízzel keresztellek: János alsóbbrendű Jézusnál. János a vizet használja tisztítóanyagként, Jézus majd a Szentlélek és a tűz felsőbbrendű tisztítóanyagait. Az Csel 2-ben Lukács megmutatja, hogyan végzi el munkáját az emberekben a Szentlélek tüze. erősebb nálam: Bár a kifejezés nyilvánvalóan Jézusra mutat, pontos értelme nehezen megfogható. A lukácsi történeten belül utalhat a 11,20-22 tematikájára: Jézus hatalmasabb, mint János a gonosz erőinek visszaverésében. János még arra sem méltó, hogy szolgai munkát végezzen Jézus számára azzal, hogy saruja szíját megoldja (ld. Csel 13,25). 17. A szórólapát képe, amely a termőt a terméketlentől elválasztja, összetartozik a 3,7-ével (harag) és a 3,9-ével (fejsze). Mindhárom tükrözheti a történeti János nézeteit, és rávilágíthat arra is, hogy a 7,18-23-ban Jánosnak miért vannak kérdései Jézus szolgálatával kapcsolatban, aki a gonosz ellen kevésbé drámai módon, gyógyítással, ördögűzéssel, békéltetéssel és a szegényeknek szóló igehirdetéssel küzd. 18. hirdette az evangéliumot: Lukács szemszögéből annyi hasonlóság van János és Jézus között, hogy bátran mondhatja azt, hogy János az evangéliumot hirdeti, amikor a szabadulás új korszakának hírnökeként lép fel.48 19-20. Ezek a versek inklúziót alkotnak a 3,1-gyel. Heródes Antipász elutasítja az evangélium hirdetését, és bebörtönzi annak hirdetőjét. Jézus hasonló sikerrel jár Isten országa hirdetésében, s Lukács gyülekezeteit is emlékezteti arra, milyen lehetséges következményekkel jár az Úr útjának készítése.49 (B) Jézus megkeresztelése (3,21-22). 21. az egész nép: Belátják, hogy válaszolniuk kell Istennek János igehirdetésében kibontakozó tervére (ld. 7,29-30). Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott: Jézus aláveti magát a keresztségnek, hogy megmutassa szolidaritását azzal, ahogyan János hirdeti Isten üdvtervét. Azt, hogy Jézust megkeresztelték, feltehetően János, a görögben gen. abs. mellékmondat fejezi ki. Van, aki a lukácsi háromosztású üdvtörténeti elképzelés bizonyítékának tartja, hogy Lukács a 3,19-ben már eltüntette (a börtönbe) Jánost, mielőtt elbeszélte volna Jézus megkeresztelkedését (ld. Conzelmann: TSL, 19-27). Egyszerűbb, irodalmi magyarázat látszik helyesnek. Irodalmi stílusának megfelelően, mely szerint egy új jelenet leírása előtt elmozdít egy szereplőt a színpadról (ld. 1,56), Lukács eltünteti a színről Jánost. A János által üresen hagyott színpadra lép Jézus, akire leszáll Isten eszkatologikus ajándéka, a Szentlélek. Figyeljünk fel arra, hogy János, Jézus előfutára börtönbe kerül szolgálata miatt. Ugyanez áll majd arra is, akinek János a saruját nem volt méltó megoldani. Bár Lukácsnak Jézus megkeresztelkedéséről szóló beszámolójában sok a mitologikus elem, és így nem szolgáltat alapot ahhoz a véleményhez, hogy Lukács itt Jézust, mint az éppen megkeresztelkedő keresztények mintaképét mutatja be, van egy elem, amely megenged egy ilyen értelmezést. Jézus imádkozik. Lukácsnál Jézus szolgálata imádsággal kezdődik, és imádsággal fejeződik be (22,46). Jézus imádkozik a gyógyítások alkalmával (5,16), mielőtt a tizenkét apostolt kiválasztja (6,12), mielőtt bejelenti szenvedését (9,18), megdicsőülése előtt (9,28-29), és mielőtt imádkozni tanítja tanítványait. Imádkozik Péterért (22,32). Imádkozik Atyjához egyszer az Olajfák hegyén (22,39-46) és kétszer a keresztről (23,34.46). Ahogyan a 11,13-ból kiderül, a Szentlélek az imádságra válaszul adatik. Az imádkozó Jézus azonban nemcsak példaképe a keresztényeknek, hanem

19

az üdvösség közvetítője. Az imádkozó Jézus alakja annak a szimbóluma, hogy Jézus hatalma, hogy üdvösséget adjon, Istentől ered. Ebben az esetben ez a hatalom a Lélek isteni ajándékán át árad. Ezenkívül a Lélek által végzett szolgálata elkezdésére imádsággal készülő Jézussal párhuzamos a készülődő missziós egyház lukácsi leírása az Csel 1,14-ben; 2,1-13-ban. Ld. L. Feldkämper: Der betende Jesus als Heilsmittler nach Lukas, Veröffentlichungen des Missionspriesterseminars St. Augustin bei Bonn 29, St. Augustin 1978. megnyílt az ég: Ez a prófétai és eszkatologikus szimbólum jelzi, hogy isteni kinyilatkoztatás készül (ld. Ez 1,1; Iz 64,1). Míg a hang a 3,22-ben egyedül Jézusnak adatik, úgy tűnik, az ég megnyílása (3,21) és a galambhoz hasonló testi alak leereszkedése (3,22) látható teofániát jelent mindenki számára, aki a hit szemével néz. 22. Szentlélek: Joel már rámutatott arra (3,1-5), hogy Isten eszkatologikusan látogatásakor a teremtő és prófétai Lélek kiárad népére. Ez a Lélek nyugszik most Jézuson. Az Csel 2,1-41-ben Lukács elbeszéli ugyanennek a Léleknek pünkösdi ajándékát, s ezt az ajándékot Péter prédikációján keresztül értelmezi, amely Jo 3,1-5-re is utal. Ahogyan az Csel 10,37-38 és Lk 4,16-21 mutatja, a Jézuson nyugvó Lélek Isten akaratának teljesítésére szolgál: hogy megszabadítsa a Sátán által megkötözötteket, és örömhírt hirdessen a szegényeknek. A lélek ezen új ajándékának elbeszélése az 1,35-höz kötődik ebből a szempontból: Jézust úgy ábrázolja, mint aki nem azért kapja a Szentlelket, mintha nem lett volna azelőtt az övé, hanem mert Lukács Jézus működésének új fázisát mutatja be. Ld. J. D. G. Dunn: Baptism in the Holy Spirit, Philadelphia 1977. 28. testi alakban: Ez a kifejezés csak Lukácsnál található, és azt jelenti: „valóságosan”. galambhoz hasonló: Kimutatták, hogy Márk zsidó hasonlata a „galambszerű leszállásról” Lukács hellenisztikus olvasói kedvéért „galamb alakjában”-ra változott (ld. L. E. Keck: NTS 17 [1970–71] 41-67, kül. 63). Bár a galambra vonatkozó zsidó utalások a Ter 1,2-ben, 8,8-ban és a MTörv 32,11-ben nem nyújtanak meggyőző értelmezési hátteret, sok megfontolásra érdemes gondolat van E. R. Goodenough elemzésében arról, milyen gazdag jelentéstartalma volt a galambnak az ókorban: szelídsége, panaszos, szülési fájdalmakra emlékeztető kiáltása, magas röpte miatt (Jewish Symbols, New York 1958, 8. kötet 27-46). A galamb az emberek reménységének jelképe volt a szeretetben, békében, és Istennel való egységben. Ez a reménység most Jézusban valósul meg, aki a Lélek által lerontja a válaszfalakat, amelyek az embereket az élettől elválasztják, és aki a halálból feltámadt, hogy Isten jobbjára üljön, elküldi a megígért Lélek életét azoknak, akik segítségül hívják nevét. te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm: Ez a hang, melynek mondanivalója a Zsolt 2,7 és valószínűleg Iz 42,1 kombinációja, Jézust, mint Fiút és szolgát arra szólítja, hogy vegye birtokba azt az erőt, amely fogantatásától az övé (1,32.35). Így tehát a történetnek ezen a pontján, amikor Jézus elindul, hogy Galilea-szerte hirdesse Isten országát szóval és cselekedettel, Lukács emlékezteti olvasóit arra, kicsoda Jézus. Amikor a 9,35-ben megnyilatkozik Jézus Fiúsága, Lukács újra emlékezteti majd olvasóit arra, hogy Jézus, aki elindul jeruzsálemi útjára, a halálba és a megdicsőülésre, Isten Fia. A 3,22-ben és a 9,35-ben Jézus nem valamivé válik, ami azelőtt nem volt, hanem Lukács olvasói tudnak meg valami többet Jézusról, Isten Fiáról és Isten tervéről, mint tudtak azelőtt.50 (C) Jézus, Isten teremtő és üdvtörténeti tervének betetőzése (3,23-38). Több a különbség, mint a hasonlóság Lukács és Máté nemzetség-táblája között (1,1-16). A főbb hasonlóságok: Jézus származását József vonalán vezeti vissza, ugyanazok a nevek szerepelnek Dávid és Aminádáb között (3,31-33; Mt 1,3-5); ugyanazok a nevek Ezrón és Ábrahám között (3,33-34; Mt 1,2-3). A főbb különbségek: Lukácsnál nincs explicit utalás nőkre; Lukács Jézus származását „Ádámig, Isten fiáig” vezeti vissza, míg Máté Ábrahámig megy vissza; Lukács „emelkedő sorrendet” alkalmaz, Jézustól kezdve Ádámig (aki pedig Istené), ugyanakkor Máté „csökkenő sorrendben” Ábrahámmal kezd és Jézusnál fejezi be; Lukács Jézus megkeresztelkedéséről szóló beszámolója után helyezi el nemzetségi táblázatát, míg Máté ezzel kezdi evangéliumát. Ezek a különbségek két szempontból magyarázhatók. 1) Lukács Mátétól különböző dávidi származás-forrást használt. Ez a forrás, melynek 36 egyedi neve teljesen ismeretlen Máténál és az ÓSz-ben, teológiájában a bibliai szent számot, a hetest használta. Józseftől Istenig hétszer tizenegy név szerepel. Jézus a betetőzése annak, amit Isten a teremtett világért és választott népéért cselekedett, hiszen ő kezdi a tizenkettedik, utolsó hetes egységet (ld. Ap.Esdr. 14,11 az efféle eszkatologikus spekuláció bemutatásához). Eszerint Isten a kétszeresen tökéletes 77-es számot bírja, Dávid pedig a negyvenkettest (hatszor hét). 2) A nemzetségi táblázatokat különböző célból állították össze: hogy egy törzsben a személyazonosságot bizonyítsák; hogy egy király vagy pap származását igazolják, s ezzel ezeket a tisztségviselőket hitelesítsék; hogy a történelmet korszakokba

20

rendezzék; hogy megmutassák: amilyen az ős jelleme volt, olyan a leszármazotté is. Lukács nemzetségi táblázata nyilvánvalóan bizonyítja Jézus dávidi származását, és megmutatja, hogyan illik bele Isten tervébe, amely az ember teremtéséig vezethető vissza. Ez a két szempont Lukács nemzetség-táblájának természetére mutat rá: nem archív vagy családi nyilvántartás a célja, hanem hogy hirdesse, kicsoda Jézus, és mit jelent minden ember (minden nő és férfi) üdvösségére nézve.51 23. elkezdte: Fontos, de nehezen értelmezhető kifejezés. Az arché-re és rokon értelmű fogalmakra történik utalás az 1,2-ben, 23,5-ben, Csel 1,1.22-ben, 10,37-ben. Jézus „kezdeteinek” értelme nem egyszerűen az időrend (megkeresztelkedése után) vagy a földrajzi hely (Galileában), hanem elsősorban teológiai. Ld. E. Samain: „La notion de APXH dans L’oeuvre lucanienne”, L’Evangile de Luc (Fest. L. Cerfaux, szerk. F. Neirynck) BETL 32, Gembloux, 1973, 299-328. Jézus Isten új, eszkatológikus emberiségének kezdete. mintegy harminc esztendős: A harminc kerek szám, és jelölheti azt az életkort, amelyben valaki egy új életszakaszba lép (ld. Ter 41,46: József; 2Sám 5,4: Dávid). köztudottan: Ez a kifejezés összekapcsolja a nemzetség-táblát az 1,26-38-cal és annak kijelentésével, mely szerint Jézus szűztől született, s így Istentől származik. Ez a finom utalás újra rámutat, hogy Isten kiigazítja a szokásos patriarchális elképzeléseket arról, hogyan bánik Isten az emberekkel. József: Az 1,27-ben rögzítette József dávidi származását. 31. ez Nátáné, ez Dávidé: Máté csökkenő sorrendű genealógiájában (1,6) Salamont emeli ki, mint Dávid fiát. Lukács Dávid harmadik fiára, Nátánra voksol (ld. 2Sám 5,14). Mint maga Dávid, Nátán sem az elsőszülött, hanem azért választatik ki, hogy Isten szabad kiválasztását és kegyelmét nyilvánvalóvá tegye. Dávid szerepét Istennek az emberiségre vonatkozó tervében már korábban említette (1,32.69; 2,11). 34. Ábrahámé: Ld. 1,54-55.72-73, ahol kifejezésre jutott, hogy amit Isten Jézusban cselekszik, az az Ábrahámnak adott ígéretek beteljesítése. 38. ez Ádámé, ez pedig az Istené: Hangsúlyozza Jézus egyetemes jelentőségét mindenki - férfi és nő, gazdag és szegény, szolga és szabad - számára. Visszatekintve Lukács nemzetség-táblájára, kiderül, hogy az a vonal, amely Ádámmal kezdődik, és végigvezet Izrael hittel és kudarccal teli történetén, végső beteljesedéséhez érkezett Jézusban. Mint Isten eszkatologikus kezdete, Jézus azok vezére, akik nem vérségi kapocs révén tartoznak Istenhez, hanem a Lélek ajándékaképpen (ld. 3,21-22). Ld. BBM, 64-94; W. S. Kurz: „Luke 3,23-38 and Greco-Roman and Biblical Genealogies”, Luke–Acts (szerk. C. H. Talbert) New York 1984, 169-187.52 (D) Jézus, Isten Fia és szolgája, legyőzi az ördögöt (4,1-13). Lukács, aki beszámolóját Márkra és a Q-re alapozza, megváltoztatja a kísértések sorrendjét, és az utolsót Jeruzsálembe helyezi. Amikor Jézus Jeruzsálemben a kereszten függ, újra szembekerül a 4,1-13-ban leírtakhoz hasonló kísértésekkel (ld. 23,34b-39), és legyőzi azokat a gonosszal együtt hite által. Ld. J. Neyrey: The Passion According to Luke, TI, New York 1985, 156-192. A végidőkről szóló spekulációk között volt a gonosz leigázásának mitológiai eleme (As.Móz. 10,1; 1Hén. 69,29). Lukácsnál is megtaláljuk ennek a gondolkodásnak a nyomait a 10,17-20-ban, a 11,22-ben, a 22,3.53-ban, az Csel 10,38-ban és 26,18-ban, ahol Jézus és az Egyház szolgálatát mutatja be. Mivel azonban a 4,1-13 ilyen mitológiai gondolkodás elemeit tartalmazza, történetiségét nehéz megállapítani. Van ésszerűség abban a feltételezésben, hogy maga Jézus is korának apokaliptikus gondolati sémáit alkalmazta, amikor beszámolt tanítványainak hite próbatételeiről, amelyek azokból a konfliktusokból származtak, amelyekkel Isten országa hirdetése közben találkozott. Amellett a krisztológiai üzenet mellett, hogy Jézus, a Fiú és Szolga, az új ember paradigmája, aki legyőzi a gonosz erőit a Lélek által és engedelmes hittel, van itt egy ekkleziológiai üzenet is. Jézus bizalma és hite Istenének és Atyjának kegyelmében, az, hogy Isten igéjére támaszkodik, mint biztos fegyverre a harcban (ld. Ef 6,17), példát ad a keresztényeknek, akik szintén megkapták a Szentélek ajándékát.53 1. Szentlélekkel telve: Ez a kifejezés csak itt és az Csel 6,5-ben és 7,55-ben (István), valamint 11,24-ben (Barnabás) fordul elő. Jézus példa a nehézségekkel küzdő keresztények számára. a Jordántól: Világos az összefüggés Jézus megkeresztelkedésével a Jordánban (3,21-22), amikor kinyilatkoztatott, mint Fiú és Szolga. a Lélek indítására: A Jézusnak a keresztségkor adott Lélek (3,22) nem viszi kísértésbe, hanem vele van, mint megtartó erő a kísértés idején. Hasonló keresztelési hagyomány lehet a Róm 8,14 alapja. a pusztában: Talán a júdeai pusztaságra vonatkozik. A 8,29-ben és a 11,24-ben a puszta a démonok helye. Nem valószínű, hogy utalás történne Izrael puszta-élményére. 2. negyven napon át: A bibliai hagyományban a „negyven” megfelelően hosszú időt jelent (ld. Jón 3,4). Máté, és nem Lukács az, aki felidézi Izrael pusztában töltött idejét (ld. Mt 4,2 és Kiv 34,28) Jézus

21

megkísértéséről szóló történetében. Lukácsnál Jézus se nem új Mózes, se nem új Izrael. kísértette az ördög: Mátéval ellentétben, aki felváltva használja a „sátánt” és az „ördögöt”, Lukács Isten vádló ügyészére következetesen, mint diabolos-ra utal (ld. Jób 1–2). Jézusnak, mint Fiúnak és Szolgának a küldetését a mindennapi emberi létezés kockázatai és bonyolult helyzetei közepette érik kihívások. nem evett semmit: Nem bűnbánati böjtről van szó, sem Izrael pusztai vándorlására történő utalásról, amely negyven évig, nem negyven napig tartott. A böjtölés Jézus Lélekkel teli voltát jelképezi, valamint védtelenségét, esendőségét és maga megalázását egy olyan mindenható Isten előtt, aki nagylelkűen adja és fenntartja az életet. Ld. J. F. Wimmer: Fasting in the New Testament, TI, New York 1982. 3. ha Isten Fia vagy: Itt is és a 9. versben is Jézust „Isten Fiának” nevezi, utalva megkeresztelkedésére (3,22) és „Ádámra, Isten fiára” (3,28). Jézus, Isten Fia és Szolgája, aki betölti Isten tervét a teremtésben és Izrael történetében (3,23-38), hűséges Isten tervéhez, míg mind Ádám, mind Izrael kudarcot vallott. ennek a kőnek: Lukács, valószerűbben, mint Máté, csak egy követ említ. Nem kívánja a kövekkel teli júdeai pusztát pékséggé változtatni. 4. nemcsak kenyérrel él az ember: Mivel hosszú ideig megtartóztatta magát az emberi tápláléktól, az ember Jézus nyilván ki van éhezve, és ki van téve az ördög kísértésének. Jézustól az ördögnek adott válasz a MTörv 8,3-ból származik. A 8. és 12. versben adott válaszai is a MTörv-ből valók (6,13.16). Jézus Isten igéjének tekintélyével küzd az ördög ellen, ahogyan az Izraelnek a kivonulás élményére adott érett reflexiójában található, amikor megtanulta, hogy Isten hű ígéreteihez, szuverén és kegyelmes, s azt is, mi kívántatik meg a szövetség és kiválasztás népétől. Jézus, Isten Lelkével eltelve, képesen arra, hogy élelemmel lássa el magát, bízik abban, hogy szuverén és kegyes Istene ellátja élettel és élelemmel. Jézus fiúi engedelmessége, melyet a böjt jelképez, most szóban is megfogalmazódik. Jézus bízik abban, hogy Atyja megtartja majd őt minden harcban és megpróbáltatásban. 5. felvitte: A szöveg rejtélyes. Úgy tűnik, Lukács kihagyta a „hegyet” és a „szempillantás alatt”-tal helyettesítette, hogy valószerűbbé tegye a kísértést. Nincs olyan hegy, amelyről Jézus a föld minden királyságát láthatta volna. Egy villanásra látta őket. 6. hatalmat: A politikai értelemben vett hatalom (exusia) csak Lukácsnál fordul elő (ld. 20,20; 23,7). 8. meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!: Jézus MTörv 6,13-ból idéz. Az ördög egy másik oldalról támadja meg a böjtölő Jézust. Jézus Izrael tapasztalatára támaszkodik arról, hogy Isten féltékeny választottjaira, s ezen az alapon fogalmazza meg újra, mit jelent számára a böjt: Istene a valódi élet egyedüli fenntartója. Azáltal, hogy a hatodik versben utalást tesz a politikai hatalomra, Lukács talán Jézus szolgai voltának egyik dimenziójáról tesz megállapítást. A 22,24-27-ben Jézus a Szolga, aki, az Atya akaratának engedelmeskedve, tanítványainak azt parancsolja, hogy úgy szolgáljanak, hogy ez lemondás legyen a politikai hatalomról. 9. Jeruzsálembe: A lukácsi sorrend szerint ez az utolsó kísértés. Jeruzsálemben fejezi be Jézus exodusát (ld. 9,31) Istenhez a kereszt, feltámadás és mennybemenetel állomásain át, engedelmeskedve az Atya akaratának és tervének. Jeruzsálemben a Sátán bemegy Júdásba (22,3); Jeruzsálemben a sötétség erői (22,53) hatalmasan munkálkodnak. Isten Fia: Ld. a párhuzamot a 3. versben. Újra utalás történik a 3,22-re és a 3,38-ra.54 10-11. meg van írva: Az ördög most Jézus fegyverével él, és a Szentírást idézve (Zsolt 9,1) megkísérli bebizonyítani a böjtölő Jézusnak, hogy Isten megtartja majd, még ha a saját feje után megy is Jeruzsálemben, és valami rendkívülit cselekszik. 12. ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!: Isten akaratának engedelmesen, Jézus a MTörv 6,16-ot idézi. Újra szavakba önti, mit jelképez a böjtölése: Isten terve és akarata a döntő – még ha a Jeruzsálemben ártatlanul szenvedő Jézus számára szenvedést és gyalázatos halált hoz is ez a terv. 13. egy időre: Az, hogy az ördög egy időre eltávozik Jézustól, nem jelenti azt, hogy megkísértése és Jeruzsálembe való megérkezése között van egy periódus, amely ördög nélküli (szemben Conzelmannal: TSL, 27-29). Működése során Jézus továbbra is találkozik majd a gonosz erőivel, akik tudják, kicsoda ő (4,41; 8,29), és legyőzi őket. Így tehát a 4,1-13 programszerű annyiban, hogy jellemzi Jézus működését: Jézus, a Fiú és Szolga, Isten tervének emberi betetőzése a küldetésével szembeni ellenségességet engedelmes hittel győzi le, és megszabadítja az ördög rabságában sínylődő embereket (Csel 10,38).55 (IV) Jézus galileai működése (4,14–9,50).

(A) Jézus galileai működésének megelőző leírása (4,14-15). a Lélek erejével: Isten teremtő Lelke a forrása annak, ahogyan Jézus szóval és tettel hirdeti Isten országát (ld. 3,21-22). Galileába: Lukács számára nemcsak Jeruzsálemnek (Isten ígérete teljesedésének városa) van teológiai jelentősége, hanem Galileának is. Galilea az a terület, ahol Lukács elkezdi annak bemutatását, mit jelent Isten

22

országa. Ahogyan J. Nützel megfigyelte (Jesus als Offenbarer Gottes nach den lukanischen Schriften, FB 39, Würzburg 1980, 28-30), a 4,14-44, különösen a 4,43 hatásos összefoglalást ad Jézus galileai szolgálatáról, Isten országa hirdetéséről. Ez az igehirdetés Isten ígéreteinek teljesedésével (4,16-30), férfiak és nők egészségének helyreállításával és démonok kiűzésével (4,31-44) jár. Galilea az a hely is, ahol Jézus szolgálata számára szemtanúkat gyűjt (ld. Csel 1,11: „galileai férfiak”; 1,21-22: az apostolság kritériumai; 10,37-38: Péter kérügmája Jézusról, akinek a szolgálata Galileában kezdődött). Végül, Galilea az a hely, ahol a tanítványok, bár nem értik meg Jézus személyét és küldetését, ámulnak hatalmas tettein, és vetélkednek egymás között, hogy ki a legnagyobb (9,43-46). Egyszer felnyitja szemeiket a kereszt felé induló Jézus (9,51–19,27), és meg fogják érteni Isten tervét és nem térnek vissza Galileába (24,7; Mk 16,7-tel ellentétben). Utuk majd Jeruzsálemből vezet minden néphez (24,47). Ld. R. J. Dillon: From Eye-Witnesses to Ministers of the Word, AnBib 82, Rome 1978, 37-38.56 15. tanított: Megjelenik Lukács egyik állandó témája: Jézus, mint tanító. A didaskeó igét tizennégyszer alkalmazza Jézusra: 4,15,31; 5,3,17; 6,6; 11,1; 13,10,22,26; 19,47; 20,1,21; 21,37; 23,5; E szövegek egy része szerint Jézus zsinagógákban és a templomban tanít. Tizenháromszor nevezik tanítónak (didaskale): 7,40; 8,49; 9,38; 10,25; 11,45; 12,13; 18,18; 19,39; 20,21.28.39; 21,7; 22,11. Hatszor szólítják mesternek (epistata): 5,5; 8,24 (kétszer); 9,33.49; 17,13. Lukács e téma segítségével hangsúlyozza, hogy Jézusnak van hatalma az emberekhez Istenről és Isten tervéről szólni, azt is érzékelteti, hogy Jézusnak, a tanítónak vannak tanítványai, akik számára a mester útja a követendő. a zsinagógákban: Figyeljük meg, milyen gyakran a zsinagóga a színhelye Jézus személye értelmezésének, mind Lk-ban (pl. 4,16-30), mind az Csel-ben (pl. 13,13-52). E zsinagóga-motívum révén erősíti meg Lukács, hogy Jézus és a régi ígéretek között folytonosság van. Jelen van azonban a zsinagógából eredő ellenkezés és üldözés is Jézussal (pl. 4,16-30) és tanítványaival szemben (pl. 12,11; 21,12; Csel 18,1-11). Jairus, a zsinagógai elöljáró (8,41) kedvező véleménnyel van Jézusról, míg a 13,14 névtelen zsinagógai elöljárója ellenséges vele szemben. A lukácsi gyülekezet küszködik azzal, hogyan folytasson párbeszédet zsidó testvéreivel arról a Jézusról, aki közös Szentírásuk beteljesítője. A Lk–Csel története nem töretlen sikertörténete annak, hogyan jutott el Isten Igéje Galileából Jeruzsálembe és innen a Föld végső határáig. A kereszt visszafog bármilyen lukácsi hajlandóságot arra, hogy dicsőség-teológiát írjon. Ld. Tiede: Prophecy and History.57 (B) Isten ígéretei mindenki számára beteljesednek Jézusban (4,16-30). Jézus működésének ez a programszerű bemutatása a legszebb példája annak, ahogyan Lukács az ígéret és beteljesedés teológiai elve szerint rendezi el anyagát (ld. 1,1-4). Mk 6,1-6a-t használja Jézus beköszöntő igehirdetése leírásának egyik forrásául, amely szöveg nem Jézus szolgálatának kezdeteiről beszél. Lukács még a 23. és a 25-27. versben is felhasznál hagyományanyagot. A 17-21. versek, mint a 28-30. versek is, Lukács teológiai motívumait tartalmazzák, s tőle erednek. Ld. FGL, 526-527.58 16. ahol felnevelkedett: A városiak reakciójának értelmezése szempontjából (a problémás 22. versben) fontos már az elején hangsúlyozni, hogy Jézus földijei a jelentéktelen, aprócska Názáretben (ld. Jn 1,46) azt hiszik, ismerik őt és eredetét. zsinagógába: A Kr.u.-i I. sz.-ban a zsinagógai istentisztelet valószínűleg zsoltáréneklésből, a Sema és a Tizennyolc áldás elmondásából, a Tórából és a Prófétákból vett felolvasásból, a szöveg értelméről szóló prédikációból, az elöljáró áldásából és a Szám 6,24-27 áldásának elmondásából állt. Erősen vitatott, vajon volt-e három éves ciklusos felolvasási rend ebben az időben. szombat: Ez a Jézus szombatnapi működésével kapcsolatos hat esemény közül az első; ld. 4,31-37; 6,1-5; 6,6-11; 13,10-17; 14,1-6. Ez a beszámoló megszabja a Jézus által szombaton végzett cselekedetek értelmezését: a szombat alárendelődik Jézusnak, mert ő Istennek az éhezők, betegek, és a bebörtönzöttek számára tett ígéretei beteljesedése. Vö. S. G. Wilson: Luke and the Law, SNTSMS 50, Cambridge 1983, 35. szokása szerint: Lukács hangsúlyozza régi és új folytonosságát, Jézus Izrael legjobb hagyományainak vonalában áll.59 17. megkereste azt a helyet. Itt az ígéret és beteljesedés lukácsi teológiájával van dolgunk. Ahogyan azt a 18-19. vers elemzése világossá teszi, ez az izajási szöveg nem található zsinagógai tekercsen. Művészi szöveg, Iz 61,1-2-ből és Iz 58,6-ból összeszőve, telis-tele a lukácsi krisztológia színeivel. 18-19. Ez a szöveg Iz 61,1a.b.d-ből és 58,6d; 61,2a-ból áll. Amikor Iz 61-ből idéz, amelyet a 11QMelk-ben a qumrániak is alkalmaztak önmagukra, Lukács kihagyja azokat az elemeket, amelyek spiritualizálnák a szöveget, vagy leszűkítenék hatókörét az „igaz” Izraelre. Ezért elhagyja az Iz 61,1c-t: „bekötözzem a megtört szíveket” és az Iz 61,2b-3a-t: „(hirdessem) Istenünk bosszúállása napját,

23

vígasztalok minden gyászolót, hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak”. Hozzáteszi Iz 58,6-ot, amely olyan szövegben fordul elő, amely a Jahve által kívánt valódi böjtöt írja le, és azok elengedésére utal, akik adóssággal terheltek. Ld. R. Albertz: ZNW 74 (1983) 182-206. az Úr Lelke: Az 1,35-ből és a 3,22-ből tudja az olvasó, hogy Jézusban a Lélek van. Most a lélek ajándékának a célját emeli ki Lukács: azok kedvéért van, akik gazdaságilag, fizikailag és társadalmilag szerencsétlenek. evangéliumot hirdessek a szegényeknek: Iz 61 módosításával, különösen az 58,6 hozzátételével Lukács azt mutatja meg, hogy a „szegényeket” nem szabad metaforikusan úgy értelmezni, mint „szükséget szenvedő Izraelt”, Isten kegyelmének címzettjét az „új helyreállítás” alkalmával. Lukács a 25-27. versekben megerősíti ezt az egyetemes üzenetet. Ahogyan a 6,20-26; 7,22 és 14,13.21 elemzése nyilvánvalóvá teszi majd, a „szegényeket” a kontextus szerint kell értelmezni. szabadulást… a foglyoknak: Olykor Jézus szolgálatának ezt az aspektusát úgy tekintik, mint ami a 13,10-17-ben és a 23,39-43-ban teljesedett be, de talán inkább azokra történő utalásként kellene értelmezni, akik adósságuk miatt kerültek börtönbe. Jézus a 6,35.37-ben beszédet intéz azokhoz, akik felelősek lehetnek az ilyen bebörtönzésért. A bibliai jubileumi év képe is felmerül ebben a kifejezésben. A jubileumi évet minden ötvenedik évben tartották. Ennek idején a földek parlagon hevertek, az emberek otthonukba tértek, az adósságokat eltörölték, a rabszolgákat szabadon engedték. Erre asszociáltak az újjáteremtés, új kezdet képei, az Isten szuverenitásába vetett hit és ama meggyőződés, hogy a társadalmi és gazdasági élet struktúráinak Isten uralmát kell tükrözniük. Ld. S. H. Ringe: Jesus, Liberation and the Biblical Jubilee, OBT, Philadelphia 1985; R. B. Sloan: The Favorable Year of the Lord, Austin 1977. Az „elengedés” görög szava az aphesis. A LXX Lev 25,10 az aphesis-szel fordítja a „jubileum” jelentésű héber szót; a MTörv 15,1-11-ben a szombatévet is ezzel jelöli a LXX (ld. még Kiv 23,10-11). Az, hogy Lukács korában ily módon reflektáltak a jubileumi évre, Qumrán alapján nyilvánvaló. A végidőkről szóló elmélkedéseikben a qumrániak az Iz 61,1-et a Lev 25,10-13-mal és a MTörv 15,2-vel hozták kapcsolatba (ld. 11QMelk), és a „szabadon bocsátást” a jubileumi év adósság-elengedésével azonosították. Bár a jubileumnak ez a társadalmi-gazdasági háttere nyilvánvaló ebben a szövegben, azt se felejtsük el, hogy az aphesis-t használja Lukács a „megbocsátásra” is, pl. 24,47. szabadon bocsássam a megkínzottakat. Az Iz 58,6-nak ez a kifejezése is tartalmazza az aphesis-t. A „megkínzottak” mögötti görög szó, a thrauó, szó szerint azt jelenti, „darabokra törni” (pl. sziklát). Átvitt értelemben jelentése „megtörni”, „nyomasztani”. Ld. BAGD, 363. Neh 5,1-10 alapján feltételezhető, hogy a „megkínzottak” az adósság és bebörtönzés által sanyargatottak. hirdessem az Úr kedves esztendejét: Lukács az Iz 61,2a-ban a LXX kalesai, „hívni” igéjét kérüxai-ra, „hirdet”-re változtatta. Lukács számára az hirdettetik, hogy Jézusban Isten ősi ígéreteket teljesített. Újra a jubileum képeit láthatjuk. A „kedves” görög megfelelője a dektos, ami a 24. versben visszatér a prófétával kapcsolatban. Jézus szolgálata csak akkor kedves Istennek, ha nem korlátozza szavait és tetteit saját népére, amely határok nélküli szolgálata miatt nem találja őt vagy szavait kedvesnek. Ld. D. Hill: NovT 13 (1971) 169.60 21. ma teljesedett be ez az írás: A „ma” szó Lukács egy fontos témáját vezeti be (ld. még 2,11; 22,61; 23,43), s nem szabad Jézus korának történeti „most”-jaként értelmezni. Az utalás inkább a beteljesedés idejének jelenére vonatkozik (szemben Conzelmannal: TSL, 36; vö. Schweizer: Good News, 89). Lukácsnál a felnőtt Jézus első szavai Istennek ígéreteihez való hűségéről szólnak 22. Ennek a hírhedten nehéz versnek minden egyes igéjét meg kell nézni. Ld. F. O. Fearghail: ZNW 75 (1984) 60-72. mindnyájan egyetértettek vele: Nincs bizonyíték arra, sem Lukácsnál, sem más görög szövegben, hogy a martürein ige megengedne negatív értelmet is: ellene tanúskodtak. A feliratos adatok arra mutatnak, hogy a jelentés „olyan emberek által adott kedvező vélemény, akik az illetővel együtt éltek”. Ezt a jelentést alátámasztja a 16. vers is, „ahol felnevelkedett”. majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti: Az Csel 14,3; 20,24.32 párhuzamai azt mutatják, hogy a hoi logoi tés kharitos-t nem „kegyes, megnyerő szavaknak”, hanem az „üdvösség szavainak” kell érteni. A MTörv 8,3 segít a „jöttek szájából” (hirdeti) megértésében. Ott Isten igéjére történik utalás. A városiak csodálkoznak, hogy valaki, akit ősidők óta ismernek, ilyen hírek vivője. nemde József fia ez?: Ez a kérdés megokolja a városiak csodálkozását, és ironikusan hat azokra az olvasókra, akik tudnak az 1,32.35-ről, a 3,21-22-ről és a 4,1-13-ról. 23. Ahogyan a 11,37-54-ben is, Lukács úgy mutatja be Jézust, mint aki a kezdeményező fél hallgatóságával szemben. Azzal vádolja őket, hogy nem hisznek benne, mint Isten ígéreteinek beteljesedésében, és azzal, hogy kíváncsiságból és haszonlesésből azt kívánják tőle, hogy hatalmas tetteket vigyen végbe.

24

61 24. egyetlen próféta sem kedves: Lukács az „elutasított próféta” témájára utal itt és a 25-27. versekben. Ld. még 6,22-23t; 11,49-51; 13,34-35; az Csel 7,35.51-52.Ez a téma rávilágít Isten határtalan irgalmára, mellyel egyre prófétákat küld lázadó népéhez. Az „elvetett próféta” témájú motívum tisztán jelenik meg Neh 9,26-31-ben: 1) lázadás és a próféták meggyilkolása; 2) büntetés; 3) kegyelemből újabb próféták küldése; 4) bűn és a próféták elutasítása. Ennek a sémának az első része található Lk 1-23-ban, a második uralja a Lk 24-et és Csel-t. E miatt a tematika miatt a Jézus által 4,16-30-ban elszenvedett elutasítást nem szabad Isten Izraelnek szánt végső válaszának tekinteni. Ld. R. J. Dillon: „Easter Revelation and Mission Program in Luke 24,46-48”, Sin, Salvation and the Spirit (Fest. Liturgical Press, szerk. D. Durken) Collegeville 1979, 240-270. 25-27. Ezen utalások segítségével, amelyek arról szólnak, hogy szükséget szenvedő, nem a választott néphez tartozó embereken Isten megkönyörült Illés (1Kir 18,1) és Elizeus (1Kir 17,9) próféták által, Lukács újabb érvet szolgáltat az Iz 61,1-2 egyetemessé tételéhez a 18-19. versben. Figyeljük még meg, hogy Isten kegyelme egyaránt szól férfihoz és nőhöz.62 28. mindenki megtelt haraggal: Reakciójuk ugyanaz, mint a 22. versben. Most azonban biztosan tudják Jézus példái nyomán (25-27. v.), hogy Isten szabadító ajánlata Jézus próféta által nem korlátozódik rájuk. Nem ők „Isten szegényei”, akik különleges bánásmódra tarthatnak igényt. 29-30. Jézus folytatja útját Istenhez Isten tervének megfelelően, melyet az ellenkezés nem állíthat meg. Jézus megmenekülése előremutat a húsvéti győzelemre. Ld. J. A. Sanders: „From Isaiah 61 to Luke 4”, Christianity, Judaism and other Greco-Roman Cults (Fest M. Smith, szerk. J. Neusner) SJLA 12, Leiden 1975, 1. kötet 75-106; God has a Story Too, Philadelphia 1979, 67-79; Int 36 (1982) 144-155.63 (C) Isten országa visszaállítja a férfiak és nők teljes emberségét (4,31-34). Ez a szakasz, amelynek alapja a Mk 1,21-39, szoros egységet alkot. Lukács Jézus tevékenységeinek egy csoportját használja fel, amely, úgy tűnik, inadekvát módon Jézus működésének egy tipikus napját mutatja be, hogy gyülekezetei számára krisztológiai katekizmust készítsen. 31-37. Ez az első a Lk–Csel sok ördögűzése közül. A 4,38-39 gyógyítási története és a tengeri vihar lecsendesítése (8,22-25) mellett, melyek az ördögűzés szakkifejezését (epitiman) használják (4,39; és különösen 8,24), Lukácsnál három másik ördögűzés van: 8,26-39; 9,37-43a; 13,10-17. Csak a 13,10-17 Lukács saját anyaga, a többi Márkból származik. Összegzéseiben is utal Lukács Jézus ördögűzéseire: 4,40-41; 6,17-19; 7,21; 13,32; Csel 10,38. Az első kettőt Mk-tól veszi, a harmadikat a Q-ból, az utolsó kettőt pedig a SLk-ból. Jézus követői megszabadulnak a démonoktól (8,1-3) vagy osztoznak Jézusnak a gonosz feletti hatalmában (9,1-6.49-50; 10,17-20, Csel 5,16; 8,7; 16,16-18). Ezen utalások közül a Lk 9,1-6.49-50 kivételével mind Lukács saját anyaga. A Q szövegben (11,14-26) Jézus vitába keveredik a vallási vezetőkkel arról, mi a gonosz feletti hatalmának forrása. Lukács és az általa ismert hagyományok nem tudnak Jézusról úgy beszélni, hogy ne hangsúlyoznák, benne Isten megszabadítja a teremtett világot az őt fojtogató hatalmaktól. Sok igazság van abban a nézetben, mely szerint Lk 11,20 és Csel 10,38 a kulcsa Lukács összes mondanivalójának Jézusról és a gonoszról: ördögűzéseiben Jézus megmutatja Isten uralmának természetét, egész működése leírható úgy, mint mindazok megszabadítása, akiket fogva tartanak a gonosz erői. Ld. W. Kirchscläger: Jesu exorzistiches Wirken aus der Sicht des Lukas, Österreichische biblische Studien 3, Klosterneuburg 1981.64 31. Kafarnaumba: A 4,23-ban Lukács részben elővételezte, amit mondani akart erről a fontos kereskedelmi központról, amely a Galileai-tenger ÉNy-i partján terült el (→ 73:61). A 7,1-ben és a 10,15-ben fejezi majd be történetét róla; az utóbbi vers baljóslatú. Kafarnaumnak 15.000 lakosa volt. Ld. L. J. Hoppe: What Are They Saying About Biblical Archeology?, New York 1984, 58-78, különösen 58. polis: Lukács előszeretettel helyezi olyan városokba a Jézusról és Pálról szóló történeteket, amelyek egy térség kulturális, gazdasági, politikai és társadalmi központjai. tanította őket szombaton: Ld. 4,14-15. 32. szavának: Itt tanítására utal. A 4,36 inklúziójában majd a tisztátalan lelkek felett elmondott szavára fog utalni. Jézus tanításaiban akkora erő van, mint egy ördögűzésben. 33-34. zsinagógában: Ami a 31-32. versekben kimondatlan volt, itt kimondottá válik. Ld. 4,14-15. A tisztaság témája kapcsol itt egybe három fogalmat: a szombatot, a tisztátalan lelket és Isten Szentjét. Jézus azon a napon tisztít meg valakit egy tisztátalan lélektől, amely elválasztja a közönségest a szenttől, mivel Jézus bensőséges kapcsolatban van Istennel, aki a szentség maga. Jézusnak itt leírt kapcsolata Istennel eszünkbe juttatja az 1,32-33.35-öt, a 2,11.30.49-et; a 3,22-23-at, a 4,1-13-at, és előremutat a 4,41 krisztológiai hangsúlyára: Isten Fia és Messiás. 35. ráparancsolt: Ez a gör. epitiman, az egyik eszköz arra, hogy

