bor t .qxp 15.5.2006 13:48 strÆnka 1 ratimorszky gyulavmek.oszk.hu/03800/03813/03813.pdf · - a...

Ratimorszky Gyula

Történetek II. Rákóczi Ferenc gyermekkorából

bor t .qxp 15.5.2006 13:48 StrÆnka 1

rati.qxp 15.5.2006 12:27 StrÆnka 94

Ratimorszky Gyula



Tartalom

Munkács 5A császár foglyai 15Idegenek között 24Zrínyi Ilona keserû évei 37Zrínyi Ilona és Thököly Imre találkozása 54Távol a világ zajától 72


Munkács

A császári katonák Munkács várátkörülvették. Zrínyi Ilona tudta, semmi jótnem várhat a császáriaktól. Ezért mindetmegtett annak érdekében, hogy biztosítsaa vár védelmét. Elszántságát növeltegyermekei iránti szeretete. Tisztában voltazzal, hogy a várat nem lehet rohammalelfoglalni, mert az ágyúk tüze a hegyre é-pített vártól távol tartja az ellenséget.

Az ostrom elsõ évében töltötte be a kisRákóczi Ferenc a tizedik évét.

- Az ifjú fejedelem az ünnepi köntöstvegye magára, mert a nagyasszonyhozmegyünk! – szólt a terembe lépõ vitéz ha-tározottan.

- Édesanyámhoz? – kérdezte a fiú.- Oda bizony! Valami meglepetés készül

õnagysága részére, mert az édesanyja adíszteremben várja.

A fiú kissé félénken lépett édesanyjaelé, tekintete nyílt volt, õszinteség sugár-zott belõle. Nem sejtette, hogy milyenmeglepetés várja.

- Örülök, hogy ilyen jó színben látlak.Ülj ide mellém! Komoly dolgokról szeret-

5


nék veled beszélni – mondta határozottanZrínyi Ilona.

- Hallgatom, édesanyám – válaszoltaFerkó.

Ilona asszony szíve elszorult, amikor afia szemébe nézett. Látszott rajta, hogy a-laposan átgondolja, mit mondjon ennek azértelmes, érzékeny fiúnak, aki koráhozképest mûvelt, és helyesen értelmezi aszavak jelentõségét.

- Fiam, nehéz körülmények között é-lünk. A császári katonák egy éve körül-zárták a várat. Naponta bizonyítanunkkell, hogy erõsek vagyunk, és nem félünktõlük. Megfigyelhetted a bástyákról, hogylent, a vár alatti síkon csatároznak kato-náink a császáriakkal. Hadmûveleteinkeddig jobbára sikeresek voltak. Az ostrom-zárat nem tudjuk teljesen széttörni, csakannyira, hogy élelmet hozzunk a várba.Budát már visszafoglalták a töröktõl, hogyMunkáccsal mi lesz, még nem tudom.Ezért arra kérlek, hogy óvatos légy! Min-dig tudni akarom, hogy hol vagy.

- Úgy lesz, édesanyám.- Nem csak errõl szándékoztam veled

beszélni. Tudod, hogy milyen nap van ma?

6


II. Rákóczi Ferenc nyolcéves korában,ismeretlen festõ mûve


- Nem tudom, édesanyám – válaszolt afiú meglepõdve.

- Ma van a születésnapod, a tizedik.Nézd, ezt a kardot hozattam neked!

- Nagyon köszönöm! Ilyen... ilyen cso-dálatos kardról álmodni se mertem! –mondta meghatódva, és boldogan átölelteédesanyját. – Édesanyám, ez igazán az e-nyém? Egy ilyen remekmû.

- A kard csak az egyik ajándékom, mostkövetkezik a másik. Mit kérsz te a szüle-tésnapodra?

- Én... szeretnék kilovagolni a vár mel-letti mezõre.

- Ez lehetetlen, hiszen csak tízéves vagy.A vár körül pedig az ellenség csak arravár, hogy téged elvegyen tõlem. Fiam,miért akarod ezt?

- Édesanyám, nagyon kérem, ezt sze-retném!

- A vár alatt táborozik Caraffa, a csá-szár legkegyetlenebb szolgája. Csak az al-kalomra vár, hogy téged elfogjon, tudodjól.

- Ne féljen, drága jó anyám, a vitézeinkmegvédenek!

A hõslelkû asszony aggódva nézett fi-ára. Nehéz volt döntenie.

8


- Legyen úgy, ahogy kérted. Kilovagol-hatsz, fiam. Badinyi János biztosítja amegfelelõ kíséretet. Õ felel azért, hogyminden rendben legyen.

- Badinyi uram! Hallotta, mit ígértem afiamnak?

- Hallottam, nagyasszonyom.- Úgy látom, hogy az idõ és a körülmé-

nyek megfelelõek, készítsenek elõ min-dent! Ne felejtse, hogy a fiam biztonságakegyed kezében van! Még valamit: csak avár közelében legyenek.

- Legyen nyugodt, ígérem, hogy mindenrendben lesz.

Egy óra múlva díszes társság hagyta ela várat, amely Ferkót kísérte el az elsõportyájára.

- Nézze, Badinyi uram, a leendõ fejede-lem pompásan ül a lovon! – mondta Kas-sai vitéz átszellemülve.

- Nem csodálkozom, hisz fejedelmi vércsörgedez az ereiben.

- Ha ezt a nagyasszony látná!- Badinyi uram, odanézzen! – kiáltotta

Kassai.- Hová?

9


Gróf Antonio Caraffa


- Az erdõ szélére! Látja? Caraffa embe-rei settenkednek ott. Nekem ez gyanús.Erre nem számítottam.

- Hányan lehetnek?- Talán húszan.- Sebaj, mi is vagyunk annyian.- Az igaz, de Ferkó, a kis fejedelem is

köztünk van. Úgy hiszem, hogy az oszt-rákok ezt kiszimatolták – mondta Kassaivészjóslóan.

- Kassai uram! – szólt Badinyi. – Úgyviselkedjünk, mintha semmit se vettünkvolna észre. Ferenc úr legyen a csapatközepén, és fokozatosan irányt változta-tunk, hogy közelebb kerüljünk a várkapu-hoz.

Ezalatt a császáriak is rendezték sorai-kat, s rohamra indultak.

- Ennek már fele sem tréfa! – jegyeztemeg Kassai.

- Vitézek, készüljetek fel az összecsa-pásra! Badinyi uram, ugye tudja a köte-lességét?

- Persze hogy tudom! Én is a kis fejede-lem mellett leszek.

Közben az osztrákok bekerítették õket,szikráztak, villogtak a kardok. Az össze-tûzés egyre hevesebb lett. Ferkó erõsen

11


szorította lova gyeplõjét, és figyelte az e-seményeket. Ilona nagyasszony vitézeiügyesen forgatták a kardot. Tudták, hogymost kis fejedelmük élete forog kockán.Két osztrák áttörte a magyarok védelmét,majd Ferkó felé nyargalt.

- Uram, Ferenc, a pisztolya töltve van.Én karddal védelmezem – kiáltotta Badi-nyi. – Ügyes legyen!

A fiú szemébõl düh és elszántság su-gárzott, amikor megpillantotta a közeledõosztrák katonát. A megtöltött pisztolyt fe-lemelte, és célba vette a támadót. Kezekissé remegett, de ez nem akadályozta vé-dekezését.

- Tûz! – parancsolta Badinyi, aki félsze-mével a fiút figyelte.

- Talált! Kiáltotta Ferkó, amint az oszt-rák a földre zuhant.

Ekkorra már teljes volt a zûrzavar azosztrákok között, mert a várból megérke-zett a segítség, amely rövid idõ alatt fu-tásra kényszerítette a támadókat. Caraffaemberei ismét szégyenkezve kotródtak ela vár alól. Nem sikerült kézre keríteniökZrínyi Ilona fiát, a nemzet reménységét.

A vár népe kitörõ éljenzéssel fogadta avisszaérkezõ vitézeket. A fejedelmi fiú a

12


csapat élén lovagolt. Aranygombos pirosdolmánya kissé gyûrött volt. Sebaj, hiszcsatározott.

A gondos és aggódó anya a várudvarközepén várta egyetlen fiát. Az erõs és so-kat szenvedett asszony most nem tudottparancsolni érzelmeinek. Könny homályo-sította el sötétbarna szemét, amikor fiaátölelte õt.

- Egyetlen fiam, nagyon aggódtam ér-ted. Már látom, hogy nincs okom a féle-lemre, mert benned bátor s nemes léleklakozik.

13

Munkács vára


Zrínyi Ilona


A császár foglyai

Zrínyi Ilona több mint két évig irányí-totta Munkács várának védelmét. Továbbis küzdött volna, de a várban már nagyvolt az ínség. Radics András fõkapitány ésAbsolon titkár már a vár feladását szor-galmazták, hisz errõl titokban tárgyaltakCaraffával, a véres kezû császári tábor-nokkal. A hõs asszony végül is kénytelenvolt a várat feladni, s elfogadni az oszt-rákok megalázó feltételeit. A fejedelem-asszony rosszat sejtett. Érzései azt sugall-ták, hogy becsapják õt. Kimondhatatlankeserûséget érzett, amikor aláírta a várátadásával kapcsolatos okmányokat.

1688. január 17-én a császári csapatokbevonultak Munkács várába. A nép gyûlö-lettel fogadta a fölényeskedõ osztrák zsol-dosokat, akik azonnal otthonosan éreztékmagukat.

A várban nagy volt a sürgés-forgás. Azosztrák katonák zajától hangos volt azegész vár. Ezalatt a fejedelemasszony aszobájában tartózkodott, gondolataibamerülve. Mindaz, ami vele történt olyan,mint egy rémálom.

15


- Istenem, kihez forduljak megértõszóért! – tört fel a fájdalmas sóhaj keblé-bõl. – Ha Imre itt lehetne, akkor másképptudnám elviselni e szörnyû csapást!

Thököly Imrére, második férjére gon-dolt, aki még most is a császáriakkal csa-tározott. Majd átment Ferkó szobájába,aki könyvei között ült. A kisfiú szeme fel-csillant, amikor meglátta édesanyját. Elésietett, s átölelte. Arca hirtelen megkemé-nyedett, majd azt kérdezte:

- Nem volt más megoldás, be kellettõket engedni?

- Ha ostrommal foglalják el a várat, ak-kor nagyon sok ártatlan ember halt volnameg. S velünk mi lett volna, annak csakaz Isten a megmondhatója? A történtekenpedig nem tudunk változtatni.

- Édesanyám, mikor kell elhagynunk avárat?

- Elõször rendeznem kell értékeinket,összecsomagoltatni mindazt, amire feltét-len szükségünk lesz. Te is nézz körül, hogymihez ragaszkodsz a legjobban, mert azsoldosok kifosztják a várat.

Három hét múlva a fejedelemasszonykét gyermekével, Ferkóval és Juliankával,

16


útnak indult. A császár parancsa szerintBécsbe kellett menniök.

1688. február 10-én a Rákóczi-családfájó szívvel távozott Munkácsról. A díszeshintót Ilona asszonyhoz hû katonák vet-ték körül. Elõttük és utánuk osztrák zsol-dosok vonultak. A vár népe könnyes szem-mel nézett az egyre távolodó fejedelmihintó után. Zrínyi Ilona érezte, hogy idetöbbé nem térhet vissza.

Hosszú ideig a család szótlanul ült ahintóban. A csendet Ferkó kérdése törtemeg:

- Édesanyám, mikor jövünk visszaMunkácsra?

- Ennek csak a mindenható a megmond-hatója.

Az út hosszú és fárasztó volt, annak el-lenére, hogy több helyen pihenõt tartot-tak. Az egyszerû emberek mindenütt sze-retettel üdvözölték õket. Az ország népemár tudta, hogy Munkács vára is a csá-szár kezére került. A magyar kísérõkközül Szalontai talált lehetõséget, hogyszót váltson a fejedelemasszonnyal és gyer-mekivel. Amikor Lednicére értek, mindenmegváltozott. A magyar katonai kísérõketa császár katonái váltották fel. A futár itt

17


levelet adott át Zrínyi Ilonának. A Burgbólküldték. A császár írásban közölte vele,hogy Kollonich lesz gyermekeinek gyámja.A levél elolvasása után furcsa remegésfogta el. Ez újabb megpróbáltatás voltszámára.

- Kollonich! A magyargyûlölõ bíboros, acsászár hû alattvalója? Ez lehetetlen.

Itt döbbent rá, hogy fogoly. A császárígérete nem más, mint álnok hazudozás.

- Mit is várhatnék a Rákóczi-család el-lenségétõl? – tette fel a kérdést önma-gának. Rossz sejtelmeim lépésrõl lépésrebeigazolódnak. Becsaptak, félrevezettek.

- Megérkeztek! – szólt egy ismeretlenudvaronc, aki kinyitotta a hintó ajtaját.Viennában vagyunk.

A fejedelmi utasok kiszálltak a hintó-ból, s szótlanul néztek körül. Ridegnek ta-lálták az elõttük álló ódon épületet.

- A kolostorban már várják önöket – je-gyezte meg az udvaronc.

A kapuban egy apáca jelent meg, akiközölte, hogy a kíséret férfi tagjai a közel-ben kapnak szállást. Badinyi János, Ferkónevelõje, némán csóválta a fejét. Õ márMunkácson sejtette, hogy ennek nem lesz

18


jó vége. A fejedelemasszonyt és családjátmás hely illetné meg.

- Istenem! Most adj erõt! – sóhajtotta agyerekek anyja, majd szó nélkül felmen-tek a nekik kijelölt cellába. Alig nézhettekkörül, amikor megjelent egy apáca, akiközölte velük, hogy Kollonich bíboros a fo-gadószobában várja õket.

Zrínyi Ilona most találkozott elõször ez-zel az emberrel. Visszataszítónak találta.Kollonich bemutatkozott, majd közölte,hogy õ lesz a Rákóczi-gyerekek gyámja.

- A gyerekeim velem maradnak. Így e-gyeztünk meg a vár átadásakor!

- Grófnõ, a gyerekek velem jönnek! –hangsúlyozta a bíboros.

Zrínyi Ilonát meglepte a grófnõ megszó-lítás. Tudta, hogy ez is szándékos mega-lázás.

A két gyermek iszonyodva nézett az i-degen és ellenszenves emberre. Görcsösenátölelték anyjukat.

- Ne féljetek, drága kincseim! Mindig e-gyütt maradunk!

- Grófnõ! – ismételte meg ingerülten abíboros. – A gyerekekkel a Burgba kellmennünk, hogy kifejezhessék hódolatukataz uralkodónak.

19


Lipót császár


- Nélkülem? Ez újabb félrevezetés! –szaladt ki a megbántott anya száján.

- De grófnõ, kérem! Mit jelent ez? –Kollonich szeme szikrázott a dühtõl.

A két gyerek úgy bújt az anyjához, mintakik elõre érzik a közelgõ veszélyt. A bíbo-ros a gyerekekhez lépett, s erõsen megra-gadta kezüket. Példátlan erõszakkal sza-kította el õket szeretett anyjuktól. Az élet-tõl megedzett asszony könnyei hullottak,mint a záporesõ.

- Édesanyám segíts! – kiáltották a gye-rekek.

A fejedelemasszony ezt már nem hallot-ta, mert fájdalomtól megtört szívvel ro-gyott a székre. Mire felocsúdott, a gyer-mekei már nem voltak mellette.

Kollonich a két gyereket durván be-tuszkolta a hintóba, aztán õ is beült. Ba-dinyi János a batárba került. A járókelõkmegdöbbenve nézték a szokatlan ese-ményt.

Kis idõ múlva a hintó megállt. Ferkó ésJulianka rémülten néztek ki a hintó abla-kán. Hasonló ódon épületet láttak, mint a-hová édesanyjukat vitték. Rettegve vár-ták a következményeket. A bíboros szálltki elõször.

21


- Te itt maradsz! – szólt erélyesen Fer-kóhoz.

Az ifjú fejedelem szörnyen megbotrán-kozott a durva és sértõ kijelentésen. Ígymég sohasem beszéltek vele.

- Hogy mer velem így beszélni? – tettefel a kérdést magának Ferkó.

- Búcsúzzatok el egymástól! – utasítot-ta õket ridegen Kollonich. Kellemetlenülérezte magát, hogy a bécsi emberek kíván-csian szemlélik e furcsa jelenetet.

- Julianna velem jön a kolostorba! –mondta nyersen a bíboros.

- Nem ezt mondta édesanyánknak! – ki-áltotta Julianka. – Ferkó, drága testvé-rem, ne engedd, hogy elszakítsanak tõledis!

- Julianka, látod, mennyire védtelenekvagyunk.

Csak szörnyû dulakodással sikerült el-szakítania egymástól a megrémült fejedel-mi testvéreket. Az egyedül maradt fiú ke-servesen zokogott. Hiába vigasztalta õt ahintóba felszálló nevelõje, aki szinténszemtanúja volt a szörnyû eseménynek. Õsem tehetett semmit a Rákóczi-gyerekekérdekében.

22


Ferkó a sírást lassan abbahagyta, ésfásultan ült a hintóban. Ennyi emberte-lenséget, míg él, nem felejt el. A kegyetlenmegpróbáltatások a tizenkétesztendõs fiútfelnõtté érlelték.

23

Metszet a munkácsi vár védõjérõl egy francia kiadványban


Idegenek között

Ferkót egy polgári lakásban helyezte ela bíboros. A szoba, amelybe betuszkolta, si-vár és rideg volt. Mégis örült, vigaszt jelen-tett számára, hogy ott volt hû kamarása,Kõrösy és nevelõje Badinyi János.

- Mégsem maradok egyedül! – sóhajtot-ta. Örömét azonban leplezte, mert még aszobában volt a gyûlölt Kollonich. Mere-ven nézett maga elé, nem szólt senkihez.A kínos csendet a bíboros hangja törtemeg.

- Itt kell maradnod, amíg érted nemküldök! – mondta, aztán távozott.

Ferkó az ablakhoz lépett, sötét rácsai-tól megborzongott.

- Látják kegyelmetek, naponta érezte-tik velem, hogy fogoly vagyok, a császárfoglya. Kinek vétettem én? Kit bántottam?Gyermeknek tartanak, de úgy gyötrik alelkemet, mintha felnõtt lennék. Senki semondja, hogy miért. Tehát igaz, amit ke-gyelmed, Badinyi uram mondott: a Rákó-cziak veszélyt jelentenek a császárra.

Kõrösy és Badinyi meglepõdve hallgat-ták az ifjú fejedelmük keserû szavait.Három napot tölthettek együtt. Senki sem

24


zavarta õket. E rövid idõ úgy hatott Ferkómegsebzett lelkére, mint egy csodálatosgyógyír. Még az õrök sem zavarták, akik aszobája elõtt tétlenkedtek. Ám teljes meg-nyugvást csak akkor érzett, amikor drágaédesanyjára és nõvérére gondolt.

A negyedik napon megjelentek a bíbo-ros küldöttei. A kis fejedelem rémülten né-zett rájuk, tudta, hogy érkezésük csakrosszat jelenthet számára. A hívatlan láto-gatók megálltak elõtte, s közölték a bíbo-ros üzenetét, hogy el kell utaznia.

- Hová kell utaznom?- Mi azt nem tudjuk.- Nem akarják megmondani. Mi jogon

teszik ezt velem? – kérdezte Ferkó fel-háborodva.

- Mi parancsot kaptunk, hogy anyjáhozvigyük.

- Anyámhoz?A felindultság után most döbbent rá,

mit jelent ez számára.- Ez álom, vagy valóság? Istenem, kö-

szönöm! Ennél szebb ajándékot nem ad-hattál volna! Badinyi uram, kérem a dol-mányomat! Indulhatunk.

Kõrösy és Badinyi kíséretével beültek ahintóba. Az út nem tartott sokáig. Ferkó-

25


nak azonban úgy tûnt, mintha órák múl-tak volna el, amíg az Ágostonok kolosto-rához értek. Az úton gyakran maga eléképzelte szeretett anyját, jóságos tekinte-tét; hallotta bársonyos hangját, érezte for-ró szeretetét.

- Megérkeztünk – közölték vele.- Köszönöm, értettem.Elhatározta: erõs lesz, magatartásával

nem ad okot arra, hogy az idegenek saj-nálják. Hisz õ fejedelmi sarjadék, ehhezméltó lesz a viselkedése is.

Az ifjú fejedelem bátran lépett édes-anyja cellájába, aki már várta õt. Hozzási-etett, meghajolt elõtte, aztán megöleltékegymást. Ferkó torka összeszorult a meg-hatottságtól. Imádott édesanyjára nézett,s meglepõdött, hogy megvékonyodott gyö-nyörû arca az elmúlt három nap alatt.Nem csoda, hisz alig vett élelmet magáhoza szörnyû, kilátástalan helyzetben. Fia te-kintetébõl sugárzott a gyermeki szeretet.A fejedelemasszony megpróbálta palástol-ni érzéseit, ám könnyeinek nem tudott pa-rancsolni, elhomályosították tekintetét.

- Búcsúzni jöttem, édesanyám – szólaltmeg Ferkó. – Közölték velem, hogy nagyút elõtt állok.

26


Zrínyi Ilona arca fehérebb lett a viasz-nál e szavak hallatán. Fájóbban érintette,mintha tõrt döftek volna a szívébe, mélyetsóhajtott, s nyugalmat erõltetett magára.

- Hová visznek?- Nem tudom, drága jó anyám.- Nem is kérdezted?- Hiába kérdeztem, nem mondták meg.- Istenem, meddig akarnak bennünket

kínozni? Látod, édes fiam, a Burgban na-gyon jól tudják, hogy számomra ez a leg-kegyetlenebb büntetés, hogy elszakítanaktõled. Szörnyû, hogy semmit nem tehetekaz érdekünkben. Fogoly vagyok. Idegenekvesznek körül, olyanok, akikben nem bíz-hatok. Fiam, nagyon óvatos légy, vigyázzmagadra. Lélekben mindig veled leszek.

- Lejárt az idõ – figyelmeztették õket.A megrémült anya ölelte, csókolta a fi-

át, közben egész teste remegett. Fájó érzé-sek kavarogtak szívében. Szeretett volnafelkiáltani:

- Ne vegyétek el a fiamat!Ferkó zokogott, ismét átölelte anyját,

csak annyit tudott mondani:- Nagyon szeretem, édes jó anyám – u-

tána elkeseredve távozott a cellából. Ez

27


Munkács vára

II. Rákóczi Ferenc rézpénze 1704-bõl


volt az utolsó találkozásuk. Többé nemlátták egymást.

Ferkót hintóba ültették, s nõvéréhezmentek, az Orsolya apácák zárdájába. Ittcsak a kolostor rácsán keresztül búcsúz-hattak el egymástól. Szívet tépõ volt, a-hogy a testvérek zokogtak. Ferkó egyik kí-sérõje nem bírta nézni, ami itt történt agyerekekkel. Felháborodva kérdezte tár-sától:

- Hogy lehet ilyen szörnyûséget el-követni védtelenekkel szemben? Kit bán-tottak ezek a gyerekek?

Bécsben ezalatt elterjedt a híre, hogyanbánnak Zrínyi Ilonával és gyermekeivel.Azt is megtudták, hogy az ifjú fejedelmetCsehországba viszik. Elõtte azonban az Ir-galmasok templomába mennek, hogy az útelõtt Isten áldását kérjék.

Amikor beléptek a templomba, Ferkókísérõi megdöbbenve látták, hogy a padso-rok zsúfolásig megteltek magasrangúhívõkkel. Aki itt megjelent, kíváncsi voltaz ifjú fejedelemre. Ám nemcsak a kíván-csiság vezérelte õket, hanem a magyarságtudatuk is. Titokban érezték, hogy ez azifjú az õ fejedelmük. Ezt néma tüntetés-nek is lehetett nevezni. A jelenlevõk szép-

29


nek, korához képest idõsebbnek láttákFerkót.