25

Lukács összekösse a 4,31-44 anyagait; visszatér a 4,39.41-ben is. Olyan szakkifejezés, melynek jelentése „egy parancsoló szó kimondása, mely által Isten vagy képviselője alávetettségbe kényszeríti a gonosz hatalmakat. Része annak a szókészletnek, amely Beliálnak és hordáinak végső vereségét írja le” (FGL, 546). Jézus mindenki jelenlétében űzi ki a tisztátalan lelket az emberből; a 4,38-39-ben egy asszonyból lázat űz ki egy magánházban. Szabadító ereje férfiaknak és nőknek is szól, s nem korlátozódik a szent vagy a világi helyszínre. A nők lukácsi témájával kapcsolatban ld. a 2,36-38. versek magyarázatát. Lukács – Mk 1,26-tal ellentétben – aláhúzza azt a tényt, hogy Jézus parancsa után a tisztátalan léleknek nincs hatalma kárt tenni az emberben. 36. hatalommal: Reflektorfénybe kerül Jézus szavának hatalma arra, hogy visszaállítsa azok egységét, akiket a gonosz szétroncsol, hiszen a 36. vers inklúziót alkot a 4,32-vel. Márkkal ellentétben, Lukács egyensúlyban tartja Jézus csodatetteit és tanítását, ugyanakkora súlyt helyezve rájuk. Ld. P. J. Achtemeier: JBL 94 (1975) 547-562.65 38-39. Simon: Lukács Simon elhívását először az 5,1-11-ben mondja el, míg Márk az 1,16-20-ban, olyan szövegrészben, amely a Lukács által ebben a szakaszban szerkesztett eseménysor előtt található. Két okkal magyarázzák Lukács sorrendjét. 1) Lukács, különösen az Csel-ben (pl. 8,4-12), azt a tételt fejti ki, hogy a hit és a tanítványság a csodával való találkozásból nő ki. E szerint az olvasat szerint Simon, miután látta a csodát, melyet Jézus az anyósával tett, kész Jézust követni, amikor elhívja. 2) Ez az ok arra a tényre épít, hogy Lukács egyik irodalmi technikája az, hogy egy szereplő nevét a történet elején említi, és csak később írja le a szereplőt részletesebben. Így például Lukács korán említi Barnabást az Csel 4,36-37-ben, de csak az Csel 13-ban dolgozza ki ezt a vázlatot. Hasonlóképpen, Pál első említése az Csel 7,58–8,3-ban jelzésszerű. Az Csel 9-től kezdve Pál főszerepet játszik Lukács történetében. magas láz: Lukács felerősíti a lázat, s így kiemeli Jézus szavának erejét. Hirtelen érkezése és pusztító hatása, különösen a delírium miatt féltek az ókorban a láztól. 39. fölébe hajolva: Mk 1,31-gyel és Csel 28,8-cal ellentétben Lukács nem említi a kéz használatát. A 4,40-ben hangsúlyozza, hogy Jézus kezét a betegekre teszi. Itt redakciója Jézus szavának hatalmát helyezi a középpontba. ráparancsolt a lázra: Lukács ismét az epitiman-t alkalmazza, az exorcizmus szakkifejezését. A gyógyulás azonnali. Nincs hosszú lábadozás az erő visszanyerésére, Simon anyósa teljes mellszélességgel ellátja társadalmi kötelezettségeit.66 40-41. Ez az összefoglalás hasonló a 6,17-19-hez, hiszen mindkettőben az általánosabb „gyógyít” kifejezés (therapeuein) alá sorolódnak be Jézus ördögűzései. 40. mindegyikükre: Lukács kiemeli Jézus irgalmasságát mindenki iránt. 41. kimentek: Ez ugyanaz a görög szerkezet (exerkhestai apo), amelyet Lukács a 4,35-ben (kétszer) és a 4,36-ban alkalmazott, s ez egyik eszköze a 4,31-44 egységesítésének. Mk 1,34-gyel szemben Lukács két krisztológiai címet is hozzátesz: Isten Fia és Messiás. Jézus azért űzi ki a démonokat, mert Istentől származik (ld. 1,32-33.35), és mert ő Isten szabadításának felkent küldötte. A démonok elejétől fogva tudják, kicsoda Jézus és mit akar. Az emberek csak hosszú hitbeli utazás végén fogják fel, mi a kereszt szerepe a Messiás életében (ld. 24,26).67 42-44. Ezek a versek, különösen a 43. vers, fontos összegzése a 4,14-43-nak: Jézus első galileai szolgálatának. 42. Lukács az 5,16-ig vár Jézus Mk 1,35-ben található imájának említésével. Ld. J. Dupont: RSR 69 (1981) 45-55, különösen a 46. old. Az, ahogyan Kafarnaum népe Jézusra reagál, éles ellentétben ál a názáreti atyafiakéval (4,16-30). De így van-e valóban? Ld. a 10,15. Talán Kafarnaum lakóit nem vezették Jézusba vetett hitre azok a csodatettek, melyeket számukra tett. 43. Isten országának: Lukács 4,16-42-beli története leíró definícióját adja ennek a kifejezésnek. Isten uralma a gonosz felett aratott győzelem mindenki javára, férfiakéra és nőkére, a kitaszítottakéra és a szegényekére, a vakokéra és a bénákéra. S ezt az uralmat Jézusnak, Isten Szentjének, Isten Fiának, Isten Felkentjének igehirdetése és hatalmas tettei teszik valóságossá. küldettem: Aki megfigyeli, mit tesz Jézus, világos látásra tesz szert arról, aki küldte. A küldő is az élet és a gonosz kiküszöbölése mellett foglal állást. Ezenkívül megbízható, hiszen hűséges ígéreteihez (4,16-21). 44. Júdea: Az ember Galilea említését várná. Galilea része a nagyobb Júdeának, a zsidók földjének. Ld. U. Busse: Die Wunder des Propheten Jesus, FB 24, Stuttgart 1977, 66-90.68 (D) Pozitív reakció Jézusnak az Országról szóló üzenetére (5,1-11). Ez a szakasz négy nagyobb megállapítást tesz, melyek mindegyike kapcsolatban van egymással. 1) Péter, valamint Jakab és János pozitív reakciója Jézusra az első ilyen az evangéliumi történetben. Jézus názáreti atyafiai ellenségesen viszonyultak az ígéret és beteljesedés hirdetéséhez (4,16-30). Ahogyan a 10,15 jelzi majd,

26

a kafarnaumiak reagálása sem volt teljesen pozitív (4,31-43). 2) Most, hogy Lukács a 4,16-44 történeteivel megmutatta, mit jelent az, hogy Jézus Isten országát hirdeti, most elmondja, hogyan nyeri meg Jézus Pétert segítőnek az Országért való munkálkodásban, és hívja el Pétert, Jakabot és Jánost arra, hogy kövessék őt az Országhoz méltó életvitelben. Válaszuk feltétlen, hiszen mindent elhagynak Jézusért. 3) Ebben a történetben, különösen az 5,10-ben Lukács megteszi az első ecsetvonásokat Péter rendkívül hízelgő és mélyen rokonszenves portréján. 4) Péter missziós sikere, akárcsak halfogása, nem az ő érdeme, hanem az Úré.69 Lukács élénk szerkesztői tevékenységet végzett az 5,1-11-ben. Történetének nyitányához (5,1-3) felhasználja a Mk 4,1-2-t. Az 5,4-9.10b anyagához olyan forrásra támaszkodik, amely Jn 21,1-11-nek is alapja. Az 5,10a a Mk 1,19-ből származik; az 5,11 pedig Mk 1,18.20-ból. Lk 5,1-11 felületes összehasonlítása a Mk 1,16-20-szal is megmutatja, mennyire eredeti a lukácsi változat.70 1-3. Ld. Mk 4,1-2, Jézus példázatokban való beszéde kontextusában. 1. Isten igéjét: Ez a kifejezés az Csel-ben tizennégyszer fordul elő (pl. 4,31; 16,32), és általában a keresztény üzenetre vonatkozik. Azzal, hogy Jézus saját igehirdetéséről mondja ezt Lukács, „a keresztény közösség mondanivalóját magának Jézusnak a tanításában gyökerezteti” (FGL, 565). A 4,31-39-ben Lukács kiemelte Jézus szavának erejét. 2. két hajót: Az 5,4-11 folyamán a lukácsi reflektorfény Simon Péterre irányul, de társai is mindig ott vannak az árnyékban, készen arra, hogy segítsenek. Ld. az 5,4.5.6.7 többes számú igéit. Az itt bemutatott halászok középosztálybeli iparosok. Ld. W. Wuellner: The Meaning of „Fishers of Men”, Philadelphia 1967, 26-63. 3. Simon: A 6,14-et megelőzően így nevezik Jézus elsőként elhívott tanítványát. Lukács a legmélyebb tisztelettel viseltetik Simon Péter iránt, s az Csel-ben rögzíti az ősegyházban betöltött alapító szerepét. A 4,4-9.10b mellett ő az egyetlen a szinoptikusok között, akinél megvan a 22,31-32 (Jézus imája Péterért) és a 24,34 (a feltámadott Jézus megjelenik egyedül Péternek). Lukács törli a Márknál található negatív megjegyzéseket Péterről (Mk 8,32-33; 14,37). További részleteket ld. PNT, 39-56, 109-128.71 4-9. J. A. Fitzmyer tizenegy hasonlóságot és hét különbséget fedez fel az 5,4-9 és Jn 21,1-11 között. Úgy tűnik, hogy mind a Lk 5,4-9.10b, mind Jn 21,1-11 független tanúi annak, hogy Jézus húsvét utáni megjelent Péternek. János a maga módján fejleszti tovább a hagyományt azzal, hogy beleilleszti a Szeretett Tanítványt. Jézus földi működéséről és első követőinek elhívásáról szóló történetébe Lukács áthozott egy olyan történetet, amely eredetileg arról szólt, hogy a csodálatos halfogáskor Péter ráismer Jézusra, megbékél az Úrral tagadása után, és megbízást kap Jézus feltámadás utáni missziójának irányítására.72 10-11. Lukács Mk 1,18-20 segítségével részletezi a történetet. 10. ezentúl: Ez a tipikus lukácsi kifejezés az alábbi helyeken fordul elő: 1,48; 12,52; 22,18.69 és Csel 18,6, s az üdvösség új korszakának kezdetét jelzi. ezentúl emberhalász leszel: Vagyis embereket fogsz, és ezáltal új életre kelted őket: E fordítás kísérletet tesz arra, hogy kifejezze a különös lukácsi ige, a zógrón jelentésárnyalatát. A halászat szimbólumának gazdag jelentéstartománya volt az ókorban. Mivel olyanoknak ír, akik ismerik a görög-római hagyományokat, Lukács ennek a jelképnek azt az aspektusát választja ki, amellyel azok a tanítók éltek, akik tanulókat csalogattak magukhoz, és kiművelésük révén megváltoztatták az életüket. Ez az aspektus a csalétek. Péter embereket fog majd Isten igéjének csalétkével, és ezáltal új életre kelti őket. Ha a szimbólum másik aspektusára, a vízre koncentrálunk, az a nehézség merül fel, hogy Péter úgy áll elénk, mint aki valami romboló dolgot tesz az emberekkel annak az analógiájára, ami a halakkal történik, ahogy kivétetnek a vízből. Talán a lukácsi értelemnek egy maradványa található a „bekapták a horgot” kifejezésünkben. Azok, akik bekapták a horgot, nem halnak meg, hanem egy új gondolkodásmódra váltanak. Ld. Wuellner: „Fishers of Men” (→ 70) 70-71, 217, 237-238; és Lucian: Fisherman, 48-52. 11. mindent: Lukácsi redakció, hasonló az 5,28-hoz; 12,33-hoz; 14,33-hoz; 18,18-23-hoz. Ld. W. E. Pilgrim: Good News to the Poor, Minneapolis 1981, 87-102. követték: Jézus útitársai, Péter, Jakab és János elkötelezték magukat az ő üzenetének és sorsának. Ld. S. O. Abogunrin: NTS 31 (1985) 587-602.73 (E) Jézus korlátokat áttörő szolgálata a kitaszítottak érdekében (5,12-16). A Lev 13–14, Szám 5,2-3; 2Kir 7,3-9; 15,5 szolgáltatja döntően a bibliai hátteret ahhoz, hogy ennek a résznek a krisztológiáját megértsük. A bőrbetegségben szenvedők nem számítottak tisztának vagy szentnek, s ezért a városokban elzárták őket az Isten szent népével való érintkezéstől, valamint megtiltották, hogy a templomban részt vegyenek a Szent Isten tiszteletében. Jézus, Isten Szentje (4,34) átlépi a tisztát a

27

tisztátalantól elválasztó határt. Megérinti a tisztátalant, és az embert visszaállítja a megtartó közösségbe. Ld. Mk 1,40-45.74 12. az egyik városban: Ez a kifejezés a történetet a 4,43-mal kapcsolja össze, de felveti azt a problémát, hogy vajon mit keresett a beteg ember egy városban (ld. Lev 13,45-46). Áttöri talán a határokat, hogy találkozhasson a legnagyobb határ-áttörővel? Betegsége nem a lepra, a Hansen-kór, hanem egy övsömörszerű bőrbetegség. A BJ szerint „bőrbetegség”. Ld. a 7,22-t és a 17,11-19-et, ahol Jézusnak e kitaszítottak felé végzett szolgálata egyéb példáit találjuk. 13. megérintette őt: A tisztátalannal való érintkezés tisztátalanná tesz. Az emberi törődés, és nem a vallásos tabu irányítja Jézus viselkedését. akarom: Elhagyva a forrásában (Mk 1,41-45) található utalásokat Jézus irgalmára (Mk 1,41) és haragjára (Mk 1,43) Lukács hangsúlyozza Jézus akaratának és szavának erejét. A megtisztulás azonnal megtörténik. 14. senkinek ne mondd el: Feszültség van a szövegben. Az ember már tiszta, szentté lett Jézus, a Szent által. Miért szükséges, hogy a templom papjai is tisztává nyilvánítsák? Jézus, az új bor (5,37-39) elismeri a régi bor jelenlétét, ld. viszont a 19,44-45-öt. 15. a híre annál jobban terjedt: Lukács megváltoztatja a Mk 1,45-öt úgy, hogy az ember nem engedetlen Jézussal szemben, aki ura marad az egész helyzetnek. Bár a történet pusztán egy gyógyításról szólt, Lukács jellemző módon hozzáteszi: „hogy hallgassák”. 16. imádkozott: Az ima motívumát, amelyet a Lk 4,42-ben nem vett át Mk 1,35-ből, itt megjelenik. Ld. 3,31-32. Az 5,12-16 kétféle módon készít fel az 5,17–6,11 vitáira. A Lk 5,14 megmutatja Jézus hűségét a törvényhez, amelyet az ellenfelei vitatnak. A Lk 5,16 pedig azt mutatja meg, hogy az 5,17–6,11-ben támadott Jézus bensőséges kapcsolatot tart fenn Istennel. Ld. Busse: Wunder (→ 67) 103-114; J. J. Pilch: BTB 11 (1981) 108-113.75 (F) Vallási vezetők szembeszállnak Jézusnak az Országról szóló üzenetével (5,17–6,11). Ez a rész Mk 2,1–3,6-on alapul, és „gyűrűs szerkesztésű”. Az első (5,17-26) és az ötödik (6,6-11) történet gyógyításról szól. A második (5,27-32) és a negyedik (6,1-5) étkezéssel foglalkozik. A harmadik szövegrész megmagyarázza, miért vállalt Jézus olyan vitatott cselekedeteket, amilyenekről itt szó van. A történetek más módon is összekapcsolódnak: az 5,17-26 és az 5,27-32 a bűnbocsánatról szól; a 6,1-5 és a 6,6-11 szombatnapon játszódik.76 Első ízben tűnnek fel a farizeusok (5,17.21.30.33; 6,2.7; → 75:146–148), mint Jézus ellenfelei. Bár könnyű számon tartani azt a harmincöt alkalmat, amikor a Lk–Csel megemlíti a farizeusokat, nehezebb megállapítani, mi a funkciójuk a történetben. Az Csel-ben Gamáliel, a farizeus mintha kedvező véleménnyel lenne az Útról (5,34). Pált olyan farizeusként mutatja be (23,6; 26,5)akit a halottak feltámadásába vetett hite miatt fognak perbe. A farizeusok, akik a szaddúceusokkal együtt alkotják a szanhedrint, és akik szintén hisznek a halottak feltámadásában, nem találják Pált bűnösnek (23,6-9). Ezek a szövegek azt jelzik, hogy a lukácsi kereszténység, a halottak feltámadásába vetett hitével a farizeusi tanítás vonalában áll. Az Csel 15,5-ben a keresztény farizeusok azt követelik, hogy a pogány eredetű új keresztényeket metéljék körül, és kötelezzék a mózesi törvény megtartására. Ha feltételezzük, hogy azok a rigorózus és szektás zsidó-keresztény nézetek, amelyek az Csel 15,5-ben megnyilvánulnak Lukács gyülekezetei egyes tagjainak nézetei, akkor talán olyan kulcsot kapunk, amely nyitja sok olyan egyedi utalásnak, amely Lukács evangéliumában a farizeusokra vonatkozik. Röviden, evangéliumában nem a názáreti Jézus idején élő farizeusokról ír, hanem saját közösségeinek keresztény farizeusairól, akik korlátoznák az egyetemes megbocsátást.77 A Lukács evangéliumában szereplő farizeusok kritizálják Jézust és tanítványait, amiért bűnösökkel esznek együtt (5,27-32; 15,1-2). A farizeusok meghívják Jézust ebédre. Ezen étkezések alatt Jézus kétszer is bírálja szűkkeblű nézeteiket arról, ki tartozik Isten szent gyülekezetébe (7,36-50; 14,1-24); egyszer megdorgálja őket, amiért a törvényen túlmenő szokások kedvéért elhanyagolják az igazságot és Isten szeretetét (11,37-54). A farizeusok önelégültek, és nem érzik szükségét a megtérésnek (5,32; 7,29-30; 18,9-14). Mivel szűken értelmezik, hogy ki tartozik Isten közösségébe, visszautasítják Jézus tanítását arról, hogy mindenkinek adakozni kell, s ezzel megmutatják kapzsiságukat (16,14). Nem látják, hogy Isten országa jött el azzal, hogy Jézus kiterjeszti az irgalmasságot a szamaritánusokra is, akik a legjobb esetben is csak fél-zsidók. Azt akarják, hogy Jézus ne engedje tanítványait örvendezni azok felett a csodatettek felett, melyeket megcselekedett mindenkiért (19,37-39). Szűklátókörűségük az a kovász, amelytől Lukács olvasóinak óvakodniuk kell (12,1). Ld. J. T. Sanders: „The Pharisees in Luke-Acts”, The Living Text (Fest. E. Sanders, szerk. D. E. Groh és R. Jewett) Lanham 1985, 141-188. Más elképzelések: J. B. Tyson (The Death of Jesus in Luke-

28

Acts, Columbia 1986, 64-72) Lukács farizeus-képének pozitív vonásait hangsúlyozza; és R. J. Karris (Luke, 23-44), aki a farizeusokat és a főpapokat a Jézussal szemben álló „vallási vezetők” kategóriájába sorolja.78 Az ebben a szakaszban található viták részleteivel kapcsolatos kérdések nem szabad, hogy elfedjék Lukács fő mondanivalóját, amely a krisztológia. Jézus, a vőlegény és az új bor adója, azért jött, hogy a bűnösöket megbékéltesse Istennel és önmagukkal. Még a szombat is alárendelt neki.

(a) JÉZUS HATALMA A BŰNÖK BOCSÁNATÁRA (5,17-26)A 4,31–5,16-tól Lukács arról beszél, hogy Jézusnak királyi hatalma van arra, hogy gyógyítson és ördögöt űzzön. Most ebben az összetett gyógyítási történetben (5,17-20a.24c-26) és kijelentésben (5,20b-24ab), valami egészen különöset mond el: Jézus bűnöket bocsát meg, olyat tesz, amit csak Isten tehet meg. 17. farizeusok: Mindenfelől jönnek. A lukácsi Jézus cselekedeteire adott reakcióik negatív intenzitása felforrósodik ebben a „gyűrűs szerkezetben”. A végén már dühösek Jézusra (6,11). 20. hitüket: A béna barátai mélyen hisznek abban, hogy Isten gyógyító ereje hat Jézuson keresztül. Mielőtt elülne a zavar, amelyet a béna szokatlan megérkezése okozott Jézushoz, Jézus visszaállítja a beteg közösségét Istennel. 21. ki bocsáthat meg bűnöket?: A farizeusok figyelmét nem kerüli el Jézus tettének mögöttes tartalma: egyenlő Istennel. 22. Jézus előzetes tudását a 6,8 is hangsúlyozza, Lukács „gyűrűs szerkezetében” ennek a történetnek a párja. 24-26. A teljes egészség visszaállítása, mint kívülről látható esemény, tanúskodik arról, hogy Jézusnak van hatalma a bűnbocsánat cselekedetének elvégzéséhez, mely emberi szem számára láthatatlan.79 (b) JÉZUS KÜLDETÉSE A BŰNÖSÖKNEK SZÓL (5,27-32). Jézus egyetemes üzenete az Országról megütközést kelt a farizeusok körében, hiszen ők korlátozzák azok számát, akik üdvözülhetnek. 27. vámszedőt: Jézus elhív egy megvetett vámszedőt, aki teljes szívvel válaszol. Ld. a 3,12-13-at. 28. mindent: Ez az odahagyás jelzi belső megváltozását és teljes elkötelezettségét Jézusnak. Ld. 5,11; 12,33; 14,33; 18,18-23. 29. nagy vendégséget: Az étel témája, amely végigkíséri Lukács evangéliumát, kerül itt felszínre. Isten szeretne együtt lenni teremtett világával; ezt szimbolizálja a vendégség minden örömével, ünneplésével, baráti légkörével és vidámságával, ld. Karris: Luke, 47-48. 30. a farizeusok: A farizeusok jelenléte egy ilyen összejövetelen a történet egy bizonyos szintjén disszonáns, hiszen ugyan mit keresnek ezek a puristák bűnösökkel egy asztalnál? A lukácsi teológia szintjén azonban nagyon fontos a jelenlétük. Ezek a keresztény szélsőségesek azt követelik Lukács közösségétől, Jézus tanítványaitól, hogy indokolják meg liberális tagfelvételi elveiket. 31. A tanítványai arcába vágott ellenvetéseket Jézus cáfolja meg. 32. azért jöttem: Az ige befejezett alakja azt jelzi, hogy Jézus cselekvésének hatása a jelenben is folytatódik. Lukács újabb ecsetvonással gazdagítja a könyörületes Jézus portréját. az igazakat: A lukácsi kontextusban ennek a szónak a használata ironikus. Joggal lehetne „önelégültnek” fordítani. A farizeusi önigazság témáját megtaláljuk még a 7,29-30-ban; a 16,15-ben és a 18,9-ben. megtérésre: Isten elhívásának kegyelme ingyenes, de nem olcsó. Szükség van az élet megváltoztatására. Ezt a metanoia-t képviseli ebben a történetben az, hogy Lévi otthagyja mindenét, és megosztja barátaival is Jézus jó hírét egy vendégség keretében. „Lukács történetében tehát a jó hír, hogy Jézus azonosítja magát a bűnös emberiséggel, nem teljes az élet megújítására irányuló indítás nélkül” (Tiede, D. L.: Int 40 [1986] 61).80 (c) JÉZUS A VŐLEGÉNY ÉS AZ ÚJ BOR ADÓJA (5,33-39). Mint Lukács „gyűrűs szerkezetének” kulcsszakasza, ez a rész további krisztológiai megerősítést ad Jézus bűnbocsánatának (5,17-26; 5,27-32) és a szombatnap feletti hatalmának (6,1-5; 6,6-11). 34. vőlegény: Ezt a szóképet az ÓSz-ben és a zsidóságban Isten és népének egységét kifejezendő alkalmazták. Ld. Óz 2,18.21; Ez 16; Iz 54,5-8; 62,5; Jer 2,2. Az öröm, az új élet kezdete az elidegenedés után, a mélységes szeretet, törődés és hűség tartalmai sugároznak ebből a nagy erejű jelképből. Jézusban Isten egyesül népével. 38. új bort: Jézusban Isten valami újat cselekedett. Az új bor szimbóluma eszünkbe juttatja a halál felett győzedelmeskedő életet. A szüret bőséges volt, és az élet legyőzte a halál aszályban, betegségben és árvízben jelentkező erőit. A szétzúzott és ehetetlen szőlőszemekből tör elő a pezsgő, bőséges, bódító újbor a szív örömére. 39. az óbor a jó: Ez az egyedi lukácsi mondás megakadályozza a 37-38. versek egysíkú értelmezését. A régi nem elvetendő, hiszen a szombat, a törvény és a próféták is Isten akaratát fejezik ki.81 (d) A SZOMBAT ALÁ VAN VETVE JÉZUSNAK (6,1-5). 1. szombaton: Ez a Jézusnak szombatnapi felszabadító cselekedeteiről szóló hat történet közül a második. Ld. 4,16-30; 6,6-11; 13,10-17; 14,1-6.

29

3-4. amit Dávid tett: Jézus egy olyan analógiával érvelve válaszol a farizeusoknak, amely nem túl erőteljes, hiszen Dávid cselekedete nem szombaton történt, és nem tiltott napon végzett munkával, hanem tiltott étellel volt kapcsolatos. Az analógia lényege az, hogy Dávid is és Jézus tanítványai is valami tiltott dolgot cselekedtek, de ez beismerné, hogy a farizeusoknak igazuk van. 5. az Emberfia ura a szombatnak: Lukács bemutatja Jézus végső érvét, amely támogatja Lukács gyülekezeteinek gyakorlatát, amely elhanyagolja a szombattal kapcsolatos rendelkezések betartását. Jézus, Isten eszkatologikus küldötte, az Emberfia (ld. még az 5,24-et), Isten szombatját alárendelte önmagának és az Országról szóló üzenetének, és erre felhatalmazta követőit is. „A szombat feletti uralom igénye végső soron alárendeli a szombatot Jézusnak, és nem pusztán a szombatnappal kapcsolatos viták döntőbírójává teszi őt. Ha a szombat alárendelt Jézusnak, akkor a törvény is” (Wilson: Luke and the Law [→ 58] 35).82 (e) AZ IRGALMAS JÉZUS SZOMBATON GYÓGYÍT (6,6-11). 9-10. szabad-e szombaton jót tenni…?: Jézust és tanítványait nem kötik a szombat szabályai, ha a feladat jót tenni az emberekkel vagy megmenteni valakinek az életét. Jézus, az Emberfia az irgalmasság elvét fogalmazza meg. 11. azokat pedig esztelen indulat szállta meg: Lukács megszelídíti Mk 3,6-ot, ahol arról van szó, hogy a farizeusok összeesküsznek Jézus elpusztítására. Lukácsnál a farizeusok nem vesznek részt a főpapok Jézus megölésére irányuló szervezkedésében, hiszen a 19,39 után már nem jelennek meg az evangéliumban. Lukácsnak a saját gyülekezetein belüli törvényeskedő keresztény farizeusokkal van dolga, akik nem képesek tolerálni az e közösségekben uralkodó megengedő nézeteket: a bűnösökkel való kapcsolatot és a szombat-törvények elhanyagolását, melyek célja, hogy megakadályozza, hogy a nem-szent a szentet beszennyezze. Lukács fő érve velük szemben krisztológiai: az Úr Jézus, az Emberfia akarta, hogy ezt tegyük.83 (G) Az újjáalkotott Izrael összegyűjtése (6,12-49). Miután bemutatta Jézust, amint a farizeusok ellenségességével találkozik az Országgal kapcsolatos küldetése miatt, Lukács most azt írja le, hogyan választ Jézus tizenkét bizalmast, akik az újjáalkotott Izraelt jelképezik. Ugyanakkor ők Jézus apostolai vagy küldöttei is, akik folytatják Isten országa hirdetését. A 6,17-49-ben Jézus részletezi, mit jelent az újjáalkotott Izraelhez tartozni.84 (a) JÉZUS KIVÁLASZTJA A TIZENKÉT APOSTOLT (6,12.16). 12. hegy: Jézus felmegy arra a helyre, ahol a vallásos ember Istennel közösségbe kerül. A tizenkettő kiválasztása Istentől ered. 13. tizenkettő: Lukács számára a tizenkettő a folytonosságot jelképezi Izraellel. Az Csel 1-ben Júdás halála után a tizenkettőt ki kell egészíteni úgy, hogy az ily módon újjáalkotott tizenkettő lehessen jelen, hogy elnyerje a megígért Szentlelket és elkezdhesse az ige hirdetését a föld végső határáig. Az Csel 26,6-7-ben Pál a feltámadás tizenkét törzsnek adatott ígéretéről beszél, amely most Jézusban teljesedik be. apostoloknak: Ez egy „terminus technicus arra a keresztény küldöttre vagy misszionáriusra, akinek megbízása a Krisztus-esemény hirdetésére, vagy lukácsi kifejezéssel ‘Isten igéje’ hirdetésére szól” (FGL, 617). A többi evangélistánál ez ritka kifejezés (→ 81:137–157). A Lk-Csel-ben mintegy harmincszor fordul elő. Lukács szinte egyedülálló abban is, ahogyan a tizenkettőt összekapcsolja az apostolokkal (vö. Mt 10,2; Jel 21,14). Másképpen szólva, Lukács eltér az ÚSz többi írójától abban, ahogyan a tizenkettőt összeköti az apostolokkal. Ld. még 1Kor 15,5-9, ahol Pál felsorolja azokat, akiknek a feltámadott Úr megjelent: Kéfás, a tizenkettő, ötszáz testvér, Jakab, az összes apostol, Pál. Pál apostol, bár nem egyike a tizenkettőnek. A tizenkét apostol lukácsi értelmezésének egyik kulcsa az Csel 1,21-22-ben található: annak, aki Júdás helyébe lép, végig kellett kísérnie Jézust János keresztségétől a mennybemenetelig, és így feltámadása tanújává válni. Lukács számára tehát a tizenkettő válik Jézusnak az Országról szóló igehirdetése és az Egyház igehirdetése közötti folytonosság zálogává. Lukács definíciója azonban további problémákat vet fel, mivel Pált, bár megjelenik az Csel második felében, nem nevezi apostolnak (kivéve az Csel 14,4.14-ben). A Jézus társairól alkotott lukácsi véleményt tovább bonyolítja egy szerencsés következetlenség. Jézus működésének tanúi nem csupán az apostolok, hanem a tanítványok is, egy jóval nagyobb csoport, benne nőkkel és férfiakkal egyaránt. Ld Lukács beszámolóját az utolsó vacsoráról, ahol Lukács felváltva használja a „tanítványokat” (22,11) és az „apostolokat” (22,14). Ld. még a 24,1-10-et, ahol Lukács úgy mutatja be a női tanítványokat, mint akik Jézus feltámadásának az első tanúi, és ők hirdetik a feltámadás evangéliumát az apostoloknak. 14-16. A tizenkettő többi felsorolása a Mk 3,16-19; Mt 10,2-4 és Csel 1,13-ban található. A sokféleség egységének micsoda jelképe ez: halászok, egy zelóta,

30

galileaiak, egy júdeai (Iskarióti Júdás), egy vámszedő, egy görög nevű (Fülöp) és egy, aki elárulta Jézus bensőséges barátságát. Kijózanító belegondolni, mennyire kevés marad meg később e csoport legtöbb tagjáról, amely olyan fontos volt annak idején. Ami azt illeti, a tizenkettő felsorolásai állandóan összekeverik a neveket. Még Lukács sem követi a neveknek ugyanazt a sorrendjét a 6,14-16-ban és az Csel 1,13-ban (→ 81:137–146).85 (b) A SÍKSÁGI BESZÉD (6,17-49). Négy kulcsproblémája van Máté hegyi beszéde (ld. Mt 5–7) lukácsi megfelelőjének. Ezek a problémák: a források, a hallgatóság, a szegény és gazdag jelentése, és Lukács szándéka; ezek a problémák érintik egymást a javak megosztásának témájában. A beszéd lukácsi változata rövidebb, mint a mátéi; a következő versek származnak a Q-ból, és találhatók meg ily módon Máténál is: 20b-23, 27-33, 35b-36, 37a, 38b, 39bc, 40-42, 43-45, 46-49. A főbb lukácsi változtatások a 24-26. versekben (a jajok), és a 27c, 28a,34-35a, 37bc, 38a, 39a-ban fordulnak elő. Ld. még FGL, 627. A 34-35a, 37bc, és 38a versben utal Lukács a javak megosztására. A pénzkölcsönzés, a pénzadósság elengedése, és a bőkezű adakozás aligha olyan parancsolatok, amelyeket valaki elszegényedett tanítványoknak ad (ld. a 6,20-23 magyarázatát). Olyanokhoz szólnak, akiknek vannak javaik.86 Széles körben elterjedt az a nézet, hogy bár a 20a. versben Lukács kifejezetten azt mondja, hogy Jézus a tanítványaihoz szól, nem lehet, hogy ugyanezeket a tanítványokat szólítja meg a 6,24-ben, hiszen ők aligha „gazdagok”. A lukácsi Jézus bizonyára gazdag embereknek címezi mondanivalóját, akik nincsenek jelen, hogy hallják beszédét. De amint A. Plummer (Luke, 182) több évtizede megjegyezte, „nincs jogunk feltételezni, hogy nem voltak jelen olyanok, akikre ezek a szavak alkalmazhatóak”. Lukács elmondja, ki volt ott: ld. 6,17.19, amelyek nagy tömegre utalnak; ld. még a 6,27a-t: „nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom”; a 7,1 szerint Jézus a 6,20-49 szavait a néphez intézi. H. Flender (Luke [→ 28] 23-25) helyesen magyarázta a lukácsi ingadozást a tanítványok (6,20a) és a nép (6,17.19.27; 7,1) között a következőképpen: a nép és a tanítványok közötti választóvonal nem végleges; a tanítványságot állandóan meg kell újítani Jézus szavának meghallása és megtartása által (ld. a Lk 12-t, ahol hasonló különbséget tesz a tanítványok és a nép között). A 47-49. versben mind a tanítványok, mind a nép felszólítást kap, hogy válaszoljon Jézus szavaira. A jómódú leendő keresztényt a 24-26-ban szólítja meg; a 34-35a-ban, 37bc-ben és 38a-ban arra inti, hogy adjon kölcsön, engedje el a tartozásokat, és habozás nélkül adakozzon.87 A 4,16–6,19 egész kontextusa világítja meg a „szegény”, „gazdag” és „ország” szavak jelentését a 20-26. versben. Jézus bemutatkozó prédikációja a 4,16-30-ban nyilvánvalóan hirdette, hogy az „Isten szegényeihez” tartozás nem korlátozódik egy belső csoportra. A 4,31-44 megmutatta, hogy annak az Istennek a természete, akinek az országát Jézus hirdeti, hogy könyörül a betegeken, és legyőzi a gonosz erőit. Az 5,1-11-ben leírja, ahogyan Jézus elhívja Pétert és másokat tanítványnak és az Ország szolgálata részesének. Az 5,17–6,11-ben Lukács beszámolt Jézus és a vallási vezetők vitáiról arról a kérdésről, ki beszél és cselekszik hatalommal Isten nevében. A 6,12-16-ban bemutatja, ahogyan Jézus kiválasztja a tizenkettőt az újjáalkotott Izrael jelképéül. Jézus, az újjáalkotott Izrael összegyűjtője azoknak prédikál, akik Isten országába akarnak tartozni (6,20-49). Akik „Isten szegényei” akarnak lenni, vagyis az a csoport, amelyik beismeri, hogy szüksége van a szabadításra, megkapják az Országot, feltéve, ha megvallják Jézust, az Ország elhozóját (6,23). Vagy másképpen, bár Isten ígéretének teljesülése Jézusban mindenki számára meghívás, hogy legyen „Isten szegénye” (ld. 4,16-30), csak azok alkotják „Isten szegényeit”, akik hitet tesznek amellett, hogy Isten országa Jézus által jön el. A gazdagok azok, akik nem akarják elkötelezni magukat Jézusnak és az általa munkált Országnak. Elégedettek jelenlegi kényelmes elétformájukkal. Továbbá, a 6,20-ban Lukács nem a szegénységet dicsőíti, hanem azt az Istent, akinek abban, ahogyan Jézus megjeleníti az Országot (ld. a 4,16–6,19-et), a szerencsétlenek iránti különleges szeretete nyilvánul meg. Ld. J. Dupont: „The Poor and Poverty in the Gospels and Acts”, Gospel Poverty, Chicago 1977, 25-52.88 Jézus beszédén keresztül Lukács az ő pogány-keresztényeinek, akik között van jómódú is, arról prédikál, hogy hol a helyük az újjáépített Izraelben, valamint annak az Istennek a természetéről, akinek az Országát Jézus megjelenítette. Ha ezt a nagylelkű Istent utánozzák (6,35-36), akkor ezek a pogány-keresztények pénzt adnak kölcsön, elengedik az adósságot, és nagylelkűen adnak a közösségen kívüli és belüli embereknek egyaránt. Ha ezt teszik, nem térnek vissza a kölcsönösség etikájához, amelyben

31

felnőttek, s nem várják, hogy akikkel jót tettek, viszonozzák a szívességet. Vö. Horn: Glaube und Handeln, (→ 23) 177-181; Seccombe: Possessions, (→ 23) 84-93.89 A beszédet a következőképpen lehet tagolni: 6,20-26: boldogmondások és jajok; 6,27-38: a 6,20-26 aktualizálása Lukács gyülekezete számára; 6,39-49: a 6,20-38 üzenetének megerősítése példázatokkal. 20-23. boldogok: A lukácsi Jézus nem egy társadalmi osztályt nevez boldognak. A boldogság állapota a Jézus által megjelenített Országból származik. Ezenkívül a Jézus által újjáalkotott Izraelhez való tartozás attól függ, hogy Jézus tanítványává lesz-e valaki (6,20). Ennek a tanítványságnak súlyos következményei lehetnek, amelyek azután bizonyítják a Jézushoz és az Ország üzenetéhez való elköteleződés mélységét (6,23). A 23. vers a 6,27-38-ra készít elő, különösen az ellenség szeretetének kétszer ismételt parancsára (6,27.35).90 24-26. jaj: A jajok Lukács betoldása, s céljuk óvás attól, hogy túl könnyen vegyék azt, hogy ki tartozik és tartozhat „Isten szegényeihez”. A „jajok” műfaja jellegében fenyegető. Céljuk a változás előmozdítása. Tehát nem egy társadalmi osztály elítéléséről van szó. Ahogyan a 20a vers jelzi, a jajok olyan leendő tanítványokhoz szólnak, akiknek van vagyonuk. Azzal a kihívással fordul feléjük, hogy a vagyon, a válogatott finomságokkal teli gyomor, a gondtalan időtöltés, a megfelelő emberek nagyrabecsülését bírni mind tiszavirág életű Jézus és az Ország üzenetének követéséhez viszonyítva. Ahogyan Lukács a 34-35a, 37bc, 38a versekben tanítja, a vagyonosak csak akkor lehetnek „Isten szegényei”, ha megosztják javaikat a szükséget szenvedőkkel.91 27-38. A 20-26. versek aktualizálása Lukács gyülekezete számára. 27a. nektek azonban, akik hallgattok: Lukács üzenete a leendő tanítványokhoz szól. 27b-29. Ezek a versek a 6,22-re utalnak, és érzékletesebben, részletezve fejtik ki, hogyan kell a tanítványnak az üldözéshez viszonyulnia. Az ellenség szeretete, amit itt ajánl, radikális megoldás. A még egy sértő ütésre odafordított másik orca és a meztelenre vetkőzés (28. v.) homlokegyenest ellenkezik azzal a természetes emberi hajlammal, amely az önvédelmet teszi az első helyre. Ez a parancsolat azt jelzi, hogy az önvédelmet más viselkedésmódnak kell felváltania. Ld. R. C. Tannehill: The Sword of his Mouth, SBLSS 1, Philadelphia 1975, 67-77. Az ellenség szeretetének itt bevezetett lukácsi témája sok helyen felbukkan, pl. Lukácsnak a szamaritánusokról szóló történeteiben: 9,51-56; 10,25-37; 17,11-17; Csel 8,4-25. Ld. Ford: My Enemy; W. Klassen: Love of Enemies, OBT, Philadelphia 1984, 80-102. 30. mindenkinek: Míg a Mt 5,42b-ben „aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el” szerepel, addig Lukács radikalizálja a parancsolatot: „attól, aki elveszi a tiédet, ne követeld vissza”. Ld. J. Piper: ‘Love your enemies’, SNTNMS 38, Cambridge 1979, 157-162. 31. ti is úgy bánjatok velük: Az „aranyszabály” itt szereplő lukácsi változatát majd a 32-36. vers értelmezi, nehogy Lukács hallgatósága a saját kultúrájában uralkodó kölcsönösségi etika alapján interpretálja. Ld. W. C. van Unnik: NovT 8 (1966) 284-300. Lukács ugyanakkor a 6,32-35ab tanításán keresztül oly módon is értelmezi az ellenség szeretetének parancsát (6,27) , hogy a tanítványoknak meg kell osztaniuk javaikat ellenségeikkel (6,35). 32-35. és ha azokkal…: A kölcsönösségi etika szerint annak, aki valami jót kapott, azt viszonoznia kell. Az ilyen viszonzás nem szül „jutalmat” (charis), hiszen kötelezettségből fakad. Csak ha valaki „jót tesz” (agathopoiein, a szeretet konkrét, aktív természetét hangsúlyozza ezzel Lukács), még ha nem is kapott semmit sem, és csak ha nem vár semmit cserébe, kap – egészen váratlanul –, nem csak köszönetet, hanem Istentől is jutalmat. Ld. még 14,12-14. 35c-36. Azzal összefüggésben, hogy a tanítványok megosztják javaikat másokkal, Isten utánzásának motívuma a következő értelmet nyeri: „Ahogyan Isten viszonyul a szükséget szenvedő világhoz a szabadítás kegyelmes ajándékával, úgy kell a tanítványoknak viszonyulniuk a társadalom szegényeihez nagylelkű bőkezűséggel” (Seccombe: Possessions [→ 23] 196). 37-39. Lukács folytatja a Q-ból származó hagyomány értelmezését a javak megosztásáról szóló tanítása segítségével. 37c. bocsássatok meg és nektek is megbocsáttatik: A görög apolueint nem „megbocsátani”-nak kellene fordítani (annak, aki megbántott). Ahogyan a BAGD 96 mutatja, az igének gazdasági vonatkozása van, ebben az értelemben jól illik a 6,27-39 lukácsi tanításához. 38. öletekbe: A megejtő kép arról, hogy az ember ölébe nem fér az özönnyi ajándék, megvilágítja Isten túláradó válaszát az emberi javak nagylelkű megosztására. A javak megosztásának témáját sokféleképpen variálva Lukács egységbe foglalta a 6,27-38 sokféle anyagát, és aktualizálta a boldogmondások és jajok értelmét a tanítványok és leendő tanítványok számára.92 39-49. A 20-38. versek üzenetének megerősítése példázatokkal. A 6,39-40.41-42.43-45 és 46-49 példázatait nem szabad a tanítványoknak szánt általános üzenetekként értelmezni. Lukács sajátos