Amikor a szertartás befejezõdött, ütött-kopott kocsiba ültették, s aztán elindult ve-le az ismeretlenbe. A kocsi után társzeké-ren vitték a legszükségesebb holmiját. APrága felé vezetõ úton a magyar fõurak ló-háton várták, hogy kifejezhessék tisztele-tüket fejedelmüknek. Ezzel tanúsították,hogy nem értenek egyet Kollonich emberte-len magatartásával.

A spontán eseményrõl a császár is tu-domást szerzett. Neheztelt mindazokra, a-kik részt vettek ebben a megmozdulásban.

Az ütött-kopott kocsi lassan elhagytaBécset. A történtek mélyen bevésõdtekFerkó emlékezetébe. Gyûlölte ezt a várost,ám látta, milyen sok ember lakik itt, akikszeretik õt.

Már messze jártak Bécstõl, amikor Fer-kó elõször tekintett ki a kocsi ablakán. ADuna mellett haladtak, eléggé rossz uta-kon. A csendesen hömpölygõ folyót er-dõsávok takarták el az arra utazók szemeelõl. A kocsiban hárman ültek. Ferkónkívül Badinyi János, a hûséges nevelõje ésegy idõs pap. Órák teltek el, mire az elke-

30


seredett fiú megszólalt. Nehezen tudta fel-dolgozni magában a történteket.

- Hová visznek? – kérdezte az idõs pap-tól, aki az imakönyvét lapozgatta. Isme-retlen kísérõje nem válaszolt, szóra seméltatta, inkább kinézett a kocsi ablakán.Másnap azonban váratlanul megszólalt:

- Neuhausba megyünk. Az ottani kolos-torban folytathatja tanulmányait.

Többet nem mondott, újra hallgatásbaburkolódzott. Az ifjú fejedelmet elszomo-rította az újabb hír.

- Kegyelmed velem marad, ugye? –szólt Badinyihoz Ferkó. – Nem tudnám el-viselni az újabb megpróbáltatásokat, hakegyedet is elveszíteném.

Badinyi elérzékenyült e szavak halla-tán. Bíztatta kis gazdáját, de nem tudotthatározott igent mondani. Hisz õ is csakegy eszköz ezekben az eseményekben. Pa-rancsot teljesít, idegenek parancsát. Nemteheti azt, amit a szíve sugall.

Napokig tartó unalmas utazás utánvégre megérkeztek Neuhausba (mai ne-vén: Jindøichúv Hradec). A jezsuiták tisz-telettel fogadták a fejedelmi növendéket.A mogorva szigorúság megszûnt körülötte.Csupa kedves arcot látott a kolostorban.

31


Szelepcsényi érsek, a régi pártfogó


Amikor kissé megpihent, átöltöztették né-met ruhába. Nem törõdtek azzal, hogygyönyörû magyar ruhákat hozott ma-gával. Utána a templomba mentek miséthallgatni. Hálát adni az Úrnak, hogy sze-rencsésen megérkezett. Késõbb lakomátrendeztek tiszteletére. Ferkó úgy érzete,hogy lélekben felfrissült, új otthonra ta-lált.

A lakoma után ismét csalódás érte azérzékeny lelkû fiút. Közölték vele, hogyKollonich utasítása szerint Badinyi Jánosnem maradhat mellette.

- Hát eddig tartott a kedvesség? Hazug-ság volt ez is? A bíboros megígérte, hogynevelõm egy ideig velem marad. Csak en-nyit ér az õ szava? – kérdezte méltatlan-kodva. – Ezt miért nem mondta meg Bécs-ben? Talán könnyebben elviseltem volna.

Olyan zokogásba kezdett, hogy a szer-zetesek is megdöbbentek. Hiába vigasztal-ták, görcsös zokogása nem múlt el. A cel-lájába vitték, és magára hagyták. Nemso-kára álomba szenderült.

Másnap abban reménykedett, hogy mégtalálkozik nevelõjével. Õ azonban mármessze járt. Elszakították tõle az utolsó

33


embert, aki hozzá tartozott. Teljesen egye-dül maradt az idegenek között.

- Miért kell ezt a szörnyû terhet elvisel-nem? Ez még felnõttnek is sok lenne, énmeg gyerek vagyok. Istenem, csak hozzádfordulhatok! Adj erõt a további megpró-báltatásokhoz!

Hangokat hallott, s ez megzavarta gon-dolatmenetét. Kopogtak, s nyílt az ajtó.Egy jezsuita páter lépett a cellába.

- Jó reggelt, ifjú gróf! Azért bátorkodommegzavarni, mert arra kértek, hogy vezes-sem végig a kolostorban. Míg erre felké-szül, addig a kerengõ elõtt imádkozom –közölte barátságosan, aztán távozott.

Már kezd hozzászokni a gróf megszó-lításhoz. Hiába tiltakozna. Ez a szárma-zásán semmit sem változtat.

A kolostori séta meglehetõsen hosszúranyúlt. A páter megmutatta alaposan mind-azt, amire felhatalmazták. A séta befe-jezése után újabb meglepetés érte. A halk-szavú szerzetes eléggé tapintatosan közöl-te az új növendékkel, hogy átköltözik na-gyobb cellába, mert senkinek sem tesz jótaz egyedüllét. Két új társa szeretettel vár-ja. Így többet gyakorolhatja a német nyel-vet is.

34


Ferkó nem tiltakozott. Megértette, hogyazzal semmit sem ér el. Az új helyen mégmagányosabbnak érezte magát. Az idõmúlásával beletörõdött sorsába. Csak azfájt neki, hogy anyjával és nõvérével nemtalálkozhat.

Nevelõi elégedettek voltak szellemi fej-lõdésével, tanulmányai eredményeivel.Errõl tájékoztatták növendékük gyámját.Azzal nem törõdtek, mit érez a sebzettszíve, amely nehezen gyógyult a történtekután. Gyóntatói elõtt sem fedte fel gyako-ri rossz hangulatának okát. Oktatóinak a-zonban szembe tûnt, hogy mindig könnyszökött a szemébe, ha térképet látott. Fer-kó ilyenkor Munkácsra, egykori otthonáragondolt.

35


Zrínyi Ilona


Zrínyi Ilona keserû évei

Ferkó távozása után a meggyötört anyamagába mélyedve ült a cellájában. Forrókönnyei végigcsorogtak bánatos arcán.Szíve sajgott a fájdalomtól, a szörnyûmegpróbáltatásoktól. Munkácsra: az ott-honára gondolt. Ott csak sejtette, hogy acsászár nem tartja be ígéretét a vár áta-dása után. A megérzései beteljesültek: acsászár foglya lett. Még a gyerekeit is el-szakították tõle. Kezét imára kulcsolta.Fájdalmas sóhaj tört fel a keblébõl, majdimádkozni kezdett.

- Istenem! Kegyelmes Isten! Hozzádfordulok mély fájdalmamban. Légy hoz-zám irgalmas! Világítsd meg az elmémet!Mit tegyek a gyermekeim érdekében?Olyan tanácstalan vagyok. Nem tudom,hogy kihez fordulhatok segítségért. Ben-ned van minden reményem. Úgy sze-retnék segíteni Ferkónak és Juliankának!Jóságos Istenem, nem lázadok a sorsomellen, ha érzem, hogy kezedbe veszed éle-tünk irányítását. Törvényeid szerint éltemés élek, ám szembeszegülök azokkal, akikmegaláznak és meggyötörnek. Idegenvárosban vagyok. Nemcsak a város ide-

37


gen, azok is távol állnak tõlem, akikközött kell élnem. Ellenségnek tekinte-nek. Miért? Én soha senkit nem bántot-tam. Szabadságunkért harcoltam, amihezminden embernek joga van. Látom, ez bûnazok szemében, akik gyûlölnek minket.Teremtõm! Te igazságos és jó vagy, add,hogy újra szabadok lehessünk! Hiszem,hogy meghallgatod fohászomat, s nem fe-ledkezel meg...

Az utolsó szavakat lassan, alig hallha-tóan mondta. A fájdalom álomba szende-rítette. Ez olyan volt számára, mint abalzsam. Megerõsítette testben és lélek-ben.

A hír gyorsan terjed, mintha szárnyalenne, még a császári városban is. A Bécs-ben élõ magyar érzésû fõurak körébenmegbotránkoztatást váltott ki, hogyanbánnak a fejedelemasszonnyal. Szelepcsé-nyi érsek is értesült a felháborító esemé-nyekrõl. Õ jól ismerte Zrínyi Ilonát és né-hai férjét, I. Rákóczi Ferencet. Együttér-zésük nem homályosult el tétlenül. Meg-próbáltak segíteni a megalázott asszony-nak.

A kitartó jó szándék, ha nehezen is,meghozta gyümölcsét. A fejedelemasszonyt

38


átköltöztették az Ágoston rendi apácákkolostorából az Orsolyák zárdájába, aholleánya tartózkodott. Felvillant elõtte areménység elsõ sugara. Tágas szobákatkapott, s ezeket Munkácsról hozott búto-raival rendezhette be, amelyek régi ottho-nára emlékeztették. Személyzetet is tart-hatott: két szolgálólányt.

A körülményeihez képest, ez sokat je-lentett neki. A szabadság parányi ízét é-rezte, amikor megtudta, hogy levelezhetfiával és ismerõseivel, s szabadon járhatBécsben. Az anyai boldogságot ismét érez-hette, amikor közölték vele, hogy bármi-kor találkozhat lányával, Juliankával. Eztazonban beárnyékolta az a fájó érzés, hogynem érintkezhet fiával. Már tudta, hogy aneuhausi rendházban „gondoskodnak” ne-velésérõl. Ha nem találkozhat vele, akkorlegalább levelezéssel próbálja megtalálniaz utat, hogy teljesen ne távolodjon el tõle.Julianka a közelében van, sorsának irány-ítására talán némi hatással lehet.

Zrínyi Ilona napjai az Orsolyák zár-dájában gyorsan teltek. Miután hozzászo-kott az ottani körülményekhez, elhatároz-ta, hogy rendezi anyagi ügyeit. Nem néz-heti tétlenül a hatalmas Rákóczi-uradal-

39


mak szétlopását. Levelet írt Kollonichnak,s kérte támogatását abban, hogy a Rákó-czi-uradalmak irányításával régi, hû em-berüket, Klobusitzky Ferencet bízhassameg. A levelét latinul írta. Ügyelt mindenszóra, mert levelezését alaposan cenzúráz-ták.

Kollonich a levél elolvasása után mé-lyen gondolataiba merült. Hosszú fontol-gatás után beleegyezett, hogy KlobusitzkyFerenc irányítsa a Rákóczi-uradalmakat.Nem önzetlenség vezérelte erre a döntés-re. Tudta, hogyha az uradalmak jól jöve-delmeznek, akkor a gyámot megilleti ajövedelem egyhatoda. Ez komoly összegetjelentett számára. A császári udvarbanazonban azt tartották, hogy a Rákóczi-csa-lád vagyon nélkül kevesebbet árthat, minthatalmas birtokkal. Ezért nem nézték jószemmel Kollonich elhamarkodott dön-tését.

Az idõ múlásával a fejedelemasszony jókapcsolatot alakított ki a zárda lakóival.Tekintélyét növelte, hogy a birtokairól ér-kezett élelembõl jelentõs részt juttatott azárdának. Az apácafõnöknõ – alkalom ad-tán – kinyilvánította hálás köszönetét aköztük élõ jótevõnek.

40


Zrínyi Ilona második esztendeje lakotta zárdában, amikor az apácafõnöknõváratlanul felkereste a lakosztályában.

- Tisztelettel üdvözlöm hajlékomban.Örülök, hogy itt fogadhatom.

- Köszönöm, grófnõ – mondta a várat-lan vendég, és kellõ tapintattal nézettkörül a szépen berendezett szobában. A fe-jedelemasszonyt már nem lepte meg amegszólítás. „Hozzászokott”.

- Látom, otthonossá alakította lakosz-tályát. Kimondottan világias ízléssel – je-gyezte meg az apácafõnöknõ kissé fanya-rul. – Szépek a bútorai.

- Családi örökség – szólt közbe ZrínyiIlona.

- Ez kissé szokatlan a zárdánkban.- De kérem...- Ne mentegetõzzék! Nem akarok bele-

szólni az életvitelébe. Tudom, már másokmegtették elõttem. Nem könnyû az élete.Mindenrõl értesültem, ami a családjávaltörtént. Mint ember, megértem önt. Remé-lem, az itteni légkör kissé ellensúlyozza atörténteket, amennyire egy zárdában ezlehetséges. Persze ezt csak feltételezem.Grófnõnek kell éreznie, hogy ez így van-e.

41


Bocsánat, nem is errõl szándékoztambeszélni, hanem Julianna nõvérrõl.

- A lányomról? – kérdezte meglepõdve afejedelemasszony.

- Igen, róla.- Mi történt vele?- Ne aggódjon, nem történt vele semmi!

Látom, megijesztettem, pedig nem voltszándékomban. Julianna nõvér szelíd, is-tenfélõ gyermek. Viselkedése is mutatja,hogy megfelelõ nevelésben részesült. Azárda lakói megszerették õt. Talán õ is jólérzi magát közöttünk.

- Boldogan hallgattam elismerõ szavaita...

- Kérem, hallgasson végig türelmesen!– mondta kissé zavartan, majd így folytat-ta: – Nemsokára döntenie kell a leányasorsáról, persze az õ beleegyezésével. Miazt szeretnénk, ha köztünk maradna, Jé-zus menyasszonya lenne. Hisz olyan jó-ságos teremtés. Ilyennek a zárdában kellélnie – fejtette ki véleményét, aztán kér-dõen nézett Zrínyi Ilonára.

- Hálára kötelez, hogy így vélekedik alányomról. Õszintén beszélt velem, ezértõszinteséggel tartozom. Errõl már több-ször szót váltottunk Juliankával. Õ vilá-

42


gosan elmondta, hogy nem lenne boldog –egy életen keresztül – a zárda falai között.Jobban vonzza õt a világi környezet. Anyaszeretne lenni. Nagyon ragaszkodik a gyer-mekekhez. Többször hangsúlyozta, hogygyermekek nélkül nem tudja elképzelni azéletét. Isten látja lelkem, nincs szándé-komban visszautasítani az ön nemes aján-latát. A lányom boldogságát kell szem e-lõtt tartanom. Ha helyesnek látja, akkorüzenjünk érte.

- Ezt mellõzhetjük, grófnõ. Az ön szavaimérvadóak számomra.

A zárdafõnöknõ felállt, s ezzel jelezte,hogy távozni készül.

- Értem, grófnõ! Tudomásul kell ven-nem, hogy a zárdánk elveszít egy nemeslelkû lényt. Olyasmire kényszeríteni õt, a-mihez nem érez vonzalmat, bûn lenne ré-szünkrõl – mondta eléggé színtelen han-gon, aztán elköszönt. Zrínyi Ilona meg-könnyebbülve felsóhajtott:

- Teremtõm, hála neked, nem alakult kiközöttünk komolyabb szóváltás! A zárda-fõnöknõ csalódottan távozott, mert így alányom öröksége nem a zárdáé lesz – gon-dolta a fejedelemasszony. – Ha erõm enge-di, nem fogják szétrabolni családunk bir-

43


44

tokait a szemem elõtt – tört fel szívébõl aheves tiltakozás.

Nem tévedett. Valóban az örökségreszámítottak. A beszélgetés után ritkábbanlátták egymást, de a kapcsolatukat to-vábbra is fenntartották.

Julianka nemsokára felnõtt korba lé-pett, s hivatalosan is felnõtté nyilvánítot-ták. Nem akadályozta senki a szabadmozgásban. Részt vehetett a fõúri bálokonés egyéb rendezvényeken. Õ élt is ezzel alehetõséggel. Megízlelte a társadalmi életszépségét és árnyait. A bálokon feltûnéstkeltett ízléses öltözködésével és kultúráltmagatartásával. Kerülte a feltûnést, dekedvessége és fiatalos bája felkeltette azemberek figyelmét. Fõleg a férfiak köré-ben. Rövid idõ alatt közkedveltté lett abécsi társadalmi élet felsõ köreiben. Nevéttisztelettel ejtették ki azok, akik meg-ismerték. Rákóczi Julianka szépnek láttaaz életet; már nem gondolt azokra a sérel-mekre, amelyek megkeserítették családjaéletét.

*Gyorsan múltak a napok és a hónapok.

Eltelt egy év. Ismét tavasz lett. A zárdakertjében újra virágba borultak a fák. A


tavasz üde illata vibrált a levegõben. Bó-dítóan hatott mindazokra, akik a gyönyö-rû fák között sétálgattak. A fejedelemasz-szony kinyitotta szobája ablakát, s mélyetszippantott a virágillatú levegõbõl. A voltotthonára gondolt, ahová késõbb köszöntbe a tavasz, de mégis csodálatosabb. Eztermészetes. Az ember mindent szebbneklát, ha szabadon él; az otthon megértõ lég-köre veszi körül.

Zrínyi Ilonát annyira lenyûgözte a cso-dálatos látvány, észre sem vette, hogy Ju-lianka mellette áll, s nézi õt.

- Édesanyám! – szólalt meg a lány.- Megijesztettél, kislányom. Mióta vagy

itt?- Néhány perce léptem a szobádba. An-

nyira a gondolataidba merültél, hogy nemmertelek megszólítani. Jó volt látni azt anyugalmat, amely körülvett. Régen látta-lak ennyire nyugodtnak.

- Jó hatással van rám a tavasz: az új-jáéledés. Ilyenkor Munkács jut eszembe.Nehezen viseltük el az ostromot, de lega-lább szabadok voltunk, együtt lehettemgyermekeimmel.

- Édesanyám, én szabadnak érzem ma-gam.

45


- Ebben a városban, ahol annyiszormegaláztak? Itt kell élned akaratod el-lenére! A császár engedélye nélkül nemhagyhatod el a várost. Ez szerinted sza-badság? Remélem, hogy nem gondolod ko-molyan?

- Ne haragudj, édesanyám, én ezt más-képp látom! Kérlek, ne errõl beszéljünk!Más szándék vezetett hozzád, hallgass meg!

Zrínyi Ilona kíváncsian nézett a lányára.Meglepte az a hangsúly, ahogy mondta.

- Istenem, történt valami?- Ne félj, nincs semmi baj, ami bánatot

okozna!- Beszélj már! Mi az, amit mondani sze-

retnél?Julianka leült az egyik karosszékre, és

anyja szemébe nézett.- Te is ülj le, édesanyám! Örömhírt hoz-

tam. Megismerkedtem egy férfival. Mártöbbször találkoztam vele. Úgy érzem,hogy megszerettem. Olyan jó érzés látni õt– mondta Julianka boldogan. – Tegnapmegkérte a kezemet.

- Ez valóban nagy meglepetés számom-ra. Megtudhatnám, hogy ki az a férfi?

- Ferdinánd Gobert Aspremont-Reckhe-im altábornagy.

46


Zrínyi Ilona úgy érezte, hogy egy világdõlt össze körülötte. Arca fehérebb lett a fal-nál. Szédülés fogta el. Egész teste remegett.

- Jól értettem, amit mondtál? – kérdez-te kissé remegõ hangon.

- Mi történt veled, édesanyám? – kér-dezte a lány meglepõdve. – Megkérték akezemet. Nem is örülsz?

- Tudod, hogy kihez akarsz férjhez men-ni? – kérdezte az anya ingerülten.

- Hogyne tudnám! Egy tisztességes ésbecsületes emberhez. Jó megjelenésû ésvonzó. Tetszik nekem.

- Arról azonban megfeledkeztél, hogy õis a császár kiszolgálója.

- Miért mondod ezt nekem? Magasran-gú katonatiszt a császár hadseregében. Eztalán bûn?

- Elfelejtetted már, hogy a császár ki-szolgálói tették tönkre a Zrínyi-családot?Nagyapádat Bécsújhelyen kivégezték, na-gyanyádat õrületbe hajszolták, minkethontalanná tettek. Most is a császár fog-lyai vagyunk. E szörnyûségek neked sem-mit sem jelentenek? Nem beszélve arról,hogy a kérõd lánya lehetnél.

- Drága jó anyám, az említett szörnyû-ségekhez a leendõ férjemnek semmi köze

47


sincs. A történteken már nem tudunk vál-toztatni. Arról megfeledkeztél, hogy te is i-dõsebb vagy nevelõapámnál? Ennek el-lenére szeretitek egymást. Boldogtanná a-karsz tenni? Kérlek, ne büntess másokvétkeiért! – mondta zokogva.

Ilona asszony szótlanul nézte a kétség-beesett lányt. Szívében még dúltak az in-dulatok, de értelme azt sugallta, hogy ta-lán igaza lehet a lányának.

- Még én is büntessem? Hisz a sorseléggé megsebezte lelkünket. Ferkót telje-sen elszakították tõlem. Csak Juliankáthagyták mellettem. Abba a korba lépett,amikor az ember lelkileg könnyen sérül –ezeket gondolta, aztán a lányához lépett.Megölelte, és zsebkendõjével törölgette le-ánya keserû könnyeit. Megértette, hogymás lehetõsége nincs, mint áldását adniJulianka házasságára. Máskülönben õt iselveszíti!

- Nyugodj meg, kislányom! Távol álltõlem, hogy bántsalak téged. Hidd el, na-gyon szeretlek! Én is azt akarom, hogyboldog légy. No, ne sírj már!

Megcsókolta leánya könnyes arcát, smosolyt erõltetve nézett a szemébe.

48


- Juliankám, vasárnap várlak bennete-ket ebédre – mondta kiengesztelõen.

A leány szeme felcsillant. A történtek u-tán erre nem számított.

- Köszönöm, drága édesanyám – mond-ta kitörõ örömmel, aztán elköszönt tõle.Ilona asszony szívében tovább élt a meg-vetés azok iránt, akik kegyetlenül bántakegész családjával.

*1691. február 1-én meghalt VIII. Sán-

dor pápa. Kollonich bíboros a pápaválasz-tásra Rómába ment, s ott néhány hónapottöltött. Távolléte alatt Rákóczi Julianka ésFerdinánd Gobert Aspremont-Reckheimmegtartották az esküvõt a császár, I. Li-pót engedélyével. Julianka boldog volt.Õszintén ragaszkodott férjéhez. Az új há-zasok nagyon örültek a számtalan gratu-lációnak, amelyek elhalmozták õket szere-tettel és jókívánsággal. A családi eseménynagy meglepetést jelentett az altábornagyrokonainak is, akik valóban szorgalmaz-ták az esküvõt.

Az öröm annyira hatalmába kerítetteJuliankát és férjét, hogy teljesen megfe-ledkeztek Kollonichról, akinek magatar-tása szinte kiszámíthatatlan volt velük

49


szemben. Talán sejtették, hogy mi vár rá-juk, ha a bíboros visszatér Bécsbe.

Kollonich féktelen haragra gerjedt,amikor megtudta, hogy gyámleánya férj-hez ment. Tüstént arra gondolt, hogy aRákóczi-vagyon egy részét már nem kapjameg az egyház. A házassággal áthúzták ti-tokban dédelgetett tervét. Megmozgatottminden követ, hogy bosszúvágyát kielégít-se. I. Lipótnál elérte, hogy a fiatalasszonytzárdába vitték, férjét pedig letartóztatták.

Zrínyi Ilona és a nagy tekintéllyel ren-delkezõ Aspremont család sem maradttétlenül. Széleskörû befolyását arra hasz-nálta fel, hogy a bíborost háttérbe szorít-sa. A császár félt, hogy komoly botránnyáduzzad az ügy, ezért elrendelte az Aspre-mont házaspár elleni eljárás megszünte-tését. Kollonich vesztett, de nem felejtett.A meghurcolt házaspár keserû napjait ké-sõbb megszépítette a megértõ légkör, a-mely körülvette õket.