32

értelmet adott ezeknek a jórészt hagyományos példázatoknak, azáltal, hogy a kontextus a tanítványok és leendő tanítványok elhívása arra, hogy csatlakozzanak „Isten szegényeihez” azáltal, hogy megosztják javaikat, még ellenségeikkel is. 39-40. a vak: Ezek a versek nem a lukácsi közösség hamis tanítóinak szólnak. Ld. Marshall: Gospel, 267-268. A tanítványok mindaddig vakok, amíg Jézus tanítása (6,20-38) fel nem nyitja a szemüket. Mihelyt tökéletesen megtanulják, mit ért Jézus a javak megosztásán (ld. 5,11; 18,28; Csel 2,41-47; 4,31-34), képesek lesznek arra, hogy tanítsanak másokat. Ld. A. J. Mattil (NovT 17 [1975] 15-46), aki azonban azt állítja, hogy a 6,40 olyan tanítványokról beszél, akik megtanulták a szenvedés és üldöztetés értelmét az Úr Jézustól. 41-42. a szálkát atyádfia szemében: Intés azok számára, akik a javak megosztásának területén történő mulasztásaikat elhanyagolhatónak látják mások hatalmas kudarcaihoz viszonyítva. 43-45. jó fa: A 6,20-38 tanításának érdemi betartása csak olyan szívből eredhet, amely megtért Jézus Országról szóló igehirdetésének kegyelmes Istenéhez. Térjetek meg! 46-49. ha nem teszitek, amit mondok: Jézus beszédének befejezése ismét a leendő tanítványokat szólítja meg. Jézust hallgatni, sőt akár Úrnak nevezni, bár fontos (ld. 8,4-21), mégsem elég. A tanítvány csak akkor csatlakozhat a Jézus által újjáépülő Izraelhez, ha életét Jézusnak a feltétel nélküli kölcsönadásról, az adósság elengedéséről és a nagylelkű adásról – még az ellenségnek is – szóló tanítása maradéktalan betartására építi. Ld. J. Lanmbrecht: The Sermon on the Mount, GNS 14, Wilmington 1985, 206-233.93 (H) Jézusnak az Országról szóló tanítása férfiaké és nőké, s megszünteti a tiszta és tisztátalan közötti határt (7,1–9,6). Ez a szakasz, mely megmutatja, hogyan lépi át Jézus a tisztát a tisztátalantól elválasztó határt, hogy visszaadjon embereket az életnek és a közösségnek, azokkal a történetekkel kezdődik, amelyek arról szólnak, hogy Jézus meggyógyít egy beteget és életre kelt egy halottat (7,1-17). Azokkal a történetekkel fejeződik be, melyek egy beteg asszony meggyógyításáról és egy halott asszony feltámasztásáról szólnak (8,40-56). Az egész szakaszt áthatja az a kérdés, hogy ki reagál nyitott szívvel Isten hírnökeire és ki nem. Pogányok, vámszedők, bűnösök és a reménytelenül betegek elismerik Jézus hatalmát; hallják szavát és megcselekszik azt. Ők alkotják az újjáépült Izraelt. Ennek az egész szakasznak a végén Jézus elküldi a tizenkettőt, hogy gyógyítsanak és prédikáljanak, ahogyan ő (9,1-6). Mi, az olvasók a 7,1–8,56 alapján jól tudjuk, miben áll ez a gyógyítás és prédikálás, és ki válaszol rá.94 (a) A TISZTÁTALAN POGÁNYOK NYITOTTAK JÉZUSNAK AZ ISTEN ORSZÁGÁRÓL SZÓLÓ ÜZENETÉRE (7,1-10). Ez a történet előrevetíti a keresztények kiterjedt pogánymisszióját. Benne Lukács azt a témát árnyalja, ki méltó arra, hogy Jézus jótéteményeiben részesüljön, aki Isten prófétája Izraelben. Ld. Mt 8,5-13; Jn 4,46-54. 2. százados: Ez a százados pogány tiszt, talán Heródes Antipász szolgálatában áll. Figyeljünk fel arra a párhuzamra, amely e történet és az első pogány hívő, a Kornéliusz nevű százados lukácsi története (Csel 10) között fennáll. A százados adományozással gondoskodott Isten népéről (10,2.4.31). Isten megmutatta általa Péternek, hogy nem személyválogató (10,34-35). A katonák nagylelkű és váratlan reakciójával kapcsolatban Isten hírnökeire, ld. a 3,14-et.. Talán a százados kiváló jellemét mutatja az a tény is, hogy törődik egy szolgával? 3-5. a zsidók véneit: Ez a két küldöttség közül az első; ld. 7,6b-8. . Bevezeti azt a témát, hogy mitől válik valaki érdemessé arra, hogy Jézus jótéteményeinek kedvezményezettje legyen. A zsidó vének lényegében ezt mondják: Mivel annyi mindent tett Isten választottaiért, ne tekintsd őt pogánynak, s így Izraelnek szánt áldásaidon kívül esőnek. 6-8. Szemben azzal, amit a zsidó vének mondanak, a százados állítja, hogy ő nem méltó. Nem olyan szent vagy jó valaki, hogy Jézus a házába jöhetne, megtörve így a rituális tisztaság egy szabályát. Saját hatalmi tapasztalatának analógiájával érvelve, a százados elismeri Jézus hatalmát a halál erői felett. Jézus puszta szava helyreállítja szolgájának egészségét. 9. ekkora hitet: A százados nem azért méltó, mert jót tett Izraellel, hanem mert hiszi, hogy Isten Jézusban legyőzi a halált. Váratlan hite szemben áll azokéval, akiktől elvárható a hit, mégsem hisznek.95 (b) ISTEN PRÓFÉTÁJA, JÉZUS MEGKÖNYÖRÜL EGY ÖZVEGYEN (7,11-17). Ez a sajátos lukácsi történet a 7,22-t készíti elő, és azt fejezi ki, hogy a Jézus által hirdetett Isten megszabadítja azokat, akik a halál fogságában vannak. 12. egyetlen fiát: A hasonló lukácsi részletekre vonatkozóan ld. a 8,42-t (egyetlen gyermek) és a 9,38-at (egyetlen fiú). A patriarchális társadalomban az, hogy egy asszony elvesztette egyetlen fiát, azt jelentette, hogy férfi képviselő nélkül maradt. Sorsa keserű volt. 13-14. Jézus együttérzése valaki iránt, aki ilyen szörnyű szükséget szenved, túllép a rituális tisztasági törvényeken, melyek azt diktálják, hogy halottat nem szabad érinteni (Szám 19,11.16). 15. átadta az

33

anyjának: Ugyanezek a szavak fordulnak elő a 1Kir 17,23-ban (LXX), abban a történetben, melyben Illés visszaadja a száreftai özvegy fiának életét. Újra hangsúly kerül Isten Jézusban megnyilvánuló irgalmára. 16. nagy próféta: A hallgatóságnak eszébe jutnak Illés hatalmas tettei. Jézus, a próféta témája tág teret kap a Lk–Csel-ben. Háromféle szöveg létezik. Az elsőben Jézus prófétaként viselkedik, bár a szöveg valójában nem nevezi prófétának (9,22-23; 9,43b-45; 11,20.29-32.50; 13,32.34; 18,31-34; 19,41-44; 20,9-18; 21,20-24; 22,64; 23,28-30.43; 24,19-20; Csel 3,22-23; 7,37-53). A másodikban Jézus magára alkalmazza a próféta elnevezést (4,24; 13,33). A harmadikban a próféta címet Jézus hatalmának leírására használják (7,16.39; 9,8-9.19). Ld. A. Buchele: Der Tod Jesus im Lukasevangelium, FrTS 26, Frankfurt 1978, 91-92. Sok ilyen szövegben Jézust, a prófétát elutasítják. meglátogatta: Isten közel jött a szükséget szenvedőkhöz Jézus küldetése révén.96 (c) JÁNOS ÉS JÉZUS SZEREPE ISTEN ÜDVTERVÉBEN (7,18-35). Lukács szünetet tart történetében, hogy elgondolkodjon Keresztelő János és Jézus Isten tervében betöltött szerepéről és azokról a reakciókról, amiket Istennek ez a két hírnöke kiváltott. Ez az anyag szorosan kapcsolódik a 3,1-20-hoz, a Mt 11,2-6,7-11,16-19-ben pedig párhuzama található. 18-23. mindezt: A történetben az utalás arra vonatkozik, amit Lukács a 4,31–7,17-ben elmondott Jézus tetteiről. tanítványai közül kettőt: Ezek szemtanúi lesznek (MTörv 19,15) annak, ahogyan Isten ereje Jézusban a szenvedők javára működik. 19-20. te vagy-e az Eljövendő: Ld. 3,15-18. Jézus-e az, aki haragvó szemmel, fejszével és szórólapáttal a kézben jön? 21. Jézus a szerencsétlenek javára végzett cselekedetekkel adja meg válaszát. 22. Ez a vers a 4,18-at visszhangozza. Jézus kegyelmes cselekedetei Isten ígéreteit töltik be; Iz 26,19-re; 29,18-19-re, 35,5-re és 61,1-2 re történő utalások hálózzák be ezt a verset. 23. botránkozik meg: Az a válasz, amit János kap, kihívást intéz hozzá, Lukács gyülekezeteihez és hozzánk, hiszen mindenkinek előregyártott elméletei vannak arról, hogyan és kinek az érdekében kellene Istennek cselekednie. Jézus Istene nem a bosszúállás, hanem a kegyelem Istene.97 24-30. Lukács kiegészíti, amit János keresztségéről és pusztai életéről a 3,1-20-ban mondott. 25. puha ruhákba öltözött embert: Lukács érzékeny a ruházkodás jelképrendszerére. Ld. 2,7.11; 8,35; 16,19; 23,11. 26-28. János Isten tervében betöltött szerepe kerül reflektorfénybe. Próféta, Jézus előfutára, a legnagyobb az emberek között; de nem Jézus, aki, bár kisebb, mint János, nagyobb nála Isten országában. 29-30. Ez az egyedi lukácsi anyag kiteljesítő analepszisz (visszapillantás) a 3,10-14-re, ahol a farizeusokat és írástudókat nem említette. Miután látta, hogyan reagáltak Jézusra, Isten hírnökére (5,17–6,11), az olvasó nem lepődik meg, amikor megtudja, hogy nem viszonyultak kedvezően Isten másik hírnökéhez, Jánoshoz sem. A farizeusok nem akarják elfogadni Isten tervét a megigazulásra, amint az Jánosban és Jézusban megnyilvánult. Nekik megvan a maguk igazsága. A nép és a vámszedők azonban készségesen elismerik, hogy szükségük van Jézusra.98 31-35. János nincs alárendelve Jézusnak ebben a szakaszban. Mindketten Isten küldöttei, és a bölcsesség gyermekei közül valók. 31-32. azokhoz a gyermekekhez: A hasonlat lényege a gyermeki makacsság, hogy minden akaratunk szerint történjen. 33. János aszkétikus életstílusa túlságosan szigorú. Azonban nem prédikálásának ezt a dimenzióját említette Lukács a 3,10-14-ben. Meghallották vajon valóban János kortársai, amit mondott? 34. falánk és részeges: Talán utalás MTörv 21,20-ra és a lázadóra, akit meg kell ölni. Jézus nem arra használja az ételt és italt, hogy kijelölje, ki és mi szent, hanem arra, hogy mindenkit egyesítsen önmagával, tisztát és tisztátalant egyaránt. Ld. Wimmer: Fasting in the New Testament (→ 53) 112. 35. igazolódott: Ez a szó visszautal a 7,29-re. Azok, akik hibát találnak Jánosban és Jézusban, tulajdonképpen bolondok és nem bölcsek, ahogyan gondolják. Makacsságukban bezárják elméjüket és nem törődnek a bölcsességgel, aki barátjává akar tenni férfit és nőt (ld. Bölcs 6,16). minden gyermekében: Nem csak Jánosról és Jézusról van szó. A 7,36-50 bűnöséhez hasonló bölcs emberek szintén a bölcsesség családjába tartoznak. 99 (d) EGY BŰNÖS NŐ ELFOGADJA ISTEN BŰNBOCSÁNATÁNAK AJÁNDÉKÁT (7,36-50). Ez a történet ékesszólóan hirdeti Isten bűnösök iránti szeretetét, inspiráló módon írja le a bocsánatot nyert bűnös nagylelkűségét, s józanul mutatja be a vallásos önelégültséget. Lukács annak a hagyománynak az örököse, amelyet megtalálunk Mk 14,3-9-ben, Mt 26,6-13-ban és Jn 12,1-8-ban is. Ezt a hagyományt két főbb szempontból változtatta meg. A szegényekről való gondolkodás mindent átható témájával összhangban Lukács kihagyta Jézus kijelentését arról, hogy a szegények mindig veletek lesznek (Mk 14,7; Mt 26,11; Jn 12,8. A hagyományt beilleszti a hellenisztikus lakoma műfaji keretei közé, amelyet a 11,37-54-ben is alkalmaz. Ebben a műfajban a dramatis personae a vendéglátó, a fővendég és a többi

34

vendég. Szerkezete a következő: meghívás (36. v.), fokozatosan kiviláglik, ki a vendéglátó (40. v.) és a többi vendég (49. v.), a fait divers, vagyis az a cselekmény, amely alkalmat ad a fővendég beszédére (39. v., Simon kimondatlan reakciója), és a fővendég beszéde (40-50. v.). Ld. E. S. Steele: JBL 103 (1984) 379-394.100 36. farizeus: (→ 76–77). A farizeusok azokat a zsidó-keresztényeket képviselik, akik rigorózus követelményeket támasztanak a lukácsi gyülekezet tagjaival szemben és az étkezéseiken való részvétellel kapcsolatban. A vendéglátó meghívásában benne rejlik a tiszta és tisztátalan kategóriáiban gondolkodó világlátás. „A probléma tehát az, hogyan lehet a kinti világ egy képviselőjét a közösség tisztasági védvonalai mögé beengedni egy időre, s aztán elengedni a kívülállót, hogy visszatérjen az őt megillető helyre, anélkül, hogy a társadalom szövete megváltozna …. A vendéglátásnak szükségképpen határhelyzetbe, vagy marginális helyzetbe kell hoznia a vendéget, hiszen ő olyan kívülálló, aki most benn van, mégsem benti ember, mert vissza kell térnie kívülre” (Malina, B. J.: Semeia 35 [1986] 182). Azáltal, hogy megengedi a bűnösnek, hogy megérintse, Jézus megmutatja, hogy az ő tisztasági normái ellentétesek a farizeusokéival. 37. bűnös: Nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy az asszony prostituált lenne. Ld. az általános értelmű „bűnösöket” az 5,30-ban, 7,34-ben, 15,2-ben. Férfiaknak is, nőknek is lehetnek más bűneik is, nemcsak a szexualitással kapcsolatosak. 38. Az asszony nagylelkűen bánik Jézussal. Figyeljük meg, hogyan tér vissza cselekedeteire a 44-46. v., például állítva nagy szeretetét. 39. próféta: Ld. a 7,16-ot. Jézus valóban próféta, de olyan, aki megbocsát a bűnösöknek. 40. Elkeződik a fővendég, Jézus beszéde. 43. többet: Igazi szókratészi stílusban húzza ki Jézus Simonból a helyes választ. 44-46. Bár Simon nem vétkes a vendéglátás szabályainak áthágásában, nem is mutatott Jézus irányában különösebben vendégszerető gesztusokat. A bűnös nagylelkűsége áll szemben Jézus vendéglátójának szűkkeblűségével. 47. Ennek a problémás versnek az első részét a következő módon írhatjuk körül: Mivel a szeretetnek ilyen cselekedeteit cselekedte értem, nyilvánvaló, hogy sok bűne megbocsáttatott. A szöveg nem beszél arról, mikor kapta meg a bűnbocsánat ajándékát, de azelőtt történt, hogy Jézussal ezen a lakomán találkozott. J. J. Kilgallen (JBL 104 [1985] 675-670) szerint János keresztségében bocsáttattak meg bűnei. kevésbé szeret: Jézus a 40-43. vers példázatának üzenetét fejti ki, és felelősségre vonja a farizeust önteltségéért. 48. megbocsáttattak: Jézus szavakkal fejezi ki, ami nyilvánvaló volt a bűnös asszony cselekedeteiből. 49. a bűnöket is megbocsátja: A történet teocentrikus iránya krisztológiai élt kap, amikor Lukács megszólaltatja a többi vendéget. Az 5,17-32 visszhangját halljuk és a 9,7-50 „ki ez?” kérdéseire készülünk elő. 50. békességgel: Erről a kedvelt lukácsi témáról ld. az 1,79-et.101 (e) JÉZUS NŐI TANÍTVÁNYAI (8,1-3). Ez az összefoglaló rész csak Lukácsnál szerepel, egybecsengve azzal, milyen fontos szerepet tulajdonít a nőknek. Ld. a 2,36-38-at. 1. Isten országának: Isten uralmát szavakban hirdettetik, és azokban testesül meg, aki Jézus nyomába szegődnek. Ennek a társaságnak az első tagjai az a tizenkét férfi, akik Istennek abbeli szándékát jelképezik, hogy Jézus által újjáépítse a tizenkét törzsből álló Izraelt (ld. Csel 26,7). 2. néhány asszony: Furcsa módon asszonyok alkotják a társaság második elemét. Hiszen Lukács görög-római olvasói éppannyira megütközhettek az asszonyok említésén, mint amennyire az általa leírt valóság megdöbbentette Jézus kortársait. „Nem volt szokatlan, hogy asszonyok pénzükkel, javaikkal vagy élelemmel támogattak rabbikat és azok tanítványait. De hogy egy nő elhagyja otthonát, és egy rabbival vándoroljon, az nemcsak hallatlan volt, de botrányos is. Még botrányosabb volt az a tény, hogy tiszteletreméltó nők együtt utaztak Jézus társaságában azokkal, akik nem voltak tiszteletreméltók” (Witherington, B.: ZNW 70 [1979] 244-245). Ezeknek a nőknek, akik gonosz lelkektől és betegségektől szabadultak meg, a fizikai egészsége élő bizonyítéka Isten országa hatalmának Jézusban. Jézus gonosz feletti hatalma különösen is nyilvánvaló a kis galileai városból, Magdalából származó Mária egészségének helyreállításában, akiből hét (a teljesség száma) démon ment ki. 3. Johanna: Kúzának, Heródes Antipász birtoka intézőjének felesége, aki rangos és jómódú személy. Ez az evangéliumi utazó társaság Isten országának képe, amelyben megbékül egymással férfi és nő, házas és magányos, egészséges és beteg, jómódú és nincstelen. E krisztológiai dimenzió mellett e verseknek kihívást jelentő ekkleziológiai dimenziója is van. Ezt a szövegrészt a 23,49–24,12-vel összekapcsolva kell olvasni, amely a lukácsi kiteljesítő analepszisz (visszapillantás) egy újabb példája, és megmutatja, hogy amikor az olvasó a „tanítványok”-ról olvas a 8,4–23,54-ben, ebbe a csoportba az asszonyokat is bele kell érteni. Ezek a hűséges asszonyok szemtanúi annak, amit Jézus Galileában tett, majd a Jeruzsálembe vezető úton, Jeruzsálemben, egészen

35

az utolsó vacsoráig. Hirdetik annak az örömhírét, aminek tanúi voltak (24,7-10), és megkapják a megígért Szentlelket (Csel 1-2).102 (f) ISTEN IGÉJE MEGHALLÁSÁNAK KÜLÖNBÖZŐ MÓDJAI (8,4-21). Ebben a részben Lukács visszatér Márkhoz (8,4-18 = Mk 4,1-25; 8,19-21 = Mk 3,31-35) és Isten igéje, vagyis a keresztény üzenet meghallásának motívumát használja fel, s eközben tanulságos történeteket mond el a tanítványi lét értelméről. 4-15. Ez a szakasz tartalmazza Lukács ötven példázatának egyikét. (Ld. J. Drury: The Parables in the Gospels, New York 1985, 108-157). 5. mag: Lukács az elvetett magra helyezi a hangsúlyt; ld. 11. verset. 8. Míg a kezdeti magvetés látszólag katasztrofális eredménnyel járt, az aratás hihetetlenül bőséges. A történeti Jézusnak ez a példázata olyan megbízható Istenről fest képet, aki végül termőre fordítja Isten országát. van füle a hallásra: A hallás a szakasz további részének vezérmotívumává és kihívásává válik. Ld. 10.12.13.14.15.18.21. verseket. Ld. J. Dupont: „La parabole du semeur dans la version de Luc”, Apophoreta (Fest. A. Haemchen, szerk. W. Eltester és F. H. Kettler) BZNW 30, Berlin 1964, 97-108. 10. a többieknek: Lukács enyhített Márk szigorú bánásmódján a „kívülállókkal” és Jézus tanítványaival szemben (ld. Mk 4,11-13). A lukácsi tanítványság jellemzője, hogy a tanítványok nemcsak hallgatják az Isten országáról szóló példázatokat, hanem annak a páratlan kegyelemnek a megajándékozottjai is, hogy tudhatják, mit jelent az Isten országa a keresztény élet mindennapjaiban. A kontextus, különösen a 16-18. v., megmutatja, hogy Lukács gyülekezetei nem szűntek meg hirdetni Isten igéjét a többieknek, akik megrekedtek az ige puszta meghallásának szintjén. 11. az Isten igéje: Jézus eredeti példázatának magyarázata Lukács gyülekezeteinek tapasztalatát tükrözi, arról az igyekezetről, amellyel hirdették az igét másoknak, és amellyel el akarták mélyíteni saját feleletüket az igére. Az Isten igéje témájáról ld. Csel 6,7; 12,24; 19,20. 12. A különbözőfajta föld foglalja el a lukácsi értelmezés központi helyét ebben és a következő szakaszban. üdvözüljenek: Felszólító erővel fogalmazza meg a keresztény igehirdetés célját. 13. elpártolnak: A szó a görög peirasmos. Lukácsot a keresztény élettől való elpártolás és az abban való megmaradás alternatívája foglalkoztatja. Ld. S. Brown: Apostasy and Perseverance in the Theology of Luke, AnBib 36, Rome 1969. 14. az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei: Az igének ebben a lukácsi hármasban található ellenfelei félelmetesek. A Lk 12,19 és 16,19 drámai formában mutatja be a gazdagságnak és az élet élvezeteinek veszélyét. A Lk 21,34-ben Lukács visszatér a keresztény tanítványi létnek azokra a problémáira, amelyeket a világi dolgok miatti aggodalom szül. 15. Jézus tanítványainak két erőssége van: nagylelkűségük és az Isten igéjére figyelésben megmutatkozó kitartásuk.103 16-18. Ezek a közmondásszerű mondások folytatják az ige hallgatásáról való lukácsi elmélkedést (ld. 18. v.). 16. A mondásnak ez a lukácsi változata igazodik a Lukács által ismert háztípusokhoz, vagyis azokhoz, amelyek rendelkeznek előcsarnokkal. A tanítványoknak nyilvánvalóvá kell tenniük a többiek (10. v.) számára Isten igéjének világosságát. 17. „Isten országa titkainak” (10. v.) ismerete nem ezoterikus vagy gnosztikus, egy szekta számára fenntartott tudás. Meg kell osztani a „többiekkel”. 18. vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok: Az ige megértés nélküli hallgatása, s különösen annak a megértésnek a hiánya, ami a másokkal való közlés törekvésében gyökerezik, a hallás teljes elveszítéséhez vezet.104 19-21. Ismét „Isten igéjének hallgatása” köti össze a szakaszt a megelőzőkkel. Mk 3,31-35-tel ellentétben Lukács nem kritizálja Jézus anyját és rokonait. A Lk 1,38; 2,19.51 visszhangzik a 21. versben: Mária a tanítványok mintaképe, aki Isten igéjét forgatja szívében, és a szerint cselekszik. A keresztény tanítványok nem születés révén, nem férfi voltuk miatt, és nem a rituális tisztasági törvények megtartása okán válnak Isten családjának tagjaivá, hanem Isten igéjének hallgatása és cselekvése által.105 (g) JÉZUS LEGYŐZI A KÁOSZT (8,22.25). Ez a szakasz folytatja a Jézus szabadító hatalmáról és a tanítványság értelméről szóló lukácsi tanítást. Ld. Mk 4,35-41. 22. tanítványaival: Mind férfi, mind női követőkről szó van (ld. 8,1-3). Mk 4,36-tal szemben nem a tanítványok, hanem Jézus kezdeményez, és azt parancsolja a tanítványainak, hogy menjenek át a pogány területre (ld. 8,26-39). 23. Az ÓSz-ben a vízi viharok a káosz jelképei. A teremtéskor Isten legyőzte őket (Zsolt 29,3-4). A kivonuláskor pedig Isten a Vörös-tenger erőit győzte le (Zsolt 106,9). Isten megmentette a hívőket, akik a viharos tengeren hánykolódtak hajójukkal (Zsolt 107,23-32). A vihar ereje körülzárja a tanítványokat. 24. ráparancsolt: A tisztátalan lelkek kiűzésének szókincséhez tartozik ez a kifejezés, melyet a 4,35.39-ben is használt. Jézus, ahogyan a zsoltárokban dicsőített Isten, megmenti tanítványait, akik a vihar zűrzavarában

36

elvesznének. 25. hol van a ti hitetek?: Ez a provokatív kérdés nem olyan kemény, mint a Mk 4,40-beli megfelelője, de azért határozott. Lukács azt a bensőséges kapcsolatot használja ki, melyet a hit és a megváltás között létesített a 8,12-ben. ki ez?: A perikópa elérkezik krisztológiai konklúziójához és kérdéséhez. Vajon a tanítványok és az olvasók, akik hisznek az Országnak Jézusban megnyilatkozó hatalmában, kitartanak-e hitükben, amikor majd a káosz uralkodik? Ld. Busse: Wunder [→ 67] 196-205.106 (h) JÉZUS VISSZAHELYEZ EGY HÁBORODOTT POGÁNYT AZ EMBERI KÖZÖSSÉGBE (8,26-39). Ebben a lenyűgöző ördögűzésben Lukács oly módon szerkeszti át a Mk 5,1-20-at, hogy kifejezetté teszi Márk kimondatlan ellentéteit: a városon kívül (8,27) a városon belül (8,39); a sírboltokban lakik (8,27) házban lakik (8,27,39); ruhátlan (8,27) felöltözött (8,35); megszállott (8,27) ép elméjű (8,35); pusztában lakik (8,29) házban lakik (8,39). Ezek az ellentétek átmeneteket fejeznek ki, átkerülést a pusztító elszigeteltségből az éltető emberi közösségbe, átváltozást, amit Lukács „megszabadulásként” (8,36) definiál, és melyet Jézus, „a magasságos isten Fia” (8,28) hoz létre. Még a disznók is, akiknek a jelenléte ennél az ördögűzésnél első látásra rejtélyesnek tűnik, hozzájárulnak Lukács krisztológiai tanításához. Nemcsak a démonvilág, hanem a pogány vallás és a római uralom erői is, melyeket a disznók jelképeznek, alá vannak vetve Jézus hatalmának. Ő az, és nem ezek, aki visszaállítja az emberi élet teljességét.107 26. gadaraiak: A „gerázaiak” a helyes olvasat, amely a pogány Dekapolisz egyik városára, Gerázára utal, amely a Genezáret tavától 55 km-re DK-re található (→ 73:52). Mivel a disznóknak nincsenek verejtékmirigyeik, nem éltek volna túl egy 55 km-nyi rohanást. A történet a szimbólumok szintjén mozog. Galileával átellenben: Ezzel a körülményes fogalmazással Lukács előrevetítheti az egyház későbbi pogánymisszióját, miközben nem ejti el Jézus galileai, zsidó földön végzett missziójáról szóló története fonalát sem. 27. a város: Lukács kultúrájának nézőpontjából a városon kívül lenni azt jelentette, hogy az ember létezése is veszélybe került. Jézus kiszabadítja a megszállottat elszigeteltségéből és visszahelyezi a városba, ahol testi épsége biztonságba kerül, és értelmes életet élhet embertársai körében. nem vett magára ruhát: Azok, akiket végképp megfosztottak a szabadságuktól, elvesztették a ruhaviselés lehetőségét. Az ilyenek foglyok, rabszolgák (ld. MTörv 28,48; Iz 20,2-4), prostituáltak (Ez 16,38-40), elmebetegek (1Sám 19,23-24) vagy elátkozottak (1Sám 28,14). A ruhától való megfosztatás egyenlő volt az identitás elvesztésével. Azzal, hogy felöltözött (8,35), a megszállott visszanyerte identitását és az élete feletti irányítást. Ld. E. Haulotte: Symbolique du vêtement selon la Bible, Théologie 65, Paris 1966, 79. nem házban lakott: A gör. oikos/oikia, „ház” Lukács kedves kifejezése, amely azt jelenti: „házam és otthonom, összes személyzetével és ingóságával, családom ás származásom, ‘kapott identitásom’, a hely, ahová tartozom, s ahol személyes és közösségi jogaimat és kötelességeimet gyakorlom” (Elliot, J. H.: A Home for the Homeless, Philadelphia 1981, 24). Azzal, hogy Jézus visszahelyezi az embert otthonába (39. v.), visszaadja önazonosságát. Most tartozik valahová. Van múltja, a jelent családjával együtt élvezi, és háza népén keresztül jövője is van. sírboltokban: Tisztátalan hely. 28. leborult eléje: Lukács nem hagy kétséget afelől, hogy Jézus parancsol. Ld. még a 29. verset. 29. a pusztába: A puszta a démonok és pusztító hatalmuk lakóhelye. Jézus visszahelyezi az embert otthonába és városába. 30. légió: Egy légió 6000 római gyalogosból állt. A légiót beleküldi a disznókba. A római hatalmat a vadkan mellett egy nagyon termékeny fehér koca jelképezte, amely harminc kismalacnak adott életet. A Legio X Fretensis jelképe, amelyet Tiberius alatt irányítottak át Szíriába, és amely részt vett a Kr.u. 66–70-es zsidó háborúban, a vadkan volt. „Egy idegen politikai hatalom jelenléte mindig fenyegetőleg hat, s az ország beszennyezését jelenti. A római uralmat így, mint egy démoni hatalom fenyegetését lehetett értelmezni… Ez az ördögűző cselekedetét a jövendő szabadulás ‘jelévé’ avatta” (Theissen, G.: The Miracle Stories of Early Christian Tradition, Philadelphia 1983, 255). 31. az alvilágba: Ez a kifejezés, amely csak Lukács beszámolójában fordul elő, a Sátánnak és hatalmának birodalmára utal. Ld. Jel 20,1-3. Azzal, hogy leírja, amint Jézus elpusztítja a démoni légiót, Lukács aláhúzza Jézusnak a gonosz feletti hatalmát. 32. disznónyáj: Ezek az állatok visszatérnek a Lk 15,15-16-ban. A disznó volt a görög és római kultusz leggyakrabban használt áldozati állata. A zsidók szemében disznót enni egyenlő volt a pogánysággal és a zsidóság elárulásával (ld. 2Makk; Iz 65,1-5; 4Makk.). Ugyanakkor a római hatalom jelképe is volt (ld. 31. v.). 35. Jézus lábánál: Ez Jézus tanítványának testtartása; ld. 10,39; Csel 22,3. ép elmével: Újabb lukácsi ellentét. Jézus jóvoltából ez az őrült most épelméjű, képes embertársai számára

37

érthető szavak kimondására, képes józan döntéshozatalra egy városon és egy házon belül (ld. 39. v.). 36. szabadult meg: Úgy tudjuk meg, mit ért Lukács szabadítás alatt, ha látjuk, milyen változást hozott az Úr Jézus a korábbi megszállott életébe. 37. Míg az emberek Jézus sok ördögűzését üdvözlik csodálattal és dicsérettel, erre negatívan reagálnak. Bár az ő bánásmódjuk a megszállottal hatástalan volt (29. v.), nehezen boldogulnak a változás erőivel, amelyeket Jézus körükben felszabadított. 39. Az emberből térítő lesz, hiszen hangot ad annak, amit személyében átélt, és a többi pogánynak hirdeti mit tett érte Isten Jézus által. ld. F. Annen: Heil für die Heiden, FrTS 25, Frankfurt 1976.108 (I) JÉZUS HATALMA TÚLLÉP A RITUÁLIS TISZTASÁGON, ÉS ÉLETET AD KÉT NŐNEK (8,40-56). Ebben a részben Lukács a Mk 5,21-43-ra épít, befejezve elbeszélését, mely a 7,1-ben kezdődött és fő témája Jézusnak a pusztító erők feletti hatalma az emberek javára. Jézus nem engedi, hogy a rituális tisztátalanságra vonatkozó törvények akadályozzák Isten országa mindenkihez szóló küldetését: „Mind az éppen menstruálni kezdő fiatal nő, min az idősebb asszony, aki a menstruációt patologikus állapotként éli meg, új életet kap. A nők életadó ereje, amit a ‘vérfolyás’ jelképez, se nem ‘rossz’, se nem halállal ér véget, hanem ‘helyreáll’, hogy a nők mehessenek és élhessenek békével (šālôm)” (E. Schüssler Fiorenza: In Memory of Her, New York 1983, 124).109 41. Jairus: Ez a zsinagógai elöljáró kivétel Lukácsnak a zsidó elöljárókról alkotott negatív véleménye alól. 42. egyetlen fiát: Lukács az olvasó emlékezetébe idéz egy hasonló történetet a 7,11-17-ben, ahol Jézus feltámasztotta egy özvegy egyetlen fiát. tizenkét éves: A gyermek házasulandó korú volt. 43. Egy másik nehéz helyzetben levő asszony története kapcsolódik ide a „tizenkettő” szó révén. 44-46. Jézust egy tisztátalan személy érinti meg. 47. Az asszony a hazugság helyett hálás hitvallásra indul a nép színe előtt. 48. hited: Hisz abban, hogy Isten hatalma Jézus által helyreállítja egészségét. Többé nem kitaszított, a menstruációs vérfolyása által elválasztva az élettől és az istentisztelettől, hanem az újjáalkotott Izrael leánya. 54. Jézus megérinti a tisztátalan holttestet. ébredj: Jézus parancsát ugyanaz a gör. egeiró ige fejezi ki, amelyet Lukács Jézus feltámasztására használ (pl. a 9,22-ben). Az, hogy Jézus feltámasztja Jairus leányát, a feltámadás hatalmának jele. 55. enni: Lukács élelemmel kapcsolatos témája jön elő: az egészséges étvágy a helyreállt egészség jele.110 (j) A TIZENKETTŐ FOLYTATJA JÉZUSNAK AZ ORSZÁGRÓL SZÓLÓ KÜLDETÉSÉT (9,1-6). Ezt a szakaszt, amely a Mk 6,7-13-on alapul, az egész szövegrésszel (Lk 7,1–8,56) együtt kell olvasni, melynek a csúcspontja. A 7–8. fejezetekben ugyanis megismerjük Jézusnak Isten országáról szóló küldetése természetét, melyben most a tizenkettő is osztozik. 1-2. A 6,12-16-ban Lukács elbeszélte a tizenkettő kiválasztását, akik most első kézből tapasztalják Jézus igehirdetésének és gyógyításának erejét. 3. Holmijuk szegényessége és Isten gondviselésére utaltságuk áll a középpontban. Ld. 10,1-12; 22,35-38. 5. A Jézussal szembeni elutasítás, amelyről szó volt a 7,31-35-ben, azokra is vár, akiket Jézus küld. port: Ld. Csel 13,51. 6. mindenütt: Az egyetemesség lukácsi témája hangzik fel.111 (I) Jézushoz való viszonyulások, amint galileai működése a végéhez ér (9,7-50). Ez a szakasz irodalmi és teológiai átvezetésként funkcionál Jézus galileai működése (4,14–9,6) és jeruzsálemi útja (9,51–19,28) között. A 9,7-50-ben a kereszt révén Lukács megváltoztatja azt a nézőpontot, ahonnan Jézus galileai működésének ismerős témáit nézzük (ld. a 4,14-15-höz fűzött megjegyzést): Jézusnak a gonosz feletti hatalmát és Istenfiúságát, a tanítványságot, az ellenállást, az élelmet. Amikor ezek a témák visszatérnek a 9,51–19,27-ben, a kereszt szemszögéből kell rájuk tekinteni.112 (a) JÉZUS ELŐFUTÁRÁNAK SORSA AZ Ő ÉS KÖVETŐINEK SORSA IS (9,7-9). Ld. Mk 6,14-16. Ez a hús abban a szendvicsben, amelyet a tizenkettő kiküldése (9,1-6) és visszatérésük (9,10-17) alkot. Amint Keresztelő János és Jézus küldetése ellenállásba ütközött, ugyanúgy majd az egyházé is. 7. Heródes: Ld. 3,1-20 (→ 75:165). Lukács evangéliumában Heródes Antipász ellenséges mind Jánossal, mind Jézussal (ld. 13,31-32; 23,6-12). mindazt, ami történt: Lukács így összegzi a 4,16–9,6-ot. A tizenkettőről, akiket Jézus kiküldött (9,1-6) és Jézusról van szó. 9. ki lehet ez: Ez a kérdés, amely rímel az 5,21-re; 7,49-re; 8,25-re, a 4,14–9,6 összefoglalására szolgál. A 9,10-50-ben Lukács bevezeti a keresztet, mint a válasz nélkülözhetetlen és új összetevőjét. látni: A 23,8-ban Lukács háromszor használja majd a „látni” igét annak kifejezésére, hogy Heródes meg szeretné ismerni Jézust. Heródes kíváncsiságát a 23,35-49-ben szembeállítja azoknak a látásával, akik nyitottak a Jézus kereszthalálában megnyilvánuló isteni kinyilatkoztatásra.

38

113 (b) JÉZUS ÉTEL-AJÁNDÉKA ÖSSZEKAPCSOLÓDIK KERESZTJÉVEL (9,10-17). Ld. Mk 6,30-44; 8,1-10; Mt 14,13-21; 15,32-39; Jn 6,1-15. Jézus új megbízatást ad tanítványainak, akik éppen visszaérkeztek az igehirdetésből és Isten népének gyógyításából: táplálniuk kell az újjáalkotott Izraelt – az eukarisztiával. 11. Isten országának hirdetése és a gyógyítás: ez Jézus galileai működésének summája. 12-15. Újra feltűnik az élelem lukácsi témája. A 4,16–9,6-ban ez a motívum többnyire Jézusnak a bűnösökkel vállalt örömteli asztalközösségéről szóló történetekben került elő (pl. 5,27-32). Itt újabb dimenziója villan fel: Jézusnak az Országról szóló küldetésében Isten beteljesíti ígéretét, hogy táplálja az éhező teremtett világot. Ld. Iz 25,5-6 és Karris: Luke, 52-57. 16. megáldotta, megtörte és a tanítványoknak adta: Ezek a szavak szinte szó szerint megegyeznek az eukarisztia alapításáról szóló lukácsi beszámolóéival (22,19) és az emmauszi történetéivel (24,30). Az összes evangélista közül Lukács az, aki a megvendégelés történetét azonnal összekapcsolja Jézus a szenvedéséről szóló jövendölésével és a mindennapi kereszthordozásról szóló rendelkezéseivel (9,18-27). Az eukarisztiát Jézus emlékezetére ünnepelni (22,19) nemcsak küldetésében való osztozást jelenti (9,1-6), hanem odaadottságban és sorsában való osztozást is, melynek jelképe a kereszt (9,18-27). a tanítványoknak: Ugyanez a szó fordul elő a 14. versben, míg a 10. versben „apostolok”, a 12. versben pedig „a tizenkettő”. Ld. a 6,12-16-ra és a 8,1-3-ra vonatkozó megjegyzést. Férfi és nőtanítványok látják el élelemmel Isten népét.114 (c) A KERESZT A MESSIÁS ÉS TANÍTVÁNYAI ÉLETÉBEN (9,18-27). Ld. Mk 8,27-9,1. Lukács nem használja a Mk 6,45–8,26-ot. E nagy kihagyásnak az oka saját teológiai elgondolásából ered: Isten igéje a pogányokhoz a tiszta és tisztátalanról, és az élelemről. Ebben a részben a Jézussal és tanítványaival szembeni ellenállás témája (ld. 4,16–9,6) új távlatba, a kereszt távlatába kerül. 18. Lukács arra való utalása, hogy Jézus imádkozik, azt jelzi, hogy valami teológiailag fontos fog bekövetkezni. 19. E válaszok megegyeznek a 9,7-8-ban Heródesnek adottakkal. 20. az Isten Krisztusának: Péter a tanítványok szószólója. Ld. az 5,1-11 magyarázatát. A lukácsi történetvezetésben Péter válasza (a „hitvallás” félrevezető kifejezés, s inkább mátéi, mint lukácsi) azon alapul, amit Jézus tevékenységéből látott, és amit ő maga is tett Jézus nevében. Így Péter válasza Jézusnak a szükséget szenvedőket a gonosz erőitől megszabadító hatalmára összpontosít. Azt, hogy Péter válasza Jézus működésének ezt a dimenzióját emeli ki, a közvetlen szövegkörnyezet is bizonyítja, amely az „Isten Krisztusa” értelmezését a Jézus elutasítására történő utalással módosítja (9,22.43-45), ahogyan a Lk 23,35 is, ahol ugyanezt a címet használja arra vonatkozóan, hogy Jézusnak van hatalma megmenteni másokat. 21-22. Ezek a versek egy mondatot alkotnak a görögben, ahogyan Lukács megokolja (22. v.) a hallgatás parancsát (21. v.): Jézust, mint Isten Krisztusát új nézőpontból kell látni, a keresztéből. A 4,16–9,6-ban az olvasó találkozott azzal a Jézussal, aki sikeresen megküzdött az ellenállással (5,17-6; 7,31-35). Most Lukács figyelmezteti olvasóit, hogy az ellenállás fokozódni fog, és végül Jézus halálához vezet majd. Emberfiának: A cím, amelyet Lukács arra használt, hogy Jézus bűnbocsátó hatalmát szemléltesse (5,24), s hatalmát arra, hogy a szombat rendelkezéseit megváltoztassa (6,5), most azt a célt szolgálja, hogy leírja megaláztatását. Ld. a 9,26-ot. kell: A Jézussal szembeni mélyülő ellenségesség mögött Isten terve áll és Jézus igazolása a feltámadásban. Lukács kihagyja azt a márki beállítást, mely szerint Péter megdorgálja Jézust, amiért megjósolja szenvedését (8,32-33). 23. mindnyájukhoz: Jézus mindenkire kiterjeszti hívását a követésre. Az 5,1-11 vagy az 5,27-32 elhívás-történeteivel ellentétben a kereszt van a meghívó közepébe vésve. Az 5,30.33-ban és a 6,2-ben Jézus megvédte tanítványait az ellenségességgel szemben. Most ők is hozzá hasonlóan védtelenek lehetnek. keresztjét: Nem az élet gondját-baját, hanem Jézusnak Isten országával szembeni elkötelezettségét szóban és tettben, s tanítványai részvételét ebben. naponként: Nem a vértanúságról van szó, hanem a naponkénti kitartó hűségről a mesterhez és az ő életmódjához. 24. énértem: Csak a Jézus iránti mély elkötelezettség az alapja az élet elveszítésének Isten országa eljövetele érdekében. 25. A vagyon veszélyeinek lukácsi témája a tanítványság vonatkozásában jelenik meg. 26. szégyellni fogja: Lukács megmutatja, milyen eszkatologikus következményei vannak, ha a Jézushoz és Isten országáról szóló tanításához való kötődésünket feladjuk. Az alázatos Emberfiával szemben (9,22) Lukács bemutatja a felmagasztalt Emberfiát (vö. 22,69). 27. Ebben a lukácsi kontextusban, ez a nehéz vers a tanítványokra vonatkozik, akiknek Isten országa új megértése adatik majd Jézus feltámadása után (Csel 1,3).115 (d) JÉZUS MEGDICSŐÜLÉSE ÉS A KERESZT ÚTJÁNAK ISTENI MEGERŐSÍTÉSE (9,28-36). Ld. Mk 9,2-9. Az a tanítás, amelyet Jézus a 9,22-27-ben adott annyira más, mint a 4,16–9,6-é, hogy isteni

39

megerősítésre van szüksége. A tanítványoknak Isten parancsolja, hogy hallgassanak erre az új tanításra. Jézus, aki keresztségekor Isten Fiának neveztetett (3,21-22), és akit Lukács úgy mutatott be (4,16–9,6), mint aki megtestesíti Isten dicsőségét az Ország szolgálatában, a pusztítás erőinek legyőzésében, a kereszt felé tartva is Isten Fia.116 28. e beszédek elhangzása után: Lukács az Isten hegyén történt megdicsőülést szorosan összekapcsolja Jézus tanításával a 22-27. versben. imádkozni: Ld. a 3,21 magyarázatát. 29. fehéren tündöklött: Lukács a transzcendens jelképeit használja. 30. Mózes és Illés: Az út, amelyre Jézus lép, egybehangzik a törvénnyel és a prófétákkal (24,26-27), azaz Isten akaratával. Mindkét ósz-i alak olyan próféta, akiket népük elvetett. 31. élete végéről: A mennyei hármas beszélgetésének témáját csak Lukács említi. Jézus működésének következő fázisára utal, Jeruzsálembe vezető útjára és elérkezésére ebből a világból Istenhez. 32. dicsőségét: A feltámadott és mennyei élethez (24,26) kapcsolódó dicsőség Jézus gyógyításaiban is megnyilvánul, amelyek miatt az emberek dicsőítik Istent (5,26; 7,16). 33. három sátrat: Péter nyilván nem értette meg a 31. vers beszélgetését és az eseményt a sátoros aratási ünnep fényében értelmezi, amelynek bősége idővel a történelem Isten által elhozott beteljesülését jelképezte. 34. felhő: Isten jelenlétének szimbóluma. 35. Fiam: Ezek a szavak visszaidézik Isten hangját Jézus megkeresztelésénél (3,21-22). reá hallgassatok: Talán utalás egy olyan prófétára, mint Mózes a MTörv 18,5-ben (ld. D. P. Moessner: JBL 102 [1983] 575-605), de fontosabb az, hogy a tanítványoknak most figyelniük kell Isten kinyilatkoztatásának új fázisára, amely arról szól, kicsoda a Fiú: az, aki visszatér Istenhez, a kereszten át. Jézus kereszthez vezető útjának a tanítványokat érintő kihatásairól a 9,51–19,27 beszél majd.117 (e) HOGYAN ÉRTELMEZI A KERESZT JÉZUS IRGALMAS CSELEKEDETEIT (9,37-45). Ld. Mk 9,14-29. Ezt a történetet megformálásakor Lukács szorosan összekapcsolta a megdicsőüléssel, s a hangsúlyt Jézus irgalmasságára helyezte. Ezt és Jézus minden csodatettét benső kapcsolatba hozza a szenvedés második hírüladásával, megmutatva ezzel, hogy a jövőben a csodatettek kegyelme a kereszt kegyelméből származik majd. 37. a hegyről: Megszólal három ellentét közül az első. Jézus Isten jelenlétének hegyéről egy szükséget szenvedő világba érkezik. 38. tekints fiamra: Ld. 1Sám 1,11 és Lk 1,48. egyetlenem: Lukács kiemeli az ember baját és Jézus irgalmasságát. 39. A beteg gyermek nyomorult állapota felerősíti Jézus hatalmának és kegyelmének nagyságát. 40. Egy másik ellentét is kirajzolódik: Jézusnak, a mesternek nagyobb hatalma van a gonosz erői felett, mint tanítványainak. 41. hitetlen és elfajult nemzedék: Ezt az elkeseredett kiáltást nehéz a lukácsi kontextusban értelmezni, hiszen 1) sem a fiú apja, sem a tanítványok nem adták a hitetlenség tanújelét; 2) a „nemzedék” többet jelent, mint a fiú apját és a tanítványokat. Ezt az általánosítást talán két módon lehet a leginkább magyarázni: 1) Lukács egy harmadik ellentétet vázol fel Jézus Istenhez való hűsége és az általános emberi hűtlenség között. 2) Az elkeseredés mögött az a tény húzódik meg, hogy Jézus csodatetteit hitetlenséggel fogadják, s ez végül a kereszthez vezet majd. Ld. Busse: Wunder (→ 67) 249-267. 42. visszaadta az apjának: Vö. 7,15. Ezen a ponton Lukács nem hozza a márki tanítást (9,28-29) arról, hogy az ima és a böjtölés a hathatós kiűzője az ilyen hatalmas démonoknak. Lukács figyelme Jézus hatalmára összpontosul. Ld. J. Dupont: RSR 69 (1981) 45-55. 43. (mind)azon, amit tett: Lukács egy csodából általánosít mindarra, amit a 4,16–9,6-ban bemutatott. Jézusnak minden csodatettét a kereszt szemszögéből kell látni. 44. adatik: Jézus irgalmas cselekedeteinél csodálatosabb kegyelmes kereszthalála. Erre a második szenvedés-jövendölésre utal a 24,7, ahol a nőtanítványok visszaemlékeznek jelentőségére. 45. I. H. Marshall (Gospel, 393) ezt a verset a lukácsi „szenvedés titka” kifejeződésének tartja: csak Jézus feltámadása és a megértés ajándéka után (ld. 24,13-35) fogják a tanítványok megérteni, mit jelent a kereszt.118 (f) A TANÍTVÁNYOK FÉLREÉRTIK JÉZUS KÖVETÉSÉNEK ÉRTELMÉT (9,46-50). Ld. Mk 9,33-41. 46-48. Közvetlenül Jézusnak az emberekkel szembeni kiszolgáltatottsága második jövendölése (9,44) és Jézusnak a kereszt felvételére vonatkozó felszólítása (9,23-27) nyomában jön Lukács története a tanítványok hatalomvágyáról. Drámai módon mutatja meg Lukács, hogy a tanítványság leckéjét, amelyet az imént, a 9,7-50-ben vázolt, nem lehet egy nap alatt megtanulni. A gyermek alakjára építve, aki a hatalom-nélküliség elsőrendű példája, Jézus arról tanít, hogy a nagyság a kicsiségből származik. 49-50. A tanítványok félreértik Jézussal való kapcsolatukat, ha azt gondolják, hogy az kizárólagos. Nyitottnak és türelmesnek kell lenniük másokkal szemben, akik „Jézus nevében” munkálkodnak, és nem tartoznak az ő csoportjukhoz.

40

119 (V) Jézus útja Jeruzsálembe (9,51–19,27). A 9,51-gyel Lukács kérügmatikus elbeszélésének újabb szakaszába fog. Jézus jeruzsálemi útjának témáját a Mk 8,26–10,52-ből vette át, és hozzátett 1) kb. 15 utalást arra, hogy Jézus úton van, és 2) Q-ból és SLk-ból származó anyagot. Lukács kreatív átvételének eredménye az út sokdimenziós képe. Isten akaratának engedelmeskedve (9,22.44) Jézus útra kel Jeruzsálembe, s Jeruzsálemből a keresztény misszió majd a föld végső határáig jut el (Csel 1-2). Útban Jeruzsálem felé Jézus tanítványainak, tanúinak legfőbb tanítója útjának értelméről (ld. Csel 9,2; 18,26; 24,22, ahol a kereszténységet „az Útnak” nevezi). Jézus rendelkezik a missziós utakról (10,1.24), az anyagi javak használatáról (16,1-31), az imádságról (11,1-13), és felszólító erejű példázatokat mond el, mint például az irgalmas szamaritánus (10,25-37) és a tékozló fiú (15,11-32). Sem Jézus útja, sem a keresztény emberé nem lesz mentes a megpróbáltatásoktól. A szamaritánusok elutasítják Jézust (9,51-56); a vallási vezetők kifogásolják tanítását és életmódját (13,11-17; 14,1-24). Röviden, Lukács „úti elbeszélése” megnyerő képet fest Jézusról, a hűséges és elszánt Fiúról (9,35), aki szóval és tettel tanít az Istennel élt élethez vezető útról. Ahogyan az olvasók Jézussal együtt mennek Jeruzsálem felé, gondolniuk kell az isteni parancsra: „reá hallgassatok!” (9,35).

Lukács úti elbeszélése három szakaszra osztható: 9,51–13,21; 13,22–17,10; 17,11–19,27. Mindhárom szakasz bevezető verse kifejezetten említi, hogy Jézus útban volt Jeruzsálem felé.120 (A) A keresztény útról szóló tanítás első része (9,51–13,21). Ez a rész sok leckét tartalmaz a tanítványság természetéről és követelményeiről.

(a) A SZAMARITÁNUSOK ELUTASÍTÓ MAGATARTÁSA, BOSSZÚT NEM ÁLLÁS (9,51-56). 51. Ez a lukácsi fogalmazás gazdag a súlyos teológiai mondanivalóval bíró kifejezésekben. közeledett felemeltetésének ideje: Isten az, aki betölti (symplérusthai) a napokat, s így az üdvtervet közelebb viszi a beteljesedéshez. felemeltetés: Az itt használt analépsis főnév igei alakja előfordul az Csel 1,2.11.22-ben. Az utalás Jézusnak Isten felé vivő útja minden fázisára vonatkozik: halálára, eltemetésére, mennybemenetelére és a Szentlélek elküldésére. elhatározta (arccal Jeruzsálem felé fordult): Ez a kivételes kifejezés jelzi Jézus engedelmes határozottságát, amivel Isten akaratát minden ellenállás dacára betölti. 52-53. szamaritánusok: A szamaritánusok nem voltak barátságosak a zsidókkal (ld. Jn 4,9), különösen, amikor a zsidók az ő vidékükön keltek át útban a szent városba, Jeruzsálembe. Úti elbeszélése egy későbbi pontján (10,30-35; 17,11-19) Lukács a megvetett szamaritánusokat használja fel, hogy a tanítványságról további leckéket adjon. Az Csel 8,4-25-ben elbeszéli, hogy ezek a most barátságtalan emberek hogyan fogadják majd nyitott szívvel a keresztény Út üzenetét. Lukács, mint mindig, most is érzékeny a párhuzamokra, és megmutatja, hogy Jézus jeruzsálemi útjának elején ellenállásba ütközik, ahogyan ellenállásba ütközött galileai működése elején is (4,16-30). 54. szálljon le tűz az égből: Ennek a versnek a fogalmazása rímel a 2Kir 1,10.12-re, amely elmondja, hogyan hívott le Illés kétszer tüzet az égből ellenségeinek elpusztítására. 55. Jézus tettekben is megéli az ellenséggel szembeni bosszút nem állásról szóló tanítását (6,27-29.35).121 (b) A TANÍTVÁNYSÁG ÁRA (9,57-62). 57. az úton: A tanítványságot, mint Jézus követését az úton, három hiperbolilus mondással szemlélteti. A szokványos mondásoknak az a funkciója, hogy segítsen az embereknek az életet értelmezni, megmutassa, milyen összefüggések mozgatják a világot, pl. egy óra alvás éjfél előtt annyit ér, mint kettő éjfél után; jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Az 58,60.62. versek mondásaiban Jézus hiperbolát vagy túlzást alkalmaz, hogy kizökkentse a hallgatókat megszokott világértelmezésükből, hogy egy teljesen új nézőpontból szemléljék az életet – a tanítvány szemszögéből, aki válaszol arra, ahogyan Jézus Isten országát hirdeti. Ha szó szerint vennénk ezeket a mondásokat, megfosztanánk őket erejüktől. Ld. W. A. Beardslee: Int 24 (1970) 61-73. 58. A hiperbola megvilágítja Jézusnak, az Emberfiának szegénységét. 60. hadd temessék el a halottak halottaikat: Ez a mondás olyan sikeresen kérdőjelezte meg azt, ahogyan az emberek általában berendezik erkölcsi világukat, hogy végtelen viták zajlanak arról, Jézus nem gondolhatta komolyan, amit mondott. Isten országának útjai nem feltétlenül hozhatók harmóniába a mi emberi útjainkkal. Az elterjedt értelmezés szerint a mondás azt jelenti, hogy a lelkileg halottak temessék el a fizikailag halottakat. 62. az eke szarvára: Nem a modern traktorra és ekére kell gondolni, hanem a nagyon könnyű palesztinai ekére, amelyet egy kézzel irányítottak, míg a másikkal a makrancos ökröket vezették. „Ehhez a primitív ekéhez ügyesség kell és koncentrált figyelem. Ha a szántóvető hátranéz, az új barázda görbe lesz” (Jeremias, J.: Parables of Jesus, New York 1963, 195; magyarul: Jézus

41

példázatai, Bp. 1990, 144). alkalmas: A mondás megkérdőjelezi várakozásainkat arról, hogy ki alkalmas arra, hogy Isten uralmát életébe befogadja.122 (c) JÉZUS TANÍTÁSA A MISSZIÓRÓL (10,1-24). Ez a szakasz Lukács leghosszabb meditációja a misszióról, Q-beli párhuzamokkal (Mt 9,37-38; 10,7-16; 11,21-23) és lukácsiakkal (9,1-6, 22,35-38; 24,44-49). Lukács nem fordít figyelmet a tanítványok tényleges missziójára, gondolatait inkább a misszió természetére, örömeinek és bánatának okaira összpontosítja. 1. hetven(két): A szövegkritika elveinek alkalmazása nem vezet vitathatatlan döntéshez arról, hetven vagy hetvenkettő van az eredeti szövegben, megbízható, régi kéziratok támasztják alá mindkét változatot. A szám mögötti ósz-i szöveg lehet a Ter 10,2-31, a világ nemzeteinek nemzetségtáblája: a MT szerint hetven, az LXX szerint 72. Lukács mindenesetre Jézus működésében gyökerezteti egyházának egyetemes küldetését. kettesével: Három oka van a párba állításnak: kölcsönös támogatás; tanú állítása tanúságtételük igaz voltának igazolására (MTörv 19,15); a béke evangéliumának megtestesítése (ld. 5-6. v.). Talán a leghíresebb úsz-i misszionárius pár Pál és Barnabás volt (ld. Csel 13). 3. bárányokat a farkasok közé: Ennek az erőteljes képnek két kiterjedése van: előfordulhat, hogy a misszionáriusok védtelenek az ellenséges emberekkel szemben; a keresztény misszió a békének egy új korszakát indítja el, amelyben a bárány a farkassal együtt hever (ld. Iz 11,6; 65,25). 4. ne is köszöntsetek senkit: Ez a társadalmilag botrányos szimbolikus cselekedet, amely hasonló a prófétákéhoz (Ez 4-5), felhívná a figyelmet arra, mit jelent a valódi béke. Ld. Klassen: Love of Enemies (→ 91) 92-93. 6. békesség fia: Ez a különös kifejezés egybecseng azzal, ahogyan Lukács kiemeli a megbékélés keresztény üzenetét, és olyasvalakit jelent, aki a béke keresésének elkötelezettje. 9. A keresztény missziós igehirdetésben és a betegek gyógyításában Isten uralma nyilvánul meg. 123 10-16. Eddig a pontig Lukács a keresztény misszió főként pozitív jellegét hangsúlyozta. Most a negatív oldalt is megmutatja: ahogyan Jézus ellenségességgel és elutasítással találkozott, úgy fognak küldöttei is. Ám ahogy Pál története az Csel-ben rávilágít, Isten igéje diadalmaskodik, még ha hirdetőit mellőzik is. 13-15. A lukácsi kontextusban ezek a versek figyelmeztetésként szolgálnak Lukács gyülekezetei számára, hogy kedvező választ adjanak Isten szavára, és ne utánozzák azokat a reakciókat, amelyeket egyes galileai városok adtak Jézus működésére. 16. aki titeket hallgat, engem hallgat: A keresztény misszió értelmének tömör kifejezése: aki a tanítvány szavát hallja, az Jézus szavát hallja; aki Jézus szavát hallja, az Isten szavát hallja. Ld. a 22. verset, amely a keresztény misszió ugyanilyen mély megalapozását adja.124 17-20. A Jézus nevében végzett misszió eredménye kerül a középpontba. 17. ördögök: Emlékezzünk Jézus hatalmára a démonok felett Galileában (8,26-39) és arra a hatalomra, amelyet Jézus adott a tizenkettőnek (9,1-2). A hetven(két) tanítvány ugyanebben a hatalomban osztozik. 18. Jézus és egyháza működése megtámadja és legyőzi a gonosz erőit. 19. „A kígyó és a skorpió nemcsak a fizikai rossz jól ismert forrásai voltak a palesztinai életben, hanem mindenféle gonosznak az ósz-i” szimbólumai” (FGL, 863). Az Csel-ben Lukács gyakran elmondja, hogyan mentette meg az Úr Jézus küldötteit a pusztítás erőitől (pl. 28,1-6). 20. Lukács a missziós sikerek iránti lelkesedést egy maradandóbb ajándék hangsúlyozásával tompítja: ha valakinek a neve fel van írva a mennyei polgárok lajstromába.125 21-24. A bölcsességi beszédek világából választja Lukács a misszióról való elmélkedése lezárását, amely különbözik annak 16. versben található megfogalmazásától. Nézőpontja valószínűleg feltámadás utáni, hiszen tanítványai megkapták annak ajándékát, hogy Jézust valóban az Atya kinyilatkoztatásának tudják és látják, ellentétben a 9,45-tel és a 18,34-gyel. 21. ezeket: A lukácsi kontextusban Isten országának természetére, Jézus és tanítványai egységére a misszióban, és Jézus Istennel való kapcsolatára történik utalás. A terminológia más, de a gondolat ugyanaz, mint a 8,10-ben. Bölcsek… gyermekeknek: Ismerős bölcsességi ellentét azok között, akiknek nincs szükségük Istenre és a kicsinyek, vagyis a tanítványok között, akik nyitott szívvel és értelemmel közelednek Istenhez. 22. A keresztény misszió legszilárdabb alapja a Fiú és az Atya kapcsolata, és a Fiú ajándéka tanítványainak az, hogy felfedi előttük, kicsoda az Atya. mindent: „Itt is, ha a panta értelme az eredeti környezetben nem is világos számunkra, a lukácsi (és mátéi) kontextusban arra a tudásra vonatkozik, amivel a Fiú bír az Atyáról, és arra a tudásra, amit csak ő közvetíthet követőinek, a „kisgyermekeknek” (Fitzmyer, J. A.: „Abba and Jesus’ Relation to God”, À cause de l’évangile [Fest. J. Dupont, szerk. R. Gantoy] LD 123, Paris 1985, 36). 23-24. A beteljesedésnek Jézus által elhozott új korszakában bölcsen tanúskodnak

42

missziós tevékenységéről, és osztoznak annak hatalmában a jóra. Amit ezek a „kisgyermekek” átélnek, az nem adatott meg a múlt nagy vallási és politikai vezetőinek.126 (d) A KERESZTÉNY MISSZIÓ ÉS A TÖRVÉNY BETARTÁSA (10,25-37). Ez a szövegrész kétélű. Egyrészt hatásos leckét ad a szükséget szenvedők iránti irgalomról, ugyanakkor azt is hirdeti, hogy a nem-zsidók is megtarthatják a törvényt, és így elnyerhetik az örök életet. Ez a bonyolult vita-történet a következő összetevőkből áll: 10,25, az írástudó kérdése; 10,26, Jézus visszakérdezése; 10,27, az írástudó válasza; 10,28, Jézus parancsa; 10,29, az írástudó további kérdése; 10,30-36, Jézus visszakérdezése, benne az irgalmas szamaritánus történetével; 10,37a, az írástudó válasza; 10,37b, Jézus parancsa. 25. hogy megkísértse őt: Úgy tűnik, az írástudó jelen volt és hallotta, amit Jézus az imént a keresztény misszióról mondott a 10,1-24-ben. A megkísértés tárgya Isten törvényének szerepe a misszionáriusok által hirdetett üdvösségben. Lukács két választ ad: a törvény érvényben van; a törvényt megtartó nem-zsidók örök életet nyernek. A 18,18-30-ban Lukács tipikusabb keresztény válasszal szolgál ugyanerre a kérdésre az örök élet elnyeréséről. A törvénynek erről a lukácsi kettős nézetéről ld. Wilson: Luke and the Law (→ 58) 28-29. Az írástudó válasza a MTörv 6,5-ből és a Lev 19,18-ból származik. 28. Jézus megerősíti a törvény érvényességét az üdvösségre nézve, és hangsúlyozza a kettős parancsolat megcselekvését (ld. még 25.36. v.). 29. felebarátom: Az írástudó kérdése azokból a vitákból ered, amelyek arról szóltak, hogy ki tartozik Isten népéhez és ezért a felebaráti szeretet tárgya. 30-35. Jézus viszont kérdése a 36. versben a hosszú bevezetés ebbe a híres példabeszédbe, amelynek fel kell keltenie az olvasó érdeklődését, és arra indítania, hogy egy pária, a szamaritánus viselkedését vegye például. egy pap… .egy levita: A törvény betartásának ezek a képviselői nem segítenek a lemeztelenített és látszólag halott emberen, nehogy tisztátalanná váljanak. 36. ki a felebarátja?: Jézus kérdése a feje tetejére állítja az írástudó kérdését: ne kérdezd, ki Isten népének tagja és ezért felebaráti figyelmem tárgya, hanem inkább azt kérdezd, milyen viselkedés illik Isten választott népének egy tagjához. 37. aki irgalmas volt hozzá: Az írástudó nem tudja rávenni magát, hogy kimondja a „szamaritánus” szót. Mivel megtartotta a törvényt, a kitaszított szamaritánus megmutatta, hogy felebarát, Isten népének tagja, olyasvalaki, aki elnyeri az örök életet. Ld. G. Sellin: ZNW 65 (1974) 166-189; 66 (1975) 19-60.127 (e) TANÍTVÁNYSÁG FÉRFIAKNAK ÉS NŐKNEK (10,38-42). Lukács univerzalizmusa kerül előtérbe, amint leírja, ahogyan Jézus háromszor a zsidó kulturális normákkal ellentétben cselekszik: egyedül van nőkkel, akik nem rokonai; egy asszony szolgál neki; Jézus egy asszonyt tanít a saját házában. Ld. B. Witherington: Women in the Ministry of Jesus, SNTSMS 51, Cambridge 1984, 100-103. 38. a házába: Néhány kézirat valószínűleg azért hagyta ki ezt a kifejezést, hogy ezt a részt a 19,6-hoz igazítsák; vö. Csel 17,7, ahol Lukács a hypodechesthai-t „fogad” alkalmazza ilyen prepozíciós szerkezet nélkül. A „ház” hangsúlyozása ebben az egyedi lukácsi epizódban egybecseng azzal, ahogyan Lukács Mk-t és a Q-t átszerkesztve huszonnyolc utalást illesztett be a házról, otthonról (pl. a 8,27; 14,23). A keresztény házi gyülekezeteket tartja szem előtt, asszonyok látják vendégül a gyülekezetet otthonukban. Ld. J. Koenig: New Testament Hospitality, OBT 17, Philadelphia 1985, 103-107. 39. az Úr lábához: Ez a tanítvány testtartása, ld. a 8,35-öt és Csel 22,3-at. 40. szolgált: Lukács evangéliumának idején a diakonein a keresztény szolgálatra vonatkozik (ld. 1Kor 4,1; Róm 16,1). Mint ahogy Jézus asztalközösségének leírásakor gyakran előfordul (5,29-39; 7,36-50; 11,37-54; 14,1-24; 19,1-10; 24,13-35), Jézus, a vendég válik a domináns figurává, vagy a házigazdává, aki megfelel a közösségi élettel kapcsolatos kérdésekre. 42. csak egyre: A tanulság nem az, hogy hétfogásos ebéd helyett egytálételt kell készíteni. Egy dolog van, ami minden Jézus-követést megalapoz: szavának meghallása (39. v., ld. 8,4-21), és ez a legjobb dolog.128 (f) JÉZUS TANÍTVÁNYI ÉS AZ IMÁDSÁG (11,1-13). Ld. Mt 6,9-13, 7,7-11, Lk 18,1-8. Lukács a pogány-keresztények számára, akiknek Jézus Istenére és az ósz-i kinyilatkoztatásra vonatkozó ismereteit szélesíteni kell, és akik bátorításra szorulnak annak érdekében, hogy egy ellenséges környezetben kitarthassanak az imádságban. Ld. J. Jeremias: The Prayers of Jesus, SBT 2/6, Naperville 1967, 88-89. 1. taníts minket imádkozni: Egy vallásos közösség megkülönböztető jele saját külön imádsága volt. A vallásos közösség felismerésének ez az ősi módja ma is él, pl. a marianisták odaszentelése Máriának, vagy a ferencesek „imádunk téged”-je. Azzal, hogy Jézus tanítványaira hagyományozza a Miatyánkot, nemcsak imádkozni tanítja meg őket, hanem elsősorban az ő követőiként élni és cselekedni. 2. A Miatyánk lukácsi változatában öt kérés szerepel. Atyánk: Jézus

43

imádságának megkülönböztető jegye, az, hogy Istent személyes, egyéni módon szólítja meg, mint törődő, gondoskodó, szerető, kegyelmes szülőt, kifejezésre jut a 10,21-ben; 22,42-ben; 23,34.46-ban is. Ez Jézus kegyelmes kinyilatkoztatása „kicsinyei” számára, amint a harmadik, negyedik és ötödik kérés által feltételezett megpróbáltatásokkal szembenéznek: olyan emberek megosztottságával, akiket a közös étkezéskor egységbe kell kovácsolni; a saját bűnös voltukkal és a mások romlottságával; az elpártolás mindig jelenlevő veszélyével. szenteltessék meg a te neved: A teremtett világot beszennyező összes rossz töröltessen el, különösen, ami a mi szívünkben van, úgyhogy az a kegyelmes szeretet, amiről neved is tanúskodik, megnyilvánulhasson. a te országod: A 4,14-től eddig a pontig Lukács Isten országának természetét mutatta be, amely eltörli a gazdagot a szegénytől, a férfit a nőtől, a tisztát a tisztátalantól, szentet a bűnöstől elválasztó határokat. Ld. a 4,14-30-hoz fűzött megjegyzéseket. Ez az ország jöjjön el, s ne annak olcsó emberi utánzatai. 3. kenyerünket: A máshol elő nem forduló, a kenyérre vonatkozó melléknév, az epiusios jelentése erősen vitatott. Az élelem lukácsi motívumának szemszögéből nézve a melléknév egyrészt arra az élelemre vonatkozik, amely az élet fenntartásához szükséges, és ami Isten kegyelmes ajándéka. Másrészt a „kenyeret” nem szabad individualisztikusan értelmezni, hanem másokkal, köztük a bűnösökkel a megbékélés jegyében történő étkezések, különösen az eukarisztia alkalmával megosztott élelemnek kell látni. 4. bűneinket: Jézus közössége, amely bűnösökből áll, bizalommal imádkozik megbocsátásért kegyelmes Atyjához, Istenéhez. Az olyan tanítványoknak, akik elzárkóznak attól, hogy minden egyes ellenük vétkezőnek megbocsássanak, nincs helyes képük Jézus Istenéről, aki mindenkihez irgalmas (6,35-36). kísértésbe: Lukácsnál a kísértésnek nincs pozitív eredménye, pl. a jellem megerősödése. A kísértés mindig rossz. A tanítványok azért imádkoznak, hogy az őket mindig szerető Isten őrizze meg őket a keresztény Úttól való elpártolástól. Vö. 22,39-46.129 5-13. Különböző intések az imádságban való állhatatosságról. Feltételezi Isten kegyelmes voltát és készségét arra, hogy keresztény úton járó gyermekeinek megadja, amire szükségük van. Ha egy barát segít a barátján, ha egy apa gondoskodik gyermekéről, mennyivel inkább gondját viseli majd Isten az Isten Fia, Jézus tanítványainak. 13. Szentlelket: A Mt. 7,9-ben „jókat” szerepel. Lukács teológiájában a ”jók/javak” bajba sodorhatják a tanítványt, pl. 12,18-19. A tanítványok imáira válaszul, kik úgy akarnak imádkozni, élni és cselekedni, ahogyan Jézus tette, Isten a Szentlélek feltámadás utáni ajándékát adja. „A Szentlélek ajándéka összefoglalja mindazt, amit Jézus közössége kap: örömet, erőt, bátorságot a tanúságtételre és ezzel az életre” (Schweizer: Good News, 192). Ld. P. Edmonds: ExpTim 91 (1980) 140-143; E. LaVerdiere: When We Pray…, Notre Dame 1983.130 (g) A VITÁK FELFEDIK JÉZUS ÚTJÁNAK ÉRTELMÉT (11,14-36). Lukács művészi érzékkel teremti meg ennek a résznek az egységét különféle szövegrészek összekapcsolásával, különösen a 24-26. és a 33-36. versekével, amelyek a Jézus hatalmának forrásával kapcsolatos vitákról szólnak. Kreativitásának eredménye az A (11,15) B (11,16) A’ (11,17-28) B’ (11,29-36) szerkezet, amelyben a 23-28. v., kettős témájával (reagálás Jézus gyógyító erejére, illetve szavára) hidat képez az A’ és a B’ között. Lukács további kreativitásról tesz tanúságot abban, ahogy a krisztológiáról és a tanítványságról szóló tanítását váltogatja ebben a szakaszban. A Lk 11,14-23 párhuzama Mt 12,22-30; Mk 3,22-27; a Lk 11,24-26-é Mt 12,43-45; a 11,29-32-é a Mt 12,38-42; a 11,33-36-é a Mt 5,15 és 6,22-23 (a Lk 11,33 a 8,16 dublettje). 14. egy néma ördögöt űzött ki: Az ördögűzést egy versben beszéli el. Jézus ördögűzésének tényét nem vitatják, hanem inkább Jézus és követői hatalmának forrása a vita tárgya. 15. néhányan: Figyeljük meg az ellentábor általános leírását. A 11,37-54 vitájában a farizeusok és írástudók az ellenfelek. Belzebubnak: A szó jelentése valószínűleg „a menny ura”. Lukács a séma A részét megalkotta; a 17-28-ban lesz szó Jézus válaszáról erre az ellenvetésre. 16. Lukács általában beszél az ellentáborról, amely különlegesen hatalmas jelre vár. Lukács elindítja a séma B részét; a kérdésükre adandó választ a 29-36-ig késlelteti. 17. Lukács Jézus előre tudását hangsúlyozza. Ld. más vita-történetekben (5,22; 6,8; 7,36-50). 20. Isten ujjával: A Kiv 8,15 LXX-re történik utalás. Amit Isten a múltban tett, hogy megmentse Isten népét a szolgaság elnyomása alól, most Jézusban folytatódik, akinek a működésében Isten országának hatalma nyilvánul meg. Ld. a 4,14-43-ra vonatkozó megjegyzést. 21-22. Lukács elmélyíti krisztológiai reflexióját, és a gazdagság jelképrendszerét használja fel (palotaudvar, javak, az anyagi biztonságba vetett bizalom), hogy az erős embert bemutassa. Jézus, az erősebb (ld. 3,16) legyőzi a gonosz erőit. Ld. S. Légasse: NovT 5 (1962) 5-9. 23. aki nincs velem, ellenem van: Lukács a tanítványság témáját pendíti meg. Bár ellenséges környezetben

44

élnek, Lukács gyülekezeteit vigasztalja Jézusnak a gonosz feletti hatalma, s inti őket, hogy továbbra is ragaszkodjanak Jézushoz és az ő útjához. 24-28. A rejtélyes 24-26. verseket abban a kontextusban kell nézni, amelyet Lukács teremtett neki: Istennek a gonosz felett Jézusban aratott győzelme nem teszi szükségtelenné, hogy a tanítványok válaszoljanak Jézus igehirdetésére. Isten igéjének hallgatása és megtartása az a szükséges segítség, amely révén a tanítványok elkerülhetik, hogy a démoni erők újból megkaparintsák őket (ld. Grundmann: Lukas, 240). Lukács a tanítványok reakcióját szembeállítja az ellenzőkével a 15-16. versekben. A 23-28. versek jelentik az átmenetet az utolsó részhez (29-36. v. B’) Lukács sémájában.131 29. Lukács visszatér a jelkéréshez, amelyről először a 16. versben volt szó. Jónás jele: Ne értsük bele ebbe a szövegbe a Mt 12,38-42-t; a lényeg Lukács számára nem az, hogy Jónás három napot tartózkodott a bálna gyomrában. A 30. és a 32. versek nagyon világossá teszik, hogy Lukács számára a lényeg az, hogy Jónás Isten igéjét hirdette, ez volt a jel, hiszen ez egybevág azzal, ahogyan Lukács hangsúlyozza Isten Jézus által hirdetett igéjének hallgatását és megtartását. 31. Dél királynője: Ld. 1Kir 10. Lukács ismét Jézus jelentőségén elmélkedik: bölcsessége nagyobb, mint Izrael híresen bölcs királyáé, Salamoné. 32. Jónás prédikálására: Isten Jónás által hirdetett szavának erejét bizonyítja a niniveiek tömeges megtérése. Jézusban, Isten szószólójában, nagyobb hatalom van jelen. Lukács pogány olvasói és minden tanítvány számára követendő például állítja Isten szavának azt a nyitott szívű befogadását, amelyre nem kiválasztott emberek képesek voltak. 33-36. Lukács kreatív módon hozzáforrasztotta ezeket a bölcsességi mondásokat kontextusához, amely arról szól, hogyan kell fogadni Istennek Jézus által hirdetett igéjét. 33. hogy a belépők lássák a világosságot: A tanítványoknak, akik Jézust, mint világosságot hirdetik, hagyniuk kell, hogy ez a fény ragyogjon azoknak az embereknek, akik keresik az utat, hogy bejöhessenek a sötétből. 34. tiszta… gonosz: A gör. haplus… ponéros erkölcsi értelemben értendő, ahogyan a világosság - sötétség ellentétpár is. Őszinte és nyitott szívű reagálás Isten igéjére az egész ember erkölcsi jóságához vezet. 36. Isten igéjének Jézus és az Egyház általi hirdetése készséges fogadtatásra lel azok szívében, akik őszintén keresik Isten útjait. Ld. Jn 3,19-21.132 (h) AZ ADAKOZÁS TISZTÁVÁ TESZ ISTEN ELŐTT (11,37-54). Ahogyan a keresztény közösségek Jézus útját járják, találkoznak külső és belső ellentétekkel. A „farizeusok” jelentésével kapcsolatban → 76–77. A lakoma irodalmi műfajához → 99. Figyeljük meg a szerkesztést: a vendégek fokozatos bemutatása (a törvénytudókat először a 11,45-ben említi, az írástudókat és más farizeusokat a 11,54-ben), majd a fait divers (a vendéglátó szótlan elámulása azon, hogy Jézus nem mosdik meg az ebéd előtt, szolgáltatja az alkalmat Jézus beszédéhez). Az elbeszélő keret (11,30-32), amelybe Lukács beillesztette ezt a lakomát, magyarázza az egyetlen anomáliát: Jézus udvariatlansága a vendéglátóval szemben beárnyékolja bölcsességét. „Van egy fővendég, aki, legalábbis a szerkesztő nézőpontjából, felülkerekedik ellenfelein, és bölcsebb Salamonnál” (Steele, E.: JBL 103 [1984] 389). Ez a perikópa jórészt párhuzamosan szerepel a Mt 23-ban. 39-41. Finoman eljátszanak ezek a versek a külső/belső jelentéseivel: az edények illetve az Isten által teremtett emberek külsejéről és belsejéről van szó. 41. ami belül van: Három értelmezés lehetséges: „a tartalmat [étel és ital] adjátok alamizsnául”; „ami a belsőt illeti, adjatok alamizsnát”; „szívből adakozzatok” (ld. Marshall: Gospel 495). alamizsnául: A Mt 6,2-4-től eltekintve az ÚSz-ben csak a Lk-Csel említi az alamizsnát. Ld. még 12,33, 18,22; Csel 9,36-43; 10,2.4.31; 24,17. „Az adakozás tehát Lukács számára a keresztény erkölcsi élet lényegi része. Itt újra találkozunk azzal a lukácsi kihívással, hogy akinek van, az ossza meg azzal, akinek nincsen” (Pilgrim: Good News to the Poor [→ 72] 136; ld. még L. T. Johnson: Sharing Possessions, OBT, Philadelphia 1981. Lukács pogány-keresztényei lelkére köti, hogy kövessék az alamizsnálkodás zsidó szokását, amely az ő kultúrájukban majdnem teljesen ismeretlen volt. minden tiszta lesz: Lukács gyülekezeteinek törvényeskedői számára ez az állítás forradalmi: az tesz bennünket tisztává, ha határokat áthágunk azért, hogy segítsünk a szükséget szenvedőkön, s nem a bevett rituális gyakorlat. A 6,1-11-ben és a 8,26-56-ban találhatók példák arra, hogy Lukács korábban hogyan kezelte a tisztaság kérdését. 42. Lukács három, farizeusoknak szóló jaj-mondásából az első. amazokat sem elhanyagolni: Figyelemreméltó, hogy Lukács nem utasítja el gyülekezete törvényeskedőinek túlteljesítő gyakorlatát. „Lukács láthatóan nem látott semmi kifogásolnivalót önmagában a farizeusi életstílusban, a kiterjesztett törvényi rendszer betartását beleértve; csupán a központi parancsolatok elhanyagolása ellen emel szót, amelynek központiságát maguk a farizeusok is elismerték (Lk 10,25 köv.)” (Wilson: Luke and the Law

45

[→ 58] 19). 45. törvénytudó: Bemutatja a többi vendéget, akik a farizeusok közül a törvény szakértői. Ők is három jaj-mondást kapnak majd. 48. síremlékeiket építitek: Ennek a versnek a jelentése nem kristálytiszta, mert valaki általában azzal a tisztes céllal épít síremléket, hogy kifejezze megbecsülését. Mivel a kontextus azt jelzi, hogy a törvénytudókat azzal vádolja, hogy nem hallgatnak Isten múltbeli vagy mai szószólóira, a 48. vers esetleg ironikus: csak a halott prófétákat tisztelitek, az élőket nem; azzal, hogy emlékművet állítotok föléjük, gondoskodtok róla, hogy valóban holtak legyenek, és titeket ne zavarjanak. A síremlék állítása tiszteletreméltó dolog, de ti sem vagytok nyitottabbak Isten küldötteinek szavára, mint elődeitek voltak. 49. prófétákat és apostolokat: Lukács a maga közösségeiben található keresztény szószólókra gondol. 51. Ábel … Zakariás: Valószínűleg a Biblia első könyve (Ter 4,8-10) és egyik utolsó könyve (2Krón 24,20-22) kontrasztjáról van szó: Isten Jézusban megnyilatkozó szavára adott válaszotokban összefoglaljátok mindazt, ami Istennek és az ő népének története során előfordult. 52. az ismeret kulcsát: A vita hevében egy pozitív hang szólal meg: Lukács közösségeinek törvénytudóinál valóban ott van az ismeret kulcsa. Ld. még a 42. verset. Úgy látszik, a viselkedésük akadályozta őket, hogy használják azt maguk és mások javára. 53-54. A vallásos vezetők ellenségessége Jézussal szemben növekszik. Ld. még 6,11; 19,47; 20,19-20; 22,2.133 (i) A TANÍTVÁNYOK KÜLSŐ ÉS BELSŐ ELLENÁLLÁSSAL TALÁLKOZNAK (12,1-59). Lukács főleg a Q-ból és az SLk-ból szerkeszti meg ezt a szakaszt. Kapcsolódási pontjai főleg témák és kulcsszavak. A 12,1-3 segítségével Lukács összeköti a farizeusok (akiknek kovásza a képmutatás) ellenségességét Jézussal szemben azzal, amelyet majd tanítványai fognak megtapasztalni (12,4-12). Az az ellenállás, amit Jézus „kicsiny nyája” átél, szövetségesre lel a javak iránti emberi vágyban (12,13-34). Az ellenállás által okozott külső problémák mellett Jézus tanítványainak meg kell birkózniuk az önző gyülekezeti tisztségviselők keltette belső problémákkal (12,35-48). A 12,49-53-ban Lukács krisztológiai indoklást ad a Jézus és tanítványai által tapasztalt ellenállásnak. A 12,54-59-ben Lukács a sokaságot is beilleszti a Jézust és tanítványait bírálók spektrumába azáltal, hogy a 12,56-ban inklúziót alkot a 12,1-gyel: mind a farizeusok, mind a sokaság bűnös a képmutatás bűnében. 1-3. a farizeusok: Lukács folytatja polémiáját a gyülekezeteiben található farizeusok vagy törvényeskedő tanítók ellen, akiknek tettei nem felelnek meg szavaiknak. A tanítványoknak nem szabad hagyniuk, hogy ezek kovásza vagy ártó befolyása megfertőzze őket (1. v.). Bármilyen meggyőzőnek és hatásosnak tűnhet most a farizeusok tanítása, álláspontjuk hamissága és személyük destruktív volta végül majd nyilvánvalóvá válik (2-3. v.). Az 1-3. versek valószínűleg hamis tanítók elleni sztereotip polémiát tartalmaznak (→ 150; vö. R. J. Karris: JBL 92 [1973] 549-564). 4-12. Lukács váltogatja a vigasztaló és intő üzeneteket témája kifejtésekor: ha a mester tanításai ellenállásba ütköztek, a tanítványokéi is így járnak majd. 4. barátaimnak: Ez a vigasztaló kifejezés a szinoptikusoknál csak itt fordul elő. 5-7. A tanítványokat arra inti, hogy legyenek hűségesek Istenhez, és Isten Fiának üzenetéhez (9,35). Isten az, aki irányítja egész életünket. öt verebet… a hajatok szálai: Némi humorral Lukács a kisebbről utal a nagyobbra: ha Isten az étlapon szereplő legolcsóbb fogással így törődik, és számon tartja a kopaszodó emberek fejéről lehulló hajszálakat, mennyivel inkább gondoskodik majd Jézus tanítványairól. 8-9. az Emberfia: A tanítványság tétje nagy: az, aki hűséges Jézushoz, elnyeri támogatását Emberfiaként az ítéletkor. 10-12. A 10. verset a 11-12-vel együtt kell olvasni. Az ún. megbocsáthatatlan bűnnek két aspektusa van: makacs elutasítása (ld. 8,10; 11,14-16) annak a keresztény üzenetnek, amelyet a Szentlélekkel megajándékozott Egyház hirdet mindenkinek.134 13-21. Ezzel a szakasszal hosszú meditáció kezdődik, amely a 12,34-ig tart és a 12,45-ben is visszhangzik, az anyagi javaknak a tanítványokra gyakorolt kártékony hatásáról. 15. kapzsiságtól: A hamis tanítók elleni polémiának része volt, hogy ezek kapzsik (→ 150). A 16-21. versek példabeszéde figyelmezteti a tanítványokat annak hiábavalóságára, hogy anyagi javakkal védekezzenek az ellenségeskedéssel szemben. 17. Figyeljük meg, hogy ebben és a 18-19. versekben a „bolond” milyen gyakran használja az „én” és „enyém” szavakat. Én-központú gondolkodása kizárja Istent és a felebarátot látóteréből. 19. egyél, igyál: Ennek a kicsapongó életnek a leírására rímel a 12,45 is. 20. Az illető haláláról, mint a számadás idejéről van szó. kié lesz akkor mindaz: Ez a példabeszéd csattanója, amely kényszeríti az olvasókat, hogy feltegyék az alapvető kérdést: Miről szól az élet? 21. Lukács megadja a maga válaszát a 20. versre: Isten tiszteletében és a szegényeknek való adakozásban találd meg az élet értelmét (→ 132).