*A fejedelemasszony körül is felgyorsul-

tak az események. Jó hírt kapott másodikférjétõl, Thököly Imrétõl, aki gyõzelmet a-ratott Zernyestnél az osztrák csapatok fe-lett.

50


Foglyul ejtette Heister és Dória magasrangú katonákat. Thököly Imre kimond-hatatlanul boldog volt. Ugyanis arra gon-dolt, hogy végre megszerezheti feleségeszabadságát, akit hat hosszú esztendejenem látott: a szeretett asszonyt, a drágatündéri Ilonát.

- Kegyetlen az élet, mindig azoktól sza-kít el, akiket nagyon szeretünk – mondtaThököly egyik hûséges vitézének. – A Zer-nyesti gyõzelem talán visszaadja a boldog-ságomat. Olyan híreim vannak, hogy I. Li-pótnak fontosak a foglyul ejtett generáli-sok. Heisterért a feleségemet kérem, Dori-áért pedig váltságdíjat akarok. Legalábbtisztességes ruhát adhatok a hûséges kato-náimnak. Megérdemlik. Õk most is mellet-tem állnak. Jó kurucok: a magyar nép sza-badságáért harcolnak. Ó, de másképp len-ne minden, ha a fõnemesek többsége nemhagyott volna cserben. Kár ezen keseregni.A történteken nem tudok változtatni.

- Igaza van, jóságos urunk – szólalt megBékési János – Ami elmúlt, azt már nemtudjuk visszahozni. Nem lázadunk a tör-téntek ellen. Hisz mindig becsületesenharcoltunk. Számtalan gyõzelmes ütközetvan mögöttünk. Megtettünk mindent édes

51


hazánkért: Isten látja lelkünket, nem aka-runk ítélkezni senki felett, de az életünkmásképp is alakulhatott volna. Mindenki,aki velünk maradt, tudja, hogy az emig-ráció keserû évei várnak ránk. Ezt is vál-laljuk tisztességesen.

A kuruc „király” meghatódva hallgattahûséges emberét.

- Valami azt súgja, hûséges kurucom,felragyog még nemzetünk egén a szabad-ság csillaga.

Thököly kitûnõ katona volt, jó had-vezér. A diplomácia zavaros labirintu-sában már nehezebben igazodott el. Ezértvolt érthetetlen számára, miért gördíte-nek annyi akadályt, hogy a fogolycserétmegvalósítsák. A célja eléréséért a nem-zetközi kapcsolatait is igénybe vette. Saj-nos, nem eléggé gyümölcsözõen. A hosszúhuzavona után 1691. végén aláírták a fog-lyokra vonatkozó kicserélési szerzõdést.Zrínyi Ilona, amikor megtudta a hírt, ve-gyes érzelmekkel fogadta.

- Újabb megpróbáltatások várnak rám!– sóhajtotta. – Örülnöm kellene, mégisszomorúság szorongatja a szívemet. Aligvárom, hogy találkozhassak Imrével! Ha aférjemhez megyek, elveszítem gyermekei-

52


met. Ki tudja, hogy látom-e õket valaha.Julianka már férjnél van. Õ Bécsben ma-rad, a jelek arra utalnak, hogy boldogok.Szeretetben és megértésben élnek. Pedigmennyire elleneztem ezt a házasságot.

Legalább a fiam jöhetne velem! Tudom,ez megvalósíthatatlan. A császár ehheznem adja beleegyezését. Mit is várhatokazoktól, akik fogolyként kezelnek? Kinskygrófhoz kellene fordulnom. Õ mindig jószándékú volt velem szemben.

A fejedelemasszony kérése nem úgy tel-jesült, ahogy óhajtotta. Kinský gróf köz-benjárása után csak annyit engedtek megneki, hogy levélben elbúcsúzhat fiától. Afájdalom ezernyi szála mardosta anyaiszívét, amikor megírta búcsúlevelét régenlátott fiának.

Zrínyi Ilona utolsó levele nem jutott elszeretett fiához. Ismét becsapták és félre-vezették. Hála a Mindenhatónak, hogy õezt sohasem tudta meg.

53


Zrínyi Ilona és Thököly Imretalálkozása

A tél már javában tombolt, amikorra afejedelemasszony elkészült az újabb útra.A szolgálólányok készségesen teljesítettékasszonyuk utasításait, aki pontosan felje-gyezte, mit tartalmaznak a málhák. Ala-posan átgondolta, hogy hány társzekérrelesz szüksége. Ízlésesen berendezett la-kosztályában a pedáns rendet a rendet-lenség váltotta fel. Látszott, hogy mindenkészen áll a költözésre.

- Pihenjen meg asszonyom! – szólt az e-gyik szolgálólány. – Mindjárt hozom az es-tebédjét.

- Igazad van. Rám fér egy kis pihenés.Hogy említetted, most érzem az éhséget.

Leült az ablak elõtt lévõ karosszékbe.Hosszan elnézte, milyen szépen havazik.Gondolatai azonban nem hagyták pihen-ni. Közben jóízûen elfogyasztotta az ízle-tes ételt.

- Az emberi sors kiszámíthatatlan, min-dig tartogat meglepetést. Úgy érzem, hogymögöttem áll egy láthatatlan erõ, amelyhajszol, kerget egész életemen keresztül.Hol kegyetlen, hol megértõ velem szem-ben. Mit takargat még számomra, sejtel-

54


mem sincs. Egyelõre csak azt súgja egybelsõ hang: újra menned kell, nagy út állelõtted.

E szokatlan gondolatokat elhomályo-sította az anyai érzés, amely hívatlanultört lelkére. A fiához írt búcsúlevele ótafel-fel tört szívébõl a keserûség. Most isezt érezte. Elmegy. Itt hagyja Bécset, agyûlölt császári várost. De itt kell hagyniaélete értelmét: Juliankát és Ferkót. Meg-próbálta elhessegetni e fájó gondolatokat,mégis visszatért hozzájuk akaratlanul.

Anyagi ügyeit is rendezte. Körültekintõfigyelmet fordított a Rákóczi-vagyonrólszóló oklevelek biztonságos letételére, ne-hogy osztrák kézbe kerüljenek.

Elbúcsúzott azoktól, akik mellette áll-tak nehéz éveiben. Õszinte hálát érzettKinsky gróf iránt, aki mindig jóindulatúvolt családjával szemben.

Meglepõen szép volt a búcsú a zárda-fõnöknõjétõl, aki õszintén tisztelte a feje-delemasszonyt. Nagyon becsülte emberierényeit. Tudta, hogy távozásával a zárdaegy nemes lelkû embert veszít el.

Még hátra volt a legfájóbb esemény:búcsúlátogatás Juliankánál. Az utolsó na-pokra halasztotta, mert abban reményke-

55


dett, hogy így könnyebben megbarátkozika búcsúzással járó érzésekkel.

Késõ délutáni órákban érkezett vejeGraben utcai palotájába. Leánya és vejeszeretettel fogadta. Majd a zöld szalonbamentek, ahol teával és édességgel kínál-ták a szívesen látott vendéget. Zrínyi Ilo-na boldognak látta leányát és vejét. Ezmegnyugtatta õt.

- Talán így könnyebb lesz a búcsúzás –próbálta megnyugtatni háborgó lelkiisme-retét. Julianka nyílt volt édesanyjávalszemben. Mindenrõl beszélt, mindent el-mondott, ami velük történt az esküvõjükóta. Vejére, Ferdinándra is nagy hatássalvolt Julianka közlékenysége.

Zrínyi Ilona néhány napot töltött lányá-nál. I. Lipót sürgette, hogy minél hama-rabb távozzon Bécsbõl. Ugyanis eltitkol-ták, hogy fia Neuhausból elindult Bécsbe.A császár szerint nem kívánatos, hogy afejedelemasszony találkozzon a fiával. Tu-domására adták, hogy távoznia kell acsászári városból. Leánya hiába marasz-talta, nem maradhatott tovább.

- Kislányom, nagyon jó volt veletek. Azidõ sürget: mennem kell – mondta elcsuk-ló hangon.

56


Julianka döbbenten nézett édesany-jára. Csak most jutott el a tudatáig, hogyõ örökre eltávozik. Idegen országba megy.Ki tudja, hogy látják-e még. Átölelte õt, szokogva borult a keblére.

- Megnyugvással megyek nevelõapád-hoz, mert látom, hogy boldog vagy. Fe-renctõl nem búcsúzhattam el. Megtiltot-ták. Arra kérlek, hogy szeressétek egy-mást. Ferdinánd, kedves võm uram, ugyevigyáz majd a leányomra?

- Nagyon szeretem Juliankát. Életemértelme lett. Ne aggódjék miattunk, miboldogok vagyunk – válaszolta Aspre-mont, majd megcsókolta anyósa kezét.Zrínyi Ilona a búcsúzás után kifosztottnakérezte magát. Ismét magányos lett. Tudta,hogy ez volt az utolsó találkozása leány-ával.

Hideg, januári nap volt, amikor a feje-delemasszony hintaja elindult Bécsbõl azsoldos katonák kíséretével.

- Jóságos Istenem, köszönöm, hogy ezta napot is megérhettem – tört fel keblébõla hála. – Szabad vagyok, ismét szabad.Újra láthatom szép hazámat: Magyaror-szágot!

57


Thököly Imre


A hintó lassan haladt a hóval borítottutakon. Ügyelniük kellett arra, hogy atárszekerek mindig mögöttük legyenek. Afejedelemasszony lehunyta szemét, s hagy-ta, hogy zsibbadt érzései álomba ringas-sák. Így legalább nem érezte a csípõs hi-deget, s nem észlelte a hintó távolodásátattól a várostól, ahol lépten-nyomon meg-alázták. Ki tudja, meddig alhatott. Arraébredt fel, hogy az egyik zsoldos kopogta-tott a hintó ablakán:

- Grófnõ, már Magyarországon va-gyunk.

Kinézett a kocsi ablakán. Hóval bo-rított földeket látott. S mégis egész testé-ben szokatlan melegséget érzett.

- Magyarország, édes hazám! Itthon va-gyok! – boldogan ejtette ki e szavakat,könnyei végigfolytak szép arcán.

Mit érzett akkor, senki sem tudta meg.Csak az értheti meg õt, akit hasonlókép-pen szakítottak el hazájától és gyermekei-tõl.

Az egyik településen megálltak pihenõttartani. Az emberek, amikor meglátták azosztrák zsoldosokat, kuckóikba húzódtakvissza. Csak akkor merészkedtek elõ, ami-kor a kocsistól megtudták, hogy kit hozott

59


a hintó. Nagy lett az öröm a hír hallatán.Az egyik asszony forró tejjel és friss ke-nyérrel futott a fejedelemasszonyhoz, akiezüstpénzzel jutalmazta jóságát. Így mentez mindaddig, amíg Tokajba nem értek, a-hol az emberek õszinte szeretettel vettékkörül a rég nem látott nagyasszonyukat.

Végre olyan emberek között pihenhe-tett meg, akiktõl nem kell félnie, mert sze-retik õt. Ismét otthon érezte magát. Azotthon meghittségét csak az zavarta, hogyszerettei távol vannak tõle.

- A gyerekeim már saját útjukat járják.Más az életfelfogásuk, mint az enyém! Ígyvan rendjén. Mégis jó lenne, ha a köze-lemben lehetnének. Nekem az uram mel-lett a helyem. Lassan hat éve vár rám. Dejó lenne, ha újra boldogok lehetnénk! –mondogatta elérzékenyülve.

*Zrínyi Ilona Tokajban jól érezte magát.

Végre megnyugodott. Lassan visszanyertelelki egyensúlyát. Felszabadultan viselke-dett és beszélt. A februári napok hidegekvoltak, de õt ez nem zavarta. Szívében azöröm tüze izzott. Alig pihente ki a hosszúutazás fáradalmait, indult volna tovább.Tudta és érezte, hogy férje nagyon várja.