46

135 22-34. Ezekben a versekben, melyeket gyakran romantikusan értelmeznek, Lukács folytatja az anyagi javakról és az ellenállásról szóló reflexióit. Meditációjának elemei: „a kicsiny hit” (28. v.) és „ne félj, te kicsiny nyáj” (32. v.). 24. hollók: Ezek a madarak tisztátalanok (Lev 11,15; MTörv 14,14). „Az ókorban gondatlan teremtményekként voltak ismertek, akik még a fészkükre sem térnek vissza” (FGL, 978). Miért a holló, s nem az oroszlán? 27-28. liliomokat: Egyik pillanatban a liliom pompázatosságát dicséri, a másikban múlékonyságáról beszél. Miért a liliom és nem a libanoni cédrus? Ezeken a képeken keresztül Lukács olvasói képzeletét olyan helyzetek felé terelgeti, melyben létük olyan kiszolgáltatottnak és rövidnek tűnik, mint a hollóké és a liliomoké. Egy ilyen helyzet az Isten általuk hirdetett igéje üzenetével szembeni ellenállás (ld. 8,11-15). Ld. P. S. Minear: Commands of Christ, Nashville 1972, 132-151. Az ilyen helyzetben Jézus szilárdan biztosítja „kicsinyhitű” tanítványait arról, hogy Isten kegyelmesen gondoskodik róluk. 32. kicsiny nyáj: Tanítványai küzdő, támadott, kicsiny csoportjának Jézus megígéri a legfontosabbat, Isten országát, s azokat az erőket, amelyek benne működnek. 33-34. adjátok alamizsnául: Miután a 22-32. versekben figyelmeztette a tanítványokat az anyagi javak miatti aggodalommal kapcsolatban, Lukács visszatér az anyagi javak alamizsna formájában való megosztásának szükségességéhez, melyet a 21. versben említett.136 35-48. Ezek a „szolga”-példázatok ekkléziológiai értelmezést kapnak Lukácsnál: a közösség tisztségviselőinek hűségesnek kell lenniük, és nem szabad belső problémákat okozniuk az Egyház számára. Lukács értelmezésének egyik kulcsa az, hogy a gör. dulos „szolga, rabszolga”, amely a 37.43.45.46 és 47. versekben fordul elő, olyasvalakit jelent, aki szolgálatot tesz a keresztény közösségnek (ld. Róm 1,1; 1Kor 7,22; Gal 1,10; vö. Csel 4,29; 16,17). Egy másik kulcs az a tény, hogy az oikonomos, „sáfár” az evangéliumok közül csak Lukácsnál fordul elő (12,42; ld. 16,1.3.8) és olyasvalakit jelent, aki szolgálatot tesz a keresztény közösségnek (1Kor 4,1-2; Tit 1,7; 1Pét 4,10). 37. felszolgál nekik: A szerepeknek ez a megfordulása lényeges, és aláhúzza Isten abszolút ingyenes kegyelmét. Az a szolga, aki hűséges a beteljesedésnek a parúzia előtti időszakában, részt vesz majd az eszkatologikus lakomán. Ezzel szemben a 17,7-10 a szolga felelősségét hangsúlyozza. Ld. még, hogyan ábrázolja Lukács Jézust, mint szolgát a 22,24-27-ben és mint szenvedő Szolgát a 23,6-25-ben. 41. Péter: Ő a szószóló, amikor az Egyház tisztségviselői kerülnek szóba (→ 70). 42. élelmüket: Valószínűleg többről van itt szó, mint pusztán ennivalóról. Talán a közös étkezésekre történik utalás? S az eucharisztiára? 45. enni, inni és részegeskedni: A 19. vers visszhangja szólal meg: a gyülekezeti tisztségviselő átvette a „bolond” néhány jellemvonását. 47-49. Kemény a büntetése a hűtlen és hanyag egyházi tisztségviselőnek.137 49-53. A 3,16-ra visszapillantva indokolja meg Lukács a Jézussal és a tanítványokkal szembeni, és az Egyházon belüli ellenállást. 49. tüzet: Jézus üzenete természete szerint tisztító, és arra készteti az embereket, hogy a talmit a valóditól megkülönböztessék. 50. keresztséggel: A keresztség itt „nem elsődleges jelentésének megfelelően a keresztség rítusára, hanem metaforikus értelemben arra utal, hogy lesújt valakire a katasztrófa…” (Marshall: Gospel, 547). Isten akaratának engedelmeskedve halad Jézus Jeruzsálem felé, felemeltetése felé (9,31), határozottan szembenézve minden ellenségeskedéssel. 53. meghasonlik az apa a fiával…: Talán a Mik 7,6 adja ennek a versnek a hátterét. Fontosabb azonban, hogy Lukács mintha ellentmondana a béke témájának ebben és az 52. versben. Ezeket a verseket azonban a programadó 2,34-35 hátterében kell olvasni. A békét nem mindenáron kell biztosítani, különösen Isten igéjének meghamisítása árán nem. De a lukácsi Jézus még békétlen helyzetekben is megbocsátásra és kiengesztelődésre (pl. 9,51-56), és az ellenség szeretetére (6,27-36) szólít fel. 54-59. A farizeusok képmutatásuk miatt (12,1) nem fogadják el Jézust. A sokaság, képmutatása miatt, nem hajlandó meglátni Isten üdvtervének kulcsmomentumát Jézus Isten országát hirdető működésében (12,56). Ironikus módon a sokaság elég értelmes – pl. jogi ügyekben – ahhoz, hogy megbékülést és szabadulást keressen a börtöntől. Bárcsak a Jézusban megjelenő idők jeleire is vonatkozna ez az értelmességük (12,57-59)!138 (j) MINDENKINEK MEG KELL TÉRNIE (13,1-9). Ez a szakasz, amely csak Lukácsnál található, azt tanítja a tanítványoknak, hogy Jézus együtt érző, de nem tutyimutyi. Megköveteli, hogy a bűnösök megtérjenek, míg nem késő. Jézus kettős parancsa a megtérésre (3,5. v.) az alapja a későbbi kérdésnek arról, vajon kevesen üdvözülnek-e (13,23). 1. galileaiakról, akiknek vérét Pilátus az áldozataikéval elegyítette: Erről az incidensről más forrásból nem tudunk. 2-3. Az 1. (és a 4.) vers katasztrófája nem azért sújtotta ezeket az embereket, mert megátalkodott bűnösök voltak. Abbeli igyekezetében, hogy a

47

tanítványok tanulják meg mások váratlan halálából, hogy meg kell térniük, és készen kell állniuk az ítéletre, Lukács összeköti ezt a szakaszt a 12. fejezet ítélet témájával, pl. 20.40.46. versek. 3. ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el: Ez a vers majdnem szó szerint, refrénszerűen megismétlődik az 5. versben. Lukács kifejti a béke és erőszakmentesség témáját is: „… Jézus egyáltalán semmi jelét nem mutatja gyűlöletnek vagy bosszúvágynak, amikor tudomást szerez Pilátus kegyetlenségéről honfitársai iránt” (Ford: My Enemy, 101). 6-9. fügefa: Egyrészt ez a könyörületesség példázata, amely vigasztalja a kereszténység útján botladozó tanítványt. Másrészt viszont krízis-példázat, amely tüzet kell, hogy gyújtson a tétlenek és más terméketlen tanítványok alatt.139 (k) ILLUSZTRÁCIÓ ISTEN ORSZÁGÁNAK MIBENLÉTÉRŐL (13,11-17). Ebben a gazdag szövegrészben, amely kizárólag itt található, Lukács Isten országának mibenlétét működés közben mutatja be, amelyet a 13,18-21 példázataival szemléltet. 10. zsinagógában: → 56. szombaton: → 58, 81. 11. asszony: Isten országa nemcsak a férfiaké. Ezt a „kicsinyt”, aki azzal válaszol Isten országának az ő életében megnyilvánuló hatalmára, hogy dicsőíti Istent (13. v.), szembeállítja a vallási vezetővel, akit a nézetei arról, hogy mikor cselekedhet Isten, vakká tesznek az ország jelenlétére és a megtérés szükségességére. 15-16. Jézus a kisebbről a nagyobbra következtet: Ha ti az állatotokat szabadon engeditek szombaton, miért ne engedhetnék én szabadon egy emberi lényt? Ábrahámnak ezt a leányát: A zsidó vallási hagyomány nem szorítkozik csak az egészségesekre vagy a férfiakra. Ez az asszony is az újjáalkotott Izrael tagja (→ 23). Ld. még a 19,9-et, ahol Jézus kijelenti, hogy Zakeus, a fővámszedő, „Ábrahám fia”. Amit Jézus ezért az asszonyért tett, az beteljesíti azon megbízatását, hogy szabadon bocsássa a foglyokat a gonosz kötelékéből (4,18). szombaton: Amit Jézus szombaton tesz, valójában a szombat legmélyebb értelmének megünneplése, azaz a bukott rend következményei alól való szabadítás. Jézus szerint a szombat célja nem akkor teljesedik be, ha az irgalom cselekedeteit megtiltják, hanem ha bátorítják azokat. Ld. Busse: Wunder (→ 67) 289-304; Wilson: Luke and the Law (→ 58) 37; Witherington: Women (→ 127) 68-71.140 (l) AZ ELLENÁLLÁS DACÁRA ISTEN ORSZÁGA NÖVEKSZIK (13,18-21). Ez a két, Isten országáról Lukácsnál egyedüliként szóló példázat Mt 13,31-33-mal párhuzamos. Ezek a példázatok nem hangsúlyozzák az ellentétet a kezdet kicsisége és a végtermék nagysága között. Ami reflektorfénybe kerül, az a növekedés, amely kikerülhetetlenül bekövetkezik. Az ezt közvetlenül megelőző kontextusban Lukács a Jézussal szembeni ellenállást hangsúlyozta (ld. 11,13–13,17); és a következőkben sem lesz halványabb az ellenségeskedés ábrázolása (14,1-24; 15,1-2). Ezek a példázatok vigasztalják a tanítványokat, akik, miközben folytatják mesterük útját, szintén dühödt ellenállásba ütköznek. Megmutatják azt is, miért vált ki ellenállást Jézus Isten országáról szóló működése. 19. az égi madarak fészket raktak az ágain: Ez az összetett utalás a Zsolt 104,12-re és a Dán 4,9.18-ra azokra a különféle emberekre vonatkozik, akik rejteket találnak Isten országában. Lukács témája, az egyetemesség kerül elő. Jézus azért ütközött ellenállásba, mert asztalközösségébe fogadta a kitaszítottakat az Isten országát jelképező étkezések alkalmával (ld. 13,28-29). 21. a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony és belekevert: Az asszony az előző példázat emberével áll párban. R. W. Funk (Int 25 [1971] 149-170) felhívja a figyelmet ennek a példázatnak három furcsa mozzanatára: 1) Isten országát valami tisztátalannal, bomlasztóval hasonlítja össze, a kovásszal; 2) Isten országa a kovász képe szerint el van rejtve; 3) annyi lisztbe van elrejtve, amely arra használatos, hogy ünnepélyes válasz legyen egy isteni megjelenésre (Ter 18,6; Bír 6,19). Isten országának összehasonlítása valami tisztátalannal megkérdőjelezi a szokványos elképzeléseket arról, mi a tiszta, és hitelesen hangzik Lukács evangéliumában (pl. 8,26-56). Ez az ország bizony elrejtett, különösen a bölcsek és tanultak elől (10,21). Az országban Jézus szóval és tettel hirdeti, hogy Isten megjelenik azoknak, akik megnyitják szemüket és fülüket, hogy lássák és hallják. A tanítványok biztosak lehetnek abban, hogy Isten országa, mint a hatásos erjesztő, működik és célhoz ér minden ellenkező előjel dacára.141 (B) A keresztény útról szóló tanítás második része (13,22–17,10). Lukács továbbra is kihasználja Jézus Jeruzsálem felé vezető útjának és Isten akaratával való találkozásának gazdag szimbolizmusát, és a tanítványokat a keresztény út különböző dimenzióira tanítja.

(a) ÚJRA HANGSÚLYOZZA A MEGTÉRÉS SZÜKSÉGESSÉGÉT (13,22-30). Lukács talán a Q-ből származó anyagot használ fel a 24-29. versekben, amikor a 13,3.5-ben található megtérésre való felhívásra építve hangsúlyozza, hogy a keresztény út teljes elköteleződést követel Jézushoz, és útitársakat szerez a föld minden tájáról, valamint helyet az eszkatologikus lakomán. 24. szoros kapun:

48

Az érzékeltetett ellentét valószínűleg a nagyvárosi, egyszerre embertömegeket átereszteni képes kapuk és egy keskeny átjáró között áll fenn. 25-27. bezárta az ajtót: Lukács a képet olyan ajtóra változtatja, amelyet Jézus bezár azok előtt, akik megelégedtek azzal, hogy dicsekedtek az ő és üzenetének ismeretével. Jézussal kötetlenül együtt enni és inni nem elég. Meg kell osztanunk vele életét, amelyet a kisemmizettekkel való asztalközössége jelképez. 28-29. Ábrahámot, Izsákot, Jákobot: Isten országa (ld. 13,18-21) most mint eszkatologikus lakoma jelenik meg (ld. Iz 25,6-8). Akik nem akarják elkötelezni magukat Jézus útja mellett, kívül találják magukat. Isten kegyelmesen megnyitja a lakomát minden nép előtt. Ezek alkotják most az újjáépített Izraelt. 30. Lukács a szerepcsere ismerős témáját szólaltatja meg.

(b) JÉZUS ENGEDELMESEN ÚTRA KEL JERUZSÁLEM FELÉ (13,31-35). Ebben a szakaszban Lukács kiemeli Jézus engedelmességét Isten akaratának (ld. 9,51) és gyengéd szeretetét Isten városa, Jeruzsálem és annak népe iránt. E nagyobb témák mögött Lukács ismerős motívuma, a Jézussal, Isten szószólójával szembeni ellenállás bújik meg. 31. néhány farizeus: Valószínűleg ez az egész evangélium egyetlen pozitív utalása a farizeusokra. 32. rókának: Jézus Heródes Antipászt (ld. 3,1.19-20; 9,7-9; 23,6-10) ravasz, sunyi embernek tartja. Figyeljünk fel egy politikai szereplő efféle kritikájának jelentőségére. Lk-ban a római társadalmi rendet vagy azokat (pl. Heródes), akik fenntartják, nem övezi semmiféle vallásos tisztelet. Jézus szabadon bírálja őket. „Ezenkívül, Jézus nem veti alá magát azoknak a társadalmi mintáknak és gyakorlatnak, amit a rómaiak és szövetségeseik képviselnek. Elutasítja azt az erőszakot és kizsákmányolást, amit ők az élet normális menetébe tartozónak gondolnak, s tanításai és magatartása ellentétes sok más általuk elfogadott és propagált magatartásmintával” (Cassidy, R. J.: Jesus, Politics and Society, Maryknoll 1978, 61-62) (→ 170). harmadnap bevégzem küldetésemet: Heródes nem fogja megakadályozni, hogy Jézus napról napra teljesítse küldetését, Isten országa hirdetését. Az Isten által rendelt időben Jézus elérkezik Jeruzsálembe, és ott Isten azzal igazolja őt, hogy harmadnapon feltámasztja. 33. úton kell lennem: Jézus elszántan elfogadja Isten akaratát, ahogyan ezt a „kell” (gör. dei) szó jelzi. Jeruzsálem Jézus meggyilkolásának nemcsak a helye, de tényező is benne. Az „elvetett próféta” motívumáról, melynek segítségével Lukács értelmezni tudta Jézus halálát Jeruzsálemben (→ 61). 34. tyúk: A gyengéd gondoskodásnak és védelemnek ezzel a képével fogalmazza meg a lukácsi Jézus együttérzését népe iránt. 35. házatok: Nem feltétlenül a templomra történik utalás. Az ósz-i háttér valószínűleg a Jer 22,1-9, ahol a „ház” a király vezetőkből álló udvartartását jelenti. Lukács szenvedéstörténetében elsősorban a vallási vezetők, a főpapok felelősek Jézus haláláért. Ld. F. D. Weinert: CBQ 44 (1982) 68-76. áldott: A lukácsi történetfűzésben ez az utalás a 19,38-ra vonatkozik (→ 163).142 (c) JÉZUS ISTEN ORSZÁGA-LAKOMÁJÁNAK BEFOGADÓ JELLEGE (14,1-24). Ez a szakasz folytatja az ellenállás motívumát, amellyel a 13. fejezet befejeződött. Jézus Isten eszkatológikus lakomájának házigazdája (14,24), ahová mindenki hivatalos, akár választott, akár nem. 1-6. Ez az egyedi lukácsi történet szolgáltatja azt a fait divers-t, amely elindítja Jézus bölcsességi beszédeit a 12-14-ben. 1. a farizeusok: (→ 76–77). szombaton: (→ 58). Ez az utolsó vita a szombatnapról Lukácsnál. ebédelni: (→ 99–100, 132) a lakoma műfajáról szóló információkkal kapcsolatban, amelyet Lukács itt arra használ fel, hogy választ adjon azokra a problémákra, amelyekkel gyülekezetei szembesülnek a „farizeusokkal” kapcsolatban: érintkezzenek-e tisztátalanokkal (7,36-50); mi tesz valakit tisztává (11,37-54); kit hívjanak meg a keresztény étkezésekre (14,1-24). Mindegyik esetben egy étkezés keretében ad választ Lukács, időnként egészen radikális választ. 2. vízkóros: A vízkór vagy ödéma, melynek során a test túl sok folyadékot tart vissza, s amely dagadással és rossz vérkeringéssel jár, ismeretes a nyugati társadalmakban is, ahol gyakran a túlzott só-fogyasztás okozza. 4-6. Jézus újból a „szombat uraként” mutatkozik be (6,5), aki kiáll a szombaton végzett irgalmas cselekedetek mellett.143 7-15. Ez Jézus, a fővendég bölcsességi tanításának első része. Lukács olyan témára épít, amely a lakoma-irodalom állandó eleme volt: a főhelyek témájára (ld. Lukianosz: Convivium, 8-9). 7. a meghívottaknak: Gör. keklémenoi. J. A. Sanders hívta fel a figyelmet arra a kettős értelemre, amely ennek a görög igének sajátja a 14,1-24-ben: „A keklémenoi (a ‘meghívottak’) Lukácsnál azt jelenti: ‘látszólag kiválasztottak’, vagy ‘akik kiválasztottnak hiszik magukat’” („The Ethic of Election in Luke’s Great Banquet Parable”, Essays in Old Testament Ethics [Fest. J. P. Hyatt, szerk. J. L. Crenshaw és mások] New York 1974, 259). A 16-24. versekben tehát ellentét feszül a kiválasztottnak tekintettek és a nem-választottnak ítéltek között. 11. aki felmagasztalja magát: Lukács teológiai

49

irányultságot ad a világi bölcsességnek: Istent nem lehet becsapni önmagunk felértékelésével. 12-14. Lukács gyülekezeteiben nem a szigorú görög-római viszonzás-etika vagy do ut des mentalitás dívik, aminek révén a barátok, akik mindenben osztoznak, egymás segítségére jönnek abban a reményben, hogy amikor rosszul megy a soruk, barátjuk is segítségükre siet majd. Lukács közösségeiben a különböző foglalkozású, helyzetű és nemzetiségű emberek barátként vannak együtt, hiszen mindenük közös (Csel 4,32). Ld. W. C. van Unnik: NovT 7 (1966) 284-300. 13. szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat: Az ebben a versben említett szűkölködők újra feltűnnek a 21. versben. Sok adat van arra nézve, hogy Jézus és Lukács idejében mind a zsidó, mind a görög–római társadalom mellőzte ezeket a szerencsétleneket, pl. 1QSa 2,5-22 a következőket sorolja fel, mint akiknek tilos belépniük az eszkatologikus lakomára: akiknek bőrbaja van, sérült a lába vagy keze, béna, vak, süket vagy néma; akiknek rossz a látása vagy szenilisek. Ld. még W. den Boer: Private Morality in Greece and Rome, Mnemosyne 57, Leiden 1979, 129-132. Valószínűleg Lukács tette hozzá ehhez a listához a „szegényeket”. Miért? „A héber Szentírásban és Qumránban egyaránt, a „szegényeket” gyakran, mint Izrael megnevezését használják, s különösen, mint az Izraelen belüli kiválasztottak megnevezését” (Ringe: Jesus [→ 59] 59). Lukács azzal, hogy a „szegényeket” is felveszi a társadalmi és gazdasági befolyástól megfosztottak listájára, talán ironikus módon kitágítja a kiválasztottak körét? 14. az igazak feltámadásakor: A 12-14. versek világossá tették, hogy a feltámadáskor jutalmazott igazak azok, akik megosztották az élet kenyerét a hátrányos helyzetűekkel. 15. az egyik vendég: A lakoma-műfaj egy másik vendége szólal meg, nagy önbizalommal, s alkalmat ad Lukácsnak, hogy Jézus beszédének utolsó elemét bevezesse a 16-24. versekben.144 16-24. Ez a példázat, amely lezárja Lukács étellel kapcsolatos jelképeinek sorát a 14,1-24-ben, és amelynek párhuzama található Mt 21,1-10-ben és a Tamás-evangélium 64-ben, folytatja azt a lukácsi motívumot, hogy a választottak nem fogadják be Isten országát (16-20,24. v.), ami nyitva áll mindenki más előtt (21-23. v.). Ahogy már korábban is nyilvánvaló volt (5,27-32), Jézus, az ebédvendég lesz a házigazda (24. v.). 18-19. földet… öt iga ökröt: Ahogyan Lukácstól elvárható, az első két kifogás a mammon szolálatáról szól. Figyeljük meg, hogy a történet szerkezete hármasokra épül: három meghívott, három kifogás, három elküldés. Ez a tény kizárja azt a feltételezést, hogy a második és harmadik elküldés kevesebbet számít Isten szemében. A szolga második és harmadik köre nélkül nem lenne történet. 20. most nősültem: Ennek a versnek a 26. vers a párhuzama, s bizonyítékot szolgáltat a Lk–Csel egy bizonyos aszketikus vonulatára. Bár a házasságról pozitív véleménnyel van (ld. Erzsébet és Zakariás [1,5-25] és Akvila és Priszcilla [Csel 18], Lukács a cölibátust is helyesli. Ez a hangsúly nem áll ellentétben azzal, hogy Lukács pozitívan mutatja be a női tanítványokat, hiszen egy patriarchális társadalomban a nem-házas állapot felszabadító lehet. A 14,20.26; 18,29 és 20,34-36 mellett ld. Mária, Jézus és Pál portréját, valamint Fülöp négy próféta-lányáét (Csel 21,9). Az olyan nők, mint Mária Magdolna (8,3; 24,10), Mária és Márta (10,38-42), Tabíta (Csel 9,36), Lídia (Csel 16,14-15)és Damarisz (Csel 17,34) hajadonok lehettek. Lukács ellenzi a válás utáni újraházasodást (3,19-20; 16,18; Csel 24,24-25). Az özvegyeket előnyös színben tünteti fel (2,36; 7,12; 18,3; 21,2; Csel 9,39). Nem lehet véletlen, hogy egy sor kiemelt szövegrészben (kül. 14,26; 18,29) Lukács összekapcsolja a javakról való lemondást és a cölibátust. Ld. H.-J. Klauck: Claretianum 26 (1986) 39-43. 23. kényszeríts bejönni: Nem szabad ezt a nyelvhasználatot, mely a közel-keleti vendégszeretetben gyökerezik, túlmagyarázni: „még a legszegényebbek is, a keleti udvariasság szabályai szerint, szerényen ellenállnak a mulatságba szóló meghívásnak, míg kézen nem fogják, és szelíden be nem kényszerítik őket a házba” (Jeremias, J.: Jézus példázatai, Bp. 1990, 128). 24. vacsorámat: A lukácsi Jézus az eszkatologikus lakoma házigazdája.145 (d) MEGISMÉTLI A TANÍTVÁNYSÁG KÖVETELMÉNYEIT (14,25-35). Ebben az anyagban, mely jórészt egyedi, Lukács újra lefekteti a tanítványság alapszabályait. Ld. 9,23-27, 57-62. Ha a 14,16-24 Isten kiválasztásának tökéletes ingyenességét hangsúlyozta, ezek a versek ennek a kiválasztásnak a másik oldalát emelik ki: a teljes odaadást a tanítványok részéről. 26. gyűlöli meg: Erőteljes kifejezése a Jézus által tanítványaitól követelt maradéktalan odaszánásnak. feleségét: (→ 144). az én tanítványom: Ez a 27. és a 33. versek refrénje. 28-32. Ez a két példázat a cselekvés előtti megfontolás szükségességére összpontosít. Akik követni akarják jézust az úton, azoknak fel kell mérniük, mi ennek az ára. 33. Ezt a problémás verset a gör. hutós un vezeti be, amelyet általában „hasonlóképpen”-nel fordítanak, megmutatja, hogy a 33. versben vonja le a következtetést a 28-32. vers példázataiból. De mi

50

az összehasonlítás alapja? A 28-32. és a 33. versek közötti hasonlóság a következő: ez azoknak a sorsa, akik nem képesek valamit végigvinni. Jézus követőit nem szabad, hogy visszariassza bármilyen áldozat, amit azért kell hozniuk, hogy a végsőkig kövessék őt, még ha ez minden tulajdonuk feláldozását jelenti is. Ld. J. Dupont: NRT 93 (1971) 561-582. A. Plummer (Luke, 366) így fejti meg Lukács szándékát: „Minden tanítványnak készen kell állnia a javairól való lemondásra.” A 33. vers tehát nem azt parancsolja, hogy minden tanítvány kénytelen-kelletlen mondjon le a vagyonáról. 34-35. só: A tanítványoknak óvakodniuk kell attól, hogy hagyják, hogy Jézushoz való ragaszkodásuk elsorvadjon, és cselekvésképtelenné váljon. „Tönkrement építő, legyőzött király, ízét vesztett só – ezekkel a kellemetlen képekkel szemlélteti Lukács annak a tanítványnak a helyzetét, aki elbátortalanodás vagy bármi más miatt visszavonja a hűségesküt, melyet egykor tett” (Carlston, C. E.: The Parables of the Triple Tradition, Philadelphia 1975, 89).146 (e) HÁROMSZOR SZEMLÉLTETI ISTEN BŰNÖSÖK IRÁNTI IRGALMÁT (15,1-32). Lukács három példázatban nyomatékosítja azt a gondolatot, hogy Isten irgalma minden olyan emberi megszorítást lerombol, amely előírná, hogyan viselkedjen isten a bűnösökkel. Isten irgalma valójában olyan esztelen, mint az a pásztor, aki otthagyja kilencvenkilenc juhát, hogy megmentsen egyet, vagy mint az az asszony, aki felfordítja a házát egy csekély összegért, s mint az a zsidó apa, aki elbitangolt, pogánnyá lett fiát hazafogadja. Mivel a tanítványoknak ilyen irgalmas Istenük van, bizalommal és örömmel indulhatnak el Jézus útján ehhez az Istenhez. 1-10. Lukács egy férfi és egy nő alakjában jeleníti meg Isten bűnösök iránti szeretetét. 2. a farizeusok: (→ 76–77). Bár Lukács Jézusnak ezt a farizeusi bírálatát nem étkezés vagy lakoma kontextusába helyezi (ld. 7,36-50; 11,37-54; 14,1-24), mégis történik utalás Jézus válogatás nélküli asztalközösségére. Az alapkérdés ugyanaz marad Jézus és a lukácsi farizeusok között: Van-e ember, aki kívül esik Isten irgalmának körén? 4-7. Ennek a példázatnak a párhuzama Mt 18,12-14. 5. örömében: Az öröm motívuma hatja át ezt a fejezetet (ld. még 15,6.7.9.10.23.24.29.32) és négy hangsúlyos eleme van: 1) Az egyetemesség, a közösség és a szótériológia motívumai kibogozhatatlanul összekeverednek. 2) A megtérés az örömre találás feltétele. 3) A boldogság alapjában hajlandóság arra, hogy osztozzunk az üdvösséget adó Isten örömében. 4) A felhívás, hogy legyünk részesei Isten szeretetének és örömének, Jézus Krisztuson keresztül hangzik fel (ld. P. L. Bernadicou: ScEs 30 [1978] 76-78). 6. elveszett: Ez lesz ennek a fejezetnek a refrénje: elveszett juh, elveszett drahma (9. v.), elveszett fiú (24. v.), elveszett testvér (32. v.).147 11-32. Ez a példázat kihasználja, hogy a hallgatók ismernek két-testvér történeteket, amelyben a fiatalabb testvér legyőzi az idősebb testvért (testvéreket). Ld. pl. Ézsau és Jákob (Ter 25,27-34; 27,1-36); József és testvérei (Ter 37,1-4). Jézus kétszeresen a visszájára fordítja a várakozásokat: a tékozló fiú a sikeres kisebbik testvér paródiája; az idősebb testvér nem vereséget szenved, hanem meghívást kap a lakomára. 15-16. disznókat legeltetni: A fiatalabb fiú a pogány szokások szintjére süllyedt. Ld. a 8,26-39-ben a disznók szimbolizmusáról. 17-19. A fiú kifejezést ad a bűnbánat benne mocorgó csíráinak. 20. futott: Ez nem méltóságteljes viselkedés egy idősebb keleti úriember részéről. 22-23. Az apa kifejezi megbocsátását fia iránt, aki pogánnyá lett: ünnepi ruhát ad rá, pecsétgyűrűt, és sarut, mely a szabad ember státuszát fejezi ki. A ritkán fogyasztott hús is kifejezi az alkalom különlegességét. 24. Ezt a verset betölti az öröm, felhangzik az „elveszett és megtaláltatott” refrénje. 25-32. Bár gyakran elhanyagolják ezeket a verseket, szerves részei a két fiú példázatának, és az önelégültség kérdését feszegetik (ld. a 15,2-t „farizeusok” és a 15,7, ahol az „igaz” ironikusan „önelégült”-et is jelenthet). 30. ez a fiad: Az idősebb testvér nem akarja „halott” testvérét élőnek és testvérnek elfogadni. 32. a te testvéred: Az „elveszett és megtaláltatott” és az örvendezés refrénje hatja át az apa könyörgését, hogy idősebb fia fogadja el a megtért fiút testvérének. A példázat felszólító erejét fokozza lezáratlansága: Belépnek-e az igazak a lakoma termébe, hogy a bűnösökkel és azzal az Istennel együtt vigadjanak, aki örömmel van együtt velük? A szóbeli haggadikus hagyományban egy lehetséges párhuzama a 15,11-32-nek az Eliézer ben Hyrcanus rabbiról szóló hagyomány, ld. R. D. Aus: JBL 104 (1985) 443-469.148 (f) SZÜKSÉGES, HOGY JAVAINKAT MEGOSSZUK A SZŰKÖLKÖDŐKKEL (16,1-31). Ennek a látszólag egyenetlen fejezetnek az egyesítő motívuma az, hogy javainkat mások javára kell használnunk, különösen a szükséget szenvedőkére. Ld. Karris: „Poor and Rich”, PerspLA 121-123; Horn: Galube und Handeln (→ 23) 68-88. A fejezet négy, egymással összefüggő részből áll: 16,1-8a; 16,8b-13; 16,14-18; 16,19-31. 1-8a. A „hamis sáfár” példázata a 8a verssel ér véget; a 8a-ban szereplő úr nem Jézus, hanem az 1.3.5. vers gazdag földesura. A példázat által feltételezett jogi rendszer széles

51

körben adatokkal igazolt, és ellentétben áll az uzsora ósz-i tilalmával. A sáfárnak felhatalmazása volt ura nevében érvényes szerződéseket kötni. Az olaj vagy búza uzsorakamata például nem szerepel külön a szerződésben, hanem a szerződés végösszegében foglaltatik Így aztán, ha valaki csak 450 korsó olívaolajat kapott, a 100%-os kamat miatt 900 korsót kellett, hogy szerepeltessen szerződésében (ld. 6. v.). Nincs bizonyíték arra, hogy a sáfár bezsebelhette a különbözetet jutalék gyanánt; a sáfárnak az volt a dolga, hogy urának keressen pénzt. Ld. J. D. M. Derrett: NTS 7 (1960–61) 198-219. 1. gazdag ember: Ez az elnevezés nyilvánvalóvá teszi a történet előfeltételeit; ld. még a 16,19-et. Az úr távollevő földesúr, és nem a palesztinai vagy a görög–római társadalom szeretett figurája. bevádolták nála: (ellenséges szándékkal) Ez a diaballein szokásos jelentése. 2. Az úr elhiszi a híresztelést, és felkészül arra, hogy sáfárját elbocsássa. 3-4. tudom már, mit tegyek: Monológjában, mely arra készteti az olvasót, hogy vele azonosuljon, a sáfár, akivel igazságtalanul bántak, nem merül el az önsajnálatban, s nem bénul le a határozatlanságban. Határozottan fog cselekedni. 5. urának minden adósát: Kétszer említi, hogy az úrnak tartoznak ezekkel az összegekkel. Nem utal semmi arra, hogy a sáfár lemondana jutalékáról. A sáfár az úr kontójára fog elégtételt venni az úron. Az úr uzsoraprofitját fogja megszüntetni. Az adósok nyilván viszonozzák majd ezt a nagylelkűséget (ld. 4. v.) 8a. a hamis sáfárt: Nem egyszerűen megismétli, ami az 1-2. versekben elhangzott, hanem ezzel az 5-7. versek becstelen eljárására utal. megdicsérte: A sáfár nem kap verést vagy másféle büntetést (a 12,46-tal szemben). okosan: „A phronimos határozószó egy bizonyos cél érdekében végzett gyakorlati cselekvésre vonatkozik. Semmi köze az erényhez az általános igazságérzet értelmében” (Perkins, P.: Hearing the Parables of Jesus, New York 1981, 166).

Hogyan értelmezhető a 16,1-8a? Mivel Lukács szeret a példázatok helyett „példabeszédeket” alkalmazni (ld. 10,29-37; 12,16-21; 16,19-31; 18,9-14) hogy lekösse az olvasó figyelmét, és megértessen valamilyen tanulságot, a 16,1-8a-t is gyakran példabeszédként fogják fel, s ezt az értelmezést két irányba terjesztik ki. A népszerű változat komoly problémákat szül, hiszen eszerint Jézus azt tanítja, hogy a tanítványok utánozzák a sáfár becstelen cselekedeteit. Az ilyen tanítás erkölcsileg kétes. A tudós változat azt tartja, hogy a sáfár a javakkal való okos gazdálkodása az, ami utánzásra érdemes (még ha ezek a javak nem is a sajátjai voltak).

Mások szerint a 16,1-8a valódi példázat Isten országáról. Az egyik elképzelés az, hogy kapcsolat van a példázatbeli cselekedetek és a Jeruzsálem felé úton lévő Jézus hallgatóságai között, mégpedig a következő: a sáfár határozottan reagált a fenyegető válságra, s így kellene Jézus hallgatóinak tenniük, akik haboznak, vajon kövessék-e őt és az Országról szóló üzenetét. Egy másik nézet szerint a kapcsolat a különbözőség: az Ország szimbólumában normális esetben bennfoglalt igazságérzetet sérti az úr 8a. versbeli viselkedése. Hogyan dicsérhet meg az úr egy ilyen becstelen eljárást, amit vele szemben alkalmaztak, s hogyan tekinthet el a gazember megbüntetésétől? Talán a Jézus által hirdetett országban az igazság általános elveit megtagadják? Igen, Jézus országában, az igazság és hatalom országában az urak nem egyenlítik ki a számlát. A példázat értelmének ez a felfogása megegyezik a lukácsi Jézus parancsával, hogy szeressük ellenségeinket (6,27-35), s tanításával a bosszút nem állásról és az ellenség szeretetéről (ld. 9,51-55, 10,29-37; 17,11-19; 22,47-55; 23,34). Ld. B. B. Scott: Bib 64 (1983) 173-188.149 8b13. A példázat különböző értelmezéseit nyújtja, kulcsszavak segítségével. Ezekben a javak felhasználása áll a középpontban, és kiváló példáját nyújtanak Lukács kétoldalú gondolkodására: a mammon elcsábíthatja a tanítványokat Istentől, mégis fel kell használniuk most a mammont – adakozásra! 8b. e világ fiai a maguk nemében okosabbak: A sáfár azt a lelkes reagálást képviseli, amelyet e világ emberei mutatnak egymással való kapcsolatukban, s éles ellentétbe állítja a tanítványok lanyha viszonyulásával Jézus országához. 9. a hamis mammonnal: Minden mammon („amibe az ember a bizalmát veti”) ehhez a gonosz korszakhoz tartozik. A tanítványoknak mennyei tőkébe kell átváltaniuk a mammont, azáltal, hogy megosztják másokkal, különösen is a szükséget szenvedőkkel. Ld. a 12,33-34-et. Jézusnak ez az adakozásra irányuló parancsa megerősíti a változatlan érvényességét (ld. 16,16-17) annak, amit a törvény és a próféták parancsolnak az adakozásról (16,29-31). A 16,9 és az 1Tim 6,18-19 közötti párhuzammal kapcsolatban ld. S. G. Wilson: Luke and the Pastoral Epistles, London 1979, 50. 10. hű: A példázatnak ez az alkalmazása a naponkénti hűség szükségességét emeli ki. 11. Ha a tanítványok nem osztják meg javaikat, nem bízzák majd rájuk a valódi, mennyei valóságot. 12. Ha a tanítványok megosztják javaikat, amelyek kölcsönben vannak náluk valaki mástól, ti. Istentől, akkor övék lesz a mennyeknek kincse, mint saját, elidegeníthetetlen tulajdonuk. Ld. Marshall: Gospel,

52

624. 13. nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak: A tanítvány kizárólagos hűséggel tartozik Istennek, különben a mammon fogságába esik, s úgy hűséges Istenhez, ha a mammont megosztja másokkal, főleg a nélkülözőkkel.150 14-18. Miután H. Conzelmann publikálta azt a nézetét, hogy a 16,16 Lukács háromrészes üdvtörténet-elképzelését fejezi ki (ld. TSL, 16-17), több figyelmet fordítottak arra, hogy ezt az elméletet pro és kontra megvitassák, mint hogy megnézzék, hogyan kapcsolódik a 16,14-18 a 16,1-13-hoz és a 16,19-31-ez, amelyek tematikusan nyilvánvalóan összefüggenek. Ld. Wilson: Luke and the Law (→ 58) 43-51. 14-15. a farizeusok: Három kapocs van a 16,14-18, a 16,1-13 és a 16,19,31 között. 1) A 14-15. versek úgy kezelik a szélsőséges keresztény farizeusokat, mint egyfajta gazdagokat (ld. 16,19-31), akik gúnyolják Jézust, amiért azt tanítja, hogy osszuk meg javainkat a szűkölködőkkel, akik nem a közösség tagjai (16,1-13). Lukács már korábban is mint negatív példát említette a farizeusokat (→ 76–77, 99–100, 132, 142). Azáltal, hogy kapzsinak és öndicsőítőnek festi őket (14-15. v.), Lukács a hamis tanítók elleni polémia görög–római hagyományára épít, amelynek példája az 1Tim 6,10 (kapzsiság) és az 1Tim 6,12 (dicsekedés). Más úsz-i szerzőknél a kapzsiság a szexuális bűnökhöz kapcsolódik (ld. Ef 4,19; 5,3.5). Lukács is összekapcsolja a kapzsiságot és a szexuális bűnöket a 16,14-ben és a 16,18-ban; hasonló összekapcsolást figyelhetünk meg a 8,14-ben és az Csel 24,25-26-ban. 2) Jézus tanítása a törvény betöltése és folytatása (16,16; ld. a 29. v.), ti. a szegények segítéséről szóló tanításuknak (16,1-13; 16,27-31). Továbbá, amit Isten tett, amikor feltámasztotta az alázatos Jézust (16,31) megmutatja, hogy Isten cselekedete beteljesíti Isten szegényeket mentő akaratát (16,16). Ld. J. Dupont: Les Beatitudes, EBib, Paris 1973, 3. kötet 62-64. 3) Az evangélium üzenete nem korlátozódik néhány gazdagra, akik azt hiszik ők a kiválasztottak (16,15.19-26), hanem mindenkié (16,16). Összefoglalva: Lukács figyelmezteti közösségének jómódú tagjait, hogy kerüljék a kapzsiságot (és erkölcstelenséget) oly módon, hogy követik Jézusnak az alamizsnálkodásról szóló tanítását, amely egyezik Isten akaratával. A 16,19-31-ben Lukács folytatja ezt az intést a gazdag ember negatív példájának segítségével.151 19-31. Kétrétegű (19-26.27-31. v.) példázat, mely a gazdagra, öt testvérére és az olvasóra koncentrál. Azt kérdezi: vajon az öt testvér és az olvasó a gazdag példáját követi, vagy hallgat Jézus tanítására és az ÓSz-ére a nélkülöző Lázár megsegítéséről, és így Ábrahám gyermekei lesznek? Ha az öt testvér és az olvasó nem engedelmeskedik a tanításnak, nem lesz helyük a messiási lakomán. 19-26. A példázat e részének vannak párhuzamai az egyiptomi folklórban és Bar Ma‘yan történetében (ld. FGL, 1126-27). Amire nem adnak magyarázatot ezek a jelen élet viszonyainak a túlvilági megfordulásáról szóló párhuzamok, az a gazdag ember és Ábrahám párbeszéde (23.24.25.27.29.30), és az a tény, hogy a szegény ember, Lázár személyében, nem nézi kárörömmel a gazdag büntetését. Szemben 1Hén. 92-105-tel, Ap.Pét. 13-mal. Ld. M. Himmelfarb: Tours of Hell, Philadelphia, 1983. 19-20. gazdag ember… koldus: Annak ellenére, hogy megkísérelték úgy beállítani, hogy a 19-20. vers szerint a gazdag valami rosszat követ el (ld. Seccombe: Possessions [→ 23] 176-178), a szöveg nem jelzi, hogy erkölcsileg kifogásolható lett volna, vagy akár, hogy Lázár morálisan feddhetetlen. Így okunk van azt feltételezni, hogy a 19-26. vers pusztán azért ítéli el a gazdagokat, mert gazdagok, és áldja a szegényeket, mert szegények (ld. 1,51-53; 6,20-26). 23. Ábrahám kebelére: Utalás annak a kivételezett helyzetére, aki Ábrahám mellett foglal helyet a messiási lakomán (13,28-29; ld. Jn 13,22). 24. a nyelvemet: Ld. Himmelfarb: Tours 68-105, a „valamit valamiért” büntetés példáihoz. 27-31. A példabeszédnek e második rétege folytatja a lassú felfogású gazdag és Ábrahám ősatya párbeszédét, és nyilvánvalóvá teszi, hogy a gazdag ember nemtörődömsége Lázárral szemben nem felelt meg az ÓSz-nek (16,29-31) és Jézus tanításának (16,9). 27. atyám (Ábrahám): Az Ábrahámra történő utalás egy lukácsi témához kapcsolódik (→ 23). A puszta szavak nem tesznek valakit Ábrahám gyermekévé, s így az újjáalkotott Izrael tagjává. „Dives állítása, hogy az ő atyja Ábrahám, nem használ semmit, hiszen nem teremte a szeretet gyümölcseit, melyek jelezték volna, hogy megtért önző, hitvány életéből” (Nickelsburg, G. W. E.: NTS 25 [1978–79] 338). 31. ha valaki feltámad a halottak közül: Lukács gyülekezetének jómódú tagjait arra inti, hogy segítsék a köztük élő szegényeket. Bár a 16,19-31 azt tanítja, hogy a szegények sola gratia üdvözülnek, nekik is válaszolniuk kell arra a lukácsi evangéliumra, hogy Isten Jézus halálában és feltámadásában felemeli az alul levőket (16,31). Ld. FGL, 1129.

53

152 (g) A TANÍTVÁNYOK BELSŐ MEGÚJULÁSA (17,1-10). Lukács úti elbeszélésének második része (13,22–17,10) jórészt a Jézussal és tanítványaival szembeni ellenállással foglalkozott. E rész befejezésekor Lukács visszatér ahhoz a hangvételhez, amellyel elkezdte a 13,22-30-ban: a megújuláséval. Az 1-6. versek anyaga főleg a Q-ből származik; a 7-10. versek Lukács sajátja. 1-2. Szigorúan figyelmezteti a tanítványokat, hogy ne okozzanak testvéreiknek semmi olyat, ami miatt elhagynák a keresztény utat. 1. botránkozások: Miközben Jézus útját járják, a tanítványok, mint mindenki más, ki lesznek téve rossz példának, rombolásnak, botránynak. 2. malomkövet: Talán a Palesztinában elterjedt, többszáz kilós bazalt malomkőre vonatkozik. A malomkő, mint úszófelszerelés gyorsan gondoskodna arról, hogy a botránkoztató nevét töröljék az élők sorából. egyet a kicsinyek közül: Előfordulhat, hogy a tanítványok olyan tehetetlenek, mint a kisgyermekek annak az embernek a hatalmas erejével szemben, aki hitehagyásba akarja sodorni őket. Talán egyházi tisztségviselők a botrány okozói? Ld. 7-10. verseket, (→ 176). 3-4. bocsáss meg neki: A tanítványoknak nemcsak a Miatyánkot kell imádkozniuk, hanem meg is kell élniük, egymás iránti határtalan megbocsátással (→ 128). 5-6. Amire az úton járó tanítványoknak mindennél inkább szükségük van, az a Jézus Krisztus Istenébe vetett egyre mélyülő hit, aki meg tudja és meg is menti őket az ellenségességtől és más pusztító erőtől. 6. vadfügefához: Viszonylag nagy fa, szerteágazó gyökérzettel. Nemcsak kitépni lenne nehéz ezt a fát, hanem mély vízben meggyökereztetni is. A valódi hit egészen váratlan dolgokra képes. 7-9. szolgájának: Ez a 12,35-37 érmének másik oldala, amely Istennek a tanítványok iránti meg nem érdemelt kegyelméről szólt (→ 136). Itt az egyházi vezetők felelős szolgálatát hangsúlyozza, akik az Egyház mezejét szántják, és a nyájat legeltetik. 10. haszontalan: Nem arról van szó, hogy a tanítványok maguk értéktelenek, vagy az Úrért végzett munkájuk az. Az, hogy a tanítványok megteszik kötelességüket, nem jogosítja fel őket arra, hogy Istennel szemben állítsák, hogy érdemesek Isten kegyelmére. Ez a kegyelem mindig ajándék volt és marad.153 (C) A keresztény útról szóló tanítás harmadik része (17,11–19,27). Istenhez vezető útja befejező szakaszánál Jézus befejezi tanítását arról, mit jelent követni őt.

(a) A LEPRÁS SZAMARITÁNUS HÁLÁJA ÉS HITE (17, 11-19). Ez a csoda csak Lukácsnál szerepel, és a negyedik az úti elbeszélésben olvasható (ld.. 11,14, 13,10-17; 14,1-6). „Az epizód témája egyik esetben sem a csodás esemény, hanem a hozzá kapcsolódó tanítás” (Ellis: Luke, 209). Ebben az esetben a tanításnak krisztológiai, szótériológiai, eszkatologikus és parenetikus jelentősége van. 11. Szamaria és Galilea között: Nem szabad a szövegtől földrajzi pontosságot várni. Lukács számára két dolog fontos: Jézus Jeruzsálembe és Isten akaratával való találkozásra igyekszik, mivel Szamaria közelében tartózkodik, szamariai leprással találkozik. 12. tíz leprás: (→ 73–74). Ezeket az embereket magas, tömör falak választják el testvéreiktől. 14. Ld. Lev 13,49. 15. amikor látta: „Csak a szamaritánus látja és érti meg teljesen, mi történt valójában. Látása elvezeti nemcsak annak megértésére, hogy meggyógyult, hanem, hogy megtalálta Isten üdvösségét. Jézushoz való visszatérése nem más, mint megtérés” (H. D. Betz: JBL 90 [1971] 318). dicsőítette Istent: Ez Lukács legkedvesebb reakciója az isteni hatalom és irgalom megnyilvánulására (ld. 2,20; 5,25.26; 7,16; 13,13; 18,43; 23,47; Csel 4,21; 21,20). Itt és a 18. versben a krisztológia áll az előtérben: a szamaritánus leprás dicsőíti Istent azért, amit Jézus Isten képviseletében tett. Az eszkatologikus beteljesedés is hangsúlyos. Ami 2Kir 5,8-19a ígérete volt, és a 4,27-ben és 7,22-ben megismétlődött, az beteljesedett Jézusban: Isten üdvössége minden népnek szól. Ld. W. Bruners: Die Reinigung der zehn Aussätzigen und die Heilung des Samariters Lk 17,11-19, FB 23, Stuttgart 1977. 16. hálát adott: Lukács nevelő célzattal szembeállítja a hálát és a hálátlanságot. szamariai volt: Ez a kifejezés a görög szöveg központi helyén található. A szamariaiak szerepéről ld. 9,51-55; 10,25-37; Csel 8,4-25. Lukács a választott népen kívülről választja hősét. 19. hited megtartott téged: Felhangzik Lukács szótériológiai üzenete. Jézus az, aki megment a betegségtől és visszahelyez az emberi közösségbe. Őbenne találják meg a tanítványok az emberi lét teljességét.154 (b) HŰSÉGESEN KELL VÁRAKOZNI AZ EMBERFIA ELJÖVETELÉRE (17,20–18,8). Eszkatológiai anyagokból állít össze Lukács buzdításokat az úton levő tanítványok számára, saját anyagát főként Q-anyaggal vegyítve (17,20-37). Jézus, az Emberfia eljövetelének késlekedése nem okoz nagy problémát a tanítványoknak, amikor a napok vidámak és felhőtlenek. A problémák akkor sokasodnak meg, amikor üldöztetésben van részük (17,25.33), és Jézus Istene késlekedik a választottak megmentésével (18,1-8). 20-21. a farizeusok: (→ 76–77). Ezek a szűklátókörű keresztények nem veszik észre Isten országa

54

jelenlétét és azt, hogy olyan eseményekben nyilatkozik meg, mint a leprások meggyógyítása és a szamaritánus hálás hite (17,11-19), mely események előrevetítik az Egyház pogány-misszióját. 22-37. A 21,5-36-ban Lukács további eszkatologikus beszédet hoz. Míg az Emberfia eljöveteléhez vezető eseményeket hangsúlyozza, emez Jézus eljövetelének hirtelenségét (22-25. v.) és az emberek készületlenségét (26-37. v.). Ld. Flender: Luke (→ 28) 13-15. 25. sokat kell neki szenvednie: Ez a vers Lukácstól ered, és krisztológiai irányultsággal ruházza fel az eszkatologikus hagyományanyagot. A kereszt megaláztatása után Jézus, az Emberfia, megdicsőíttetett (ld. 9,22). Útban a dicsőség felé a tanítványok nem fogják elkerülni a nevéért való szenvedést (ld. Csel 5,41; 14,22). 26. A hangsúly Jézus eljövetelének hirtelenségéről átkerül arra, hogy az úton levő tanítványoknak készen kell elnniük. 27-30. ettek, ittak…: A tanítványoknak ügyelniük kell, nehogy a mindennapok dolgai a Jézus visszatérésére való aktív, személyes várakozás helyére kerüljenek. 31-32. A tanítványok akkor állnak készen Jézus visszajövetelére, amikor a javakhoz való kötődésüket feladták. 33. aki pedig elveszti: Ld. a 9,24-25-öt, ahol a kontextus szerint Jézus előre jelzi elvettetését és megdicsőülését (9,22). Amikor Jézushoz való ragaszkodásuk miatt ellenségességet tapasztalnak a tanítványok, arra bíztatja őket, gondolkodjanak el ismét azon, mi az élet értelme. 34-35. felvétetik… otthagyatik: Noé és Lót a szövegkörnyezetben azt jelzi, hogy ezek a tanítványok kivétetnek a pusztulásból, míg mások benne maradnak. Lukács ismét férfiakat is és nőket is például hoz. „Az élet legbensőségesebb kapcsolata sem garantálja, hogy közös lesz a sors, amikor az Emberfia visszatér” (Plummer: Luke, 409). 36. Ez a vers a legmegbízhatóbb kéziratokban nem található meg. 37. saskeselyűk: Az Emberfia eljövetele olyan bizonyos, mint az, hogy egy holttest van ott, ahol ragadozó madarak gyülekeznek a magasban.155 18.1-8. Lukács szorosan a 17,20-37-hez kapcsolta ezt a példázatot azáltal, hogy a 8. versben annak fő témájára, az Emberfia eljövetelére utal. Tanulságokat von le ostromlott közösségei számára: Isten nem hagyja el őket, a választottakat; hűségesnek kell lenniük, tehát kitartóaknak az imádságban amíg Jézus el nem jön. 1. imádkozniuk: Ld. a 11,5-8 hasonló példázatát. Ahogyan a 8. vers világossá teszi, nem pusztán a folytonos imádkozásról van szó. A Jézus Istenéhez való hűségnek kell az imádság motorjának lennie. 3. özvegyasszony: Az ilyen asszony, aki férfi támasza nélkül maradt a patriarchális társadalomban, gyakori jelképe a kiszolgáltatottságnak a Lk–Csel-ben (7,11-17; 20,45–21,4). 6. halljátok, mit mond a hamis bíró: A kisebbről a nagyobbra következtetés révén két tanulságot von le: ha egy kiszolgáltatott özvegy kitartó könyörgése győz az igaztalan bíró felett, mennyivel többet fog elérni a keresztény tanítványok kitartó imádsága; ha a hamis bíró enged egy özvegy könyörgésének, mennyivel inkább fog egy kegyelmes Isten. 8. talál-e hitet: A döntő kérdés nem az, Isten megmenti-e az üldözött közösséget; meg fogja menteni. A döntő kérdés az, vajon Jézus tanítványai hűek maradnak-e hozzá a visszatérésének késlekedése miatti hosszú intervallumban.156 (c) A TANÍTVÁNYOKNAK INKÁBB ISTENBEN KELL BÍZNIUK, MINT ÖNMAGUKBAN (18,9-17). Jézus arra tanítja az úton levő tanítványokat, hogy fennen hirdetett erényes cselekedeteik nem biztosítják a belépést Isten országába. 9-14. példázatot: Ez a perikópa, amely csak Lukácsnál fordul elő, újabb példabeszéd (ld. a 16,1-8a magyarázatát). A tanítványoknak a vámszedő viselkedését kell példának tekinteniük. igaznak: Evangéliuma kezdete óta Lukács körüljárta azt a témát, ki igaz, ki nem igaz, és ki önelégült (pl. 5,32; 15,7). Lukács gondolkodása nem azonos Páléval, hiszen az igazságot nem hozza kapcsolatba a hittel, a törvénnyel és a kereszttel, ahogyan Pál. Lukács három dolgot emel ki: jócselekedeteinkkel való elbizakodott dicsekvésünk nem ér el majd felmentést Isten ítéletekor; mint Jézusnak, nekünk is cselekednünk kell az igazság cselekedeteit, pl. az adakozást; Isten igazolta az ártatlanul szenvedő igazat, Jézust, a Krisztust (ld. 23,47; Csel 3,14; 7,52; 22,14). Ld. J. Reumann: „Righteousness” in the New Testament, Philadelphia 1982, 135-143; R. J. Karris: JBL 105 (1986) 70-74. 10. farizeus: (→ 76–77). vámszedő: (→ 46). 11. gonosz (nem igaz): A lukácsi irónia a csúcsán van, amikor a farizeus szájába olyan görög szót ad (adikoi), amely ugyanabból a tőből ered, mint az „igaz” (dikaios): Valójában ki a nem-igaz? 12. A törvényt túlteljesítő cselekedetek gondos felsorolása. 13. mellét verve: A bűnbánat jele. Ugyanez a kifejezés tér vissza a 23,48-ban, ahol ugyanez az értelme. 14. megigazulva: A vámszedő felmentést kap Isten ítélőszéke előtt; felismerte, hogy szüksége van Isten kegyelmére és bűnbánatot mutatott. A farizeusnak ugyanakkor nincs szüksége a megigazulás ingyen ajándékára Istentől, hiszen igazzá tette önmagát. 15-17. A 9,51-ben Lukács eltért Márk evangéliumának sorrendjétől, hogy úti elbeszélését kifejtse. Most újra felveszi Márk fonalát. Ld. Mk 10,13-16; Mt 19,13-15. kisgyermekeket: A 9,46-48-ban Jézus egy kisgyermek példájával intette óvatosságra

55

tanítványait a „legnagyobbá” lenni vágyával kapcsolatban. A 10,21-ben dicsőítette Atyját, hogy a „kicsinyek” előtt fedte fel működésének lényegét. Most az emberi társadalom kicsinyeinek segítségével újabb tanulságot fogalmaz meg. A 18,9-14 dicsekedő farizeusával szemben a tanítványoknak kisgyermekként kell közelíteniük Istenhez: természetesen, bizalommal, bámulattal és nem tüntetve a teljesítményekkel. Az Ország kapui nem nyílnak meg a másképpen viselkedők előtt. Mk 10,16-tal ellentétben Lukács nem mondja, hogy Jézus megáldotta a gyermekeket. Lukácsnál Jézus csak akkor áld meg embereket, miután befejezte felemeltetésének liturgiáját (→ 198).157 (d) A VAGYONOSOKNAK NAGYON NEHÉZ ISTEN ORSZÁGÁBA BEJUTNI (18,18-30). Úti elbeszélése végén Lukács az elbeszélést alkotó különböző témák szálait egybegyűjti. Ebben a perikópában és ellentétében, a 19,1-10-ben, a vagyon és az Isten országába bejutás témáit választja ki. Ld. Mk 10,17-31; Mt 19,16-30. 18. előkelő ember: Lehet vallási vezető; ld a 14,1; 23,13.35; 24,20 párhuzamos megfelelőit. örök életet: (→ 126). Az Isten és a felebarát iráni szeretet parancsának megtartása vezet az örök életre (10,25-37); mint ahogyan a minden javunkról való lemondás, amit a szegényeknek adunk és követjük Jézust. A 30. vers, amely szintén tartalmaz utalást az „örök életre”, inklúziót alkot a 18. verssel. Ez az inklúzió csak egy példája az egész perikópát behálózó művészi kettőzéseknek. Ld. H.-J. Klauck: Clarentianum 26 (1986) 28. 19. senki sem jó, egyedül csak az Isten: Isten minden jó forrása, még Jézus működésében is. 20. Ezek a parancsolatok irányítják az emberi kapcsolatokat. A 29. versben utalás történik az új emberi kapcsolatokra, melyeket az Isten országának való elkötelezettség teremt. 21. ezt mind megtartottam: Az előkelő ember mély meggyőződéssel beszél. A 28. versben Péter, mint a tanítványok képviselője beszél a mély elköteleződésről, amely Jézus követésével jár. 22. oszd szét a szegényeknek: A gazdag ifjúnak olyan életformát kell felvennie, amely a szükséget szenvedőkről való gondoskodást jelenti, amelynek példája az, hogy mindenét eladja és szétosztja a szegények között; követnie kell Jézust. Péter és társai már megtették ezt (28. v.); az ő cselekedeteikkel lehet érvelni emellett a lehetőség mellett. 23. elszomorodott: Mk-kal ellentétben, a rendkívül gazdag előkelőség nem távozik. Ott marad, hogy mint példa Lukács gyülekezetének gazdag tagjai számára, hallja Jézus további, kihívást jelentő szavait. 24. milyen nehezen: Nehéz a gazdagnak Isten országába bemenni, de Isten kiszabadíthat embereket a vagyonhoz való szolgai ragaszkodásból (27. v.). 25. a tű fokán: Ezt a hiperbolát, benne a legnagyobb palesztinai állattal és a legkisebb nyílással, nem szabad megfosztani erejétől. Hiába keresünk adatot arra Lukács evangéliumában, hogy a gazdagok könnyen üdvözülnek. 26. akkor ki üdvözülhet?: Ez a kérdés azokból a társadalmi és vallásos várakozásokból ered, amelyek a vagyont Isten áldása jelének tekintik itt is és a túlvilágon is. 27. az Istennek lehetséges: „… Isten még a gazdag embert is megmentheti; Isten megtörheti azt a varázst, amit a gazdagság gyakorol az ilyen emberek felett” (FGL, 1205). 28. mindenünket: A ta idia görög kifejezés újra feltűnik az Csel 4,32-ben, amikor Lukács leírja, ahogyan az ősgyülekezet megosztotta a javakat. 29. feleségét: (→ 144). 158 (e) JÉZUS ÚJRA ELŐRE JELZI SZENVEDÉSÉT ÉS IGAZOLÁSÁT (18,31-34). Lukács ezt a szakaszt szorosan összekapcsolja az előzőkkel, és jelzi, hogy az odaadottság, amit Jézus a 18,10-30-ban megkövetel a tanítványoktól, semmivel sem több, mint amit tőle követelnek. Ld. Mk 10,32-34; Mt 20,17-19. 31. Jeruzsálembe: Jézus Istenhez vezető útjának vége sejlik fel. beteljesedik: Isten embereket mentő terve sarkallja Jézust, hogy továbbmenjen. 32-33. Bár ezt gyakran nevezik a harmadik szenvedésjövendölésnek (ld. 9,22.44), Lukács az úti elbeszélésben más ezelőtt is utalt Jézus halálára (ld. 12,50; 13,32; 17,25). Amikor Lukács álláspontját akarjuk felmérni a római hatalommal kapcsolatban, figyeljük meg, hogy a 32. vers csak pogányokat említ (→ 46). 34. Lukács háromszor állapítja meg, hogy a tanítványok értetlenek. Csak Jézus halála és feltámadása után fogják majd fel jelentőségét (→ 117 és 196).159 (f) ÖSSZEFOGLALÓ JÉZUSNAK A KITASZÍTOTTAKÉRT VÉGZETT SZOLGÁLATÁRÓL (18,35–19,10). Amikor Lukács Jézusa Jerikóba, mad útjának végéhez ér, Lukács két történetet mond el, amelyek összefoglalják Jézus működését, és elmondják, hogy, egyáltalán nem váratlanul, ez a működés ellenállásba ütközik (18,39; 19,7). 35-43. Ld. Mk 10,46-52. 35. vak: Ezelőtt kétszer jelentette ki Lukács, hogy Jézus működése a vakok számára látásuk visszanyerését jelenti, hogy beteljesedjenek Isten ígéretei ezeknek a szenvedőknek (4,18; 7,22). Kétszer tanított Lukács arról, hogy hívjuk meg a vakokat, hogy részesedjenek asztalunk bőségéből (14,13.21). Most Lukács Jézusnak egy vak koldus iránti irgalmának történetével zárja le úti elbeszélését, és foglalja össze Jézusnak a társadalom

56

nyomorultjai érdekében végzett szolgálatát. A vak kitartása és hite, ellentétben a tanítványokkal (18,31-34) azt mutatja, hogy van ennek a történetnek egy másik dimenziója is. Csak a hit látása az, amely rányitja a szemet arra, kicsoda Jézus, és követésére késztet. Ld. Busse: Wunder (→ 67) 333; (→ 196). 38. Dávid Fia: Ld. 1,27.32; 2,4; 20,41.44 Jézus dávidi státuszával kapcsolatban. Dávid trónján uralkodni nem más, mint együtt érezni a társadalom szegényeivel. 43. A látó ember követi Jézust az úton, dicsőítve Istent azért, amit Jézus vele tett.160 19,1-10. Ez a történet csak Lukácsnál szerepel. 2. Zakeus: A név jelentése „tiszta”. Két lukácsi szimbolikus világ határán mozog: vámszedő, aki nyitott szívvel válaszol Isten hívására (ld. 3,12-13; 5,27-32; 7,29-30; 15,1-2; 18,9-14); de gazdag ember is, aki nagy nehézségek árán szabadul meg a vagyonához ragaszkodásából (18,24-27). 5. ma: Ld. még a 9. verset és a 2,11-re vonatkozó megjegyzést. kell: Isten tervének megfelelően veszi igénybe Jézus Zakeus házának vendégszeretetét; ld. a 2,49-hez fűzött megjegyzést. 7. mindnyájan zúgolódtak: Az általános alany „mindenki” azért zúgolódik, mert Jézus átlépi a határt tiszta és tisztátalan között. 8. Míg korábban Jézus válaszolta meg a vámszedőkkel való kapcsolat miatt őt és tanítványait ért bírálatokat (5,27-32), most a vámszedő felel az ellenvetésekre. adom… visszaadom: Vitatott ezeknek az igéknek jelen időben való fordítása. Ha a jelen időt futurisztikusnak értjük, akkor Zakeus azt mondja, hogy többé nem bűnös; elhatározza, hogy megváltozik. Ha a jelen időt ismétlődő vagy szokásos értelműnek tartjuk, akkor Zakeus szerint ő azért nem bűnös, mert szokása a nagylelkűség és igazságosság. Az utóbbi értelmezés szerint a 9. versben Jézus igazolja Zakeus jóhírét. Ld. R. C. White: ExpTim 91 (1979) 21. Az első értelmezés szerencsésebb. A második értelmezés csökkenti a 9-10. vers szótériológiai mélységét, hiszen azt mondja, hogy Zakeus maga érte el üdvösséget, Jézust pedig külsődlegesnek tekinti az üdvösség szempontjából. 9. ma lett üdvössége: Azért, mert Jézus Zakeus házában akart megszállni, mert Zakeus befogadta Jézust, s mert élete megváltozott, egész házanépéhez eljött az üdvösség. „… Jézus jelenléte lehetővé tesz azt, ami emberileg lehetetlen. A gazdag ember átmegy a tű fokán! Ám nem radikális változás nélkül (Pilgrim: Good News to the Poor [→ 72] 133). Ábrahám fia: Ez a kirekesztett ember nem esik kívül Isten választott népének körén (→ 23). 10. megtartsa az elveszettet: Mint az Ez 36,14-ben pásztorként bemutatott Isten, Jézus is az elveszettet keresi, hogy megmentse. Így foglalja össze Lukács, mit gondol Jézusról, Isten irgalmának hirdetőjéről.161 (g) A TANÍTVÁNYOKNAK KOCKÁZATOKAT KELL VÁLLALNIUK JÉZUSNAK, A KIRÁLYNAK KÖVETÉSÉBEN (19,11-27). Ez a részben a Q-ból (ld. Mt 25,14-30), részben magától Lukácstól származó példázat a szövegkörnyezet összefüggésében értelmezendő: Milyen feleletet adjunk Jézusnak, a királynak? Ld. L. T. Johnson: NovT 24 (1982) 139-159. 11. ezeket hallották: Úgy tűnik, az „ők”-be beleértendők Jézus tanítványai is, valamint a nép és ellenfelei. Az „ezeket” pedig a 19,1-10-re vonatkozik. Abban a szakaszban, és ebben is, az a kérdés, miként használja az ember anyagi javait arra való válaszul, hogy Jézus eljött az ő életébe. az Isten országa: A 18,17.24-25.29-ben Lukács arról tanított, milyen feltételei vannak az Isten országába lépésnak. Itt megveti az Isten országáról való tanítása egy új aspektusának alapjait. Az Isten országa nem fog látványosan megnyilatkozni Jeruzsálemben. Ami ott lesz Jeruzsálemben, az Jézusnak, a királynak szilárdsága és hűsége (19,38; 22,29-30; 23,3.11.37-38), aki engedelmeskedik Atyja akaratának. Ebből a perspektívából a példázatbeli király joggal tűnhet valóban szigorúnak és követelőzőnek (ld. 21-26. v.), hiszen ő maga is vállalta a hit kockázatát, átment a szenvedés kohóján, és királyi jelvények gyanánt a kereszt jeleit hordozza. 12. távoli országba utazott, hogy királyi méltóságot szerezzen magának: A 12-27. v.-ben következő anyagok nem cáfolják a 11. versben megszólaló várakozást: Jézus királyként fog megjelenni a történetben; a nép, a vallási vezetők és a tanítványok különbözőképpen reagálnak Jézura, mint királyra. A történet nem számol nagy késedelemmel. 14. nem akarjuk, hogy ez uralkodjék felettünk: Figyeljük meg, hogy a következőkben Lukács milyen gyakran állítja ellentétbe a nép (laos) pozitív reakcióját Jézus királyra a vallási vezetők negatív reakciójával (19,47-48; 20,1.19; 21,37-38; 22,2.52-53,66; 23,10.13.27.35). 15-19. szolgák: Ez Lukács a szolgákról szóló immár harmadik példázata, amelyek a keresztény tanítványságot állítják elénk (→ 136, 152). Azok a tanítványok, akik hűségesek Jézushoz az úton, bőséges jutalmat kapnak és még nagyobb felelősséget. „Nincs ‘biztos’ pozíció. A siker egyetlen útja vállalni azt a kockázatot, amelyet a két első szolga vállalt” (Perkins: Parables [→ 148] 150). 20-23. A harmadik szolgát megbénította a félelem, engedetlen volt és terméketlen. 24-26. A király nagylelkűsége túláradó. 27. vágjátok le itt előttem: Azok pusztulásának képe, akik nem voltak

57

hajlandók elfogadni a királyt, azt mutatja, hogy Isten felettünk való uralkodásának elfogadása a döntés nagy pillanata. Sajnos néhányan a Jézus király által hozott élet ellen döntöttek. Mély krisztológiai jelentése van a példázatnak: Jézusnak, a királynak döntő szerepe van az emberi sorsban, hiszen a hozzá való viszonyulás dönt élet és halál felett.162 (VI) Jeruzsálem elutasítja Isten prófétáját, Fiát és templomát (19,28–21,38). Ebben a részben Lukács főként Mk 11,1–13,37-re támaszkodik, de saját témáit is kifejti, elsősorban a 19,47-48 és a 21,37-38 inklúziója révén: Jézus naponként tanította a népet (laos) a templomban, és a vallásos vezetők szembeszegültek vele. Jézus, a király, aki Isten békéjét hozza (19,28-40), amelyet a vallási vezetők elutasítanak (19,41-44), birtokba veszi a templomot, és ő maga a templom (19,45-46). Mindaz, amit Jézus a 21,1–21,36-ban tanít, a templomban játszódik le és arról beszél, kicsoda Jézus, mi az Isten igaz imádata, s ki alkotja az újjáépített Izraelt. Ez a tanítás viták közepette hangzik el, és polémiákat jósol az újjáalkotott Izrael tagjai számára is, amelynek sarokköve Jézus, az elvetett.163 (A) Jézus elfoglalja a jeruzsálemi templomot (19,28-48). Fontos megjegyeznünk, hogy Jeruzsálembe vezető útjának (ld. 9,51–19,27) befejezésekor a lukácsi Jézus első cselekedete a templomba való belépés (19,45).

(a) JÉZUST KIRÁLYKÉNT ÜDVÖZLIK (19,28-40). 28. tovább haladt: Jézus Atyjához visszavezető útjának, amelyet a 9,51-ben kezdett el, a végéhez ér. A 9,51–19,27 tanítását arról, mit jelent tanítványnak és küldöttnek lenni azok számára, akik Jézus útján járnak, elmélyítik majd Jézus utolsó cselekedetei Jeruzsálemben. A keresztény úton járót erővel tölti el Jézus felemeltetése (9,31) szenvedésében, halálában, feltámadásában, mennybemenetelében és a Szentlélek elküldésében. Jeruzsálem: A 9,51 óta úton volt Jézus a végzet városa felé; innen fog kisugározni a keresztény misszió a föld végső határáig. „Jeruzsálem szinte Isten cselekedetei folytonosságának ‘földrajzi jelképévé’ válik” (Schweizer: Good News, 301). 29-30. Jézus előre tudásának teologumenonján keresztül Lukács megmutatja, hogy Jézus tudatosan irányítja Atyjához vezető útját, ismeri Isten akaratát, hűséges hozzá és engedelmes neki. szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: Ezt a kifejezést Márktól veszi át, s valószínűleg utalás a Zak 9,9-re. Lukács azonban nem aknázza ki azt, hogy ez az ósz-i szöveg a királyságról szól. Megvan a saját elképzelése arról, hogyan király Jézus: halála révén az életadó. 35-36. felsőruhájukat: Pálmák helyett Lukács egy ember legdrágább ruhadarabbját említi. Hűen a gazdagság-szegénység témakörhöz, Lukács a tulajdonuk használata segítségével mutatja be az emberek viszonyulását Jézushoz. Amije csak van az embernek, mind a király rendelkezésére bocsátják. Ld. Marshall: Gospel, 714. 37. csodákért: Így foglalja össze Jézusnak a Szentírást beteljesítő, a vakok, bénák, nyomorékok és szegények érdekében végzett szolgálatának lényegét (ld. 4,18-19; 7,22); megmutatja, hogy Jézus királyi uralma a béke ellenségei - a betegség, a démonok és a halál – felett való. Ezenkívül Jézus eddigi működését most (ld. 38. v.) Jézus-királlyal köti össze, akinek dicsőséges királyi uralkodása a kirekesztettek javára most a szenvedésben mutatkozik meg (ld. 23,42-43). 38. a király: Lukács a zarándokzsoltárt (118,26) használja Jézus királyi státuszának hirdetésére. Jézus, a király motívumát, amelyet előrevetített az 1,32 és a 18,38-.40 („Dávid [király] Fia”) a Lk utolsó fejezeteiben bontja ki. Ld. a 22,16.18.29-30-at; a 23,3.37.38.42-t. aki… jön: Ez a kifejezés a 7,19-re utal és Keresztelő János kérdésére, amelyet Jézus csodái válaszoltak meg, Isten ígéreteit beteljesítve (Iz 7,20-22). Jézus valóban az eljövendő (Isten templomába), ahogyan Mal 3,1 LXX jövendölte, de nem csak csodatettei által, hanem azáltal, hogy megtanítja, mit jelent Isten igazi imádata, s azáltal, hogy a keresztről is uralkodik, és megmenti a kivetetteket. a mennyben békesség: Ez a kereszthivatkozás és inklúzió a 2,14-gyel azt jelzi, hogy Jézus egész küldetése az, hogy a mennyei békesség ajándékát hozza az embereknek. Ha „a mennyben” „Isten” helyett áll, a jelentése talán az, hogy „Jézus közelgő halála az az esemény, amely békét teremt az elidegenedett emberiség és Isten között” (Donahue, J. R.: The Way 22 [1982] 95). 39. A farizeusok szembeszállnak Jézussal, a tanítóval. Templomi működése során Jézust gyakran mint (Isten útjának) tanítóját emlegetik. Ld. 20,21.28.39; 21,7. Lukács Jézus működésének minden fázisában bemutatja, hogyan válik valóra Simeon jövendölése (2,34) az „elbukástól és felemelésről”. Ld. 4,16-30 (Galilea); 9,51-55 (útban Jeruzsálembe). 40. a kövek fognak kiáltani: Ennek a nehéz versnek a szentírási háttere valószínűleg Hab 2,11. Jelentése: Ha a tanítványok hallgatnának, akkor a kövek, amelyek Istennek az igazságtalanságok elleni harca tanúit személyesítik meg, hirdetnék Jézusnak, Isten győzelme küldöttének az érkezését. A kövek tanúskodása azok ellen, akik nem feleltek Istennek további drámai kifejezést nyer a 19,44-ben; 21,6-ban és a 20,17-ben. Ld. FGL, 1252.

58

164 (b) JÉZUS SIRATJA JERUZSÁLEMET (19,41-44). Mielőtt belép a templomba, Jézus megáll. A 4,16-30-cal ellentétben, ahol az egyetemesség témája hangsúlyosabb volt, mint az elutasításé, és a 9,51-55-tel szemben, ahol a bosszút nem állás témája árnyékolta be az elutasításét, a 19,41-44 Jézusnak a vallási vezetők általi elvetésének témájára koncentrál (19,39). A város, amelynek neve békét jelent, nem ismeri fel meglátogatásának idejét Jézus, Isten békéjének küldötte által (ld. 13,34-35). Jézus sírásának prófétai előtörténete van. „A szenvedő próféta együttérzése, a deuteronomium Mózeséé, Jeremiásé, Izajásé, és Ózeásé, akik átvették Isten dühét, bánatát, csalódottságát és szomorúságát Izrael miatt, s ez adja ennek a történetnek az érzelmi telítettségét” (Tiede: Prophecy and History, 78). Jézus nagy szeretete Isten népe iránt, amely megmutatkozik a 19,41-44-ben, amint készül a jeruzsálemi bevonulásra, párhuzamos a 23,27-31-gyel, ahol elhagyja Jeruzsálemet, hogy meghaljon. 43-44. ellenségeid sáncot húznak körülötted: Bár Jeruzsálem elestének ez a leírása talán a tényleges Kr.u. 70-es történelmi eseményekre támaszkodik, jelentése mélyebben rejlik. Az a tény, hogy a 43-44. vers nagyban függ Jeruzsálem elestének prófétai leírásától (ld. FGL, 1258-1259), azt jelzi, hogy a vallási vezetők elődeik hibáit ismétlik meg, tragikus következményekkel.165 (c) JÉZUS BIRTOKBA VESZI A TEMPLOMOT, ÉS Ő MAGA A TEMPLOM (19,45-46). Mint ahogyan H. Conzelmann (TSL, 76) helyesen megállapította, Jézus bevonulásának egyetlen célja, hogy birtokba vehesse a templomot. Jézus templomi jelenlétére már korábban is történt előkészület (1,9-10; 2,27.49; 4,9; ld. Ernst: Lukas, 530); bevonulása beteljesíti a Mal 3,1 LXX-et. kezdte kiűzni az árusokat: Mivel a templom volt Isten igaz imádásának, az Isten akaratáról való tanításnak, a kincstárnak és különösen Isten jelenlétének a helye, az a tény, hogy Jézus birtokba vesz a templomot, sokat elmond róla. „Amikor Jézus belép a templomba, ill. a templomban tartózkodik, akkor válik igazán Templommá a templom” (Baltzer, K.: HTR 58 [1965] 275). A templomban történő tanításában (20,1–21,36) Jézus arról beszél, mi az Isten akarata, és mi az igaz istentisztelet. Ő önmagára, a sarokkőre alapozza az újjáépített Izraelt. Ahogyan a 23,44-45-ből kiderül, általa Isten Jelen van minden nép számára. Ennek a szakasznak az utolsó mozzanata a pénzzel kapcsolatos: Jézus „célja, hogy megtisztítsa Atyjának házát (2,49) a mammon minden oda nem illő szolgálatától” (FGL, 1266).166 (d) A NÉP ÉS A VALLÁSI VEZETŐK VISZONYULÁSA JÉZUSHOZ (19,47-48). Ez a lukácsi inklúzió első része; a második rész a 21,37-38. Jézus összes tanítása a templomban történik. A nép (laos) aki az újjáépített Izraelt alkotja, csügg Jézus szavain, míg a vallási vezetők összeesküsznek ellene. Ld. J. Kodell: CBQ 31 (1969) 327-343, erről a fontos és mindent átható ellentétről a 19-23. fejezetben.167 (B) Jézus kinyilvánítja, hogy van hatalma Isten nevében szólni (20,1–21,4). Ebben a szakaszban jelenik meg az utolsó nagy vita az evangéliumban Jézus és a vallási vezetők között. Korábban a 4,14–9,50-ben és a 9,51–19,27-ben volt szó vitákról, melyek elsősorban Jézusnak a betegek és nélkülözők körében végzett szolgálatáról szóltak. Ezek a következőképpen csoportosíthatók: a szombattal kapcsolatos viták ( 4,16-30; 4,31-37; 6,1-5; 6,6-11; 13,10-17); egy étkezés alkalmával vagy az étkezés jelentéséről folyó viták (5,27-39; 6,1-5; 7,36-50; 11,37-54; 14,1-24); zsinagógai viták (4,16-30; 4,31-37; 6,6-11; 13,10-17). E vitában új az, hogy a templomon belül zajlik, és nem a farizeusok ellen irányul. A főpapok, írástudók, vének és a szaddúceusok most Jézus ellenfelei. Ennek a vitának szerves része egy mélységes kinyilatkoztatás arról, kicsoda Jézus: „A templom az a hely, ahol megadatik a végső kinyilatkoztatás arról, kicsoda Jézus, a nemsokára bekövetkező szenvedése fényében” (Conzellmann: TSL, 78). G. Schneider helyesen mutat rá arra (Lukas, 393), hogy az a Jézus, aki templomi vitáiban az erőszakmentességet képviseli, és vitapartnerei nem tudnak felülkerekedni rajta, az erőszak áldozatául esik (22,49-53).168 (b) JÉZUS ISTEN ÁLTAL MEGBÍZOTT PRÓFÉTA (20,1-8). 1. a népet: A népet (laos) szembeállítja a vallási vezetőkkel. 2. ezeket: Bár a tauta látszólag a 19,28-46-ra történő utalás, többről lehet szó. A főpapok és a vének, akiket az evangélium jeruzsálemi része előtt nem említett, most reagálnak „ezekre”, azaz mindarra, amit Jézus a 4,14 óta tett. 5. Ebben a befejező analepsziszben (visszapillantásban) (→ 42) Lukács megmutatja, hogy a főpapok nem fogadták el János keresztségét. Jézushoz való viszonyulásuk hasonló ahhoz, amit ők, a farizeusok és az írástudók Ker. Ján.-sal szemben mutattak (7,29-30). Emlékezzünk, hogy a 7,29-30-ban a vallási vezetők elvetették Isten hírnökét, míg a nép üdvözölte őt. 8. A krisztológiai jelentést úgy tudjuk ebből a vitából kihámozni, ha az érvelés természetét állítjuk középpontba: Ha Ker. Ján. hatalma Istentől való, akkor a fortiori Jézusé

59

is. A templomban Jézus Isten megbízott küldöttjeként, Isten akaratát tanítja és azt, hogy miben áll az igaz istentisztelet.169 (b) JÉZUS ISTEN FIA ÉS AZ ÚJJÁALAKÍTOTT IZRAEL SAROKKÖVE (20,9-19). Ebben az allegorizált példázatban Lukács újra szembeállítja a nép (20,9.16) és a vallási vezetők (20,19) viszonyulását Jézushoz. 9. szőlőt: Bár Lukács lerövidítette a márki változatot (Mk 12,1), az Izraelre, mint Isten szőlőskertjére (Iz 5,1-5) tett utalás még érzékelhető. 10-19. gazda... munkások... fiamat... másoknak: Az allegória megfejtése a következő: a tulajdonos a hűséges és bőkezűen kegyelmes Isten, aki állandóan hírnököket küld szeretett népéhez. A munkások, akik elutasítják Isten hírnökeit és Fiát, a vallási vezetők. A szőlőskerten kívül megölt fiú Jézus. A többiek azok, akik fogékonyak Jézus és tanítványai tanítására és az újjáteremtett Izraelt alkotják. A „mások” között főhelyen azok állnak, akik azt mondják, „Szó sem lehet róla!” (20,16). Az elvetett kő az elvetett Jézus, aki Isten új épületének, az újjáalkotott Izraelnek sarokköve lesz. E perikópának a templomból eredő képei hangsúlyozzák a templomban tanító Jézus szerepét: Jézus elfoglalja annak a helyét, amit a templom jelképez, hiszen mint Isten Fia és megdicsőült sarokkő ő Isten valóságos jelenléte az emberek között (ld. 23,44-45).170 (c) JÉZUS IGAZÁN ISTEN ÚTJAIRA TANÍT (20,20-26). Lukács újra szembeállítja a vallási vezetőket (20,20) és a népet (20,26). Ennek a szakasznak a krisztológiai értelme az ironikus 21. versben található: Jézus valóban Isten útjára tanít. 25. adjátok meg a császárnak... az Istennek: J. A. Fitzmyer jól összefoglalja, hogyan viszonyul Jézus tanítása Jézus templomi jelenlétéhez, és ahhoz, mit jelent az igazi istentisztelet: „Az ember Istenhez tarozik, akinek a képét viseli; Istennek nemcsak tulajdonjoga van az emberekkel szemben, hanem joga is arra, hogy uralmát alapvetően elismerjék” (FGL, 1293). Évszázadokon át vita tárgyát képezte az „adjátok meg a császárnak” kifejezés értelme. E vitának két változata él napjainkaban. Az egyik azt emeli ki, hogy Lukács a birodalom apológiáját írta meg gyülekezeteinek, és adófizetésre buzdította őket. Ld. P. Walasky: ‘And so we came to Rome’ (→ 46) 36: „A keresztények, Lukács szerint, jól tennék, ha rendeznék a kormányzattal szembeni anyagi kötelezettségeiket.” A másik felfogás szerint a 25. verset annak az evangéliumnak a kontextusában kell értelmezni, amely a szűkölködőkről való gondviselés társadalmi mintáját tartalmazza, amely ellentétes a hatalmas Róma társadalmi normáival. Ez a megközelítés hangsúlyozza azt is, hogy a 25. vers két része nincs egyensúlyban, hanem a császár függ Istentől; ld. R. Cassidy: Jesus (→ 141) 58. „A császár tehát csak olyan területeken számíthat lojalitásra, ahol működése megfelel annak, amit Isten kíván.” Cassidy nézete megfontolandó. Jézus Pilátus előtti tárgyalása folyamán a vallási vezetők visszautalnak erre az epizódra, és azzal vádolják Jézust, hogy tévútra vezeti az embereket tanításával (ld. 23,2.5.14).171 (d) JÉZUS ISTENE OLYAN ISTEN, AKI ÉLETET AD, ÉS FENNTARTJA AZT A SÍRON TÚL IS (20,27-40). A templomban a vita folytatódik, amikor a szaddúceusok, akik nem hisznek a feltámadásban és az angyalokban, valamint csak a Tóra tekintélyét ismerik el, kérdést intéznek Jézushoz, a tanítóhoz (20,28.39). Jézus nem csak hatalmát mutatja meg azáltal, ahogyan a mózesi törvényt értelmezi, hanem az általa a templomban hirdetett Isten életadó erejébe vetett hitéről és bizalmáról is tanúságot tesz. 28-33. Mózes előírta nekünk: A szaddúceusok, a MTörv-ben (25,5) a sógorházasságról rendelkező törvény alapján Jézusnak szegeznek egy reductio-ad-absurdum érvet a test feltámadásáról szóló későbbi tannal szemben. 34-36. Jézus válasza a szaddúceusok alapfeltevését támadja meg: az eljövendő élet ennek az életnek a folytatása, s ezért emberi szaporodásra van szükség, hogy ki ne pusztuljon. 37-38. Ábrahám Istenének...: Jézus a Tóra más helyeiről keres támogatást érveléséhez (Kiv 3,2.5): Mivel Isten az élők Istene, Isten bizonnyal úgy tartotta meg az életnek a halott Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, hogy feltámasztotta őket. A feltámadás érve mellé Lukács a halhatatlansággal kapcsolatos érvet állít a 38b versben: „az ő számára mindenki él” (ld. a halhatatlanság kifejezésére egy nagyon szoros párhuzamot a 4Makk. 7,19-ben). 39. Az írástudók, akik szerint van feltámadás a halálból, elégedettek Jézus válaszával. Ld. Csel 23,6-10 arról, hogy Jézus templombeli tanítása a 20,27-40-ben folytonosságot mutat a farizeusokéval.172 (e) JÉZUS, A MESSIÁS, DÁVID FIA ÉS URA (20,41-44) Ez a szakasz Jézus dávidi szerepéről szóló korábbi kijelentésekre épül (1,32; 18,38.40). 41. a Krisztus a Dávid Fia: Jézus, a Messiás, aki maga köré gyűjti az újjáalkotott Izraelt a templomban, a templomi liturgiában énekelt zsoltárok révén intéz kihívást a vallási vezetők hitelveivel szemben. Zsoltár-értelmezésében Jézus azt hirdeti, hogy ő, mint Messiás, egyszerre Dávid fia és ura.