60


Õ is vágyódott utána. Annyiszor elképzel-te találkozását a szeretett férjjel, hogymár szinte azt érezte, hogy közelében van.Néha beszélt is hozzá. Képzeletben láttaaz arcát, ahogy rámosolyog, s feléje nyújt-ja erõs, de gyengéd karját.

- Már holnap indulnék, hogy minél ha-marabb találkozhassak Imrével. Nemtörõdöm a zord idõvel – mondogatta türel-metlenül, ahogy nézte a kandallóban égõfát.

Kopogtattak az ajtón. Kissé összerez-zent.

- Bejöhet – válaszolta.- Szalontai György uram kérdezi, hogy

tiszteletét tehetné-e a fejedelemasszony-nál – kérdezte a hûséges szolgája.

- Várom õt. Közöld vele! – válaszolta su-gárzó arccal.

Néhány perc múlva Szalontai Györgylépett a szobába, s Zrínyi Ilona elõtt fél-térdre ereszkedett.

- Örülök érkezésének. Foglaljon helyet!- Jó érzés tölti el szívünket, hogy a

nagyasszonyunkat újra közöttünk láthat-juk. Egy nap sem múlt el, hogy ne gondol-tunk volna úrnõnkre és családjára. Hála

61


Istenünknek, hogy a sors ismét hozzánkvezérelte.

Szavai õszintén hangzottak. Nem voltbennük semmi színlelés. Zrínyi Ilona meg-hatódva hallgatta õt, s közben eszébe ju-tott az a keserves út, amikor Bécsbe vit-ték. Szalontai akkor is hûségesen ésmegértõen viselkedett velük szemben.

- Féltõ szemünk nagyon vigyáz nagy-ságodra. Míg itt lesz, semmilyen bántódásnem érheti. Tokajban is a népünk szerete-te veszi körül. Örülnénk, ha itt maradhat-na, de tudjuk, hogy a sors keze továbbkényszeríti.

Zrínyi Ilona régen nem hallott ilyenegyszerû és emberi szavakat. Könnyei el-homályosították szemét. Hosszú távolléteután nem remélt ennyi szeretetet.

- Nem errõl szándékoztam beszélni. Ezta szívem sugallatára tettem – mentege-tõdzött Szalontai kissé restellkedve. – Ké-rem nagyságodat, hogy az utazását ha-lassza el! Tél van. Az utak járhatatlanok,fõleg az Alföldön. Várjon tavaszig! Nagyveszélynek lenne kitéve a volt török hó-doltsági területen.

- A kíséretem megvéd minden bajtól.

62


- Attól tartok, hogy ilyenkor a kíséret e-reje nem elegendõ.

- Köszönöm jóindulatát. Fontolóra ve-szem utazásom idõpontját. Szívesen látommáskor is.

Szalontai meghajolt, majd távozott.*

Lassan beköszöntött a régen várt ta-vasz. A fejedelemasszony alig várta, hogyútra kelhessen. Mindennap egy örökkéva-lóságnak tûnt a férje nélkül. A várakozásideje alatt felfrissült testben és lélekben.Eléggé kipihente lelki sérüléseit is. Kedé-lye jó volt. Ilyen kedvezõ körülményekközött fogott hozzá újabb útjának elõké-szítéséhez. Nem feledkezett meg férjekülönös óhajáról sem: a finom tokaji bor-ról, amit Thököly Imre nagyon szeretett.

A portyára kiküldött emberek jelentet-ték, hogy az utak néhány nap múlva járha-tóak lesznek. Ilona asszony naponta fo-hászkodott az Úrhoz, hogy napsütéses idõlegyen. Az esõ kerülje el a környéket. Úgylátszott, hogy mindennapi könyörgése meg-hallgatásra talált. Az idõjárás neki ked-vezett. Végre elérkezett a várva várt nap.Indulhatnak. A málhás szekereket jól meg-rakták értékes tárgyakkal. A hintó is e-

63


lõállt. A bátor és sokat szenvedett asszonyismét útra kelt. Az emberek könnyesszemmel búcsúztak el jóságos asszonyuk-tól. A császári vértesek mellett magyarokis elkísérték a nagyasszonyt.

- Megint utaznom kell. Örülök, hogyvégre találkozom a férjemmel, nem leszekegyedül. Az öröm mellett keserûséget isérzek, mert el kell hagynom Magyaror-szágot: édes hazámat. A sors mindig ilyenvolt hozzám, nem adatott nekem felhõtlenboldogság sohasem. Most is így van.

Amikor lakott területre érkeztek, azemberek házaikba rohantak. Féltek azosztrák zsoldosoktól. Csak akkor merész-kedtek elõ, amikor elterjedt a hír, hogy kivan a hintóban. Körülvették azt. Látni a-karták a fejedelemasszonyt, hogy legalábbegy jó szóval köszöntsék. Zrínyi Ilona aligakart hinni a szemének.

Egy erõs testalkatú férfi tört utat a hin-tóhoz. A fejedelemasszonyra nézett, akimeglepõdve figyelte õt. A férfi nézte-néztea határozott tekintetû asszonyt, aztán fél-térdre ereszkedett elõtte, s ezeket mondta:

- Thököly Imre nagyurunk seregébenharcoltam. Megsebesültem, s a felépülé-sem hosszú ideig tartott. Anyámnak kö-

64


szönhetem, hogy élek – mondta, közben fi-gyelte, nincs-e a hintó mellett zsoldos. –Most bujdosnom kell. A reménység felcsil-lant elõttem, amikor hírül hozták, hogy ahõs asszony, Munkács védõje szabad. Ak-kor szabad lesz a fia is, a mi reménysé-günk, II. Rákóczi Ferenc.

Zrínyi Ilona lélegzete elállt e szavakhallatán. Ilyen õszinte vallomást a család-járól még nem hallott.

- A fiam, Ferenc, a nemzet reménysége?Az emberek visszavárják õt? Ennyire bíz-nak benne? Én, az anyja, miért vagyok el-keseredve? – tette fel lélekben a kérdése-ket. Kézitáskájából maroknyi ezüstpénztadott az idegen embernek.

- Végy lovat és fegyvert, hogy ismét har-colhass!

- Köszönöm, fejedelemasszony. Ígérem,megkeresem a bujdosó társaimat, a kuru-cokat – mondta boldogan.

A hintó nemsokára elindult Karánsebesfelé. Thököly Imre ott készítette elõ fe-lesége fogadását.

A megegyezés szerint a találkozásracsak új Palánkon kerülhetett sor.

A futár jelentette, hogy a fejedelemasz-szony már nincs messze a tábortól. Thö-

65


köly kurucai rendbe hozták ruháikat, kifé-nyesítették a lovak szerszámait, hogy kel-lõ tisztességgel fogadhassák vezérükasszonyát.

Május 13-án érkezett a várva vártvendég Karánsebesre. A harang zúgása je-lezte a rendkívüli eseményt. Erre az alka-lomra díszbe öltözött a tisztikar is. Min-denki izgatottan várta a hõs asszony ér-kezését.

Zrínyi Ilona megpihent Karánsebesen.Azon töprengett, hogy melyik ruháját ölt-se magára. Azt akarta, hogy a régen látottférj elõtt fejedelmi öltözetben jelenjenmeg. Mindent alaposan átgondolt, csakazután indult Új Palánkra.

Thököly a leghûségesebb embereivel ésa díszcsapattal már megérkezett Új Pa-lánkra, felesége fogadására, ahová nemso-kára odaért Ilona asszony is. Gyönyörû öl-tözetben volt. Fejét csipkefátyollal fedtebe. Arca ragyogott a boldogságtól. Ötve-nedeik évében járt, de sokkal fiatalabbnaklátszott. Alakja délceg és vonzó. Mindenkimegcsodálta, aki jelen volt a fogadáson.

Megperdültek a dobok, megszólaltak akürtök, magasra emelkedtek a kardok, a-mikor a kuruc király felesége, a katonák

66


éljenzõ sorai között, a férje felé közeledett.A sor végén megpillantotta õt. Nem akarthinni a szemének.

- Mennyire megváltozott – villant átelméjén. Lelki szeme elé idézte azt az em-bert, akit több mint hat éve nem látott.Ám gyorsan elhessegette ezeket a gondo-latokat, és meghatódva nézte azt a sza-kállas férfit, aki tõle néhány lépésnyireállt.

- Imre... Imrém... édes férjem! – hangjaremegett a meghatottságtól. Ölelték, csó-kolták egymást. Szemükbe könny szökötta mérhetetlen boldogságtól.

- Tündér Ilonám! Elhoztad számomraaz igazi boldogságot: itt vagy velem, drágaasszonyom.

A díszsátorba mentek, ahol ünnepi la-koma várta õket. Nagyon boldogok voltak.Még egyikük sem sejtette, hogy mennyimegpróbáltatás vár rájuk a törökországiemigrációban, ahová a császár számûzteõket.

Thököly Imre megfogyatkozott seregemár nem jelentett komoly veszélyt a csá-szárnak. Leghûségesebb emberei az emig-rációba is követték vezérüket.

67


Hesseni Sarolta Amália, II. Rákóczi Ferenc felesége

(David Richter olajfestménye)


Zrínyi Ilona (1643–1703) az emigrációkeserû éveiben hûségesen férje mellettállt, aki elég gyakran betegeskedett.Izületi gyulladások gyötörték, amelyeknagy fájdalmakkal jártak. A nikodémiaitartózkodásuk alatt mindig türelmesenápolta. Thököly naponta érezhette felesé-ge odaadó szeretetét. Férje ápolása mel-lett idõt szakított arra is, hogy kapcsolatátfenntartsa a francia udvarral. A bécsifrancia követ egy-egy futárt küldött Kon-stantinápolyba, akinek mindig a lelkérekötötték, hogy keresse fel Thököly Imrétés feleségét Nikodémiában.

Így jutott Zrínyi Ilona tudomására,hogy gyermekei már nincsenek Kollonichgyámsága alatt. A bíboros hamisított vég-rendelet alapján azt igyekezett bizonyíta-ni, hogy a Rákóczi-árvák vagyona a jezsu-itáké.

Zrínyi Ilona a bécsi tartózkodása idejénbiztonságba helyezte a Rákóczi-vagyonravonatkozó okleveleket. A futárral üzenetetküldött gyermekeinek, hogy hol találjákmeg azokat. Ferencnek és Juliankánakígy sikerült visszaszerezniük jogos birto-kaikat. Édesanyjuk vére megnyugodott.Úgy érezte, hogy az utolsó csatát meg-

69


70

nyerte Koloniccsal szemben. A sok szen-vedés és küzdelem után 1703-ban távozottaz élõk sorából századának csodálatosasszonya. Férje késõbb, 1705-ben adtavissza lelkét a Teremtõnek.

Földi maradványaikat 1906-ban hoztákhaza Törökországból. Komáromi János írtkrónikát ott tartózkodásukról, aki hûsé-ges maradt hozzájuk az emigráció keser-ves éveiben.


Felhasznált irodalom:

R. Várkonyi Ágnes: A fejedelem gyer-mekkora, Móra Ferenc Könyvkiadó, Buda-pest, 1989

Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes: II.Rákóczi Ferenc, 2.átdolgozott kiadás, Bu-dapest, 1976

Kertész Erzsébet: A fejedelemasszony,Athenaeum Nyomda, Budapest, 1986

Köpeczi Béla: A gyermek Rákóczi kör-nyezete, História, 1981

71


72

Távol a világ zajától

A Börzsöny hegység délnyugati lankáinsík terepek és tisztások teszik széppé atájat. Szénégetõ Balázs családja ilyen cso-dálatos terepen építette fel szerény házi-kóját. A sûrû erdõk megvédték õket a vi-lág zajától. Idegen, aki nem ismerte avidéket, nehezen találta meg ezt a békéshelyet. Körülöttük lévõ erdõk elég fát biz-tosítottak a szénégetéshez. Így a családmegélhetése zavartalan volt. A kitermeltfaszenet a kereskedõk mindig megvették,illetve más árura becserélték.