60

173 (f) ISTENTISZTELET ÉS IGAZSÁGOS ÉLET (20,45–21,4). Az igaz istentisztelet, a prófétai hagyományok szerint, megköveteli a gondoskodást és az igazságosságot a társadalom legelesettebb és leggyengébb tagjaival szemben, akiket az özvegyek képviselnek. 2. ez a szegény özvegyasszony: A 21,1-4-nek egy lamentáció-beli értelmezése szerint Jézus elítéli azt a vallásos tanítást, amely miatt egy özvegynek oda kell adnia mindenét azért, hogy egy korhadó vallásos intézményt megmentsen. Jézus dicséri az özvegy nagylelkűségét, aki felkészíti az olvasót arra, hogy megfigyelje Jézusnak, a magát megalázó szolgának a nagylelkűségét (ld. 22,24-27). Ld. A. G. Wright: CBQ 44 (1982) 256-265.174 (C) Milyen következményekkel jár, hogy Jeruzsálem nem hallgat Isten prófétájára (21,5-38). Ld. Mk 13,5-37; Mt 24,1-36. Ez a perikópa két ablakot nyit ki. Az egyiken át az olvasó visszatekinthet a 19,47–21,4-re, és láthatja, mik a következményei annak, hogy a vallási vezetők elvetették Jézust és tanításait a templomban. A másik ablakon át az olvasó túlnéz a Lk 22-23 eseményein, és látja, hogyan igazolja Isten az Emberfiát, és hogyan erősíti meg Jézus a tanítványait, akiket szintén elvetnek majd a hozzá való hűségük miatt. Ennek a bonyolult szövegrésznek a tartalma a következő: 1) bevezetés (21,5-7); 2) bevezető buzdítás (21,8-9); 3) kozmikus katasztrófák (21,10-11); 4) a világvégét megelőző események: a keresztényeket üldözik (21,12-19); Jeruzsálem pusztulása (21,20-24); kozmikus katasztrófák (21,25-33); 6) befejező buzdítás (21,34-36); 7) inklúzió a 19,47-48-cal (21,37-38). Ld. J. Dupont: AsSeign 64 (1969) 77-86. Ez a vázlat megmutatja, hogyan kapcsolódnak a világvége eseményei Jeruzsálem pusztulásához, és ezzel erőteljes krisztológiai mondanivalót fejez ki: az a válság, amellyel Jeruzsálem Jézus működésében nézett szembe, „előhírnöke annak a krízisnek, amelyet Jézus és üzenete, s legfőképpen Emberfiaként való eljövetele hoz majd ‘mindazokra, akik a föld színén laknak’ (21,35)” (FGL, 1329).175 5-6. A lukácsi Jézus visszatekint a templom pusztulására. A következőkben a horizont kiszélesedik, hogy magába foglalja Jeruzsálemet (20-24. v.) és a világvégét (25-33. v.). 7. ez: A gör. tauta szóval Lukács egy bizonyos egységet teremt ebben az összetett szakaszban azáltal, hogy gyakran használja ezt az általános kifejezést (ld. 9.12.28.31.36. v.). Az „ez, ezek” által jelölt dolog változó: hol a templom elpusztítása, hol Jeruzsálem pusztulása, s végül az egész világ pusztulása. jele: A 9-10. és a 25-33. versek kozmikus katasztrófáira mint „jelekre” utal (gör. sémeion, 11,25. v.) Ezek az utalások keretezik a 12-19. versek kulcsfontosságú lukácsi anyagait az üldöztetésről és a 20-24-ét Jeruzsálem pusztulásáról. 8. A tanítványoknak nem szabad összetéveszteniük a templom pusztulását Jézus (mint Emberfia) visszajövetelével. 12. még ezek előtt: Ti. a világvége előtt. Az a Jézus, aki ellenállásba ütközött egész működése során, és különösen Jeruzsálemben, most megjövendöli, hogy tanítványaival is így fognak bánni. De az elvetett Jézus megdicsőült, és meg fogja erősíteni üldözött tanítványait. Ld. a 12,11-12-t és István (Csel 7), valamint Pál (Csel 21-26) történetét, akik bátran és ékesszólóan beszélnek, amikor üldözik őket. 19. Jézus arra bíztatja tanítványait, hogy tartsanak ki a nyomorúság idején. Ahogyan a 12,35-48-ban és a 17, 20–18,8-ban, Lukács az eszkatologikus anyagot a buzdítás céljaira használja fel. 20-24. Annak leírását, hogy hogyan pusztítja el Isten Jeruzsálemet, Lukács az elvetett próféta hagyományával árnyalta (→ 61). 22. bosszúállás: „Ugyanaz a bosszúállás, amely Isten hűségének igazolódását igényli egy hűtlen nép rovására, ugyanakkor az Isten után nevezett nép megdicsőülését is magával hozza a pogányok jelenlétében” (Tiede: Prophecy and History, 93). Az itt szereplő teológiai sémához ld. MTörv 32,20.35.36.39. 24. a pogányok ideje: Az a tény, hogy Isten a pogányokat használta fel, hogy a hűtleneket megbüntesse, nem azt jelenti, hogy a pogányok Izrael helyébe léptek, vagy hogy Isten nem teljesíti Izraelnek tett régi ígéreteit (uo. 95). 25-33. Lukács felveszi a kozmikus jelek elbeszélésének fonalát, de most egy krisztológiai dimenziót iktat be: Jézus, a győztes Emberfia, uralkodik a gonosz erői felett, legyenek azok háborúk (9. v.) vagy a tenger (25. v.), ő a bíró. 28. közeledik megváltásotok: Ez a vers tele van bizalommal és reménnyel a tanítványokra nézve. Mások gyáva cselekedeteivel ellentétben (26-27. v.), a hűséges tanítványok egyenesen és feltartott fejjel állva várják, hogy hűséges bírájukat, Jézust, az Emberfiát (ld. 9,26; 12,9, Csel 7,56) üdvözöljék. 33. az én beszédeim nem múlnak el: Újra előtör a lukácsi krisztológia: az, aki erőszakos halállal hal meg Jeruzsálemben, örökbecsű szavakat mond. 34-38. Lukács a buzdításnak adja az utolsó szót. 34-36. vigyázzatok magatokra: Lukács ezt az eszkatológiai környezetet eszközként használja egy intésekből álló mini-katekézis számára. Az ilyen katekizmusra példa még a 8,11-15; 11,5-8; 12,22-31,45; 18,1-8. 37-38. Ezekkel a versekkel alakítja ki Lukács a 19,47-48-cal való inklúziót. A nép, az újjáalkotott Izrael

61

bázisa nyitott arra, hogy Jézust, Isten prófétáját hallgassa, aki Jeruzsálemben leli majd halálát (ld. 13,33).176 (VII) Jézus utolsó vacsorája és közössége a bűnösökkel (22,1–23,56a). Két összefüggő probléma lüktet ebben az anyagban: Lukács forrásai és teológiája. A szenvedéstörténet alapvető forrása a Mk 14,1–15,47. Azokon a helyeken (pl. 22,35-38 és 23,44-48), ahol eltér Márktól, a magyarázat nem egy külön, folyamatos szenvedéstörténetben rejlik, hanem inkább más lehetőségekben: Lukács külön hagyományaiban és Márk átszerkesztésében. Ld. F. J. Matera következtetését a Passion Narratives and Gospel Theologies, TI, New York 1986, 155. oldalán: „Az érzésem az, hogy Márk és Lukács közötti majdnem minden eltérést megmagyaráz Lukács szerkesztői munkája, és az, hogy rendelkezésére álltak külön anyagok, melyeket Márk nem használt vagy nem ismert.” A Lk 22 forrásairól ld. M. L. Soards: „The Scope, Origin, and Purpose of the Special Lukan Passion Narrative Material in Luke 22” (dissz.), New York 1984. Lk 23 forrásairól ld. a 23,44-48 vizsgálatát F. J. Matera: CBQ 47 (1985) 469-485.

Bár széles körben úgy gondolják, hogy Lukács mint mártíriumot mutatja be Jézus szenvedését, ez a nézet helytelen. Ld. J. A. Fitzmyer: FGL, 1367-68; R. J. Karris: JBL 105 (1986) 65-74; Matera: Passion Narratives, 150-152. Ehelyett Lk-ban olvasható szenvedéstörténetet teológiai drámának kell tekinteni, amely Jézus, az ártatlanul szenvedő igaz mentő hatalmát hangsúlyozza, és kiemeli Isten kegyelmes voltát, aki ezt igaznak bizonyult Fiát megmenti (ld. 23,47; Csel 3,15; 7,52; 22,14) a sötétség erőitől. Ezen a drámán keresztül Lukács Jézusba vetett mélyebb hitet és az Istenhez vezető út mind buzgóbb követésére irányuló elköteleződést igyekszik ébreszteni olvasóiban. Ld. Karris: Luke, különösen a 116-117. old. 17. jegyzetet a bibliográfiával; Neyrey: Passion (→ 62); Matera: Passion narratives, 150-220, 239-244. 177 (A) Jézus búcsúbeszéde a vacsorán (22,1-38).

(a) ELŐKÉSZÜLET JÉZUS TANÍTVÁNYAINAK MONDOTT BÚCSÚBESZÉDÉRE (22,1-13). Annak az első része, amit Jézus előre jelzett a 9,22-ben, most beteljesedik: az Emberfiát elvetik a vének, főpapok és írástudók. Ahogyan végig a szenvedéstörténet folyamán, Lukács itt is úgy mutatja be Jézust, mint aki engedelmesen és szabadon megy a halálba, s buzdítja tanítványait, hogy hallgassanak utolsó szavaira és kövessék példáját. Ld. Mk 14,1-2.10-16. 1. a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet pászkának neveztek: A pászkát a Niszán tizenötödikén beálló alkonyatkor ünnepelték. A pászkalakomát kovásztalan kenyérrel ették, s kovásztalan kenyeret kellett enni a pászkát követő hét napon. A kovásztalan kenyerek ünnepe szigorúan véve csak erre a hétnapos periódusra vonatkozott (→ 76:122–129). Lukács kombinálja a két ünnepet, ld. a 22,7-et szemben a 2, 41-gyel. Jézus utolsó földi étkezése útban felemeltetéséhez (9,31) Isten népének a szolgaságból való szabadulását ünnepli. 2. a főpapok: A 19,39-ben említette Lukács a farizeusokat utoljára (→ 76–77). A 19,47-től kezdve a főpapok kerülnek reflektorfénybe, és elválasztja tőlük a népet (laos). A „főpapok” jelentőségével kapcsolatban (a Lk-Csel-ben) ld. Tyson: Death of Jesus (→ 77) 84-113, különösen a 110. old.: „Következtetésünk szerint Lukács írásában Jézus elvettetése a főpapok által az, hogy nem hajlandóak őt a templom urának elismerni, s megtagadták tőle a templom jogos irányítását: ez vezetett halálához.” 3-6. Júdás: Simeon jövendölése, hogy Jézus sokak elesésére és felemelésére rendeltetett (2,34) korábban vonatkozott Jézus városának lakóira (4,28-29), a farizeusokra (11,53-54), és a főpapokra (19,47); most pedig Jézus választott csapatára, a tizenkettőre is érvényes, hiszen Júdás elhagyja Jézus útját, és pénzért elárulja őt. A 12,15-21; 16,1-31 világossá teszi, mi Lukács véleménye a pénz ártó hatalmáról. Lukács Júdás történetét az Csel 1,15-20-ban fejezi be. Miután elmondta, hogyan győzte le Jézus az ördög kísértéseit (4,1-13), Lukács azáltal készítette elő Jézus szenvedéstörténetét, hogy megjegyezte: az ördög eltávozott tőle egy időre (4,13). Ez a pillanat most jön el Jeruzsálemben; Jézus utolsó óráinak eseményeiben sátán és a sötétség erői (22,53) dolgoznak. Ám ahogyan Jézus győzedelmeskedett a pusztában, úgy fog Jeruzsálemben is (ld. 23,44-45). A Jézus elárulására irányuló összeesküvés alkotja az inklúzió első részét, amelynek a második része e tervnek véghezvitele a 22,47-53-ban. E keretes szerkezet pólusai között kap hangsúlyt Jézus végrendelete Egyházához (22,14-38) és engedelmessége Atyja akaratának (22,39-46), s mindkettő azt mutatja meg, hogyan menti meg Jézus Egyházát és önmagát a sátán hatalmából.178 8. elküldte Pétert és Jánost: Jézus kezdeményezi az eseményeket, megmutatva ezzel, hogy ellenőrzése alatt tartja sorsát. Péter és János, akiket azért választott ki Jézus a 8,51-ben és a 9,28-ban, hogy elkísérjék őt, s akiket az Csel (3,1,3; 4,11.13.19; 8,14) vezetőkként mutat majd be, előremennek,

62

hogy – Júdással ellentétben hűséges szolgaként – előkészítsék a vacsorát. Cselekedeteik tehát elővételezik Jézus útmutatását a 22,26-27-ben a vezetőkről és szolgákról. Ld. Schneider: Lukas, 442-443. 11. a ház gazdájának: Ez a görög pleonazmus, az oikodespoté tés oikias fordítása. A pleonazmus használatával, amelyet általában elkerül, Lukács valószínűleg a saját gyülekezetei étkezéseinek szemszögéből értelmezi Jézus utolsó vacsoráját, melyek férfiak vagy nők házában zajlottak le. Ld. A. Vööbus: The Prelude to the Lukan Passion Narrative, Papers of the Estonian Theological Society in Exile 17, Stockholm 1968, 20-21. szállás: A gör. katalyma-t általában „vendégszobának” fordítják, de ez félrevezető, és elfedi a félreérthetetlen keresztutalást a 2,7-re. Ld. Fitzmyer: FGL, 1383: „A görög szöveg olvasója megértené az utalást.” Amikor Jézus szülei Betlehembe, Dávid városába mentek, nem kaptak szállást vagy élelmet a fogadóban (2,7) sem maguknak, sem annak, aki megváltó és Krisztus, az Úr (2,11). Amikor Jézus most Jeruzsálembe jön, Dávid városába és Istennel való találkozója városába, vendéglátásban részesül. A szálláson (2,11) Jézus ad vacsorát, amely jelképezi másokért végzett szolgálatban élt életét, és amelyet tanítványai is megismételnek majd az ő emlékezetére. Ld. még a 2,7-re vonatkozó megjegyzést. tanítványaimmal: Az utolsó vacsorát ábrázoló festmények, különösen Leonardo da Vinci-é, annyira megragadtak emlékezetünkben, hogy nehéz Lukács beszámolóját helyesen olvasnunk. Lukács nem olyan vacsoráról beszél, ahol csak Jézus és a tizenkét apostol van jelen. Sokkal nagyobb vászonra fest, jóval több alakkal – saját gyülekezeteinek asszonyaival és férfiaival, akik folytatják Jézus szolgálatát, az emberek élelemmel való ellátását. Ld. a változó szóhasználatot: Júdás, egyike a tizenkettőnek (22,3; ld. 22,30.47); tanítványok (22,11; ld. még 22,39.45; továbbá a 22,32, ahol a „testvérek” a tanítványokat jelenti; és a 22,35-36, ahol a hetven(kettő) kiküldésére történik utalás; apostolok (22,14); → 84, 101. 13. mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik: Mivel a jövendölések, melyeket Jézus a 10-13. versekben mondott, beteljesedtek, a tanítványok bízhatnak abban, hogy amit később, az étkezéskor ígér Jézus, az is valóra válik.179 (b) AZ EUKARISZTIA, MINT JÉZUS ÁLTAL AZ EGYHÁZRA HAGYOTT ÖRÖKSÉG (22,14-20). Ezek a versek Jézusnak az Egyházhoz címzett búcsúbeszédének lukácsi változatát (ld. Jn 13–17) vezetik be. Ez a beszéd, mely a 22,38-ban ér véget, hasonlít más, fontos haldoklók beszédéhez. A legbeszédesebb bibliai párhuzamok Dáviddal (1Kir 2,1-10) és Matatiással (1Makk 2,49-70) kapcsolatosak. Jézusnak a múltról és a jövőről, életének értelméről szóló búcsúbeszédén keresztül intéz Lukács intelmeket gyülekezeteihez, pl. arról, hogyan kell előkészülni az eukarisztiára (22,21-23). Ugyanakkor igazolja és szemlélteti 1) a történelem isteni menetrendjét, pl. hogy Jézus sorsát Isten irányította (22,22.37); 2) a hatalmi pozíciók (22,24-34) és a missziós gyakorlat (22,35-38) változásait, Jézus, az alapító halála után; 3) a jövendő Egyház Jézus által lefektetett alapjainak szilárdságát, pl. az eukarisztiát (22,15-20). Pál párhuzamos búcsúbeszédével szemben (Csel 20,17-38), amely monológ, a 22,14-38 részben párbeszéd (ld. 22,23.24.38), olyan párbeszéd, amelyet a tanítványok értetlensége és gyengesége ural. Lukács felszólítja az olvasót, gondolkodjon el azon, mit jelent egy egyház számára Jézus, a halni készülő vezér nyomában járni – bátran, botladozva és megváltozott körülmények között. Ld. W. S. Kurz: JBL 104 (1985) 251-268. Vö. Mk 14,17-18a.22-25. 14. az óra: Lukács megközelíti „az óra” jánosi értelmezését: Jézus exodusának és Istenhez való visszatérésének befejezése. asztalhoz telepedett: Ennek az étkezésnek közkeletű elnevezése, „utolsó vacsora” nem szabad, hogy elhomályosítsa Lukács evangéliumának olvasói előtt, hogy ez olyan étkezések hosszú sorában az utolsó, ahol Jézus, a „falánk és részeges, vámszedők és bűnösök barátja” (7,34) volt jelen (ld. 5,27-32; 7,31-34; 15,1-2; 19,7). Ezt a vacsorát Jézus apostolaival és tanítványaival együtt költi el, akik szintén bocsánatra, kegyelemre és védelemre szoruló bűnösök. Hiszen Lukács beszámolójában bűnösségük abban válik nyilvánvalóvá, hogy egyikük elárulja őt, mindannyian veszekednek azon, ki a legnagyobb; egyikük letagadja, hogy ismeri őt; félreértik a kardról mondott szavait és megveszik a pusztító fegyvereket. Korábbi étkezések alkalmával Jézus vitába szállt a farizeusokkal és azzal, hogy a közösségben ők adnak hangot Isten akaratának (ld. 7,36-50; 11,37-54; 14,1-24). Ennek az étkezésnek is megvan a maga vitája az egyházi tisztségviselőknek a közösségben betöltött szerepéről. az apostolokkal együtt: Ld. a 22,11-hez fűzött megjegyzést. Nem szabad ennek a Jézus által adott vacsorának a gyülekezeti dimenziójáról elfeledkezni. 15. húsvéti: (→ 177). Az I. sz.-i palesztinai pászkavacsora felépítése segít megérteni a 15-20. versek bonyolult szerkezetét. 1) előétel, mialatt egy pohár bort megittak és egy másikat kitöltöttek; 2) maga a pászkaliturgia, melyben a családfő újra elmondta a kivonulás történetét, megitták a második pohár bort; 3) maga a vacsora, amely a kenyér megtörésével kezdődött; az étkezés után megáldották a

63

harmadik pohár bort. Ez az étkezés annak az ünnepe volt, hogy Isten kiszabadította népét a szolgaságból, s előretekintett a jövőbeli végleges szabadításra. Ez a szekvencia a következőképpen világítja meg a 15-20. verseket: a 16. vers az egész most következő pászkavacsorára utal; a 17-18. vers az első (vagy második) pohár borra; a 19. vers a kenyérre, mellyel a tulajdonképpeni pászkavacsora elkezdődik, a 20. vers az étkezés utáni áldás kelyhére. Ld. FGL, 1390. A 15-18. versben Jézus újraértelmezi a pászkaünnepet Isten eszkatológiai lakomájának fényében (ld. 13,29); a 19-20. versekben Jézus a pászkát saját megváltó halála értelmében értelmezi újra, amely egy új szövetség elindítója. 17-18. vegyétek: Jézus utolsó leheletéig táplálja tanítványait; ez a kehely annak záloga, hogy vele együtt részesülnek az életben az eszkatologikus lakomán. Figyelemreméltó az implicit krisztológia. Jézusnak, aki halni készül, megvan a hatalma arra, hogy övéinek helyet biztosítson Isten lakomáján. 19. A legmegbízhatóbb görög kéziratokat kell követnünk, amelyek tartalmazzák a 22,19b-20-at, mint Lukácsnak az eukarisztia alapításáról szóló beszámolója részét. vette a kenyeret: Ld. 9,16; 24,30. A pászka liturgiájában a ház feje osztotta szét a kenyeret, jelképeként annak, hogyan gondoskodik övéiről. Jézus most nem kenyeret, hanem önmagát adja övéinek. Ezt jelenti a gör. sóma, amely nem pusztán az emberi testre utal, hanem az ember egész életére, az egész emberre. tiérettetek adatik: Jézus önmagát adja, megváltásul. ezt cselekedjétek az én emlékezetemre: Ha ezt az étkezést a bűnösökkel elköltött étkezések sorozatában látjuk, akkor az „ezt” nem korlátozható Jézus szavainak puszta ismétlésére. Ahogyan Jézus odaadta egész életét másokért, és ezt asztalközösséggel jelképezte, ugyanúgy a tanítványoknak is mások szolgálatára kell szentelniük életüket. Ld. Karris: Luke, 68. 20. az új szövetség az én vérem által: Kézenfekvő az utalás a Kiv 24,3-8-ra és a Jer 31,31-re, amint Jézus új köteléket létesít Isten és nép között. Ezt a kötést vagy szövetséget Jézus élete hozta létre, amelyet most az emberek megmentésére kiömlött vére jelképez. Így fejezi be Lukács Jézus búcsúbeszédének első részét. A halni készülő Jézus az újjáalkotott Izrael közösségére hagyományozta az eukarisztiát, amely a pászkavacsora helyébe lép. Ezen a vacsorán átélik a pusztító erőktől való szabadulást és az eszkatologikus lakoma előízét.180 (c) ELÁRULJÁK-E A JÖVENDŐ TANÍTVÁNYOK JÉZUST? (22,21-23). Ahogyan Lukács folytatja a búcsúbeszédet, kemény kihívást intéz gyülekezeteihez: vajon ők, akik az Úr vacsorájában részesülnek, elárulják-e Jézust? Míg a Mk 14,18b-21 ezt az árulást az alapítás története elé helyezi, Lukács utána. 21. az asztalon: Talán utalás történik itt Zsolt 41,9-re, a panaszra, hogy a kedves barát, aki asztalomnál evett, ellenem fordult. Júdás nevét nem említi Lukács, valószínűleg intő célzattal általánosít. 22. amint elrendeltetett: A búcsúbeszédnek ebben a részében Lukács megmutatja, hogy az árulás nem érte váratlanul Jézust, Isten előre látta. 23. Mk 14,19-cel ellentétben a tanítványok nem Jézust, hanem egymást kérdezgetik az árulásról. Lukács nevelő szándéka itt nyilvánvalóvá válik.181 (d) A VEZETÉS JELENTŐSÉGE LUKÁCS GYÜLEKEZETEIBEN (22,24-30). Ld. Mk 10,42-45 és Mt 19,28, ahol némi párhuzamot fedezhetünk fel ezzel a döntően egyedi lukácsi anyaggal. A búcsúbeszéd irodalmi műfaja segítségével Lukács a hatalmi pozíciók változásának kérdését veti fel Jézus halála után. 24-27. Amit Márk Jézus útjának idejére tesz (10,42-45), azt Lukács Jézus utolsó vacsorája alkalmával hozza, befejezve a „szolga” képének használatát (ld. 12,35-48; 17,7-10; 19,11-27). 24. versengés: Emlékezzünk a többi, étkezés közbeni „vitára” (7,36-50; 11,37-54; 14,1-24). 26. aki vezet: A gör. kifejezés a hégumenos. Talán az Egyház tisztségviselőire történik itt utalás. Ld. Csel 15,22; Zsid 13,7.17.24. 27. Nyilvánvalónak tűnik a keresztutalás a 12,37-re: a gazda fogja kiszolgálni hűséges szolgáit. közöttetek, mint aki szolgál: Ez a kifejezés jobban illene Jn 13,1-21-be, miután Jézus megmosta tanítványai lábát. Lukácsnál, bár nincs szó szerinti kapcsolat a szövegkörnyezettel, nagyon is jól beleillik krisztológiailag abba a kontextusba, amely Jézus másokat megváltó szerepét hangsúlyozza (ld. 22,19-20). A vezetőknek át kell venniük Jézus vezetői életmódját: „... a vezetőket megtérésre kell szólítani, és arra a kötelességükre figyelmeztetni, hogy vegyék figyelembe: vezetői talentumaik egy jóságos Teremtő ajándékai azért, hogy az elnyomottak sorsán enyhítsenek, és a társadalmi sémák, szokások és a gazdasági szükségszerűség leláncolt rabjait megszabadítsák” (Danker, F. W.: Luke, Philadelphia 1976, 61). 28-30. A 24-27. versek, hangsúlyozni akarván, hogyan kell Jézus nevében a hatalommal élni halála után, nem a legkedvezőbb fényben mutatták be a tanítványokat. A 28-30. versek ezzel szemben hízelgőbbek rájuk nézve. 28. kísértéseimben: Ezeket az az ellenállás okozta, amellyel Jézus egész működése során szembekerült: Galileában, pl. 5,17–6,11; Jeruzsálembe vezető útja során, pl. a 11,14-35; Jeruzsálemben, pl. 19,47–21,4. Tanítványai szilárdan álltak mellette akkor is és most is.

64

29. rátok hagyom: A gör. diathitesthai ugyanabból a szótőből származik, mint a diathéké, „szövetség” szó. Nyilvánvaló a búcsúbeszéd vagy végrendelkezés szóhasználata. Ezek a képek mély krisztológiai jelentést hordoznak: Jézus, a király (ld. a 19,11-hez fűzött megjegyzést) átment a halálon, s Atyja a királyi uralom ajándékával igazolta őt. „Az országnak az apostolokra ruházásában azt látjuk, hogy az Egyház Jézus halála által vesz részt a királyságban. Lukács ritkán beszél olyan módon Jézus haláláról, amit várnánk, különösen, ha Pál olvasása után olvassuk őt, de a maga módján nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a halál „értünk” történt (Tannehill, R. C.: ATR 43 [1961] 203). 30. Ahogyan az Csel-ből kitűnik, az apostoloknak, különösen Péternek és Jánosnak, lesz hatalmuk az újjáalakított Izrael felett, s ez a tekintély Jézusnak az Egyház számára adott búcsúajándékában gyökerezik.182 (e) PÉTER SZEREPE AZ EGYHÁZBAN (22,31-34). Lk 22,33-34-nek Mk 14,29-30-ban van egy párhuzama. Péter hatalmi szerepe, melyről az Csel számol majd be, szintén Jézus búcsúbeszédéből eredeztethető (→ 70). 31. a sátán: Ld. a 22,3-at. Lukács szembeállítja a sátán támadásainak Júdásra és Péterre gyakorolt hatását. Jézus meghallgatott imádsága megőrzi Pétert Júdás sorsától (ld. Csel 1,15-19). titeket: A görög itt többes számot hoz, míg a 32. versben egyes számot. Péter jeleníti meg azt, hogy a sátán mindenkit megpróbál (ld. Ám 9,9). 32. Mély implicit krisztológia van jelen, s az Egyház vigasztalása, hogy Ura őt is meg tudja menteni a sátán hatalmától. ha majd megtérsz: A gör. epistrepsas nem utazásra, hanem erkölcsi megtérésre utal (ld. 17,4; Csel 3,19; 9,35; 11,21; 14,15; 15,19; 26,18.20). testvéreidet: Ahogyan az Csel 15,23.32 megmutatja, ez az adelphus, szószerint „testvér” fordítása. Az Csel 1-11.15 világos példákkal szolgál arra, hogy Péter hogyan erősíti az Egyházat. Miután megmutatta, hogy Péter tekintélye Jézus utolsó szavaiban gyökerezik, Lukács egy másik kedves témáját veszi sorra: az intést. 33-34. A 24-27. versekben sok hűhó volt a körül, ki a legnagyobb, most azt látjuk, hogyan próbáltatik meg és vall kudarcot a legnagyobb. „A lukácsi Jézus világossá teszi az olvasó számára, hogy nincs olyan tanítvány, még az sem, akiért Jézus imádkozott, akinek a hite és hűsége ne tétetnék próbára” (FGL, 1423). hogy ismersz engem: Lukács enyhíti Péter tagadását. Ld. e jövendölés beteljesedésének történetét a 22,54-62-ben, különösen a 61-62. verseket: Jézus irgalmas pillantása vezet el Péter bűnbánatához.183 (f) LUKÁCS GYÜLEKEZETEI MEGVÁLTOZOTT MISSZIÓS GYAKORLATÁNAK IGAZOLÁSA (22,35-38). Ez a szakasz csak Lukácsnál található, és elővételezi Pál történetét az Csel-ből, és igazolja azt, ahogyan a misszionáriusok működnek Lukács gyülekezeteiben. A megváltozott és ellenséges körülmények között nem tarthatják magukat a 9,1-6 és a 10,1-11 szabályaihoz. 35. erszény, tarisznya és saru: A tulajdonképpeni utalás nem az apostolok 9,3-beli kiküldésére vonatkozik, hanem a hetven(két) tanítvány kiküldésére. 36. most azonban: A beteljesedés idejének egy új szakasza hajnalán vagyunk. Az ellenségeskedés mindennapos lesz az Egyház életében. Jézus megmondta ezt nekik. kardja: Ez az utalás a pusztító fegyverre a Lk–Csel teljes kontextusában és a 38,47-53. versek közvetlen szövegkörnyezetében értelmezendő. Mivel Lukács evangéliumában elmondja, hogy Jézus nemcsak prédikálta az ellenség szeretetét (6,26-36), hanem élte is ezt a tanítást (9,51-55; 23,34), s mivel az Csel-ben elbeszéli, hogy sem Pál, sem más misszionáriusok nem használnak soha kardot, itt a „kard” nem jelentheti a halálos fegyvert. Mivel a 38. versben Lukács megmutatja, hogy Jézus elborzad attól, hogy a 36. versben mondott szavait a tanítványok szó szerint értik, s mivel helyteleníti a kard használatát a 22,47-53-ban, s még meg is gyógyítja a sebesültet, Lukács itt nem gondolhat pusztító fegyverre. A kard inkább a válság jelképe. A 36. vers második felének parafrázisa: add el felsőruhádat, s vegyél rajta bajt. 37. Lukács ismét aláhúzza ebben a beszédben, hogy ami Jézussal történik, az Isten tervével megegyezik, ő Jahve új Szolgája (Iz 53,12). Ha Jézussal így bánnak, így fognak tanítványaival is. 38. Elég!: Az olvasónak észre kell vennie Lukács iróniáját. Ld. D. M. Sweatland: BTB 13 (1983) 23-27; G. W. H. Lampe: „The two swords (Luke 22,35-38)”, Jesus and the Politics of His Day, szerk. E. Bammel és mások, Cambridge 1984, 335-351.184 (B) Jézus hűsége és a tanítványok kudarca a megpróbáltatás idején (22,39-71). Lukács folytatja Jézusnak az ő kegyelmes Istenéhez tartó készséges és engedelmes útja szembeállítását a tanítványok letargikus és rosszul informált Jézus-követésével.