A ház körül kis gazdaságot hoztak lét-re, amely biztosította a család részére azalapvetõ élelem egy részét. Ami még hi-ányzott, azt megvették a legközelebbi fa-luban.

Szénégetõ Balázs az apjától tanulta amesterségét, amit mindig jókedvûen vég-zett. Két fia: Máté és Ferenc szorgalma-san dolgozott vele. Úgy tûnt, hogy nekik istetszik a szénégetés.

A fák terebélyes koronái már eltakar-ták a lenyugvó napot, amikor Balázs fe-lesége, Veronika kiszólt a házból:


- Kész a vacsora, fejezzétek be a mun-kát!

- Fiaim, hallottátok édesanyátokat,menjünk mosakodni! Biztos ti is megéhez-tetek már? Ennyi munka után megérde-meljük a vacsorát.

Több se kellett a fiúknak. Nem vártakaz újabb bíztatásra. Pillanatok alatt a sze-líden csörgedezõ pataknál voltak, a tisz-tálkodást azért is szerették, mert közbenhuncutkodtak és nevetgéltek. Öröm voltnézni õket. Mosdás közben teljesen megfe-ledkeztek az egész napi fáradtságról. Vir-goncságuk csak akkor csillapodott, amikorapjuk a patakhoz ért. Nem azért lettekcsendesebbek, mintha félnének tõle, ha-nem azért, mert az illendõség így kívánta.

Felfrissülve és vidáman ültek az asztal-hoz. Finom, ínycsiklandozó illatok kering-tek a szobában. Apjuk is az asztalhoz ült,s imára kulcsolta a kezét. A család többitagja is ezt tette.

- Kezdhetjük, édes! – szólt Balázs a fe-leségéhez, aki kedvesen feltálalta a azegyszerû ételt. A fiúk megvárták, amígszüleik hozzáfognak a vacsora elfogyasz-tásához, csak azután kezdtek õk is enni.Evés alatt senki sem beszélt. A fiúk néh

73


egymásra néztek, mintha azt akarnák ki-fejezni:

- Nagyon ízlik az étel.Vacsora után Máté szólalt meg:- Édesanyám, köszönjük a vacsorát.

Nagyon finom volt a gombapörkölt.Az apa meggyújtotta a mécsest, és a

fiúkat maga mellé ültette, hogy elbeszél-gessen velük. Közben a kutya ugatni kez-dett.

- Ki lehet az? – szólalt meg az apa meg-lepõdve. – Ilyenkor senki sem szokott hoz-zánk jönni.

Veronika csodálkozva nézett a férjére.- Nézd meg Balázs, miért ugat a kutya!

– szólalt meg a ház asszonya – Talán va-laki eltévedt.

Balázs még fel sem állt, amikor már ko-pogtattak. Kinyílt az ajtó, s a családfõ i-dõsebb testvére lépett a szobába. Minden-ki ujjongva fogadta.

- Az Isten áldása legyen a házatokon! –mondta, aztán sorba megölelte a családtagjait.

- Régen jártál nálunk, József bátyám –jegyezte meg Balázs kissé neheztelve.

- Igazad van. Valóban régen voltam itt,ezen a békés helyen, ahol mindig jól érez-

74


tem magam. Úgy látszik, nem tudjátok,mi történt az országban. Mennyi szen-vedés érte népünket. Ez kényszerített ar-ra, hogy beálljak Thököly seregébe. A tö-rök uralmát leráztuk, de helyébe a császárkatonái jöttek, akik kegyetlenebbek atöröknél.

- Ennél valamit, kedves sógor? – szóltközbe Veronika.

- Az bíz´ jó lesz. Régen ettem jó falato-kat – mondta, majd így folytatta:

- Amikor megtudtam, hogy Thököly Im-re sereget toboroz a császáriak ellen, én isbeálltam a kurucok közé. Egyik csatát amásik után nyertük meg, nagy volt az em-berek lelkesedése. Így ment ez addig, a-míg a szerencse el nem pártolt tõlünk. Az-tán pénz se volt a további harc folyta-tásához. Segítséget sehonnan se kaptunk.Végül Thököly emigrációba kényszerült fe-leségével, Zrínyi Ilonával. Ezek után én isbujdosó lettem. A bujdosók otthonait acsászáriak kirabolták és felgyújtották. Ke-gyetlenül bántak azokkal, akiket elfogtak.Az ismerõsöktõl tudtam meg, hogy felesé-gemet meggyalázták és megölték, mertnem árulta el, hogy hol vagyok.

75


József nagyot sóhajtott. Látszott az ar-cán, hogy szívét keserûség mardossa. Fe-lesége arcát látta lelki szeme elõtt.

- Egyél sógor! – unszolta Veronika. Ta-lán azért, hogy eloszlassa a megkeseredettember rossz emlékeit.

- Bátyám, maradj nálunk! Az ottho-nunk a te otthonod is – szólt közbe Balázs.

- Köszönöm. Jók vagytok hozzám. Egykis nyugalom rám férne, aztán továbbáll-nék.

A fiúk meghatódva hallgatták nagy-bátyjuk szavait, aki rövid hallgatás utánújra beszélni kezdett.

- Látom, elszomorítottalak benneteket.A helyzetünk azért nem kilátástalan. Nebánkódjatok! Él a nemzet reménysége: II.Rákóczi Ferenc. Már nagykorú. Azt hal-lottam, hogy nemrég járt Magyarorszá-gon. Láthatta, hogy hogyan él a szegénynép, aki bízik benne. A sok ezer bujdosószegénylegény alig várja, hogy RákócziFerenc kibontsa a szabadság zászlaját. Deaddig... addig tûrnünk kell!

- A bujdosók sokan vannak? – kérdezteMáté

- Nagyon sokan. Ki tudja, hogy hány ez-ren?

76


- Most hol vannak?- Szerte az országban. Olyan helyeken,

ahol a császár katonái nem találják megõket. Csak arra várnak, hogy ismét har-colhassanak népünk szabadságáért.

- Mibõl élnek? – szólalt meg Ferenc- Hál´ Istennek, sok jó ember van Ma-

gyarországon. Titokban ellátják õket éle-lemmel. Ha már errõl beszélgetünk,idéznék nektek egy versbõl, amelyet aszegénylegények költöttek. A legtöbb buj-dosó ismeri. A címe: Buga Jakab éneke.Így kezdõdik:

Mit búsulsz, kenyeres, midõn semmidsincsen?

Jó az Isten, jót ád, légy jó reménység-ben!

Ha nyílik az üdõ majd a gyenge fûven,Hová két szemünk lát, elbujdosunk ket-

ten.Ó, édes pajtásom, hogy ne búsulgatnék,Midõn sok búbánat rajtam uralkodik!Ily nyomorúságban még sohasem vol-

tam, Gondolkozásimban ugyan elfáradtam!Rongyos a dolmányom, kinn van az ol-

dalom,A sok fóttul ugyan nehéz a nadrágom,

77


Éder Gyula: II. Rákóczi Ferenc lovon


Hátam lapockáját veri a kalpagom,Rongyos mentécském is alig áll válla-

mon.Mondanám tovább, de erõt vett rajtam

a keserûség, ezért inkább abbahagyom.- Nagyon szomorú ez a vers, kedves

bátyám. Lehangolja az embert – állapítot-ta meg Balázs.

- Sajnos, ilyen a bujdosók sorsa.- Reggelig elhallgatnám szavaidat, de

késõre jár az idõ – jegyezte meg félénkenVeronika. – Ideje lenne lepihenni. Te isfáradt lehetsz.

- Igazad van, sógorasszony. Tegyük elmagunkat holnapra.

Mindenki pihenni tért. Eloltották amécsest, elcsendesült a ház, csak a kutyavakkantott néha, mintha azt jelezné, hogyvigyázok rátok. Az éjszaka csendes ésbékés volt.

Másnap kora reggel a felkelõ nap bíborsugarai jelezték, hogy megvirradt. A csa-lád tagjai ébredezni kezdtek, majd a pa-takhoz mentek felfrissülni. Reggeli utánmunkához láttak. Velük tartott a vendégis. Máté nem ment velük. A csapdához si-etett, amely a háztól egy kissé távolabbvolt. Azt tervezte, hogy meglepi szüleit

79


friss vadhússal. Alig távolodott el a háztól,amikor lónyerítés hallatszott a hegy alján.Megdöbbenve nézett körül.

- Ez nem a mi lovunk. Az még az istál-lóban van – gondolta.

Az elõbbi hangok újra ismétlõdtek.Megborzongott. Furcsa félelmet érzett,mert a szénkereskedõk nem ilyenkor szok-tak jönni. Feszülten figyelte a feléjük ve-zetõ szerpentint. Egyszer csak, lent amélyben, elég távol tõlük, fehér ruhás fér-fiak és lovak alakjai villantak fel a fáktörzsei között. Úgy látta, hogy többen le-hetnek. Ahogy a lába bírta, úgy szaladt azédesapjához.

- Édesapám, édesapám! – kiáltotta Ba-lázs megrémülve.

- Mi történt? Mitõl ijedtél meg ennyire?- Alattunk a völgyben fehér ruhás em-

bereket láttam. Lovaik is vannak. Erretartanak.

- Jól láttad? Nem tévedsz? – kérdezteaz apja.

- Nem tévedek, édesapám?- Testvér, azok osztrák katonák – szólt

közbe József – Milyen távolságra vannak?

80


- Azt nem tudom, de másfél fertálynyióra kell, amíg eljutnak idáig – válaszoltaMáté.

- Ha azok feljönnek, itt cudar világ lesz.Ti még nem tudjátok, mire képesek a zsol-dosok – figyelmeztette õket József.

- Bátyám, te sokfelé jártál, nagy az é-lettapasztalatod. Mit kell tennünk? – kér-dezte Balázs. Észre sem vette, hogy a csa-ládja rémülten hallgatja õket.

- Nincs sok idõnk, gyorsan kell csele-kednünk! – válaszolta József.

- Asszonyod összeszedi a legfontosabbdolgait, aztán Mátéval a sógorodhoz men-nek, az erdészlakba. Magukkal viszik a lo-vat és a tehenet. Ha van megspórolt pén-zed, azt se hagyjátok itt. Már is készülje-tek, sógorasszony! A legfontosabb élelmetés a fehérnemût a ház alatti pincébe tesz-szük.

- Van fegyvered?- Nincs- Pálinkád?- Néhány üveggel. Este abból kortyol-

gattunk.Balázs csodálkozva nézett a bátyjára.

Nem is sejtette, mit tervez az itallal, denem is kérdezte.

81


82

Olyan volt az egész ház, mint a felboly-dult méhkas. Gyorsan összeszedték a csa-lád legfontosabb kellékeit, aztán a pincéberejtették. A félelem mindenkit magávalragadott. Sokat hallottak a császári kato-nák kegyetlenségeirõl. Ez ideig szerencsé-je volt Balázs családjának, senki semháborgatta. A sûrû erdõ elrejtette õket avilág szeme elõl. Csak a jó ismerõsök és aszénkereskedõk jöttek fel hozzájuk.

- Induljatok már, Veronika, nehogy ittérjenek benneteket!

- Ó, Istenem, mi lesz veletek? – jaj-veszékelt az asszony.

- Ne félts minket! Tudunk magunkravigyázni – nyugtatta õt a férje.

Alig indultak el, amikor a kisebbik fiú,Ferenc zokogni kezdett.

- Édesanyám, én is veletek megyek! Azanyjához bújt, s nem tágított tõle.

- Menjen õ is! – szólt az apjuk. – Indul-jatok már, nemsokára itt lesznek!

Alig hagyták maguk mögött a házat, a-mikor megjelent a három osztrák lovaskatona. Az arcukon látszott a düh. Ugya-nis nagyon elfáradtak, mire felértek aházhoz. Feltehetõen arra számítottak,hogy mást találnak. Amikor a szegényes


házhoz értek, féktelen méreg tombolt ben-nük. Csalódottan nézegették az egyszerûházat és környékét. Balázs és bátyja a házelõtt állt. A fegyveres katonák leszálltak alovakról, majd a két fegyvertelen férfihezléptek.