(a) JÉZUS ÉS TANÍTVÁNYAI MÁSKÉPPEN VISELKEDNEK AZ IMÁDKOZÁSKOR (22,39-46). Ld. Mk 14,26.32-42; Mt 26,30.36-46). Márktól eltérően Lukács nem korlátozza elbeszélését Péterre, Jakabra és Jánosra. Intő szándékából következően Lukács az összes tanítványra összpontosít. Ennek a szakasznak a khiasztikus szerkezete segít Lukácsnak krisztológiai és parenetikus mondanivalója kifejtésében: a 39.,

65

bevezető vers után következik az A) 40. vers: imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek; B) 41. vers: Jézus eltávolodik a tanítványoktól, letérdel és imádkozik; C) 42-44. vers: Jézus imájának tartalma és elszántsága; B’) 45. vers: Jézus felemelkedik az imádságból, és visszatér tanítványaihoz; A’) 46. vers: imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. 39. szokása szerint: Ld. a 21,37-et. tanítványai: Ld. a 22,11-hez fűzött megjegyzést. követték: Ez a kifejezés közvetíti Lukács buzdító szándékát. 40. imádkozzatok: Ld. a 3,21-re vonatkozó megjegyzést. kísértésbe: Ld. a 11,4-re vonatkozó megjegyzést. A sátán erőterébe való belépésről van szó, amelynek eredménye a hitehagyás. 41. Jézus nem az imádkozás általános, álló testtartását veszi fel, hanem az alázatos, térdelő helyzetet. 42. Atyám: Ld. az 11,1-hez fűzött megjegyzést. kelyhet: Utalás Jézus sorsára, ahogyan azt ez az evangélium elbeszéli: Jeruzsálemben fog meghalni, mert Isten azért küldte, hogy az Ország szolgálatát végezze ennek a világnak a nélkülözői, elnyomottjai és szerencsétlenjei érdekében (ld. 4,43; 9,51; 13,33). Jézus továbbra is ebből a pohárból iszik majd, amint meggyógyít egy szolgát (22,51), megbocsát ellenségeinek (22,34) és helyet ígér a paradicsomban a megtérő gonosztevőnek (23,39-43). 43-44. E versek hitelessége erősen vitatott. Mivel a hitelesség szövegkritikai vagy külső bizonyítékai nem tűnnek döntő jelentőségűnek, a belső bizonyítékokhoz vagy a lukácsi teológiához kell fordulnunk. J. H. Neyrey meggyőzően érvel amellett, hogy Lukács Jézust (43-45. v.) a tanítványokkal állítja szembe (46. v.). Jézus abba a küzdelembe, vagy agónia-ba bocsátkozik bele, amely meg akarja ismerni Isten akaratát, és engedelmesen elfogadja ezt az akaratot, nem áldozatként, nem tehetetlenül s nem irracionális szenvedély áldozataként. Az angyal ebben a küzdelemben erősíti Jézust. Izzadsága az erkölcs atlétájáé, aki győzelemre tör a küzdelemben. A tanítványok azonban megadják magukat a lypé-nek (46. v.), a közeli harc miatti bénító félelemnek, amely az erő elvesztéséhez vezet, földre eséshez, és álomba merevedéshez. Ld. Neyrey: Passion (→ 52) 49-68, ezzel szemben D. M. Stanley: Jesus in Gethsemane, New York 1980, 205-208. 45-46. felkelt... keljetek fel: Tudatos szójáték a feltámadásra is használt szóval (ld. 24,7). „Csak a feltámadott Jézus erejével lesznek követői képesek arra, hogy lerázzák letargiájukat és kétségbeesésüket azokban a megpróbáltatásokban, melyekkel szembe kell nézniük, és így erőt gyűjtsenek, hogy szüntelen imádkozzanak, hogy elkerüljék azt a kísértést, amely elkerülhetetlenül hitehagyáshoz vezetne... ‘Most feltámadott, és ők is feltámadnak vele együtt, hogy az ő állandó imádságának lelkével szembenézzenek mindazzal, ami előttük áll’” (uo. 220).185 (b) A HŰTLENSÉG ÉS A HŰSÉG SZEMBEÁLLÍTÁSA (22,47-53). Ez a szakasz alkotja annak az inklúziónak a második részét, amely a 22,1-6-ban kezdődött. Az árulás bejelentése, és annak megtörténte keretbe foglalja a 22,4-46-ot, és megvilágítja annak tartalmát. Lukács ugyanis ellentétbe állítja Júdás hűtlenségét és Jézus hűségét választottaihoz (22,7-38) és ahhoz az Istenhez, aki megbízta őt (22,39-46). Ebben a szakaszban Lukács további szembeállítással él: Jézus hűséges az irgalmasság szolgálatához, Júdás pedig hűtlen mesteréhez. Ld. Mk 14,43-52; Mt 26,47-56; Jn 18,2-11. 47. a tizenkettő egyike: Mint a 22,3-ban, Lukács itt is felhívja az olvasók figyelmét Júdás kivételezett helyzetére. élén: Kimondatlan kontraszt áll fenn Péter, a vezető (ld. 22,31-34) és Júdás, a vezető között. 48. csókkal: A bensőségesség jele az árulás jelévé válik. árulod el: Amikor az „Emberfia átadásáról” volt szó a 9,44 és a 18,32 előrejelzéseiben, vallási és politikai hatalmasságokról volt szó, nem Júdásról (ld. azonban a 24,7-et, amely „bűnös emberekre” vonatkozik). A sötétség erői, amelyek az éj leple alatt jönnek (ld. 53. v.), nem szorítkoznak csupán vallási és politikai vezetők zsákmányul ejtésére. A tanítványokat is üldözik. 49-50. Az imától megerősítve Jézus nem esik áldozatul a kísértésnek, hogy feladja az erőszakmentesség gyakorlatát, és erőszakhoz folyamodjon (→ 183). 51. meggyógyította: Ez a szenvedéstörténet egyetlen csodája, mely azt mutatja, hogy Jézus nem csak Jeruzsálem előtti működése során megmentő, hanem szenvedése közepette is. Még egy ellenséget is meggyógyít! Ilyen annak az irgalmas Istennek a természete, akit Jézus hirdet. Ld. Busse: Wunder (→ 67) 336, J. Drury: Tradition and Design in Luke’s Gospel, Atlanta 1977, 111. 52. kardokkal: Az erőszakmentességet, egy pillanatra ugyan, de legyőzi az erőszak. 53. a templomban: Ld. 19,47-48 és 21,37-38. Mk 14,50-nel ellentétben a tanítványok nem hagyják el Jézust. Vele lesznek keresztje alatt (23,49).186 JÉZUS, ISTEN FIA ÉS PÉTER HŰSÉGÉNEK SZEMBEÁLLÍTÁSA (22,54-71). Ld. Mk 14,53–15,1; Mt 26,57–27,1; Jn 18,13-27. A márki elfogás, éjszakai tárgyalás, kigúnyolás, megtagadás sorrend helyett Lukácsnál a sorrend: elfogás, megtagadás, kigúnyolás és reggeli tárgyalás. Ezáltal, főként parenetikus okokból, Lukács először arra irányítja a figyelmet, hogy Péter cserbenhagyja Jézust, majd arra, hogy Jézus hű marad prófétai küldetéséhez. Mély krisztológiai jelentőséggel bír, hogy Lukács az Egyháznak

66

Jézusról szóló, magának Jézusnak, a fő tanúságtevőnek az ajkán megszólaló tanúságtételével fejezi be a jelenetet: Jézus a Messiás, a megdicsőült Emberfia, Isten Fia. 54-62. Amit Jézus a 22,31-34-ben megjövendölt, most valósággá válik. 54. Ellentétbe állítja a hűséges Jézust és a hűtlen Pétert. 56-57. szolgáló: Lukács enyhíti Péter tagadását, hiszen a lukácsi Péter nem tagadja meg Jézust, csak azt tagadja, hogy ismeri Jézust (ld. 22,34). 58-59. Most két férfi üldözi Pétert. Ez a lukácsi mozzanat talán a MTörv 19,15-re rímel, amely egy tárgyalásnál két férfi tanúskodását igényli. 60. megszólalt a kakas: Jézus próféciája a 22,34-ben beteljesül. 61. Az Úr irgalommal tekint Péterre. visszaemlékezett: Péter felidézi, mit jelent a 22,34. A „visszaemlékezésre” való más jelentős utalások a Lk–Csel-ben: ld. 24,6-7; Csel 11,16; 20,35. „Ha a hívők visszaemlékeznek az Úr szavaira, ez megmenti őket attól a sorstól, amely Pétert sújtotta” (Matera: Passion Narratives [→ 176] 172). 62. keserves sírásra fakadt: Jézus imája hatékony volt, megőrizte Pétert megpróbálása során. Rejtett ellentét áll fenn Júdás sorsával: Péter megbánta tettét, Júdás nem (ld. Csel 1,15-19). 63-65. Amit Jézus a 18,32-ben megjövendölt, most beteljesedik: kigúnyolják (ld. még a 23,11-et). 64. prófétáld meg: Lukács Jézus, az elvetett próféta témáját alkalmazza (→ 61). Lukács iróniája metsző. Jézust éppen azután gúnyolják, mint prófétát, hogy egyik próféciája, a Péter árulásáról szóló, beteljesedett. 65. és sok más szidalmat is szórtak rá: A görög blasfémuntes-t általában „becsmérlésnek” fordítják. Lukácsnak a tárgyalásról szóló beszámolójában Jézust nem vádolják káromlással, ugyanakkor ellenfelei káromolják őt, Isten Fiát. 66-71. A tárgyalás lukácsi története jelentősen eltér Márkétól: Lukácsnál reggeli tárgyalás szerepel, nincsenek hamis tanúk; nem vádolják Jézust azzal, hogy azt állította: lerombolja a templomot (ld. azonban az Csel 6,12-14); az egész nagytanács vagy szanhedrin részt vesz Jézus perében, ellentétben Márkkal, aki a főpapot teszi meg szószólónak. Lukács teológiája az, nem pedig egy másik forrás, ami a különbségeket magyarázza. „Lukács célja az, hogy ünnepélyes, érvényes és formális perben ábrázolja Jézust és Izraelt” (Neyrey: Passion [→ 52] 71. Jézus tanúságtétele tárgyalása alatt példájává válik Péter tanúskodásának (Csel 4-5), Istvánénak (Csel 6–7) és Pálénak (Csel 21–26) a maguk perében, akiknek megpróbáltatásait Jézus a 12,8-12-ben és a 21,12-15-ben előre megjósolta. 67-68. a Krisztus: Ld. 1,32-35, 2,11; 3,1; 23,35; Csel 2,32. Ez az Egyház vallástétele Jézusról, aki Isten Dávidnak tett ígéreteit teljesíti be. Jézus válasza a nagytanács kérdésére hasonlít Jeremiáséra a maga perében (ld. 45,15 LXX). Emberfia: Akkor, amikor látszólag erőtlen, jósolja meg Jézus, hogy Isten majd igazolni fogja őt és szolgálatát. Ez szintén az Egyház hitvallása Jézusról (ld. Csel 2,32-34.36; 7,56). 70. mind: Lukács hangsúlyozza, hogy Jézust, Isten prófétáját Izrael teljes hivatalos vezetése elutasítja (de ld. a 23,50-53). Isten Fia: Ez a Jézusba vetett hit végső és alapvető megvallása. Az evangélium eddigi részében Lukács tudatta olvasóival, hogy túlvilági lények Jézusban felismerték az Isten Fiát (ld. 1,32.35; 3,22; 4,3.9.41; 8,28; 9,35), s hogy ez valódi lénye. Lukács „különös fordulatot ad történetének azzal, hogy Jézus temploni ellenségei... nem értik meg igazi természetét, ám ugyanakkor akaratlanul felismerik, kicsoda ő” (Dawsey, J. M.: BTB 16 [1986] 147).187 Az ártatlan Jézus az utolsó pillanatig a bűnösökkel vállal közösséget (23,1-56a). Ebben a szakaszban Lukács Jézusnak, az ártatlanul szenvedő igaznak Isten iránti szerető hűségét emeli ki, aki utolsó leheletéig Isten irgalmát nyújtja a bűnösöknek.

(a) AZ ÜLDÖZÖTT, IGAZ JÉZUST ÁTADJÁK, HOGY KERESZTRE FESZÍTSÉK (23,1-25). Jézus ártatlansága az a motívum, amely átszövi ezt a szakaszt (4,14.15.22): ő a megbántott, aki igaz. Ld. Mk 15,1-15. 1. Jézus kötelékek nélkül, szabadon és engedelmesen megy Atyjához, ahogyan a 9,22.44 és a 18,32 jövendölései beteljesednek. Pilátusnak, a római prefektusnak (→ 42) van hatalma arra, hogy keresztre feszítés általi halálra ítéljen bűnözőket. 2. így kezdték vádolni: A Jézus elleni vádaknak nincs valóságalapja. Jézus nem tiltotta meg a birodalmi adó fizetését (ld. 20,20-25). Királysága (ld. 19,38; 22,24-35; 23,35.37.39) nem politikai hatalom. Valójában szolgálat (22,24-27). Lukács ironikusan emeli ki, hogy maguk a zsidók azok, akik nemcsak helyeslik a felkelést (23,18-19.25), hanem még zavargásokat is keltenek (ld. Csel 13,50; 14,19; 17,5-8.13; 18,12-17; 21-27). Ld. G. Schneider: „The political charges against Jesus (Luke 23,2)”, Jesus and the Politics of his Day (→ 183) 403-414. 4. Semmi bűnt nem találok ebben az emberben: Pilátus felmentő ítéletet mond Jézus felett. 6-12. Ezt a speciális lukácsi anyagot már előkészítette a 3,1.19-20; 9,7-9; 13,31-32. 8. Lukács háromszor említi a „látást”, s ezzel ellentétet állít fel a között a látás között, amellyel Heródes közeledik Jézushoz, és a hithez szükséges látás között (ld. 23,35.47-49; 24,12.16.24.31.32.39.45; Csel 26,17-18). 9. Úgy, ahogyan a Pilátussal való következő találkozásakor is (22,13-25), Jézus hallgat. Ez az Iz 53,7 ártatlanul

67

szenvedő, igaz szolgájának hallgatása, olyan hallgatás, amely a hűséges Istenbe vetett mélységes bizalomból származik. 11. fényes ruhába: Mivel Heródes tetrarcha, nem királyi köntösről van szó. Két jelentésrétegről lehet szó. Az ártatlan Jézust fehérbe, a tisztaság jelképébe öltöztetik. Jézus valamilyen tisztségre jelöltként van öltöztetve: őt választja vajon a zsidó nép, vagy Barabást? 12. barátságot kötöttek egymással: Még amikor erőtlennek látszik, Jézusnak akkor is sikerül mentő cselekedetet véghezvinnie: az ellenségek megbékélését. Ld. M. L. Soards: Bib 66 (1985) 344-363.188 13-25. Pilátus először ártatlannak nyilvánítja Jézust, egy jogilag korrekt tárgyalás során, de aztán elgyávul, amikor egész Izrael követeli Jézus halálát. 13. Az egész Izrael jelen van, a vezetők és a nép (laos) is. 14-16. A Pilátus által alkalmazott jogi eljárás egésze szerepel: a letartóztatás (14a. v.); a vádak (14b. v.); a vizsgálat vagy cognitio (14c. v.); az ártatlanság kimondása (14d. v.); támogató ítélet Heródestől (15a. v.); Jézus felmentése (15b. v.); bírói megfenyítés (16. v.). „Lukács gondosan ügyelt arra, hogy Jézus Pilátus előtti tárgyalását törvényszéki perként mutassa be, amely minden szempontból jogilag korrekt, és nyilvánvalóan annak is látszik” (Neyrey: Passion [→ 52] 81.). 17. Ezt a verset külső és belső okok miatt is ki kell hagyni. 18. öld meg: Még kétszer (21. v. és 23. v.) követeli az egész Izrael Jézus halálát. Ötször számol be arról Lukács, hogy Izrael Jézus elítélését választja: 18.23.24.25a.25b versek. Barabás: „Egy bűnöző helyett egy másik bűnözőt követelnek! Nyilvánvaló a helyzet iróniája. Sőt, mi több, egy Barabás nevűt követelnek, „az atya fiát”, és elvetik azt, aki valóban az Atya fia (ld. 2,49; 10,21-22; 11,2; 22,29.42)” (FGL, 1489). 19. lázadásért és gyilkosságért volt börtönbe vetve: Itt és a 25. versben Lukács kiemeli Barabás elvetemültségét. Jézus azért fog meghalni, hogy az ilyenek kiszabadulhassanak a börtönből (ld. 4,18-19). 22. Pilátus utoljára jelenti ki ártatlannak Jézust. Bár Pilátus a megfenyítést, verést említi (fustigatio), Lukács nem mondja azt, hogy Jézust megverték vagy megkorbácsolták volna. A helyzet abszolút uraként megy a keresztre. 23. kiáltozásuk győzött: Ahogyan a 23,35.48 világossá teszi, Isten népe (laos) megbánja, amit Jézus ellen elkövetett, míg a vallási vezetők szilárdan kitartanak döntésük mellett. 25. kiszolgáltatta akaratuknak: Ez nem bírói ítélet. Lukács Pilátusa ezt már megadta: Jézus ártatlan. Lukács ezzel kisebbíti Róma részvételét Jézus elítélésében és keresztre feszítésében. A következőkben az olvasók meglátják, hogy Isten nem engedi meg, hogy a római jog és igazságszolgáltatás nemes intézményének emberi megrontása akadályozza terveit az új élet, a feltámadás és az újjáalkotott Izrael megteremtésére. Ld. Walaskay: ‘And so we came to Rome’ (→ 46) 38-49.189 (b) JÉZUS, AZ ELVETETT PRÓFÉTA MEGTÉRÉSRE HÍV (23,26-31). Amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe (19,41-44), felszólította a jeruzsálemieket, hogy térjenek meg. Most, amikor elhagyja Jeruzsálemet, hogy keresztre feszítsék, újra megtérésre hív.

26. Ld. Mk 15,20b-21. elvezették őt: Lukács a nem egyértelmű „ők” szót használja, amelynek nyelvtani előzménye a „főpapok, vezetők és a nép” a 23,13-ban. Lukács tompítja a római részvételt. megragadtak: Lukács szándéka a buzdítás. A Lk–Csel-ben az epilambanesthai görög szó jelentése „kényszerít” (Csel 16,19; 18,17; 21,30.33); van pozitív jelentése is: „kezét ráteszi” valakire gyógyítás vagy beajánlás céljából (9,47; 14,4; Csel 9,27; 17,19; 23,19). Senkit sem kényszerítenek arra, hogy tanítvánnyá legyen, az elhívás szabadságra szól. Mint Simon esetében is, egészen váratlanul is jöhet. Jézus után: Ez a tanítványság szóhasználata (ld. 9,23; 14,27). 27-31. Jézus keményen figyelmezteti a jeruzsálemieket, hogy tartsanak bűnbánatot, amiért elvetették őt, az ártatlan igazat, Isten prófétáját, különben Isten büntetése látogatja meg őket. Ugyanakkor amint az elvetett próféta motívuma mutatja, a büntetés Istennek nem az utolsó szava népéhez. A 23,34a-ban és az Csel igehirdetésében Lukács megmutatja, hogy Isten újra felajánlja megbocsátását azoknak, akik elutasították Jézust. Ld. a 4,24-re vonatkozó megjegyzést. 29. Lukács olyan nyelven fejezi ki a tragédiát, amely megdöbbenti azokat, akik a gyermekszülést páratlan áldásnak tekintik. Ld. az 1,25-öt. 30. essetek ránk: Ld. Óz 10,8. 31. Ennek a mondásnak homályos a jelentése. Az „ezt teszik” a rómaiakra, a zsidókra, Istenre vagy a gonosz erőire vonatkozik? Miben mutatkozik meg az ellentét a „zöld” és a „száraz” között: növendék/kifejlett; nehezen égő / könnyen égő; élő/halott? A 31. vers körülírása, amely a 28-30. versekre is magyarázatot ad, a következő: Ha ezt tették Jézussal, aki életet ad, mi történik majd a halott, megátalkodott Jeruzsálemmel?190 (c) JÉZUS A BŰNÖSÖK KÖZÖTT MEGBOCSÁTÁSÉRT IMÁDKOZIK (23,32-34). Amit Jézus, a próféta a 22,37-ben megjövendölt, az most beteljesedik: a bűnösök közé sorolták. Ld. Mk 15,22.24. 34a. Atyám, bocsáss meg nekik: Sok különféle eredetű kézirat elhagyja Jézus imádságát a megbocsátásért,

68

ami Lukács saját anyaga. Belső bizonyítékok azonban igencsak mellette szólnak. A nyelv és a gondolat lukácsi: Atyám (ld. 10,21; 11,2; 22,42; 23,46); bűnök bocsánata tudatlanság miatt (Csel 3,17; 13,27; 17,30). Lukács István imádságát (Csel 7,60) állítja párba Jézuséval. Lukács a keresztre feszítés történetének mindkét fő részében hoz jézusi mondást (23,28-31.43.46). Az e helyen megjelenő mondás illik Lukács művészi szerkesztésmódjához. Jézus imádsága szerves része Lukács teológiájának az elvetett prófétáról és arról a Jézusról, aki az ellenség szeretetét tanítja és gyakorolja (6,27-28; 17,4). Jézus imádságát talán azért hagyták ki későbbi másolók, mert ellentmondott annak, ahogyan a 22,28-31-et értelmezték, vagy mert úgy érezték, hogy Jeruzsálem pusztulása azt mutatja, hogy Jézus imája hatástalan volt, vagy zsidó-ellenes érzelmeik miatt. Ld. Marshall: Gospel, 867-868; Talbert: Reading Luke, 219-220. Jézus, aki azért jött, hogy a bűnösöket megtérésre hívja (5,32), az utolsókig folytatja ezt a szolgálatot, amikor Atyjához imádkozik. 34b. osztozkodtak ruháin: A Jézussal történtek a Zsolt 22,18 beteljesedése, az egyik olyan zsoltáré, amely az ártatlanul szenvedő igazról szól. A meztelenre vetkőztetés megalázó voltára nézve ld. → 107. Nincs bizonyíték arra, hogy a rómaiak engedélyeztek volna ágyékkötőt a zsidó érzékenység védelmében.191 (d) NEGATÍV ÉS POZITZÍV VISZONYULÁSOK JÉZUSHOZ (23,35-49). A 35-39. versekben ellenséges, ám, ironikus módon, helytálló válaszok hangzanak el Isten kinyilatkoztatására a megfeszített Jézusban. A 40-43; 47-49. versekben (ld. még 23,50-53) Isten kinyilatkoztatását valóban a hit és bűnbánat pozitív reakcióival fogadják. Ld. Mk 15,25-39. 35-39. Lefelé haladást érzékelhetünk abban, ahogyan Lukács elbeszéli, kik alázzák meg Jézust: vallási vezetők, katonák, egy bűnöző. 35. a nép... a főemberek: Lukács ellentétbe állítja a népet (laos), akik elgondolkodnak Jézus életének utolsó eseményein, a vallási vezetőkkel, akik gúnyolják őt. Fellelkesülve azon, amit lát, a nép megbánja, hogy Jézust elutasította (ld. 23,13-35). Ahogyan korábban, a 23,34b-ben tette, Lukács a 22. zsoltárt hívja segítségül, hogy leírja, mi történik Jézussal (ld. Zsolt 22,7-8; Bölcs 2,18). megmentett: Ez lesz a csúfolódás refrénje (ld. 37.39. v.). Ezek a gúnyos megjegyzések Jézus megkísértését idézik a 4,1-13-ban, hiszen Jézust most azzal kísértik, hogy próbálja megmenteni életét nem annak odaadásával, hanem a hozzá való ragaszkodással (ld. 9,24). Ami megmenti Jézust, az a hite egy kegyelmes Istenben és Atyában, aki feltámasztja majd a halálból (ld. Jézus szenvedésre és feltámadásra vonatkozó jövendöléseit a 9,22-ben és a 18,33-ban; ld. még 20,27-40; 22,69). Isten... Krisztusa: A gúnyolódás, ironikus módon, igaz (ld. Péter hitvallását a 9,20-ban). választott: Ez a gúnyos megjegyzés is igaz, ironikus módon (ld. 9,35). 36. ecetet: A katonák cselekedete összhangban van egy másik, az ártatlan igaz szenvedéséről szóló zsoltárral (Zsolt 69,21). 37. a zsidók királya: Ironikus módon ez is igaz (ld. 19,38). 39. Krisztus: Lukács lezárja a keresztény hitvallást, amelyet, ironikus módon, Jézus gúnyolóinak szájába adott. Akik hittel szemlélik ezt a jelenetet, tudják, hogy a megfeszített Jézusra minden igaz, aminek az igazságát megtagadják tőle.192 40-43. A „jó” gonosztevő kezdi meg a pozitív reakciók sorát. Lukács szótériológiájának és kereszt-teológiájának erőteljes, drámai kifejezése ez az „evangélium az evangéliumban”. 41. ő semmi rosszat sem követett el: Újra megszólal Jézus ártatlanságának témája. 42. Jézus: Lukács folytatja hitvallását a megfeszített Jézus jelentőségéről, a nevek segítségével: csak Jézus nevében van üdvösség (ld. Csel 4,12). királyságodba: A „-ba” és nem „-ban” olvasatot nemcsak a megbízható kéziratok támogatják, hanem Lukács teológiájába is beleillik (ld. 22,30), amely szerint Jézus királyi uralma halálával és feltámadásával kezdődik, ld. még: 24,26. A gonosztevő mélyen hisz abban, hogy a haldokló Jézus valóban király, és azt a megbocsátást és kegyelmet nyújthatja, amit csak egy király adhat. 43. Jézus, aki majd átéli Isten győzelmét a halál felett, kijelenti, hogy a bűnbánó gonosztevő szabad a bűntől. „Ezt a felmentést az a valaki hirdeti ki, aki ‘Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak’ (Csel 10,42)” (FGL, 1508). ma: Jézus üdvözítő halálának jelentése van a jelenre nézve. velem: Az üdvösségnek ez az aspektusa szintén jelen van Jézusnak a bűnösökkel vállalt asztalközösségében és abban, hogy a tisztátalanokat visszahelyezi az embertársaikkal való közösségbe. Ld. R. J. Karris: CurTM 12 (1985) 346-352. a paradicsomban: Ez a gazdag szókép tartalmazza az eredeti teremtéshez való visszatérést, evést az élet fájának gyümölcséből, és közösséget az igazakkal. A paradicsom kapui újra megnyíltak az Új Ádám engedelmessége és hite által. Ld. Neyrey: Passion (→ 52) 156-192. 44-45. Isten teremtett világa és a zsidó templom is felel arra, amit Jézus halála jelent. 44. sötétség: Jo 2,31-ben és Ám 8,9-ben az Úr Napja, az ítélet napja sötétséggel jön el. Ám 8,9-ben a sötétség délben következik be. Isten a gonosz felett hirdetett ítéletét Jézus halálában mondja ki. 45. a

69

templom kárpitja középen kettéhasadt: Mivel Lukács jó véleménnyel van a templomról, ez a vers nem vonatkozhat a szent hely pusztulására (→ 165). Amikor Jézus meghal, a templom külső függönye, amely a papokon kívül mindenkit elválasztott Istentől, kettéhasad. Jézusban most mindenkinek szabad az útja Istenhez. Egy másik nézetet képvisel D. D. Sylva: JBL 105 (1986) 239-250.193 46. Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet: Jézus imája egy másik, az ártatlan igaz szenvedéséről szóló zsoltáron alapul (Zsolt 31,5). Kegyelmes, a holtakat életre támasztó Atyjába vetett mélységes hittel fejezi be Jézus Isten akaratának engedelmes életét. Kiitta azt a poharat, amelyet Isten készített számára (ld. 22,42). 47-49. Lukács folytatja a Jézushoz való pozitív viszonyulások elbeszélését, s visszatér a látás témájához (ld. 22,8.35). 47. százados: (→ 46), Lukács katonákról alkotott jó véleményével kapcsolatban. Ennek a pogánynak a pozitív reakcióját a zsidókéhoz kell kapcsolni (40-43; 48,49), mint Jézus halála egyetemes érvényének jelét. látta, ami történt: A hit ingyen ajándéka által ez a pogány meglátja, mi a belső jelentése annak, hogy Jézus megbocsát ellenségeinek, hű marad Istenhez a kísértés idején és irgalmas a megtérő gonosztevőhöz. dicsőítette Istent: A Lk–Csel-ben ez a kifejezés Isten hatalmának és irgalmának egy csodatettben való megjelenésére adott választ jelenti (ld. 2,20; 5,25.26; 7,16; 13,13; 17,15; 18,43; Csel 4,21; 21,20). A csodatett, amit a százados lát, nem egy leprás meggyógyítása (17,15), hanem azt látja, hogy Isten irgalma és hatalma az emberek javára egy erőtlen ember, a názáreti Jézus halálában nyilatkozik meg. ez az ember valóban igaz volt: Jézus ártatlanságának hangsúlyozása (23,4.14-15.22.41) és az ártatlanul szenvedő igazról szóló zsoltárok felhasználása révén Lukács már felkészítette olvasóit erre a hitvallásra. Igaz magatartásával Jézus megmutatta, hogy ő Isten Fia. Azáltal, hogy Jézushoz hűséges volt, Isten megmutatta, hogy Jézus az ő Fia, és hogy Isten törődik azokkal, akikkel igaztalanul bánnak, s akik képviselője Jézus. Az Isten igaz emberéről szóló gondolatmenetet (ld. még Csel 3,14-15; 7,52; 22,14) ékesszólóan fejezi ki a Bölcs 2,18: „Mert ha az igaz Isten fia, segíti őt és megszabadítja ellenségeinek kezéből.” Ld. R. J. Karris: JBL 105 (1986) 65-74. 48. sokaság: (→ 45), a „sokaság” és a „nép” felcserélhetőségéről. A 48. vers keresztutalása tehát a 23,35. Lukács háromszor említi a „látást”, hogy kiemelje: azok, akik Jézus helyett Barabást választották, most meglátták Jézus halálának belső értelmét, azt, hogy értük történt (ld. 22,19-20). Vezeklésképpen a mellüket verik (ld. 18,13). 49. ismerősei: Ebbe a csoportba beletartoznak Jézus tanítványai, akik Lukács verziója szerint nem menekülnek Jézustól. Ők is látják, az asszonyokkal együtt, mit jelent mindaz, ami történt. Ahogyan a huszonnegyedik fejezet világossá teszi, látásuk majd felmérhetetlen módon elmélyül. az őt Galileától fogva követő asszonyok: Ez nemcsak földrajzi követést, hanem a tanítványságot jelenti. Ez a befejező analepszisz (visszapillantás) a 8,2-3-ra újraolvasást kíván az olvasótól, és azt, hogy olyan szövegrészekbe is beleértse a női tanítványokat, melyekben nem szerepelnek. Ld. még a 24,6-8-ról írottakat.194 (e) JÉZUS KIRÁLYI TEMETÉSBEN RÉSZESÜL (23,50-56a). Arimateai József és a hűséges asszonyok további pozitív választ adnak Isten kinyilatkoztatására a megfeszített Jézusban. 50. nagytanács: A 22,70 és a 23,1 ellenére a vallási vezetők határozata Jézus ellen nem volt egyhangú. 51. az Isten országát: Ez a téma végigvonul az evangéliumon (pl. 4,43 és 23,42). Jézus még halálában is Isten országának elhozója. 53. gyolcsba: Lukács idejében a gyolcs a halhatatlanság jelképe volt, mert lenből készült, amely az életadó földből nőtt ki. Ld. J. Quasten: AJP 63 (1942) 206-215. A feltámadás reményében József lenvászonba öltözteti Jézust. A 24,12-ben Péter megtalálja majd az otthagyott gyolcsot. A feltámadott élet szimbóluma átadja a helyét a feltámadott Úr Jézus valóságának, aki felfedi, mit tartogat Isten az egész teremtett világ számára. még senki sem feküdt soha: A megfeszített ártatlan és igaz Jézust nem vetik közös sírba, hanem Isten választott Krisztusához, a zsidók királyához méltó temetést kap. 55. Ld. a 23,49-re és a 24,1-12-re vonatkozó megjegyzést.195 (VIII) Jézus igazolása, a Lélek ígérete és a mennybemenetel (23,56b–24,53). Lukács elérkezett a hívők között történt eseményekről szóló kérügmatikus beszámolója első részének befejezéséhez (ld. 1,1-4, és az ígéret és beteljesedés hangsúlyozása: 24,5-8.25.27.32.44-47). A feltámadt Krisztus jeruzsálemi megjelenései által a tanítványok eljutnak a bánatból az örömre, a zavarodottságtól a megértéshez, a hitetlenségtől a hithez, és végre megnyílik a szemük arra, hogy a feltámadott Úrban meglássák, mit készít Isten az egész teremtett világ számára.

(A) A nők, mint az evangélium hirdetői (23,56b–24,12). Ld. Mk 16,1-8; Mt 28,1-8; Jn 20,1-13. Lukács annak hangsúlyozását, mennyire fontosak a nők az Egyház életében, arra alapozza, hogy ők kaptak megbízást arra, hogy a húsvéti hit első hirdetői legyenek. 1. kora hajnalban: A sötétség hatalma

70

(22,53) utat enged Jézus halál feletti győzelme hajnalfényének (ld. 1,78-79). 5. nincs itt, hanem feltámadt: Az igazolásra vonatkozó ígérete beteljesítéseként (9,22) Isten igazolta hűséges, ártatlanul szenvedő igaz Fiát, Jézust. Ez a húsvéti evangélium. 6. emlékezzetek vissza: Ld. még a 8. verset. Ennek a lukácsi és ósz-i kulcsszónak a jelentését nem szabad felhígítani, és úgy értelmezni, mint egy korábbi beszélgetés tartalmának felidézését. Az emlékezés az üdvtörténet múltbeli cselekedeteinek és szavainak az erőteljes és új, mélyebb megértést tükröző jelenre vonatkoztatása. Ugyanez a görög szó, a mimnéskesthai mély értelmet hordozva megtalálható a következő helyeken: 1,54.72; 23,42; Csel 10,31; 11,16. Lukács rokonértelmű görög szavakat használ a 22,19-ben, a 22,61-ben, az Csel 17,32-ben; 20, 31. 35-ben. Ld. TDNT 4. kötet 677; P. Perkins: Resurrection, Garden City 1984, 154-155; R. H. Smith: Easter Gospels, Minneapolis 1983, 109. Galileában: Lukács teológiai földrajzával összhangban minden megjelenés Jeruzsálemben és környékén következik be. Jeruzsálemből fog a föld végső határáig elérni a keresztény kérügma, Isten kinyilatkoztatásában az ígéret és a beteljesedés záloga (ld. Csel 1,8). 7. Ennek a mondásnak a legközelebbi párhuzamai a 9,22-ben és a 9,44-ben találhatók. Emlékezzünk arra, hogy egyik helyen sem hangzott el kifejezetten, hogy nőtanítványok is jelen voltak (→ 101, arról, hogyan használja Lukács a befejező analepsziszt, vagyis a visszapillantást). 8. Jézus igazolásának kinyilatkoztatása új értelmet és jelentést ad annak, ahogyan az asszonyok Jézus szavaira emlékeznek. 9. hírül adták: A hűséges nőtanítványok hirdetik először a húsvéti evangéliumot. A gör. anéngeilan-t többnyire a „mondta” szóval fordítják, ami nem elég erőteljes. Ld. a párhuzamos helyeket: 9,36, Csel 26,20 és J. Schniewind megfigyelését a TDNT 1. kötet 66-ban. Az ige mellékértelme: „a feltámadás üzenete különleges értelemben”. 11. nem hittek nekik: Lukács ugyanazt a görög igét (épistun) használja annak leírására, hogyan reagálnak a tanítványok az asszonyok húsvéti hírére, mint amit az Csel-ben (pl. 28,24) alkalmaz a keresztény igehirdetés elutasítására. Az apostoloknak még jó utat kell megtenniük az értetlenségtől a megértésig és hitig tartó odüsszeiájuk során. 12. Ezt a verset meg kell tartani, mivel a legmegbízhatóbb kéziratokban szerepel, és illeszkedik Lukács teológiájához is. látta: Péter látása még mindig nem a hit látása. Ld. a 24,34-et. lepedőket. → 194. a történteken: Ezt az általános kifejezést megtaláljuk a 23,47.48-ban, a 24,18-ban. A feltámadott Úr Jézus által megnyitott szemek fogják meglátni a jelentőségét mindannak, amit Isten választottja által elvégzett mindenkiért.196 (B) Emmaus és a visszatérés a tanítványság útjára (24,13-35). Ez a gyönyörű történet, amely csak ebben az evangéliumban található, sok lukácsi témát felragyogtat, különösen az útról, a hit látásáról, a vendégszeretetről. 13. mentek: A két tanítvány elhagyta Jézus útját, mert nem váltotta be reményeiket (ld. 21. v.). Hűtlenségük ellentétben áll az asszonyok hűségével (23,49–24,12). Az olvasónak emlékeznie kell, milyen fontos volt az út lukácsi témája, mint a tanítványság kifejezése a 9,51–19,27-ben. Ez a történet telve van az út képeivel (15.17.28.29.32.33.35. v.), és elmondja, Jézus hogyan békít meg két úton levőt, akik, mihelyt bocsánatot nyertek és megvilágosodtak, azonnal visszafordulnak Jeruzsálembe. 16. látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt: Egész evangéliumában alkalmazta Lukács a látás témáját (9,45; 18,34; 23,8.35.47-49). Most ezt a témát a 23-24.31.32.35. versekben fogalmazza meg, amikor elmondja, hogyan nyitja fel a feltámadott Krisztus a tanítványok szemét arra, mit jelent ő valójában Isten tervében. Ám a történet folyamán a tanítványok szeme csak azután nyílik meg teljesen, hogy vendégszeretetükbe fogadtak egy idegent. 19. a názáreti Jézussal: Teológiai iróniát alkalmaz Lukács a hit, mint látás témájának kifejtésekor, hiszen amit a tanítványok ebben a versben mondanak, az a keresztény hitvallás (ld. Csel 2,22-24; 10,38). Ennek a hitvallásnak puszta elmondása nem hozza létre a hitbeli látást. 20-21. adták át: Lukács iróniája elmélyül, amint a tanítványok által elmondott tények beteljesítik Jézus próféciáit a 9,22-ben; 13,32-33-ban; 18,31-33-ban. Jézus élete tényeinek felsorolása és annak megmutatása, hogyan illeszkednek jövendöléseihez, nem nyitja meg a hit szemeit. 22-24. néhány közülünk való asszony: Lukács könyörtelenül hangoztatja ironikus üzenetét: a hűséges nőtanítványok húsvéti evangélium-hirdetése ellenállásba ütközik, és nem nyitja meg a hit szemeit. 25-27. Mózestől... kezdve: A hit számára valóban valami pozitívumot jelent (ld. 32. v.), ahogyan Jézus értelmezi életét, mint Isten minden ígéretének beteljesedését a Szentírás elejétől a végéig. Isten megdicsőítette elvetett prófétáját, az ártatlanul szenvedő igaz Fiút. 29. maradj velünk: Lukács most elvégzi az utolsó simításokat a hit, mint látás témáján. A tanítványoknak, akik vendégül látják az idegent, megnyittatik a szemük. „Jézus Úr volta tehát nem a háború vagy bosszúállás cselekedeteiből, vagy szörnyű és hatalmas jelekből látható és ismerhető meg, hanem egy kereszt révén valósul meg, és egy étkezésben fejeződik ki – a

71

vendégszeretet, béke és testvériség cselekedetében” (Smith, R. H.: Easter Gospels [→ 195] 122). 30. asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret: Ezt az evést nem szabad azonnal eukarisztiaként értelmezni, hanem az evés témájához kapcsolható, amelyet Lukács az egész evangéliumban hangsúlyozott. Ennek a motívumnak a segítségével megmutatta, hogy Isten országa Jézus másokkal, különösen a kitaszítottakkal vállalt asztalközössége által jött el. Jézus, aki utolsó étkezésekor azt mondta, nem fog többé együtt enni tanítványaival, amíg Isten országa el nem jön (22,16.18), most együtt eszik velük, és ezáltal megmutatja, hogy Isten országa valóban eljött. Asztaltársai most nem vámszedők, hanem saját tanítványai, akik letértek az ő útjáról, megbocsát nekik, és útjukra engedi őket, amely az ő útja. De mindez csak azért történik velük, mert vendégszeretők voltak. 32. nem hevült-e a szívünk: Azáltal, hogy gondjuk van arra, hogy egy idegennel szemben vendégszeretetet mutassanak, a tanítványok szomorúsága, ostobasága és dermedtsége átváltozik örömmé, megértéssé és Jézus útjának örömteli újra elvállalásává. 34. megjelent Simonnak: Jézus imája meghallgatásra talált. Simon Péter is bocsánatot nyert, és most erőt kap arra, hogy erősítse keresztény testvéreit az úton (ld. 22,31-34). Ld. Dillon: From Eye-Witnesses to Ministers of the Word (→ 55) 69-155; R. J. Karris: Int 41 (1987) 57-61; B. P. Robinson: NTS 30 (1984) 481-497.197 (C) Megbízás és mennybemenetel (24,36-53). A béke (36. v.), asztalközösség (41-43.v.), Isten ígéreteinek megvalósulása Jézusban (44-47. v.), bűnbocsánat (47. v.), Jeruzsálem (47.52. v.), tanúságtétel (48. v.), Szentlélek (49. v.), Jézus Istenhez vezető útjának befejezése (51. v.) és a templom (53. v.) témái vegyülnek Lukács evangéliumának ebben az utolsó szakaszában. Az egész evangélium abban csúcsosodik ki, ahogyan Lukács leírja a tanítványok testtartását: leborulva imádják Jézust (52. v.). Ennek az anyagnak a döntő hányada Lukács saját anyaga. 36. így köszöntötte őket: békesség nektek!: Ezt a szöveget az ókori kéziratok többsége támogatja, s hitelesnek kell tekintenünk. Azonban más ókori kéziratok, elsősorban a D ezt, valamint részben vagy egészben a 22,19b-20-t, a 24,3.6.21.40.51.52-t kihagyják. Nem meggyőzőek a bizonyítékok ennek a nyolc olvasatnak a hitelességére nézve (és Mt 27,49-ére), melyekett Westcott és Hort „nyugati nem-beszúrásoknak” nevezett. Ld. B. M. Metzger: TCGNT, 191-193. K. Snodgrass: JBL 91 (1972) 369-372. békesség: A teljességnek és az élet teljességének a 2,14-ben megígért áldásai, melyeket Jézus Isten országa-szolgálata hoz létre (ld. pl. 7,50) és a 19,38-ban hirdettetik, most a feltámadott Jézus állandó ajándéka tanítványainak. 38. miért rémültetek meg?: Nem az emmauszi történetre (24,13-35) történik utalás, amely a hitetlenségből a hitre vezető útról szólt. Itt új történet kezdődik: most a kétségektől az imádatig (52. v.). 43. szemük láttára: Így fordítandó a görög enópion autón , szószerint: „előttük”. Erre a fordításra bizonyíték az LXX-beli használat (pl. 2Kir 11,13; 3Kir 1,25), Lukács szóhasználata (13,26; Csel 27,35), és Lukács beszámolója arról, hogy a feltámadott Úr együtt eszik tanítványaival (Csel 1,4; 10,41). Ennek a versnek a lényege tehát nem az apologetikus bizonygatása annak, hogy Jézus teste valóságos, hanem Jézus győzelme a halál felett, amit a tanítványaival való asztalközösségének megújítása jelképez. Ld. Dillon: From Eye-Witnesses to Ministers of the Word (→ 55) 200-201. 44. Az egész Szentírás – a törvény, a próféták és az írások – a feltámadott Jézusban teljesedik be. 45. megnyitotta értelmüket, hogy értsék: Lukács azt a motívumot veszi elő, hogy a kinyilatkoztatás a szemek és az elmék megnyílását jelenti. Ld. a 24,16-ra vonatkozó megjegyzést. 47. bűnbocsánatot minden nép között: Az Csel 26,23 segít annak a kérdésnek a megválaszolásában, amelyet ez a vers vet fel: Hogyan lehetséges, hogy Jézus, a Messiás minden népnek hirdesse az igét és így beteljesítse az Írást? Pál és az egyház révén fogja ezt megtenni. Ezzel Lukács megvalósítja krisztológiai univerzalizmusát. „Jézus akkor Messiás a szó valódi és teljes értelmében, ha Isten üdvössége általa eljut ‘a föld végső határáig’” (Dupont, J.: „La portée christologique de’l évangélisation des nations d’après Luc 24,47”, Neues Testament und Kirche (Fest. R. Schnackenburg, szerk. J. Gnilka) Freiburg 1974, 143). 48. ti vagytok erre a tanúk: A megbízatás nagyobb csoportnak szól, mint a Tizenegy (ld. 24,9.33). A lukácsi kontextus arra is mutat, hogy nőkről is szó volt. Ld. Perkins: Resurrection (→ 195) 166-167. 49. akit Atyám ígért: A Szentlélek a mozgatója Lukács története folytatásának arról, hogyan teljesíti Isten ígéreteit. Ld. Csel 1–2.198 50-53. Ezek a versek több keresztutalást tartalmaznak az 1,5–2,52-re, amint Lukács inklúzió segítségével lezárja témáit. 50. kivitte őket: Lukács az exodus témáját villantja fel, és a gör. exageó igét használja, amely az LXX-ben azt jelöli, ahogyan Isten kivezette a népet az egyiptomi szolgaságból az exodusban. Jézus most fejezi be az ő exodusát (ld. 9,31) Atyjához. felemelte a kezét, és megáldotta

72

őket: Valószínűleg tudatosan utal Sír 50,20-24-re, amelyben a sorrend Simon, a főpap áldása, istentisztelete és a gyülekezet dicsőítő válaszadása. Ez az egyetlen alkalom Lukács evangéliumában, ahol megemlíti, hogy Jézus megáld embereket. Élete liturgiájának lezárásakor Jézus megáldja tanítványait. Ld. viszont Zakariást (1,21-22). 51. felvitetett a mennybe: Az Csel 1,6-11-ben Lukács még egy beszámolót hoz a mennybemenetelről. Ezt itt joggal nevezték a „doxológiai” beszámolónak, amely Jézus imádásáról szól. Az Csel-féle változat inkább „ekkléziológiai” értelmezés, amely elvezet Lukács elbeszéléséhez arról, hogy Isten ekklésia-jának az örömteli imádás pozíciójából el kell mozdulnia, ki a világ országútjaira, vinni a jó hírt. Ld. P. A. von Stempvoort: NTS 5 (1958–59) 30-42. Ezenkívül Lukács „meg akarja mutatni, hogy a Jézus által megtett út nem... az abszolút semmiben ért véget, hanem annak a szívében, akit Jézus Atyjának nevezett” (Lohfink, G.: Death is not the final word, Chicago 1977, 18). Ld. még J. A. Fitzmyer: TS 45 (1984) 409-440. 52. A 36-53. versek, sőt az egész evangélium krisztológiai csúcspontja elérkezett, hiszen ez az első és egyetlen eset, amikor Lukács azt mondja, hogy a tanítványok imádják Jézust. Lulkács krisztológiája közel áll Jn 20,28-hoz. Jeruzsálembe: Az evangélium a szent városban kezdődik, és ott ér véget, de sok dolog történt közben, ami megváltoztatta az olvasó ítéletalkotását a város jelentőségéről. örömmel: Ld. az angyalok üzenetét a 2,10-ben. „Világos Lukács abbeli igyekezete, hogy összhangba hozza a kezdetet és a véget, a születést és az eltávozást. Ezzel nagyon világossá teszi, hogy a kezdet ígérete a végben teljesedik be, valamint hogy ez az egész élet nagy örömet hoz az embereknek” (Lohfink, G.: Die Himmelfahrt Jesu, SANT 26, München 1971, 253). 53. a templomban: Az evangélium a templomban kezdődik és végződik, mely Lukács számára a régi és az új folytonosságának záloga. Az ősgyülekezet az Csel-ben a templomban imádkozik (Csel 3). áldották Istent: Ld. 1,64; 2,28. Ezt a reakciót szeretné Lukács olvasóiból is kiváltani, ahogyan megszívlelik kérügmatikus elbeszélését, és elmélyült meggyőződéssel vallják meg, hogy Isten ezeket a dolgokat Jézusban értünk és üdvösségünkért cselekedte (ld. 1,1-4).

73