- Kié ez a vityilló? – kérdezte németülaz egyik. – Nem értettétek? – Azt kérdez-tem, hogy kié ez a vityilló? Mi az, megné-multatok? Mocskos alakok.

Korbáccsal ütni kezdte a két testvért.A kutya nekik rontott éktelen ugatás-

sal. Szegény pára nem ugatott sokáig,mert egy kardsuhintással végeztek vele.

- Melyitek a gazda? – kérdezte a másikmagyarul.

- Én – válaszolta Balázs- És ez itt melletted?- A bátyám.- Itthon henyéltetek, pedig a császár se-

regében lenne a helyetek. Majd gondosko-dunk rólatok.

- Azt ugyan nem! – válaszolta József a-lig hallhatóan.

- Mit mondtál, te mocskos disznó? –kérdezte az elõbbi katona, aztán karabé-lyával fejbe ütötte õt. József arcát elöntöt-te a vér, de nem szólt egy szót sem.

83


- Gyerünk a házba, mert éhesek va-gyunk! – ordított a harmadik katona Ba-lázsra, majd karabélyával arcul ütötte.Balázs arca felrepedt, s ömlött belõle avér. Ennek ellenére szótlanul engedelmes-kedett. Bement a házba, utána a katonák.Kolbászt, szalonnát és kenyeret tett azasztalra, közben a véres arcát törölgette.

- Snapszot is adjál, mert kaphatsz mégegyet!

Balázs három üveg pálinkát tett az asz-talra.

- Dögölnétek meg – gondolta, aztán ki-ment a bátyjához, aki a ház tövében ült. Akatonák nekifogtak az ivászatnak. Balázsnéha benézett a házba, s látta, hogy a ka-tonák milyen mohón isszák a pálinkát,közben mindent széttörtek, ami a szemükelé kerül.

- Bátyám, ha látnád, hogyan vedelik apálinkámat.

- Ez a malmunkra hajtja a vizet. Leisz-szák magukat, aztán mi következünk.Megemlegetik még a mai napot.

Nemsokára artikulátlan hangok hal-latszottak a házból. A pálinka megtette amagáét. Majd az egyik katona kijött a

84


házból, s követelte, hogy Balázs még adjonnekik italt, közben ütlegelni kezdte õt.

- Adj még neki! Látod milyen állapot-ban vannak. Így könnyebben elbánunk ve-lük – bíztatta testvérét József, majd ígyfolytatta:

- Csak igyanak, lesz még nekik nemu-lass! Ismerem a fajtájukat, addig isznak,amíg ital van elõttük. Úgy néz ki, nemkell már sok nekik. Mindjárt elalszanak.

Így is történt. Kis idõ múlva tehetetle-nül feküdtek a házban. Egyik jobban hor-kolt, mint a másik.

- Mit csináljunk velük? – kérdezte Ba-lázs.

- Öljük meg õket!- Azt ugyan nem! A mi kezünkhöz ne

tapadjon vér.- Õk nem így gondolkodnak. Gátlásta-

lanul gyilkolnak, ha érdekeik úgy kíván-ják.

- Bátyusom! Ez a föld, ahol élünk, a bé-ke szigete volt. Mostanáig nem tudtuk mia kegyetlenség. Ha õk nem jöttek volnaide, nem is tudjuk meg soha.

- Az a borzasztó, hogy megtaláltak min-ket. Ha kijózanodnak két lehetõségreszámíthatunk, agyonlõnek, vagy a lovak-

85


hoz kötve elhurcolnak, majd a császár se-regébe kényszerítenek.

A bátyja érvelése lehangolta Balázst.Gondolataiba merült. Még mindig a tör-téntek hatása alatt volt. Úgy érezte, hogyrémálom, ami velük történt. Ismét bené-zett a házba, s látta az italtól elkábult ka-tonákat, a szétdúlt szobát. Valami azt súg-ta neki, hogy cselekedniök kell, mert az é-letük valóban veszélybe sodródhat.

- Bátyám, milyen megoldást javasolsz?- Át kell gondolnom az egészet. Addig e-

rõltessünk beléjük még egy kis pálinkát,így tovább tart a kábultságuk.

Késõbb a katonákat lefegyverezték ésmegkötözték. A ház elõtti tisztáson le-gelészõ lovaikat az istállóba vezették,majd leültek a ház elé, hogy megbeszéljéka további teendõket.

- Balázs, nem mostuk le a vért az ar-cunkról. Ijesztõen nézünk ki – állapítottameg József.

- Menjünk a patakhoz, ott rendbe hoz-zuk magunkat. Eléggé sajog a sebem is.Hál´ Istennek ezt a kalandot eddig egé-szen jól megúsztuk – mondta elégedettemBalázs.

86


Mosakodás közben szokatlan zörej hal-latszott. Kisebb-nagyobb kövek gurultakle a hegyoldalról. A zörej elég hangosnakhatott az erdei csendben. A két testvér fi-gyelt az újabb eseményre.

- Mi lehet ez? – kérdezte Jóska.- Semmi különös. A vaddisznók han-

cúroznak a tölgyek alatt – nyugtatta megbátyját.

A zörej után hangfoszlányok is hallat-szottak. Meglepõdve néztek egymásra.

- Hol vannak a katonák fegyverei? Kér-dezte József.

- Elrejtettem a pincébe. Gyere hozzukelõ!

Néhány perc múlva a szoba ablakaimögött álltak a megtöltött fegyverekkel.Mögöttük a katonák önfeledten aludtak.Jóska gyûlölettel nézett rájuk. Eszébe ju-tott, hogy ezekhez hasonlók dúlták fel ott-honát, s földönfutóvá tették. A szoba leve-gõje bûzös volt az áporodott szesz sza-gától, ezért kinyitották az ablakokat.

- Ha ismét zsoldosok jönnek, Isten le-gyen irgalmas hozzájuk! – gondolta, s erõ-sen megmarkolta a karabélyt.

- Hallasz valamit, József? – kérdezteBalázs

87


- Semmit, éppen ez a furcsa.A ház elõtti tisztás csendes volt, mintha

lakatlan terület lenne, csak a tyúkok ka-pirgáltak a ház elõtt.

- Szegény Bundás, kis kutyám, már je-lezné a veszélyt. A gazemberek alig érkez-tek ide, s már végeztek vele. Hamar felis-merte a gonosz szándékú embereket. A ba-rátainkat és a szénkupeceket sohasem u-gatta meg. Eléjük szaladt, és fürgén csó-válta bozontos farkát. Így fejezte kiörömét.

- Balázs, hallottad?- Mit kellet volna hallanom?- Figyelj csak jobban! Már tisztábban

hallatszik a beszéd. Többen vannak. A házközelében lehetnek.

- Ha barátok vagy ismerõsök lennének,már idejöttek volna. Nem gondolod? – kér-dezte Balázs.

- Furcsa ez az óvatosság az idegenektõl.Ha a helyzet veszélyesre fordulna, fegy-verrel védekezünk.

Óvatosan kinéztek az ablakon, majd azajtóhoz surrantak. Innen jobb a kilátás.Egyszer csak négy fegyveres ember megegy kamasz fiú jelent meg a ház elõtti tisz-tás szélén.

88


- Nincs itt senki – szólalt meg az egyikfegyveres.

- A katonák elhurcolták volna õket? –kérdezte a másik.

Az utóbbi hang ismerõs volt, ezért a kéttestvér óvatosan kijött a házból. A felfegy-verzett emberek között felismerte Balázsa sógorát, majd a mögötte álló nagyobbikfiát. Máté önkéntelenül felkiáltott:

- Édesapám, drága édesapám! – majdhozzárohant, s boldogan átölelte õt.

- Mi történt, édesapám, véres az arca? –kérdezte ijedten a fiú.

- Ne félj, semmi baj! – nyugtatta meg azapja.

- Nézze, eljött édesanya bátyja az isme-rõseivel, hogy megvédjék magukat –mondta. Utána nagybátyjához lépett, ésmegölelte õt is.

Balázs kitörõ örömmel üdvözölte sógo-rát és barátait.

- Attól féltünk, sógor, hogy nem ta-lálunk meg benneteket – mondta feleségebátyja, s megölelte a rokonát.

- Amikor elmondtam a barátaimnak,hogy mi történt, szó nélkül jöttek velem.Látom, még vérzik a sebed, majd be-

89


kötözöm. Az a fontos, hogy nem történtnagyobb baj.

- Ez semmi, amit az arcomon látsz. Job-ban megsebeztek máshol – mondta, köz-ben a szívére mutatott. – Ott, ott benn asebem, begyógyul-e valaha?

- Értelek kedves sógor. Nyugodj meg, alegjobb gyógyír erre is az idõ.

- Köszönjük, hogy eljöttetek – hálálko-dott József is.

- Mi lett a katonákkal? – kérdezte Ba-lázs sógora.

- Gyertek, nézzétek meg!Bevezette õket a szobába, ahol a kato-

nák önfeledten horkoltak.- Mi történt ezekkel?- Nincs semmi bajuk, csak többet ittak

a kelleténél, szerencsénkre.- Ezektõl a gazemberektõl fél az ország?

– tört fel a megvetés Balázs sógorából. –Kár, hogy más nem láthatja õket ebben azállapotban. Nagyon sokat hallottam azembertelen viselkedésükrõl. A legször-nyûbb, hogy mindezt pénzért teszik. Arrólfogalmuk sincs, hogy velük szembe miérterõsödik népünk ellenállása.

- Hogy van Veronika és a kisebbik fiam?– terelte másra a szót Balázs.

90


- Õk jól vannak. Nagyon aggódnak mi-attatok. A feleséged is velünk akart jönni.Alig sikerült lebeszélni róla.

- Jó, hogy hozzátok küldtük õket. Csaka Teremtõ tudja, hogyan bántak volna ve-lük is, kiváltképpen Veronikával.

- Kérlek, ne gondolj már erre, Balázs! –kérlelte sógora.

- Én is csak azt mondhatom, testvérem,ne keseregj! Ennél szörnyûbb dolgok istörténnek szerte az országban – szólt köz-be József. – A szobát rendbe hozzuk, aszéttört edények helyett veszel újat. Ami asérülésünket illeti, az nemsokára behe-ged.

- Igazatok van – helyeselt Balázs – Demi legyen a részeg osztrákokkal?

- Mi gondoskodunk róluk, sógor. Elvisz-szük õket olyan helyre, ahol nem dúlhat-ják szét a békés családokat.

- Az idõ sürget. Addig kell cseleked-nünk, amíg az ital hatása alatt vannak –állapította meg Balázs.

Ez után a megkötözött osztrákokat a lo-vak hátára fektették, majd Balázs sógoraés a favágók elindultak velük a hegységészaki oldalához. Ott szinte érintetlen azerdõ, idegennek lehetetlen eligazodni ben-

91


ne. Amikor a tervezett helyhez értek, akatonákat az avarra fektették, majd sor-sukra hagyták. Balázs és családja többénem hallott róluk. A katonák lovai a fa-vágóknál maradtak.

József és Máté ezalatt rendbe hozták afeldúlt szobát. Balázs pedig sietett szere-tett asszonyához és kisebbik fiához, hogyújra együtt legyen a család. József velükmaradt, csak akkor indult tovább, amikormegtudta a kereskedõktõl, hogy II. Rákó-czi Ferenc kibontotta a szabadság zászla-ját.

92


Ratimorszky Gyula:


Harmadik kiadás

Kiadta: KT Könyv- és Lapkiadó Kft.

Felelõs kiadó: Szénássy Tímea

Nyomdai elõkészítés: B. Bartal Mária

Szöveget gondozta: Kocsis Imre

Nomta: Nec Arte Kft., Komárno

66/2000

ISBN 80-8056-173-7


bor t .qxp 15.5.2006 13:48 strÆnka 1 ratimorszky gyulavmek.oszk.hu/03800/03813/03813.pdf · - a...

Documents